Címke: Anyaság

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A meddőség lelki okai

Meddőségről akkor beszélünk, ha egy nőnél egyévi védekezés nélküli szexuális élet után sem következik be fogamzás, vagy a fogantatás megtörténik ugyan, de a magzat elhal. Ez a házasságok kb. 15% -ában fordul elő. A teherbeesés problémját napjainkban elsősorban szervi oldalról vizsgálják, az ebben szerepet játszó lelki tényezők pedig hátterébe szorulnak. Annak dacára történik mindez, hogy az esetek nagy százalékában igazolható testi elváltozás hiányában sem jön létre terhesség. Ilyenkor funkcionális meddőségről beszélünk. A legmodernebb technika segítségével ma már el lehet érni, hogy a hormonálisan előkészített női szervezetnek „csak” be kelljen fogadnia saját megtermékenyített petesejtjét, az esetek döntő többségében azonban ez nem sikerül. Ha mégis, ezután a természetes úton megfogant babáknál nagyobb arányban fordulnak elő vetélések, koraszülések és alacsony súllyal születések. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Két részből álló írás-sorozatomban erre keresem a választ.

Logikusnak tűnik (és számos vizsgálattal biológiailag is alátámasztható) hogy a meddőség kialakulásában a krónikus stressz nagy szerepet játszik. A rohanó világhoz való alkalmazkodás testünket oly módon alakítja át, ami megakadályozza a teherbeesést. (Ennek részleteiért lásd forrásomat) Evolúciós szempontból nyilvánvaló, hogy egy állapotos nő kiszolgáltatott helyzetben van, túlélési esélyei a gyermek fogantatása után lecsökkennek. Tehát ha a nő szervezete vagy környezete evolúciós kalkulációk szerint nem alkalmas az utód kihordására és felnevelésére, akkor az evolúciós védelmi mechanizmusok a terhesség megtapadását (kihordását) megakadályozzák.
Nagyon érdekes, hogy hasonló fiziológiai változások következnek be korai traumán vagy szexuális visszaélésen átesett nők szervezetében is, mint krónikus stressz esetén. Habár ezek az emlékek sokszor nem tudatosan felidézhetőek, nyomot hagyhatnak idegi működésükben, mely gátolja a későbbi teherbe esést. Fontos kiemelni, hogy fokozott szorongásra való hajlam átlagos körülmények közt nevelkedett nőknél is kialakulhat, ilyenkor a probléma forrása a korai kötődési (rendszerint anya-gyermek) kapcsolat minőségében keresendő, ez szolgál ugyanis alapul minden kérőbbi kérzelmi kapcsolathoz. Többek közt a házastárshoz való kötődés modellje is. (Ennek hatásáról cikksorozatom 2. részében írok majd bővebben.)

További érdekes szempont, hogy a stresszhatások immunrendszerünk működését is megváltoztatják, ily módon is befolyást gyakorolva a megtermékenyített petesejt megtapadási képességére. Kutatások kimutatták, hogy más lelki problémák, is akadályozzák a teherbe esés sikerét, például a depresszív tüneteket mutató nők, kisebb valószínűséggel fogannak meg egészséges társaikhoz képest.

Ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége, melybe a várva várt gyermek nem érkezik meg. A meddőségi problémák evolúciós magyarázatát figyelembe véve nem meglepő, hogy alapvető fontosságú mindez a teherbeesés bekövetkezése és a tehresség egészséges kihordása szempontjából. Ennek hatásmechanizmusáról és a kezelési lehetőségekről írás-sorozatom következő részében részletesebben fogok szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Felhasznált irodalom:
Szendi. G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

 

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Nevelséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőtkorukban is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

 

Hogyan éli meg a gyermek?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

 

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

gyermekek elleni erőszak

A gyermekek elleni erőszakról…

Miért baj az, ha erőszak van a családban?

Írásom aktualitását azt adja, hogy nemrég egy Szegedi bíróságon 5 év börtönre ítéltek egy nőt, aki súlyosan bántalmazta nevelt fiát. A per példaértékű, ami azért is lényeges, mert a családokban előforduló brutalitások igen ritkán derülnek ki. Ennek oka hogy, a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az “agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van,  vagy hogy  megőrizze a család egységét. Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nem csak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról de nem tesz ellene.

Mi számít erőszaknak? Mitől gyermekbántalmazás ez?

Fontos tudni, hogy a mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés  vagy kiabálás által. Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, nem járatja iskolába gyermekét. Sok családban él még a hagyomány,  az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait. Fontos tisztázni azt is, hogy az önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért túlzott formája gátolja az egészséges személyiségfejlődését.

Miből vehetjük észre, hogy egy gyermek erőszak áldozatává vált?

A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság. A hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait. Bárkit, aki segíthet az érzések feldolgozásában, megvédi a gyermeket. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermek-barátabb nevelési eszközöket találjanak. Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.

Fontos tisztázni, hogy a sok idegesség, fáradtság hatására mindenki mondhat olyant gyermekének (pl hülye vagy) ami bántásnak minősül, véletlenül elcsattanhat egy-két pofon, de ne szégyelljünk elnézést kérni ezért, igyekezzünk, hogy a feszültséget ne gyermekünkön töltsük ki, mert azt az ő lelki egészsége fogja bánni.

Beszoktatás az óvodába, iskolakezdés

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

GYES betegség

Kisbabával otthon – kimerültség, bizonytalanság, párkapcsolati problémák

Mi várható a szülés után?

Mindenki tudja, hogy a szülés mekkora testi-­lelki erőpróba, kevesen beszélnek azonban arról, hogy ezután mekkora változás történik minden nő életében, amit nem mindenki tud olyan könnyedén feldolgozni, alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz. Régen a nagycsalád vagy a szomszéd, egyéb kortárs közösségek segítő és megtartó ereje miatt kevesebben élték ezt meg olyan nehezen, a mai anyák többsége azonban egyedül kénytelen az újonnan kialakult nehézségekkel szembe nézni. Az anyaság pedig mindamellett, hogy mennyire csodálatos dolog százszázalékos erőbedobást kíván a nap huszonnégy órájában és sokszor lemondást igényel. Ha viszont hosszú távon nincs meg az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet. Ráadásul az elismerés is hiányzik, ritkán dicsér meg minket bárki azért, hogy neveljük gyermekünket és ellátjuk a háztartást.

Mi az a GYES betegség?

Az ún. GYES­ – szindróma (más néven: GYES – ­betegség, GYES – ­neurózis), bár gyakori jelenség, mégis megosztja a közvéleményt és a szakembereket is (ritkán hallani róla, hiszen nem valódi diagnózist, hanem csak tünetek összességét jelenti, melyekről ráadásul csak egy speciális élethelyzetben, szülés után beszélünk). A köztudatban az unatkozó kismamák nem létező problémájaként él, akik jó dolgukban nem tudják mitévők legyenek. A GYES – ­betegség valójában egy alkalmazkodási nehézség a megváltozott élethelyzethez, melyet gyermekünk születése okoz.

Az anyuka többnyire egyedül marad egy magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva, kiszakad addigi életviteléből (munkahelyi, baráti közösségek), ráadásul a szülés okozta hormonális változások lelkileg is érzékenyebbé teszik. A kialvatlanság, a felelősség és magára maradás érzése nyomán idővel úgy érzi, kezd kicsúszni a talaj a lábai alól. Gyermekünk születése miatt ráadásul megváltozik a párkapcsolatunk, férjünk háttérbe szorul az új jövevénnyel szemben. A társadalmi elvárások nyomása (az újdonsült anyuka legyen mindig tökéletesen boldog, kiegyensúlyozott és türelmes), az azoknak való megfelelési kényszer, a kisgyerekes létről elképzelt idilli kép és a megélt hétköznapi valóság közötti különbség, a hétköznapok egyhangúsága, monotonitása, ingerszegénysége, a bezártság­érzés, az állandó fáradtság, az anya saját inkompetenciájának megélése váltja ki, majd mélyíti el ezt a szorongó állapotot. A Gyes – ­neurózis tehát nem más, mint a bizonytalanság, kisebbrendűségi érzés, ingerlékenység, indokolatlan félelem, melyhez súlyosabb esetben kényszeres viselkedés vagy depresszió is társulhat. Az anya úgy érzi, nem tud megfelelni feladatainak, amelyek váratlanul, csőstül szakadnak rá, emiatt folyton kimerült, frusztrált. Nincs türelme a gyermekhez, ingerlékennyé válik. Kedélyállapota unott, esetleg testi tünetei vannak (pl. fej­ és gyomorfájás) a folyamatos feszültség miatt. Mindinkább befelé fordul, emiatt idővel valóban nem fog tudni megfelelni mindennapi feladatainak, elszakad a környezetétől, a valóságtól. Mindez az egész család életét megmérgezi, hiszen a gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, hisztiznek. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő pedig még jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Mi az, ami segít a GYES betegségben szenvedő anyukának?

A GYES­ – betegség tehát fokozatosan alakul ki, és ­ ha nem érkezik időben segítség egyre mélyül, talaján komolyabb pszichiátriai kórképek jelenhetnek meg, például a szülés utáni depresszió (melyeket diagnózissal címkéznek és valódi betegségként, gyógyszerekkel kezelnek). A környezet sokszor valóban nem érti az anya problémáját, az anya pedig teljesen egyedül, segítség nélkül marad, holott ebben a helyzetben az anyáknak megértésre, együttérzésre és támogatásra van leginkább szükségük. A megoldást többnyire a környezet megértő odafordulása, egy kis tehermentesítés jelentik. Pihenés, akár rövid időre való kiszakadás is a fojtogató környezetből, valami valódi feltöltődést eredményező külső program (pl. találkozás a barátnőkkel, rendszeres testmozgás). A lényeg, hogy az anyukának néha (hetente pár órára) legyen ideje saját magára, amivel szabadon rendelkezhet. Fontos az új emberi kapcsolatok kialakítása, gyermekkel szintén otthon lévő kismamákkal való beszélgetések. Nagyon lényeges, hogy jusson a párnak ideje kettesben is lenni. Ne felejtsenek el házaspárként, egymás társaként is funkcionálni, hiszen anélkül úgysem lehetnek jó szülők. Nem könnyű, de többnyire szervezésen és odafigyelésen múlik az egész. Természetesen, ha mindez nem elég, szakember segítségét kell igénybe venni, ami elsősorban pszichoterápiás segítséget jelentsen.

Az írás megjelent a Szülők lapja portálon is, melynek szakértője lettem.

http://www.szuloklapja.hu/szules/2682/kisbabaval-otthon-%E2%80%93-bizonytalansag-faradtsag-kimerultseg-parkapcsolati-problemak.html

gyermekvállalás

Gyermekvállalás: amikor a legnagyobb boldogság házassági krízist okoz

Mit hoz magával a gyermekvállalás?

Mi okozhatna annál nagyobb boldogságot egy nő életében, mint amikor megtalálja a másik felét, férjhez megy, majd megfogan szerelmünk gyümölcse? Természetesen ezek minden ember életének legemlékezetesebb, legörömtelibb pillanatai, de mint minden változás, ez is sok nehézséget és megoldandó problémát hoz magával. Erről az oldaláról azonban mintha nem szívesen beszélnénk, sokszor csak saját bőrünkön tapasztaljuk meg a boldogság árnyoldalát, egyedül maradunk a problémáinkkal.

Amikor párunkkal megismerkedünk, meg kell ismerni egyúttal önmagunkat is, szerepünket az új kapcsolatban. Nem mindegy az sem, honnan jöttünk, milyen szokásokat, családi hagyományokat hoztunk magunkkal. Ilyenkor a két családból egy új születik, kialakulnak a közös szokások, kölcsönösen kialakítjuk az új szabályokat (pl. kapcsolattartás az eredeti családdal, megtörténik az új (közös) és régi értékrendek összeegyeztetése, határvonalak meghúzása.) Nem könnyű feladat, de a szerelem erőt ad a nehézségek leküzdéséhez, a közös lét megteremtéséhez. A férj és feleség közti őszinte és nyílt kommunikáció a közös élet kialakításához elengedhetetlen.

A fogantatás párkapcsolati krízist okozhat?

Amikor első gyermekünk megfogan, a földöntúli boldogság mellett házasságunkban új nehézségek is várhatók. A meglévő női és a férfi szerepek mellé bekerül repertoárunkba az anya és apaszerep. A szülőpár tagjai ismételten találkoznak az általuk korábban átélt mintákkal, ezeket felülvizsgálják és kialakítják saját elgondolásainkat a gyermeknevelésről. (Problémás lehet a saját anyával való megoldatlan (korábbi) konfliktus, ami megnehezíti az anyává válás érzelmi folyamatát.) Nem csoda hát, hogy a terhesség örömteli szakaszát sokszor szorongás árnyékolja be. A várandóssággal járó testséma változás, a félelem az öröklődő betegségektől, és a szüléstől, illetve a saját gyermekkorból hozott rossz emlékek megterhelik a szülői szerepre való felkészülést. A házastársak közötti összhang kialakításához elengedhetetlenül szükséges a bizalom, az intimitás valamint a fontos kérdésekben való egyetértés, az ezekről való nyílt és feszültségmentes kommunikáció.

Milyen változásokat hoz magával a gyermekszületés?

A várva várt utód megérkezése a boldogságon túl sok-sok nehézséget is magával hoz: megszűnik a szülőpár közt a kölcsönös, személyes fontosság érzése, a gyermek irányítja életüket, kapcsolataikat és intim életüket is beleértve. Mindemellett megoldást kell találni eddig ismeretlen problémákra (a kialvatlanság okozta feszültség, a túl sok gyermek körüli/otthoni feladat, beszűkült életvitel stb.. Amennyiben gyermekünk hasfájós, a sok sírás is folyamatos stresszforrást jelent). A férfi úgy élheti meg, elvesztette a nő gondoskodását, kevesebb figyelem fordul felé, a feleség egyedül maradhat nehézésgeivel és az elhanyagoltság bánatába merülhet. A szülés után gyakran előfordulnak szexuális problémák is, ami további konfliktusok forrása lehet. A pár számára ennek az életszakasznak fontos feladata, hogy átalakítsák a kétszemélyes családot háromszemélyessé, úgy, hogy kapcsolatuk ne sérüljön. Akorábban kettesben megélt kellemes élmények és a gyermek születése felett érzett boldogság adhat erőt, hogy alkalmazkodjanak a radikális változásokhoz. Az új családforma kialakításához sok türelem és igyekezet szükséges. A házasság a gyermek egyéves korára gyakran megterhelődik: az anya érezheti úgy, hogy számára beszűkült a világ; félhet a kiszolgáltatottságtól, munkahelyének elvesztésétől, újabb testvér érkezésétől. Az apa szerepe megnő, hiszen ő a családfenntartó, a kapocs a külvilág felé. Ha a szülők nem hangolják össze a szükségleteiket, az anya úgy élheti meg, hogy az apa családon kívüli élete fokozza az ő bezártságát. Az idősebb generáció jó esetben nagy segítséget jelenthet (elsősorban időt biztosíthat), hogy a pár rendezze a konfliktusokat és az anya is kimozdulhasson. Ha a nagyszülők túlságosan nagy befolyást gyakorolnak a családra, az szintén káros lehet.

Mint láthatjuk a fenti élethelyzetek a leírhatatlan öröm mellett sok-sok új problémát is magukkal hoznak, melyek megoldása azonban megerősíti a párkapcsolatot. Ellenkező esetben viszont nagyon romboló tud lenni, ami saját lelki egészségünk mellett gyermekünk egészséges fejlődésére is rányomja bélyegét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne várjuk meg, míg a helyzet elmérgesedik, ha nem tudunk a gondokkal megbirkózni, bátran kérjünk (szakértő) segítséget.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Az írás megjelent a babafalva.hu oldalon is.