Címke: Megcsalás

Féltékeny a párjára?

Nyár van, a kánikulában a túlélés fontosabb szempontnak tűnik az öltözködésnél. Az utcán mindenhol kivillanó női combokat és melleket látni. Mi a helyzet akkor, ha a párunk szemei zavaróan hosszasan elidőznek egy vonzó női testen? Meddig egészséges az, ha a társunk megnézi a szép nőket és mikor van okunk a gyanakvásra, hogy a puszta kíváncsiságnál több is van a háttérben?

Mi a féltékenység?

A féltékenység egy igen intenzív félelem attól, hogy elveszíthetjük szerettünket, tehát bizonyos fokig természetes érzés. Annak megnyilvánulása, hogy partnerünket vonzónak, mások számára is kívánatosnak látjuk, ragaszkodunk hozzá. Csak akkor okoz problémát, ha túlzottan felerősödik, kontrollálhatatlanná válik, vagy objektív ok nélkül jelenik meg. A betegesen féltékeny ember  rendszerint faggatja, ellenőrzi partnerét, „rajtaütő” látogatásokat tesz stb. Ez a viselkedés a rövid ideig megnyugvást hozhat (hiszen gyanúnk alaptalannak bizonyul), ezért egyre gyakrabban alkalmazzuk. A másik fél pedig megerősíti párja viselkedését azáltal, hogy felel a kérdésekre, beszámol, hol járt, mit csinált, kivel találkozott. Ez azonban nem hozza vissza a megingott bizalmat, sőt, minkét félben egyre nő a feszültség. A konfliktushelyzetek kiéleződhetnek, ami a kapcsolat eldurvulását, széthullását eredményezheti.

Miben más a nők féltékenysége, mint a férfiaké?

Érdemes tudni, hogy a féltékenységnek a nők részéről evolúciós haszna van, mert az apa közelsége, részvétele az utódgondozásban hozzájárul az gyermekek felneveléséhez, növeli annak túlélési valószínűségét. Férfi szempontból azonban teljesen más az evolúciós érdek: az ő génjeinek továbbadását az segíti leginkább, ha minél több utódot nemz. Ebből logikusan adódik, hogy a nők leginkább azt sérelmezik, ha a párjuk érzelmileg kezd kötődni valakihez, a férfiak viszont inkább a szexuális aktus megtörténtét veszik magukra. Érdekes, hogy a kutatások azt mutatják, a kevésbé vonzó, evolúciós szempontból kevésbé rátermett férfiak hűségesebbek a családjukhoz, odaadóbbak utódaikkal szemben, az értékesebb genetikai állománnyal bírók azonban inkább hajlamosak a hűtlenségre.

Mi zajlik bennünk?

Kutatások igazolták, hogy azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, hajlamosabbak féltékenykedni a partnerükre. Ha csúnyának vagy nem kellőképpen szerethetőnek érezzük magunkat, jobban tartunk tőle, hogy párunk elhagy bennünket egy másik nőért/férfiért.
A nők egy-egy félrelépésre inkább szomorúsággal, a másik szerelmének elvesztése miatt érzett gyásszal reagálnak. A férfiak azonban inkább dühöt éreznek, ha megcsalja őket a párjuk. Közös bennünk, hogy mindkét érzés elfojtása esetén várható különféle testi tünetek, betegségek megjelenése. (Például különféle nőgyógyászati problémák kezdődhetnek ilyenkor.)

Mi a megoldás?

Ahogy már a bevezetőben is írtam, nem mindegy valóban van-e alapja a gyanakvásunknak, vagy inkább a szorongásaink játszanak velünk. Ennek eldöntésében sokat segít az önismeret. Ha összefüggő, teljes képünk van magunkról, nincsenek kisebbrendűségi érzéseink, reálisabban átlátjuk az emberi kapcsolatainkat is. Nem ijedünk meg, ha párunk észrevesz más nőket/férfiakat is, de észleljük, ha viselkedése megváltozik, eltávolodik tőlünk és időben, higgadtan kezeljük a helyzetet. Akit korábban megcsaltak már, érthető módon hajlamosabb a féltékenységre, de tudni kell, hogy a gyermekkori elhanyagolás, korai traumák önmagukban is fokozzák sérülékenységünket a párkapcsolatainkban. Ezek kezelése pszichoterápiás feladat, melynek hatására a kóros féltékenység megszűnése is várható.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

Féltékenység

Karikatúra az igazi férfiról

Megcsaltak… váljunk?

A nyár a szerelem időszaka… de mi a helyzet akkor, ha ez az érzés egy meglévő párkapcsolat (esetleg házasság) mellett költözik a szívünkbe? Mi a jó döntés ilyenkor? Engedjünk az ismeretlenhez kapcsolódó izgalomnak, fellobbanó szenvedélynek vagy fontosabb a megszokott, biztonságot adó háttér?

Manapság a házasságok jó része válással végződik: az első házasságok esetében 40-45%-ban, a második házasságok 67%-ban, az élettársi kapcsolatok pedig még nagyobb arányban bomlanak fel az évek során. A válás elfogadottá vált társadalmunkban, így ha emellett döntünk, kevésbé kell tartanunk környezetünk negatív megítélésétől, mint korábban. De mit érzünk mi? Milyen értékeket, viselkedésmintákat hoztunk az eredeti családunkból? Mi vezetett oda, hogy egy harmadik színesítette meg a hétköznapjainkat? Helyre lehet-e/kell-e hozni még a párkapcsolatunkat?

A váláshoz vezető út…

Fontos tisztázni, hogy a válás mindig egy folyamat eredménye, melyet ún. válási krízis előz meg. Ennek része lehet a fokozatos elhidegülés, melyet különböző viselkedési stratégiák kísérhetnek. Gyakran jellemző a másik viselkedésének vagy személyének kritizálása, becsmérlése (nyilván jogosan érzi magát megbántva a megcsalt fél, de a kapcsolatra tett hatását nézve az indulatos viselkedés ennek ellenére destruktív). Hasonlóan káros tud lenni az ún. szabotőr viselkedés, ami azt jelenti, hogy az egyik fél későn jár haza, távol marad különböző családi eseményekről, kerüli a párjával való kettesben maradást. Ezek a stratégiák gyakran nem tudatosak, a másik iránt érzett haragunkat fejezik ki. Hozzájárulnak a pár tagjai közötti érzelmi szakadék mélyüléséhez (és persze nem feltétlenül kapcsolódnak megcsaláshoz sem). Amennyiben a másik iránt érzett haragunkat saját magunk felé fordítjuk, például elhízás vagy káros szenvedélyek jelenhetnek meg. A válási krízist gyakran provokálja a megcsalás, mert ez döntési helyzetbe hozza a feleket, hiszen óriási érzelmeket és indulatokat mozgósíthat. Ez az érzelmi töltés, ha szakszerű segítséggel felhasználjuk a kapcsolat javításának érdekében, segíthet megoldani a problémákat, visszahozni a bizalmat, sőt, a korábbi működésnél magasabb szintre emelni a párkapcsolatot. A pár tagjai ennek hatására ismét örömöt tudnak találni egymás társaságában, új, közös célokat fogalmazhatnak meg, ami egy hosszú érzelmi munka eredménye. Fontos megjegyezni, hogy vannak olyan házasságok, melyet egy harmadik fél stabilizál, tehát ami a párkapcsolatból hiányzik az egyik félnek, azt egy másik nőtől/férfitól kapja meg.
A válási krízis kimenetele tehát többféle lehet: párterápia segítségével hozhat egy megújulást, az erőforrások mobilizálását, egy új „szerződés” megkötését. Elképzelhető kimenetel a válás, hogy a megcsaló a harmadik felet választja, vagy a megcsalt fél nem akar már küzdeni a kapcsolat megjavításáért. Gyakran előfordul az úgynevezett próbaválás, ami azt jelenti, hogy a sértett fél elköltözik, mert azt gondolja, így könnyebb lesz megoldást találni a gondokra, ettől felértékelődik a kapcsolatuk a másik szemében (ez azonban általában téves elképzelés). Mint láthatjuk, a sértettség gyakran hibás megoldásmódokat szül, ezért jól jöhet ha egy kívülállóval tudunk beszélni az csalódásunkról, ki tudjuk adni a dühünket. Előfordul, hogy  a párok úgy döntenek, a megcsalás után is együtt élnek, de  ilyenkor sok-sok konfliktusra vagy teljes elszigetelődésre lehet számítani. Fontos tisztázni, hogy mindkét megoldásnak sok hátránya van, tehát egyik sem javasolható (különösképpen, ha gyerekek is érintettek).

Ha már megszületett a döntés…

A válás mindig komplex folyamat: beszélnünk kell érzelmi (már nem szeretem), jogi, gazdasági,  közösségi válásról (amikor a társas kapcsolataink változnak meg), egyházi válásról és pszichológiai válásról (a kapcsolat elvesztéséből fakadó csalódottság), valamint a szülői feladatok megosztásáról. Nyilvánvaló, hogy egy kapcsolat elvesztése, még ha az igen konfliktusos volt is, bánattal és csalódottsággal jár. Sokan a válási procedúra lezajlása után is benne ragadnak a harag érzésében: megmarad egymás hibáztatása, vagy az anyagi javakon való osztozkodás képében jelenik meg a másik fél iránt érzett indulat. (A másik iránti bosszúvágy pedig igen gyakran a kapcsolat és saját magunk leértékeléséből fakad.) Ez nem csak a másik elengedését és életünk újrakezdését akadályozza meg, hanem igen káros a közös gyermek(ek)re nézve is. Ilyenkor gyakran elakadt gyászfolyamat áll a háttérben, ami pszichoterápiás megsegítést igényel. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de gyakran nehezebb gyászfolyamat egy válás, mintha egy közeli hozzátartozónk hunyt volna el. Fontos tehát, hogy a válás ne húzódjon el, a konfliktushelyzetek feloldódjanak, hogy minden fél új életet kezdhessen. Lényeges, hogy a gyermekfelügyelettel és láthatással kapcsolatos problémákat a szülők higgadtan tudják megbeszélni. Ennek feltétele az érzelmi-, jogi és gazdasági elszakadás befejeződése. (Nem nehéz belátni, hogy csak akkor tudunk volt párunkra partnerként tekinteni, ha elengedtük a párkapcsolat megszakadásával járó haragunkat.) Lényeges tehát, hogy szülőként továbbra is kompetensnek tekintsük Őt, nyugodt szívvel bízzuk rá csemeténket.

Mint a fentiekből is látható, a válási krízis minden résztvevő felet megterhel, lelki szempontból mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. Ha megszületett a válás melletti döntés, hogyan mondjuk el a gyermekünknek? Mit tehetünk, hogy minél kevésbé viselje meg Őt a szülők konfliktusa? Soron következő írásomban erről fogok részletesen szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

megcsalás