Címke: Kisgyermekkori problémák

A válás hatása a gyermekre…

…avagy hogyan közöljük gyermekünkkel a döntésünket, hogy minél jobban viselje?

Ahogy előző írásomban részletesebben is említettem, a válási krízis minden családtagot megterhel (gyermeket és felnőttet egyaránt), mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. A kimondott konfliktushelyzetek tehát sokkal jobban kezelhetőek, könnyebben feldolgozhatóak,  a gyermek személyiségfejlődése szempontjából kevésbé károsak, mint a szőnyeg alá söpört feszültségek. (A gyermekek nagyon érzékenyek ezekre a kimondatlan feszültségekre, akkor is megérzik boldogtalanságunkat, ha még magunkhoz sem vagyunk teljesen őszinték, nem merünk szembenézni azzal, hogy baj van.) Amennyiben a válás során a rendszeres kapcsolattartás nem sérül, mindkét szülőt (nagyszülőt) a későbbiekben is bűntudat nélkül szeretheti a gyermek, könnyebben feldolgozható számára az új élethelyzet, mint gondolnánk. Hogyan segíthetünk neki, hogy minél könnyebben élje meg ezt a változást? Erről szól mostani bejegyzésem.

Hogyan közöljük vele a válást?

A válás tényét jó, ha a döntés meghozatala után rögtön, nyíltan (ha ez különösebb feszültségek nélkül megoldható, együtt a másik szülővel) közöljük. Ezután a szülőnek el kell mondania milyen változásokkal jár a válás a gyermek szempontjából (például ki fog menni érte óvodása, iskolába, mikor hol alszik majd). A gyermekek számára előnyös, ha minél kevesebb változással találják magukat szemben a szüleik válásakor: tehát jó, ha nem neki kell a korábbi családi otthonból elköltöznie, nem ekkor kell abbahagynia a számára fontos edzést, vagy más, kedvelt elfoglaltságot.
Fontos tisztázni, hogy a válás nem a gyermek miatt vagy érdekében, hanem a szülők döntésének következtében történik (érdemes az okot objektíven megemlíteni), az ezzel kapcsolatos kérdéseket érdemes azon nyomban tisztázni. Ennek hiányában a gyermek (egocentrikus gondolkodásmódjából fakadóan) magát okolhatja a történtekért. Érdemes tudni, hogy a gyermekben mindig van újraegyesítési fantázia a válás után! Tehát a régi közös családi életre emlékeztető programok (például egy közös állatkerti séta apával és anyával, karácsonyi vacsora együtt) igen károsak lehetnek, mert a változatlanság illúzióját nyújtják, így azt s hiedelmet erősíti a gyermekben, hogy szülei miatta újrakezdik majd közös életüket. Ez gátolja a gyermek számára a válás érzelmi feldolgozását. Ha válás után is felmerül a közös családi program vágya, az valószínűsíti, hogy az egyik szülő még (kimondva vagy kimondatlanul) reménykedik az újrakezdésben.

Mi a természetes reakció válás után?

A válással együtt járó viselkedésváltozások a gyermek életkorától függnek.
– Óvodáskorú vagy ennél kisebb gyermek esetén jellemző a korábbi fejlődési szintre való visszatérés, például újra bepisil, vagy az ujját szopja a gyermek, a szülőtől való elválás esetén nyugtalan, nem szívesen marad a közösségben, este nehezen alszik el.
– Iskoláskortól gyakran figyelmetlenség, teljesítményromlás jelzi leggyakrabban a problémát, a gyermek gyakran tűnhet szomorúnak, feszültségét agresszív viselkedés segítségével vezetheti le.
– Felső tagozatos kortól gyakran magára a szülőre irányul a harag, melyet a gyermek a válás miatt érez. Fontos, hogy a szülő megértse és kibírja ezt! Ha a gyermek egy ideig nem szeretne velünk találkozni, mi akkor is keressük Őt, biztosítsuk továbbra is a szeretetünkről. Ez nem könnyű feladat, de a gyermeknek éreznie kell, hogy a negatív érzéseivel, indulataival együtt is el tudjuk őt fogadni, megértjük fájdalmát. Serdülőkorban a válás megnehezíti a gyermek eltávolodását a családtól, leválását a szülőktől. Ebben a korban lényeges, hogy a szülő támogató legyen, engedje gyermeke társak felé fordulását, de eközben határokat is szabjon a gyermeke számára.

Hogyan segíthetünk neki?

A válás után teljesen normális reakció, tehát ha a gyermek viselkedése megváltozik: érzékenyebbé válik, többet sír, rosszabbul alszik, ez azonban maximum 1-1,5 év alatt el kell, hogy múljon. Ennek feltétele, hogy a válás korábbi írásomban bemutatott minden szintje (érzelmi, anyagi, pszichológiai stb.) végbemenjen és a szülők érzelmileg is feldolgozzák a veszteséget, a válás után beszélő viszonyban maradjanak. A gyermek szempontjából igen lényeges, hogy szülei őszintén, feszültségmentesen kommunikáljanak az őt érintő kérdésekből, rendszeresen láthassa – ha akarja- mindkét szülőt és a távolabbi rokonokat pl. nagymamát is. Amennyiben a gyermek visszautasítja a kapcsolattartást, fontos belegondolni a döntése okába. Nem akar-e bármelyik szülővel lojálisnak lenni. Amennyiben a gyermekkel (gyermekekkel) való kapcsolattartás veszélyes lenne (pl súlyos alkoholista vagy bántalmazó szülő esetén), érdemes a lehetséges kockázatokat végiggondolni és felszámolni: például nyilvános helyen, más felnőtt társaságában találkozni. Nagyon fontos, hogy ha a gyermek tartani szeretné a kapcsolatot a szülőjével, azt megtehesse, ebben ne befolyásoljuk Őt.

A legfontosabb tehát, hogy a szülők megfelelően átgondolt döntést hozzanak (később ne bizonytalanodjanak el, vagy gondolják meg magukat), ezután pedig szembenézzenek a saját ezzel kapcsolatos érzéseikkel, mert ennek hiányában gyermeküknek sem fognak tudni segíteni  a továbblépésben.

Az ezzel a témával kapcsolatosan felmerülő kérdéseiket, hozzászólásaikat szívesen veszem (megválaszolom) itt a cikk alatt. #válás, #válásgyerekkel
Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Válásgyerek

A kisgyermekes lét buktatói

Ahogy korábbi írásaimban említettem, egy párkapcsolatban folyamatos változások zajlanak, az egyének belső szükségleteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Az idő előrehaladtával (és a gyermek növekedésével) minden családnak meg kell küzdenie bizonyos feladatokkal, melyek normális módon megterhelik a családtagok alkalmazkodó képességét. Ezt megelőzően az elköteleződés és a gyermekvállalás megpróbáltatásairól volt szó, most pedig a gyermek cseperedésének nehézségeivel, illetve ennek párkapcsolatunkra gyakorolt hatásával fogok foglalkozni.

Kisgyermekkel az élet…

A gyermek növekedése, fejlődése egy sor változást okoz a szülők párkapcsolatában, amihez alkalmazkodniuk kell. Ezek közül kiemelném az akarat fejlődését (a dackorszak, hisztik megjelenését), ami feszültséget kelt a szülőkben. Különösen nehéz megértenünk és (jól) kezelnünk gyermekünk önállósodási törekvéseit, ha szülőként nem vagyunk kellőképpen érzelmileg teherbíróak. Ez gyakran előfordul, ha valamilyen veszteség ért minket, esetleg mi magunk nem tudjuk kontrollálni az indulatainkat, megfelelő módon levezetni a feszültségünket, vagy egyszerűen mi sem kaptunk elég figyelmet gyermekkorunkban (minket sem értettek meg, szükségleteinkre nem hangolódtak rá a szüleink).

Ebben az időszakban a szülő-gyermek kapcsolatban felerősödnek a negatív érzelmek, indulatok, melynek kezelése higgadt végiggondolást igényel. A gyermek fejlődésével járó változások a szülőktől rugalmasságot, kellő önismeretet, a közös nevelési elvek kialakítása pedig jó kommunikációt feltételez. A gyermek növekedésével egyre nagyobb szerep jut a minta nyújtásának, a szülők energiájából jó esetben több jut a párkapcsolatukra, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok is jobban megoszlanak. A gyermek közösségbe illeszkedése és a gondozó (anya), munkába állása szintén újabb nehézségek forrása lehet, mindemellett a család kinyílik a külső hatások felé, aminek sok pozitív hozománya lehet. Ha a szülő ebben az időszakban érzelmileg nem hozzáférhető (akár saját veszteség vagy más ok miatt), nagy valószínűséggel nehézségekbe ütközik a következetes nevelés tekintetében és a gyermek társas életre való felkészítésével kapcsolatban is.

Az iskolába kerülés nehézségei

Iskolás korra jó, ha kialakul a gyermekben egyfajta érzelmi stabilitás, megtanulja saját érzelmeit jól kezelni, például megnyugtatni magát, frusztrációját mások számára elfogadható módon levezetni, hogy az ily módon felszabaduló energiája az intellektuális tevékenységekre fordulhasson. Ha ez elmarad, az óvodai közösségben előforduló konfliktusok az iskolában tovább mélyülnek, nem marad „erő” a tanulásra.  A gyermek érzelmi önállósodásával a szülői szerep valamelyest veszít jelentőségéből, ezért jó, ha ezzel párhuzamosan a szülőnek marad ideje a karrierjének (és természetesen a párkapcsolatának) építésére. A sikerélményt tehát ebben az életszakaszban ismét a környezettől kell várnunk. Sokszor nehéz azonban a szülő-, házastárs- és szakmai szerep összeegyeztetése, az idő beosztása a különféle különórák, szabadidős tevékenységek és a saját kikapcsolódás között. Mint minden életszakaszban, itt is problémát okoz, ha a szülők közt nem megfelelő a kommunikáció, ki nem mondott sérelmek vagy érzelmi távolság van köztük, valamit ha a korábbi életciklusok fejlődési feladatait nem oldották meg. Ezek idővel egyre markánsabb tüneteket okoznak, akár a gyermek érzelmi fejlődésében, akár iskolai teljesítményében. A helyzetet tovább fokozza, hogy a szülők gyermekük magatartási problémáit vagy tanulmányi eredményét könnyen saját kudarcukként élhetik meg, ezekre indokolatlanul hevesen reagálhatnak.
Érdemes tehát időről időre önvizsgálatot tartanunk, ha valamilyen életfeladatot nehéznek, vagy megterhelőnek találunk. Először magunkban, kapcsolatainkban és a múltunkban keresnünk a választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre, mert ezek megértése sokat segíthet abban, hogy átlássuk gyermekünk viselkedését és átsegítsük őt a nehézségeken.

Következő blogbejegyzésemben a serdülőkori problémákról fogok részletesebben szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

 

Iskola-kisgyermek

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

 

Hogyan éli meg a gyermek?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

 

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta