Címke: Kötődési stílus

Gyermeknevelés

A rosszalkodás lélektana… az értő nevelés alapjai

Előző blogbejegyzésemben részletesen kifejtettem, milyen nehéz helyzetekkel találkozhatunk a gyermeknevelés során, milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk ezek megoldásánál. Ebben az írásban néhány hétköznapi helyzetre adható reakciókat mutatok be.

Sokan vannak, akik nehezen találják meg az arany középutat a gyermeknevelésben. Folyton visszautasítják gyermeküket, vagy mindent megengednek neki. Számukra jó stratégia lehet a feltételes igen. Például ahelyett, hogy azt mondanánk hogy ma már nincs idő mesélni, felajánlhatjuk, hogy elolvashatunk egy másik mesét holnap. Nem az a lényeg hogy elvi kérdést csináljunk a nemet mondásból, hanem hogy megértsük segítenünk kell a gyermekeinknek felismerni a határokat. Ennek célja, hogy idővel önmaguk is egyre jobban rálépjenek majd a fékre, amikor szükséges.

Mit üzen a helytelen viselkedés?

A fegyelmezés arra is ösztönzi a gyermeket hogy magába nézzen, figyelembe vegye mások érzéseit. Segíti a gyermekeket, hogy nehéz (helyes) döntéseket hozzanak még akkor is, amikor vágyaik szerint máshogy döntenének. Csemetéink ugyanis a helytelen viselkedésen keresztül közlik velünk, hogy min kell dolgozniuk. Az úgynevezett proaktív nevelés azt jelenti, hogy figyelünk azokra a jelekre amik bejósolják, hogy érzelmi kitörés következik. Így megelőző lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. Például néhány perccel az indulás előtt közölhetjük a gyermekünkkel hogy távozni készülünk a játszótérről. Amikor látjuk, hogy kezd megéhezni, akkor rögtön ennivalót adunk neki. Jó ha tudjuk, hogyha a gyermekek éhesek, magányosak, fáradtak akkor nem észszerűen viselkednek.

Hogyan taníthatjuk meg a helyes viselkedést?

Ha már bekövetkezett a helytelen viselkedés, akkor mielőtt nevelni próbálnánk csemeténket, először kapcsolódnunk kell hozzá érzelmileg. Értsük meg mi zajlik benne – ez fejleszti a prefrontális kérget és segít a gyakorlatba átültetni azokat a társas készségeket, amelyeket szeretnék gyermekünkben kifejleszteni. Például hogy tiszteljük a másik mentális világát. Saját különbözőségünket megtartva kapcsolódjunk hozzá. Ez úgynevezett integrációs idegrostokat fejleszt ki az agyunkban. Sokan úgy kezelik a hisztirohamokat, hogy tudomást sem vesznek róluk. Ez azonban egy segélykérés a gyermek felől. A hiszti azt mutatja, hogy hiányzik gyermekünkből azt önmaga irányítására és megnyugtatására való képesség. Ha pedig ennyire zaklatott, akkor valójában szüksége van rá, hogy mellette legyünk és támogatást, vigaszt nyújtsunk neki. A kapcsolódás feloldja a konfliktusokat, fejleszti a gyermeket és megerősíti a szülő-gyermek viszonyt. Ezzel szemben, ha nem reagálunk, könnyen bizonytalan kötődés alakulhat ki. Ne gondoljuk, hogy ezt túlzásba lehet vinni! Az elkényeztetés akkor történik, amikor a gyermek úgy érzi hogy joga van megkapni azt amit akar, pontosan akkor és pontosan úgy, ahogyan ő akarja és hogy mindenhez könnyedén hozzá kell jutnia. Ha a gyermekünknek segítünk amikor bajban van, az korántsem elkényeztetés. Megmutathatjuk nekik, hogyan lehet jól kezelni a frusztráló helyzeteket. Ha gyermek hisztizni kezd egy kis játékautóért, akkor választhatunk: ha a vágyai azonnali kielégítése mellett döntünk, a könnyebbik utat választjuk. Ha azt mondjuk, nekünk is tetszik ez a kis autó, de most nem engedhetjük meg magunknak, akkor az együttérzés mellett határokat is szabunk. A valódi önbizalom és alkalmasság érzése nem abból fakad, hogy sikerül megszereznünk azt amire vágyunk, hanem abból amit önerőből megvalósítottunk és elsajátítottunk.

Ha osztozunk a gyermek fájdalmában, sok mindent megtaníthatunk neki. Lehetőséget adunk arra, hogy gyakorolja mi az, amit megtehet és mi az amit nem. Segítünk neki megkülönböztetni, hogy mi az elvárás adott helyzetben. Miután a gyermek lehiggadt, megkezdhetjük a viselkedésének formálását. Például elmagyarázhatjuk neki, hogy a csúszda mindenkié. Megkérhetjük, hogy próbáljon meg valahogyan megosztozni a többiekkel. Ha ez mégsem sikerül, akkor érdemes keresnünk egy másik elfoglaltságot. Ilyenkor is felkínálhatunk a gyermekünknek alternatívákat: például „Magadtól jössz a kocsihoz, vagy odavigyelek?” Azzal, hogy határokat szabunk a számára, közöljük az elvárásainkat. Ha ráhangolódunk a gyermekünk belső világra, megértjük, meghalljuk, azzal azt közvetítjük, hogy szeretjük és elfogadjuk őt. Ne higgyük, hogy ezt üres dicséretekkel elérhetjük! A gyerek úgyis érzi, amit mi érzünk, ezért ha nem jön őszintén, inkább ne mondjunk semmit!

Ne feledjük, a gyermekünknek az érzelmileg felfokozott pillanatokban van a legnagyobb szüksége a velünk való kapcsolatra!

A fegyelmezés módjának megválasztásakor tekintetbe kell vennünk a gyermek temperamentumát, életkorát és az adott körülményeket. Az ebben az írásban megfogalmazott megközelítéseket mindig saját nevelési stílusunkhoz igazítsuk!

Nem probléma ha nem abban a pillanatban reagálunk, ahogy észleljük a problémát! Egy néhány éves gyermek már emlékszik arra, hogy mi történt egy nappal korábban. Ne próbáljuk meg mindenáron megóvni gyermekünket a tettei következményeitől! Ha az iskolában felejtette a holmiját, ne rohanjunk érte eszeveszettül. Van amikor jobb döntés, hogy ha hagyjuk hogy a gyermek megtapasztalja a tetteinek következményeit, mintha kihúznánk őt a csávából. Ne feledjük azonban, hogy mi az adott gyermekünket neveljük ebben a bizonyos pillanatban! Ebben sokat segít, ha nem aggódjuk túl a történéseket.

Mit tegyünk szülőként?

Szülőként az a dolgunk, hogy feltétel nélküli szeretetet és nyugodt jelenlétet nyújtsunk a gyermekeinknek még akkor is, amikor a legrosszabb formájukat hozzák. Sőt, kiváltképpen akkor. Ez tökéletesen összefér azzal, hogy több felelősséget várunk tőlük a döntéseikért. Odafigyelünk a saját szükségleteinkre, vágyainkra és múltbéli tapasztalatainkra, amelyek gátolhatnak minket abban, hogy képesek legyünk pillanatról pillanatra jó döntéseket hozni a gyermeknevelésben. Ha sikeresen kapcsolódtunk a nehéz helyzetben gyermekünkhöz, a következő lépés hogy keressük a miérteket. Viselkedésének okait (nagyobb gyermeknél kérdezzük is meg). Legyünk kíváncsiak a gyermekünk motivációira! Tegyük fel magunknak további kérdéseket: „Mit akar ezzel?” „Mit próbál közölni?” Ha megfelelően akarjuk kezelni a gyermekünk viselkedését, meg kell értenünk a miérteket. Ha kizárólag a viselkedésre fordítjuk figyelmünket, akkor mellőzzük a kiváltó okok megvizsgálását és csak a tünetre koncentrálunk.

Hogyan teremtsünk kapcsolatot a rosszalkodás után gyermekünkkel?

A rosszalkodás azonban mindig válaszreakció valamire, amit túl nagy kihívást jelent a gyermeknek. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi áll a viselkedésének hátterében előbb vagy utóbb válaszokat fogunk kapni a kérdéseinkre. Persze nem a gyermekünk fogja megindokolni ezt, hanem mi magunk fogjuk összerakni a kis mozaik darabkákat. Először meg kell nyugtatni, hadd érezze hogy mellette állunk: meg kell őt erősítenünk abban, hogy szeretjük akkor is, ha jelenleg egy rossz döntést hozott. Ettől megnyílik felénk, lehetőségünk lesz meghallgatni az indítékait. Ezután jöhet, hogy kedvesen, de határozottan visszatükrözzük, hogy helytelenítjük a viselkedését. A testi érintés gyakran nagyon hatékony nyugtató: a legnehezebb pillanatokban is segíthet kapcsolódni egymáshoz. Jó, ha gyermekkel azonos szemmagasságban helyezkedünk el és nyugalmat közvetítő testtartást veszünk fel. Szavaink empátiát fejezzenek ki. Célunk, hogy nyugalmat teremtsünk. Ha verbális és nonverbális üzenetünk ellentmond egymásnak, akkor a gyermekünk az utóbbinak fog hinni. Hiába próbálunk tehát nyugalmat sugározni, ha legbelül szétrobbanunk a dühtől. Fontos megerősíteni gyermekünket abban, hogy értjük és elismerjük amit érez, talán ha a helyében volnánk mi is ugyanúgy éreznénk. Ettől megtanul megnyugodni és jobb döntéseket hozni. Tulajdonképpen elméje kinyílik arra, hogy meghallgassa azt, amit tanítani szeretnénk neki. Amikor megmondjuk gyermekeinknek, hogy hogyan érezzék, vagy ne érezzék magukat, gyakorlatilag semmibe vesszük őket. A drámamentes fegyelmezés lényege, hogy a gyermek viselkedésére nemet mondunk, de az érzéseit elismerjük! Például így: „Biztosan nehéz időszakon mész most keresztül!” Amikor a gyermek sértődött vagy csalódott, a felsőbb agyterületek nem működnek. Előfordul, hogy a beszéd csak tovább súlyosbítja a problémát! A hallottak visszatükrözése azonban segíthet gyermekünknek azt érezni, hogy megértettük, nem hibáztatjuk. „Megértem, hogy dühös lettél, én is utálom amikor valaki így kötekszik velem!” Minden gyermeknek szüksége van a figyelemre!

Hogyan fejlesszük gyermekünk érzelmi intelligenciáját?

A leghatékonyabban akkor bírjuk munkára a felsőbb agyterületeket, amikor mi kérjük meg a gyermekünket, hogy ő maga gondolja át a helyzetet és figyeljen arra, hogy mit él át a másik. Tehát nem mondjuk meg a gyermeknek, hogy mit kellene csinálnia, hanem lehetőséget biztosítunk a számára azzal kapcsolatban, hogy ő maga gondolja át azt. Például így: „Tudod hogyan nevezik azt, amikor elveszünk valamit, ami nem a miénk? Gondoltad hogy az eladó néni a boltban a saját pénzéből vette a zsírkrétát hogy a boltjában árusíthassa?” Meg kell tanítanunk a gyermeket akkor is helyesen cselekedni, amikor az nem könnyű! Segíthetünk neki kigondolni, hogy hogyan juttassuk vissza az eltulajdonított tárgyat a tulajdonosához. Ne feledjük, célunk azt hogy a gyermekünk megtapasztalja a természetes következményeit a rossz döntésnek. A természetes bűntudatot és azt, hogy jóvá kell tennie a tettét. Az önkontroll és az etikus magatartás alapja, hogy összekapcsoljuk a negatív érzéseinket azzal, hogy rosszat tettünk. Ehhez fontos, hogy a gyermekünk nyugodt és fogékony tudatállapotban legyen. Amikor mindenki ideges, jobb inkább azt mondani: „Most túl dühösek vagyunk, ahhoz hogy hatékonyan tudjunk beszélgetni, ezért inkább majd később megbeszéljük” Ne legyünk a szabályokban túl merevek, alkalmazzuk ezeket rugalmasan, ha lehetséges. Ha például hirtelen betoppan a nagymama holott még ő nem írta meg a leckét köthetünk egy új alkut erre vonatkozóan. Időnként adhatunk második esélyt. Végül is a fegyelmezés készségfejlesztésről szól. Lehetünk következetesek úgy is, hogy közben rugalmasak és nyitottak maradunk.

A drámamentes nevelés következménye, hogy gyermekünk empatikus lesz önmagával és másokkal szemben is. Az érzelmi intelligencia alapja pedig, ha gyermekünk képes megfigyelni a benne zajló élményeket és azt hogy milyen hatással vannak rá a tapasztalatai. Jó ha meg tudja fogalmazni, mitől van kiborulva. Ha gyermekünk túlzottan izgatott, akkor megpróbálhatjuk őt kizökkenteni ebből az állapotból azzal, hogy emlékeztetjük rá milyen volt amikor korábban egy hasonló szituációt megoldott. Ha gyermekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak bízni benne, hogy egy konfliktus után mindig nyugalom és kikapcsolódás következik. Azzal hogy minél hamarabb, minél őszintébben és szeretetteljesebben rendbe hozzuk a dolgokat, azt az üzenetet közvetítjük a csemeténknek, hogy a kapcsolatunk sokkal fontosabb annál, mint ami a konfliktust okozta.

Felhasznált irodalom:

Siegel, D., Bryson, T. P. (2015) Drámamentes fegyelmezés. A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozásra. Ursus Libris

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta