Címke: Gyász

Cukorbetegség kezelése

A cukorbetegség elfogadása: a hatékony kezelés alapja

Egy krónikus betegség (ilyen a cukorbetegség is) diagnózisát megtudni érzelmileg igen megterhelő. Állapotunk elfogadása és egészségünk elgyászolása azonban alapvető ahhoz, hogy végig tudjuk csinálni a megfelelő kezelést és hosszú távon karban tarthassuk a betegségünket. Ennek érzelmi feldolgozása után ismét kialakulhasson a jó közérzet. Sokat hallani a diabétesz szakszerű kezeléséről, a betegség lelki oldaláról azonban nem eleget. Ezért ebben a blogbejegyzésemben erről szólok picit részletesebben.

Mit jelent az, hogy elfogadni a betegséget?

Mindenki tudja, hogy cukorbetegnek lenni rengeteg lemondással jár. Életmódunkat jelentősen meghatározza a betegség, hiszen oda kell figyelnünk az étkezésekre, rendszeres mozgásra, a megfelelő gyógyszeradagolásra és a cukorbetegséggel járó immungyengeség miatt sajnos egyéb betegségek kockázata is megnő. A testtudatosság kialakulása és a lelki egyensúly helyreállítása diabéteszes betegeknél ezért elengedhetetlen! Kevesen tudják, hogy a stresszhormonok milyen drasztikus hatással vannak a vércukorszintre. Ha felidegesítjük magunkat, felmegy a cukrunk akkor is, ha egyébként minden életmód-tanácsot betartunk. Lényeges ezért cukorbetegként megfelelő stressz-kezelő stratégiákat kifejlesztenünk.

Honnan tudhatjuk, hogy valaki nem dolgozta fel a diabétesz diagnózisát?

Mivel nincs két egyforma ember, két egyforma reakciómód sincs, ezért itt csak néhány árulkodó jelet sorolnék fel, ami arra utal, hogy érzelmileg nem dolgoztuk fel, hogy diabéteszesek lettünk. Nem vesszük elég komolyan a betegséget: nem tartjuk be az orvos utasításait, nem (vagy nem megfelelően) szedjük a gyógyszert. Levertek lehetünk, nem tudunk a munkánkra figyelni. Megváltozik a kapcsolatunk a barátokkal, családtagokkal. Önsajnálat jelentkezik. Az is gyakori, hogy valaki a másik végletbe esik át, túlzottan egészségesen él, másra nem is jut energiája.

Hogyan gyászoljuk el az egészségünket? Miként építsük bele az önmagunkról alkotott képünkbe a cukorbetegséget?

A gyásszal már mindenki találkozott, vagy találkozni fog hozzátartozóinak, ismerőseinek, barátainak halála, vagy akár egy válás kapcsán. Veszteségre adott normál reakcióról van szó, ugyanakkor krízis helyzetnek is tekinthető, hisz ilyenkor gondolkodásunk, érzelmeink és magatartásunk is eltér a megszokottól. Cukorbetegség diagnózisát megtudni olyan, mintha a kezünket amputálnák, vagy meghalna egy szerettünk. Egy komplex érzelmi folyamat, ami fájdalmas érzésekkel jár! Ennek hossza, intenzitása és lefutása is egyéni.

  1. Normál gyász esetében a gyász folyamata rendszerint egy sokkos állapottal kezdődik, melyre érzelmi bénultság, vagy épp az érzelmek kontrollálhatatlanságának érzése jellemző. Pl. dühöng, amikor megtudja a diagnózist.
  2. Ezután az ún. kontrollált szakasz teljes passzivitás vagy túlzott aktivitás is jelentkezhet, sokszor úgy érzi a gyászoló, hogy mint egy robot teljesíti kötelességét. Távol tartja magától az érzéseket.
    Egy idő után ez nem fenntartható, ezért érzelmi viharok következnek.
  3. A gondolkodás is megváltozik. Jellemzően szomorúság, magány érzése, üresség érzés, tehetetlenség, harag, bűntudat jelentkezik. „Mivel érdemeltem ki, miért pont én ezt a betegséget?” A magatartása is megváltozik a gyászolónak: általában visszahúzódó lesz, sem a jövő, sem a környezete nem érdekli, „mintha megállna az idő”.
    Testi változások is lehetnek ilyenkor: alvászavar, az étvágy megváltozása, gyengeség, energiátlanság érzése, meglassultság.
  4. Idővel az érzelmek intenzitása csökken, testi tünetek fokozatosan enyhülnek, és képessé válik a gyászoló a környezete felé és a jövő felé is megnyílni, érdeklődést mutatni. Újra törődik önmagával (egészségesen él, de nem viszi túlzásba), ápolja társas kapcsolatait, örömét leli a munkájában.

Hogyan segíthet a család?

Az egyik legfontosabb, hogy hagyjuk a gyászolót saját tempójában és módján gyászolni. Ha igénye van a cukorbetegséggel kapcsolatos veszteségekről beszélni, és a család elbírja érzelmileg ezt a segítségadást, akkor hallgassa meg. Az olyan bátorításnak szánt mondatok, mint pl. “Gondolj csak a jóra, a pozitívra”, “Most már ideje abbahagynod a szomorkodást”– sajnos nem segítenek. A szenvedést ugyanis nem lehet megspórolni! A gyásznak le kell zajlania ahhoz, hogy ne alakuljanak ki pszichoszomatikus betegségek, vagy egyéb problémák. Legyünk türelmesek és elfogadók, bírjuk ki a könnyeket, viseljük el az esetleges dühöt, amit a gyászoló ilyenkor megél. Ez jelenti a legnagyobb segítséget.

Milyen lelki nehézségekre kell jobban odafigyelnünk cukorbetegség esetén?

Ahogy fentebb volt szó róla, nagyon fontos lelki állapotunk karbantartása diabétesz esetén, mivel a különféle stresszhormonok felszabadulása gátolja az inzulin megfelelő hasznosulását. Sajnos a betegség néhány lelki problémára is hajalmosít, ezekről lesz most szó.

A cukorbetegség (diabétesz) és a depresszió kapcsolatáról

A depresszió előfordulása cukorbetegeknél kétszer gyakoribb, mint az átlagnépességben. Egy felmérés szerint a depresszióban is szenvedő diabéteszeseknek kevesebb, mint húsz százaléka kap megfelelő kezelést depressziójára, mert utóbbi nem kerül diagnosztizálásra. Depresszív állapotban azonban a viselkedés feletti kontrollképesség csökkenhet, így a szövődmények kockázata megnő. Ezért fontos, hogy a depresszív tüneteket felismerjük, és megfelelően kezeltessük. Már az enyhe depresszió is kezelésre szorul!
Enyhe a depresszióról beszélünk, ha az alább felsoroltakból néhány tünet jelen van, de a legtöbb tevékenységét tudja folytatni a beteg:
örömképesség csökkenése
• ingerlékeny vagy levert hangulat a nap nagy részében
• koncentrációs problémák
étvágy megváltozása
• súlyváltozás
• alvási problémák
értéktelenség érzés
döntési nehézség
• mozgásban meglassulás, vagy nyugtalanság
• napi szintű fáradtság érzés
a halál gondolatával való foglalkozás.
A depresszió antidepresszáns gyógyszerekkel és pszichoterápiával hatékonyan gyógyítható. Enyhe esetben elegendő lehet a pszichoterápia (ennek eldöntése azonban klinikai szakpszichológus, vagy pszichiáter feladata!). Bizonyított, hogy a depresszió kezelése a szénhidrát anyagcserét javítja. Ezért cukorbetegség korai és késői szövődményeinek kockázatát is csökkenteni tudjuk a szakszerű lelki kezeléssel.

A cukorbetegség és a szorongás kapcsolatáról

A szorongásos tünetek is gyakoribbak diabéteszben, mint az átlagnépességben. Különösképpen a diagnózis megkapását követő egy évben. A szorongás fizikai tünetei hasonlíthatnak a hipoglikémia tüneteihez, így fontos, hogy el tudjuk különíteni a kettőt. Jellegzetes szorongásos tünetek: szájszárazság, remegés, zsibbadás, ájulás érzése, mellkasi panaszok, gombócérzés a torokban, nehézlégzés, halálfélelem, mozgáskényszer a lábakban, izzadás, hányinger, hasi panaszok, belső feszültség érzése. Azt, hogy vannak-e szorongásos tünetei az alábbi linken elérhető kérdőív segítségével felmérheti. A szorongás a depresszióhoz hasonlóan szintén orvosolható gyógyszeresen és pszichoterápia segítségével is.

Néhány szó a neuropátiás fájdalomról

A cukorbetegség kedvezőtlenül hat az érrendszerre és az idegeket is roncsolja. Ezzel összefüggésben különféle fájdalomtünetek jelentkezhetnek, melyeket neuropátiás fájdalomnak nevezünk. Előfordul, hogy (még) nem kimutatható a testi ok, de a beteg szenvedése jelentős. Ide kapcsolódik krónikus fájdalomról szóló írásom. Ebből kiderül, hogy miként képeződik le a fájdalom az agyunkban és milyen érzelmi és egyéb hatások határozzák meg azt, milyen erősségű a szenvedésünk. Hogyan lobbanthat be egy traumatikus élmény fájdalom-emléket, ami fizikai fájdalomban, vagy akár komplett betegségben manifesztálódik.

Miért fontos a cukorbetegek lelki nehézségeinek megfelelő kezelése?

A lelki problémák tehát éppúgy kézben tarthatók, mint maga a cukorbetegség. Fontos, hogy a beteg azt érezze, ura a helyzetének, sőt, szakértője a saját a betegségének. Ha úgy érzi lelki problémáit egyedül nem tudja uralni, vegyen igénybe szaksegítséget, hiszen lelki állapotunk szoros összefüggésben van fizikai egészségünkkel.

A blogcikket a székesfehérvári cukorbetegek egyesületének felkéréséből 2019. május 28-ikán a Fehérvári Civil Központban tartott előadásom alapján írtam.

Javasolt olvasmányok:

Friedman, R. (2014) Gyógyulás a gyászból. Zafír Press
Kast, V. (1999) A gyász. Park Könyvkiadó
Tatelbaum, J. (1998) Bátorság a gyászhoz. Pont Kiadó
http://onlinetanacsadas.com/amit-kevesen-tudnak-kronikus-fajdalomrol/

leszokás

Kiút a függőségből 1. rész

Az előző két blogbejegyzésemben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfügők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól írtam. Ebben és a következő bejegyzésemben pedig arról szólok részletesen, hogy mik szükségesek ahhoz, hogy megmenekülhessünk szenvedélyeink rabságából.

Mi segít a gyógyulásban?

Ha az ember alacsonyabb rendűnek érzi önmagát, képtelen jól érezni magát a bőrében. Aki ezt el sem ismeri, annak nincs mi ellen küzdenie. A bizonytalanság és a gátlások, az önmagunkkal kapcsolatos kételkedés nem múlik el attól, hogy felismerjük mindezt. Sőt, előfordul hogy minden ami ellen küzdünk, megerősödik. Teljes külső függetlenség ugyan nem létezik, de az ember érezheti magát teljesen szabadnak és szuverénnek. Az tud azonban boldog lenni, aki megismeri önmagát és elfogadja a negatív tulajdonságait is! Szégyenteljes érzés nem önmagunkat adni, míg boldoggá tesz azt érezni és azt mondani, ami valóban a sajátunk. A függőségek gyógyításában tehát a kisebbrendűségi érzés megváltoztatása a legfőbb feladat. Ehhez fontos hogy legyen egy olyan hely, ahol megvédik a függőt, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindent kimondhat, minden kínzó érzéstől és körülménytől megszabadulhat. Kockázatok nélkül levetkőzheti a gátlásait.

Függőség: természetes érzés, vagy betegség?

Érdemes tudni, hogy a korai bevésődés következménye a függőség: mindannyiunknak szüksége van arra az érzésre kisgyermekként, hogy szüleink vártak ránk, szeretnek bennünket és megvédenek minket. Ha ez az ősbizalom nem alapozódik meg, akkor előbb-utóbb kialakul valamiféle függőség. Akinél hiányzik az ősbizalom, az egész életében támaszt keres. Amit önmaga nem képes egyedül megtalálni. Fontos azt hangsúlyoznunk, hogy a függőség érzése alapvetően nem káros, hiszen a kisgyermeknek az életben maradáshoz szüksége van a szüleire, ezért a gyermekek mindent megtesznek ha szüleiknek segítségre van szükségük. Rengeteg felnőtt fél attól, hogy elveszíti a szüleit. Ez csak akkor változik meg, ha valaki más lép a szülők helyére és átvállalja a függő személyiségű emberért a felelősséget. Ilyenkor kialakul azonban egy újabb függőség. Az érzelmi függés jele, hogy átvesszük szüleink értékrendjét és véleményét anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azt. Az érintettek persze legtöbbször azt hiszik, hogy saját meggyőződéseikről beszélek és nem veszik észre hogy sokkal inkább a szüleiktől átvett nézetek között vergődnek. A szülő véleményétől való függés különösen akkor hátrányos, ha az leértékeli vagy megszégyeníti a gyermeket.

Mi szükséges a gyógyuláshoz?

A gyógyuláshoz tehát szükséges az hogy ezek az emberek átmenetileg megszakítsák a kapcsolatukat a domináns szüleikkel. Enélkül a függő személyiségű emberek képtelenek reálisan látni őket. Tudnunk kell azt is, hogy a függetlenséggel kapcsolatban óriási szorongás van a függőkben. Ha az ember személyes határait gyermekként megsértik és ezt a határátlépést rendszeresen elkövetik akkor annak az lesz a következménye, hogy túlzottan kiszolgáltatottnak érzi majd magát másoknak. Nem mer érvényt szerezni a saját álláspontjának, vagy megvédeni magát. Mások kritikáját megsemmisítőnek éli meg. A függetlenné váláshoz tehát meg kell ismernünk saját sebezhető, belső önmagunkat! Mindemellett kifejleszteni a védekező képességeket. Akkor fogják ugyanis csak tisztelni mások az embert, ha az érdekeit védelmezni és képviselni tudja.

A változás útján

Amikor a függő személyiség szerkezetű ember változni kezd, jellegzetes ellenállással találja magát szembe a családjában. A körülötte élő emberek megszokták már, hogy feláldozza magát alkalmazkodik ezért a környezet ellen fog állni a változásnak. Újra és újra megpróbálják majd manipulálni, hogy minden olyan legyen, mint régen. A függők terápiájában ezért a leghatékonyabb az addiktológiai/rehabilitációs osztályos kezelés. Ennek során az új közösségben a függőnek lehetősége van begyakorolni az új viselkedésmódokat. A szakemberek gyakran tapasztalják hogy a klinikán lezajló pozitív fejlődés a hazatérés után visszaesik, a függők újra az alkoholban, vagy más szerekben keresnek vigaszt.

A belső szabadság elengedhetetlen…

A függőségtől és a kisebbrendűségi érzésektől való megszabaduláshoz szükséges, hogy megszüntessük a gondolkodásunk korlátait és olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában. A korai években a szüleinktől elszenvedett érzelmi kizsákmányolás az oka a belső szabadság hiányának. Gyakran segít, hogyha egy levél formájában megfogalmazzuk álláspontunkat a szüleink felé. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberek megismétlik gyermekkori drámájukat akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Más kérdés, hogy felnőttként más módon nyilvánul meg ez. Bár a szereplők mások, a téma ugyanaz marad. A felnőttkori konfliktusok sokszor nagyobb szenvedést okoznak mint a gyermekkoriak.

A függőségek és a pszichoszomatikus megbetegedések sokszor olyan gondokra utalnak melyeket nem akarunk felismerni!

A nehézségek legyőzéséhez azonban feltétlenül szükséges hogy megértsük saját személyes drámákat és ezt pszichoterápia segítségével feldolgozzuk. Ha tetszik, ha nem, már kora gyermekkorunkban megírják életünk forgatókönyvét, ami a férfi-nő és a szülő-gyermek kapcsolatokat illeti. A szülők feltétel nélküli szeretetére minden embernek szüksége van. Ez elengedhetetlen a gyermek egészséges testi-lelki fejlődéséhez. A szülő-gyermek kapcsolat megoldatlan konfliktusai olyan érzelmi sebeket okoznak, amelyeket ha nem sikerül a szülővel rendezni, az ember tudattalanul olyan társat választ magának, akivel ezt újra megpróbálhatja. Például a lány az iszákos apját nem tudta megmenteni, ezért most megpróbálja részeges férjét ki gyógyítani az alkoholizmusból. Ha valaki a szüleitől nem kapott kellő mennyiségű/minőségű szeretetet és elismerést, az ösztönösen olyan partnert talál, akitől ugyanúgy nem kaphatja ezt meg. Akit a szülei függő szerepben tartottak az olyan partnert keres magának, aki uralkodik felette és mindent elintéz neki.

Drasztikus változások kellenek

A függőségtől való megszabaduláshoz sajnos csak radikális változások útján lehet eljutni: le kell válni a domináns szülőkről, ahhoz hogy önálló életet élhessünk. Gyász nélkül tehát a gyógyulás elképzelhetetlen. Aki felismerte a saját történetét az tudja hogy mekkora erőknek volt kiszolgáltatva és hogy ennek következményeképpen mennyire meg kellett sérülnie. Fontos hogy a haragunk kifejeződése juttathassuk. Aki dühében sír az utána nem könnyebbül meg, hanem még rosszabbul érzi majd magát. A valódi gyászmunka ismérve hogy utána jobban érzi magát az ember. Ez szükséges ahhoz, hogy az ember megtanuljon kiegyezni a sorsával. Óriási bátorság kell ehhez a lelki munkához! A terápiás közösség (osztály, AA csoport) feladata tehát a bátorítás illetve az, hogy reális tükröt tartson a függő elé. A társak körében történő tanulásra azért van szükség, hogy a függő érzelmileg is utolérje a valódi életkorát. A függők terápiája évekig eltart, mivel ezek az emberek nagyon alkalmazkodók és barátságosak, nem mutatják ki a foguk fehérjét még a klinikán sem. Itt is a függő viselkedésmintákra rendezkednek be, ezért ha nem kapnak kritikát úgy érezhetik, hogy haladnak. Ehhez azonban szükséges kibontakoztatnunk a csakis miránk jellemző destruktív viselkedésmintázatokat. Ez után lehet csak megváltoztatni ezt a dinamikát. A függők alapvető problémája a saját szükségleteik elhanyagolása. Önértékelésüket gyakran azáltal próbálják meg stabilizálni, hogy folyton elérhetőek mások számára. Boldogok ha segíthetnek, de legbelül üresnek és értéktelennek érzik magukat. A terápiás kezelés csak akkor lehet sikeres, ha fel lehet ismerni ennek a viselkedésnek a romboló hatását és meg lehet változtatni azt.

A terápia első része tehát mindig a megvilágosodásé: meg kell értenünk a saját drámákat az érzelmi kizsákmányolásunkat. Miután tudatosultak bennünk a nehézségeink és ezek összefüggései, akkor a hiányosságainkra is jobban rálátunk. Ilyenkor a páciensnek elismerésre van szüksége, mert ez biztosítja számára a motivációt a további változáshoz. A függőség dinamikája más utakat is követhet. Nagyon gyakori az is, hogy a függők túlzottan pozitív módon látják önmagukat és a legnagyobb lelki nyugalommal helyezik a saját szükségleteiket a többieké elé. Nehezen fogadják el a valóságot. Ebben az esetben is szükség van azonban a hitelessé válásra. Arra, hogy beismerjük saját gyengeségeinket. Ettől szabadabbak és magabiztosabbak leszünk. Minden függő és családtagja számára elengedhetetlen, hogy a személyisége árnyékban levő oldalával is foglalkozzon. Itt találjuk meg ugyanis azokat a dolgokat, melyekre szükségünk van a gyógyuláshoz. Még a legfélénkebb embernek is szüksége van néha az uralkodó és erőszakos fellépésre, melyet ha mi magunk nem merünk megtenni, akkor majd olyan partnert választunk aki hajlamos erre.

Következő cikkemben a függőségből való kilábalást kísérő belső változásokkal fogok részletesebben foglalkozni. Augusztus 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Miben más  a gyermekgyász, és hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

Hogyan éli meg a gyermek a gyászt?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

3 generáció

Azok a mai fiatalok…

Sokszor halljuk az idősebbektől, hogy mennyi baj van „a mai fiatalsággal”, lusták, motiválatlanok, illetlenül viselkednek, kihasználják a szüleiket. Az idősebb generációk tagjai gyakran hangot adnak ellenérzéseiknek, viszont kevesen veszik a fáradtságot, hogy a jelenség mögé tekintsenek.

Mannheim Károly generációelmélete alapján születési éveik szerint korszakokra bonthatjuk az emberiséget. Szerinte az újabb generációk tagjai konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és annak átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük. A korszakok váltásának alapját ő a technikai fejődésben látta. A megkülönböztetést a XX. században kezdték el: az első volt a veteránok korszaka (1925 és 1945 között születettek), majd ezt követte a baby boom időszak (1946 és 1964 közöttiek). Az X generáció az 1965 és 1979 között napvilágot látottaké, amit az Y generáció követ. (1980 és 1995 közöttiek) Végül elérünk a Z generációhoz, akik 1996 és 2010 között születtek. A jövő az alfa generációé, ők a 2010 után születettek. Az utolsó két generációban közös, hogy életük fontos részét képezi az internet, jelen írásomban velük foglalkozom részletesebben.

Milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben? Ezek hogyan hatottak a különbözö generációkra?

Az utóbbi évtizedekben az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, munkavállalás, a szülői ház elhagyása, házasságkötés, gyermekvállalás) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, sorrendjük is megváltozott. A felsőfokú tanulmányok többnyire együtt járnak az önálló jövedelem hiányával, a fiatalok (ezen most az Y generáció tagjait, a 19-34 éves korosztályt értem) szüleiktől várják az anyagi segítséget. Az instabil gazdasági környezet miatt sok hallgató negatív jövőképpel rendelkezik, hiszen látja, hogy sok a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső friss diplomás. Ennek hatására úgy dönt, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetni a tanulásba, a vizsgák miatt aggodalmaskodni. E döntéssel elodázhatja azt a bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem elvégzése után munka nélkül marad. A túl hamar, tapasztalatok hiányában megtörtént pályaválasztás és a módosítási lehetőség hiánya könnyen elkedvetlenedésbe torkollhat. Nem szeretnének semmit sem elkapkodni, akár karrierépítésről, akár családalapításról legyen szó. Intő példaként szolgálnak számukra a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Ezért tehát a fiatal halogatja a döntést, ki kívánja várni az „igazit”. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő felsőoktatási intézmények nem készítenek fel a fix munkaidőre sem. A főiskola alatt megszokott gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik a munkába állás után. Éppen ezért a pályakezdők egy része néhány év után megtorpan: a dolgos hétköznapok hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá válnak.

Milyen nehézségekkel állnak szemben a mai fiatalok? Mi zajlik bennük ennek kapcsán?

Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot. Ez az ún. kapunyitási pánik, ami céltalanságban, ingerlékenységben, álmatlanságban, depresszív és szorongásos tünetekben jut kifejeződésre. A jövőképet célok és elvárások helyett félelmek és reménytelenség uralják. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves tehát nem látja maga előtt a lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jut erre a következtetésre.
Mindenki szembesül szorongással a gondtalan gyermekkor után a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal együtt mi magunk építjük fel. A krízis kimenetelét sok minden befolyásolja, például hogy befejeződött-e már a szülőkről való érzelmi leválás, kirajzolódik-e egyáltalán egy vonzó karrierút. Amennyiben a fiatal szüleivel jó viszonyt ápol, szívesen a szülői házban maradhat, ami a kényelmi funkciók mellett egyfajta felelősség-megosztással is jár. A felnőtté válással magunk mögött kell, hogy hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. Ezek elvesztése gyászreakciót indít be, ami minden korszak lezárulásának természetes velejárója és általában magától elmúlik néhány hónap alatt. Legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. A szűkebb közösség szerepe azonban kulcsfontosságú a pozitív kimenetel szempontjából: bátorítással, és a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes fiatal hagyja el a családi fészket.

A Z generáció (18 év alattiak) azért jelent váltást a korábbiakhoz képest, mivel az ebbe született fiatalok már nem ismerik az internet nélküli világot. Manapság gyakran előfordul, hogy egy gyermek hamarabb tanul meg kezelni egy okostelefont, mint hogy megtanulna olvasni: a technika és a média által szocializálódik. Ezáltal a személyes kapcsolatok kárára a virtuális tér értékelődik fel számukra. Ráadásul ezek a fiatalok a média hatására nagyon könnyen befolyásolhatók. Míg régen a család közösen végezte a dolgát, melyben a gyermek is tevékenyen részt vett, mára a gyermekek idejük nagy részét az iskolában töltik. Itt kortárs csoporttal vannak együtt, melynek szerepe így jelentősen megnőtt a család rovására. Szabadidejüket egyre inkább televíziózással és az internetezéssel töltik, egymással kapcsolatot a virtuális valóságban tartanak. A negatívumok mellett természetesen pozitívumok is vannak: elmondható, hogy nyitottak az újdonságokra, a problémamegoldás terén rugalmasak, és – részben az internetnek köszönhetően – remek virtuális kommunikációs készséggel rendelkeznek.

Mint látjuk, minden új generáció egy teljesen más szemlélettel rendelkező csoport, mint elődeik, így problémáik megoldása is új nézőpontokat követel meg, azonban amennyiben megpróbáljuk megérteni őket és az erősségeikre építünk, könnyen a társadalom hasznos tagjaivá tehetjük őket.