Címke: Önismeret

Siker, mint stresszforrás

Miért nehéz elviselni a sikert?

Az ember azt gondolhatná, hogy ha jól megy az üzlet, egyre több az elégedett ügyfél, szépen emelkedik a bevétel az örömmel tölt el bennünket. Hogyan lehet az, hogy hosszú távon mégis negatívan hat ránk ez a változás? Sok esetben azt látni, hogy az üzleti siker magánéleti problémákat okoz, vagy más tényezők miatt a cég növekedése lelassul, esetleg teljesen megáll. A cégvezető értetlenül áll a kimutatások felett, hiszen üzleti szempontból semmi sem indokolja a visszaesést. Mi lehet emögött? Miért nehéz elviselni a sikerrel járó stresszt? Mit tehetünk azért, hogy személyiségünk is lépést tartson a cégünk növekedésével? Erről olvashat most bővebben.

A szakmai siker, mint stresszforrás

Kevesen tudják, de a mindenféle változás érzelmi megterhelést jelent, hiszen alkalmazkodnunk kell hozzá akkor is, ha ez kedvező, örömteli a számunkra. Ide kattintva kitöltheti Életesemény kérdőívünket, amely arra ad választ, hogy az elmúlt egy évben mennyire sok változás érte, ez nagy valószínűséggel megterhelő lehetett-e az Ön számára. A stressz lényegében tehát kétféle lehet. Az ún. eustressz egy pozitív, felfokozott érzelmi állapotot jelent, melynek során a motivációnk nő, kellemes izgatottság lesz rajtunk úrrá, teljesítményünk javul. Ilyent okozhat például valamilyen ünnep, izgalmas program, vagy érdekes munkahelyi feladat. A stressz másik fajtája az ún. distressz, ami egy kóros mértékben felfokozott izgalmi állapotot jelent. Ilyen lehet például egy komolyabb munkahelyi vagy magánéleti konfliktus, súlyos anyagi nehézségek, egy hozzátartozónk halála, vagy valamilyen súlyosabb betegség. Hogyan kezeljük a stresszt?
Az, hogy mennyire érzünk megterhelőnek egy ingert vagy szituációt, mindig több tényezőtől függ. Mégpedig attól, hogy

  1. Milyen inger idézi elő a változást? Ahogy a bevezetőben már említettük, egy számunkra kellemes esemény is idézhet elő bennünk fokozott stressz-választ. Ilyen lehet akár egy kihívásokkal teli munkahelyi feladat is. Az inger tudatosulása agykérgi aktivitást okoz, majd a következő lépésben limbikus rendszerünk is reagál erre. Testi reakcióink az anyagcsere fokozódása: szaporább szívverés a légzés-szám növekedése, gyakorlatilag szervezetünk egy készenléti állapotba kapcsol, hogy megkönnyítse számunkra a reagálást. Lényegében tehát bármilyen inger okozhat stresszt a számunkra, ez csakis a személyes értékelésünktől függ.
  2. Mit gondolunk a változásról? Előnyös vagy előnytelen a számunkra? Befolyásolja a reakciónkat, hogy hirtelen vagy várt esemény történik-e, illetve, hogy mennyire intenzív változást hoz számunkra. Ennek mértéke összhangban van-e a képességeinkkel.
  3. Ez mindig kivált belőlünk valamilyen reakciót: kontroll alá vonjuk a külső változást. Minél váratlanabbul ér bennünket a stresszor, annál hevesebb érzelmet (és fiziológiai reakciót) vált ki belőlünk. A stresszre adott leggyakoribb érzelmi válasz a düh és a félelem. Ideális esetben nem csak kínzó érzelmeinket próbáljuk meg csökkenteni, hanem viselkedésünkkel is reagálunk a kihívásokra.
  4. A folyamat eredményét integráljuk a személyiségünkbe, azaz az ingerrel kapcsolatos tapasztalatainkat megjegyezzük. A tanulás hatására egy későbbi, hasonló helyzetben könnyebben küzdhetjük le a hasonló nehézségeket, ezek kevésbé heves feszültséget váltanak ki belőlünk. Ez az összefüggés negatív irányban is igaz, azokat a szituációkat, melyekből korábban rosszul jöttünk ki, elkerüljük.

Mitől függ az, hogy hogyan kezeljük a minket érő stresszt?

A mozgás jól levezetheti a stressztMegküzdésnek nevezzük azt a reakciómódot, mellyel a nehéz, bennünk feszültséget keltő életeseménnyel, külső vagy belső hatással megbirkózni próbálunk. Ez tehát nem más, mint egy tudatos alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez. Ide tartozik az is, hogy hogyan tudjuk leküzdeni a céljaink elérése során felbukkanó nehézségeket. Ha kíváncsi rá, hogyan küzd meg a stresszel, töltse ki kérdőívünket ide kattintva! Ahogy a fenti leírásból is következik, személyes látásmódunk megváltoztatása a legjobb fegyver a stressz ellen. A fokozott feszültség levezetésére jó hatásúak lehetnek a különféle relaxációs gyakorlatok, a sport és az, ha vannak támogató kapcsolataink, családunk és/vagy barátaink, akikkel megoszthatjuk a nehézségeinket. A személyiségünk fejlesztésében, stressztűrő képességeink fokozásában pedig pszichológus tud személyre szabott iránymutatást adni.

 

Mi történik akkor, ha képtelenek vagyunk alkalmazkodni a viselkedésünkkel a stressz helyzethez?

Amennyiben a cégünk fejlődésében visszaesés következik be, a helyzet megoldódik, hiszen nem kell alkalmazkodnunk a változáshoz, a korábbi lelki egyensúlyunk minden további nélkül visszaállhat. (Bár az, hogy a kudarcot hogyan kezeljük újabb kérdést vet fel.) Ha a bizniszünk tovább növekszik, de mi nem tudunk vele lépést tartani, az akut stresszválasz fennmarad és a szervezetünk egy idő után kimerülhet. Lelki kimerültség (úgynevezett kiégés) és egy idő után különféle (pszichoszomatikus) testi betegségek alakulhatnak ki. Ezekről a „stressz-betegségekről” az alábbi blogbejegyzésünkben olvashat bővebben.

 

Hogyan tarthatunk lépést az üzleti fejlődéssel?

Az üzleti sikerhez való alkalmazkodás fontos része a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése. Ha a szakmai fejlődés érdekében a saját igényeinket háttérbe szorítjuk (például nem pihenünk eleget, vagy elhanyagoljuk a szeretteinket), az előbb-utóbb visszaüt. Érdemes tehát az üzleti ambícióinkkal párhuzamosan a személyiségünket is fejleszteni, hogy a szakmai sikert jól kezeljük, ez pozitívan hasson ránk és a társas kapcsolatainkra is, hiszen ez vissza hat majd a munkánkra is.

Jó hatású, ha belegondolnunk abba, hogy hogyan hat ránk a szakmai siker, milyen korábbi, belső konfliktusokat aktivizál bennünk, milyen más tényezőket, kapcsolatokat szorít hátra az életünkben. Hogyan hat a személyiségünkre? Előhoz-e belőlünk olyan személyiségvonásokat, amelyek a számunkra fontos emberekben ellenérzéseket keltenek? Ha igen, érdemes ezeket szakképzett pszichológus segítségével végiggondolni, konfliktusainkat a saját személyes múltunkkal összefüggésbe hozni. Ez az önismereti munka lehetővé teszi, hogy a számunkra legmegfelelőbb megoldást találjuk meg ezekre a nehézségekre. Ennek eredménye többek között az, hogy a kapcsolatainkat is tudatosabban alakíthatjuk annak megfelelően hogy az a mi és a szeretteink számára is kielégítő legyen.

Az önismeretünk növekedésével stressztűrő képességünk javul
Az önismeretünk növekedésével stressztűrő képességünk is javul

A cikk megjelent itt is:

http://bixindex.hu/miert-nehez-elviselni-a-sikert

Egy férfi egy csokor rózsát ajándékoz a párjának

A pártalálás útvesztőin…

 

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg a magánpraxisomban szakítás, válás, vagy elmagányosodás miatt. Weboldalam pszichológus válaszol rovatában pedig gyakran visszatérő téma az ismerkedés, ennek nehézségei, ezért gondoltam, hogy érdemes volna megvizsgálni az ezzel kapcsolatos nehézségek mögött rejlő mélyebb okokat, megkeresni köztük a párhuzamokat.

Mire is vágyunk valójában amikor ismerkedünk?

A modern világban nagy hatást gyakorolnak ránk a különféle médiumok, a TV-ben látott kép (nádszál-vékony, kisminkelt, elegáns megjelenésű nők és kisportolt férfiak), és egyre több időt töltünk az interneten is. A közösségi oldalakon például többnyire az előnyösebbik oldalunkat mutatjuk, könnyen kialakulhat bennünk tehát egy vágy, hogy másokra hasonlítsunk, életünk minél szebb és könnyebb legyen, vagy akár kisebbségi érzés is, amiért kevésbe tartjuk magunkat vonzónak másoknál. Fontos tudni, hogy ez egy kiretusált, hamis kép, ami eldeformálja a látásmódunkat. Ebből a szempontból különösen a gyermekek, kamaszok és a sérült önértékeléssel rendelkező felnőttek veszélyeztetettek.

Ha romantikus elvárásaink vannak a párkapcsolatunkkal szemben, előbb-utóbb csalódunk

A párkapcsolatokról is egy hamis, tökéletes képet sugallnak a különböző médiumok. Elég csak a hollywoodi filmekre, vagy a mesékre gondolni, ahol ott véget ér a történet, hogy férfi és nő megismerkednek (esetleg összeházasodnak) és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Na de a lényegről, hogy mitől érzik magukat jól egymás mellett, mitől működik a kapcsolatuk, sehol sem szólnak. Persze ahogy másra, erre sincsen általános recept (hiszen ahogy minden ember, minden párkapcsolat is más és más), azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy magától egyetlen kapcsolat sem működik harmonikusan, minden fél számára kielégítő módon. Legalábbis tartósan nem. A kezdeti lángolás után minden párnak meg kell küzdenie a kölcsönös megelégedettségért.

Mit várunk a másiktól? És saját magunktól?

Ismerkedéskor sokan tehát a tökéletes férfit vagy nőt keresik, ami természetesen nem létezik, így tehát borítékolva van a csalódás. Másik legalább ilyen fontos sugallat a médiumok részéről, hogy ami nem működik, azt egyszerűen el kell dobni, másikra cserélni. Míg régen evidensnek számított, hogy elvisszük a rossz cipőnket a suszterhoz, ma mindenki újat vesz helyette. A látszat, hogy minden jónak tűnjön, egyre fontosabbá vált. Régen egy életre választottak társat magunknak az emberek, ami szintén sok frusztráció táptalaja volt, hiszen a házasságot gyakran akkor sem bontották fel, ha abban minden résztvevő szenvedett. Manapság azonban inkább a másik véglet jellemző. Ha probléma adódik, kilépünk a kapcsolatokból.

Meg kell küzdenünk vágyainkért és magáért a kapcsolatért is!

Egy idő után úgy már látjuk, nem is érdemes önmagunkat adni, egyre inkább úgy érezhetjük, nem érdemes kompromisszumra törekedni, mert az túlzott önfeladással járna. Olyat keresünk, aki tökéletesen passzol az igényeinkhez. Lemondunk a bensőségességről, megelégszünk szexkapcsolattal vagy a szeretői státusszal. Esetleg úgy gondoljuk, egyedül biztonságosabb, akkor ugyanis nem csalódhatunk a párunkban. Elnyomjuk az azzal kapcsolatos vágyainkat, hogy egy valódi társsal oszthassuk meg örömeinket és bánatainkat. A sorozatos csalódások, párkapcsolati kudarcok és a médiából felénk áradó frusztráció hatására egyre jobban befelé fordulhatunk, elmagányosodhatunk. Fokozatosan érzékenyebbé válunk a rossz érzésekre, próbálunk ezek elől elmenekülni, amire a kapcsolatból való kilépés kínálkozik a legjobb lehetőségnek.



Fontos azt tudnunk, hogy (ahogy arról korábban a párválasztásunk rejtett okai című bejegyzésemben is írtam) mindig olyan partnerekre leszünk figyelmesek, azok keltik fel mélyebben érdeklődésünket, akik hasonló életfeladatokkal küzdenek, mint mi, vagy a szeretteink. Így tehát egy komolyabb kapcsolatban eleve borítékolva vannak azok a frusztrációk, megoldásra váró feladatok, melyekkel így vagy úgy a szüleink is küzdöttek. Dönthetünk úgy, hogy emiatt hagyjuk a csudába az egészet (gondolva, hogy nem éri meg, majd mással jobb, könnyebb lesz) vagy felvehetjük a kesztyűt. Azt tapasztalom, hogy ha megpróbálunk elfutni a nehézségek elől, azok más formában fognak visszatérni, érdemes tehát időben elgondolkodnunk. Nem elengedni olyan partnert, akivel dolgunk van, hanem közösen megtanulni a leckét, megküzdeni azért, hogy a kapcsolatunk egyenrangú és kölcsönösen kielégítő legyen.

Hogyan lehetséges ez?

Önismeretünk fejlesztésével kialakul egy stabil énkép, ami kevésbé van kitéve a káros környezeti hatásoknak. Ha értjük és komolyan vesszük saját érzéseinket, ezek utat mutatnak a személyközi konfliktusok kezelésében is. Jó, ha meg tudunk állni egy-egy feszült helyzetben és megvizsgáljuk a körülményeket, ezek ránk gyakorolt hatását. Mi esett nekem rosszul abban, amit a másik mondott vagy tett? Én hogyan hatottam őrá?

Figyeljünk oda egymásra és próbáljunk rugalmasak lenni! Hosszú távon megtérül a bele fektetett energia.

Ha csak a partner szerepét látjuk a konfliktushelyzetben, az azt jelenti, hogy nem értjük eléggé a kapcsolataink működését, nem látjuk benne tisztán a saját szerepünket. Jó hír az, hogy ez módosítható, rossz hír, hogy ez egy hosszabb önismereti munka eredménye, ami sok esetben ráadásul nem is kellemes. (Hiszen melyikőnk szeret a saját hibáival szembesülni? Pláne ebben a „tökéletes” világban?!) Az önismereti munka jutalma azonban a kellemes közérzet és a jól működő, kölcsönös kapcsolatok. Párkapcsolati konfliktusok esetén jó megoldás lehet a párterápia, ami az egymásra gyakorolt hatásunkra fókuszál. Azt veszi górcső alá, miként nyomogatjuk észrevétlenül is egymás érzékeny pontjait, ez miként generál köztünk konfliktushelyzetet.


Nem könnyű ma megfelelő párra lelni, de magunk mellett tartani talán egy fokkal még nehezebb. Nincs ugyanis általános recept arra, hogyan viszonyuljunk a másikhoz ahhoz, hogy a kapcsolat működjön. Folyamatosan figyelnünk kell a saját magunk és a másik fél érzéseit, igényeit is, megpróbálni ezeket összeegyeztetni egymással. Folyamatosan nyitottnak és rugalmasnak lenni, a konfliktusokat nem tragédiaként, hanem a kapcsolatunk fejlődésének sarokköveként szemlélni. Ez azonban csak jó önbecsüléssel lehetséges.

Habis Melinda felnőtt klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

 

Mitől érezzük boldognak magunkat?

A boldogságról … nem csak karácsonyra

Mindannyian vágyunk a boldogságra. De vajon mitől függ, hogy annak érezzük magunkat vagy sem? Mit jelent a boldogság? Mitől leszünk kiegyensúlyozottak, elégedettek az életünkkel? A céljainktól? Hogy mások számára hasznos dolgokat teszünk? Attól, hogy észrevesszük a minannapok apró örömeit? Vagy inkább attól, ha bensőségesek a kapcsolataink? Vagy hogyha jól kezeljük a konfliktushelyzeteket? És mit tehetünk, hogy ez az érzés minél gyakrabban elöntse a lelkünket?

Azt mondják, mi magyarok pesszimista nemzet vagyunk, hajlamosak vagyunk panaszkodni, ha egy rég nem látott ismerőssel összefutunk. A betegséget is úgy próbáljuk megelőzni, hogy  végigvesszük, mi az, ami ártalmas lehet, ahelyett, hogy azon töprengenénk, mitől éreznénk fittebbnek magunkat.
A pozitív pszichológia elmélete szerint mind a minket érő pozitív dolokat érdemes észrevenni, mind pedig a nehézségeket szükséges megélni és átgondolni, fokozva ezáltal önismeretünket és tudatosságunkat. A fenti elmélet alapja, hogy semmi sem történik velünk véletlenül: tehát a negatívnak tűnő dolgokban is lehet értelmet találni. Hosszú távon ezek a rossz érzések is a javunkat, személyes fejlődésünket szolgálhatják. Még a nehéz élethelyzetek és az ezekkel járó negatív érzelmi állapotok is hozzájárulnak a nagyobb lelki és testi erőnkhöz, egészségünkhöz és elégedettségünkhöz, ha nem csak a szenvedést látjuk meg a bennük, hanem a megoldásokat, tanulási lehetőségeket is keressük ezekben. A pozitív pszichológia ereje abban rejlik hogy bármilyen szituációba is kerüljünk, a döntés szabadsága a miénk. Hiszen minden pillanatban megválaszthatjuk nézőpontunkat: aggodalmaskodhatunk és panaszkodhatunk (ez csak átmenetileg szolgálja a javunkat), vagy dönthetünk úgy, hogy felvesszük a kesztyűt és megkeressük a helyzetben a nekünk szóló kihívásokat. Ezen hozzáállás segítségével életünk kalandok sorozatává válhat. Törekedjünk tehát arra, hogy mind a pozitív, mint pedig a negatív élményeket teljes valójában éljük meg: a szenvedésre az élet természetes velejárójaként tekintsünk. Nem könnyű… de az alábbi praktikák segítségével bele lehet jönni.

Írjuk le, mi történt velünk ma!

Minden nap írjuk mi történt velünk, ez segít átgondolni és más szemmel látni a velünk történt eseményeket, csökkenti a bennünk levő feszültségeket. Többször végigolvasva ezt, könnyebben észrevesszük a pozitív dolgokat illetve át tudjuk gondolni a negatív események kedvező hozadékait, akár ezek összefüggéseit is. Apróságokért is lehetünk hálásak, például ha valamit nagyon szeretnénk elérni, és annak érdekében sikeresen tettünk egy lépést előre. Hálásak lehetünk azért is, amink van, vagy azokért az emberekért, akik körülvesznek minket. Ez persze nem mindenkinek jön egykönnyen, de segítségünkre lehet, ha naplót vezetünk.

Kerüljük a panaszáradatot!

Valamelyest genetikailag is meghatározott, mennyire vagyunk derűlátó vagy borúlátó természetűek, és legalább ilyen fontosak a családból, gyerekkorból hozott minták is. Ha azt láttuk, hogy a szüleink állandóan elégedetlenek voltak, akkor úgy érezhetjük, hogy ez a normális, tudattalanul is követhetjük példájukat. Pedig csaknem minden ember kerüli azok társaságát, akik állandóan panaszkodnak. A valódi optimizmus a belső békéből fakad és mindenki számára elérhető, ha hajlandóak vagyunk rendszeresen tenni érte. Higgyük el, megéri, hiszen derűlátó emberként sokkal több lehetőséget látunk meg az életben, és sokkal sikeresebbek is lehetünk. Nyitott hozzáállással hamarabb találunk munkát, társat vagy akár barátokat is.

A MOST az igazán fontos!

Tudatosan törekedjünk arra, hogy a jelen időben éljünk: ne a múlton rágódjunk, és ne a jövő miatt aggódjunk. Ha ez nehezünkre esik, annak oka van, amit szakember segítségével lehet megszüntetni. Csak így tudjuk magunkról levetni a múltból hozott terheket, és csak így tudjuk elhessegetni a jövő miatt érzett szorongásunkat. A jelen elfogadása azt is jelenti, hogy nem próbálunk meg állandóan megváltoztatni dolgokat, hanem megismerjük és elfogadjuk önmagunkat, igyekszünk olyan körülményeket kialakítani, melyek optimális mértékben haladják meg képességeinket.

Beszélgessünk másokkal!

Amikor rossz a közérzetünk, akkor a másokkal való beszélgetés, a nekik való segítségnyújtás visszaadhatja számunkra azt a hitet, hogy tehetünk valamit, ami jobbá teszi az életet. Sokszor működik az a folyamat, hogy amikor igyekszünk más problémájára megoldást találni, akkor az önmagunk gondjából is hatékonyabban találunk kiutat. Az egyik legkiválóbb lélekgyógyító tényező a segítségnyújtás közben átélt pozitív érzés, a másik örömének átvétele, a kölcsönös támogatás.

Éljünk társasági életet!

Ne becsüljük alá a barátok fontosságát! Ha állandóan kivonjuk magunkat a társasági életből, akkor könnyen elszigetelődhetünk, márpedig számos kutatás kimutatta már, hogy az elszigeteltség nagyobb kockázatot jelent például a szív- és érrendszeri betegségekre, mint a dohányzás. A közösség, azok a kapcsolatok, amelyek pozitív érzésekkel ajándékoznak meg minket gyógyító hatással bírnak. Fontos azonban, hogy ne csak a virtuális világban legyenek kapcsolataink, hanem a való életben is.

 

boldogsag2

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

önismeret

Hogyan ismerjük meg önmagunkat?

Mindannyian kíváncsiak vagyunk önmagunkra, ezért olyan sikeresek a különböző pszichológiai tesztek, amelyek arra hivatottak, hogy megmondják, milyenek is vagyunk valójában. A valóság azonban az, hogy legbelül rettegünk attól, hogy meglássuk a saját hibáinkat, megértsük magunk és mások érzelmeit. Ha homokba dugjuk a fejünket, látszólag sok kényelmetlenségtől óvjuk meg magunkat, azonban időről időre hasonló szituációkban találhatjuk magunkat.  Az önismeret tehát rengeteg kudarctól és csalódástól védhet meg bennünket. Ennek hiányára utal, ha túl elnézőek vagy éppen ellenkezőleg, túlzottan kritikusak vagyunk saját magunkkal szemben. Ha automatikusan eszünkbe jut egy-egy kudarcélmény után, hogy „én mindent elrontok”, „mindenki bánt engem”. Annyi minden változik az életünkben, jó ha mi magunk vagyunk a biztos pont: tudjuk milyen helyzetben hogyan viselkedünk, ezzel milyen hatást váltunk ki a környezetünkből. Talán nem is gondolnánk, milyen nehéz ez. Hiszen csakis mások türkében tudjuk meglátni valódi önmagunkat, felmérni hogy viselkedésünk azt a hatást váltja-e ki a másikból, amit mi el szándékoztunk érni vele. Nem kell belenyugodnunk ebbe a helyzetbe, hiszen tehetünk ellene! Az alábbi feladatok segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljünk valódi önmagunkhoz.

Mitől érzem jól magamat?


Előfordulhat, hogy még azzal sem vagyunk teljesen tisztában, hogy milyen filmet nézünk szívesen, vagy milyen ételeket szeretünk. Válasszunk ki különböző stílusú, hangulatú filmeket és nézzük végig mindet. Írjunk egy kis jegyzetet mindegyikről, milyen gondolatokat és érzéseket váltott ki belőlünk. Szánjunk időt önmagunkra! Szépen sorban haladjunk saját magunk megismerésével. Melyek azok a dolgok, amelyek örömet szereznek nekünk? Írjuk le a megvásárolható és a pénzért meg nem vehető dolgokat is, mint például egy baráti beszélgetés, elmerülés a fürdőkádban, vagy egy közös program a szerelmünkkel.


Milyen vagyok? Mások milyennek látnak?


Készítsünk listát tíz jó illetve tíz rossz tulajdonságunkról. Ha nehéz is, legyünk őszinték önmagunkhoz! Érdekes lehet, ha ezután megkérdezünk másokat is és a kapott listákat összehasonlítjuk, megbeszéljük. Kérdezzük meg bátran a szüleinket, a barátnőnket, a kollégánkat, sőt, akár a gyerekünket is. Ők milyennek látnak minket, mit szeretnek bennünk és mit nem? Jegyezzük fel hibáinkat és ne dugjuk a fejünket a homokba. Bár fáj szembesülni a negatívabb oldalunkkal, de ez is hozzánk tartozik! Ha vannak olyan dolgok, melyeket bánunk, kezdjünk el azon dolgozni, hogy ezek megváltozzanak! Ha például túl könnyen válunk indulatossá, akkor gondolkodjunk el azon, mi tesz bennünket ingerültté, milyen érzések, személyek vagy szituációk kellenek ahhoz, hogy elveszítsük a türelmünket. Próbáljuk meg tudatosítani és kontroll alá vonni ezeket a helyzeteket. Sokkal könnyebb, ha nem csak egymagunk küzdünk, hanem eljárunk önismereti csoportba: mások visszajelzése igen fontos ahhoz, hogy észrevegyük, min kell változtatnunk ahhoz, hogy a másikból a várt hatást váltsuk ki.

Az írás segít…


Sokat segít önmagunk megismerésében, ha elkezdünk naplót írni. Gondolkozzunk el azon, hogy mik azok a dolgok, amikről nem szívesen beszélnénk másoknak. Szánjunk rá minden nap negyed órát, hogy leírjunk mindent, ami kellemetlenül érintett minket aznap. Legyünk őszinték, gondoljunk arra, hogy csak mi fogjuk elolvasni a papírt. Panaszkodjuk hát ki magunkat jó alaposan! Ha ezzel végeztünk, már érezhetünk is egyfajta felszabadultság érzést. Ami eddig nyomasztott minket, attól megszabadultunk. Ez a lépés már önmagában is gyógyító hatással bír, de fontos, hogy ne elégedjünk meg ezzel, hanem lépjünk eggyel tovább. Olvassuk újra a leírt mondatokat és próbáljuk megkeresni ezekben a hasonlóságokat, gondoljuk át a saját érzéseinket, a helyzetek különböző aspektusait, amikben átéltük ezeket. Ha emberekkel volt konfliktusunk, gondolkodjunk el azon is, a másik fél mit gondolhatott, vagy érezhetett éppen.

Miben változtam?
Most írjuk le, hogy mit gondolunk saját magunkról, mik a számunkra fontos dolgok, értékek. Ezután számba vehetjük, milyenek voltunk korábban, 20, 30 vagy 40 (50) évesen. Mik történtek velünk életünk során, amik megváltoztattak minket. Jó vagy rossz dolgok voltak ezek? Találjuk meg a különbségeket, majd találjuk meg azt a részünket, amelyik nem változott, azt az embert, aki végig ott volt bennünk. Gondoljuk át, mi ennek az embernek az elképzelése az életről? Tudatosan terveztük-e eddig az életünket, vagy csak sodródtunk az árral?

Utazás a jövőbe…


Képzeljük el, hogy lehetőségünk adódik az időutazásra, és találkozhatunk a 100 éves önmagunkkal. Mit szeretnénk, mit meséljen nekünk az az idős ember az életéről, az emlékeiről? Mit tanácsolna nekünk, mire figyeljünk az életünk során? Ebből az egyszerű játékból villámgyorsan kiderülhet, jó úton haladunk-e az önmegvalósítás felé.


Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár-és családterapeuta jelölt

woman-565631_1280
A cikk rövidített, átdolgozott változata a Meglepetés 2016.10.20-ikán megjelent számában olvasható

Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?

Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).

Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat.   Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.

Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.)  Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)

Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.

A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.

Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

valentin napra

“Párkapcsolat szervíz”

Előző írásomban arról szóltam, hogy az új év remek alkalmat kínál az összegzésre, annak végiggondolására hol járunk a (jó esetben) saját magunk számára kijelölt úton, min kell változtatnunk, hogy azt mondhassuk, egyre elégedettebbek vagyunk az életünkkel, nincs más hátra, mint megélni, élvezni a pillanatot. Tovább haladva ezen a gondolati szálon arról fogok ma írni, hogy mi a teendő, ha nem vagyunk elégedettek a magánéletünkkel, kapcsolatainkkal. Jelen írásomban a párkapcsolat javításáról, ebben saját szerepünk felismeréséről fogok részletesebben foglalkozni.

Legelső feladatunk, ha meg akarjuk érteni kapcsolatainkat, hogy önmagunkkal nézzünk szembe. A tagok közötti interakciók ugyanis minden családban rögzült mintázatokat mutatnak. Ezek az ismétlődő, visszatérő megoldásmódok tudattalanul működnek, hatnak a családtagok viselkedésére és az egymáshoz való érzelmi viszonyulására. Vajon én milyen mintákat, szokásokat, reakció módokat hordozok ösztönösen? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért is különösen nehéz, mert családunk tagjaihoz érzelmi szálakkal kötődünk, ezért nem látjuk őket teljesen reálisan egy-egy konfliktus kapcsán. (Nem kell nagy dolgokra gondolni, a leghétköznapibb veszekedések megfigyelése is igen tanulságos lehet, ha pártatlanok tudunk maradni, képesek vagyunk kölcsönhatásokban gondolkodni. Pl. mit mondott az édesanyám, erre hogyan reagált édesapám, kinek milyen szerepe volt a konfliktushelyzet elfajulásában, mi előzte meg a vita kirobbanását stb.)

Érdemes tudatosítani a szüleikkel való hasonlóságainkat és különbségeinket. Milyen egyezésekre vagyok büszke és melyeket szeretném inkább elkerülni? Pl. tegyük fel, hogy a szüleink kapcsolatában az egyik fél, mondjuk az édesanya alárendelt szerepet játszik. Mennyire tudok azonosulni ezzel a női (vagy ha férfi vagyok a domináns férfi szereppel)? Milyennek éltem ezt meg gyermekként? Hogyan van ez az én jelenlegi életemben? Mit éltem át az eddigi eddigi párkapcsolataimban?
Ha jobban rálátunk saját viszonyulásainkra, reálisabban látjuk magunkat kívülről, könnyebben találhatunk magunknak olyan párt, aki valóban hozzánk illik, hosszú távon is működni fog a kapcsolatunk. (Hasonlóképpen gondolkodik a világ dolgairól, ahogy erről a korábbi, A párválasztásubnk rejtett okai című cikkben írtam.)

Gyakran megfigyelhető mintázat, hogy amit tudatosan próbálunk elkerülni a szüleink viselkedéséből, ha nem is pontosan ugyan azon a módon, mégis megjelenik a mi későbbi családunk életében. Például ha gyermekként megfogadjuk, hogy kimondjuk ami zavar minket, mert mondjuk édesanyánk ezt nem tette meg, könnyen a ló túlsó oldalán találhatjuk magunkat, mi lehetünk a konfliktust generáló fél a kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy növeljük önismeretünket, hogy mások reakcióiból le tudjuk szűrni, hogy a viselkedésünk a szándékunkkal megegyező módon hatott-e a másik félre. Ehhez reális, külső támpont (ok)ra van szükség, melyet a legőszintébb barátoktól kaphatunk, vagy még inkább egy önismereti csoportban illetve egy kétszemélyes terápiás helyzetben élhetünk meg.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

párkapcsolatszerviz

Új év, új lehetőségek?

Év végén, vagy az újév kezdetén aktuális, hogy visszagondoljunk arra, milyen fontosabb események történtek velünk, milyen veszteségek és sikerek értek bennünket az elmúlt év folyamán. Önismeretünk alapja, hogy felismerjük a velünk történtekkel kapcsolatos érzéseinket, melyek irányt mutatnak, mire vágyunk, életünk az eltervezett mederben halad-e. Ha tudatosan élünk (előre tervezünk, összegezzük a velünk történt változásokat) később sokkal elégedettebbnek és boldogabbnak érezhetjük magunkat, mintha nem volnának céljaink.

A számvetéshez hasznos, ha papírt és íróeszközt ragadnunk és számbot vetünk életünk legfontosabb terülteivel (például egészség, család, munka, pénzügyek, barátok, kikapcsolódás, otthon) és végiggondoljuk, milyen történések, érzések kapcsolódnak bennünk ezekhez a területekhez. A jó és a rossz emlékeket is őszintén vessük papírra (akkor is, ha ezt először nem esik jól visszaolvasnunk). A jóból később erőt meríthetünk a negatívak pedig célként jelenhetnek meg az életünkben. Tehát próbáljunk korábbi frusztrációinkra nem kudarcként, hanem megoldandó feladatként tekinteni. A célkitűzéseket érdemes világos kijelentő mondatokban megfogalmazni. Sokan fogadják meg például az újév kapcsán, hogy lefogynak, vagy leteszik a cigit. Az első példánál maradva jó, ha reálisan végiggondolva (akár orvosi segítséget is kérhetünk, ha drasztikus változást szeretnénk) megfogalmazzuk mennyi idő alatt mennyit szeretnénk fogyni (konkrétan, cm-ben és kg-ban), majd ezután egy lépésről lépésekre lebontható cselekvési tervet dolgozunk ki a célok megvalósítására. Tehát írjuk le napra pontosan, hogyan fogjuk ezt megvalósítani. Változtassuk meg szokásainkat napról napra! Például először figyeljünk oda az egészségesebb étkezésre: az első nap reggelire valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt (is) fogyasztunk, majd másnap már az ebédünk része is valamilyen zöldségféle lesz és így tovább. Tehát fontos, hogy apró, reális lépéseket tűzzünk ki. Miután ezt a gondolatmenetet végigvezettük (ha célunk a fogyás), térjünk rá a mozgásra és bontsuk azt is apró, napról napra megvalósítható lépésekre.

Lényeges az is, hogy elképzeljük a pozitív kimenetelt, ezáltal is erőt merítve az első lépés megtételéhez, melyet ne halogassunk. Vágjunk bele még ma! Minden nap tegyünk valamit céljaink megvalósításáért és ne várjunk túl hamar eredményt. Az apróbb tervek (alcélok) megvalósításáért meg is jutalmazhatjuk magunkat (nem étellel!). Ha esetleg mégis kimaradna egy nap, az se szegje kedvünket, (a korábbi példánál maradva) képzeljük el milyen jó lesz nyáron felvenni egy régebbi ruhadarabot és folytassuk tovább tervünk megvalósítását.

Sok sikert kívánok hozzá!

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Miért félünk a pszichológustól?

Számoljunk le az előítéletekkel! Miért jó pszichológushoz fordulni?

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, melynek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük. Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha egy rossz házasságból kilépünk, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák, ha nem ismerjük meg a gondok gyökerét és nem tanuljuk meg kezelni azokat.

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását, segíti visszailleszkedésüket a társadalomba.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi történik a pszichológusnál? Hogyan hat a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. A munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését. A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása). Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. A pszichoterápia nem más, mint a pszichológus és kliens közötti gyógyító kapcsolat, melyben megjelennek a kliens problémái, ezekre új megoldásmódok születnek.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat, ami őszinteségen és nyitottságon alapul. A javulás kulcsa tehát hogy mind a kliens mind a terapeuta akarja a változást és ne legyen rest tenni is érte.

Ha nincsen lehetőségünk személyesen pszichológushoz fordulni, akkor is igénybe vehetjük jól képzett szakember segítségét, hogy hatékonyabban gondolhatssuk át a nehézségeinket. Az online pszichológiai tanácsadás előnyeiről és hátrányairól itt olvashat bővebben. Ha időpontot szeretne foglalni egy négyszemközti konzultációra, itt tudja felvenni a kapcsolatot velem.

Az írás megjelent a pszichologuskereso.hu oldalon is.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta