Címke: Szocializáció

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

A modern világ betegsége: a depresszió

Kutatások bizonyítják, hogy a XX. század vége óta egyre gyakoribb a depressziós tünetek megjelenése: a levertség és az érdeklődés elvesztése. Szinte mindenki érez hasonló tüneteket valamikor élete során. A depresszió különféle evés vagy alvászavarokat, meglassultságot is okozhat. A kór tünete lehet még ezeken kívül a döntésképtelenség, a fáradtság, az önvád, és a halál gondolatával való foglalkozás is. (A diagnózis felállítása azonban pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus feladata.)
Az első depressziós tünetek megjelenése is egyre korábbi életkorra tehető. Gyakran már gyermekkorban megjelenik a kedvetlenség, céltalanság. (Bár a fiataloknál a betegség gyakran  nyugtalanságban, ingerlékenységben, beilleszkedési vagy ürítési zavarok formájában nyilvánul meg.)
A depresszió egyre gyakoribb felbukkanásának egyik oka, hogy megbomlott az emberek számára oly fontos családi kötelék ereje. Egyre kevesebb időnk van egymásra, gyermekeinkre. A mai fiatalok gyakran úgy nőnek fel, hogy távolabbi rokonaikat nem is ismerik, ami néhány száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ezen kívül háttérbe szorultak a helyi közösségek például az egyház is, melyek régebben szintén egyfajta érzelmi biztonságot adhattak.
Fontos kiemelni, hogy a depresszív tünetek gyermekkori enyhe előfordulása is megnöveli a felnőttkor során fellépő súlyos depresszió kockázatát. A rosszkedvű vagy befelé forduló gyerekek a közösségben sem boldogulnak jól, képtelenek másokkal kapcsolatot teremteni kevesebb barátot szereznek. Aztán az iskolában is rosszabbul teljesítenek, nehezen tudnak az órákon figyelni. Ez aztán egy önsorrontó, ördögi körré válik, melyből nehéz kitörni. Ha helyre is állnak ezek a problémák, a gyermekben nyomot hagyhat a kudarc, ami megerősíti az eleve pesszimistább hozzáállást, “önutálatot”. Serdülőkorban a depresszióra való fogékonyság minden egyébtől függetlenül is megnő, hiszen ekkor sokféle változással kell a leendő felnőttnek megbirkóznia.
Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra, ha hasonló tüneteket észlelünk gyermekeinken, vagy más családtagjainkon,  ismerőseinken, kérjünk szakszerű segítséget.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A barátok egészségvédő szerepéről, avagy miért baj, ha szabadidőnk nagyrészét internetezéssel töltjük

Számos kutatás bizonyítja, hogy a szoros érzelmi kapcsolatok hiánya fokozza bizonyos betegségek kockázatát. Az elszigeteltség a halálozásnak önmagában is legalább akkora előrejelzője, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a testedzés hiánya. Érdekes módon ez a rizikófaktor a férfiakat még súlyosabban érinti, mint a nőket, ami talán a kapcsolatok bensőségességével magyarázható. (Tehát nem a kapcsolatok száma, hanem a szorosságuk a döntő tényező az egészségvédelem szempontjából.) Mindezek fényében kijelenthető, hogy a támasznélküliség, a másoktól való elszakadás érzése a legveszélyesebb testi-lelki egészségünkre nézve. Ez azért is különösen aggasztó, mert a mai kor embere szabadidejét többnyire nem embertársai között, bensőséges kapcsolatainak ápolásával, hanem sokkal inkább a tv készülék előtt vagy internetezéssel tölti.

A társas tevékenységek immunrendszerre gyakorolt hatását egy vizsgálat is alátámasztja, mely szerint azok a kollégiumi diákok, akik rossz viszonyban voltak szobatársaikkal, jóval gyakrabban kaptak el légúti fertőzéseket, mint azok, akik kapcsolata kiegyensúlyozottabb volt. A stressz leküzdése szempontjából tehát nem csak a kapcsolatok száma, hanem sokkal inkább a minősége a döntő jelentőségű. Míg a házastársak közti veszekedés rontja, egy jó beszélgetés javítja az immunrendszer működését.

Ha az ember erős érzelmi stressznek van kitéve, a barátok és a többi emberi kapcsolat egészségvédő szerepe még jobban felértékelődik. A megterhelés sokféle lehet az anyagi gondoktól a munkahelyi vagy családi problémákig. Egy vizsgálatban azt találták, hogy akik több nehézségen mentek keresztül az előző évben, nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint azok a társaik, akik bár hasonló problémákkal küzdöttek, teherbíró érzelmi kapcsolatokkal rendelkeztek.

Éppen ezért egészségünk védelmében javasolható, hogy elfoglaltságainkra hivatkozva ne szorítsuk háttérebe emberi kapcsolatainkat, szabadidőnket ne csak magányos tevékenységgel vagy a technika vívmányaival (kapcsolataink ezáltal történő ápolásával) töltsük.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Forrás: Goldman, D. (1997) Érzelmi intelligencia. Budapest: Háttér könyvkiadó.

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

 

Beszoktatás az óvodába, iskolakezdés

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Megbetegíthet a stressz?

Csak a testünk lehet beteg?

Sajnos az orvoslásban még ma is hátérbe szorulnak lelki gondjaink: testünk betegségeire jóval nagyobb figyelem fordul, mint pszichés problémáinkra. Amikor egy náthával vagy felfázással elmegyünk a háziorvoshoz akkor a fizikai tünetek felsorolásán túl nagyon ritkán kerül szóba, hogy volt-e mostanában valamilyen konfliktusunk, pedig a legbanálisabb betegségnek is van lelki vonatkozása. Gondoljunk csak arra, hogy manapság mennyire gyakoriak az allergiás és az ún. autoimmun betegségek (melyben az immunrendszer a saját test ellen fordul, pl. sokízületi gyulladás, sclerosis multiplex stb.) A túlzott stressz sokféle betegséget okoz (ezekről egy későbbi írásban ejtek majd szót), de önmagában is markáns tüneteket produkál. Ezek lehetnek az alvászavarok, kedvetlenség, figyelmetlenség, különféle fájdalmak, szívdobogásérzés, mellkasi fájdalom, emésztési, nőgyógyászati és szexuális problémák. Túlpörgetett, elvárásokkal teli világunkban rengeteg teher nyomja a vállunkat, az élet minden területén, akár naponta ér bennünket stresszhatás. Elég ha csak a munkába jutásra, a megélhetési/munkahelyi nehézségekre, közelebbi kapcsolatainkban megjelenő konfliktusainkra gondolunk.

Mitől függ, mennyire vagyunk stresszesek?

A stressz mértékét befolyásolja, hogy mennyire éljük meg az adott eseményt váratlannak, befolyásolhatatlannak. Feszültséget nem csak környezetünk okoz, hanem belső vívódásaink is. Nagyban befolyásolja a stresszel való megküzdés képességét, hogy optimistán állunk-e a dolgokhoz, a velünk történő rossz dolgokban meg tudjuk-e találni a jót, megfejtjük-e a tünetek jelentését, üzenetét. (Sokszor utólag úgy gondoljuk, hogy akár munkahelyünk elvesztése is lehet hasznos, hiszen nélküle nehezen váltottunk volna, átmenetileg több időt tölthetünk családunkkal.) Az optimista hozzáállás javítja immunrendszerünk működését így védetté tesz a betegségekkel szemben. Emellett a már kialakult betegségek lefolyását is pozitívan befolyásolja. (Például kutatások kimutatták hogy azoknál a rákos betegeknél, akik hittek saját gyógyulásukban lassabban osztódtak a káros sejtek, mint a magukat tehetetlennek érzőknél.) A pesszimista ember az feltételezi, hogy rossz fog vele történni, így szervezete állandó készenlétben áll (szíve gyorsan ver, izmai megfeszülnek, anyagcseréje felgyorsul), könnyen kimerül.

Mit tehetünk a tartós stressz ellen?

A tartós stressz megviseli testünket, bizonyítottan magas vérnyomáshoz, szív és érrendszeri betegségekhez, gyomorfekélyhez stb. vezet. Amennyiben a lelki feszültség testünkben kóros elváltozást okoz, ún. pszichoszomatikus betegségről beszélünk.

A fent felsoroltak tükrében tehát kijelenthetjük, hogy a stressz csökkentése egész testünkre jó hatást gyakorol. Ennek érdekében többféle dolgot is tehetünk.

A testmozgás segít megszabadulni a feszültségtől, fizikálisan elfáraszt, mentálisan azonban felfrissít. Javítja önértékelésünket, növeli fizikai teljesítményünket: energikussá és fittebbé tesz. Emellett immunrendszerünket is erősíti, ráadásul bárki számára elérhető.

A pozitív emberi kapcsolatok, melyben önmagunk lehetünk, érzelmeinket nyíltan kifejezhetjük, szintén erősítik a stresszel szembeni megküzdőképességünket. A magány és a negatív érzelmekkel / indulatokkal terhelt szociális kapcsolatok viszont épp ellenkező hatásúak.

A relaxáció során megtanuljuk izmainkat ellazítani, anyagcsere folyamatainkat lassítani, befelé figyelni. Testünk ellazul, elménk megtisztul a negatív gondolatoktól. Ezt azonban meg kell tanulni, hogy aztán önállóan is sikeresen alkalmazhassuk. Kiváló és elterjedt módszer az autogén tréning, mellyel testünk öngyógyító törekvését fokozhatjuk, javul fizikai tűrőképességünk, teljesítményünk. Nyugodtabban és mélyebben pihenünk.

Érdekli, hogyan hat immunkrendszerünkre a stressz? Megtudhatja a következő blogcikkemből!

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta