Címke: Szorongás

Cukorbetegség kezelése

A cukorbetegség elfogadása: a hatékony kezelés alapja

Egy krónikus betegség (ilyen a cukorbetegség is) diagnózisát megtudni érzelmileg igen megterhelő. Állapotunk elfogadása és egészségünk elgyászolása azonban alapvető ahhoz, hogy végig tudjuk csinálni a megfelelő kezelést és hosszú távon karban tarthassuk a betegségünket. Ennek érzelmi feldolgozása után ismét kialakulhasson a jó közérzet. Sokat hallani a diabétesz szakszerű kezeléséről, a betegség lelki oldaláról azonban nem eleget. Ezért ebben a blogbejegyzésemben erről szólok picit részletesebben.

Mit jelent az, hogy elfogadni a betegséget?

Mindenki tudja, hogy cukorbetegnek lenni rengeteg lemondással jár. Életmódunkat jelentősen meghatározza a betegség, hiszen oda kell figyelnünk az étkezésekre, rendszeres mozgásra, a megfelelő gyógyszeradagolásra és a cukorbetegséggel járó immungyengeség miatt sajnos egyéb betegségek kockázata is megnő. A testtudatosság kialakulása és a lelki egyensúly helyreállítása diabéteszes betegeknél ezért elengedhetetlen! Kevesen tudják, hogy a stresszhormonok milyen drasztikus hatással vannak a vércukorszintre. Ha felidegesítjük magunkat, felmegy a cukrunk akkor is, ha egyébként minden életmód-tanácsot betartunk. Lényeges ezért cukorbetegként megfelelő stressz-kezelő stratégiákat kifejlesztenünk.

Honnan tudhatjuk, hogy valaki nem dolgozta fel a diabétesz diagnózisát?

Mivel nincs két egyforma ember, két egyforma reakciómód sincs, ezért itt csak néhány árulkodó jelet sorolnék fel, ami arra utal, hogy érzelmileg nem dolgoztuk fel, hogy diabéteszesek lettünk. Nem vesszük elég komolyan a betegséget: nem tartjuk be az orvos utasításait, nem (vagy nem megfelelően) szedjük a gyógyszert. Levertek lehetünk, nem tudunk a munkánkra figyelni. Megváltozik a kapcsolatunk a barátokkal, családtagokkal. Önsajnálat jelentkezik. Az is gyakori, hogy valaki a másik végletbe esik át, túlzottan egészségesen él, másra nem is jut energiája.

Hogyan gyászoljuk el az egészségünket? Miként építsük bele az önmagunkról alkotott képünkbe a cukorbetegséget?

A gyásszal már mindenki találkozott, vagy találkozni fog hozzátartozóinak, ismerőseinek, barátainak halála, vagy akár egy válás kapcsán. Veszteségre adott normál reakcióról van szó, ugyanakkor krízis helyzetnek is tekinthető, hisz ilyenkor gondolkodásunk, érzelmeink és magatartásunk is eltér a megszokottól. Cukorbetegség diagnózisát megtudni olyan, mintha a kezünket amputálnák, vagy meghalna egy szerettünk. Egy komplex érzelmi folyamat, ami fájdalmas érzésekkel jár! Ennek hossza, intenzitása és lefutása is egyéni.

  1. Normál gyász esetében a gyász folyamata rendszerint egy sokkos állapottal kezdődik, melyre érzelmi bénultság, vagy épp az érzelmek kontrollálhatatlanságának érzése jellemző. Pl. dühöng, amikor megtudja a diagnózist.
  2. Ezután az ún. kontrollált szakasz teljes passzivitás vagy túlzott aktivitás is jelentkezhet, sokszor úgy érzi a gyászoló, hogy mint egy robot teljesíti kötelességét. Távol tartja magától az érzéseket.
    Egy idő után ez nem fenntartható, ezért érzelmi viharok következnek.
  3. A gondolkodás is megváltozik. Jellemzően szomorúság, magány érzése, üresség érzés, tehetetlenség, harag, bűntudat jelentkezik. „Mivel érdemeltem ki, miért pont én ezt a betegséget?” A magatartása is megváltozik a gyászolónak: általában visszahúzódó lesz, sem a jövő, sem a környezete nem érdekli, „mintha megállna az idő”.
    Testi változások is lehetnek ilyenkor: alvászavar, az étvágy megváltozása, gyengeség, energiátlanság érzése, meglassultság.
  4. Idővel az érzelmek intenzitása csökken, testi tünetek fokozatosan enyhülnek, és képessé válik a gyászoló a környezete felé és a jövő felé is megnyílni, érdeklődést mutatni. Újra törődik önmagával (egészségesen él, de nem viszi túlzásba), ápolja társas kapcsolatait, örömét leli a munkájában.

Hogyan segíthet a család?

Az egyik legfontosabb, hogy hagyjuk a gyászolót saját tempójában és módján gyászolni. Ha igénye van a cukorbetegséggel kapcsolatos veszteségekről beszélni, és a család elbírja érzelmileg ezt a segítségadást, akkor hallgassa meg. Az olyan bátorításnak szánt mondatok, mint pl. “Gondolj csak a jóra, a pozitívra”, “Most már ideje abbahagynod a szomorkodást”– sajnos nem segítenek. A szenvedést ugyanis nem lehet megspórolni! A gyásznak le kell zajlania ahhoz, hogy ne alakuljanak ki pszichoszomatikus betegségek, vagy egyéb problémák. Legyünk türelmesek és elfogadók, bírjuk ki a könnyeket, viseljük el az esetleges dühöt, amit a gyászoló ilyenkor megél. Ez jelenti a legnagyobb segítséget.

Milyen lelki nehézségekre kell jobban odafigyelnünk cukorbetegség esetén?

Ahogy fentebb volt szó róla, nagyon fontos lelki állapotunk karbantartása diabétesz esetén, mivel a különféle stresszhormonok felszabadulása gátolja az inzulin megfelelő hasznosulását. Sajnos a betegség néhány lelki problémára is hajalmosít, ezekről lesz most szó.

A cukorbetegség (diabétesz) és a depresszió kapcsolatáról

A depresszió előfordulása cukorbetegeknél kétszer gyakoribb, mint az átlagnépességben. Egy felmérés szerint a depresszióban is szenvedő diabéteszeseknek kevesebb, mint húsz százaléka kap megfelelő kezelést depressziójára, mert utóbbi nem kerül diagnosztizálásra. Depresszív állapotban azonban a viselkedés feletti kontrollképesség csökkenhet, így a szövődmények kockázata megnő. Ezért fontos, hogy a depresszív tüneteket felismerjük, és megfelelően kezeltessük. Már az enyhe depresszió is kezelésre szorul!
Enyhe a depresszióról beszélünk, ha az alább felsoroltakból néhány tünet jelen van, de a legtöbb tevékenységét tudja folytatni a beteg:
örömképesség csökkenése
• ingerlékeny vagy levert hangulat a nap nagy részében
• koncentrációs problémák
étvágy megváltozása
• súlyváltozás
• alvási problémák
értéktelenség érzés
döntési nehézség
• mozgásban meglassulás, vagy nyugtalanság
• napi szintű fáradtság érzés
a halál gondolatával való foglalkozás.
A depresszió antidepresszáns gyógyszerekkel és pszichoterápiával hatékonyan gyógyítható. Enyhe esetben elegendő lehet a pszichoterápia (ennek eldöntése azonban klinikai szakpszichológus, vagy pszichiáter feladata!). Bizonyított, hogy a depresszió kezelése a szénhidrát anyagcserét javítja. Ezért cukorbetegség korai és késői szövődményeinek kockázatát is csökkenteni tudjuk a szakszerű lelki kezeléssel.

A cukorbetegség és a szorongás kapcsolatáról

A szorongásos tünetek is gyakoribbak diabéteszben, mint az átlagnépességben. Különösképpen a diagnózis megkapását követő egy évben. A szorongás fizikai tünetei hasonlíthatnak a hipoglikémia tüneteihez, így fontos, hogy el tudjuk különíteni a kettőt. Jellegzetes szorongásos tünetek: szájszárazság, remegés, zsibbadás, ájulás érzése, mellkasi panaszok, gombócérzés a torokban, nehézlégzés, halálfélelem, mozgáskényszer a lábakban, izzadás, hányinger, hasi panaszok, belső feszültség érzése. Azt, hogy vannak-e szorongásos tünetei az alábbi linken elérhető kérdőív segítségével felmérheti. A szorongás a depresszióhoz hasonlóan szintén orvosolható gyógyszeresen és pszichoterápia segítségével is.

Néhány szó a neuropátiás fájdalomról

A cukorbetegség kedvezőtlenül hat az érrendszerre és az idegeket is roncsolja. Ezzel összefüggésben különféle fájdalomtünetek jelentkezhetnek, melyeket neuropátiás fájdalomnak nevezünk. Előfordul, hogy (még) nem kimutatható a testi ok, de a beteg szenvedése jelentős. Ide kapcsolódik krónikus fájdalomról szóló írásom. Ebből kiderül, hogy miként képeződik le a fájdalom az agyunkban és milyen érzelmi és egyéb hatások határozzák meg azt, milyen erősségű a szenvedésünk. Hogyan lobbanthat be egy traumatikus élmény fájdalom-emléket, ami fizikai fájdalomban, vagy akár komplett betegségben manifesztálódik.

Miért fontos a cukorbetegek lelki nehézségeinek megfelelő kezelése?

A lelki problémák tehát éppúgy kézben tarthatók, mint maga a cukorbetegség. Fontos, hogy a beteg azt érezze, ura a helyzetének, sőt, szakértője a saját a betegségének. Ha úgy érzi lelki problémáit egyedül nem tudja uralni, vegyen igénybe szaksegítséget, hiszen lelki állapotunk szoros összefüggésben van fizikai egészségünkkel.

A blogcikket a székesfehérvári cukorbetegek egyesületének felkéréséből 2019. május 28-ikán a Fehérvári Civil Központban tartott előadásom alapján írtam.

Javasolt olvasmányok:

Friedman, R. (2014) Gyógyulás a gyászból. Zafír Press
Kast, V. (1999) A gyász. Park Könyvkiadó
Tatelbaum, J. (1998) Bátorság a gyászhoz. Pont Kiadó
https://onlinetanacsadas.com/amit-kevesen-tudnak-kronikus-fajdalomrol/

Leszokás

Szabadulás a szenvedélybetegségtől 2. rész

Az előző blogbejegyzéseimben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfüggők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól, valamint a függőségből való kilábalásról írtam. Ebben a bejegyzésemben folytatom a leszokás témáját és részletesen kitérek arra, milyen érzések, lelki folyamatok kísérik ezt.

A belső változások a szenvedélybetegségtől való megszabaduláshoz elengedhetetlenek!

A függőknek le kell győzniük önmagukban a szótlanságot és a tehetetlenséget. Felszabadítani önmagukban az elnyomott agressziót, melyet eddig önmaguk ellen fordítottak. Az érzelmileg kizsákmányolt emberek nem bíznak eléggé önmagukban, hiszen túl korán voltak kénytelenek átélni szüleik manipulációját, így megtanulták, hogy saját érzéseiben nem bízhatnak. Inkább a másik véleményére kellett adniuk, ezért képtelenek dönteni. A függő személyiségszerkezetű emberek hajlamosak olyan emberek tanácsait és előírásait követni, akik majd újra bántalmazzák és kihasználják őket. A további kihasználás veszélye miatt tehát mindenképp szükséges egy képzett segítő, vagy önsegítő csoport.

A folyamatos bűntudat csapdájában

A függőben bűntudat alakul ki, amikor képtelen teljesíteni mások elvárásait. A bűnhöz azonban hozzátartozik a szándék és a cselekedet elítélendőségének tudata. Aki tudattalanul vét, az ilyen értelemben nem bűnös. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartozna felelősséggel a tettéért, az általa okozott kárt/szenvedést tehát illik megtérítenie/jóvátennie. A függőség dinamikájához hozzátartozik a bűntudat feloldhatatlansága. Csak a felelősség felvállalása oldhatja fel a lélekromboló mintázatokat. Az érzelmi függőséget a bűntudat alakítja ki és tartja fent, ez ugyanis alkalmazkodáshoz vezet. Aki enged a lelkiismeret furdalásnak, az átmeneti megkönnyebbüléshez jut. Ilyen körülmények között azonban nem tud kibontakozni az ember személyisége.

Függőségben tipikus a visszaesés: ami azt jelenti hogy a függő elveszíti tartását, én erejét. Ilyenkor fel kell tárni a bűntudat mögött rejlő haragot. Újra kell alkotni a szülőkről és a családról alkotott egész képet! Csak az új látásmód képes tartósan módosítani az érzéseket. Ezen kívül pedig a saját képességeinkbe vetett hitnek is meg kell erősödnie. A betegnek saját problémája legyőzésének szakértőévé kell válnia ahhoz, hogy a függőségtől tartósan megszabadulhasson. Át kell látnunk, hogyan manipulálnak bennünket mások. Hogyan vesznek rá olyan tettekre, amiket valójában nem akarunk. Mindannyiunknak vannak rejtett, fájó gombjai és a saját felelősségünk, hogy ezeket a fájó pontokat megismerjük és kezeljük.

A konfliktuskerülés megszüntetése szükséges a szenvedélybetegséggel való leszámoláshoz

A mindenáron harmóniára törekvést (konfliktuskerülést) csak akkor lehet elengedni, ha sikerül megtanulni konstruktívan vitázni. Az ettől való félelem ugyanis rengeteg destruktív viselkedéshez vezet. Nyilván nem kell törekedni a veszekedésre, de tudni kell kiállni önmagunkért, amikor arra van szükség. Feltétlenül szükséges hogy el tudjuk kerülni a jogtalanságokat és egyáltalán nem ellentmondás az, hogy az ember békésen éli az életét, de a ha kell, képes keményen fellépni. Csak az tudja elhatározni, hogy lemond a veszekedésről, aki tud vitázni, ha arra van szükség. A függők azonban képtelenek veszekedni. Mások érdekében képesek lehetnek fellépni, de saját maguk számára hiányzik belőlük az energia. Jó tudni, hogy a szülőktől való függés az érintett emberek halála után is megmarad, hiszen a függőség addigra a lelkünk részévé válik és sokféleképpen kifejeződik életünk különböző területein.

Szorongás a szeretteink elvesztésétől

A szüleinkkel kapcsolatos meg nem oldott problémáink megjelennek a többi kapcsolatunkban is. Elég ha egy apró külső, vagy belső hasonlóság, hogy beindítsa ezt a folyamatot (amit indulatáttétel reakciónak nevezünk). Ha nem értjük, hogy miért irritál a főnökünk, érdemes elgondolkodni a szüleinkkel kapcsolatos hasonlóságain. Ezek az áttételi reakciók ugyan kellemetlenek lehetnek, de a valódi változás felé vezető utat mutatják. A fejlődéshez szükséges, hogy szembenézzünk saját szorongásainkkal. A függő személyiségszerkezetű embereknek egész életükben foglalkozniuk kell a szorongással, az önérvényesítés és a függetlenség kérdésével. A függő emberek képtelenek kapcsolatokat lezárni. Ha igen, arra a külső nyomás hatására kerül sor.
Jó hatású hogyha a domináns szülő is felismeri a gyermekétől való függőséget és ő is dolgozik a változáson. Fontos tudni hogy a függő kapcsolati minták a társas öröklődés révén adódnak át a következő generációra. Ha tehát valaki érteni szeretné miért nem tudja őt elengedni az édesanyja, akkor meg kell értenie az édesanyja és annak szülei közötti kapcsolatot. Nem nehéz felismerni, hogy ő sem lehetett soha önálló. Fontos szembenézni a saját ezzel kapcsolatos érzéseinkkel. Megbocsátani csak az tud, aki gyűlölni is képes. Aki hagyja magát manipulálni és elnyomni, az képtelen megbocsátani, mert hiányzik belőle az ehhez szükséges érettség.

Megbocsátani önmagunknak és másoknak

Elsősorban saját magunknak kell megbocsátanunk, mert mindenki, akit kihasználtak nemcsak áldozat, hanem kényszerből tevőleges részese is az eseményeknek. Saját szenvedésünk pedig a többi családtag szenvedéseit is meghatározza. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk saját negatív és pozitív oldalunkat is! Minden egészséges személyiségben szükség van függő részekre is, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy gondoskodjunk szeretteinkről.

Mindig tartsuk észben, hogy csak az tud egy másikra anélkül támaszkodni, hogy elveszítené önmagát aki már rátalált a valódi önmagára! Aki meg tudja engedni magának a teljes önállóságot. A függő személyiségű emberek azonban feláldozzák önmagukat másokért.

Amikor elcsattan egy pofon

Ide kapcsolódik a gyermekbántalmazás témája is. Ennek során a szülők a gyerekükre vetítik a saját sérült énrészeiket és bennük próbálják meg leküzdeni azokat. Saját öngyűlöletüket gyerekeikben reagálják le. Ennek megnyilvánulásai a kontrollálatlan düh és gyűlölet kitörések, melyek testi és lelki erőszakban nyilvánulnak meg. A gyermekek az ijesztő helyzetben disszociálnak, vagyis kikapcsolják az érzelmeiket. Ki kell lépniük a testükből ahhoz, hogy ne érezzék a félelmet és a fájdalmat, hiszen szükségük van a szülőre. Egy idő után azonban az agresszorral azonosulnak: a gyermekek elhiszik hogy megérdemlik a büntetést, mert rosszak. Az elkövető öngyűlölete így tehát tovább adódik a gyermekének.
Érzelmi kihasználásnak számít, hogy ha szülök figyelmen kívül hagyják a gyermekek érzelmi szükségleteit. Az ilyen módon kihasznált emberek folyton elégedetlenek önmagukkal és ezt a sebet a következő generációnak adják tovább, amennyiben nem dolgoznak az önismeretükön. Fontos tudnunk, hogy a gyűlölet mindig a függőség egyik formája. Ennek oka, hogy az emlék megmarad és újra és újra feljönnek a rossz érzések, melyek tönkreteszik a jó kedvünket, végül pedig a lelki életünket.

Alkoholista és társfüggő

A függők egyik fő ismérve, hogy a beteg dacosan reagál az érzelmi nyomás minden formájára és újabb okot talál benne a szerhasználatra. Nem csak az alkohol és a drogok lehetnek függőséget okozó szerek, hanem önmaga a segítés is. Ezt figyelhetjük meg alkoholisták feleségeinél. Ez a segítségről való függés ugyanolyan szenvedély, mint maga a drog. A függés pedig erősebb minden kapcsolatnál. A társfüggő így egyre inkább domináns szerepbe kerül a partner szerhasználata miatt. Egyedül próbál meg mindent működésben tartani, idővel bele is kényszerül a segítségnyújtásba. Ezzel védekezik saját szorongása és bizonytalansága ellen. Végül a függő élete fölött tökéletesen átvállalja a felelősséget.

Fontos látnunk, hogy ebben a helyzetben a társfüggő ugyanúgy szenvedélybeteg, mint maga az alkoholista. Lelkileg tartós és túlzott igénybevételnek van kitéve, de ennek ellenére képtelen véget vetni a kapcsolatnak. Viszonyuk dinamikája, hogy a szenvedélybeteg megbánásról tanúskodik italozása miatt, a társfüggő pedig elkezd újra bízni benne. Meg akar bocsátani neki. Amint a szenvedélybeteg megérzi a hozzá tartozó törődését, újra jelentkezik az ivás. A hozzátartozó újra csalódik, saját személyisége mind jobban szétforgácsolódik. Megkeseredik és megkeményedik, szorong pánikrohamok, depresszió és különféle testi tünetek jelentkeznek. Ilyenek például a migrén, a porckorongsérv, a szív- és gyomorpanaszok, melyekkel sok sok társfüggő fordul orvoshoz. A társfüggők szégyellik önmagukat és ezért elrejtik gondjaikat és elmulasztják a segítségkérést. Végül a társfüggő is teljesen feladja önmagát és mindenféle konfliktust elkerül. Érzelmi és szociális téren is elszigetelődik.
Fontos tudni, hogy a társfüggőség kezelése is szükséges! A társfüggő személynek tudnia kell hogy a folyamatos segítségnyújtásával fokozza partnere függőségét ezért tartózkodnia kell a segítségnyújtástól. Ennek megvalósításához számára is szükséges lehet a pszichoterápia. A függő gyógyulásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a társfüggő levegye a kezét a szenvedélybetegről. Az elvonókúra megkezdéséhez érzelmi és társas nyomásra van szükségük a szenvedélybetegeknek! Ez legtöbbször azt jelenti, hogy a partner kilép a kapcsolatból. A társfüggőség kezelésében fontos lépés hogy az illető meg tudja önmagának bocsátani, hogy társfüggővé vált. Meg kell értenie és fel kell dolgoznia a társfüggőség hátterét.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Következő cikkemben a cukorbetegség lelki oldalával fogok foglalkozni. Szeptember 21-én várom vissza szeretettel!

Függők párkpcsolata

A függők párválasztása és párkapcsolata

Előző blogcikkemben részletesebben írtam a különböző függőségek egyéni és családi jellemzőiről. Ebben az írásban arra fogok kitérni, milyen párkapcsolati jellegzetességeket okoz az alkoholizmus, vagy az egyéb függőségek. Milyen párt választ magának egy függő személyiségű ember? Hogyan hat a függőség a szexuális életünkre?

Milyen partnert választ a függőségtől szenvedő személy?

A függők párkapcsolatában tipikusan érvényesül a zsák a foltját elv, hiszen a pár két tagja kiegészíti egymást a nehézségekben. Gyakran olyan partnert választanak, aki kifelé önbizalmat, agresszivitást és önérvényesítő képességet sugároz. Tudattalanul a függő éppen azokért a tulajdonságokért csodálja a partnerét, ami benne nincs meg, pedig szüksége volna rá, hogy kifejlessze önmagában. A függő személyiség legtöbbször talál valakit, akit bálványozhat (vagy utálhat). A kapcsolat így tudattalanul válik problémamegoldóvá. Az ilyen kapcsolat azonban visszaélésen alapul, hiszen a függő kihasználja a társát annak érdekében, hogy biztonságra tegyen szert. Az egyik partnerről gondoskodni kell, a másik pedig megerősítést és csodálatot kap cserébe a törődésért. Az egyik tehát dominánssá válik a kapcsolatban, a másik fél pedig alárendelt szerepbe kerül, hiszen nem tanult meg megfelelően kiállni a saját szükségleteiért.

Az önállóság útja…

Gyakran a partnerválasztás az első önálló döntés a fiatal életében. A függő dinamika ennek ellenére fennmarad, hiszen a függő ösztönösen olyan partnert választ magának, aki látszólag biztosítja neki a szükséges tartást, hogy kiszakadhasson a szülői befolyás alól. Ezért egy újabb függő kapcsolatba kerül. Ennek fenntartó motivációja, hogy el akar kerülni mindenféle veszekedést és mindenkinek meg akar felelni. Ez azonban nem lehetséges! A párkapcsolatokat gyakran féltékenység és rivalizálás is mérgezi.

Pár szó a féltékenységről

Nagyon gyakori a függőséggel élők párkapcsolatában a partner elvesztésétől való félelem, ami gyenge önbizalommal társul, ennek pedig féltékenykedés lesz az eredménye. Párterápiában gyakran megfigyeljük, hogy az erős és kölcsönös gyűlölet ellenére lehetetlennek tűnik az elválás. A függő személyiségű ember gyakran erősen nárcisztikus partnert választ. Utóbbira jellemző, hogy fél a függőségtől, azt hiszi egyedül mindent elérhet. Érzelmileg gyakran elutasító, bár ezt jól álcázza. A függők családjában tipikus, hogy belekapaszkodnak a gyerekeikbe és nem hagyják, hogy azok önállóak legyenek. Amikor a gyermek párt talál, a szülő rettegni kezd, hiszen a gyermeke megházasodásával ő háttérbe szorul. A szülő ilyenkor mindenféle (rejtett vagy nyílt) eszközzel harcol a párkapcsolat megszüntetéséért, gyakran a féltékeny szülői szív riasztja el a potenciális partner jelölteket.

A párkapcsolati problémák megoldása lehetetlen

Nem ritka hogy a párkapcsolatában fellépő nehézségeit az egyik fél valamelyik szülőjével beszéli meg, így ő lesz valódi beszélgetőtársa, miközben párkapcsolatában végleg megszűnik az érdemi kommunikáció. Ilyen körülmények között a pár tagjai mindenképpen eltávolodnak egymástól. A konfliktuskerülés miatt boldogtalanságra ítélt kapcsolatból nemcsak a szülő felé sodródhat a korábban is függő személyiségű “gyermek”, hanem új hobbik, vagy italozás felé is. Nem ritka, hogy a házasság ellenére tovább éli felelősséget nem vállaló életét a férfi (vagy nő) és házasságon kívüli kapcsolatokat tart fenn.

A konfliktusok elkerülésének vágya konzerválja a nehézségeket

A bűntudattól való szorongás megveti a konfliktuskerülő viselkedés alapjait. Emiatt az illető nem kezeli jogos szükségleteit megfelelően, halogatja a számára fontos dolgok elvégzését, ha azok kellemetlenek a számára. Szorong, hogy nem tudja megoldani a nehéz szituációt, az emberektől visszahúzódik. A konfliktuskerülés további önlebecsüléshez, végül depresszióhoz vezet. Jó tudni, hogy a konfliktuskerülés egy olyan ördögi kört generál, ami fenntartja önmagát. Ráadásul az emberek ösztönösen megérzik, ha olyan emberrel állnak szemben aki alacsony önértékelése miatt nem tudja megvédeni magát és ki lehet őt használni. A konfliktuskerülés emellett pszichoszomatikus betegségekhez és pszichés zavarokhoz is vezet. Nem ritka hogy a függő személyiségű emberek szociális szakmát választanak maguknak, ahol másoknak segíteni tudnak és ezáltal növelik valamennyire az önbizalmukat. Továbbra is engedik magukat kizsákmányolni, előbb utóbb azonban belebetegszenek: kiesnek a munkából és ez gyakran további bűntudatot okoz.

A függőség és a szex

Nagyon gyakran a függő személyiség szexuális problémákkal jár együtt. Bár megvan a függőben a testi közelségre való igény, általában korlátozott a nemi életre való képesség. Ezért a párkapcsolatában kerüli, vagy legalábbis nehezen éli meg a szexuális energiákat. Sokszor a pornóba menekül. Ettől a férfi gyakran még üresebbnek érzi magát, a kedvesétől eltávolodik.

A függő személyiségű emberek akár egész életüket leélhetik úgy, hogy képtelenek önmagukká válni. Reménytelenséget, szorongást és kényszeres gondolatokat éreznek. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni hogy nőkre és férfiakra is jellemző lehet bármelyik szerep (az alkoholista és a megmentő közül). Gyakran előfordul hogy a függő személyiségű páciens szenvedésnyomása nem elég erős, csak a függőségek pozitív oldalát akarja meglátni. A szüleitől kapott finom ételt, hogy nem kell gondoskodnia tiszta ruháról, vagy a takarításról. Pusztán a szenvedélybetegség utal arra, hogy valójában nem kielégítő az élete. Igen gyakori, hogy ilyen pácienseknél evészavar is kialakul. Sok esetben az figyelhető meg, hogy az evés „pótolja” a nem kielégítő szexualitást. A kábítószereket és az alkoholt sokszor a belső elégedetlenség és mély harag ellen használják. Bár a családban mindenki szenved, sokszor senki sem veszi észre, hogy viselkedésével mekkora fájdalmat okoz szeretteinek. A domináns szülő önmaga is bűntudattal küzd, ezért próbálja túlóvni, túlgondozni gyermekét aki viszont így továbbra is éretlen marad és a helyzet konzerválódik.

Következő cikkemben a függőségből való felgyógyulás alapköveivel fogok foglalkozni. Július 21-én várom vissza szeretettel!

Hogyan viselkedem szülőként?

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. A túlzott közelség is kerülendő a gyermekkelAz egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

Őszi-téli depresszió

Elmúlt a nyár, egyre kevesebbet élvezhetjük az életető napsütést (ha sokat esik az eső, csak a lehető legminimálisabb időt töltjük a szabadban), ami gyakran rányomja bélyegét nemcsak egészségi állapotunkra, hanem hangulatunkra is. Nem ritka ilyenkor a levertség, hangulati nyomottság, ami akár a leggyakoribb szezonális (évszakfüggő) betegség, a depresszió tünete is lehet. Ez Magyarországon hozzávetőleg a lakosság 10-15 százalékát érinti.

A téli depresszió bár többnyire ősszel jelentkezik és tavasszal spontán rendeződhet, mégis fokozott figyelmet igénylő állapot. A tünetek súlyosságát az aktuális életesemények, lelki történések, az átélt stressz mértéke éppúgy befolyásolhatják, mint a napsütéses órák száma. Fontos tisztázni, hogy régen az emberek télen másfajta életmódot éltek: a kinti munkák befejeződésével több idejük jutott a pihenésre, regenerációra, a következő év tavaszától újrainduló munkafolyamatokra való felkészülésre. Ma már nem szívesen veszünk vissza a tempóból, (sokszor még betegség esetén sem), elvárt dolgoznak számít hogy az emberek télen is ugyan annyit dolgozzanak, mint nyáron.

A téli depresszió tünetei nagyon hasonlóak az ún unipoláris depresszióéhoz, melyről korábbi írásomban részletesebben szóltam. https://onlinetanacsadas.com/a-modern-vilag-betegsege-a-depresszio/

– állandó fáradtságérzet, megnövekedett alvásigény
– negatív gondolatok, sötét jövőkép
– fokozott szénhidrát bevitel (pl. csokoládéfogyasztás növekedése)
– visszahúzódás a társas kapcsolatokból (pl. szexuális érdeklődés csökkenése)
– csökkent koncentrációs készség
– az immunrendszer gyengülése, fokozott fogékonyság a küldöböző fertőző betegségekkel szemben
– pszichoszomatikus betegségek

Hogyan kezeljük?

1. Fontos, hogy igyekezzünk minél több időt tölteni a szabad levegőn, különösen napsütéses időben. Mozogjunk rendszeresen!
2. Törekedjünk az egészséges táplálkozásra! Fontos az vitaminok és ásványi anyagok folyamatos bevitele.
3. Halgassunk testünk jelzéseire! Biztosítsunk időt a megnövekedett alvásigény kielégítésére.
4. Törekedjünk a stressz levezetésére, konfliktushelyzeteink megoldására! Ebben segíthet a pszichoterápia vagy valamely relaxációs technika elsajátítása.
5. Fényterápia rendszeres alkalmazása jó hatású lehet.

Ha a tünetek túlzottan kínzóvá válnak (pl. akadályoznak minket kapcsolataink fenntartásában vagy a munkavégzésben), érdemes szakember segítségét kérnünk. Súlyos esetekben a pszichoterápia mellett gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. Ne vegyük félvállról ezt a betegséget, mert megnövelheti az öngyilkosság kockázatát. Ráadásul a szezonális depresszió kezelés nélkül évről évre egyre súlyosabb formában térhet vissza.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Segítség, iszik a gyerekem!

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Kultúránkban az alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van. Ünnepekkor legtöbben valamilyen szeszes ital fogyasztásával fejezzük be az étkezéseket, szinte kivétel nélkül koccintunk a jeles alkalmakkor. A fiatalok körében az alkoholfogyasztás még elfogadottabb, a középiskolai évek alatt egyfajta beavatási rítusnak tekinthető, a főiskolai évek alatt pedig gyakran szokássá válnak a bulik és a rendszeres italozás.

Mitől függ, hogy valaki csak az „buli miatt”, alkalmanként használja ezeket az élvezeti szereket vagy valóban függővé válik?

Egyrészt ha rögzül a szokás (tehát rendszeressé válik , például minden hétvégén jellemző lesz a lerészegedés), nehéz tőle megszabadulni akkor is, ha nincsenek elvonási tünetek (vagyis nem áll fenn kémiai függőség), ilyenkor ugyanis ún. viselkedési függés alakul ki. Másrészt lényeges megemlíteni, hogy az alapvetően szorongó emberek könnyen gyógyírként használhatják az alkoholt (vagy drogot) kellemetlen érzéseik csillapítására. Amikor belekóstolnak a lerészegedés vagy a drogok nyújtotta kábulatba, minden addigi gondjuk elszáll, végre normálisan érzik magukat, ezért náluk egyre gyakoribbá válik ez a viselkedés. A depresszív tünetek előfordulása egyébként a stimulánsok közé sorolható drogfajták fogyasztásának valószínűségét növeli, míg a düh csillapítására leginkább opiát származékokat használnak. Többnyire tehát kétféle út vezet a függőségek hálójába. Az egyik, ha valaki alapvetően szorong, vagy lehangolt, a másik pedig a kockázatkereső viselkedés. Az utóbbi csoportba tartozók az unalom elűzése miatt bármire képesek, nem számolnak tetteik következményeivel. A drogok kipróbálása és az alkoholfogyasztás szinte hétköznapi része lett a serdülők, fiatal felnőttek életének.

Mit tehetünk szülőként?

Ha valaki már gyermekkorában elsajátítja az érzelmek kezelésének mikéntjét, nagy valószínűséggel fiatal felnőttként (és a későbbiekben is) meg tud majd maradni az alkalmankénti fogyasztás szintjén. Ha azonban már kialakult a probléma, fontos a mielőbbi beavatkozás és a teljes absztinencia. Ehhez orvosi segítségnyújtás válik szükségessé. A kezelés részeként egyébként megküzdésmódokat is szoktak tanítani a drog vagy szeszfüggőknek (pszichoterápiás folyamatba ágyazottan). A megelőzés azonban ebben az esetben is kulcsfontosságú, ezért fontos, hogy gyermekeinket érzelmi munícióval feltöltve indítsuk útnak az életben, hogy az alkohol és a drogok kipróbálása csak a kíváncsiság megszüntetését (és társasági funkciót) szolgáljon, ne pedig menekülési útvonalat nyújtson.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A meddőség lelki okai

Meddőségről akkor beszélünk, ha egy nőnél egyévi védekezés nélküli szexuális élet után sem következik be fogamzás, vagy a fogantatás megtörténik ugyan, de a magzat elhal. Ez a házasságok kb. 15% -ában fordul elő. A teherbeesés problémját napjainkban elsősorban szervi oldalról vizsgálják, az ebben szerepet játszó lelki tényezők pedig hátterébe szorulnak. Annak dacára történik mindez, hogy az esetek nagy százalékában igazolható testi elváltozás hiányában sem jön létre terhesség. Ilyenkor funkcionális meddőségről beszélünk. A legmodernebb technika segítségével ma már el lehet érni, hogy a hormonálisan előkészített női szervezetnek „csak” be kelljen fogadnia saját megtermékenyített petesejtjét, az esetek döntő többségében azonban ez nem sikerül. Ha mégis, ezután a természetes úton megfogant babáknál nagyobb arányban fordulnak elő vetélések, koraszülések és alacsony súllyal születések. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Két részből álló írás-sorozatomban erre keresem a választ.

Logikusnak tűnik (és számos vizsgálattal biológiailag is alátámasztható) hogy a meddőség kialakulásában a krónikus stressz nagy szerepet játszik. A rohanó világhoz való alkalmazkodás testünket oly módon alakítja át, ami megakadályozza a teherbeesést. (Ennek részleteiért lásd forrásomat) Evolúciós szempontból nyilvánvaló, hogy egy állapotos nő kiszolgáltatott helyzetben van, túlélési esélyei a gyermek fogantatása után lecsökkennek. Tehát ha a nő szervezete vagy környezete evolúciós kalkulációk szerint nem alkalmas az utód kihordására és felnevelésére, akkor az evolúciós védelmi mechanizmusok a terhesség megtapadását (kihordását) megakadályozzák.
Nagyon érdekes, hogy hasonló fiziológiai változások következnek be korai traumán vagy szexuális visszaélésen átesett nők szervezetében is, mint krónikus stressz esetén. Habár ezek az emlékek sokszor nem tudatosan felidézhetőek, nyomot hagyhatnak idegi működésükben, mely gátolja a későbbi teherbe esést. Fontos kiemelni, hogy fokozott szorongásra való hajlam átlagos körülmények közt nevelkedett nőknél is kialakulhat, ilyenkor a probléma forrása a korai kötődési (rendszerint anya-gyermek) kapcsolat minőségében keresendő, ez szolgál ugyanis alapul minden kérőbbi kérzelmi kapcsolathoz. Többek közt a házastárshoz való kötődés modellje is. (Ennek hatásáról cikksorozatom 2. részében írok majd bővebben.)

További érdekes szempont, hogy a stresszhatások immunrendszerünk működését is megváltoztatják, ily módon is befolyást gyakorolva a megtermékenyített petesejt megtapadási képességére. Kutatások kimutatták, hogy más lelki problémák, is akadályozzák a teherbe esés sikerét, például a depresszív tüneteket mutató nők, kisebb valószínűséggel fogannak meg egészséges társaikhoz képest.

Ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége, melybe a várva várt gyermek nem érkezik meg. A meddőségi problémák evolúciós magyarázatát figyelembe véve nem meglepő, hogy alapvető fontosságú mindez a teherbeesés bekövetkezése és a tehresség egészséges kihordása szempontjából. Ennek hatásmechanizmusáról és a kezelési lehetőségekről írás-sorozatom következő részében részletesebben fogok szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Felhasznált irodalom:
Szendi. G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

 

Gyermeknevelés

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Milyen a jó szülő?

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Milyen az egészséges szülő – gyermek kapcsolat?

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Mitől lesz lelkileg egészséges a gyermek?

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Beszoktatás az óvodába, iskolakezdés

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

GYES betegség

Kisbabával otthon – kimerültség, bizonytalanság, párkapcsolati problémák

Mi várható a szülés után?

Mindenki tudja, hogy a szülés mekkora testi-­lelki erőpróba, kevesen beszélnek azonban arról, hogy ezután mekkora változás történik minden nő életében, amit nem mindenki tud olyan könnyedén feldolgozni, alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz. Régen a nagycsalád vagy a szomszéd, egyéb kortárs közösségek segítő és megtartó ereje miatt kevesebben élték ezt meg olyan nehezen, a mai anyák többsége azonban egyedül kénytelen az újonnan kialakult nehézségekkel szembe nézni. Az anyaság pedig mindamellett, hogy mennyire csodálatos dolog százszázalékos erőbedobást kíván a nap huszonnégy órájában és sokszor lemondást igényel. Ha viszont hosszú távon nincs meg az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet. Ráadásul az elismerés is hiányzik, ritkán dicsér meg minket bárki azért, hogy neveljük gyermekünket és ellátjuk a háztartást.

Mi az a GYES betegség?

Az ún. GYES­ – szindróma (más néven: GYES – ­betegség, GYES – ­neurózis), bár gyakori jelenség, mégis megosztja a közvéleményt és a szakembereket is (ritkán hallani róla, hiszen nem valódi diagnózist, hanem csak tünetek összességét jelenti, melyekről ráadásul csak egy speciális élethelyzetben, szülés után beszélünk). A köztudatban az unatkozó kismamák nem létező problémájaként él, akik jó dolgukban nem tudják mitévők legyenek. A GYES – ­betegség valójában egy alkalmazkodási nehézség a megváltozott élethelyzethez, melyet gyermekünk születése okoz.

Az anyuka többnyire egyedül marad egy magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva, kiszakad addigi életviteléből (munkahelyi, baráti közösségek), ráadásul a szülés okozta hormonális változások lelkileg is érzékenyebbé teszik. A kialvatlanság, a felelősség és magára maradás érzése nyomán idővel úgy érzi, kezd kicsúszni a talaj a lábai alól. Gyermekünk születése miatt ráadásul megváltozik a párkapcsolatunk, férjünk háttérbe szorul az új jövevénnyel szemben. A társadalmi elvárások nyomása (az újdonsült anyuka legyen mindig tökéletesen boldog, kiegyensúlyozott és türelmes), az azoknak való megfelelési kényszer, a kisgyerekes létről elképzelt idilli kép és a megélt hétköznapi valóság közötti különbség, a hétköznapok egyhangúsága, monotonitása, ingerszegénysége, a bezártság­érzés, az állandó fáradtság, az anya saját inkompetenciájának megélése váltja ki, majd mélyíti el ezt a szorongó állapotot. A Gyes – ­neurózis tehát nem más, mint a bizonytalanság, kisebbrendűségi érzés, ingerlékenység, indokolatlan félelem, melyhez súlyosabb esetben kényszeres viselkedés vagy depresszió is társulhat. Az anya úgy érzi, nem tud megfelelni feladatainak, amelyek váratlanul, csőstül szakadnak rá, emiatt folyton kimerült, frusztrált. Nincs türelme a gyermekhez, ingerlékennyé válik. Kedélyállapota unott, esetleg testi tünetei vannak (pl. fej­ és gyomorfájás) a folyamatos feszültség miatt. Mindinkább befelé fordul, emiatt idővel valóban nem fog tudni megfelelni mindennapi feladatainak, elszakad a környezetétől, a valóságtól. Mindez az egész család életét megmérgezi, hiszen a gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, hisztiznek. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő pedig még jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Mi az, ami segít a GYES betegségben szenvedő anyukának?

A GYES­ – betegség tehát fokozatosan alakul ki, és ­ ha nem érkezik időben segítség egyre mélyül, talaján komolyabb pszichiátriai kórképek jelenhetnek meg, például a szülés utáni depresszió (melyeket diagnózissal címkéznek és valódi betegségként, gyógyszerekkel kezelnek). A környezet sokszor valóban nem érti az anya problémáját, az anya pedig teljesen egyedül, segítség nélkül marad, holott ebben a helyzetben az anyáknak megértésre, együttérzésre és támogatásra van leginkább szükségük. A megoldást többnyire a környezet megértő odafordulása, egy kis tehermentesítés jelentik. Pihenés, akár rövid időre való kiszakadás is a fojtogató környezetből, valami valódi feltöltődést eredményező külső program (pl. találkozás a barátnőkkel, rendszeres testmozgás). A lényeg, hogy az anyukának néha (hetente pár órára) legyen ideje saját magára, amivel szabadon rendelkezhet. Fontos az új emberi kapcsolatok kialakítása, gyermekkel szintén otthon lévő kismamákkal való beszélgetések. Nagyon lényeges, hogy jusson a párnak ideje kettesben is lenni. Ne felejtsenek el házaspárként, egymás társaként is funkcionálni, hiszen anélkül úgysem lehetnek jó szülők. Nem könnyű, de többnyire szervezésen és odafigyelésen múlik az egész. Természetesen, ha mindez nem elég, szakember segítségét kell igénybe venni, ami elsősorban pszichoterápiás segítséget jelentsen.

Az írás megjelent a Szülők lapja portálon is, melynek szakértője lettem.

http://www.szuloklapja.hu/szules/2682/kisbabaval-otthon-%E2%80%93-bizonytalansag-faradtsag-kimerultseg-parkapcsolati-problemak.html

3 generáció

Azok a mai fiatalok…

Sokszor halljuk az idősebbektől, hogy mennyi baj van „a mai fiatalsággal”, lusták, motiválatlanok, illetlenül viselkednek, kihasználják a szüleiket. Az idősebb generációk tagjai gyakran hangot adnak ellenérzéseiknek, viszont kevesen veszik a fáradtságot, hogy a jelenség mögé tekintsenek.

Mannheim Károly generációelmélete alapján születési éveik szerint korszakokra bonthatjuk az emberiséget. Szerinte az újabb generációk tagjai konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és annak átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük. A korszakok váltásának alapját ő a technikai fejődésben látta. A megkülönböztetést a XX. században kezdték el: az első volt a veteránok korszaka (1925 és 1945 között születettek), majd ezt követte a baby boom időszak (1946 és 1964 közöttiek). Az X generáció az 1965 és 1979 között napvilágot látottaké, amit az Y generáció követ. (1980 és 1995 közöttiek) Végül elérünk a Z generációhoz, akik 1996 és 2010 között születtek. A jövő az alfa generációé, ők a 2010 után születettek. Az utolsó két generációban közös, hogy életük fontos részét képezi az internet, jelen írásomban velük foglalkozom részletesebben.

Milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben? Ezek hogyan hatottak a különbözö generációkra?

Az utóbbi évtizedekben az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, munkavállalás, a szülői ház elhagyása, házasságkötés, gyermekvállalás) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, sorrendjük is megváltozott. A felsőfokú tanulmányok többnyire együtt járnak az önálló jövedelem hiányával, a fiatalok (ezen most az Y generáció tagjait, a 19-34 éves korosztályt értem) szüleiktől várják az anyagi segítséget. Az instabil gazdasági környezet miatt sok hallgató negatív jövőképpel rendelkezik, hiszen látja, hogy sok a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső friss diplomás. Ennek hatására úgy dönt, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetni a tanulásba, a vizsgák miatt aggodalmaskodni. E döntéssel elodázhatja azt a bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem elvégzése után munka nélkül marad. A túl hamar, tapasztalatok hiányában megtörtént pályaválasztás és a módosítási lehetőség hiánya könnyen elkedvetlenedésbe torkollhat. Nem szeretnének semmit sem elkapkodni, akár karrierépítésről, akár családalapításról legyen szó. Intő példaként szolgálnak számukra a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Ezért tehát a fiatal halogatja a döntést, ki kívánja várni az „igazit”. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő felsőoktatási intézmények nem készítenek fel a fix munkaidőre sem. A főiskola alatt megszokott gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik a munkába állás után. Éppen ezért a pályakezdők egy része néhány év után megtorpan: a dolgos hétköznapok hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá válnak.

Milyen nehézségekkel állnak szemben a mai fiatalok? Mi zajlik bennük ennek kapcsán?

Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot. Ez az ún. kapunyitási pánik, ami céltalanságban, ingerlékenységben, álmatlanságban, depresszív és szorongásos tünetekben jut kifejeződésre. A jövőképet célok és elvárások helyett félelmek és reménytelenség uralják. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves tehát nem látja maga előtt a lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jut erre a következtetésre.
Mindenki szembesül szorongással a gondtalan gyermekkor után a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal együtt mi magunk építjük fel. A krízis kimenetelét sok minden befolyásolja, például hogy befejeződött-e már a szülőkről való érzelmi leválás, kirajzolódik-e egyáltalán egy vonzó karrierút. Amennyiben a fiatal szüleivel jó viszonyt ápol, szívesen a szülői házban maradhat, ami a kényelmi funkciók mellett egyfajta felelősség-megosztással is jár. A felnőtté válással magunk mögött kell, hogy hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. Ezek elvesztése gyászreakciót indít be, ami minden korszak lezárulásának természetes velejárója és általában magától elmúlik néhány hónap alatt. Legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. A szűkebb közösség szerepe azonban kulcsfontosságú a pozitív kimenetel szempontjából: bátorítással, és a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes fiatal hagyja el a családi fészket.

A Z generáció (18 év alattiak) azért jelent váltást a korábbiakhoz képest, mivel az ebbe született fiatalok már nem ismerik az internet nélküli világot. Manapság gyakran előfordul, hogy egy gyermek hamarabb tanul meg kezelni egy okostelefont, mint hogy megtanulna olvasni: a technika és a média által szocializálódik. Ezáltal a személyes kapcsolatok kárára a virtuális tér értékelődik fel számukra. Ráadásul ezek a fiatalok a média hatására nagyon könnyen befolyásolhatók. Míg régen a család közösen végezte a dolgát, melyben a gyermek is tevékenyen részt vett, mára a gyermekek idejük nagy részét az iskolában töltik. Itt kortárs csoporttal vannak együtt, melynek szerepe így jelentősen megnőtt a család rovására. Szabadidejüket egyre inkább televíziózással és az internetezéssel töltik, egymással kapcsolatot a virtuális valóságban tartanak. A negatívumok mellett természetesen pozitívumok is vannak: elmondható, hogy nyitottak az újdonságokra, a problémamegoldás terén rugalmasak, és – részben az internetnek köszönhetően – remek virtuális kommunikációs készséggel rendelkeznek.

Mint látjuk, minden új generáció egy teljesen más szemlélettel rendelkező csoport, mint elődeik, így problémáik megoldása is új nézőpontokat követel meg, azonban amennyiben megpróbáljuk megérteni őket és az erősségeikre építünk, könnyen a társadalom hasznos tagjaivá tehetjük őket.

 

gyermekvállalás

Gyermekvállalás: amikor a legnagyobb boldogság házassági krízist okoz

Mit hoz magával a gyermekvállalás?

Mi okozhatna annál nagyobb boldogságot egy nő életében, mint amikor megtalálja a másik felét, férjhez megy, majd megfogan szerelmünk gyümölcse? Természetesen ezek minden ember életének legemlékezetesebb, legörömtelibb pillanatai, de mint minden változás, ez is sok nehézséget és megoldandó problémát hoz magával. Erről az oldaláról azonban mintha nem szívesen beszélnénk, sokszor csak saját bőrünkön tapasztaljuk meg a boldogság árnyoldalát, egyedül maradunk a problémáinkkal.

Amikor párunkkal megismerkedünk, meg kell ismerni egyúttal önmagunkat is, szerepünket az új kapcsolatban. Nem mindegy az sem, honnan jöttünk, milyen szokásokat, családi hagyományokat hoztunk magunkkal. Ilyenkor a két családból egy új születik, kialakulnak a közös szokások, kölcsönösen kialakítjuk az új szabályokat (pl. kapcsolattartás az eredeti családdal, megtörténik az új (közös) és régi értékrendek összeegyeztetése, határvonalak meghúzása.) Nem könnyű feladat, de a szerelem erőt ad a nehézségek leküzdéséhez, a közös lét megteremtéséhez. A férj és feleség közti őszinte és nyílt kommunikáció a közös élet kialakításához elengedhetetlen.

A fogantatás párkapcsolati krízist okozhat?

Amikor első gyermekünk megfogan, a földöntúli boldogság mellett házasságunkban új nehézségek is várhatók. A meglévő női és a férfi szerepek mellé bekerül repertoárunkba az anya és apaszerep. A szülőpár tagjai ismételten találkoznak az általuk korábban átélt mintákkal, ezeket felülvizsgálják és kialakítják saját elgondolásainkat a gyermeknevelésről. (Problémás lehet a saját anyával való megoldatlan (korábbi) konfliktus, ami megnehezíti az anyává válás érzelmi folyamatát.) Nem csoda hát, hogy a terhesség örömteli szakaszát sokszor szorongás árnyékolja be. A várandóssággal járó testséma változás, a félelem az öröklődő betegségektől, és a szüléstől, illetve a saját gyermekkorból hozott rossz emlékek megterhelik a szülői szerepre való felkészülést. A házastársak közötti összhang kialakításához elengedhetetlenül szükséges a bizalom, az intimitás valamint a fontos kérdésekben való egyetértés, az ezekről való nyílt és feszültségmentes kommunikáció.

Milyen változásokat hoz magával a gyermekszületés?

A várva várt utód megérkezése a boldogságon túl sok-sok nehézséget is magával hoz: megszűnik a szülőpár közt a kölcsönös, személyes fontosság érzése, a gyermek irányítja életüket, kapcsolataikat és intim életüket is beleértve. Mindemellett megoldást kell találni eddig ismeretlen problémákra (a kialvatlanság okozta feszültség, a túl sok gyermek körüli/otthoni feladat, beszűkült életvitel stb.. Amennyiben gyermekünk hasfájós, a sok sírás is folyamatos stresszforrást jelent). A férfi úgy élheti meg, elvesztette a nő gondoskodását, kevesebb figyelem fordul felé, a feleség egyedül maradhat nehézésgeivel és az elhanyagoltság bánatába merülhet. A szülés után gyakran előfordulnak szexuális problémák is, ami további konfliktusok forrása lehet. A pár számára ennek az életszakasznak fontos feladata, hogy átalakítsák a kétszemélyes családot háromszemélyessé, úgy, hogy kapcsolatuk ne sérüljön. Akorábban kettesben megélt kellemes élmények és a gyermek születése felett érzett boldogság adhat erőt, hogy alkalmazkodjanak a radikális változásokhoz. Az új családforma kialakításához sok türelem és igyekezet szükséges. A házasság a gyermek egyéves korára gyakran megterhelődik: az anya érezheti úgy, hogy számára beszűkült a világ; félhet a kiszolgáltatottságtól, munkahelyének elvesztésétől, újabb testvér érkezésétől. Az apa szerepe megnő, hiszen ő a családfenntartó, a kapocs a külvilág felé. Ha a szülők nem hangolják össze a szükségleteiket, az anya úgy élheti meg, hogy az apa családon kívüli élete fokozza az ő bezártságát. Az idősebb generáció jó esetben nagy segítséget jelenthet (elsősorban időt biztosíthat), hogy a pár rendezze a konfliktusokat és az anya is kimozdulhasson. Ha a nagyszülők túlságosan nagy befolyást gyakorolnak a családra, az szintén káros lehet.

Mint láthatjuk a fenti élethelyzetek a leírhatatlan öröm mellett sok-sok új problémát is magukkal hoznak, melyek megoldása azonban megerősíti a párkapcsolatot. Ellenkező esetben viszont nagyon romboló tud lenni, ami saját lelki egészségünk mellett gyermekünk egészséges fejlődésére is rányomja bélyegét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne várjuk meg, míg a helyzet elmérgesedik, ha nem tudunk a gondokkal megbirkózni, bátran kérjünk (szakértő) segítséget.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Az írás megjelent a babafalva.hu oldalon is.

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Hogyan keletkezik a daganat?

A rák rosszindulatú sejtburjánzást jelent. Tumor akkor keletkezik, amikor a sejt a normál szabályozás alól kiszabadulva osztódásnak indul. Ez általában egy, vagy több szomszédos sejtből indul ki. Kevesen tudják, hogy a szervezetben állandóan és mindenhol keletkeznek rákos sejtek, de normál esetben ezeket az immunrendszer megsemmisíti. Ha ezt az immunrendszer nem teszi meg, kóros sejtburjánzás jön létre. A tumor elhelyezhető egy benignus (jóindulatú, tehát jól körülhatárolt, csak lokálisan növekszik, nem terjed át szomszédos szervekbe) és malignus (rosszindulatú agresszíven terjed, áttéteket ad) végpontú spektrumon. Ez azért fontos, mert ez dönti el, hogy mennyire jól kezelhető.

Mik a rákbetegség okai?

Egyes statisztikák szerint a második leggyakoribb halálozási ok a rák. A férfiak mortalitása (halálozása) magasabb, mivel a nőgyógyászati rákok viszonylag jól kezelhetők. Világszerte előfordul, de egyes területekre bizonyos daganatféleség jellemző lehet. Az okoknak csak egy része ismert. Ezek a következők.
• Meggyengült immunrendszer, immunbetegségek
• Szociális, lelki túlterhelés
• Magatartási kockázat (túlzott napozás, dohányzás, alkohol, stb.)
• Környezeti rákkeltő anyagok (vegyi anyagok, fizikai behatások, pl sugárzás, mechanikus inger, hőmérséklet, mikroorganizmusok) Általánosságban elmondható, hogy a friss kutatások szerint a genetikus tényezők szerepe kisebb, mint azt korábban gondolták.

Milyen lelki tényezők járulnak hozzá a rák kialakulásához?

Ahogy már említettem, ahhoz, hogy rákos sejtburjánzás jöjjön létre, hiányos immunműködés kell. Az állandó lelki stressz, mint például az egyéni érzések és vágyak tartós elnyomása, nem tisztázott interperszonális konfliktusok, elnyomott düh és agresszió gyengítik az immunrendszert. Önmagukban azonban nem okoznak rákot. Morris és Greer, 1980-ban leírták a személyiségvonások egy olyan csoportját, amely halmozottan megfigyelhető rákos betegségben szenvedő embereknél. Ez az ún. C- típusú személyiség. Ezek az emberek munkaszeretők, alkalmazkodók, áldozatkészek, kedvesek, konfliktuskerülők. Negatív érzéseiket elfojtják, érzelmeiket nem mutatják ki, passzívak, túlzottan ragaszkodóak. A C (cancer) típusú személy a stresszre elhúzódó, tartós cortisol szint növekedéssel reagál az elfojtás, negatív érzelmek kimutatásának gátlása, túlszocializált viselkedés és az önbizalomhiány miatt.
Ahogyan azt korábbi írásomban említettem, a rosszindulatú daganat kialakulásának esélye korrelál a testmozgás hiányával is: Ülőmunkát végzők esetében 1,6-szor nagyobb kockázatot találtak a végbélrák kialakulására az aktív tevékenységet végzőkhöz képest. Nem sportoló nőknél 1,8-2,5% -al magasabb volt a nőgyógyászati daganatok aránya. Ennek hátterében több mechanizmus állhat. Pl. általános életstílus, ösztrogén szint, alacsony testzsír-mennyiség, csökkent salakanyag-tranzit idő, stb.

 

Mit tehetünk ha diagnosztizálták nálunk a “gyilkos kórt”?

A rákbetegséggel való megbirkózás alapvető eleme a korai felismerés, a betegséggel való szembenézés és az aktív megküzdés. A rákbetegség fellépése megingatja az életformát, gyakran depressziót, súlyos testi-, és önértékelési problémákat okoz. Kutatások bizonyatptták, hogy a „C”-típusú személyiségjegyek kockázati tényezőt jelentenek a rák szempontjából. Ezek pszichoterápiás kezelése tehát csökkenti a kockázatot, növeli a megküzdés valószínűségét. Az önbizalom erősítése, saját magunk elfogadása a cél.
Spiegel és mtsai (1998.) szerint a szociális támogatottság (ezen belül a házasságban élés, mindennapi társas kapcsolatok, bizalmas barát) védő hatást gyakorolnak a rák-betegség előrehaladása ellen.

A rák gyógyításánál alkalmazott ún. szelíd gyógymódok (pl. ún. Simonton tréning, relaxáció, életmód-, táplálkozás) azt a benyomást keltik, hogy a beteg kezébe vette saját sorsának alakulását, önmagára figyel. Ez a hozzáállás kompenzálhatja a betegség előtti elfojtást, tagadást, a saját szempontok figyelmen kívül hagyásának megbetegítő hatását.

A Simonton-technikáról

Simonton szerint a belső képeknek közvetlen hatásuk van a testi folyamatokra. Feltételezte, hogy ily módon az immunrendszer is erősíthető, képessé válik arra, hogy a ráksejteket legyőzze. Betegeinél előzetesen műtéti vagy kemoterápiás módon nagymértékben csökkentették a daganat méretét, majd betegeit relaxált állapotban vizualizáltatta. Jelképes formában el kellett képzelniük, hogy az immunsejtek ártalmatlanná teszik, legyőzik a daganatos sejteket. Ezen kívül életmód-változtatásokat is javasolt. Tájékoztatta őket a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megfelelő testi erőnlét pozitív hatásáról, és a stressz, depresszió, illetve az elfojtott érzelmek káros befolyásáról. A programban részvevők túlélési esélye magasabb volt az átlagosnál. Ha szeretné gyógyulását lelki szempontból is megtámogatni, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

„Stressz-betegségek” avagy a pszichoszomatikus kórképekről

Ahogy azt már korábbi írásomban is említettem, a tartós stressz megviseli testünket, sokféle betegség kialakulásában van kiemelkedő szerepe. Ha lelkünk sérül, az többnyire testi elváltozást is magával hoz. Bár talán nehezen hihető, hogy „egy kis szorongás” markáns, negatív hatást gyakorolt testünkre, mégis fontos hogy pszichológus segítségét kérjük, hogy megfejtsük testünk jelzéseit, megtanítsuk rá, hogy a hétköznapi stresszt ne különféle betegségek segítségével vezesse le. Lelki problémáink felvállalása azonban általában sokkal nehezebb feladat, mint testünk gyógyíttatása, így sokan inkább orvostól orvosig járnak (persze ebben az orosok felelőssége is hatalmas, hiszen rengeten vannak, akik inkább elvégeznek egy sokadik CT vizsgálatot, minthogy pszichológus felkeresését javasolnák). Ráadásul fájdalmas dolog elfogadni betegségünk lelki vonatkozásait, a pszichológus segítségét. Pedig sokszor semmilyen diagnosztikus eszközzel nem kimutatható fájdalmaik oka.

Amennyiben a lelki feszültség testünkben szervi bajt, betegséget okoz, vagy semmilyen elváltozás nem mutatható ki, de a tünet zavaró és hosszabb ideje fennáll, ún. pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ezek nagyon sokrétűek lehetnek, gyakran hosszú ideig fennállnak, de tünetváltás is jelentkezhet. (Amikor az egyik betegséget meggyógyítják, előjön egy másik, az után egy harmadik.) Ezek kialakulásukban és fennmaradásában a stressz (vagy más lelki tényezők) kiemelt szerepet játszanak. Érdekli, hogyan hat immunrendszerünkre a stressz?

Mik a leggyakoribb pszichoszomatikus betegségek?

Allergiák

Autoimmun betegségek: pl. sokízületi gyulladás, sclerosis multiplex pl. sokízületi gyulladás, sclerosis multiplex

Bőrgyógyászati betegségek: pl. pikkelysömör, ekcéma

Emésztéssel kapcsolatos panaszok: pl. hányinger, hányás, hasmenés

Érzékeléssel kapcsolatos zavarok: pl. kettőslátás, homályos látás, vakság; fülzúgás, halláscsökkenés, hallásvesztés; zsibbadás, tapintás-, hőérzés csökkenése vagy hiánya; remegések, érzészavar

Fájdalom tünetek: pl. Migrén, hasi fájdalom, hát- és derékfájás, izomfájdalom, izületi fájdalom, végtagfájdalom, mellkasi fájdalom, menstruációs fájdalmak

Gyomor-bélrendszer betegségei: pl. colitis ulcerosa, IBS, gyomor- és nyombél fekély, reflux

Kardiovaszkuláris betegségek: pl. magas vérnyomás, szívtáji fájdalmak

Légzőrendszer betegségei: pl. köhögés, asztma

Nőgyógyászati betegségek: pl. rendszertelen vérzés, visszatérő nőgyógyászati betegségek, premenstruális szindróma, meddőség, vetélés, súlyos terhességi hányás

Neurológiai jellegű tünetek: koordinációs vagy egyensúlyzavar, bénulás vagy gyengeség, nyelési nehézség vagy torokszorulás (torokgombóc-érzés), beszédképtelenség, tapintás- vagy fájdalomérzés kiesés, kettős látás, vakság, süketség, görcsök, nem ájulásos tudatkiesés

Mozgással kapcsolatos tünetek: pl. koordinációs zavar, izomgyengeség, bizonytalan járás, beszédképtelenség

Túlsúly

Szexuális zavarok: szexuális érdektelenség, erekciós vagy ejakulációs zavar, szexuális aktussal kapcsolatos fájdalmak

Mit tehetünk a pszichoszomatikus betegségek ellen?

A pszichoszomatikus betegségek gyógyításánál alapvető, hogy a testi tünetet ki kell vizsgáltatni és szakorvos segítségével kezeltetni, emellett pedig pszichológust felkeresni, aki pszichoterápia segítségével segít megszüntetni a kiváltó okokat és a fenntartó tényezőket. Sajnos sokan maradnak testi tüneteikkel kezeletlenül, mert az orvosok nem találják a panaszok okát, (megfelelő pszichológiai képzettség hiányában) nem tudják a tünetek üzenetét megfejteni és ennek megfelelően tanácsot adni az életmódom való változtatásra, csak későn jutnak pszichológushoz, ami nagyban rontja a gyógyulás kilátásait, növeli a terápia hosszát.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta