Címke: Konfliktuskezelés

Kötődési stílus hatása a párkapcsolatra

Mitől függ, hogy mennyit veszekszünk a párunkkal?

Önmagunk maradni egy párkapcsolatban, mégis nyitottan állni kedvesünkhöz nagyon nehéz tud lenni a hétköznapokban. Mi befolyásolja, hogy mégis sikerül-e? Fontos tudni, hogy magunkkal visszük párkapcsolatunkba azokat a tapasztalatokat, melyeket gyermekként saját családunkban megéltünk. Bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Más dolgokat pedig másképpen, mert nem akarjuk elkövetni felmenőink hibáit. Mindig elkövetünk azonban saját hibákat is. Hogyan lehetünk képesek rugalmasak maradni és alkalmazkodni a párunk szükségleteihez? Fontos tudnunk, hogy ebben a kérdésben nagyon meghatározó a kötődési stílusunk. Ezen múlik ugyanis, hogyan látjuk önmagunkat és a társunkat. Ebben a blogbejegyzésemben arról szólok részletesebben, milyen párkapcsolati jellegzetességekhez vezet kötődési stílusaink találkozása.

Milyen a biztonságosan kötődő család?

Hogyan tudjuk kialakítani együtt a biztonságos kötődést partnerünkkel? Ez azért is fontos kérdés mert egy tartós, stabil párkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy a gyermekeink legoptimálisabban, lelkileg egészségesen fejlődjenek. A biztonságosan kötődő gyermekek jobban megállják a helyüket egy gyorsan változó világban, könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket. Ezen kívül jobbak a társas készségeik, van bátorságunk belemenni az új szituációkba. Képesek tanulni a hibákból. Könnyen felmérik kiben bízhatnak meg és kiben nem. Érdemes tehát elgondolkodni kötődési stílusunkon, dolgozni ennek biztonságosabbá tételén önmagunk, párkapcsolatunk és gyermekünk miatt is.

Mi az a kötősédi stílus? Mit befolyásol?

A hosszú távú párkapcsolatban olyan viselkedésminták jelennek meg, melyeket felnőtté válásunk során szerzett tapasztalatainkból szűrünk le. Kötődési stílusunk nem csak azt határozza meg, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, hanem azt is, hogy hogyan bánunk a partnerünkkel és hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Azt, hogy kedvesünkkel mennyi konfliktusunk lesz, kötődési stílusaink illeszkedése határozza meg. A négy legfontosabb kötődési stílus a biztonságos, a szorongó, a szorongó-elkerülő, és az elkerülő kötődési stílus. Ezek kombinációja mindig egyedi mintázatot ad (ráadásul adott helyzetben is máshogy nyilvánulnak meg). Bár sok közös van két szorongva kötődő emberben, vagy párban, az egymáshoz való viszonyulásunk minden esetben egyedi. Ráadásul a kötődési stílus csak egyike azoknak a tényezőknek, melyek a párkapcsolatunk milyenségét meghatározza. Ezen kívül fontos még például, hogy mely életszakaszban vagyunk, milyen életesemények történtek velünk, hol lakunk, milyen az anyagi helyzetünk, de például befolyásolja a párkapcsolatunkat a testi-lelki egészségünk (pl. saját tudatosságunk) és a munkánk is.

A kötődési stílusunk megismerése alapvető abból a szempontból, hogy megtudjuk, hogy hogyan éljük túl a sorscsapásokat és általában hogyan reagálunk a változó körülményekre. A kötődéselmélet leírja, hogy bizonyos kötődési stílusú emberek hogyan alkalmazkodnak a veszteségekhez, miként dolgozzák fel a traumákat mi az, ami segít nekik a nehéz szituációkban. Érdemes ezt a kérdőívet kitölteni, mellyel kötődési stílusunkról képet kaphatunk.

Milyen a biztonságos hátteret adó párkapcsolat?

Két biztonságosan kötődő ember párkapcsolata rugalmas. Mindkét fél lehet benne erős és független, máskor gyenge és sérülékeny. Mernek támaszkodni egymásra. Jól tudják egyedül alakítani életüket, de nem okoz számukra nehézséget, hogy a főbb problémákat egymással beszéljék meg. Örülnek egymás sikereinek, érdeklődnek egymás nehézségei iránt. Könnyű számukra együtt érezni a másikkal és belehelyezkedni a helyzetébe. Jól tűrik a bizonytalanságot, képesek kezelni a feszültségeket. A vágyaikat és szükségleteiket nyíltan kimondják, de nem követelőznek. Képesek megérteni a másik szempontját, el merik mondani neki mit várnak tőle. Ha a kapcsolat megszilárdult együtt készítenek terveket a jövőre nézve, mernek ábrándozni a jövőről és bíznak abban, hogy sikerülni fog megvalósítani ezeket. Közösen dolgoznak a kölcsönösen kielégítő, bensőséges kapcsolat kialakításán. Kapcsolatukba beleférnek a veszekedések és a nézetkülönbségek, sőt ezek a közös fejlődést szolgálják.

Mi várható, ha az egyik fél bizonytalan kötődésű?

Egy biztonságosan és egy bizonytalanul kötődő partner esetében az egyik partner bizonytalan kötődése jelentős hatással lesz arra, hogy mennyi feszültség lesz a kapcsolatban. A bizonytalanul kötődő partnernek ugyanis negatív képe van saját magáról és a párkapcsolatáról. Még akkor, is hogyha ez első ránézésre nem egyértelmű, sőt kifejezetten magabiztosnak tűnik az illető. Az elkerülően kötődő ember nem tudja elképzelni, hogy létezik igaz szerelem. Ha valamilyen negatív érzést tapasztal, gyorsan visszavonul és nincs bátorsága küzdeni a kapcsolatért. A szorongóan kötődő ember azt gondolja, a másikat nem érdekli igazán, ezért folyton csimpaszkodik. Egy biztonságosan kötődő partner képes lehet semlegesíteni ezeket a feltételezéseket. A kapcsolat végkimenetelét azonban számos más tényező is alakítja. Például a családi kapcsolatok, az hogy van-e elegendő pénzük, stresszes-e a munkájuk, gyerekeik vannak-e, egészségesek-e stb.
Két bizonytalanul kötődő partner kapcsolatában szinte állandósul az elhagyástól való félelem és a másikba való kapaszkodás illetve a menekülés. Ez nagy stresszt okoz, sőt, bizonyos esetekben erőszakhoz is vezethet. Hiszen az egyik fél folyton támadást érzékel és erre reagál. A másik ettől még jobban szorong és még erősebben kapaszkodik. Ez az interakciós mintázat nagyon kimerítő, hiszen folyton újra kezdődik

Ha ismerjük saját kötődési stílusunkat és ha egy potenciális kapcsolatot a kötődés szemüvegén át vizsgálunk, akkor már a randizás időszakában felmérhetjük a leendő kapcsolatunkat. Megsaccolhatjuk, meg fogjuk-e potenciális partnerünktől kapni azt, amire szükségünk van.

Hogyan tudjuk megállapítani hogy milyen a partnerünk kötődési stílusa?

Sokat elárul róla, hogy hogyan beszél másokról. Tisztelettel fogalmaz-e, érzelmileg bele tud helyezkedni a másik helyzetébe és elismeri-e az értékeit? Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődő. Ha valaki távolságtartó, kevés érzelmet fejez ki, akkor elkerülő lehet. A nonverbális információk is sokat elárulnak: az elkerülő kötődésű emberek nem szívesen néznek a másik szemébe. A szorongva kötődők nagy részletességgel, sok érzelemmel és nagy nyomatékkal beszélnek, olyan élénk az előadói stílusuk, hogy szinte fogva tartanak bennünket a szavaikkal. Érdemes azt is megfigyelni, hogy hogyan viselkedik velünk a partnerünk. Keresi-e a közelségünket? Érdemes megkérdezni partnerünket korábbi kapcsolatairól és arról, hogy hogyan élte meg a szakítást. Ha belátja, hogy részben ő maga is felelős volt a történtekért, valószínűleg biztonságosan kötődő. Egyetlen kijelentés alapján persze nem vonhatók le hosszútávú következtetések, de érdemes ezeket az apró információkat egymás mellé tenni. Azt is hasznos megfigyelni, hogy milyen hatással van a partnerünkre, ha kimondjuk a vágyainkat és szükségleteinket. Tesz-e erőfeszítést arra, hogy támogasson bennünket. Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődik. Bízzunk a belső hangunkban! Ha valami kényelmetlen érzéssel tölt el bennünket akkor vegyük azt komolyan és kérdezzünk rá, vagy beszéljünk róla. A szorongóan kötődő emberek gyakran nem ismerik fel, ha a partnerük biztonságosan kötődik. Inkább az az érdekes számunkra, hogy ha valaki távolságot tart és megjátssza, hogy elérhetetlen. A biztonságosan kötődő partner azonban őszinte és egyenes, nem generál felesleges feszültséget.

Miért fontos, hogy törekedjünk a biztonságot adó párkapcsolatra?

Amikor megtaláljuk a megfelelő partnert, az magabiztosságot adhat számunkra. Olyan intimitást és bizalmat élünk meg vele, amit korábban nem. Azt érezhetjük, hogy nyugodtan megmutathatjuk a valódi énünket, mert a másik nem fog vele visszaélni. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban a partnerünk elnézi a hibáinkat, hiszen alapvetően jók vagyunk a számára. Viselkedésünk nagyrésze azonban nem tudatos. A legtöbbször nem vagyunk tudatában annak, mit és hogyan csinálunk, ameddig valaki nem szembesít vele. A párkapcsolat elején rendszerint elviseljük a másik kellemetlen dolgait, később azonban ezek az apróságok sokszor potenciális vitaforrásokká válnak. A konfiktushelyzetek célja, hogy megszokott viselkedési módjainkat, melyeket saját családunkból hoztunk, ne kelljen feladnunk. A veszekedés tehát a kapcsolat elmélyítésének módja, mert a másik jobb megértéséhez vezet. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban alapvető, hogy a viszony kölcsönösségen alapul. Ha felismerjük hogyan járulunk hozzá a párkapcsolati problémák fenntartásához, azt is megtanulhatjuk hogyan viselkedünk másképpen. Fel kell ismernünk egymás sebezhető pontjait és finomítani az egymásra adott reakcióinkon. Ha kimutatjuk sebezhetőségünket, biztonságos kötődés esetén a partnerünk erre kedvességgel, támogatással fog reagálni. Ha ez nincs meg köztünk, párterápia segítségével megtanulhatjuk. A kapcsolat több biztonságot nyújt, hogyha ismerjük egymást szükségleteit, ez megszilárdíthatja a köztük levő köteléket.

Soron következő blogcikkeimben a hűtlenség és a szerelem ébrentartásának kérdéseit fogom érinteni.

Felhasznált irodalom:
Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Leszokás

Szabadulás a szenvedélybetegségtől 2. rész

Az előző blogbejegyzéseimben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfüggők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól, valamint a függőségből való kilábalásról írtam. Ebben a bejegyzésemben folytatom a leszokás témáját és részletesen kitérek arra, milyen érzések, lelki folyamatok kísérik ezt.

A belső változások a szenvedélybetegségtől való megszabaduláshoz elengedhetetlenek!

A függőknek le kell győzniük önmagukban a szótlanságot és a tehetetlenséget. Felszabadítani önmagukban az elnyomott agressziót, melyet eddig önmaguk ellen fordítottak. Az érzelmileg kizsákmányolt emberek nem bíznak eléggé önmagukban, hiszen túl korán voltak kénytelenek átélni szüleik manipulációját, így megtanulták, hogy saját érzéseiben nem bízhatnak. Inkább a másik véleményére kellett adniuk, ezért képtelenek dönteni. A függő személyiségszerkezetű emberek hajlamosak olyan emberek tanácsait és előírásait követni, akik majd újra bántalmazzák és kihasználják őket. A további kihasználás veszélye miatt tehát mindenképp szükséges egy képzett segítő, vagy önsegítő csoport.

A folyamatos bűntudat csapdájában

A függőben bűntudat alakul ki, amikor képtelen teljesíteni mások elvárásait. A bűnhöz azonban hozzátartozik a szándék és a cselekedet elítélendőségének tudata. Aki tudattalanul vét, az ilyen értelemben nem bűnös. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartozna felelősséggel a tettéért, az általa okozott kárt/szenvedést tehát illik megtérítenie/jóvátennie. A függőség dinamikájához hozzátartozik a bűntudat feloldhatatlansága. Csak a felelősség felvállalása oldhatja fel a lélekromboló mintázatokat. Az érzelmi függőséget a bűntudat alakítja ki és tartja fent, ez ugyanis alkalmazkodáshoz vezet. Aki enged a lelkiismeret furdalásnak, az átmeneti megkönnyebbüléshez jut. Ilyen körülmények között azonban nem tud kibontakozni az ember személyisége.

Függőségben tipikus a visszaesés: ami azt jelenti hogy a függő elveszíti tartását, én erejét. Ilyenkor fel kell tárni a bűntudat mögött rejlő haragot. Újra kell alkotni a szülőkről és a családról alkotott egész képet! Csak az új látásmód képes tartósan módosítani az érzéseket. Ezen kívül pedig a saját képességeinkbe vetett hitnek is meg kell erősödnie. A betegnek saját problémája legyőzésének szakértőévé kell válnia ahhoz, hogy a függőségtől tartósan megszabadulhasson. Át kell látnunk, hogyan manipulálnak bennünket mások. Hogyan vesznek rá olyan tettekre, amiket valójában nem akarunk. Mindannyiunknak vannak rejtett, fájó gombjai és a saját felelősségünk, hogy ezeket a fájó pontokat megismerjük és kezeljük.

A konfliktuskerülés megszüntetése szükséges a szenvedélybetegséggel való leszámoláshoz

A mindenáron harmóniára törekvést (konfliktuskerülést) csak akkor lehet elengedni, ha sikerül megtanulni konstruktívan vitázni. Az ettől való félelem ugyanis rengeteg destruktív viselkedéshez vezet. Nyilván nem kell törekedni a veszekedésre, de tudni kell kiállni önmagunkért, amikor arra van szükség. Feltétlenül szükséges hogy el tudjuk kerülni a jogtalanságokat és egyáltalán nem ellentmondás az, hogy az ember békésen éli az életét, de a ha kell, képes keményen fellépni. Csak az tudja elhatározni, hogy lemond a veszekedésről, aki tud vitázni, ha arra van szükség. A függők azonban képtelenek veszekedni. Mások érdekében képesek lehetnek fellépni, de saját maguk számára hiányzik belőlük az energia. Jó tudni, hogy a szülőktől való függés az érintett emberek halála után is megmarad, hiszen a függőség addigra a lelkünk részévé válik és sokféleképpen kifejeződik életünk különböző területein.

Szorongás a szeretteink elvesztésétől

A szüleinkkel kapcsolatos meg nem oldott problémáink megjelennek a többi kapcsolatunkban is. Elég ha egy apró külső, vagy belső hasonlóság, hogy beindítsa ezt a folyamatot (amit indulatáttétel reakciónak nevezünk). Ha nem értjük, hogy miért irritál a főnökünk, érdemes elgondolkodni a szüleinkkel kapcsolatos hasonlóságain. Ezek az áttételi reakciók ugyan kellemetlenek lehetnek, de a valódi változás felé vezető utat mutatják. A fejlődéshez szükséges, hogy szembenézzünk saját szorongásainkkal. A függő személyiségszerkezetű embereknek egész életükben foglalkozniuk kell a szorongással, az önérvényesítés és a függetlenség kérdésével. A függő emberek képtelenek kapcsolatokat lezárni. Ha igen, arra a külső nyomás hatására kerül sor.
Jó hatású hogyha a domináns szülő is felismeri a gyermekétől való függőséget és ő is dolgozik a változáson. Fontos tudni hogy a függő kapcsolati minták a társas öröklődés révén adódnak át a következő generációra. Ha tehát valaki érteni szeretné miért nem tudja őt elengedni az édesanyja, akkor meg kell értenie az édesanyja és annak szülei közötti kapcsolatot. Nem nehéz felismerni, hogy ő sem lehetett soha önálló. Fontos szembenézni a saját ezzel kapcsolatos érzéseinkkel. Megbocsátani csak az tud, aki gyűlölni is képes. Aki hagyja magát manipulálni és elnyomni, az képtelen megbocsátani, mert hiányzik belőle az ehhez szükséges érettség.

Megbocsátani önmagunknak és másoknak

Elsősorban saját magunknak kell megbocsátanunk, mert mindenki, akit kihasználtak nemcsak áldozat, hanem kényszerből tevőleges részese is az eseményeknek. Saját szenvedésünk pedig a többi családtag szenvedéseit is meghatározza. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk saját negatív és pozitív oldalunkat is! Minden egészséges személyiségben szükség van függő részekre is, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy gondoskodjunk szeretteinkről.

Mindig tartsuk észben, hogy csak az tud egy másikra anélkül támaszkodni, hogy elveszítené önmagát aki már rátalált a valódi önmagára! Aki meg tudja engedni magának a teljes önállóságot. A függő személyiségű emberek azonban feláldozzák önmagukat másokért.

Amikor elcsattan egy pofon

Ide kapcsolódik a gyermekbántalmazás témája is. Ennek során a szülők a gyerekükre vetítik a saját sérült énrészeiket és bennük próbálják meg leküzdeni azokat. Saját öngyűlöletüket gyerekeikben reagálják le. Ennek megnyilvánulásai a kontrollálatlan düh és gyűlölet kitörések, melyek testi és lelki erőszakban nyilvánulnak meg. A gyermekek az ijesztő helyzetben disszociálnak, vagyis kikapcsolják az érzelmeiket. Ki kell lépniük a testükből ahhoz, hogy ne érezzék a félelmet és a fájdalmat, hiszen szükségük van a szülőre. Egy idő után azonban az agresszorral azonosulnak: a gyermekek elhiszik hogy megérdemlik a büntetést, mert rosszak. Az elkövető öngyűlölete így tehát tovább adódik a gyermekének.
Érzelmi kihasználásnak számít, hogy ha szülök figyelmen kívül hagyják a gyermekek érzelmi szükségleteit. Az ilyen módon kihasznált emberek folyton elégedetlenek önmagukkal és ezt a sebet a következő generációnak adják tovább, amennyiben nem dolgoznak az önismeretükön. Fontos tudnunk, hogy a gyűlölet mindig a függőség egyik formája. Ennek oka, hogy az emlék megmarad és újra és újra feljönnek a rossz érzések, melyek tönkreteszik a jó kedvünket, végül pedig a lelki életünket.

Alkoholista és társfüggő

A függők egyik fő ismérve, hogy a beteg dacosan reagál az érzelmi nyomás minden formájára és újabb okot talál benne a szerhasználatra. Nem csak az alkohol és a drogok lehetnek függőséget okozó szerek, hanem önmaga a segítés is. Ezt figyelhetjük meg alkoholisták feleségeinél. Ez a segítségről való függés ugyanolyan szenvedély, mint maga a drog. A függés pedig erősebb minden kapcsolatnál. A társfüggő így egyre inkább domináns szerepbe kerül a partner szerhasználata miatt. Egyedül próbál meg mindent működésben tartani, idővel bele is kényszerül a segítségnyújtásba. Ezzel védekezik saját szorongása és bizonytalansága ellen. Végül a függő élete fölött tökéletesen átvállalja a felelősséget.

Fontos látnunk, hogy ebben a helyzetben a társfüggő ugyanúgy szenvedélybeteg, mint maga az alkoholista. Lelkileg tartós és túlzott igénybevételnek van kitéve, de ennek ellenére képtelen véget vetni a kapcsolatnak. Viszonyuk dinamikája, hogy a szenvedélybeteg megbánásról tanúskodik italozása miatt, a társfüggő pedig elkezd újra bízni benne. Meg akar bocsátani neki. Amint a szenvedélybeteg megérzi a hozzá tartozó törődését, újra jelentkezik az ivás. A hozzátartozó újra csalódik, saját személyisége mind jobban szétforgácsolódik. Megkeseredik és megkeményedik, szorong pánikrohamok, depresszió és különféle testi tünetek jelentkeznek. Ilyenek például a migrén, a porckorongsérv, a szív- és gyomorpanaszok, melyekkel sok sok társfüggő fordul orvoshoz. A társfüggők szégyellik önmagukat és ezért elrejtik gondjaikat és elmulasztják a segítségkérést. Végül a társfüggő is teljesen feladja önmagát és mindenféle konfliktust elkerül. Érzelmi és szociális téren is elszigetelődik.
Fontos tudni, hogy a társfüggőség kezelése is szükséges! A társfüggő személynek tudnia kell hogy a folyamatos segítségnyújtásával fokozza partnere függőségét ezért tartózkodnia kell a segítségnyújtástól. Ennek megvalósításához számára is szükséges lehet a pszichoterápia. A függő gyógyulásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a társfüggő levegye a kezét a szenvedélybetegről. Az elvonókúra megkezdéséhez érzelmi és társas nyomásra van szükségük a szenvedélybetegeknek! Ez legtöbbször azt jelenti, hogy a partner kilép a kapcsolatból. A társfüggőség kezelésében fontos lépés hogy az illető meg tudja önmagának bocsátani, hogy társfüggővé vált. Meg kell értenie és fel kell dolgoznia a társfüggőség hátterét.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Következő cikkemben a cukorbetegség lelki oldalával fogok foglalkozni. Szeptember 21-én várom vissza szeretettel!

Segítség, hazudik a gyerekem!

Segítség, hazudik a gyerekem!

Bármely szülővel előfordulhat (és rendszerint elő is fordul) hogy hazugságon kapja a gyermekét. Érdemes tehát előre átgondolnunk mi állhat a gyermeki füllentések hátterében és mit tehetünk azért, hogy őszinteségre neveljük a csemeténket.

Mi van a gyermeki fünnetések mögtt?

Képzeljük el, hogy a gyermekünk óvodai zsákjában vagy az otthoni játékos dobozban észreveszünk egy idegen játékot. Mit érdemes tenni ilyenkor? Mindenképp érdemes megkérdezni, honnan van, ha nekünk nem ismerős. Elképzelhető, hogy ajándékba kapta, de jó esetben egy gyermek ezt elújságolja a szülőnek a többi, nap közben vele történő, számára izgalmas (vagy éppen nyomasztó) dologgal együtt. Ha feszültté válunk, amikor kiderül, hogy gyermekünk ellopta a tárgyat, akkor megakadályozzuk, hogy az utódunk őszinte legyen velünk, megtaníthassuk Őt a becsületességre. Ezért érdemes megpróbálni megőrizni a hidegvérünket és szem előtt tartanunk, hogy a gyermeknevelés egy olyan feladat, ami napról napra új kihívás elé állít bennünket szülőket. A gyermekek, ahogy cseperednek egyre több mindent ismernek meg a világból és egyre több mindenre vágynak, de az eszköztáruk még nem elég fejlett ezek megvalósításához, a kívánt tárgy megszerzéséhez. Érdemes tehát finoman megtudnunk a gyermek motivációját. Körültekintően megfogalmaznunk a kérdéseinket. Mi lehet a füllentés mögött? Például „Nagyon aranyos ez a kis plüssmackó, igaz? Nekem is tetszik. Elkérted a játékot, mielőtt betetted a zsákba?” Ez a stratégia iskolás korban és később is jól működik. Ahelyett, hogy serdülő gyermekünket fenyegetnénk, hogy megbukik, ha nem tanul az érettségire, indulatmentesen (!) megkérdezhetjük tőle, hogyan tervezi a felkészülést, mikor szeretne nekilátni a munkának. Ez igaz más ígéretek betartására vagy feladatok elvégzésére is. A szemrehányásnál sokkal célravezetőbb, ha a gyermekünk belátására próbálunk hatni. Motiváljuk Őt arra, hogy ha akar valamit, akkor tennie kell érte, hogy elérje azt. Mindeközben vegye figyelembe mások érzéseit és képviselje a sajátjait. „Tudod, ha Bandi keresi a mackóját és nem találja, nagyon szomorú lesz.”

Sok gyerek azért nem mondja meg az igazat, mert fél a büntetéstől, megszégyenüléstől, vagy a tette más következményétől.

Ebben az esetben érdemes átgondolnunk, hogy szülőként milyen nevelési elveket követünk, milyen eszközeink vannak a szabályok betartatására. A büntetés általában rontja a gyermek önbizalmát, ráadásul nem kínál helyes alternatívát sem a gyermek számára. Ha tehát beállítjuk őt a sarokba, vagy eltiltjuk a számítógépezéstől, azzal csak magunkra haragítjuk. Ha nem segítünk neki azzal, hogy elmondjuk, milyen viselkedést tartunk kívánatosnak egy ilyen helyzetben, nem várhatjuk el, hogy magától megoldja azt. Ráadásul a szülő-gyermek kapcsolatot, a belénk vetett bizalmát is észrevétlenül romboljuk a büntetéssel. Nem várhatjuk el, hogy a csemeténk őszinte legyen velünk, ha cserébe pusztán megtorlást alkalmazunk! Persze ez nem jelenti azt, hogy ne legyenek a tettének következményei. Az elcsent mackót vissza kell adni és elkérni. Ha minket túl szigorúan vagy bűntudatkeltés segítségével neveltek, előfordulhat hogy szégyelljük a hazugságot. Nem szabad, hogy a gyermekünk viselkedése miatt túlzottan kellemetlenül érezzük magunkat. Példát kell mutatnunk a gyermek számára a negatív érzések elviselésével. Fejezzük ki, hogy értékeljük az őszinteségét és segíteni fogunk neki kijavítani a hibát, amit elkövetett!

Mit tehetünk szülőként, hogy őszinteségre neveljük a gyermekünket?

Ne akarjunk mindent egyszerre megtanítani neki (főleg ha még kicsi). Elég lehet, ha értékeljük az őszinteségét. (Például “Nehéz néha elmondani az igazságot, ugye?”) Aztán érdemes lehet fokozni az empátiáját (ha például bántott valakit, de tagadja, vagy nem akar bocsánatot kérni, akkor segítsünk neki a másik helyébe képzelni magát). Mit érezne akkor, ha vele tennének hasonlót? Közösen gondoljuk át, mit lehet tenni, ha már elkövettünk egy hibát. Ha elég türelmesek vagyunk (és a gyermekünk már iskoláskorú, vagy annál idősebb) önmagától is rájöhet, mi a teendő, csak vele kell lennünk amíg végiggondolja ezt. Empátiánk és jelenlétünk a legtöbbször önmagában is elég egy egészséges gyermek számára ahhoz, hogy meg tudja oldani ezt a konfliktushelyzetet. Őrizzük meg a hidegvérünket!

Előfordul, hogy a gyermek nem akar valójában füllenteni, de meggondolatlan volt, vagy a kortársai rávették. Próbáljunk meg a gyermekünk helyébe képzelni magunkat. Még ha nem is értünk egyet a viselkedésével, hallgassuk végig az egész történetet! Lehet, hogy már meg is bánta amit tett és maga is jóvátenné valahogy, ha tudná, csak szégyelli, vagy más ok miatt képtelen erre.

Normális az, hogy a gyermek néha fantáziál, összemossa a valóságot a vágyaival! Óvodáscsoportokban igen gyakori, hogy ártalmatlan füllentések hangzanak el a gyermekek közt. („Nekem van egy igazi pónim.”) Minél elégedetlenebb valaki a saját életével, gyakran annál nagyobb a szerepe a képzeletbeli, vagy virtuális világnak. Ilyen esetben is érdemes megérteni a kívánságokat, elbeszélgetni a csemeténkkel a vágyairól, félelmeiről. Talán azért szeretne Ő is pónit, hogy könnyebben teremthessen kapcsolatot egy másik kislánnyal. Ha tudjuk mi van a füllentés mögött, könnyebb segítenünk elérni a vágyott dolgot. Ha pónit nem is tudunk venni, de meghívhatjuk például a barátját, vagy szervezhetünk valamilyen vele közös programot, ezzel segítve a barátkozásukat.

Mi mennyire vagyunk őszinték?

Ha tapintatból rendszeresen nem mondjuk meg az igazságot a szomszéd néninek a frizurájáról, vagy a szeretteinknek, akkor nem várhatjuk el, hogy kisgyermekünk őszinte legyen velünk. Már a legfiatalabb gyermek is mrgérzi az őszintétlenséget, hiteltelenséget! Ha tévedünk, ismerjük el, kérjünk bocsánatot és javítsuk ki a hibánkat. Ne kerüljük el a konfrontációt. Merjünk a vágyainkról és a rossz érzéseinkről is beszélni a gyermek előtt, hogy ő se féljen ezektől. Ha látja, hogy mi megbeszéljük a párunkkal a problémákat, megkérdezzük csemeténktől hogy milyen élményei voltak aznap, el fogja mondani azt is, ami nehéz a számára. A kapcsolatunk bizalmas és bensőséges lesz. A meggondolatlanságból fakadó hibák pedig kijavíthatóak. Mutassunk példát viselkedésünkkel!

 

“Párkapcsolat szervíz”

Előző írásomban arról szóltam, hogy az új év remek alkalmat kínál az összegzésre, annak végiggondolására hol járunk a (jó esetben) saját magunk számára kijelölt úton, min kell változtatnunk, hogy azt mondhassuk, egyre elégedettebbek vagyunk az életünkkel, nincs más hátra, mint megélni, élvezni a pillanatot. Tovább haladva ezen a gondolati szálon arról fogok ma írni, hogy mi a teendő, ha nem vagyunk elégedettek a magánéletünkkel, kapcsolatainkkal. Jelen írásomban a párkapcsolat javításáról, ebben saját szerepünk felismeréséről fogok részletesebben foglalkozni.

Legelső feladatunk, ha meg akarjuk érteni kapcsolatainkat, hogy önmagunkkal nézzünk szembe. A tagok közötti interakciók ugyanis minden családban rögzült mintázatokat mutatnak. Ezek az ismétlődő, visszatérő megoldásmódok tudattalanul működnek, hatnak a családtagok viselkedésére és az egymáshoz való érzelmi viszonyulására. Vajon én milyen mintákat, szokásokat, reakció módokat hordozok ösztönösen? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért is különösen nehéz, mert családunk tagjaihoz érzelmi szálakkal kötődünk, ezért nem látjuk őket teljesen reálisan egy-egy konfliktus kapcsán. (Nem kell nagy dolgokra gondolni, a leghétköznapibb veszekedések megfigyelése is igen tanulságos lehet, ha pártatlanok tudunk maradni, képesek vagyunk kölcsönhatásokban gondolkodni. Pl. mit mondott az édesanyám, erre hogyan reagált édesapám, kinek milyen szerepe volt a konfliktushelyzet elfajulásában, mi előzte meg a vita kirobbanását stb.)

Érdemes tudatosítani a szüleikkel való hasonlóságainkat és különbségeinket. Milyen egyezésekre vagyok büszke és melyeket szeretném inkább elkerülni? Pl. tegyük fel, hogy a szüleink kapcsolatában az egyik fél, mondjuk az édesanya alárendelt szerepet játszik. Mennyire tudok azonosulni ezzel a női (vagy ha férfi vagyok a domináns férfi szereppel)? Milyennek éltem ezt meg gyermekként? Hogyan van ez az én jelenlegi életemben? Mit éltem át az eddigi eddigi párkapcsolataimban?
Ha jobban rálátunk saját viszonyulásainkra, reálisabban látjuk magunkat kívülről, könnyebben találhatunk magunknak olyan párt, aki valóban hozzánk illik, hosszú távon is működni fog a kapcsolatunk. (Hasonlóképpen gondolkodik a világ dolgairól, ahogy erről a korábbi, A párválasztásubnk rejtett okai című cikkben írtam.)

Gyakran megfigyelhető mintázat, hogy amit tudatosan próbálunk elkerülni a szüleink viselkedéséből, ha nem is pontosan ugyan azon a módon, mégis megjelenik a mi későbbi családunk életében. Például ha gyermekként megfogadjuk, hogy kimondjuk ami zavar minket, mert mondjuk édesanyánk ezt nem tette meg, könnyen a ló túlsó oldalán találhatjuk magunkat, mi lehetünk a konfliktust generáló fél a kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy növeljük önismeretünket, hogy mások reakcióiból le tudjuk szűrni, hogy a viselkedésünk a szándékunkkal megegyező módon hatott-e a másik félre. Ehhez reális, külső támpont (ok)ra van szükség, melyet a legőszintébb barátoktól kaphatunk, vagy még inkább egy önismereti csoportban illetve egy kétszemélyes terápiás helyzetben élhetünk meg.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

párkapcsolatszerviz

Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mi a mobbing?

Olyan cselekedetek sorozata (egy egyén vagy egy közösség részéről), ami legalább hetente egyszer, fél éven keresztül zajlik, amelyek az áldozatnál komoly mentális vagy fizikális problémákhoz, betegségekhez vezetnek.
Ez a rosszindulatú viselkedésforma legelőször az óvodáskorú gyermekeknél figyelhető meg, de a legtöbb munkahelyi vagy iskolai közösségben előfordul. Sajnos előfordulása egyre gyakoribb. A látszólag minden ok nélkül kiválasztott gyermeket a többség csúfolni vagy bántalmazni kezdi. Az áldozat teljesen a pszichológiai terror hatása alá kerül és nem képes kezelni a kialakult helyzetet. A cselekedetek elkövetői nem feltétlenül negatív karakterrel jellemezhető személyek. Mivel azonban az apró, bántó dolgok hosszú időn át gyakran ismétlődnek, tartalmuk megváltozik és veszélyes kommunikációs fegyverekké válnak.

Miben nyilvánul meg általában?

– Az áldozat kommunikációs lehetőségeinek csökkentése.
– Társas kapcsolatai fenntartásának lehetetlenné tétele (pl. a kollégák nem állnak szóba a személlyel)
– A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos problémák (pletykálkodás, gúnyolódás)
– Munkával kapcsolatos hatások (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)
– Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás)

Okai

Kiváltó ok lehet a stressz, példéul feszített munkatempó, a munkanélküliségtől való félelem, a pontatlan munkaköri leírások,  a túlzott felelősség. A vezetők gyakran észre sem veszik, vagy szemet hunynak a mobbing felett mondván, hogy nem az ő feladatuk személyes konfliktusokba beleavatkozni. Sőt, a lelki terror kezdeményezője gyakran a menedzsment maga. A kialakult belső morált ráadásul rendkívül nehéz javítani, gyakran a legjobb döntést a munkahelyváltás jelenti.

Mit tehetünk az áldozattá válás ellen?

Bárkiből lehet áldozat, de vannak olyan tényezők, melyek hajlamosítanak erre. Például ha kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai vagyunk (nők, melegek, stb.). Ismerünk továbbá olyan viselkedési vagy személyiségjegyeket melyek hajlamosítanak áldozattá válásra. Ilyenek az alacsony stressztűrés, érzékenység, visszavonulásra, alárendelődésre és pesszimizmusra való hajlam. Nem megfelelő  önbizalom, rossz konfliktus kezelő képesség, a kezdeményezőképesség hiánya, saját érdekeket háttérbe szorító magatartás, kudarckerülés, tekintélytisztelet.

Hogyan kezeljük?

Ha észrevesszük, hogy rendszeres piszkálódás céltáblájává váltunk, érdemes lehet felettesünk (iskolai esetben osztályfőnöki vagy szülői) segítségét kérni a helyzet megoldásához. Ha ez nem hoz megoldást, szükség lehet munkahelyváltásra is. Nagyon fontos mindemellett önbizalmunk újraépítése, egy magabiztos fellépés kialakítása, melyet pszichoterápia segítségével érhetünk el. Fontos a hatékony konfliktuskezelés, a saját igények megfelelő kommunikációja, mások jogtalan elvárásainak visszautasítása.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Munkahelyi stressz

     Bár nyáron a legtöbben be tudunk iktatni egy néhány napos vagy hetes pihenőt – ami remélhetőleg felölt minket energiával és utána újult erővel térhetünk vissza a munkánkhoz – a fennmaradó időben viszont  megkeserítheti hétköznapjainkat a  munkahelyi stressz.

Ahogy már korábbi bejegyzéseimben is említettem a stressz különféle változásokat indít el testünkben, melyről Selye János már a 20. század elején említést tett. Ő a stresszel való megküzdésnek 3 szakaszát különböztette meg, a vészreakciót (vagyis vegetatív idegrendszerünk aktivációját), az ellenállást (tartalékaink mozgósítását), majd a kimerülést, ami a stresszforrás meg nem szűnése esetén különféle organikus károsodásokat (testi betegségeket) vagy akár halált is okozhat. Már egy rövid ideig tartó megterhelés is csökkenti immunrendszerünk hatékonyságát a különböző fertőző betegségekkel szemben a különféle stresszhormonok (és más fiziológiai változások) által. A krónikus testi betegséget többnyire megelőzik olyan tünetek, mint folyamatos kimerültség, levertség, alvászavarok, szorongás, depresszió, de súlyosabb pszichiátriai problémák, pl. depresszió és szenvedélybetegségek (dohányzás-, alkohol és drogfüggőség)  is kialakulhatnak.

Fontos tisztázni, hogy nem csak az extrém munkakörülmények okozhatnak stresszt, hanem minden olyan változás, ami meghaladja alkalmazkodási képességünket. (Tehát nem feltétlenül csak a kimondottan negatív változások lehetnek stresszforrások. Zárójelesen megjegyzem, hogy van a stressznek egy pozitív, motiváló változata is, ami növeli a teljesítményt, amelyről azonban itt most nem szólok részletesebben.) Nem mindegy tehát, hogyan látjuk a velünk történő dolgokat, értelmesnek látjuk-e erőfeszítéseinket, úgy érezzük-e pozitívan tudunk hatni saját jövőnkre, előmenetelünkre. Természetesen az extrém munkakörülmények (mint például a nagy hő-, fény vagy zajterhelés), a sok személyközi konfliktus és/vagy kudarcélmény is hozzájárulnak a munkahelyi stresszel való túlterhelődésünkhöz, amit kiégésnek nevezünk. A kiégéshez vezető úton nagy szerepe van továbbá megbecsülés hiányának, anyagi  problémáknak (egzisztenciális bizonytalanság, változó munkahely) és az elégtelen munkafeltételeknek is. Ha túl magasak az elvárások velünk szemben, (folyton többet, vagy gyorsabban kell dolgoznunk), az megemelkedett stressz szintet, és végül kimerülést okozhat. Szervezetünk számára a több műszakos munkarend is megterhelő. Természetesen fogékonyabbá tesz a kiégésre, ha a magánéletünkben problémákkal küzdünk, alacsony az önbecsülésünk, vagy súlyos veszteség (trauma) ért minket, hiszen ilyenkor képtelenek vagyunk megküzdési stratégiáinkat mozgósítani.

    Nagyon fontos a kiégés megelőzésében a pozitív munkahelyi környezet, a kollégák és  a vezetés támogató, együttműködő hozzáállása, a megfelelő elismerés (és itt nem csak az anyagi jellegű jutalmazást kell érteni). Ha a munkavállaló jól kiszámítható munkarenddel és biztonságos, stabil munkakörnyezettel rendelkezik, a felé irányuló elvárások egyértelműek. Protektív tényező továbbá a biztos családi háttér, a stabil személyiség és a szociális védőháló (tehát támogató társas kapcsolatok) megléte.

pszichoterapia

Gondolatok a pszichoterápiáról

“Biztos, hogy kell ez nekem?”

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, aminek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük.  Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha sikerül is kilépünk egy rossz házasságból, de nem gondoljuk végig a kapcsolat megromlásának okait, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák. Fontos hát megismernünk problémáink gyökerét, egyedül azonban ez nem lehetséges.

A laikusok egy része úgy véli, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását. Mások úgy gondolják, hogy aki ki tudja önteni a lelkét valakinek, annak nincsen szüksége pszichológsra. Ez azonban nem helytálló feltételezés, mert a családtagokra vagy barátokra tett érzelmi gondok igencsak megterhelhetik a kapcsolatot. Ezen kívül barátaink gyakran elfogultak, családtagjaink pedig tudattalanul is saját szempontjaik, érdekeik szerint ítélik meg a helyzetünket. Egy pszichológus azonban mindenkor reális, objektív szemléletet kölcsönöz.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul, ráadásul sokszor negatív színben tünteti fel a szakembert. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi az a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. Ezáltal a munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését, mint “mellékhatást”.

Hogyan hat a terápia?

A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása), maga a terápiás kapcsolat. Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy mindezek ellenére sem szabad kedélyes csevegésre számítani, hiszen az önismereti munka lényege, hogy saját sötét oldalunkat is megismerjük. Csak így lehetünk urrá a későbbiekben önmagunk is a problémákon. Ki szeretne a saját rossz tudaldonságaival szembesülni? Ez nyilvánvalóan nem kellemes dolog, a pszichológus támogató attitűdje azonban segít feldolgozni a negatív érzéseket.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat ami őszinteségen és nyitottságon alapul. Fontos azonban tisztázni, hogy minden szakember más és más. Szemléletük és munkamóduk is eltér, ezért minden terápiás folyamat más és más. A terapeuta választásban véleményem szerint a személyes szimpátia kell, hogy döntő legyen. A terápiás folyamat többnyire nem lineáris (egyenes, logikus) módon halad előre, természetesen vannak hullámvölgyek, amik nem szabad, hogy a kedvünket szegjék. Ha a cél felé való haladással kapcsolatos, vagy bármilyen egyéb kételyünk, rossz értésünk van, ne féljünk azt visszajelezni a terapeutánk felé. Ahogy már említettem, az őszinte és nyílít kommunikáció a terápia sikerének kulcsa.

 

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

konfliktuskezelés

Konfliktuskezelés 2.: érzések a szavak mögött

Létünk (egyik) legfontosabb területét az emberi kapcsolatok jelentik. Az egymással való érintkezések következtében azonban gyakran kerülünk saját érdekeinkkel, vágyainkkal ellentétes helyzetbe. Az ellentétek elsimításához azonban nem saját álláspontunk hangoztatása szükséges, hanem az, hogy bele tudjunk helyezkedni a másik ember helyzetébe, kicsit belelássunk az Ő világába. Popper Péter szerint az emberi jellem a konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Dan Millman híres szerző pedig így fogalmaz: „A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”

Hogyan feljődik ki a konfliktuskezelő képességünk?

Fogantatásunk pillanatától kezdve minden körülöttünk lezajló esemény hat ránk. Különböző  jelentések raktározódtak el lelkünkben, melyek később aktivizálódnak. Ezek a rögzült állapotok óriási érzelmi hálózatot hoznak létre. Minden egyes ember másfajta érzelmi jelentéshálózattal rendelkezik, így másfajta érzéseink vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Érthető, hogy sok mindent máshogy élünk meg, nem értünk egyet. A kommunikáció segítségével azonban világaink közeledhetnek egymáshoz. A megértéshez az empátia képessége szükséges, ami a korai életévekben alakul ki. (Már ekkor képesek vagyunk a körülöttünk lévők gesztusainak, mimikáinak leutánzására, ami ezen képességünk alapja, később pedig megtanuljuk beleképzelni magunkat a másik helyzetébe és megértjük őt.) A konfliktus során saját világunk csap össze a másik ember világával: érvényesíteni akarjuk akaratunkat, autonómiánk megőrzésére törekszünk. Konfliktusaink megoldásához nyugodt körülmények között kialakított beszélgetés szükséges, melyben a másik megértésére és egymás véleményének elfogadása a cél.  Ha a felek fejlődésre, pozitív változásra törekszenek a konfliktus építheti a személyiséget és a kapcsolatot is. A másik ember jobb megértésében sokat segíthet az, ha felvesszük a másik gesztusait,  testhelyzetét.

Mi zalik bennünk a konfliktus során?

Konfliktusaink során különböző megoldási módok és különböző szerepek felvétele jellemző ránk. Egy komplementer kapcsolatban az egyik fél alárendelődik a másiknak: a konfliktuskerülőbb fél könnyen belesimul a másik véleményébe és álláspontjába. Ez magával hozhatja (a ki nem mondott sérelmek eredményeképpen) a másiktól való eltávolodást: meg nem értettnek, elnyomottnak érezheti magát, az elfojtott feszültség pedig testi tünetekben nyilvánulhat meg. Ezáltal könnyen válhatunk szorongóvá, elraktározódnak rossz érzéseink, melyek később meglepetésszerűen törnek majd elő belőlünk. Ennek ellentettje a konfliktuskiélező személyiség, aki úgy alakítja a szituációt, hogy versengő helyzetet hozzon létre, amiben győzelemre törekszik a másikkal szemben. A szimmetrikus, egyenrangú kapcsolatokban az együttműködésre való törekvés jellemző, ahol a felek egymás segítésével próbálják megoldani a helyzetet. Ebben fontos szerepet kap a másik fél végighallgatása, a megértésére való törekvés és saját elképzelésünk megfogalmazása egy minkét fél számára elfogadható megoldás kialakítása érdekében. Személyiségünk (melyet korábbi tapasztalataink, érzelmi jelentéshálózataink határoznak meg) dönti el, hogy melyik viselkedési stílust követjük. Ezen utólag bár nem könnyű, külső segítséggel (folyamatos visszajelzések által) lehet változtatni.

Hogyan kommunikáljunk egyenrangú partnerként?

Fontos tehát, hogy a békét ne fejünk homokba dugásával, hanem konfliktusaink kezelésével érjük el, mert a vitás helyzetek megélése, az empátia és a kommunikáció fejlesztheti személyiségünket és hosszú távon szorosabbá, intimebbé teheti a másikkal való kapcsolatunkat is.

Konfliktuskezelés

Konfilktuskezelés a kapcsolatokban és a munkahelyen

Életünk során legtöbbször ösztönösen cselekszünk. Észre sem vesszük, hogy kommunikációnkkal mit üzenünk másoknak. Gyakran nagyon mélyen belénk ivódik, hogy a saját vágyainkat elnyomjuk, ezzel másoknak kedvezve. Ilyenkor idővel azt érezhetjük, hogy mindenki kihasznál minket. Párkapcsolatunkban is nehezünkre eshet, hogy megfogalmazzuk, mi az amit szeretnénk. Elvárjuk társunktól, hogy kitalálja azt, ha pedig nem teszi, azt gondoljuk, nem szeret. Hogyan kommunikáljunk őszintén, kezeljük jól az ebből adódó konfliktusokat?

Hogyan kezeljük hatékonyan a konfliktusokat? Mi az az asszertív , azaz önérvényesítő kommunikáció?

Az asszertivitás egy konfliktus kezelő módszer, ami szándékaink, céljaink nyílt, világos és őszinte megfogalmazásán alapul. Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban is, hogy minket megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni. Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk. Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el, hogy tudjuk kedvesen, ám hatékonyan kezelni a konfliktusokat.

Az asszertív viselkedés lépései

  • Először is gondolja végig, most hogyan kommunikál, megfogalmazza-e vágyait, vagy fél bizonyos kérdésekre nemet mondani. Konfliktushelyzetben inkább passzívan vagy agresszíven viselkedik?
  • Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy, hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”
  • Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”
  • Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)
  • Kezdetben olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha ír egy forgatókönyvet. Próbálja el hangosan, egy családtag vagy barát előtt, és kérjen visszajelzést, kritikát. Viselkedjen magabiztosan, még ha nem is érzi magát annak. Húzza ki magát, tartsa a szemkontaktust. Tartsa tiszteletben a másik ember személyes terét, ne menjen hozzá túl közel. Arckifejezése legyen pozitív, vagy semleges.

Nézzünk néhány példát, amikben megfigyelheti, miben kell képességeit fejlesztenie. Anna és Mária munkatársak, egy irodában dolgoznak, de Mária kávéfüggő és nagyon hangosan keveri az italát, amitől Anna nem tud a munkájára figyelni, ezért szóvá teszi a dolgot.

Ne haragudj, van egy kis problémám, volna egy kis időd rá, hogy megbeszéljük?
– Persze, most épp ráérek.
– Az a problémám, hogy amikor kávézol, nagyon hangosan kevergeted és ez annyira idegesít, teljesen elvonja a figyelmemet, nem tudok tőle a munkámra koncentrálni. Nem lehetne valahogy megoldani a helyzetet?
– Ne haragudj, nem vettem észre, de ezentúl a konyhában iszom meg a kávét.
– Rendben, köszönöm szépen.
Egy másik helyzetben Ön is gyakorolhat. Próbálja el, mit mondana, majd segítségképpen olvassa el az én variációmat.

A főnöke szóvá teszi, hogy már harmadik alkalommal késett el a munkahelyéről, és ezt már a kollégái is észrevették. Ön mit felelne a számonkérő mondatra?
Elnézést kérek, amiért többször is előfordult, hogy késve érkeztem. Megértem, hogy ez a többiek munkamoráljára is rossz hatással van, de sajnos jelenleg nem tudom megoldani azt a helyzetet, hogy az óvoda csak 7-kor nyit és hiába rohanok ezután, a következő busszal csak 8 óra után tudok ideérni. Nagyon szeretnék megoldást találni erre a helyzetre, úgyhogy ha gondolja, munkaidő után ledolgozom a késést, vagy ha van a közelben dolgozó munkatárs, akkor jöhetnénk együtt autóval, hogy időben beérjek.

Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt és sok gyakorlást igényel. Ha utólag rájön, hogy egy szituációban alárendelődően, vagy agresszíven viselkedett, semmi gond. Felkeresheti az érintettet és elmondhatja, amit nem mondott el, vagy elnézést kérhet. Ha ehhez nem érez elég erőt magában, akkor csak gondolja át, hogy hogyan kellett volna viselkednie, hogy asszertív legyen és legközelebb alkalmazza a levont tanulságokat. Nem könnyű, de megéri a fáradtságot!

Miért félünk a pszichológustól?

Számoljunk le az előítéletekkel! Miért jó pszichológushoz fordulni?

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, melynek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük. Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha egy rossz házasságból kilépünk, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák, ha nem ismerjük meg a gondok gyökerét és nem tanuljuk meg kezelni azokat.

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását, segíti visszailleszkedésüket a társadalomba.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi történik a pszichológusnál? Hogyan hat a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. A munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését. A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása). Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. A pszichoterápia nem más, mint a pszichológus és kliens közötti gyógyító kapcsolat, melyben megjelennek a kliens problémái, ezekre új megoldásmódok születnek.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat, ami őszinteségen és nyitottságon alapul. A javulás kulcsa tehát hogy mind a kliens mind a terapeuta akarja a változást és ne legyen rest tenni is érte.

Ha nincsen lehetőségünk személyesen pszichológushoz fordulni, akkor is igénybe vehetjük jól képzett szakember segítségét, hogy hatékonyabban gondolhatssuk át a nehézségeinket. Az online pszichológiai tanácsadás előnyeiről és hátrányairól itt olvashat bővebben. Ha időpontot szeretne foglalni egy négyszemközti konzultációra, itt tudja felvenni a kapcsolatot velem.

Az írás megjelent a pszichologuskereso.hu oldalon is.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta