Címke: Családi kapcsolatok

A szeretet ünnepén magányosan …..avagy hogyan éljük túl a karácsonyt?

Az utcákon karácsonyi zene szól, díszes égősorok világítanak, az adventi kirakodóvásárokban sokan nézelődnek, ajándékok után rohangálnak, mindenki készülődik az ünnepre. Ha nincs kihez mennünk Szenteste, vagy ha családunkból már senki sem él, esetleg túl messze vannak, előfordulhat hogy a karácsonyi mesevilág sokkal inkább negatív érzéseket kelt bennünk, mint meghitt hangulatot. Sok egyedül élő embernek a karácsony a legfélelmetesebb ünnep a világon. „Engem nem szeret senki” – gondolják. Ha legyőz minket az önsajnálat, akkor biztosan nem fog jól sikerülni az ünnep, viszont ha tudatosan készülünk a karácsonyra, sokkal jobban érezhetjük magunkat. A következőekben ehhez adok néhány gyakorlati tanácsot.

  • Keressen magának társaságot az ünnepekre! El sem tudja képzelni hányan járnak hasonló cipőben, mint Ön. Nézzen szét a házban vagy a környéken, biztosan talál valakit, aki szintén magányosan ünnepel. Érdeklődjön a helyi templomban, kisebb közösségeknél, hogy lesz-e valamilyen összejövetel, amihez esetleg Ön is csatlakozhatna! Nem ismeri ezeket az embereket? Nem számít! Fogja fel úgy, mint egy izgalmas kalandot! Ha egy távolabbi családtag vagy barát meghívja magához az ünnep alkalmából, nyugodtan fogadja el. Valószínűleg ő is magányos és örülne a társaságnak.
  • Hívhatunk mi magunk is vendégeket. A készülődés biztosan eltereli majd a gondolatainkat az egyedüllétről.
  •  Tervezzük meg az ünnepet, gondoljuk végig mitől volt szép gyermekkorunkban, próbáljuk ezeket az apró momentumokat megragadni és megismételni.
  • Ha van rá lehetőségünk, segítsünk a nálunk rosszabb helyzetben levőknek: a karitatív szervezetek, vagy a hajléktalanok mindig örülnek egy segítő kéznek vagy egy meleg teának, süteménynek.
  • Egy utazás is feldobhatja a hangulatunkat, ha megtehetjük, kényeztessük magunkat az ünnep alkalmából. Ha nincs rá pénzünk, kényeztessük magunkart máshogyan: finom ételekkel, kedvenc könyvünkket vagy DVD-nkkel.
  • Az év végéhez hozzátartozik a számvetés is. Vegyük sorra, mitől telhetne a 2015-ös év jobban az ideinél, készítsünk tervet céljaink eléréséhez! Sokan hajlamosak rá, hogy a kudarcaikat eltúlozzák, ezért próbáljuk meg az életünket egy külső szemlélő szemszögéből (is) látni. Ha ez nem megy vagy úgy érezzük, túl sok mindenen kellene változtatnunk, kérjük hozzá szakember segítségét.

Vannak, akik magányos óráikban régi emlékeikkel veszik körbe magukat. Szerencsések azok, akik az egykori meghitt pillanatokat nem fájó szívvel élik újra az ünnep óráiban. Sajnos a legtöbben inkább a múltbeli sebeket szakítják fel ilyenkor. Az elveszített szülők, családtagok emlékének fájdalma, a régi boldog karácsonyok nosztalgiája, az előtörő sérelmek,  az elrontott dolgok kapcsán érzett lelkiismeret-furdalás sok-sok gyötrelmet okozhat ilyenkor. Ha nagyon egyedül van és éppen Szentese törnek Önre a rossz gondolatok, kérjen telefonos segítséget. Az ország különböző területein több  ingyenesen hívható segélyvonal üzemel. Higgye el, néhány jó szó sokat javíthat a hangulatán. Az ünnep után pedig vegye a kezébe az irányítást és (ha kell, segítséggel) gyógyítsa be a fájó sebeket!
Gyakran a nem egyedül élőknek is sok fejtörést okoz a karácsony közeledése, mert nagy rajtunk a nyomás, szeretnénk hogy minden tökéletesen sikerüljön, éppen ezért ilyenkor a legtöbb a veszekedés a családtagok között. Az eddig elfedődő konfliktusok az ünnepi hajrában felszínre kerülhetnek. Ebben az esetlen próbáljunk higgadtak maradni, hiszen az karácsony akkor is jól sikerülhet, ha nem minden tökéletes, például nincsen ötféle desszert az asztalon.  Az ünnepek elmúltával pedig tegyünk érte, hogy kapcsolataink ezután jobban működjenek.

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

 

Hogyan éli meg a gyermek?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

 

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

gyermekek elleni erőszak

A gyermekek elleni erőszakról…

Miért baj az, ha erőszak van a családban?

Írásom aktualitását azt adja, hogy nemrég egy Szegedi bíróságon 5 év börtönre ítéltek egy nőt, aki súlyosan bántalmazta nevelt fiát. A per példaértékű, ami azért is lényeges, mert a családokban előforduló brutalitások igen ritkán derülnek ki. Ennek oka hogy, a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az “agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van,  vagy hogy  megőrizze a család egységét. Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nem csak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról de nem tesz ellene.

Mi számít erőszaknak? Mitől gyermekbántalmazás ez?

Fontos tudni, hogy a mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés  vagy kiabálás által. Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, nem járatja iskolába gyermekét. Sok családban él még a hagyomány,  az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait. Fontos tisztázni azt is, hogy az önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért túlzott formája gátolja az egészséges személyiségfejlődését.

Miből vehetjük észre, hogy egy gyermek erőszak áldozatává vált?

A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság. A hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait. Bárkit, aki segíthet az érzések feldolgozásában, megvédi a gyermeket. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermek-barátabb nevelési eszközöket találjanak. Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.

Fontos tisztázni, hogy a sok idegesség, fáradtság hatására mindenki mondhat olyant gyermekének (pl hülye vagy) ami bántásnak minősül, véletlenül elcsattanhat egy-két pofon, de ne szégyelljünk elnézést kérni ezért, igyekezzünk, hogy a feszültséget ne gyermekünkön töltsük ki, mert azt az ő lelki egészsége fogja bánni.

GYES betegség

Kisbabával otthon – kimerültség, bizonytalanság, párkapcsolati problémák

Mi várható a szülés után?

Mindenki tudja, hogy a szülés mekkora testi-­lelki erőpróba, kevesen beszélnek azonban arról, hogy ezután mekkora változás történik minden nő életében, amit nem mindenki tud olyan könnyedén feldolgozni, alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz. Régen a nagycsalád vagy a szomszéd, egyéb kortárs közösségek segítő és megtartó ereje miatt kevesebben élték ezt meg olyan nehezen, a mai anyák többsége azonban egyedül kénytelen az újonnan kialakult nehézségekkel szembe nézni. Az anyaság pedig mindamellett, hogy mennyire csodálatos dolog százszázalékos erőbedobást kíván a nap huszonnégy órájában és sokszor lemondást igényel. Ha viszont hosszú távon nincs meg az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet. Ráadásul az elismerés is hiányzik, ritkán dicsér meg minket bárki azért, hogy neveljük gyermekünket és ellátjuk a háztartást.

Mi az a GYES betegség?

Az ún. GYES­ – szindróma (más néven: GYES – ­betegség, GYES – ­neurózis), bár gyakori jelenség, mégis megosztja a közvéleményt és a szakembereket is (ritkán hallani róla, hiszen nem valódi diagnózist, hanem csak tünetek összességét jelenti, melyekről ráadásul csak egy speciális élethelyzetben, szülés után beszélünk). A köztudatban az unatkozó kismamák nem létező problémájaként él, akik jó dolgukban nem tudják mitévők legyenek. A GYES – ­betegség valójában egy alkalmazkodási nehézség a megváltozott élethelyzethez, melyet gyermekünk születése okoz.

Az anyuka többnyire egyedül marad egy magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva, kiszakad addigi életviteléből (munkahelyi, baráti közösségek), ráadásul a szülés okozta hormonális változások lelkileg is érzékenyebbé teszik. A kialvatlanság, a felelősség és magára maradás érzése nyomán idővel úgy érzi, kezd kicsúszni a talaj a lábai alól. Gyermekünk születése miatt ráadásul megváltozik a párkapcsolatunk, férjünk háttérbe szorul az új jövevénnyel szemben. A társadalmi elvárások nyomása (az újdonsült anyuka legyen mindig tökéletesen boldog, kiegyensúlyozott és türelmes), az azoknak való megfelelési kényszer, a kisgyerekes létről elképzelt idilli kép és a megélt hétköznapi valóság közötti különbség, a hétköznapok egyhangúsága, monotonitása, ingerszegénysége, a bezártság­érzés, az állandó fáradtság, az anya saját inkompetenciájának megélése váltja ki, majd mélyíti el ezt a szorongó állapotot. A Gyes – ­neurózis tehát nem más, mint a bizonytalanság, kisebbrendűségi érzés, ingerlékenység, indokolatlan félelem, melyhez súlyosabb esetben kényszeres viselkedés vagy depresszió is társulhat. Az anya úgy érzi, nem tud megfelelni feladatainak, amelyek váratlanul, csőstül szakadnak rá, emiatt folyton kimerült, frusztrált. Nincs türelme a gyermekhez, ingerlékennyé válik. Kedélyállapota unott, esetleg testi tünetei vannak (pl. fej­ és gyomorfájás) a folyamatos feszültség miatt. Mindinkább befelé fordul, emiatt idővel valóban nem fog tudni megfelelni mindennapi feladatainak, elszakad a környezetétől, a valóságtól. Mindez az egész család életét megmérgezi, hiszen a gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, hisztiznek. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő pedig még jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Mi az, ami segít a GYES betegségben szenvedő anyukának?

A GYES­ – betegség tehát fokozatosan alakul ki, és ­ ha nem érkezik időben segítség egyre mélyül, talaján komolyabb pszichiátriai kórképek jelenhetnek meg, például a szülés utáni depresszió (melyeket diagnózissal címkéznek és valódi betegségként, gyógyszerekkel kezelnek). A környezet sokszor valóban nem érti az anya problémáját, az anya pedig teljesen egyedül, segítség nélkül marad, holott ebben a helyzetben az anyáknak megértésre, együttérzésre és támogatásra van leginkább szükségük. A megoldást többnyire a környezet megértő odafordulása, egy kis tehermentesítés jelentik. Pihenés, akár rövid időre való kiszakadás is a fojtogató környezetből, valami valódi feltöltődést eredményező külső program (pl. találkozás a barátnőkkel, rendszeres testmozgás). A lényeg, hogy az anyukának néha (hetente pár órára) legyen ideje saját magára, amivel szabadon rendelkezhet. Fontos az új emberi kapcsolatok kialakítása, gyermekkel szintén otthon lévő kismamákkal való beszélgetések. Nagyon lényeges, hogy jusson a párnak ideje kettesben is lenni. Ne felejtsenek el házaspárként, egymás társaként is funkcionálni, hiszen anélkül úgysem lehetnek jó szülők. Nem könnyű, de többnyire szervezésen és odafigyelésen múlik az egész. Természetesen, ha mindez nem elég, szakember segítségét kell igénybe venni, ami elsősorban pszichoterápiás segítséget jelentsen.

Az írás megjelent a Szülők lapja portálon is, melynek szakértője lettem.

http://www.szuloklapja.hu/szules/2682/kisbabaval-otthon-%E2%80%93-bizonytalansag-faradtsag-kimerultseg-parkapcsolati-problemak.html

szexuális erőszak

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

  • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
  • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

párválasztás, szerelem

Párválasztásunk rejtett okai… kibe leszünk szerelmesek?

Az ellenétek vonzzák egymást?! Kibe szeretünk bele?

A házaspárok többsége sok tulajdonságot nézve hasonlít egymásra. Ilyen például a fizikai vonzerő, az intelligencia, és olyan személyiségjegyek, mint például a barátságosság, nyitottság. Vajon a véletlen műve lehet mindez, idővel válunk hasonlóvá, vagy eleve jobban vonzódunk a hozzánk kívül-belül hasonló emberekhez?

Milyen tudatos és nem tudatos szempontok alapján választunk párt magunknak?

Egy vizsgálatban a résztvevőknek arcképeket kellett párosítania: a kutatók azt találták, hogy a kísérletbe bevont személyek nagy valószínűséggel megtalálták az összetartozó párokat, tehát a házaspárok külső vonásaikban jobban hasonlítanak egymásra, mint más személyek. Képesek vagyunk tehát felismerni az önmagunkhoz hasonló megjelenésű és viselkedésű embereket, és a párválasztáskor ezt a hasonlóságot előnyben részesítjük. Milyen szempontok szerint választunk? A pszichológiai kutatások szerint a választás szempontjaiban nemek közti különbségek vannak, például hogy párválasztáskor a férfiak kevésbé értékelik a magas intelligenciát, jobban a megjelenést, a nőkhöz képest.  Hosszú távú kapcsolatok esetében azonban ez a különbség tompul. A kutatások szerint  férfiak esetében hosszútávon fontos(abb) a partner hűsége is. A nők számára lényeges párjuk gondoskodó képessége, amit az udvarlás során van lehetősége a férfiaknak bizonyítani. Ennek később a gyereknevelésnél lesz jelentősége. Mindkét nemre igaz, hogy tartós kapcsolat keresése  esetén jobban figyelnek a másik olyan tulajdonságaira, mint a kedvesség, megértés vagy a humorérzék.
Általában elmondható, hogy saját ellenkező nemű szülőnkhöz hasonló párt választunk. A szüleink sok szempontból mintául szolgálnak nekünk a párválasztásnál. Gyerekkorunkban sok mindent megtanulunk az ideális párkapcsolatról. Ha jó emlékeink vannak a szüleinkről, kapcsolatukat jónak látjuk, az követendő példát, mintát jelent számunkra. Ha ez nem így van – mint például egy bántalmazó családban – akkor is előfordulhat a mintakövetés. Ez azért van, mert ismerős érzéseket, helyzeteket próbálunk teremteni magunknak, hiszen ebben érezzük magunkat otthonosan, ennek megoldásában már van valamennyi tapasztalatunk. Az alkoholista vagy bántalmazó szülő is közvetíti ugyanis valamilyen sajátos módon a szeretetét a gyereke felé, akinek pedig ez a fajta szeretet válik megszokottá és ezt keresi felnőttként is. Két út van tehát: követni a családi mintát vagy megtörni azt. Bármilyen rossznak is gondoljuk a bántalmazó kapcsolatban való létezést, sokan mégis ezt az utat választják, mert ismertsége miatt ez a könnyebb. Ráadásul sokáig fel sem tűnik a kiválasztott férfi és az apa közti hasonlóság. Ha mégis az ellenkező nemű szülőhöz képest teljesen ellentétes – például gyengéd, antialkoholista, vagy kevésbé határozott – párt választunk, az egy teljesen új terep lesz a számukra. Ráadásul előfordulhat, hogy a bántalmazó szülőhöz képest a párunkat idővel kevésbé látjuk majd férfiasnak, erősnek, talpraesettnek, ez is gondot okozhat a kapcsolatunkban.

Mindannyian másféle párkapcsolati mintákkal találkozunk a szüleink révén, és más-más elképzelésekkel rendelkezünk az ideális párról, kapcsolatról. Amikor találkozunk valakivel, akkor az otthonról hozott „csomagjaink”, a tudattalanul hordozott elvárásaink is találkoznak egymással. Ennek fontos szerepe van a kapcsolat alakulásában. Persze nem a kezdeti időszakban, amikor a nagy lángolás elfedi őket, hanem később, az összecsiszolódás ideje alatt.

gyermekvállalás

Gyermekvállalás: amikor a legnagyobb boldogság házassági krízist okoz

Mit hoz magával a gyermekvállalás?

Mi okozhatna annál nagyobb boldogságot egy nő életében, mint amikor megtalálja a másik felét, férjhez megy, majd megfogan szerelmünk gyümölcse? Természetesen ezek minden ember életének legemlékezetesebb, legörömtelibb pillanatai, de mint minden változás, ez is sok nehézséget és megoldandó problémát hoz magával. Erről az oldaláról azonban mintha nem szívesen beszélnénk, sokszor csak saját bőrünkön tapasztaljuk meg a boldogság árnyoldalát, egyedül maradunk a problémáinkkal.

Amikor párunkkal megismerkedünk, meg kell ismerni egyúttal önmagunkat is, szerepünket az új kapcsolatban. Nem mindegy az sem, honnan jöttünk, milyen szokásokat, családi hagyományokat hoztunk magunkkal. Ilyenkor a két családból egy új születik, kialakulnak a közös szokások, kölcsönösen kialakítjuk az új szabályokat (pl. kapcsolattartás az eredeti családdal, megtörténik az új (közös) és régi értékrendek összeegyeztetése, határvonalak meghúzása.) Nem könnyű feladat, de a szerelem erőt ad a nehézségek leküzdéséhez, a közös lét megteremtéséhez. A férj és feleség közti őszinte és nyílt kommunikáció a közös élet kialakításához elengedhetetlen.

A fogantatás párkapcsolati krízist okozhat?

Amikor első gyermekünk megfogan, a földöntúli boldogság mellett házasságunkban új nehézségek is várhatók. A meglévő női és a férfi szerepek mellé bekerül repertoárunkba az anya és apaszerep. A szülőpár tagjai ismételten találkoznak az általuk korábban átélt mintákkal, ezeket felülvizsgálják és kialakítják saját elgondolásainkat a gyermeknevelésről. (Problémás lehet a saját anyával való megoldatlan (korábbi) konfliktus, ami megnehezíti az anyává válás érzelmi folyamatát.) Nem csoda hát, hogy a terhesség örömteli szakaszát sokszor szorongás árnyékolja be. A várandóssággal járó testséma változás, a félelem az öröklődő betegségektől, és a szüléstől, illetve a saját gyermekkorból hozott rossz emlékek megterhelik a szülői szerepre való felkészülést. A házastársak közötti összhang kialakításához elengedhetetlenül szükséges a bizalom, az intimitás valamint a fontos kérdésekben való egyetértés, az ezekről való nyílt és feszültségmentes kommunikáció.

Milyen változásokat hoz magával a gyermekszületés?

A várva várt utód megérkezése a boldogságon túl sok-sok nehézséget is magával hoz: megszűnik a szülőpár közt a kölcsönös, személyes fontosság érzése, a gyermek irányítja életüket, kapcsolataikat és intim életüket is beleértve. Mindemellett megoldást kell találni eddig ismeretlen problémákra (a kialvatlanság okozta feszültség, a túl sok gyermek körüli/otthoni feladat, beszűkült életvitel stb.. Amennyiben gyermekünk hasfájós, a sok sírás is folyamatos stresszforrást jelent). A férfi úgy élheti meg, elvesztette a nő gondoskodását, kevesebb figyelem fordul felé, a feleség egyedül maradhat nehézésgeivel és az elhanyagoltság bánatába merülhet. A szülés után gyakran előfordulnak szexuális problémák is, ami további konfliktusok forrása lehet. A pár számára ennek az életszakasznak fontos feladata, hogy átalakítsák a kétszemélyes családot háromszemélyessé, úgy, hogy kapcsolatuk ne sérüljön. Akorábban kettesben megélt kellemes élmények és a gyermek születése felett érzett boldogság adhat erőt, hogy alkalmazkodjanak a radikális változásokhoz. Az új családforma kialakításához sok türelem és igyekezet szükséges. A házasság a gyermek egyéves korára gyakran megterhelődik: az anya érezheti úgy, hogy számára beszűkült a világ; félhet a kiszolgáltatottságtól, munkahelyének elvesztésétől, újabb testvér érkezésétől. Az apa szerepe megnő, hiszen ő a családfenntartó, a kapocs a külvilág felé. Ha a szülők nem hangolják össze a szükségleteiket, az anya úgy élheti meg, hogy az apa családon kívüli élete fokozza az ő bezártságát. Az idősebb generáció jó esetben nagy segítséget jelenthet (elsősorban időt biztosíthat), hogy a pár rendezze a konfliktusokat és az anya is kimozdulhasson. Ha a nagyszülők túlságosan nagy befolyást gyakorolnak a családra, az szintén káros lehet.

Mint láthatjuk a fenti élethelyzetek a leírhatatlan öröm mellett sok-sok új problémát is magukkal hoznak, melyek megoldása azonban megerősíti a párkapcsolatot. Ellenkező esetben viszont nagyon romboló tud lenni, ami saját lelki egészségünk mellett gyermekünk egészséges fejlődésére is rányomja bélyegét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne várjuk meg, míg a helyzet elmérgesedik, ha nem tudunk a gondokkal megbirkózni, bátran kérjünk (szakértő) segítséget.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Az írás megjelent a babafalva.hu oldalon is.