„Stressz-betegségek” avagy a pszichoszomatikus kórképekről

„Stressz-betegségek” avagy a pszichoszomatikus kórképekről

Ahogy azt már korábbi írásomban is említettem, a tartós stressz megviseli testünket, sokféle betegség kialakulásában van kiemelkedő szerepe. Ha lelkünk sérül, az többnyire testi elváltozást is magával hoz. Bár talán nehezen hihető, hogy „egy kis szorongás” markáns, negatív hatást gyakorolt testünkre, mégis fontos hogy pszichológus segítségét kérjük, hogy megfejtsük testünk jelzéseit, megtanítsuk rá, hogy a hétköznapi stresszt ne különféle betegségek segítségével vezesse le. Lelki problémáink felvállalása azonban általában sokkal nehezebb feladat, mint testünk gyógyíttatása, így sokan inkább orvostól orvosig járnak (persze ebben az orvosok felelőssége is hatalmas, hiszen rengetegen vannak, akik inkább elvégeznek egy sokadik CT vizsgálatot, minthogy pszichológus felkeresését javasolnák). Ráadásul fájdalmas dolog elfogadni betegségünk lelki vonatkozásait, a pszichológus segítségét. Pedig sokszor semmilyen diagnosztikus eszközzel nem kimutatható fájdalmaik oka.

Amennyiben a lelki feszültség testünkben szervi bajt, betegséget okoz, vagy semmilyen elváltozás nem mutatható ki, de a tünet zavaró és hosszabb ideje fennáll, ún. pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ezek nagyon sokrétűek lehetnek, gyakran hosszú ideig fennállnak, de tünetváltás is jelentkezhet. (Amikor az egyik betegséget meggyógyítják, előjön egy másik, az után egy harmadik.) Ezek kialakulásukban és fennmaradásában a stressz (vagy más lelki tényezők) kiemelt szerepet játszanak. Érdekli, hogyan hat immunrendszerünkre a stressz?

Mik a leggyakoribb pszichoszomatikus betegségek?

  • Allergiák
  • Autoimmun betegségek: pl. sokízületi gyulladás, sclerosis multiplex
  • Bőrgyógyászati betegségek: pl. pikkelysömör, ekcéma
  • Emésztéssel kapcsolatos panaszok: pl. hányinger, hányás, hasmenés
  • Érzékeléssel kapcsolatos zavarok: pl. kettőslátás, homályos látás, vakság; fülzúgás, halláscsökkenés, hallásvesztés; zsibbadás, tapintás-, hőérzés csökkenése vagy hiánya; remegések, érzészavar
  • Fájdalom tünetek: pl. migrén, hasi fájdalom, hát- és derékfájás, izomfájdalom, ízületi fájdalom, végtagfájdalom, mellkasi fájdalom, menstruációs fájdalmak
  • Gyomor-bélrendszer betegségei: pl. colitis ulcerosa, IBS, gyomor- és nyombél fekély, reflux
  • Kardiovaszkuláris betegségek: pl. magas vérnyomás, szívtáji fájdalmak
  • Légzőrendszer betegségei: pl. köhögés, asztma
  • Nőgyógyászati betegségek: pl. rendszertelen vérzés, visszatérő nőgyógyászati betegségek, premenstruális szindróma, meddőség, vetélés, súlyos terhességi hányás
  • Neurológiai jellegű tünetek: koordinációs vagy egyensúlyzavar, bénulás vagy gyengeség, nyelési nehézség vagy torokszorulás (torokgombóc-érzés), beszédképtelenség, tapintás- vagy fájdalomérzés kiesés, kettős látás, vakság, süketség, görcsök, nem ájulásos tudatkiesés
  • Mozgással kapcsolatos tünetek: pl. koordinációs zavar, izomgyengeség, bizonytalan járás, beszédképtelenség
  • Túlsúly
  • Szexuális zavarok: szexuális érdektelenség, erekciós vagy ejakulációs zavar, szexuális aktussal kapcsolatos fájdalmak

Mit tehetünk a pszichoszomatikus betegségek ellen?

A pszichoszomatikus betegségek gyógyításánál alapvető, hogy a testi tünetet ki kell vizsgáltatni és szakorvos segítségével kezeltetni, emellett pedig pszichológust felkeresni, aki pszichoterápia segítségével segít megszüntetni a kiváltó okokat és a fenntartó tényezőket. Sajnos sokan maradnak testi tüneteikkel kezeletlenül, mert az orvosok nem találják a panaszok okát, (megfelelő pszichológiai képzettség hiányában) nem tudják a tünetek üzenetét megfejteni és ennek megfelelően tanácsot adni az életmódom való változtatásra, csak későn jutnak pszichológushoz, ami nagyban rontja a gyógyulás kilátásait, növeli a terápia hosszát.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Share Button

19 Hozzászólás

  • Szabolcs P. K.

    Üdv. A nem ájulásos tudatkieséssel kapcsolatban kerdezzem. Tegnap mentem egy nem messzi etterembe, 10 perc gyaloglas es kozeledtem egy parkhoz, aztan a kovetkezo momentum, hogy attol jóval messzebb, hirtelen korulnezek es egy ismeretlen ut jardajan vagyok. Aztan elkeztem a zsebeimet kutatni, hogy mindenem megvan-e, kulcs, telefon. Ekkor jottem rá, hogy nem emlekszem, hogy jutottam ide. Teljesen jozan voltam. Nem ertem, hogy tudat nelkul, hogyan tudtam gyalogolni, navigalni egyaltalan a jardan maradni. Mit gondol errol es hogy an lehetseges mindez?

    • Habis Melinda

      Kedves Szabolcs!

      A tudatkiesésnek rendszerint valamilyen komoly oka szokott lenni. Hogy az Ön esetében mi törtnét nem tudom, de levele alapján javaslom, hogy keresse fel háziorvosát, vagy közvetlenül egy pszichiáter szakorvost.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tünde V.

    Kedves Melinda!
    Egy hete kettős látásom van, erősen szédülök, és néha fáj is a fejem, valmint három hete be vagyok rekedve, ezért felkerestem a háziorvosomat, aki beutalt ideggyógyászati vizsgálatra. Ott fel is vettek bennfekvőnek a kórházba és számos vizsgálatot elvégeztek rajtam (MRI, CT, EEG, EKG, vérvétel, ellenanyag teszt, hangszál vizsgáat) de minden negatív. Hozzá tartozik a történethez, hogy a tünetek megjelenése előtt nagyon hajtani kellett a munkában. 28 éves vagyok, szellemi, irodai munkát végzek, sok pontos matematikai számítást kell végeznem egész nap. Alapvetően nem vagyok egy stresszes típus, volt már ilyen időszak máskor is. Egy hét után hazaengedtek a kórházból, mert nem tudják, hogy mi lehet a bajom. Párom szerint kimerült vagyok csupán és egy pszichológus segítségét is érdemes lenne igénybe vennem. Pár éve ugyanezekkel a tünetekkel nővérem is bejárta az orvosokat, nála is negatívak lettek az eredmények. Két hónappal később pedig egyuk napról a másikra elmúltak a tünetei. Mit gondol erről? Találkozott már hasonló esettel? Mit lenne érdemes tennem?
    Köszönettel: Tünde

    • Habis Melinda

      Kedves Tünde!

      Természetesen. A munkahelyi feszültségek által okozott érzelmi megterhelést nem mindenki érzékeli egyformán, ezek azonban ettől függeltelnül is okozhatnak testi tüneteket. Ezért én is javasolnám önismereti munka megkezdését.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • W. Renáta

    Tiszteletem.
    30 éves nő vagyok Fizikai munkát végzem.
    8 napja az egész testemben érzészavarok vannak. A legrosszabb a 2 lábfejemben és a 2 kézfejemben. A zsibbadás és a bizsergés közé tenném amit érzek. Érzem ezt csak gyengébben az ágyékomban, hasamban, oldalamban, combomban, hátamban egyszóval majdnem mindenhol. Mi lehet ez?
    Mikor kezdődött elötte való nap fél napot rajtam volt az ortopéd orvos álltal felírt gyógycipő, élőször volt rajtam egyhuzamban ennyit. Aztán még aznap vendégségben 5 órát ültem egy kényelmetlen széken. Utána rögtön kezdtem érezni ezt. Eddig soha nem volt ilyenem.Más fájdalmam nem igazán van, talán picit fáj a derekam. Mi lehet ez? Üdvözlettel Renáta.

    • Habis Melinda

      Kedves Renáta!

      Levele alapján a háziorvosa felkeresését javasolom. Ő majd elküldi Önt a szükséges kivizsgálásokra hiszen ismeri Önt és a meglevő betegségeit.
      Mielőbbi gyógyulást kívánok!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csilla T.

    Jó napot!
    Elég tanácstalan vagyok, mert 3-4 hónapja megmagyarázhatatlan tünetek gyötörnek.
    5 hónapja elhunyt a párom, rá egy hónapra pánikbeteg lettem, arra kaptam gyógyszert, de közben előjöttek más tünetek is.. Gyomorégés, reflux, meg erős szorongás. Az antidepresszánst letettem 3 hónap után, mert nem segített, csak nyugtatót szedek, ami gyakran használ is. Észrevettem, hogy a hangulatom nagyon befolyásolja a refluxom. Időközben az is kiderült, hogy gyomorfekélyem nincs, savtúltengésem de, ellenkezőleg… gyenge a savam és nehezen emésztek.. Szedtem erre is többféle gyógyszert, de nem állt helyre a gyomrom. Az immunrendszerem se jó. Pszichoszomatikus betegségem lehet? Milyen megoldást tudna javasolni nekem? Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Csilla!

      Sajnálom, hogy a párja elvesztése mellett megjelentek ezek a györtő tünetek. Ez arra utal, hogy érdemes volna a gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiát is igénybe vennie. Az érzelmi megterhelés – ahogyan a levelében is írta – különféle testi tüneteket okoz. A pszichoszomatikus betegségekről itt írtok bővebben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.T.

    Kedves Melinda,

    Kulfoldon elek es jo masfel honapja panik erzeseim es egesz napos szorongasaim vannak. Nagyon nehezek igy a mindennapok. A felelemtol valo felelem elviselhetetlen lelkiallapot. Produkalhat a szorongas olyan tuneteket, hogy a jobb terdem egesz nap erzem, es a labfejem is hideg, az arcom jobb oldalat is erzem. nem fajdalom, zsibbadasnaks se mondanam, ilyen feszult erzes. Szoval nyugtathatom magam azzal, hogy ez csak a szorongas hozadeka vagy aggodhatok amiatt is, hogy itt hogy oldom meg az orvost? Annyi kiegeszites, hogy ritmuszavarom van.. emiatt aggodok, hogy ez a feloldali dolog valami keringesi baj lehet, de mivel ennyire szetvet a szorongas, talan a keringesemmel nincs baj.. eddig is eleltem igy, miert pont most lenne…
    Koszonom a valaszat… nagyon egyedul es segitseg nelkul erzem magam tavol az otthontol.

    • Habis Melinda

      Kedves K.T.!

      Sokféle tünetet produkálhat a szorongás, de látatlanban felelőtlenség volna erre bármit is mondani. Ha diagnosztizálták Önt pánik zavarral, akkor nagyon lényeges, hogy pszichoterápiás kezelést is kapjon, szembe tudjon nézni ennek segítségével a félelmeivel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Annamária

    Üdvözlöm! 19 hónapos kisfiam születése óta szibte alig alszom. Éjszaka többször ébred. 6 hetes kora óza szellemi és fizikai munkát végzek. 2 hónapja szívdobogás étzés, derékfájdalom és pms tüneteim vannak. Létezik valami áthidaló megoldas amíg végre átalusszuk az éjszakákat? Segíthet valami gyógynövényes tea vagy nagyon aktív testmozgás?
    Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Annamária!

      Valamit segíthet a nyugtató tea és a testmozgás, de a helyzetet valószínűleg nem oldja meg. A szívdobogásos tünetek maitt javaslom háziorvos felkeresését és amennyire megoldható a terhelés csökkentését fizikai és érzelmi téren is. A gyermek folyamatos éjszakai ébredése akár valamiféle szorongás tünete is lehet, amivel érdemes gyermekpszichológust felkeresni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Bernadett

    Üdvözlöm!
    Családunkban a Karácsony mindig balhés,mert nálunk sokan a külsőségre adnak,a magamutogatásra stb.Én ezt egyre kevésbé tűröm,én régi módi vagyok.Most is lemondtam a tervezett sok pénzbe kerülő csillogás -villogásról szóló puccos étteremben magamutogatós szent estét.Miért nem tud anyu és apu otthon készülni,segítene bárki nekik sütni.Félek nagyon összeveszünk,pedig a Karácsonyt eddig nagyon szerettem.Nem tudom rábeszélni őket az otthoni ünneplésre és én vagyok most a rossz….

    • Habis Melinda

      Kedves Bernadett!

      Szerintem egyáltalán nem rossz Ön amiatt, hogy nem ért egyet a szüleivel! Joga van a véleményéhez akkor is, ha ezt ők nem kezelik jól. Nekik valyon miért fontos ez a puccparádé?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Habis Melinda

    Kedves Annamária!

    Levele alapján elképzelhetőnek tartom, hogy a tünetei lelki tényezőkkel állnak összefüggésben, ezért érdemes volna pszichológushoz fordulnia, aki a diagnosztikus első interjú után elmondja a kezelési lehetőségeket is.

    Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsuzsanna

    Tiszteletem! Ki vagyok merülve mind fizikálisan,mind lelkileg. Voltam orvosnál,meg se próbált segíteni,hogy megoldjuk ezt,egyből gyógyszert írt fel. Kérdésem az lenne,milyen módon tudnék segíteni a testemnek,hogy hamar(abb) helyreálljon a rend 🙂 A gyógyszert abbahagytam,mert rengeteg negatív mellékhatása van,és körbekérdezés után kiderült,nagyon sok maradandó,pl libidócssökkenés,meddőség.. Szóval valami természetes megoldásra lenne szükségem helyette. Jelenleg Valeriana-t szedek,ha szükségét érzem,de ez csak ideig-óráig megoldás. Köszönöm Válaszát. Zsuzsanna

    • admin

      Kedves Zsuzsanna!

      Kimereültség esetén fontos a pienéls és a relaxáció. Utóbbit érdemes szakember segítségével elsajátítani ugyanis bizonyos esetekben a tünetek fokozódását eredményezheti. A tűzoltás után pedig érdemes feltárni a mélyben húzódó okokat, hogy mi okozta az érzelmi túlterhelődését, ennek megfelelően újragondolni kapcsolatait, új viselkedési stratégiákat kialakítani. Utóbbihoz pszichoterápiás támogatás szükséges. A gyógyszerek valóban csak addig hatnak, amíg szedi őket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Erika Mária

    Vírusos folyamatosam egy-két nap jól lét utánvisszatérő náthát torokgyulladást asztmás tüneteket negatív pl.We:4 okozhat e pszichoszomatikus tünetegyüttes.Problémám több mint 2 hónapja fennáll.Oka lenne!De félek még HIV szűrésen is voltam ami persze negatív.Mégis melegségségérzéssel,hőemelkedéssel 37,3 kezdődik izom fej torok s nyakfájás.5-6 nap vagy antibiotikum vagy Echinacea golyók jobban vagyok.Öröm korai!3 nap és kezdődik minden előről.A helyzet ami okozhatja sajnos megoldhatatlan lelkileg képtelen vagyok feldolgozni.Okozhatja e vírusos náthás folyamatos 2 hónapja fennálló betegségem?Kérem valski válaszoljon mert már a “gyávák bátorságát ” fontolgatom!!!Köszönöm!Erika 42

    • admin

      Kedves Erika!

      Igen, a feldolgozatlan lelki problémák és a fokozott stressz is együtt járhat az immunrendszer gyengülésével, sorozatosan előforduló vírusfertőzésekkel. Amennyiben öngyilkosságon gondolkodik, mielőbb keressen fel pszichiáter szakorvost (háziorvost) vagy akár pszichiátriai osztályt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.