Címke: Érzelmi biztonság

Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermeke

Mit él meg az, aki érzelmileg éretlen szülő mellett nő fel?

Érzelmileg éretlen szülő mellett felnőni magányos megtapasztalás, melyet gyermekként ráadásul még nem is tudunk szavakba önteni. Gyakran az utal vissza erre, hogy a kliensek felnőve is belső ürességre panaszkodnak. Klinikai munkám során tapasztalom, hogy az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező szülők mellett felnőtt személyek tartanak az erős érzelmektől, lelkiállapotukat talán a fájdalmas szó írja le legjobban. Vonakodnak segítséget kérni, másokkal bizalmatlanok. Ez sokszor azért alakul ki, mert a nem kellőképpen kiegyensúlyozott szülő dühössé válik, ha gyermekét felzaklatja valami. Tehetetlensége miatt érzet haragját pedig gyermekébe vetíti. Így a gyermek hamar megtanulja, hogy csakis önmagára számíthat. Érzelmeit szégyelli. Mások igényeit rendszerint a sajátja elé helyezi és semmit sem vár el cserébe. Bűntudata van negatív érzései miatt, vagy eleve megtanulta, hogy bármiféle érzelem kimutatása a gyengeség jele. Párkapcsolataiban és baráti viszonyaiban is olyan partnereket választ, akik kihasználják. Az önismeret hiánya vagy a múltbéli fájó emlékek elfojtása (esetleg megtagadása) miatt pedig a múlt megismétli önmagát.

Az érzelmileg éretlen családokban tehát a gyerek megtanulja, hogy meg kell felelnie a szülők (és a világ) elvárásainak, ezért egy szerep személyiséget alakít ki. Szülőként folyton visszajelzéseket adunk gyermekeinknek, hiszen a gyermekek minden megnyilvánulásunkból leszűrik az érzelmeinket. Viszonyulásainkkal ezért észrevétlenül is formáljuk a viselkedésüket. Nem is kell kimondanunk a gondolatainkat, a gyerek akkor is érezni fogja, ha csalódottak vagyunk, amelyre viselkedésével reagál majd. Ha például kétségbeesünk, amikor gyermekünk szomorú, a fiatal megtanulja hogy negatív érzéseit elrejtse, ezzel biztosítva a szülő kiegyensúlyozott(abb) lelki állapotát. Jól oda kell tehát figyelnünk, ha azt éreztük, nem kaptunk elég feltétel nélküli elfogadást gyerekként, vagy ha a tágabb családunkban valamilyen lelki betegség, függőség vagy esetleg öngyilkosság van. A tudatosság az egyetlen út, ami segít jó szülővé válnunk, megadni a gyermekeinknek az érzelmi biztonságot és támogatást, melyre az egészséges lelki fejlődésükhöz szükségük van.

Mi az az érzelmi érettség?

Az érzelmi érettség alatt azt értem, hogy a szülő megfelelően rá tudjon hangolódni csecsemője szükségleteire, azokat kielégítse. Érzelmileg elég érett-e a gyermekvállalásra?Később megtanulja őt úgy támogatni, empatikusan megérteni hogy közben saját és társa, valamint a tágabb szociális környezet igényelit, valamint a társadalom elvárásait is figyelembe veszi. Érzelmeit nyíltan kifejezi, élvezi a bensőséges kapcsolatokat. Felméri viselkedésének hatását másokra, képes elvont módon, objektíven gondolkodni önmagáról és a világról, közben kapcsolatait ápolni.
Természetesen mindenkivel előfordul, hogy fáradtság, betegség, vagy valamilyen tartós stresszhatás (trauma) hatására kevésbé integrált (érett) módon viselkedik. Ez természetes. Ebben az írásban azonban a tartósan éretlen viselkedés hatásait részletezem.

Milyen jelekből tudhatjuk, hogy szüleink érzelmileg kellőképpen érettek voltak-e?

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket/mérlegeljük az állításokat és válaszoljunk rájuk elfogulatlanul. Gondoljuk végig mind az anyai, mind az apai oldalt.

Mennyire nyitott mások véleményére? El tudja fogadni a különbözőséget, vagy meg akar győzni arról, hogy ugyan azt gondoljuk, amit ő?
Általában kiegyensúlyozott, vagy gyakran válik indulatossá?
Hibáztat-e másokat?
Először cselekszik és utána gondolkodik?
Beszámol-e a saját bizonytalanságáról?
Kielégíti-e a saját igényeit, vagy ezt másoktól várja el?
Függ-e mások megerősítésétől?
Nagy figyelmet igényel?
Igaz-e rá, hogy gyakran gyerekesen viselkedik, de ezt nem veszi észre.
Kerüli a szoros, intim kapcsolatokat?
Igényeit nem fejezi ki nyíltan. Mások befolyásolásával igyekszik elérni, amit akar.
Viselkedése következetlen.
Intenzív, de felszínes érzelmek jellemzik.
Nincsenek ambivalens érzései.
Önmegvalósításra képtelen. (Vagy meg sem próbálta a saját útját járni.)
Gyakran ünneprontó.
Mindent szó szerint vesz. Stressz esetén nehézséget jelent számára az elvont gondolkodás.
Ha zaklatott, felidegesít másokat is.

A fent taglalt kérdések az érzelmi éretlenség jelei, így ha több jellemző illik a felmenőnkre, akkor feltételezhetjük, hogy ebből fakadóan adódhatnak nehézségeink. Szüleink érzelmi érettségének tisztázása azért is fontos, hogy tisztázzuk velük és a kapcsolatunkkal kapcsolatos elvárásainkat. Ha mi magunk is szülők vagyunk, érdemes szem előtt tartanunk még valamit: Először a saját érzelmeinkkel kell szülőként tisztában lennünk, csakis utána lehetünk képesek a gyermekünk igényeire ráhangolódni!

Milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel?

Gondoljuk végig, mennyire igazak ránk az alábbi állítások.

Nehézkes a párbeszéd, a kommunikáció egyoldalúnak tűnik.
A harag nem kifejezhető.
Passzív-agresszív viselkedés jellemző.
Nem tesz erőfeszítést, hogy megértse a másik nézőpontját.
Érzelmi igényeit nem mondja ki.
Nehéz adni neki.
Gondolatolvasást vár el, vagy érzelmileg zsarol, ha valami nem a kedve szerint zajlik.
Azonnal megbocsátást vár el egy bocsánatkérés után.
Összeolvadás, nem pedig valódi közelség jellemzi.
Irányítani akarja mások viselkedését.

Milyen érzelmileg éretlen szülő típusok léteznek?

Általánosságban elmondható, hogy az érzelmileg éretlen szülő kapcsolatát a gyermekével az érzékenység/érzéketlenség, elfogadás/elutasítás, együttműködés/beavatkozás és elérhetőség/figyelmen kívül hagyás szempontjából lehet jól leírni. Ezek mentén a dimenziók mentén 4 szülőtípust különíthetünk el. Ennek végpontjai súlyos pszichés problémákat jeleznek, gyakoribbak azonban az átmenetek.Érzelmileg éretlen szülők

Az érzelmes szülő kiszámíthatatlan, erős szorongás jellemzi, ezért a gyermekének képtelen biztos támaszt nyújtani. Bár a külvilág felé fegyelmezett a viselkedése, intim igényeit a manipuláció segítségével elégíti ki. Gyermekei gyakran áldozat típusok, mert azt tanulják szüleiktől, hogy a saját vágyukat a másikénak kell alárendelni.
A céltudatos szülők mindig elfoglaltak és határozottak, igyekeznek mindent tökéletesebbé tenni maguk körül. Ennek érdekében gyerekeikkel gyakran kemények és elutasítóak, mindenbe beleszólnak. Vizsgáztatják és minősítik őket.
A passzív szülő gyakran a háttérbe húzódik, a többi típussal ellentétben egyáltalán nem agresszív. Akkor sem lép azonban, ha a partnere elhanyagolja, vagy bántalmazza a gyereket. A heves érzelmekre ugyanis visszahúzódással válaszol. A problémákat elbagatellizálja, gyakran a könnyebb utat választja (ha lehetősége adódik, elhagyja a családot). Nem állít megfelelő korlátokat és nem ad elég útmutatást a gyermekének.
Az elutasító szülők nem vágynak intim kapcsolatra, jobban szeretik ha békén hagyják őket. A szülők kívánságai irányítják a család életét, keveset vannak együtt. Fizikai bántalmazásra hajlamos ez a szülőtípus.

Hogyan reagál a gyermek az érzelmileg éretlen szülőre?

A gyermekek megtanulják, milyen szerepet várnak el tőlük a szüleik és igyekeznek a viselkedésükkel a kedvükre tenni, teljesíteni ez elvárásaikat. Mivel a szülőnek kielégítetlen érzelmi igényei vannak, próbálja ezeket a gyermek kielégíteni. Ezért azonban sokszor nem jár köszönet. Saját énjük elnyomása mellett gyógyító fantáziákat találnak ki a gyerekek, ami arról szól, mitől javulhatna a helyzet. Mikor áll vissza a világ rendje és fogja a szülő az ő érzelmi szükségleteiket kielégíteni. Ez megadja az erőt a nehéz helyzet átvészeléséhez, de egyúttal hamis illúziót is jelent. Sokan hiszik hogy kellő kitartással meg tudják változtatni az embereket maguk körül. A gyógyító fantáziák azonban nem működnek. Például sok gyerek azt gondolja, hogy ha érzelmileg elérhetetlen pl. depressziós anyja végre jól lesz, majd élheti a saját életét. Ez azonban sosem következik be, de a gyermek háttérbe szorítja saját vágyait, hogy a szülőn segíteni próbáljon. A gyógyító fantáziák forrása, hogy tudattalanul mindannyian vágyunk arra, hogy végre megkapjuk szüleinktől azt a szeretetet és elfogadást, amire mindig is szükségünk lett volna. Az érzelmileg éretlen szülő gyakran ráerősít a gyermeke szorongására, hogy azt érezhesse, valakinek végre szüksége van rá. Van, hogy a szülő azért szólja le a gyermekét, hogy hozzá képest erősnek érezhesse magát. Igen gyakori, hogy a szülő nem képes valamilyen érzelmet például haragot megélni, ezért azt a gyerekébe vetíti. Ezért pedig egy természetes reakció miatt is önzőnek, vagy tiszteletlennek címkézi őt. Sokszor tapasztalom, hogy a szülő-gyermek kapcsolat annyira kimerítő, hogy a felnőtt férfi vagy nő számára már nem is jut energia a párkapcsolat kialakítására.

A szerep-én ráadásul nem lehet egy bensőséges párkapcsolat alapja, mert hiányzik belőle a hitelesség és a mélység. Ezen túl még az is probléma vele, hogy senki sem képes a végtelenségig elfojtani a saját vágyait, azok előbb-utóbb így, vagy úgy előbukkannak.

Hogyan reagálnak a gyermekek az érzelmileg éretlen szülőre felnőttként? Mit tehetünk felnőve, hogy megszabaduljunk a szüleinkkel való megterhelő kapcsolat rabságából és végre önmagunk lehessünk? Erről szól majd a következő blogbejegyzésem. Szeptember 21-ikén várom vissza vele szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Hogyan viselkedem szülőként?

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. A túlzott közelség is kerülendő a gyermekkelAz egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

A kisgyermekes lét buktatói

Ahogy korábbi írásaimban említettem, egy párkapcsolatban folyamatos változások zajlanak, az egyének belső szükségleteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Az idő előrehaladtával (és a gyermek növekedésével) minden családnak meg kell küzdenie bizonyos feladatokkal, melyek normális módon megterhelik a családtagok alkalmazkodó képességét. Ezt megelőzően az elköteleződés és a gyermekvállalás megpróbáltatásairól volt szó, most pedig a gyermek cseperedésének nehézségeivel, illetve ennek párkapcsolatunkra gyakorolt hatásával fogok foglalkozni.

Kisgyermekkel az élet…

A gyermek növekedése, fejlődése egy sor változást okoz a szülők párkapcsolatában, amihez alkalmazkodniuk kell. Ezek közül kiemelném az akarat fejlődését (a dackorszak, hisztik megjelenését), ami feszültséget kelt a szülőkben. Különösen nehéz megértenünk és (jól) kezelnünk gyermekünk önállósodási törekvéseit, ha szülőként nem vagyunk kellőképpen érzelmileg teherbíróak. Ez gyakran előfordul, ha valamilyen veszteség ért minket, esetleg mi magunk nem tudjuk kontrollálni az indulatainkat, megfelelő módon levezetni a feszültségünket, vagy egyszerűen mi sem kaptunk elég figyelmet gyermekkorunkban (minket sem értettek meg, szükségleteinkre nem hangolódtak rá a szüleink).

Ebben az időszakban a szülő-gyermek kapcsolatban felerősödnek a negatív érzelmek, indulatok, melynek kezelése higgadt végiggondolást igényel. A gyermek fejlődésével járó változások a szülőktől rugalmasságot, kellő önismeretet, a közös nevelési elvek kialakítása pedig jó kommunikációt feltételez. A gyermek növekedésével egyre nagyobb szerep jut a minta nyújtásának, a szülők energiájából jó esetben több jut a párkapcsolatukra, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok is jobban megoszlanak. A gyermek közösségbe illeszkedése és a gondozó (anya), munkába állása szintén újabb nehézségek forrása lehet, mindemellett a család kinyílik a külső hatások felé, aminek sok pozitív hozománya lehet. Ha a szülő ebben az időszakban érzelmileg nem hozzáférhető (akár saját veszteség vagy más ok miatt), nagy valószínűséggel nehézségekbe ütközik a következetes nevelés tekintetében és a gyermek társas életre való felkészítésével kapcsolatban is.

Az iskolába kerülés nehézségei

Iskolás korra jó, ha kialakul a gyermekben egyfajta érzelmi stabilitás, megtanulja saját érzelmeit jól kezelni, például megnyugtatni magát, frusztrációját mások számára elfogadható módon levezetni, hogy az ily módon felszabaduló energiája az intellektuális tevékenységekre fordulhasson. Ha ez elmarad, az óvodai közösségben előforduló konfliktusok az iskolában tovább mélyülnek, nem marad „erő” a tanulásra.  A gyermek érzelmi önállósodásával a szülői szerep valamelyest veszít jelentőségéből, ezért jó, ha ezzel párhuzamosan a szülőnek marad ideje a karrierjének (és természetesen a párkapcsolatának) építésére. A sikerélményt tehát ebben az életszakaszban ismét a környezettől kell várnunk. Sokszor nehéz azonban a szülő-, házastárs- és szakmai szerep összeegyeztetése, az idő beosztása a különféle különórák, szabadidős tevékenységek és a saját kikapcsolódás között. Mint minden életszakaszban, itt is problémát okoz, ha a szülők közt nem megfelelő a kommunikáció, ki nem mondott sérelmek vagy érzelmi távolság van köztük, valamit ha a korábbi életciklusok fejlődési feladatait nem oldották meg. Ezek idővel egyre markánsabb tüneteket okoznak, akár a gyermek érzelmi fejlődésében, akár iskolai teljesítményében. A helyzetet tovább fokozza, hogy a szülők gyermekük magatartási problémáit vagy tanulmányi eredményét könnyen saját kudarcukként élhetik meg, ezekre indokolatlanul hevesen reagálhatnak.
Érdemes tehát időről időre önvizsgálatot tartanunk, ha valamilyen életfeladatot nehéznek, vagy megterhelőnek találunk. Először magunkban, kapcsolatainkban és a múltunkban keresnünk a választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre, mert ezek megértése sokat segíthet abban, hogy átlássuk gyermekünk viselkedését és átsegítsük őt a nehézségeken.

Következő blogbejegyzésemben a serdülőkori problémákról fogok részletesebben szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

 

Iskola-kisgyermek

fegyelem

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Nevelséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőtkorukban is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Gyermeknevelés

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Milyen a jó szülő?

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Milyen az egészséges szülő – gyermek kapcsolat?

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Mitől lesz lelkileg egészséges a gyermek?

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta