Címke: Hatalom

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

 

Az utóbbi hetekben sok szexuális zaklatásra derült fény, színészek vallottak a velük évekkel, évtizedekkel ezelőtt történtekről. Edzőkről, tanárokról, gyermekotthoni dolgozókról derült ki, hogy visszaéltek a hatalmukkal és gyermekeket molesztáltak. Hogyan lesz a munkahelyi ismerkedésből, viccelődésből zaklatás? Mitől erőszak ez? Akár gyermekekről, akár felnőttekről beszélünk, felmerül a kiszolgáltatottság, az eseménysor leállíthatóságának kérdése. Mit tehet egy dolgozó, ha a főnöke a ruhájára vagy az alkatára tett megjegyzéseit nem tudja leállítani? Esetleg nem is mer szólni, hiszen anyagilag függ a munkaadójától. Amennyiben hírességekről beszélünk, könnyen szólhat ez az ismertséggel való visszaélésről, hiszen ha a színész elutasítja a közeledést annak a karrierjére nézve negatív következményei lehetnek. Gyermekek esetén mindenképpen szó van a gyermeki szeretettel, bizalommal való visszaélésről. Hiszen ha egy családtag molesztál egy kiskorút, akkor ha a gyermek észre is veszi, hogy ez helytelen, esetleg ki is meri fejezni, hogy nincs ínyére a dolog, vajon mit szól majd a másik szülő. Felbomlik-e a család, ha fény derül egy ilyen titokra. És ami gyakran nagy kérdés, hisznek-e majd az áldozatnak.

Miért csak évek, sőt évtizedek múltán derül ki a szexuális erőszak?

A titok is súlyos teher

Az elkövetők gyakran úgy alakítják, hogy a szexuális zaklatás miatt az áldozat érezzen bűntudatot (az elkövető helyett). Szégyellje, hogy ilyen helyzetbe került és féljen a titok felfedésének következményeitől. Elhitetik vele, hogy akarta, sőt élvezte a történteket (ez akár igaz is lehet, ami nem ok a bűntudatra, hiszen a történtek miatti felelősség mindig a felnőtté!) Ahogy fentebb írtam, az áldozat gyakran érzelmileg is kötődik az elkövetőhöz. Ez nem csak csak családon belül lehet igaz. Az ún. Stocholm szindróma azt jelenti, hogy a túsz kötődik az őt rabul ejtőhöz, mert a sok-sok bántás mellett figyelmet is kap tőle, ezért az áldozat megkedveli, felmenti őt. A szexuális erőszak áldozatai sokszor csakis saját magát hibáztatják a történtekért! A konkrét történések terhe mellett azt érezhetik, a titok súlyát is kénytelenek cipelni. Képtelenné válnak kilépni a bántalmazás ördögi köréből.

Mi van az elkövető fejében?

Az elkövetők általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz mutogatós bácsik, hanem az esetek legnagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. Az elkövetőknek nincs pontosan meghatározható személyiségprofiljuk, nem feltétlenül van azonosítható pszichés betegségük, nem jellemző, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki. Nem választják el őket a többségtől sem a körülményeik, sem az iskoláik. Maga az elkövetés pedig messze nemcsak vagy nem is elsősorban a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. Az esetek felderítése során szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövető nem hagyományos értelemben érez „nemi vágyat” a gyermeki test iránt (persze ilyen is van, ez a pedofília), hanem a legtöbb esetben a felnőtt-gyerek szerepben megjelenő hatalombéli különbséget éli meg „részegítően”. Ennek alapja, hogy az elkövetők gyakran maguk is szexuális erőszak áldozatai voltak, családjukban nem vették figyelembe érzéseiket, jogaikat. Gyermekként elnyomottnak, a felnőtteknél, kortársaknál kevesebbet érőnek érezték magukat és felnőttként ennek a szerepjátéknak a másik oldalról való megismétlésével próbálják feloldani a saját, korábbi traumájukat. Ne feledjük azonban, hogy ez bűncselekmény!

Honnan vehetjük észre, hogy egy szerettünk, vagy ismerősünk zaklatás áldozata?

Minden eset más és más, az azonban közös vonás, hogy a szexuális zaklatáson áteső gyermek viselkedése megváltozik, rémálmok gyötrik, visszahúzódóbbá, szorongóbbá, szomorúbbá válik, vagy viselkedése túlszexualizált (szexuálisan túlfűtött), impulzív lesz. Ha ezt vesszük észre szerettünkön, barátunkon, vagy tanítványunkon, először mindig vele próbáljunk meg beszélni. Legyünk felkészülve rá, hogy nem, vagy csak nagyon sokára, nehezen fogja elmondani ami vele történt. Nevelési tanácsadótól vagy család- és gyermekvédelmi központtól is tudunk segítséget kérni. Ha tudomásunkra jut valamilyen aggodalomra okot adó körülmény, kötelességünk azt jelenteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer felé.

Mit tehetünk, ha mi magunk éltük át a zaklatást? Fel lehet dolgozni ezt?

Igen, de nagyon fontos, hogy pszichoterápiás kezelésben részesüljön az áldozat. Ha ez nem történik meg akkor az ezt elszenvedő személy társas kapcsolatait és a lelki egészségét is veszélyezteti, súlyosan rombolja ez a trauma. Később párkapcsolati problémák, szexuális zavarok, szorongás vagy akár komolyabb személyiségzavarok is várhatóak.

Mindannyian tehetünk a szexuális erőszak ellen!

Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?
Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?

Ma a társadalom és sajnos a jog is az elkövető pártján áll (hiszen az ártatlanság vélelme alapvető és a szexuális zaklatást sajnos a legtöbb esetben igen nehéz bizonyítani), gyakran olvasni áldozathibáztató véleményeket, melyben az áldozat felelősségét pedzegetik. Például ha egy nő alkoholt fogyaszt, akkor emiatt felmentik az őt szexuálisan bántalmazó férfit. Mindannyiunk felelőssége óriási, hiszen rajtunk múlik, hogy ha bármilyen erőszakról hallunk legyintünk, hiszen ez mindenkivel megtörténik vagy kiállunk amellett, hogy ez nem helyes. Nincs joga a főnökünknek visszaélnie a pozíciójával és olyat tenni, ami nincs a kedvünkre akkor sem, ha a felettesünk. El kell-e viselni a pajzán megjegyzéseket az utcán? Meg kell-e bocsátani egy óvónőnek, ha lekever egy pofont a gyereknek? Csendben kell-e tűrnünk ha ránk kiabálnak? Mindannyiunk felelőssége óriási, hogy elfordítjuk-e a fejünket, vagy beleállunk a konfliktushelyzetbe és kimondjuk: ELÉG. Ezt nem lehet megtenni velünk és szeretteinkkel. Amíg ezt nem tesszük meg minden esetben, az erőszak különböző formái rejtve maradnak és ha nem velünk, akkor majd gyermekünkkel, vagy unokánkkal, barátunkkal történik hasonló…

A cikk a Hit rádióban 2017.10.15-ikén és 2017.11.07-ikén készített élő rádióinterjú kérdéseinek felhasználásával íródott.

Ha érdekli, hogyan vértezheti fel gyermekét a szexuális ragadozók támadásával szemben, ajánlom figyelmébe korábbi írásomat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta