Címke: Elszigetelődés

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

A barátok egészségvédő szerepéről, avagy miért baj, ha szabadidőnk nagyrészét internetezéssel töltjük

Számos kutatás bizonyítja, hogy a szoros érzelmi kapcsolatok hiánya fokozza bizonyos betegségek kockázatát. Az elszigeteltség a halálozásnak önmagában is legalább akkora előrejelzője, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a testedzés hiánya. Érdekes módon ez a rizikófaktor a férfiakat még súlyosabban érinti, mint a nőket, ami talán a kapcsolatok bensőségességével magyarázható. (Tehát nem a kapcsolatok száma, hanem a szorosságuk a döntő tényező az egészségvédelem szempontjából.) Mindezek fényében kijelenthető, hogy a támasznélküliség, a másoktól való elszakadás érzése a legveszélyesebb testi-lelki egészségünkre nézve. Ez azért is különösen aggasztó, mert a mai kor embere szabadidejét többnyire nem embertársai között, bensőséges kapcsolatainak ápolásával, hanem sokkal inkább a tv készülék előtt vagy internetezéssel tölti.

A társas tevékenységek immunrendszerre gyakorolt hatását egy vizsgálat is alátámasztja, mely szerint azok a kollégiumi diákok, akik rossz viszonyban voltak szobatársaikkal, jóval gyakrabban kaptak el légúti fertőzéseket, mint azok, akik kapcsolata kiegyensúlyozottabb volt. A stressz leküzdése szempontjából tehát nem csak a kapcsolatok száma, hanem sokkal inkább a minősége a döntő jelentőségű. Míg a házastársak közti veszekedés rontja, egy jó beszélgetés javítja az immunrendszer működését.

Ha az ember erős érzelmi stressznek van kitéve, a barátok és a többi emberi kapcsolat egészségvédő szerepe még jobban felértékelődik. A megterhelés sokféle lehet az anyagi gondoktól a munkahelyi vagy családi problémákig. Egy vizsgálatban azt találták, hogy akik több nehézségen mentek keresztül az előző évben, nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint azok a társaik, akik bár hasonló problémákkal küzdöttek, teherbíró érzelmi kapcsolatokkal rendelkeztek.

Éppen ezért egészségünk védelmében javasolható, hogy elfoglaltságainkra hivatkozva ne szorítsuk háttérebe emberi kapcsolatainkat, szabadidőnket ne csak magányos tevékenységgel vagy a technika vívmányaival (kapcsolataink ezáltal történő ápolásával) töltsük.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Forrás: Goldman, D. (1997) Érzelmi intelligencia. Budapest: Háttér könyvkiadó.

A nyugdíjba vonulás lélektana, avagy miért jó nagyszülőnek lenni

A nyugdíjbamenéstől sokan félnek: a tétlenségtől, a magánytól, az időskori betegségektől és hogy már “nincs rájuk szükség”. Sok függ azonban attól, hogy mennyire készült fel a leendő nyugdíjas erre az életszakaszra, milyen tervei és lehetőségei vannak.

Az ember a nyugdíjkorhatár eléréséig a munkahelyét és a társadalmat szolgálta, amiért megbecsülték, ezért a nyugdíjazás az önértékelés csökkenéséhez vezethet. Sokan (különösen férfiak) nem tudnak mit kezdeni a nyugdíjazáskor hirtelen rájuk szabaduló rengeteg szabadidővel. Sok esetben nehéz  megszokni azt is, hogy a korábban távol lévő házastárs állandóan jelen van, ez konfliktusok forrása lehet. Mindemellett támogatást is jelenthet, ha a partner bevonja az otthoni munkába a friss nyugdíjast, ha hangsúlyozza annak személyes fontosságát. Ezek mind segíthetik az énkép, az elvárások és a viselkedés szükségszerű módosításait. A házaspár nyugdíjas létre való átállásának sikere nagyrészt attól függ, hogy a férj megtalálja-e újfajta szerepét.
Ha nincs család vagy nem jó a kapcsolat a családtagok között, a nyugdíjazás a tartós elszigetelődés veszélyét rejti magában. Éppen ezért egy új lehetőség is a közeledésre, az elfeledett vagy megromlott kapcsolatok helyrehozására, felelevenítésére. Különösen nehéz ilyenkor az egyedül élőknek, özvegyeknek, de lényeges, hogy a párkapcsolat és a munkahely hiánya ne jelentsen szociális elszigetelődést is egyben, nyissunk az új kapcsolatok, például nyugdíjas (vagy vallási) közösségek felé.

Az időskor egyik legnagyobb veszélye az aktivitás elvesztése. Az egyéni tevékenység, annak intenzitása és minősége kifejezi, hogy mennyire tartja magát az egyén fiatalnak. Ez jól jelzi előre, hogy egy ember meddig fog élni (ha valaki testileg vagy lelkileg nagyon rossz állapotban van, szeretne meghalni, aktivitását teljesen beszűkíti). A tétlenség, a monotónia tehát együtt járhat a fizikai és mentális leépüléssel is.

A nyugdíjba vonulás azok közé a nagy események közé tartozik, amelyek előrejelzik az időskor kezdetét. Olyan konkrét jelzés, amelyről nem lehet nem tudomást venni. Nyugdíjazás után minden esetben muszáj az egyénnek az új helyzethez alkalmazkodnia, újra megtalálnia saját magát, kialakítani egy új életformát. Kezdetben a friss nyugdíjasok gyakran mindent be akarnak pótolni, amit fiatalon elmulasztottak.

Fél-egy évig is eltarthat, mire a frissen nyugdíjba vonuló megtalálja a helyét ebben az új élethelyzetben. Ilyenkor számos új lehetőség, belső erőforrás, akár új életpálya bontakozhat ki. Ma már nem meglepő az idősek nyelvtanulása, a fiatalkori érdeklődés pedig akár egyetemi tanulmányokban is megmutatkozhat. Nagyon hasznos időtöltés az is, ha a nyugdíjba vonuló hölgy vagy úr családjára fordítja a felszabaduló idejét és energiáját, hiszen a fiatal társaság mellett itt is újra hasznosnak érezheti magát. Az ifjabb generáció számára is nagy segítséget jelenthet mindez (például az unokákra való vigyázás miatt), azonban kevésbé szerencsés esetben konfliktusforrás is lehet.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

szexuális erőszak

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

  • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
  • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Öngyilkosság-sorozat Székesfehérváron, szakértői szemmel

Tragikus módon az elmúlt három hónapban négy fiatal is megpróbálta városunkban saját életét eldobni. 2013. november végén egy 17 éves székesfehérvári gimnazista fiú ugrott ki egy Cserepes közben levő 8. emeleti lakás ablakából. December 15-én az Árpád Szakképző Iskola diákja, Márk és társa Kiscséripuszta megállóhely közelében a vonatsínekre feküdtek. 2014. január 7-én pedig a szintén 17 éves Krisztián ugrott le az imént említett szakközépiskolában a belső aula 3. emeletéről öngyilkossági szándékkal. Utóbbi tragédiáról többet lehetett olvasni, hallani: a társak szekírozásáról, a fiú visszahúzódó természetéről, egyes források az iskola és a tanárok felelősségét is felvetik. Mindenkit megérint a fiatalok öngyilkossági szándéka, de legtöbben csak a fejünket fogva értetlenkedünk. Érdemes lenne tehát a történtek mögé nézni és többet megtudni az öngyilkos viselkedésről és a mögötte meghúzódó okokról.

Mit kell tudni az öngyilkosságról?

Az öngyilkosság sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, serdülőkorban a 2—3. leggyakoribb haláloknak számít. Ezek a tettek lehetnek impulzív jellegűek (hirtelen felindulásból elkövetettek, bár ezt több szakmai forrás vitatja) vagy elhúzódó krízisállapot végét jelenthetik. Ilyenkor is van egy kiváltó ok a háttérben, de ez többnyire nem kirívó. A tényleges cselekvést gyakran megelőzi egy segítségkérés, ún. „cry for help”, amit nagyon komolyan kell vennünk. Kutatások tudatos és nem tudatos, indirekt jelzések egész skáláját tárták fel (pl a halálvágy verbalizálása, búcsúlevél, végrendelkezés, gyógyszerek gyűjtögetése), amelyeket az öngyilkosjelölt közvetlen környezetének lead. Az ún „preszuicidális állapot” időben nagyon változó lehet. Sokszor szinte pillanatnyi reakcióként, váratlanul jelenik meg az öngyilkosság. Figyelmeztető jelek lehetnek a személy nagyfokú beszűkülése, szorongása, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, uniformizálódása. Ilyenkor a dolgokat negatívan látja, az elgondolásainak ellentmondó információkat nem veszi észre, az öngyilkosságot mint kiutat látja, erről fantáziál. A kapcsolatok elvesznek, a személy bezárkózik gondjaival, holott vágyik egyfajta intim közelségre, szeretné a számára fontos személyt/személyeket kisajátítani. Az értékrend beszűkül, az eddig jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, az agresszió elfojtódik, saját maga felé fordul.

Milyen lelki tényezők állhatnak az öngyilkosság mögött?

Freud befelé fordított agresszióként értelmezte az öngyilkosságot. Az egyén a szeretet korábbi tárgyát magába vetítve „kívánja megölni”. Gyerekkori fantázia is újraéledhet: majd meghalok és akkor a szeretteim sirathatnak. Büntetés is lehet, a szeretetet nem viszonzó, elhagyó szeretett személynek. Az elkövető a benne lévő képet öli meg önmagával együtt. Lehet mögötte egyfajta nárcisztikus sérelem is, valamilyen vágy meghiúsulása, kudarc után.

A szuicidum rizikóját növeli (többek közt) a korábbi kísérlet, a családi kapcsolatok problémája, a negatív életesemények, a magány, de biológiai faktorok is hozzájárulnak (szerotonin és szérum koleszterin szint eltérések). Az alkohol, dohányzás és drog használat is növeli a szuicidum előfordulásának valószínűségét. Nagyon lényeges kiemelni a modell hatását, ami különösen gyermek és serdülőkorban érdekes. Ha a fiatal közvetlen környezetében vagy akár a médiában hasonló viselkedést lát, probléma megoldási módnak, menekülési útvonalnak gondolhatja az öngyilkosságot. Bálványozott személyek, sztárok öngyilkossága után „járvány” törhet ki. Például Goethe: Az ifjú Werther szenvedései c. regénye után, de Elvis Presley is hatással volt „követőire”.

Mit tehetünk az öngyilkosság ellen?

Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, hogy figyeljünk egymásra és ha baj van, keressünk segítséget. Bár sokan még mindig „cikinek” tartják, hogy pszichológushoz forduljanak, de még így is kellemesebb, mint azzal a tudattal élni, hogy esetleg tehettünk volna valamit…

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Ez az írás megjelent a Pszichológuskereső oldalon is:
http://pszichologuskereso.hu/blog/ongyilkossag-sorozat-szekesfehervaron-szakertoi-szemmel