Címke: Kommunikáció

Asszertív kommunikáció – önérvényesítés gyakorlati példákkal

Hogyan legyen a kommunikációnk önérvényesítő, vagy más szóval asszertív? Hogyan érdemes a konfliktusokat kezelnünk úgy, hogy az jó legyen számunkra? Mai bejegyzésemben gyakorlati példákkal is találkozhat a témában. Tartson velem és olvasson tovább!

Fontos azt tudnunk, hogy az életünkben legtöbbször ösztönösen cselekszünk és sokszor észre sem vesszük, hogy alárendelődünk másoknak, hogy a saját igényeinket könnyen mások igényei mögé szoríthatjuk, amitől hosszútávon rosszul érezhetjük magunkat.

Gyakran már gyerekkorunkban megszokjuk, hogy el kell nyomnunk a saját vágyainkat és a másik ember kedvében kell járnunk. Persze vannak olyan emberek is, akik pont ellenkezőképp, hajlandóak inkább önzőként, erőszakosként fellépni, ami szintén nem szerencsés, hiszen mindez emberi kapcsolatainkat rombolja.

Hogyha az első példa jellemző ránk, és saját érdekeinket háttérbe szorítjuk, akkor azzal hosszútávon önmagunknak ártunk. Idővel azt érezhetjük, hogy mindenki csak kihasznál bennünket. Ez akár munkahelyi, akár párkapcsolati vagy egyéb családibaráti kapcsolati problémákhoz is vezethet.

Az asszertív kommunikáció lényege az, hogy őszintén megfogalmazzuk, hogy mit szeretnénk, és elvárjuk a másiktól azt, hogy figyelembe vegye a kéréseinket. Önbizalmat ad, hogyha asszertíven kommunikálunk, hiszen ennek alapja az, hogy mi magunk is komolyan vesszük a saját érzéseinket.

Hogyan kommunikáljunk őszintén? Hogyan kezeljük a konfliktusokat?

Az asszertív kommunikáció egy konfliktuskezelési módszer, ami a vágyaink nyílt és őszinte kifejezésén alapul. Szükséges hozzá némi önismeret és egy kis nyílt kommunikáció. Az asszertivitás segít megérteni másokat, és abban is segít, hogy bennünket is megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segít a stresszkezelésben és a düh kontrollálásában is. Alapja az, hogy jogunk van saját szükségleteink kielégítéséhez, ameddig ez nem sérti mások érdekeit.

Ha érdekeink ütköznek másokéval, akkor pedig próbáljunk meg mindenki számára megfelelő megoldást találni.

Mik az asszertív kommunikáció lépései?

Elősorban magunkat kell megvizsgálnunk, hogy mi az, ami számunkra problémát okoz? Mi az, amit szeretnénk elérni? Hogyan kommunikálunk most, higgadt helyzetben, illetve konfliktus esetén, feszültség hatására? Hajlamosak vagyunk passzívan, alárendelően, vagy inkább agresszíven szoktunk-e reagálni?

Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet vagy viselkedés azonosítása. Utána fontos ezt szavakba öntenünk és a másik számára is érthető módon megfogalmaznunk, hogy miért okoz ez számunkra problémát. Fontos, hogy első szám első személyben beszéljünk, és kifejezetten az illető személy viselkedésére koncentráljunk. Tehát, ne a személyt kritizáljuk, hanem mindig azt a konkrét viselkedést, amely belőlünk rossz érzést vált ki.

Fontos, hogy amikor megfogalmazzuk ezt a kérésünket, akkor megfelelő legyen az időpont és a helyszín választása, illetve a légkör se legyen túl feszült. Kezdetben érdemes gyakorolnunk akár otthoni szituációkban családtaggal, vagy baráttal elpróbálni, hogy mit szeretnénk mondani, vagy akár leírni, pontosan megfogalmazni, érzéseinket és a gondolatainkat.

Fontos, hogy megpróbáljunk magabiztosan és higgadtan fellépni, hogy a viselkedésünk és a nonverbális jegyeink is kedvességet, elfogadást sugározzanak. Ha lehet, az arckifejezésünk legyen pozitív, vagy semleges.

Gyakoroljuk az asszertív kommunikációt!

Nézzünk néhány példát arra, hogy hogyan lehet mindezt a gyakorlatban kivitelezni.

Az első példában egy munkahelyi szituációban idegesít bennünket, hogy valaki hangosan kevergeti a kávéját.

Hogyha úgy gondoljuk, hogy alkalmas a környezet, akkor egyszerűen csak lépjünk oda kollégánkhoz, és fogalmazzuk meg:

  • Figyelj, ráérnél egy picit? Szeretnék mondani valamit!
  • Persze, most épp ráérek, mondjad.
  • Arról van szó, hogy szeretném elmondani neked, hogy nagyon fel tudom magamat idegesíteni azon, hogy hangosan és hosszan kevergeted a kávédat. Tudnál valamit tenni, hogy ez megváltozzon?
  • Persze, köszönöm, hogy elmondtad! Ezentúl megpróbálok odafigyelni rá, hogy kevésbé hangosan csináljam!

Egy picit nehezebb helyzet, hogyha mondjuk a főnökünkkel kell konfrontálódni, de érdemes ezt is gyakorolni, hogy éles helyzetben jól menjen.

Például amikor a főnökünk szóváteszi, hogy miért késtünk el a munkából. Hogyan reagálhatnánk erre? Gondoljuk végig!

Például, lehet úgy reagálni, hogy azt mondjuk a felvetésére, hogy: „Elnézést kérek, amiért az utóbbi időben több alkalommal is elkéstem. Igazából nagyon nehéz megoldanom, hogy az óvodába csak 7 órára tudom vinni a gyereket, és hiába szállok fel a következő buszra, nem érek ide 8 óráig. Hogyha szeretné, akkor szívesen ledolgozom a kieső időt délután.”

Fontos összegzésként elmondani, hogy az asszertív kommunikáció sok-sok gyakorlást igényel. Megfelelő hozzáállásal azonban a konfliktushelyzeteinkből mindig tanulhatunk valamit, ami segíthet harmóniában élni önmagunkkal és másokkal.

Nem baj az, hogyha utólag megbánjuk a reakciónkat vagy nem merünk rögtön kellőképpen asszertíven fellépni. Az is tanulságos, ha utólag odamegyünk és megpórbáljuk orvosolni a helyzetet. Ha utólag azt gondoljuk, túl erősen léptünk fel, elnézést kérhetünk. Mindenkinek jól esik az, ha érzi, partnerként bánnak vele.

Hogyha nem merünk egyszerre mindent elmondani, akkor kérhetünk egy következő alkalmat, amiben elmondhatjuk az, amit az első alkalommal szerettünk volna, csak éppen nem jutott eszünkbe. Hogyha ehhez nincsen bátorságunk vagy nem érzünk elegendő erőt magunkban hozzá, akkor sincs probléma, abból is sokat lehet tanulni, hogyha ezeket a szituációkat átgondoljuk és egy következő helyzetben a leszűrt tapasztalatokat alkalmazzuk.

Ne féljünk tehát a konfliktushelyzetektől, hanem próbáljuk meg megfogalmazni az igényeinket és ezeket őszintén, nyíltan kommunikálni a partnereink felé is.

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam, amit ide kattintva megtekinthet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Miért nem értünk szót a szeretteinkkel?

Ha egyszerre több ember van jelen egy adott helyiségben, képtelenség nem kommunikálni. Ha nem szólunk egymáshoz, az is hordoz üzenet: konkrétan azt, hogy nem vagyunk kíváncsiak a másikra. Egy számunkra fontos személytől tehát a legnagyobb sértés lehet, ha nem figyel oda, vagy nem reagál a mondandónkra. Sokszor elvárjuk, hogy a szeretteink szavak nélkül is megértsenek minket, teljesítsék a vágyainkat. Ennek alapja, hogy azt felételezzük, hogy a rokonainkkal, barátainkkal egyformán gondolkodunk, hasonló dolgokra áhítozunk. Ez azonban a legtöbb esetben nincs így. Csak akkor lehetünk benne teljesen biztosak, hogy a másik ért minket, ha egyértelműen a tudomására hozzuk, amit szeretnénk. Ráadásul az Ő reakcióját is figyelnünk kell, hiszen ami a számunkra evidens, korántsem biztos, hogy másnak is az. Ha tovább olvas meglátja, mennyire sok mindenre kell odafigyelnie, mennyiféle üzenetet hordoz a kommunikációja akkor is, ha Ön nem tud róla.

Milyen rejtett üzeneteket hordoz, amit mondok?

Egy üzenetnek tehát mindig több aspektusa van a konkrét értelmén kívül. A legtöbb aspektus – bár kimondatlan marad – mégis befolyásolja az üzenet értelmezését és az erre adott válaszunkat. Minden üzenetnek (legalább) négy aspektusa van. Az első és talán legegyértelműbb a konkrét üzenet, a tartalom. Mivel ez a legkézenfekvőbb mind közül, itt nem is térünk ki rá részletesebben.

Minden esetben van azonban egy ún. énüzenet is a mondandónkban, ami megmutatja mi hogyan érzünk az elmondottakkal kapcsolatban. Például azt, hogy „Miért van itt ez a pohár?” mondhatjuk lazán, kedvesen vagy kimérten és szigorúan, sőt, akár dühösen is attól függően hogyan érint minket a tárgy ottléte. Ezzel kapcsolatos érzésünket a stílusunkból lehet kikövetkeztetni. Ezt alátámasztja (vagy megkérdőjelezi) a metakommunikációnk is. (Tehát hiába kérdezzük ezt kedvesen, ha közben szúrósan nézünk a partnerünkre.) Nézzünk erre egy másik példát: ha azt mondjuk a gyermekünknek: „Hideg van, vegyél fel egy sálat!” Ez jelentheti azt, hogy aggódom érted, de benne van az is, hogy én tudom, hogy mit kell felvenned, én mondom meg hogy mit csináljál.
Ahogy az előző példa is jól mutatja, mindig van egy kapcsolati üzenete is a mondandónknak, még ha nem is vesszük azt figyelembe. A korábbi példában az, hogy „a te dolgod eltenni a poharat” vagy „lusta vagy, amiért nem tetted meg”. Erre az üzenetre négyféle reakciót adhatunk. Vagy elfogadjuk a kapcsolati definíciót (tehát eltesszük a poharat, felvesszük a sálat) és válaszolunk rá valamit, vagy elengedjük (szó nélkül eltesszük a poharat, felvesszük a sálat). További lehetőség, hogy figyelmen kívül hagyjuk (egyszerűen nem reagálunk rá), vagy el is utasíthatjuk ezt (Pl „te is eltehetted volna”, vagy „ne mondd meg, hogy mit vegyek fel”). Utóbbi természetesen többféle formában megfogalmazódhat: „Szerintem elfér ott.”, „Nem fázom.” stb. Meg kell jegyezni, hogy ha a másik féllel bensőséges a kapcsolatunk, durva sértésnek számít, ha nem reagálunk a mondandójára. Ez a partnerünkben tehetetlenséget szül, ami agresszív reakciókra, vagy a helyzetből való kilépésre sarkallja. Hogy mit lép, az ő habitusától és múltbéli tapasztalataitól függ.

Akár tudomásul vesszük, akár nem, üzenetünkben mindig van egy befolyásolási szándék is, tehát a mondandónkkal el akarunk érni valamit. A fenti példában például egyértelmű, hogy azt várjuk, a másik tegye el, amit kértünk, vagy öltözzön fel melegen.
Fontos azt is megjegyezni, hogy az üzenetnek szinte mindig van valamilyen előzménye. Ahogyan a másik dekódolja üzenetünket, az az egyéni érzékenységétől és a kapcsolatunk jellegétől is függ. (Ha például előző nap veszekedtünk azon, hogy túl nagy a rendetlenség, a legfinomabban tett megjegyzés a pohárra is belobbanthat egy megoldatlan konfliktushelyzetet. Hiába kértük tehát kedvesen, partnerünk pusztán a korábbi tapasztalat miatt is indulatosan reagálhat. Tehát a másik reakciójába a saját frusztrációnkat is belevetíthetjük anélkül, hogy erre a megnyilvánulása alapot szolgáltatna. Lényeges tehát kiemelni, hogy az üzenetnek minden aspektusát figyelembe kell vegyük a válaszadásnál, mert ha nem tesszük, az a partnerünk számára bántó lehet vagy félreértésre adhat okot.

Mint láthatjuk, a legegyszerűbb üzenet sem teljesen egyértelmű, hiszen a fenti folyamatok többnyire automatikusan, tudattalanul zajlanak, színezik a mi mondandónkat és a másik értelmezését is. Ha egy-egy konfliktusos szituációban végiggondoljuk és tudatosítjuk ezeket a folyamatokat, máris sokat tettünk azért, hogy megoldódjanak a feszültségek, kapcsolatunk belsőségességét megőrizhessük.

#kommunikáció, #félreértések

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár-és családterapeuta jelölt

Gondolatok a pszichoterápiáról

“Biztos, hogy kell ez nekem?”

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, aminek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük.  Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha sikerül is kilépünk egy rossz házasságból, de nem gondoljuk végig a kapcsolat megromlásának okait, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák. Fontos hát megismernünk problémáink gyökerét, egyedül azonban ez nem lehetséges.

A laikusok egy része úgy véli, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását. Mások úgy gondolják, hogy aki ki tudja önteni a lelkét valakinek, annak nincsen szüksége pszichológsra. Ez azonban nem helytálló feltételezés, mert a családtagokra vagy barátokra tett érzelmi gondok igencsak megterhelhetik a kapcsolatot. Ezen kívül barátaink gyakran elfogultak, családtagjaink pedig tudattalanul is saját szempontjaik, érdekeik szerint ítélik meg a helyzetünket. Egy pszichológus azonban mindenkor reális, objektív szemléletet kölcsönöz.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul, ráadásul sokszor negatív színben tünteti fel a szakembert. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi az a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. Ezáltal a munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését, mint “mellékhatást”.

Hogyan hat a terápia?

A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása), maga a terápiás kapcsolat. Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy mindezek ellenére sem szabad kedélyes csevegésre számítani, hiszen az önismereti munka lényege, hogy saját sötét oldalunkat is megismerjük. Csak így lehetünk urrá a későbbiekben önmagunk is a problémákon. Ki szeretne a saját rossz tudaldonságaival szembesülni? Ez nyilvánvalóan nem kellemes dolog, a pszichológus támogató attitűdje azonban segít feldolgozni a negatív érzéseket.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat ami őszinteségen és nyitottságon alapul. Fontos azonban tisztázni, hogy minden szakember más és más. Szemléletük és munkamóduk is eltér, ezért minden terápiás folyamat más és más. A terapeuta választásban véleményem szerint a személyes szimpátia kell, hogy döntő legyen. A terápiás folyamat többnyire nem lineáris (egyenes, logikus) módon halad előre, természetesen vannak hullámvölgyek, amik nem szabad, hogy a kedvünket szegjék. Ha a cél felé való haladással kapcsolatos, vagy bármilyen egyéb kételyünk, rossz értésünk van, ne féljünk azt visszajelezni a terapeutánk felé. Ahogy már említettem, az őszinte és nyílt kommunikáció a terápia sikerének kulcsa.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Azok a mai fiatalok…

Sokszor halljuk az idősebbektől, hogy mennyi baj van „a mai fiatalsággal”, lusták, motiválatlanok, illetlenül viselkednek, kihasználják a szüleiket. Az idősebb generációk tagjai gyakran hangot adnak ellenérzéseiknek, viszont kevesen veszik a fáradtságot, hogy a jelenség mögé tekintsenek.

Mannheim Károly generációelmélete alapján születési éveik szerint korszakokra bonthatjuk az emberiséget. Szerinte az újabb generációk tagjai konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és annak átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük. A korszakok váltásának alapját ő a technikai fejődésben látta. A megkülönböztetést a XX. században kezdték el: az első volt a veteránok korszaka (1925 és 1945 között születettek), majd ezt követte a baby boom időszak (1946 és 1964 közöttiek). Az X generáció az 1965 és 1979 között napvilágot látottaké, amit az Y generáció követ. (1980 és 1995 közöttiek) Végül elérünk a Z generációhoz, akik 1996 és 2010 között születtek. A jövő az alfa generációé, ők a 2010 után születettek. Az utolsó két generációban közös, hogy életük fontos részét képezi az internet, jelen írásomban velük foglalkozom részletesebben.

Milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben? Ezek hogyan hatottak a különböző generációkra?

Az utóbbi évtizedekben az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, munkavállalás, a szülői ház elhagyása, házasságkötés, gyermekvállalás) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, sorrendjük is megváltozott. A felsőfokú tanulmányok többnyire együtt járnak az önálló jövedelem hiányával, a fiatalok (ezen most az Y generáció tagjait, a 19-34 éves korosztályt értem) szüleiktől várják az anyagi segítséget. Az instabil gazdasági környezet miatt sok hallgató negatív jövőképpel rendelkezik, hiszen látja, hogy sok a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső friss diplomás. Ennek hatására úgy dönt, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetni a tanulásba, a vizsgák miatt aggodalmaskodni. E döntéssel elodázhatja azt a bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem elvégzése után munka nélkül marad. A túl hamar, tapasztalatok hiányában megtörtént pályaválasztás és a módosítási lehetőség hiánya könnyen elkedvetlenedésbe torkollhat. Nem szeretnének semmit sem elkapkodni, akár karrierépítésről, akár családalapításról legyen szó. Intő példaként szolgálnak számukra a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Ezért tehát a fiatal halogatja a döntést, ki kívánja várni az „igazit”. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő felsőoktatási intézmények nem készítenek fel a fix munkaidőre sem. A főiskola alatt megszokott gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik a munkába állás után. Éppen ezért a pályakezdők egy része néhány év után megtorpan: a dolgos hétköznapok hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá válnak.

Milyen nehézségekkel állnak szemben a mai fiatalok? Mi zajlik bennük ennek kapcsán?

Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot. Ez az ún. kapunyitási pánik, ami céltalanságban, ingerlékenységben, álmatlanságban, depresszív és szorongásos tünetekben jut kifejeződésre. A jövőképet célok és elvárások helyett félelmek és reménytelenség uralják. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves tehát nem látja maga előtt a lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jut erre a következtetésre.
Mindenki szembesül szorongással a gondtalan gyermekkor után a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal együtt mi magunk építjük fel. A krízis kimenetelét sok minden befolyásolja, például hogy befejeződött-e már a szülőkről való érzelmi leválás, kirajzolódik-e egyáltalán egy vonzó karrierút. Amennyiben a fiatal szüleivel jó viszonyt ápol, szívesen a szülői házban maradhat, ami a kényelmi funkciók mellett egyfajta felelősség-megosztással is jár. A felnőtté válással magunk mögött kell, hogy hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. Ezek elvesztése gyászreakciót indít be, ami minden korszak lezárulásának természetes velejárója és általában magától elmúlik néhány hónap alatt. Legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. A szűkebb közösség szerepe azonban kulcsfontosságú a pozitív kimenetel szempontjából: bátorítással, és a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes fiatal hagyja el a családi fészket.

A Z generáció (18 év alattiak) azért jelent váltást a korábbiakhoz képest, mivel az ebbe született fiatalok már nem ismerik az internet nélküli világot. Manapság gyakran előfordul, hogy egy gyermek hamarabb tanul meg kezelni egy okostelefont, mint hogy megtanulna olvasni: a technika és a média által szocializálódik. Ezáltal a személyes kapcsolatok kárára a virtuális tér értékelődik fel számukra. Ráadásul ezek a fiatalok a média hatására nagyon könnyen befolyásolhatók. Míg régen a család közösen végezte a dolgát, melyben a gyermek is tevékenyen részt vett, mára a gyermekek idejük nagy részét az iskolában töltik. Itt kortárs csoporttal vannak együtt, melynek szerepe így jelentősen megnőtt a család rovására. Szabadidejüket egyre inkább televíziózással és az internetezéssel töltik, egymással kapcsolatot a virtuális valóságban tartanak. A negatívumok mellett természetesen pozitívumok is vannak: elmondható, hogy nyitottak az újdonságokra, a problémamegoldás terén rugalmasak, és – részben az internetnek köszönhetően – remek virtuális kommunikációs készséggel rendelkeznek.

Mint látjuk, minden új generáció egy teljesen más szemlélettel rendelkező csoport, mint elődeik, így problémáik megoldása is új nézőpontokat követel meg, azonban amennyiben megpróbáljuk megérteni őket és az erősségeikre építünk, könnyen a társadalom hasznos tagjaivá tehetjük őket.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Konfliktuskezelés

Konfilktuskezelés a kapcsolatokban és a munkahelyen

Életünk során legtöbbször ösztönösen cselekszünk. Észre sem vesszük, hogy kommunikációnkkal mit üzenünk másoknak. Gyakran nagyon mélyen belénk ivódik, hogy a saját vágyainkat elnyomjuk, ezzel másoknak kedvezve. Ilyenkor idővel azt érezhetjük, hogy mindenki kihasznál minket. Párkapcsolatunkban is nehezünkre eshet, hogy megfogalmazzuk, mi az amit szeretnénk. Elvárjuk társunktól, hogy kitalálja azt, ha pedig nem teszi, azt gondoljuk, nem szeret. Hogyan kommunikáljunk őszintén, kezeljük jól az ebből adódó konfliktusokat?

Hogyan kezeljük hatékonyan a konfliktusokat? Mi az az asszertív , azaz önérvényesítő kommunikáció?

Az asszertivitás egy konfliktus kezelő módszer, ami szándékaink, céljaink nyílt, világos és őszinte megfogalmazásán alapul. Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban is, hogy minket megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni. Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk. Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el, hogy tudjuk kedvesen, ám hatékonyan kezelni a konfliktusokat.

Az asszertív viselkedés lépései

  • Először is gondolja végig, most hogyan kommunikál, megfogalmazza-e vágyait, vagy fél bizonyos kérdésekre nemet mondani. Konfliktushelyzetben inkább passzívan vagy agresszíven viselkedik?
  • Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy, hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”
  • Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”
  • Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)
  • Kezdetben olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha ír egy forgatókönyvet. Próbálja el hangosan, egy családtag vagy barát előtt, és kérjen visszajelzést, kritikát. Viselkedjen magabiztosan, még ha nem is érzi magát annak. Húzza ki magát, tartsa a szemkontaktust. Tartsa tiszteletben a másik ember személyes terét, ne menjen hozzá túl közel. Arckifejezése legyen pozitív, vagy semleges.

Nézzünk néhány példát, amikben megfigyelheti, miben kell képességeit fejlesztenie. Anna és Mária munkatársak, egy irodában dolgoznak, de Mária kávéfüggő és nagyon hangosan keveri az italát, amitől Anna nem tud a munkájára figyelni, ezért szóvá teszi a dolgot.

Ne haragudj, van egy kis problémám, volna egy kis időd rá, hogy megbeszéljük?
– Persze, most épp ráérek.
– Az a problémám, hogy amikor kávézol, nagyon hangosan kevergeted és ez annyira idegesít, teljesen elvonja a figyelmemet, nem tudok tőle a munkámra koncentrálni. Nem lehetne valahogy megoldani a helyzetet?
– Ne haragudj, nem vettem észre, de ezentúl a konyhában iszom meg a kávét.
– Rendben, köszönöm szépen.
Egy másik helyzetben Ön is gyakorolhat. Próbálja el, mit mondana, majd segítségképpen olvassa el az én variációmat.

A főnöke szóvá teszi, hogy már harmadik alkalommal késett el a munkahelyéről, és ezt már a kollégái is észrevették. Ön mit felelne a számonkérő mondatra?
Elnézést kérek, amiért többször is előfordult, hogy késve érkeztem. Megértem, hogy ez a többiek munkamoráljára is rossz hatással van, de sajnos jelenleg nem tudom megoldani azt a helyzetet, hogy az óvoda csak 7-kor nyit és hiába rohanok ezután, a következő busszal csak 8 óra után tudok ideérni. Nagyon szeretnék megoldást találni erre a helyzetre, úgyhogy ha gondolja, munkaidő után ledolgozom a késést, vagy ha van a közelben dolgozó munkatárs, akkor jöhetnénk együtt autóval, hogy időben beérjek.

Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt és sok gyakorlást igényel. Ha utólag rájön, hogy egy szituációban alárendelődően, vagy agresszíven viselkedett, semmi gond. Felkeresheti az érintettet és elmondhatja, amit nem mondott el, vagy elnézést kérhet. Ha ehhez nem érez elég erőt magában, akkor csak gondolja át, hogy hogyan kellett volna viselkednie, hogy asszertív legyen és legközelebb alkalmazza a levont tanulságokat. Nem könnyű, de megéri a fáradtságot!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.