Címke: Düh

Gyermeknevelés

A rosszalkodás lélektana… az értő nevelés alapjai

Előző blogbejegyzésemben részletesen kifejtettem, milyen nehéz helyzetekkel találkozhatunk a gyermeknevelés során, milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk ezek megoldásánál. Ebben az írásban néhány hétköznapi helyzetre adható reakciókat mutatok be.

Sokan vannak, akik nehezen találják meg az arany középutat a gyermeknevelésben. Folyton visszautasítják gyermeküket, vagy mindent megengednek neki. Számukra jó stratégia lehet a feltételes igen. Például ahelyett, hogy azt mondanánk hogy ma már nincs idő mesélni, felajánlhatjuk, hogy elolvashatunk egy másik mesét holnap. Nem az a lényeg hogy elvi kérdést csináljunk a nemet mondásból, hanem hogy megértsük segítenünk kell a gyermekeinknek felismerni a határokat. Ennek célja, hogy idővel önmaguk is egyre jobban rálépjenek majd a fékre, amikor szükséges.

Mit üzen a helytelen viselkedés?

A fegyelmezés arra is ösztönzi a gyermeket hogy magába nézzen, figyelembe vegye mások érzéseit. Segíti a gyermekeket, hogy nehéz (helyes) döntéseket hozzanak még akkor is, amikor vágyaik szerint máshogy döntenének. Csemetéink ugyanis a helytelen viselkedésen keresztül közlik velünk, hogy min kell dolgozniuk. Az úgynevezett proaktív nevelés azt jelenti, hogy figyelünk azokra a jelekre amik bejósolják, hogy érzelmi kitörés következik. Így megelőző lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. Például néhány perccel az indulás előtt közölhetjük a gyermekünkkel hogy távozni készülünk a játszótérről. Amikor látjuk, hogy kezd megéhezni, akkor rögtön ennivalót adunk neki. Jó ha tudjuk, hogyha a gyermekek éhesek, magányosak, fáradtak akkor nem észszerűen viselkednek.

Hogyan taníthatjuk meg a helyes viselkedést?

Ha már bekövetkezett a helytelen viselkedés, akkor mielőtt nevelni próbálnánk csemeténket, először kapcsolódnunk kell hozzá érzelmileg. Értsük meg mi zajlik benne – ez fejleszti a prefrontális kérget és segít a gyakorlatba átültetni azokat a társas készségeket, amelyeket szeretnék gyermekünkben kifejleszteni. Például hogy tiszteljük a másik mentális világát. Saját különbözőségünket megtartva kapcsolódjunk hozzá. Ez úgynevezett integrációs idegrostokat fejleszt ki az agyunkban. Sokan úgy kezelik a hisztirohamokat, hogy tudomást sem vesznek róluk. Ez azonban egy segélykérés a gyermek felől. A hiszti azt mutatja, hogy hiányzik gyermekünkből azt önmaga irányítására és megnyugtatására való képesség. Ha pedig ennyire zaklatott, akkor valójában szüksége van rá, hogy mellette legyünk és támogatást, vigaszt nyújtsunk neki. A kapcsolódás feloldja a konfliktusokat, fejleszti a gyermeket és megerősíti a szülő-gyermek viszonyt. Ezzel szemben, ha nem reagálunk, könnyen bizonytalan kötődés alakulhat ki. Ne gondoljuk, hogy ezt túlzásba lehet vinni! Az elkényeztetés akkor történik, amikor a gyermek úgy érzi hogy joga van megkapni azt amit akar, pontosan akkor és pontosan úgy, ahogyan ő akarja és hogy mindenhez könnyedén hozzá kell jutnia. Ha a gyermekünknek segítünk amikor bajban van, az korántsem elkényeztetés. Megmutathatjuk nekik, hogyan lehet jól kezelni a frusztráló helyzeteket. Ha gyermek hisztizni kezd egy kis játékautóért, akkor választhatunk: ha a vágyai azonnali kielégítése mellett döntünk, a könnyebbik utat választjuk. Ha azt mondjuk, nekünk is tetszik ez a kis autó, de most nem engedhetjük meg magunknak, akkor az együttérzés mellett határokat is szabunk. A valódi önbizalom és alkalmasság érzése nem abból fakad, hogy sikerül megszereznünk azt amire vágyunk, hanem abból amit önerőből megvalósítottunk és elsajátítottunk.

Ha osztozunk a gyermek fájdalmában, sok mindent megtaníthatunk neki. Lehetőséget adunk arra, hogy gyakorolja mi az, amit megtehet és mi az amit nem. Segítünk neki megkülönböztetni, hogy mi az elvárás adott helyzetben. Miután a gyermek lehiggadt, megkezdhetjük a viselkedésének formálását. Például elmagyarázhatjuk neki, hogy a csúszda mindenkié. Megkérhetjük, hogy próbáljon meg valahogyan megosztozni a többiekkel. Ha ez mégsem sikerül, akkor érdemes keresnünk egy másik elfoglaltságot. Ilyenkor is felkínálhatunk a gyermekünknek alternatívákat: például „Magadtól jössz a kocsihoz, vagy odavigyelek?” Azzal, hogy határokat szabunk a számára, közöljük az elvárásainkat. Ha ráhangolódunk a gyermekünk belső világra, megértjük, meghalljuk, azzal azt közvetítjük, hogy szeretjük és elfogadjuk őt. Ne higgyük, hogy ezt üres dicséretekkel elérhetjük! A gyerek úgyis érzi, amit mi érzünk, ezért ha nem jön őszintén, inkább ne mondjunk semmit!

Ne feledjük, a gyermekünknek az érzelmileg felfokozott pillanatokban van a legnagyobb szüksége a velünk való kapcsolatra!

A fegyelmezés módjának megválasztásakor tekintetbe kell vennünk a gyermek temperamentumát, életkorát és az adott körülményeket. Az ebben az írásban megfogalmazott megközelítéseket mindig saját nevelési stílusunkhoz igazítsuk!

Nem probléma ha nem abban a pillanatban reagálunk, ahogy észleljük a problémát! Egy néhány éves gyermek már emlékszik arra, hogy mi történt egy nappal korábban. Ne próbáljuk meg mindenáron megóvni gyermekünket a tettei következményeitől! Ha az iskolában felejtette a holmiját, ne rohanjunk érte eszeveszettül. Van amikor jobb döntés, hogy ha hagyjuk hogy a gyermek megtapasztalja a tetteinek következményeit, mintha kihúznánk őt a csávából. Ne feledjük azonban, hogy mi az adott gyermekünket neveljük ebben a bizonyos pillanatban! Ebben sokat segít, ha nem aggódjuk túl a történéseket.

Mit tegyünk szülőként?

Szülőként az a dolgunk, hogy feltétel nélküli szeretetet és nyugodt jelenlétet nyújtsunk a gyermekeinknek még akkor is, amikor a legrosszabb formájukat hozzák. Sőt, kiváltképpen akkor. Ez tökéletesen összefér azzal, hogy több felelősséget várunk tőlük a döntéseikért. Odafigyelünk a saját szükségleteinkre, vágyainkra és múltbéli tapasztalatainkra, amelyek gátolhatnak minket abban, hogy képesek legyünk pillanatról pillanatra jó döntéseket hozni a gyermeknevelésben. Ha sikeresen kapcsolódtunk a nehéz helyzetben gyermekünkhöz, a következő lépés hogy keressük a miérteket. Viselkedésének okait (nagyobb gyermeknél kérdezzük is meg). Legyünk kíváncsiak a gyermekünk motivációira! Tegyük fel magunknak további kérdéseket: „Mit akar ezzel?” „Mit próbál közölni?” Ha megfelelően akarjuk kezelni a gyermekünk viselkedését, meg kell értenünk a miérteket. Ha kizárólag a viselkedésre fordítjuk figyelmünket, akkor mellőzzük a kiváltó okok megvizsgálását és csak a tünetre koncentrálunk.

Hogyan teremtsünk kapcsolatot a rosszalkodás után gyermekünkkel?

A rosszalkodás azonban mindig válaszreakció valamire, amit túl nagy kihívást jelent a gyermeknek. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi áll a viselkedésének hátterében előbb vagy utóbb válaszokat fogunk kapni a kérdéseinkre. Persze nem a gyermekünk fogja megindokolni ezt, hanem mi magunk fogjuk összerakni a kis mozaik darabkákat. Először meg kell nyugtatni, hadd érezze hogy mellette állunk: meg kell őt erősítenünk abban, hogy szeretjük akkor is, ha jelenleg egy rossz döntést hozott. Ettől megnyílik felénk, lehetőségünk lesz meghallgatni az indítékait. Ezután jöhet, hogy kedvesen, de határozottan visszatükrözzük, hogy helytelenítjük a viselkedését. A testi érintés gyakran nagyon hatékony nyugtató: a legnehezebb pillanatokban is segíthet kapcsolódni egymáshoz. Jó, ha gyermekkel azonos szemmagasságban helyezkedünk el és nyugalmat közvetítő testtartást veszünk fel. Szavaink empátiát fejezzenek ki. Célunk, hogy nyugalmat teremtsünk. Ha verbális és nonverbális üzenetünk ellentmond egymásnak, akkor a gyermekünk az utóbbinak fog hinni. Hiába próbálunk tehát nyugalmat sugározni, ha legbelül szétrobbanunk a dühtől. Fontos megerősíteni gyermekünket abban, hogy értjük és elismerjük amit érez, talán ha a helyében volnánk mi is ugyanúgy éreznénk. Ettől megtanul megnyugodni és jobb döntéseket hozni. Tulajdonképpen elméje kinyílik arra, hogy meghallgassa azt, amit tanítani szeretnénk neki. Amikor megmondjuk gyermekeinknek, hogy hogyan érezzék, vagy ne érezzék magukat, gyakorlatilag semmibe vesszük őket. A drámamentes fegyelmezés lényege, hogy a gyermek viselkedésére nemet mondunk, de az érzéseit elismerjük! Például így: „Biztosan nehéz időszakon mész most keresztül!” Amikor a gyermek sértődött vagy csalódott, a felsőbb agyterületek nem működnek. Előfordul, hogy a beszéd csak tovább súlyosbítja a problémát! A hallottak visszatükrözése azonban segíthet gyermekünknek azt érezni, hogy megértettük, nem hibáztatjuk. „Megértem, hogy dühös lettél, én is utálom amikor valaki így kötekszik velem!” Minden gyermeknek szüksége van a figyelemre!

Hogyan fejlesszük gyermekünk érzelmi intelligenciáját?

A leghatékonyabban akkor bírjuk munkára a felsőbb agyterületeket, amikor mi kérjük meg a gyermekünket, hogy ő maga gondolja át a helyzetet és figyeljen arra, hogy mit él át a másik. Tehát nem mondjuk meg a gyermeknek, hogy mit kellene csinálnia, hanem lehetőséget biztosítunk a számára azzal kapcsolatban, hogy ő maga gondolja át azt. Például így: „Tudod hogyan nevezik azt, amikor elveszünk valamit, ami nem a miénk? Gondoltad hogy az eladó néni a boltban a saját pénzéből vette a zsírkrétát hogy a boltjában árusíthassa?” Meg kell tanítanunk a gyermeket akkor is helyesen cselekedni, amikor az nem könnyű! Segíthetünk neki kigondolni, hogy hogyan juttassuk vissza az eltulajdonított tárgyat a tulajdonosához. Ne feledjük, célunk azt hogy a gyermekünk megtapasztalja a természetes következményeit a rossz döntésnek. A természetes bűntudatot és azt, hogy jóvá kell tennie a tettét. Az önkontroll és az etikus magatartás alapja, hogy összekapcsoljuk a negatív érzéseinket azzal, hogy rosszat tettünk. Ehhez fontos, hogy a gyermekünk nyugodt és fogékony tudatállapotban legyen. Amikor mindenki ideges, jobb inkább azt mondani: „Most túl dühösek vagyunk, ahhoz hogy hatékonyan tudjunk beszélgetni, ezért inkább majd később megbeszéljük” Ne legyünk a szabályokban túl merevek, alkalmazzuk ezeket rugalmasan, ha lehetséges. Ha például hirtelen betoppan a nagymama holott még ő nem írta meg a leckét köthetünk egy új alkut erre vonatkozóan. Időnként adhatunk második esélyt. Végül is a fegyelmezés készségfejlesztésről szól. Lehetünk következetesek úgy is, hogy közben rugalmasak és nyitottak maradunk.

A drámamentes nevelés következménye, hogy gyermekünk empatikus lesz önmagával és másokkal szemben is. Az érzelmi intelligencia alapja pedig, ha gyermekünk képes megfigyelni a benne zajló élményeket és azt hogy milyen hatással vannak rá a tapasztalatai. Jó ha meg tudja fogalmazni, mitől van kiborulva. Ha gyermekünk túlzottan izgatott, akkor megpróbálhatjuk őt kizökkenteni ebből az állapotból azzal, hogy emlékeztetjük rá milyen volt amikor korábban egy hasonló szituációt megoldott. Ha gyermekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak bízni benne, hogy egy konfliktus után mindig nyugalom és kikapcsolódás következik. Azzal hogy minél hamarabb, minél őszintébben és szeretetteljesebben rendbe hozzuk a dolgokat, azt az üzenetet közvetítjük a csemeténknek, hogy a kapcsolatunk sokkal fontosabb annál, mint ami a konfliktust okozta.

Felhasznált irodalom:

Siegel, D., Bryson, T. P. (2015) Drámamentes fegyelmezés. A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozásra. Ursus Libris

Gyermeknevelés szelid eszközökkel

Hogyan neveljük gyermekünket szelíd, mégis hatékony módszerekkel?

A fegyelmezés az egyik legszeretetteljesebb és leggondoskodóbb dolog lehet, amit gyermekünkért teszünk. Bár maga a szó negatív érzelmekkel társul, valójában a nevelés eszközei lehetnek csak elítélendők, a gyermek elméjének, viselkedésének formálása igenis fontos szülői feladat. Hiszen jó ha együttműködésre is tanítjuk őt mindamellett, hogy sok-sok szeretetet adunk neki. Hogyan érdemes gyermeket nevelnünk szelíd, de hatékony módszerek segítségével?

Mi a gyermeknevelés célja? Hogyan készíthetjük fel csemeténket hatékonyan az életre?

A nevelés tehát magában foglalja a közös problémamegoldás és az elfogadható viselkedés oktatását. Jó esetben segít kifejleszteni gyermekeinkben azokat a képességeket, amelyek segítségével rugalmasan tudják kezelni a rájuk váró kihívásokat, megfelelően levezethetik az őket érő frusztrációkat. El tudják viselni az érzelmi viharokat, képesek lesznek jó döntéseket hozni és uralkodni magukon.

Miért rosszalkodnak a gyerekek?

Amikor gyermekünk rosszalkodik, akkor nem mindegy, hogy hogyan reagálunk erre! Minden nevelési helyzet más és más, ezért nem lehet jól működő általánosságokat megfogalmazni. Érdemes azonban szem előtt tartanunk, hogy éppen akkor van a legnagyobb szüksége a velünk való kapcsolatra a fiatalnak, amikor rosszalkodik. Vagy amikor dühös, csapkod, vagy hisztizik. Az oda nem illő viselkedés mindig egyfajta segélykiáltás a gyermek részéről, ami azt jelzi, ott és akkor képtelen uralkodni az érzésein, vagy képtelen megfelelő döntést hozni a saját viselkedéséről. Ilyenkor segítsünk neki először lenyugodni és csak azután próbáljuk meg a viselkedését átformálni. Ehhez alapvető fontosságú, hogy mi magunk is higgadtak legyünk! Világosan át kell gondolnunk, mit akarunk valójában elérni. Rövid távon megfelelő viselkedést (megbüntetjük, vagy felelősségre vonjuk), vagy ki építünk egy hosszú távra szóló, belső agyi struktúrát, ami jobb kapcsolati készségeket és szelídebb viselkedést eredményez (növeljük a gyermek érzelmi intelligenciáját). Amennyiben utóbbit választjuk, akkor több kérdést is fel kell tennünk magunknak mielőtt reagálnánk! Az első, hogy miért is tette ezt a gyermekünk? Mit érezhetett? Mit gondolhatott? A második, hogy mit akarok most tanítani neki? Talán az önkontrollról, vagy az osztozkodás fontosságáról kell adnom neki információkat? Milyen leckét szándékozom tanítani az adott probléma helyzet kapcsán? A harmadik kérdés, hogy hogyan tehetem ezt meg a leghatékonyabban?

Szülőként sokszor észrevétlenül is elvárjuk, hogy a gyermek „felnőttesen” viselkedjen

Sok esetben a gyermek döntése/helytelen viselkedése természetes büntetéseket von maga után (pl. ha nem eszik, éhes lesz) és így anélkül is megtanulhatja a leckét, hogy nekünk be kellene avatkoznunk. Más esetekben sokkal hatékonyabb és szeretetteljesebb mód, ha segítünk a gyermeknek megérteni azt, hogy mi miért történik vele. A gyermekek rendszerint nem azért rendeznek hiszti rohamot, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy elérjék céljaikat, hanem egyszerűen még képtelenek kordában tartani az érzelmi állapotukat. Elszabadulnak az indulataik. Más szóval gyermekünk helytelen viselkedése gyakran azt jelzi, hogy bízik bennünk és biztonságban érzi magát velünk, ezért ki meri engedni magából azt, ami nyomasztja. Jó azonban, ha megtanulja a csalódottságát szavakkal kifejezni ahelyett, hogy törni vagy zúzni kezdene dühében. Mivel minden fegyelmezési helyzet más és más, mindig alaposan át kell gondolnunk, hogy a gyermeknek mit miért tett. Nem elég tehát pusztán a szobájába küldeni. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ami az egyik nevelési helyzetben beválik, egy másik helyzetben eredménytelen stratégia lehet.

Miért ne üssünk, vagy kiabáljunk, ha legszívesebben megtennénk?

A kiabálás és az elfenekelés minden esetben helytelen módszerek. Fájdalmat okoznak, félelmet keltenek, melynek hatására stresszhormon (kortizol) termelődik az agyban ami gátolja annak egészséges fejlődését. A kemény büntetés valójában olyan agyi elváltozásokhoz vezethet, mint például az idegi kapcsolatok, vagy akár a teljes agysejtek elhalása. Ráadásul a gyermekünk dühös is lesz ránk, amiért bántottuk. Amennyiben rákiáltunk, lehet, hogy azt sem fogja meghallani, megérteni hogy mi a nevelő szándékunk. Sokkal hatékonyabb, ha megpróbálunk higgadtak maradni és miután megvigasztaltuk, meg kérdezzük mi motiválta arra, hogy például utálatosan viselkedjen a testvérével. Megkérhetjük, hogy tegye valahogyan jóvá ezt. A szülő pozitív viselkedésének megtapasztalása által elkezdenek az agyában új kapcsolatok kialakulni. Megtanulja, hogy ha valamit elrontott, azt rendbe kell hoznia. Ez az érzelmi stabilitás (a helytelen viselkedése során is feléje mutatott szeretetünk, elfogadásunk, szelíd iránymutatásunk) az alapja annak, hogy a fokozott feszültség ellenére is tudjon problémákat megoldani. Képes legyen megnyugodni egy nagyobb megpróbáltatás után. Megtanulja használni az agyát ahelyett, hogy indulatból reagálna. Ez képezi az érzelmi intelligencia alapját. Minél együttérzőbbek tudunk ugyanis lenni önmagunkkal, annál együttérzőbbek lehetünk gyermekeinkkel, vagy másokkal.

Milyen értékeket érdemes szülőként képviselnünk?

Jó, ha gyermekeink számárra a nyugalom és az önuralom, valamint az őszinteség modelljeiként szolgálunk. Természetesen nem probléma, ha néha elszakad a cérna, hiszen emberek vagyunk. Ilyenkor azonban mondjuk el mit érzünk és minél előbb kezeljük a gyermekünk ezzel kapcsolatos kellemetlen érzéseit is. Foglalkozzunk hatékonyan saját nehézségeinkkel! Ezekért ne hibáztassuk a gyermekünket!
Érdemes tudnunk, hogy a felsőbb agyterületek optimális környezeti hatások mellett is csak a húszas életévek közepére fejlődnek ki teljesen. Ezért ne várjuk tőlük azt, hogy mindig megbízhatóan működő logikával és érzelmi egyensúllyal rendelkezzenek. A gyermekek sokszor ösztönösen reagálnak! A felső agyterületek, melyek folyamatosan fejlődnek felelősek a tervezés, a döntéshozatal, az érzelmek szabályozása, a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség, az empátia és az erkölcsösség kialakulásáért. Minden egyes konfliktushelyzettel sokat tehetünk azonban ennek az agyterületnek az éréséért. A gyermekeinkkel együttműködve segíthetjük őket hozzá a probléma megértéséhez és a jó döntések meghozatalához.
Azzal, ha időnként szülőként beszélünk az érzéseinkről, jobb érzelmi intelligenciát fejleszthetünk ki a gyermekünknél. Ez ugyanis segít nekik jobban megfigyelni és megérteni a saját érzelmeiket (és másokét is). Ha tiszteletet tanúsítunk a gyermekünk iránt, empátiával fordulunk felé, akkor segítjük a felső agyterületek kialakulását, hiszen biztonságban érzi magát és emiatt jobban képes a gondolkodásra összpontosítani. A szülői hibák is rendkívül értékesek lehetnek a gyermekünk számára! Segítségükkel ugyanis megtaníthatjuk nekik, hogyan vállaljuk a felelősséget a történtekért, amennyiben mi magunk is helyrehozzuk a dolgokat. Ha egy gyermek azon aggódik, hogy hibát fog elkövetni és ezzel boldogtalanná teszi a szüleit, vagy megbüntetik, akkor nagyobb valószínűséggel hibázik. Ráadásul nem fejlődhetnek a felső agy területei sem. Ehhez ugyanis feltétlenül szükséges, hogy egymásra figyeljünk és együttérezzünk a másikkal! A drámamentes fegyelmezés tehát fejleszti gyermekünk agyát. Az, ahogyan a gyermekeinkkel kommunikálunk amikor azok feldúltak jelentősen befolyásolja, hogy hogyan fejlődnek az agytekervényeik és ebből következően azt is, hogy milyen emberré válnak majd felnőtt korukban.

Milyen nevelési célokat érdemes kitűznünk?

Ahány ember, annyiféle értékrend és ez így is van rendjén. Lehet a nevelés egyik célja, hogy gyermekünk jobban megértse önmagát, empatikusabbá váljon és képes legyen önállóan is jó döntéseket hozni. Amikor tehát helytelenül viselkedik, azt egy lehetőségnek kell tekintenünk a tanításra. Fontos készségek fejlesztésére használhatjuk, vagy annak megtanítására, mennyire fontos az egészséges határok kijelölése. Különösen fontos ez a korai életévekben, amikor az agy szabályozásért felelős idegpályái kialakulnak. Ezzel lelkiismeretének kialakulását is elősegítjük.

Következő blogbejegyzésemben folytatom a drámamentes nevelés témáját. Tipikus nevelési/gondozási helyzeteket és ezekben alkalmazható szempontokat, lehetséges megoldásokat fogok leírni. Március 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Siegel, D., Bryson, T. P. (2015) Drámamentes fegyelmezés. A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozásra. Ursus Libris

Segítség, iszik a gyerekem!

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Kultúránkban az alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van. Ünnepekkor legtöbben valamilyen szeszes ital fogyasztásával fejezzük be az étkezéseket, szinte kivétel nélkül koccintunk a jeles alkalmakkor. A fiatalok körében az alkoholfogyasztás még elfogadottabb, a középiskolai évek alatt egyfajta beavatási rítusnak tekinthető, a főiskolai évek alatt pedig gyakran szokássá válnak a bulik és a rendszeres italozás.

Mitől függ, hogy valaki csak az „buli miatt”, alkalmanként használja ezeket az élvezeti szereket vagy valóban függővé válik?

Egyrészt ha rögzül a szokás (tehát rendszeressé válik , például minden hétvégén jellemző lesz a lerészegedés), nehéz tőle megszabadulni akkor is, ha nincsenek elvonási tünetek (vagyis nem áll fenn kémiai függőség), ilyenkor ugyanis ún. viselkedési függés alakul ki. Másrészt lényeges megemlíteni, hogy az alapvetően szorongó emberek könnyen gyógyírként használhatják az alkoholt (vagy drogot) kellemetlen érzéseik csillapítására. Amikor belekóstolnak a lerészegedés vagy a drogok nyújtotta kábulatba, minden addigi gondjuk elszáll, végre normálisan érzik magukat, ezért náluk egyre gyakoribbá válik ez a viselkedés. A depresszív tünetek előfordulása egyébként a stimulánsok közé sorolható drogfajták fogyasztásának valószínűségét növeli, míg a düh csillapítására leginkább opiát származékokat használnak. Többnyire tehát kétféle út vezet a függőségek hálójába. Az egyik, ha valaki alapvetően szorong, vagy lehangolt, a másik pedig a kockázatkereső viselkedés. Az utóbbi csoportba tartozók az unalom elűzése miatt bármire képesek, nem számolnak tetteik következményeivel. A drogok kipróbálása és az alkoholfogyasztás szinte hétköznapi része lett a serdülők, fiatal felnőttek életének.

Mit tehetünk szülőként?

Ha valaki már gyermekkorában elsajátítja az érzelmek kezelésének mikéntjét, nagy valószínűséggel fiatal felnőttként (és a későbbiekben is) meg tud majd maradni az alkalmankénti fogyasztás szintjén. Ha azonban már kialakult a probléma, fontos a mielőbbi beavatkozás és a teljes absztinencia. Ehhez orvosi segítségnyújtás válik szükségessé. A kezelés részeként egyébként megküzdésmódokat is szoktak tanítani a drog vagy szeszfüggőknek (pszichoterápiás folyamatba ágyazottan). A megelőzés azonban ebben az esetben is kulcsfontosságú, ezért fontos, hogy gyermekeinket érzelmi munícióval feltöltve indítsuk útnak az életben, hogy az alkohol és a drogok kipróbálása csak a kíváncsiság megszüntetését (és társasági funkciót) szolgáljon, ne pedig menekülési útvonalat nyújtson.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Konfliktuskezelés

Konfilktuskezelés a kapcsolatokban és a munkahelyen

Életünk során legtöbbször ösztönösen cselekszünk, észre sem vesszük, hogy kommunikációnkkal mit üzenünk másoknak. Gyakran nagyon mélyen belénk ivódik, hogy saját vágyainkat elnyomjuk ezzel másoknak kedvezve. Ilyenkor idővel azt érezhetjük, hogy mindenki kihasznál minket. Párkapcsolatunkban is nehezünkre eshet, hogy megfogalmazzuk mi az amit szeretnénk, elvárjuk társunktól, hogy kitalálja azt, ha pedig nem teszi azt gondoljuk, nem szeret. Hogyan kommunikáljunk őszintén, kezeljük jól az ebből adódó konflitkusokat?

Hogyan kezeljük hatékonyan a konfliktusokat? Mi az az asszertív , azaz önérvényesítő kommunikáció?

Az asszertivitás egy konfliktus kezelő módszer, ami szándékaink, céljaink nyílt, világos és őszinte megfogalmazásán alapul. Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban, hogy minket is megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni. Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk és ajánljuk fel mi is támogatásunkat másoknak vágyaik megvalósításához. Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el hogy tudjuk kezelni a konfliktusokat.

Az asszertív viselkedés lépései

  • Először is gondolja végig, most hogyan kommunikál, megfogalmazza-e vágyait, vagy fél minden kérdésre nemet mondani. Konfliktushelyzetben inkább passzívan vagy agresszíven viselkedik?
  • Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”
  • Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”
  • Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)
  • Kezdetben olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha ír egy forgatókönyvet. Próbálja el hangosan, családtag vagy barát előtt, és kérjen visszajelzést, kritikát. Viselkedjen magabiztosan, még ha nem is érzi magát annak. Húzza ki magát, tartsa a szemkontaktust. Tartsa tiszteletben a másik ember személyes terét, ne menjen túl közel. Arckifejezése legyen pozitív vagy semleges

Nézzünk néhány példát, amikben megfigyelheti, miben kell képességeit fejlesztenie. Anna és Mária munkatársak, egy irodában dolgoznak, de Mária kávéfüggő és nagyon hangosan keveri az italát amitől Anna nem tud a munkájára figyelni, ezért szóvá teszi a dolgot.

Ne haragudj, van egy kis problémám, volna egy kis időd rá, hogy megbeszéljük?
– Persze, most épp ráérek.
– Az a problémám, hogy amikor kávézol, nagyon hangosan kevergeted és ez annyira idegesít, teljesen elvonja a figyelmemet, nem tudok tőle a munkámra koncentrálni. Nem lehetne valahogy megoldani a helyzetet?
– Ne haragudj, nem vettem észre, de ezentúl a konyhában iszom meg a kávét.
– Rendben, köszönöm szépen.
Egy másik helyzetben Ön is gyakorolhat. Próbálja el, mit mondana, majd segítségképpen olvassa el az én variációmat.

A főnöke szóvá teszi, hogy már harmadik alkalommal késett el a munkahelyéről, és ezt már a kollégái is észrevették.
Elnézést kérek, amiért többször is előfordult, hogy késve érkeztem. Megértem, hogy ez a többiek munkamoráljára is rossz hatással van, de sajnos jelenleg nem tudom megoldani azt a helyzetet, hogy az óvoda csak 7-kor nyit és hiába rohanok ezután, a következő busszal csak 8 óra után tudok ideérni. Nagyon szeretnék megoldást találni erre a helyzetre, úgyhogy ha gondolja, munkaidő után ledolgozom a késést vagy ha van a közelben dolgozó munkatárs, akkor jöhetnénk együtt autóval, hogy időben beérjek.

Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt és sok gyakorlást igényel. Ha utólag rájön, hogy egy szituációban passzívan vagy agresszíven viselkedett, semmi gond. Felkeresheti az érintettet és elmondhatja, amit nem mondott el, vagy elnézést kérhet. Ha ehhez nem érez elég erőt magában, akkor csak gondolja át, hogy hogyan kellett volna viselkednie, hogy asszertív legyen és legközelebb alkalmazza a levont tanulságokat. Nem könnyű, de megéri a fáradtságot!