Címke: Önbizalom

Lámpalázas? Segítünk megszabadulni tőle!

Szeptember van, elkezdődött az iskola, eljött a felelések és számonkérések, prezentációk ideje. A legtöbb embert félelemmel tölti el, ha több ember előtt kell megszólalnia. Ennek oka, hogy ilyenkor ösztönösen is szeretnénk tetszeni a hallgatóságnak, tudat alatt tartunk tőle, mit szólnak majd  mások a mondandónkhoz. Mit tehetünk hogy leküzdjük félelmünket és a legjobb tudásunk szerint álljunk helyt?


A lámpaláz, a mások előtt való leblokkolás legtöbbször összefüggésben áll a kishitűséggel, az önbizalomhiánnyal. A félelemmel, hogy nem fogunk megfelelni másoknak, ami gyakran összefügg azzal, ahogyan velünk bántak gyermekként. Az, hogy az édesanyánk sokszor megdicsért minket, még nem jelenti azt, hogy megfelelő magabiztosságra tettünk szert. Nagyon fontos tehát, szülőként hogyan fejezzük ki véleményünket, meg merjük-e fogalmazni nemtetszésünket, vagy inkább hamis bókokkal halmozzuk el gyermekünket. Ha például nem tetszik nekünk az, amit a gyermekünk rajzolt, őszintén vállaljuk fel a véleményünket: ne akarjuk mindenáron biztatni. Nyugodtan mondjuk el neki, hogy ez most nem sikerült szépre, de tegyük hozzá, hogy bízunk benne, a következő jobban fog neki sikerülni: ez csak gyakorlás kérdése. Ezek a korai tapasztalatok felnőttként zsigeri szinten hatnak ránk, befolyásolják viselkedésünket. Nagyon fontos tehát, hogyan bántak velünk a szüleink, ahogy az is, mi hogyan viselkedünk a gyermekeinkkel.

Küzdjük le a lámpalázat! De hogyan is csináljuk?
Első tippünk, hogy engedjük meg magunknak, hogy féljünk! Az emberek többsége nem született előadóművésznek. Nem szégyen az, ha néha bakizunk, ettől csak emberinek fognak minket látni. Akár meg is fogalmazhatjuk zavarunkat a mondanivalónk elején, valószínűleg megértő pillantásokat kapunk majd cserébe az őszinteségünkért. Ez segíthet túllendülni a kezdeti nehézségen, belemélyülni abba, amit valójában mondani szeretnénk.

Készüljünk fel!
Ha fontos vizsga, prezentáció, előadás, tárgyalás előtt állunk, biztosnak kell lennünk benne, hogy mindent megtettünk a sikeres szereplésért. Készüljön hát fel laposan! Amikor kiáll, próbáljon meg ne arra gondolni, mit szólnak mások vagy hogy néz ki. A lámpaláz ellen a legjobb fegyver, ha tudja: profin felkészült. Ezért előző nap gondoljuk végig miről szeretnénk beszélni és írjunk róla vázlatot (ebbe szükség esetén bármikor belenézhetünk)!

Ne motyogjunk!
Általában azok az emberek motyognak a bajszuk alatt, akik nem biztosak abban, amit éppen mondanak. Ha halkan mormolunk, akkor könnyen felidegesítünk ezzel másokat, ráadásul van esély arra, hogy elismételtetik velünk a mondandónkat. Ettől azonban csak még kínosabban éreznénk  magunkat, próbáljuk hát megelőzni ezt: érthető hangerővel, lassan beszélni.


Keressünk fogást!
Sokan nem tudnak mit kezdeni a kezeikkel, amikor mások elé kell kiállniuk, ha tehát tartunk ettől érdemes ezt is előre átgondolni. Segíthet, ha a jegyzetet, vagy más tárgyat tart a kezében.

Tartsunk szemkontaktust!
Ha valaki izgul, hajlamos „belemenekülni” a mondandójába, a jegyzeteit bújni, amitől karót nyeltnek tűnik, messziről látszik, hogy szorong. Fontos, hogy próbáljunk meg szemkontaktust tartani a közönséggel. A hallgatóságban biztosan akad néhány szimpatikus ember, akire nem esik nehezünkre ránézni. Ne akarjunk mindenáron jó benyomást kelteni! Elég, ha önmagunkat adjuk!

Próbáljuk el!
Ha lehetséges, ismerje meg a helyszínt, ahol szerepelnie kell. Próbálja meg a hallgatóságot úgy elképzelni, mint kedves ismerősöket, akik nyitottan és pozitívan viszonyulnak Önhöz – az esetek nagy részében ez egyébként valóban így van. Sokat segíthet ha egy családtaggal vagy baráttal elpróbálja a helyzetet. Kérjen tőlük őszinte visszajelzést, hogy kijavíthassa az esetleges hibákat!

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

lampalaz

 

Mit tegyünk hogy gyermekünkből magabiztos felnőtt váljon?

 

A magabiztosság elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és persze ahhoz is, hogy helytálljunk ebben a rohanó világban. Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy reális képe legyen önmagáról és megállja a helyét a legnehezebb élethelyzetekben is? Néhány egyszerűnek tűnő tippet, szempontot fogok most adni ehhez.

1. Fontos tisztázni, hogy az önbizalomra nevelés már újszülöttkorban elkezdődik azzal, hogy reagálunk a gyermekünk szükségleteire: ha éhes megetetjük, ha sír, megnyugtatjuk. Ezzel azt sugározzuk neki, hogy az érzései jogosak és szükségesek. Az egészséges énkép egyik legfontosabb alapköve, hogy önazonosak lehessünk.

2. Mutassunk példát az érzéseink megfogalmazásával és kimutatásával! Mondjuk el, mit hogyan élünk meg, segítsük ebben a gyermekünket is. Hagyjuk kifejeződni negatív érzéseit, ezeket fogalmazzuk meg, tegyük érthetővé a számára. („Megértem, hogy mérges vagy, amiért Julcsi elvette a játékodat.”) Gyakoroljuk ezt minél többet!

3. Fontos, hogy hagyjuk őt, felfedezni a külvilágot, kísérletezni. Babakortól biztosítsuk a szabad mozgás lehetőségét, óvodás korban hadd ismerkedjen, játsszon más gyerekekkel.  Ha magunk is szorongóak vagyunk, ez nehéz feladat lehet. Ilyen esetben gondolkodjunk el azon, mitől is tartunk valójában.

4. Bízzunk benne! Ha gyermekközösségben konfliktushelyzet adódik, bátorítsuk gyermekünket a megoldás kitalálására. Jó ha a gyerekek képesek egy-egy játékon maguk között osztozkodni vagy más dolgokról megegyezni. Az indulatok fokozódása esetén természetesen lépjünk közbe. Ne nézzük el, hogy verekedés vagy szóbeli bántalmazás hatására oldódjon meg egy konfliktus! Hadd döntsön apróságokban. Például melyik nadrágot veszi fel a kettő közül.

5. Elvárásaink mindig reálisak maradjanak, csak életkorának megfelelően, az ő igényei mentén vonjuk be az otthoni teendőkbe, vagy adjunk neki feladatot. (Hagyjuk hogy képességei érdeklődése mentén, természetes sorrendben bontakozzanak ki. Például ne akarjuk, hogy iskolás korára olvasson.)

6. Fejezzük ki az egymás iránti tiszteletünket. Beszéljük vele úgy, ahogyan mi is elvárjuk tőle. Magyarázzuk el a döntéseink okát és beszéljünk az ezekkel kapcsolatos gondolatainkról, érzéseinkről. Apróságnak tűnik, de köszönjük meg, ha segít.

7. Játsszunk, beszélgessünk sokat, adjunk neki osztatlan figyelmet. Ha gyermekünk bármikor fordulhat hozzánk, mindig meghallatjuk, azt közvetítjük, hogy fontos nekünk. Idővel ez belsővé válik és fontos lesz saját maga számára, értékesnek látja majd saját magát.

8. Mindig az erőfeszítéseit vagy a viselkedését dicsérjük, ne az elért eredményt vagy a személyét! (Az, hogy „Okos kislány vagy!” nem építi az önbecsülését.) Fontos, hogy konkrétan fogalmazzunk. „Nagyon büszke vagyok rád, amiért nem adtad fel, miután elsőre nem sikerült felépítened a tornyot, hanem tovább próbálkoztál.”

Ha jobban belegondolunk a fentiekbe, láthatjuk, hogy nem is olyan egyszerű mindez, mint amilyennek tűnik. Fontos azonban tudni, hogy elég többnyire jól csinálni ahhoz, hogy a gyermekünk személyisége stabil és erős legyen.

ovis önbizal

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mi a mobbing?

Olyan cselekedetek sorozata (egy egyén vagy egy közösség részéről), ami legalább hetente egyszer, fél éven keresztül zajlik, amelyek az áldozatnál komoly mentális vagy fizikális problémákhoz, betegségekhez vezetnek.
Ez a rosszindulatú viselkedésforma legelőször az óvodáskorú gyermekeknél figyelhető meg, de a legtöbb munkahelyi vagy iskolai közösségben előfordul. Sajnos előfordulása egyre gyakoribb. A látszólag minden ok nélkül kiválasztott gyermeket a többség csúfolni vagy bántalmazni kezdi. Az áldozat teljesen a pszichológiai terror hatása alá kerül és nem képes kezelni a kialakult helyzetet. A cselekedetek elkövetői nem feltétlenül negatív karakterrel jellemezhető személyek. Mivel azonban az apró, bántó dolgok hosszú időn át gyakran ismétlődnek, tartalmuk megváltozik és veszélyes kommunikációs fegyverekké válnak.

Miben nyilvánul meg általában?

– Az áldozat kommunikációs lehetőségeinek csökkentése.
– Társas kapcsolatai fenntartásának lehetetlenné tétele (pl. a kollégák nem állnak szóba a személlyel)
– A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos problémák (pletykálkodás, gúnyolódás)
– Munkával kapcsolatos hatások (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)
– Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás)

Okai

Kiváltó ok lehet a stressz, példéul feszített munkatempó, a munkanélküliségtől való félelem, a pontatlan munkaköri leírások,  a túlzott felelősség. A vezetők gyakran észre sem veszik, vagy szemet hunynak a mobbing felett mondván, hogy nem az ő feladatuk személyes konfliktusokba beleavatkozni. Sőt, a lelki terror kezdeményezője gyakran a menedzsment maga. A kialakult belső morált ráadásul rendkívül nehéz javítani, gyakran a legjobb döntést a munkahelyváltás jelenti.

Mit tehetünk az áldozattá válás ellen?

Bárkiből lehet áldozat, de vannak olyan tényezők, melyek hajlamosítanak erre. Például ha kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai vagyunk (nők, melegek, stb.). Ismerünk továbbá olyan viselkedési vagy személyiségjegyeket melyek hajlamosítanak áldozattá válásra. Ilyenek az alacsony stressztűrés, érzékenység, visszavonulásra, alárendelődésre és pesszimizmusra való hajlam. Nem megfelelő  önbizalom, rossz konfliktus kezelő képesség, a kezdeményezőképesség hiánya, saját érdekeket háttérbe szorító magatartás, kudarckerülés, tekintélytisztelet.

Hogyan kezeljük?

Ha észrevesszük, hogy rendszeres piszkálódás céltáblájává váltunk, érdemes lehet felettesünk (iskolai esetben osztályfőnöki vagy szülői) segítségét kérni a helyzet megoldásához. Ha ez nem hoz megoldást, szükség lehet munkahelyváltásra is. Nagyon fontos mindemellett önbizalmunk újraépítése, egy magabiztos fellépés kialakítása, melyet pszichoterápia segítségével érhetünk el. Fontos a hatékony konfliktuskezelés, a saját igények megfelelő kommunikációja, mások jogtalan elvárásainak visszautasítása.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Beszoktatás az óvodába, iskolakezdés

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

szexuális erőszak

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

  • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
  • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Konfliktuskezelés

Konfilktuskezelés a kapcsolatokban és a munkahelyen

Életünk során legtöbbször ösztönösen cselekszünk, észre sem vesszük, hogy kommunikációnkkal mit üzenünk másoknak. Gyakran nagyon mélyen belénk ivódik, hogy saját vágyainkat elnyomjuk ezzel másoknak kedvezve. Ilyenkor idővel azt érezhetjük, hogy mindenki kihasznál minket. Párkapcsolatunkban is nehezünkre eshet, hogy megfogalmazzuk mi az amit szeretnénk, elvárjuk társunktól, hogy kitalálja azt, ha pedig nem teszi azt gondoljuk, nem szeret. Hogyan kommunikáljunk őszintén, kezeljük jól az ebből adódó konflitkusokat?

Hogyan kezeljük hatékonyan a konfliktusokat? Mi az az asszertív , azaz önérvényesítő kommunikáció?

Az asszertivitás egy konfliktus kezelő módszer, ami szándékaink, céljaink nyílt, világos és őszinte megfogalmazásán alapul. Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban, hogy minket is megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni. Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk és ajánljuk fel mi is támogatásunkat másoknak vágyaik megvalósításához. Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el hogy tudjuk kezelni a konfliktusokat.

Az asszertív viselkedés lépései

  • Először is gondolja végig, most hogyan kommunikál, megfogalmazza-e vágyait, vagy fél minden kérdésre nemet mondani. Konfliktushelyzetben inkább passzívan vagy agresszíven viselkedik?
  • Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”
  • Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”
  • Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)
  • Kezdetben olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha ír egy forgatókönyvet. Próbálja el hangosan, családtag vagy barát előtt, és kérjen visszajelzést, kritikát. Viselkedjen magabiztosan, még ha nem is érzi magát annak. Húzza ki magát, tartsa a szemkontaktust. Tartsa tiszteletben a másik ember személyes terét, ne menjen túl közel. Arckifejezése legyen pozitív vagy semleges

Nézzünk néhány példát, amikben megfigyelheti, miben kell képességeit fejlesztenie. Anna és Mária munkatársak, egy irodában dolgoznak, de Mária kávéfüggő és nagyon hangosan keveri az italát amitől Anna nem tud a munkájára figyelni, ezért szóvá teszi a dolgot.

Ne haragudj, van egy kis problémám, volna egy kis időd rá, hogy megbeszéljük?
– Persze, most épp ráérek.
– Az a problémám, hogy amikor kávézol, nagyon hangosan kevergeted és ez annyira idegesít, teljesen elvonja a figyelmemet, nem tudok tőle a munkámra koncentrálni. Nem lehetne valahogy megoldani a helyzetet?
– Ne haragudj, nem vettem észre, de ezentúl a konyhában iszom meg a kávét.
– Rendben, köszönöm szépen.
Egy másik helyzetben Ön is gyakorolhat. Próbálja el, mit mondana, majd segítségképpen olvassa el az én variációmat.

A főnöke szóvá teszi, hogy már harmadik alkalommal késett el a munkahelyéről, és ezt már a kollégái is észrevették.
Elnézést kérek, amiért többször is előfordult, hogy késve érkeztem. Megértem, hogy ez a többiek munkamoráljára is rossz hatással van, de sajnos jelenleg nem tudom megoldani azt a helyzetet, hogy az óvoda csak 7-kor nyit és hiába rohanok ezután, a következő busszal csak 8 óra után tudok ideérni. Nagyon szeretnék megoldást találni erre a helyzetre, úgyhogy ha gondolja, munkaidő után ledolgozom a késést vagy ha van a közelben dolgozó munkatárs, akkor jöhetnénk együtt autóval, hogy időben beérjek.

Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt és sok gyakorlást igényel. Ha utólag rájön, hogy egy szituációban passzívan vagy agresszíven viselkedett, semmi gond. Felkeresheti az érintettet és elmondhatja, amit nem mondott el, vagy elnézést kérhet. Ha ehhez nem érez elég erőt magában, akkor csak gondolja át, hogy hogyan kellett volna viselkednie, hogy asszertív legyen és legközelebb alkalmazza a levont tanulságokat. Nem könnyű, de megéri a fáradtságot!

Miért félünk a pszichológustól?

Számoljunk le az előítéletekkel! Miért jó pszichológushoz fordulni?

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, melynek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük. Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha egy rossz házasságból kilépünk, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák, ha nem ismerjük meg a gondok gyökerét és nem tanuljuk meg kezelni azokat.

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását, segíti visszailleszkedésüket a társadalomba.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi történik a pszichológusnál? Hogyan hat a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. A munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését. A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása). Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. A pszichoterápia nem más, mint a pszichológus és kliens közötti gyógyító kapcsolat, melyben megjelennek a kliens problémái, ezekre új megoldásmódok születnek.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat, ami őszinteségen és nyitottságon alapul. A javulás kulcsa tehát hogy mind a kliens mind a terapeuta akarja a változást és ne legyen rest tenni is érte.

Ha nincsen lehetőségünk személyesen pszichológushoz fordulni, akkor is igénybe vehetjük jól képzett szakember segítségét, hogy hatékonyabban gondolhatssuk át a nehézségeinket. Az online pszichológiai tanácsadás előnyeiről és hátrányairól itt olvashat bővebben. Ha időpontot szeretne foglalni egy négyszemközti konzultációra, itt tudja felvenni a kapcsolatot velem.

Az írás megjelent a pszichologuskereso.hu oldalon is.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta