Címke: Ideg

Az általános orvosi gyakorlatban a sebesülés mértékével arányosan ítélik meg a fájdalom súlyosságát (pl. az égési felület nagyságával és mélységi fokával). Ha a látható nyomok meggyógyultak és a fájdalom továbbra is fennáll, akkor a hagyományos orvosi szemlélet nem ad magyarázatot ezekre. Tehetetlenségében a legtöbb orvos szimulánsnak bélyegzi az ilyen beteget és fájdalomcsillapítót, vagy nyugtatót ír fel neki. Pedig érdemes tudnunk, hogy évente a népesség 15%-ának van hagyományos orvosi eszközökkel nem kimutatható fájdalma. Ez pedig semmivel sem lebecsülendőbb, mint például a sebesülések, vagy különféle betegségek által okozott panaszok, melyet krónikus fájdalom szindróma okoz.

Mi az a krónikus fájdalom?

A krónikus fájdalom szindróma több mint három hónapja fennálló testi fájdalmat jelent. Az akut fájdalomtól a krónikus fájdalom abban különbözik, hogy míg előbbinek fontos fiziológiai funkciója van (jelzi, ha valami baj van, mert például megvágjuk magunkat), addig a krónikus fájdalom szindrómánál a fájdalom nem figyelmeztet semmire, hiszen az ember tudja, hogy mi a baja. Az idegrendszer az akut fájdalomnál észleli a fájdalmat, utána pedig negatív visszacsatolás keletkezik, melynek hatására a központi idegrendszer csökkenti a fájdalomérzést. A krónikus fájdalom szindrómánál ez a mechanizmus nem hatékony. Ezek bármilyen területen jelenkezhetnek, a leggyakoribbak azonban a hát- és fejfájások.

Hogyan képeződik le a fájdalom az agyban?

Agyunkat 5 modalitásban (tapintás látás, hallás, szaglás, ízlelés) folyamatosan érik ingerek, melyek az agykéreg megfelelő területére érkező ingerületeket szolgáltatnak. Amikor egy inger eléri az agykérget, akkor a hozzá tartozó idegsejthálózat „tüzelni kezd” (aktiválódik). A korábban nem érzett ingerek hatására az idegsejt hálózatok átalakulnak, kibővülnek. Ha sokszor érzünk egy ingert, akkor az idegsejthálózat megfelelő részei közötti kapcsolat megerősödik. Fájdalom esetén ezt nevezzük fájdalom emlékezetnek. Mivel az agyi idegsejt hálózatnak egyszerre több része is aktiválódhat, az agyunk összetett tárgyakat vagy folyamatokat is képes belső képpé, például gondolattá alakítani. A fájdalmas ingerek által agyunkban (többek között) megváltozik az agyunkban az idegsejtek felszínének elektromos töltése, melyet EEG-vel lehet kimutatni. A fájdalmas inger és a fájdalom agyi markereinek megjelenése között kevesebb, mint a másodperc egyharmad része telik el.

Hogyan hat a fájdalom érzése a testünkre?

Az agyba jutott jelek nem csak az idegsejt-hálózatok tüzelését váltják ki, hanem géneket is aktiválnak. A gyakran használt idegsejthálózatok ezért egyre erősebben tüzelnek. Ezt cikkünk végén idézett forrásunk krónikus hátfájdalomban szenvedő betegeken vizsgálta. Az egészséges kontrollszemélyekhez képest a krónikus fájdalomban szenvedő betegek ugyan olyan fájdalmas ingerre nagyobb szenvedéssel reagáltak, melynek magyarázata a fentebb részletezett működés. A hosszan tartó fájdalom tehát megváltoztatja az agyi idegsejt hálózatokat, ezáltal az új fájdalmas ingereket is erősebben észleljük. Ennek magyarázata a fájdalom emlékezet. Ezek a fájdalom emlékek hosszú időn át szunnyadhatnak, amíg nem okoznak semmilyen panaszt. Egy akár évtizedekkel későbbi súlyos lelki stressz azonban aktiválhatja azokat.

Egy 42 éves tanítónő kliens krónikus hátfájásban szenvedett, melynek nem volt semmilyen hagyományos orvosi eszközzel kimutatható oka. Pszichoterápia során feltárható volt, hogy gyermekként szülei a hátát verték. Egy munkahelyi konfliktus lobbantotta be nála azt a testi érzést, amely a korábbi trauma feldolgozása kapcsán elmúlt. A fájdalom-emlék azonban nem szűnt meg, hanem ismét alvó állapotba került. Egy másik kliens katonabörtönbéli kínzásai keltek ismét életre egy másik traumatikus esemény kapcsán. (Az eset elolvasható a könyvben, erre itt most nem térnék ki)

Mivel előzhető meg a krónikus fájdalom?

A szerző nagy hangsúlyt fektetne minden intenzív és hosszan tartó fájdalmas kezelésre, ugyanis ezek megnövelik a későbbi krónikus fájdalom előfordulásának valószínűségét. A gyermekek testi fenyítése, illetve az altatásban végzett műtéti beavatkozások is figyelmet kapnak. Az agyi fájdalomközponton túl ugyanis a gerincvelőnek is van külön fájdalom emlékezete. A nagy fájdalommal járó műtétek (például végtag amputáció) tehát akkor is bevésődhet az idegi hálózatba, ha arról semmiféle tudatosan felidézhető emlékünk nincs.

A fájdalom érzelmi oldala…

Aki vágta már el a kezét korábban, az át tudja érezni egy másik ember fájdalmát, ha végignézi azt. Az empátia hatására ugyan azok az agyterületek aktiválódnak, amik akkor aktiválódnának, ha mi magunk vágnánk el a kezünket, bár mi „csak” érzelmi fájdalmat élünk meg. Ezért a jelenségért a gyrus cinguli nevű agyterület úgynevezett tükörneuronjai felelősek (ezt úgynevezett funkcionális mágnesesrezonancia vizsgálat segítségével lehet kimutatni). Ez a jelenség magyarázza azt is, hogy miért okoz poszttraumás stresszt, ha egy súlyos balesetet, vagy szerettünk halálát nézzük végig. A cinguláris terület egyébként az érzelmi intelligencia központja. Ezt a mechenizmust egy érdekes kísérlettel igazolták. Éber állapotban végzett agyműtét során (amikor a beteg nem érez fájdalmat) az orvos először a betegnek majd magának okozott fájdalmat egy tűvel. Igazolhatóvá vált, hogy a beteg cinguláris kéregben bizonyos idegsejtek akkor is tüzeltek, amikor ő maga semmit sem érezhetett, de látta a közelében levő szakember fájdalmát.
Az érzelmi fájdalomemlékezet is okozhat fizikai fájdalmat. Erre forrásunk egy konkrét példát hoz. Egy negyvennégy éves mérnök rendszeres szívtáji fájdalmak miatt kereste fel orvosát, melyre a legalaposabb szervi kivizsgálás sem tudott magyarázattal szolgálni. A pszichoterápiás kezelés feltárta a tünetet kiváltó traumákat: a beteg édesapja a szeme előtt hunyt el szívrohamban gyermekkorában. Ezt az emléket pedig aktuálisan az édesanyja elvesztése aktiválta.

A krónikus fájdalom és a fájdalomtól való rettegés kapcsolatáról

Nemcsak egy másik emberen látott fájdalmas érzések válthatnak ki aktivitást a cinguláris agykéregben, hanem különféle érzelmek és gondolatok is. Ilyen például a fájdalomtól való félelem is. Az orvosok régen megfigyelték már, hogy krónikus fájdalom szindrómában igen gyakori, hogy a beteg fájdalmai anélkül szűnnek meg, hogy ez feltűnne neki. Hirtelen észreveszi ezt, de az jut eszébe, hogy ez ismét jelentkezni fog és egycsapásra vissza is tér a fájdalom.

A traumák hatása a génekre: a trauma utáni stressz zavar

Egy benyomás képes pusztán az érzelmi intenzitása miatt agyi „heget” (nyomokat) okozni. Ezt a jelenséget meg kell vizsgálnunk közelebbről ahhoz, hogy megértsük a traumatikus események egészségre gyakorolt hatásait. Egy terápiás kliens esetén keresztül mutatjuk ezt be. Egy negyvenes éveiben járó gyógyszerész rémálmok miatt keresett kezelést. Ezekben egy hét évvel korábbi autóbaleset utolsó pillanata idéződött fel. Ez önhibáján kívül történt, de igen súlyos anyagi és egészségügyi következményekkel járt a számára. A poszttraumás stressz zavar igen gyakori és gyakran fel nem ismert egészségügyi probléma, melynek tünetei az alvászavarok, az érzelmi ingerlékenység, szorongás vagy pánikszerű állapotok és a hirtelen ötlettől vezérelt öngyilkossági gondolatok. Rendszerint napközben is jelentkeznek a rémképek (nem csak rémálmok formájában) és a figyelem összpontosításának nehézségei is előfordulnak. Nem ritka az elkerülő viselkedés és az érdeklődés elvesztése sem. A balesetet, súlyos testi bántalmazást, vagy megerőszakolást átélt emberek 45-65%-ának maradnak ilyen tünetei. Ha valaki „csak szemtanúja” ezeknek az eseményeknek, ennek valószínűsége mindössze 7%. A teljes népesség 8%-a szenved élete során poszttraumás stressz zavarban.

Mi jelent traumát az agynak?

Traumának nevezzük azt az érzelmileg megterelő helyzetet, melyből az ember nem tud elmenekülni. Erre adott tipikus lelki reakció, az úgynevezett disszociáció. Ez azt jelenti, hogy a páciens úgy érzi, mintha elvált volna a saját testétől, mintha kívülről látná önmagát. Az érzelmileg, vagy testileg túlzottan fájó, számunkra feldolgozhatatlan események kibírásának stratégiája ez, melynek azonban nagy ára van. Az agy idegsejthálózatai megjelenítik és tárolják a külvilágból az öt érzékszervünkön keresztül érkező ingereket. Az agy a külső képet belsővé fordítja a megfelelő idegsejtcsoportok egyszerre történő aktivációjának segítségével. A korábbi kellemetlen élményeink az amygdalában tárolódnak, ami a veszélyes tapasztalatainkat tárolja és az eredetihez hasonló veszélyhelyzetben az egész szervezetet képes aktiválni. Úgynevezett veszélygéneket hoznak működésbe. Az agytörzset és a hipotalamuszt a másodperc törtrésez alatt mozgósítja. A hormonális stressztengelyt CRH és kortizol kiválasztására serkenti. Ez a testi reakció teszi lehetővé a szervezet számára azt a különleges erőfeszítést, ami a helyzettel való megküzdést, vagy az ebből való minél gyorsabb elmenekülést szolgálja. Traumahelyzetben azonban nincs kiút! A trauma kapcsán tehát teljes kontrollvesztést szenved el az ember, ami beleég az amygdala emlékezetébe. Ezáltal a vészjelző sejtek válaszkészsége fokozódik, másrészt megerősödnek az idegsejtek közti kapcsolatok, melyek a stresszel összefüggő hormonok kiválasztásáért felelősek. Ez pedig fenntart egy fokozott érzékenységet. Ezt PET segítségével ki is lehet mutatni. A fentiekből következik, hogy a trauma minél korábban következik be, és minél később érkezik a segítség, annál súlyosabb károkkal kell szembe néznünk. A fenti reakciók egyébként tudat alatt is működnek, nem szükséges tehát a veszélyhelyzet tudatosítása a fiziológiai változások létrejöttéhez.

A trauma a gének aktivitását is megváltoztatja

A trauma által elszenvedett lelki élmények a központi stresszgén aktiválásán keresztül hatnak a génstruktúránkra. A CRH termelése ugyanis normál esetben nagyobb kortizol szinttel jár, poszttraumás stressz zavarnál azonban a kortizol szint alacsonyabb. A súlyos trauma hatására tehát összeomlik a stressztengely megszokott működése. A kezeletlen PTSD hatására pedig agyunk is károsodik. Ha ugyanis nem kerül sor idejében a pszichoterápiára, akkor járulékos neurobiológiai következmények lépnek fel. Egy éven belül csökkenni kezd az idegsejtek tömege és száma azokban a területekben (hippokampuszban), melyek szerepet játszanak az emlékezeti funkciókban.
Igen lényeges tehát a trauma utáni azonnali segítségnyújtás, melyet bízzunk szakemberre. A szakszerűtlen beavatkozás (túl korai vagy nem kellőképpen óvatos konfrontáció a fájdalmas érzésekkel) ugyanis akár újra traumatizálódáshoz is vezethet. A PTSD a traumát követően hónapokkal, vagy akár évekkel később is felléphet.
A disszociáció (ha nem dolgozzák fel az ezt kiváltó traumát) akár állandósulhat, mint stresszkezelő mechanizmus, aminek hatására a beteg társas kapcsolatai károsodnak. Akár önálló betegséggé válhat (pl valóságtól való teljes eltávolodás) Előfordulhatnak olyan lelki állapotok is, amikor valaki disszociáció miatt nem emlékszik impulzív, akár öncsonkítással, vagy mások bántalmazásával kapcsolatos cselekedeteire. A disszociáció állandósulása azzal magyarázható, hogy ez olyan géneket aktivál, melyek hatékony fájdalomcsillapító anyagokat szabadítanak fel pl. endorfinokat, endogén opiátokat. Ez pedig gyakran borderline személyiségzavarban, falásrohamokban (nőknél) vagy törvénybe ütköző cselekedetekben (férfiaknál) csúcsosodik ki.

A korai gyermekévek tapasztalatai kikövezik az utat a későbbi testi és lelki folyamatoknak. Ahogy itt is írtuk a korai szerető anyai törődés megvédi a csecsemő stresszgénjeit attól, hogy felnőttkorban túl aktívan reagáljanak. Gyermek és fiatalkorban alakulnak ugyanis azok az idegsejthálózatok, melyek később is mehgatározzák, milyennek éli meg és hogyan értelmezi az ember a környezetét, miképpen alakítja a társas kapcsolatait. Ezen túl pedig a fájdalmas testi-lelki élmények megfelelő feldolgozása létfontosságú.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Bauer, J. (2011) A testünk nem felejt. Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működésére. Ursus Libris. Budapest