Címke: Szexuális erőszak

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

 

Az utóbbi hetekben sok szexuális zaklatásra derült fény, színészek vallottak a velük évekkel, évtizedekkel ezelőtt történtekről. Edzőkről, tanárokról, gyermekotthoni dolgozókról derült ki, hogy visszaéltek a hatalmukkal és gyermekeket molesztáltak. Hogyan lesz a munkahelyi ismerkedésből, viccelődésből zaklatás? Mitől erőszak ez? Akár gyermekekről, akár felnőttekről beszélünk, felmerül a kiszolgáltatottság, az eseménysor leállíthatóságának kérdése. Mit tehet egy dolgozó, ha a főnöke a ruhájára vagy az alkatára tett megjegyzéseit nem tudja leállítani? Esetleg nem is mer szólni, hiszen anyagilag függ a munkaadójától. Amennyiben hírességekről beszélünk, könnyen szólhat ez az ismertséggel való visszaélésről, hiszen ha a színész elutasítja a közeledést annak a karrierjére nézve negatív következményei lehetnek. Gyermekek esetén mindenképpen szó van a gyermeki szeretettel, bizalommal való visszaélésről. Hiszen ha egy családtag molesztál egy kiskorút, akkor ha a gyermek észre is veszi, hogy ez helytelen, esetleg ki is meri fejezni, hogy nincs ínyére a dolog, vajon mit szól majd a másik szülő. Felbomlik-e a család, ha fény derül egy ilyen titokra. És ami gyakran nagy kérdés, hisznek-e majd az áldozatnak.

Miért csak évek, sőt évtizedek múltán derül ki a szexuális erőszak?

A titok is súlyos teher

Az elkövetők gyakran úgy alakítják, hogy a szexuális zaklatás miatt az áldozat érezzen bűntudatot (az elkövető helyett). Szégyellje, hogy ilyen helyzetbe került és féljen a titok felfedésének következményeitől. Elhitetik vele, hogy akarta, sőt élvezte a történteket (ez akár igaz is lehet, ami nem ok a bűntudatra, hiszen a történtek miatti felelősség mindig a felnőtté!) Ahogy fentebb írtam, az áldozat gyakran érzelmileg is kötődik az elkövetőhöz. Ez nem csak csak családon belül lehet igaz. Az ún. Stocholm szindróma azt jelenti, hogy a túsz kötődik az őt rabul ejtőhöz, mert a sok-sok bántás mellett figyelmet is kap tőle, ezért az áldozat megkedveli, felmenti őt. A szexuális erőszak áldozatai sokszor csakis saját magát hibáztatják a történtekért! A konkrét történések terhe mellett azt érezhetik, a titok súlyát is kénytelenek cipelni. Képtelenné válnak kilépni a bántalmazás ördögi köréből.

Mi van az elkövető fejében?

Az elkövetők általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz mutogatós bácsik, hanem az esetek legnagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. Az elkövetőknek nincs pontosan meghatározható személyiségprofiljuk, nem feltétlenül van azonosítható pszichés betegségük, nem jellemző, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki. Nem választják el őket a többségtől sem a körülményeik, sem az iskoláik. Maga az elkövetés pedig messze nemcsak vagy nem is elsősorban a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. Az esetek felderítése során szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövető nem hagyományos értelemben érez „nemi vágyat” a gyermeki test iránt (persze ilyen is van, ez a pedofília), hanem a legtöbb esetben a felnőtt-gyerek szerepben megjelenő hatalombéli különbséget éli meg „részegítően”. Ennek alapja, hogy az elkövetők gyakran maguk is szexuális erőszak áldozatai voltak, családjukban nem vették figyelembe érzéseiket, jogaikat. Gyermekként elnyomottnak, a felnőtteknél, kortársaknál kevesebbet érőnek érezték magukat és felnőttként ennek a szerepjátéknak a másik oldalról való megismétlésével próbálják feloldani a saját, korábbi traumájukat. Ne feledjük azonban, hogy ez bűncselekmény!

Honnan vehetjük észre, hogy egy szerettünk, vagy ismerősünk zaklatás áldozata?

Minden eset más és más, az azonban közös vonás, hogy a szexuális zaklatáson áteső gyermek viselkedése megváltozik, rémálmok gyötrik, visszahúzódóbbá, szorongóbbá, szomorúbbá válik, vagy viselkedése túlszexualizált (szexuálisan túlfűtött), impulzív lesz. Ha ezt vesszük észre szerettünkön, barátunkon, vagy tanítványunkon, először mindig vele próbáljunk meg beszélni. Legyünk felkészülve rá, hogy nem, vagy csak nagyon sokára, nehezen fogja elmondani ami vele történt. Nevelési tanácsadótól vagy család- és gyermekvédelmi központtól is tudunk segítséget kérni. Ha tudomásunkra jut valamilyen aggodalomra okot adó körülmény, kötelességünk azt jelenteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer felé.

Mit tehetünk, ha mi magunk éltük át a zaklatást? Fel lehet dolgozni ezt?

Igen, de nagyon fontos, hogy pszichoterápiás kezelésben részesüljön az áldozat. Ha ez nem történik meg akkor az ezt elszenvedő személy társas kapcsolatait és a lelki egészségét is veszélyezteti, súlyosan rombolja ez a trauma. Később párkapcsolati problémák, szexuális zavarok, szorongás vagy akár komolyabb személyiségzavarok is várhatóak.

Mindannyian tehetünk a szexuális erőszak ellen!

Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?
Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?

Ma a társadalom és sajnos a jog is az elkövető pártján áll (hiszen az ártatlanság vélelme alapvető és a szexuális zaklatást sajnos a legtöbb esetben igen nehéz bizonyítani), gyakran olvasni áldozathibáztató véleményeket, melyben az áldozat felelősségét pedzegetik. Például ha egy nő alkoholt fogyaszt, akkor emiatt felmentik az őt szexuálisan bántalmazó férfit. Mindannyiunk felelőssége óriási, hiszen rajtunk múlik, hogy ha bármilyen erőszakról hallunk legyintünk, hiszen ez mindenkivel megtörténik vagy kiállunk amellett, hogy ez nem helyes. Nincs joga a főnökünknek visszaélnie a pozíciójával és olyat tenni, ami nincs a kedvünkre akkor sem, ha a felettesünk. El kell-e viselni a pajzán megjegyzéseket az utcán? Meg kell-e bocsátani egy óvónőnek, ha lekever egy pofont a gyereknek? Csendben kell-e tűrnünk ha ránk kiabálnak? Mindannyiunk felelőssége óriási, hogy elfordítjuk-e a fejünket, vagy beleállunk a konfliktushelyzetbe és kimondjuk: ELÉG. Ezt nem lehet megtenni velünk és szeretteinkkel. Amíg ezt nem tesszük meg minden esetben, az erőszak különböző formái rejtve maradnak és ha nem velünk, akkor majd gyermekünkkel, vagy unokánkkal, barátunkkal történik hasonló…

A cikk a Hit rádióban 2017.10.15-ikén és 2017.11.07-ikén készített élő rádióinterjú kérdéseinek felhasználásával íródott.

Ha érdekli, hogyan vértezheti fel gyermekét a szexuális ragadozók támadásával szemben, ajánlom figyelmébe korábbi írásomat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

gyermekek elleni erőszak

A gyermekek elleni erőszakról…

Miért baj az, ha erőszak van a családban?

Írásom aktualitását azt adja, hogy nemrég egy Szegedi bíróságon 5 év börtönre ítéltek egy nőt, aki súlyosan bántalmazta nevelt fiát. A per példaértékű, ami azért is lényeges, mert a családokban előforduló brutalitások igen ritkán derülnek ki. Ennek oka hogy, a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az “agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van,  vagy hogy  megőrizze a család egységét. Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nem csak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról de nem tesz ellene.

Mi számít erőszaknak? Mitől gyermekbántalmazás ez?

Fontos tudni, hogy a mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés  vagy kiabálás által. Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, nem járatja iskolába gyermekét. Sok családban él még a hagyomány,  az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait. Fontos tisztázni azt is, hogy az önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért túlzott formája gátolja az egészséges személyiségfejlődését.

Miből vehetjük észre, hogy egy gyermek erőszak áldozatává vált?

A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság. A hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait. Bárkit, aki segíthet az érzések feldolgozásában, megvédi a gyermeket. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermek-barátabb nevelési eszközöket találjanak. Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.

Fontos tisztázni, hogy a sok idegesség, fáradtság hatására mindenki mondhat olyant gyermekének (pl hülye vagy) ami bántásnak minősül, véletlenül elcsattanhat egy-két pofon, de ne szégyelljünk elnézést kérni ezért, igyekezzünk, hogy a feszültséget ne gyermekünkön töltsük ki, mert azt az ő lelki egészsége fogja bánni.

szexuális erőszak

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

  • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
  • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta