Levele alapján azt gondolom érdemes volma mélyebben átgondolnia ezt a helyzetet, mielőtt bármilyen döntést meghozna. Mitől változott meg a férje viselkedése? Miért volt agresszív az Ön fiával? Ön mit érez iránta? Önnek ki tudja mutatni az érzéseit a férje? Milyen most a kapcsolatuk? Miért bizonytalanodott el a folytatásban? Az édesanyja és közte mitől mérgesedett el a helyzet?

Üdvözlettel: Habis Melinda

A problémám a következő lenne. 3 éves volt a kisfiam mikor a mostani férjemmel megismerkedtünk. Lassan 10 éve vagyunk együtt. Közben született egy kislányunk is aki most múlt 3. A férjem a fiammal a kapcsolatunk elején egész jól meg volt. Holott nyelvi nehézségeik is voltak, mivel férjem nem magyar. A fiam még apának is akarta szólítani, aki ezen felbuzdulva a nevére akarta venni. A fiam azért ezt nem akarta, mert ő nem akart választani az apja és közte. Ezt férjem nem vette olyan jó néven, bár értette, hogy az apját választja. Férjemnek is volt egy előző kapcsolata és abból egy lánya és egy fia, de megismerkedésünk után ca. egy évvel megszakadt a kacsolata velük. Megjegyzem, hogy nem miattam, más okokból, amit itt nem lehet két mondatban leírni. A családunkat ca. 6 évig én tartottam el, majd férjemnek is lett egy nagyon jó állása és így fordult a kocka. Fiammal nem tudom, hol romlott el a kapcsolatuk, de az biztos, hogy mindig rettenetesen szigorú volt vele, amit én sokszor nehezményeztem nála. Persze soha nem a gyerek elött. Sok dologban egyezik a nevelésről alkotott véleményünk, de azt nem èrtette meg, hogy nem lehet csak katonásan nevelni, hanem szeretni és dícsérni is kell. Nem játszott vele egy idő után, nem beszélgetett vele. Amikor erről próbáltam beszélgetni vele, azt mondta, hogy a gyerek nem megy hozzá. Sajnos nem halottam meg a külső hangokat. Rokonok, barátok mondták, hogy a gyerek fél tőle. Nagymamám is párszor említette és anyukám, hogy úgy néz a gyerekre mint akit meg akar ölni. Velem mindíg kedves volt, bár ő egy nagyon erős egyéniség, aki elèrte sok beszéddel nálam is azt, hogy megalkudjak és az ő véleményén legyek még akkor is ha ezzel nem értettem egyet, hogy elkerüljem a veszekedéseket. Aztán megszületett kislányunk, innentől kezdve pedig úgy gondolom most visszaemlékezve, hogy a fiam még inkább a háttérbe szorult. Míg a mostani nyaralásunk végén a fiamat megütötte. Természetesen anyatigrisként üvöltöttem, hogy mit csinál. Erre még én voltam a rossz, hogy vele így még nem üvöltött senki…. Ettől kezdve mélypontra jutott a házasságunk. A váláson is elgondolkodtunk, majd most ott vagyunk sok beszélgetés után, hogy megígérte, hogy nem dolgozik annyit (3-4 napot nincs itthon, ha van is az irodájában ül vagy velünk de a tableten játszik) többet foglalkozik a kicsivel és velem. A fiamhoz nem szól, vagy is én követeljem meg tőle a jó magaviseletet, a tiszteletet iránta, meg hogy jól tanuljon. Állítsak én fel szabályokat, mert utána járt és most tudja, hogy neki nem szabadott volna átvenni a nevelésben az irányítást hanem rám hagyni. Most visszadja nekem. Tanácstalan vagyok, mert ez a sok vita megmérgezte a kapcsolatunkat, megmérgezte az érzéseimet és már nem tudom, hogy mit tegyek. Szeretnék családot a gyerekeimnek, de nem minden áron. Ebben a történetben a fiam issza meg mindennek a levét, de ha elválok mi lesz a lányommal…. Anyukám jól meg volt férjemmel, mostanra már ellenség lett. Rengeteget segít a háztartásban a kislányomnál. Sokat van nálunk. Több front között örlődöm. Válni vagy küzdeni….