Pszichológus válaszol

A szolgáltatás a korábbi, 48 órás határidővel ide kattintva érhető el, ahol felkészült kolléganőimmel együtt várjuk kérdését!

Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.

Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt.

A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és a folyamatosan érkező rengeteg kérdésre való tekintettel általában 10 munkanapon belül, random sorrendben történik. Amennyiben ennél gyorsabban szeretne választ kapni, javaslom, hogy kérdését a fenti linken tegye fel.

A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.

Ha új kérdést szeretne feltenni, kattintson ide!

14 330 Hozzászólás

  • R. Tamásné

    Tisztelt Doktornő!
    Unokám nyáronRlesz 7 éves, iskolába megy. Bölcsis korában egy vagány, talpraesett kislány volt. Oviban (teljesen új gyerekek), volt egy kisfiú, állandóan bántotta, el kellett vinni másik óvodába, ahol Ő volt az új, már kialakultak a barátságok. Már nem volt olyan vagány és bátor. Nem akar estimesét hallgatni, kijelentette, ne vegyünk társasjátékot és kártyát sem a szülinapjára, ellenben mindenféle plüss vackot szeretne, azzal játszik nagyritkán “dedós” játékokat. Öccse 3 éves, ameddig nem lett önálló akarattal rendelkező gyerkőc, nem volt gond. Most is imádja, de azóta szinte visszafejlődik. Rendszeresen piszkálja, froclizza.
    Mindennek szorosnak kell lenni. Hajgumi, szoknya, kötős ruhát nem lehet ráadni, mert nem lehet elég szorosan megkötni. 10 őpercenként húzogatja a hajár, hogy szorosabb legyen a gumi. A cicanadrágját a bokazokniba tuszkolna, hogy feszüljön rajta a gatya, szoknya alá kisgatyát vesz stb. A nevtanban azt mondják, minden rendben, amit nem akarok elhinni. Kérem segítsen.

    • Habis Melinda

      Kedves R. Tamásné!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a kislányt érdemes volna gyermekpszichológushoz vinni, hiszen a viselkedése drasztikusan megváltozott, a korábbi vagyányból egy másokat piszkáló gyermek lett. Lehetséges, hogy ez a korábbi óvodai atrocitásokkal függ össze, ezt a gyermek szakvizsgálata tudná megmondani. Ha a nevelési tanácsadóban nem kaptak hatékony segítséget, érdemes magán úton keresni a megoldást. A másokkal agresszív viseledésnek ugyanis megvan az a hátránya, hogy az iskolában esetéeg nehezen tud majd beillleszkedni a gyermek, hiszen az emberek általában nem kedvességggel és megértéssel, hanem sok esetben viszontagresszióval reagálnak erre.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lili B.

    Kedves Melinda! 2 hónapja vagyok együtt párommal, társkeresőn ismerkedtünk meg, és első üzenettől kezdve nagyon jól alakult minden. Mevolt azonnal az összhang, szimpátia, a kémia is nagyon működött, rengeteget beszélgettünk mielőtt meglett az 1. Randi, ami ebből kifolyólag nagyon jól sikerült és megörültem h 2 magányos év után végre megtaláltam az igazit. És ő is így érezte. Bár az elején sokat jártunk el, szórakozni, iszogatni, a kezdeti izgalom, az újdonság varázsának hevében, aztán már otthon is, mert én is jobban, lazábbnak éreztem magam vele, mert amúgy elég parás, aggódó vagyok. Már a közös jövő, család, gyerek is felmerült, viszont részéről ezek az iszogatások, lazulások továbbra sem maradtak el, akár fényes nappal, sima hétköznap is. Mikor ezt kezdtem szóvá tenni, elkezdődtek a konfliktusok, kisebb veszekedések, hogy szerinte ezzel semmi gond nincs, felnagyítom, 2-3 sörrel semmi gond nincs, még a vodkázgatás is szerinte belefér hiszen csak lazulunk, nem issza magát részegre, h dülöngéljen meg kontrollt veszítsen. Van 1 kisfia előző párkapcsolatából akit nagyon szeret, hetente 2 x lát, foglalkozik vele. Nekem ez már alapból nem tetszik, mert félek h mi lehet később, és mivel au én apám alkoholista volt, már ismerem ennek minden jellemzőjét, elég okom van h féljek a jövőnktől szerintem. Kérdeztem h miért iszik, mondta h nem tudja, talán h ellazítsa, jobban aludjon, mert állandóan kattog, de nem lát ebben akkora gondot. Mivel az ex megcsalta őt, ami nyilván egy örök fájdalom lesz neki, próbálkoztam azzal h kibeszélje magából, h oldjuk a feszültséget, de csak idegesebbek lettünk. Mondtam neki h ketessünk szakembert aki segíthet ezt feldolgozni, de látszólag kevés sikerrel. Nyilván amíg ő nem határozza el magát én hiába erölködöm. Nagyon szeretem és szeretném h mellettem boldog legyen, h új, pozitív élményeket hozzak az életébe, meg ő is vágyik egy új családra egy szerető normális nővel, amit én magamat ismerve tudom h meg tudnám adni neki, és az elején ezt mondta is, h milyen boldog velem, és ha így haladunk, csodálatos életünk lesz, de sajnos nekem ez az alkohol probléma az otthoni trauma miatt nagyon kritikus pont és próbáltam félretenni de nem megy hiszen ugyanazt a szorongást hozza elö belőlem, és az külön fáj h állítása szerint ő ezzel nem tud mit kezdeni mert ő erről nem tehet. Én viszont így nem tudom magam elengedni, hogy szinte látom magam előtt ugyanazt az aggasztó jövőképet amiben én is szorongva felnőttem. Kétségbe esve kérem tanácsát. Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Lili!

      Levele alapján azt gondolom, hogy ha valaki nem az íze és nem is valamilyen ünnepi alkalom miatt fogyasztja az alkoholt, akkor érdemes elgondolkodni, hogy mi az ital funkciója, miért szükséges nap mint nap fogyasztani azt. A kattogás megállítására remek módszer péládul az önismeret, ami bár nem könnyű út, garantáltan mellékhatásmentes és nem okoz függőséget sem. Mindemellett pedig a kapcsolatukat is javítja, ha tudnak beszélgetni intimebb témákról is. Ha a párja nem hajlandó elmenni szakemberhez akkor kérhetnek párterápiás segítséget is, hiszen azt írta, előforful, hogy Önnek is nehezen megy az aggodalmak leküzdése.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. László

    29éves vagyok párom 32éves és van egy 15éves lánya.
    8éve vált el , azóta volt több kapcsolata de egyik sem ilyen hosszú mint velem
    1év 1 hónapja vagyunk együtt párommal. első bő 2hónap gyönyörű volt igazi lángoló szerelem , mindennel fűszerezve, majd jött egy bizonytalan rész az ő oldaláról nem tudta mit is akar és inkább eldobott.. én nem tudtam ebbe belenyugodni, már már lelkibeteg lettem, nem ettem stb.
    elhatároztam kerül amibe kerül vissza szerzem és 2hónap küzdés után lassan helyre állt minden azóta is boldog harmónikus párkapcsolatban élünk megismert a családja a lánya mindenki szeret, elfogad, és én is őket, nálunk is mindenki szereti, olyannyira jól alakulunk hogy elkezdtünk házakat nézni, régebben mondta a küzdésemnek kitartásomnak köszönhető hogy ma is együtt vagyunk.
    persze nem kifelejtendő tervezzük a közös egy hetes nyaralásunkat, családtagokkal együtt. nagyon sok mindent megbeszélünk, hol személyesen hol írásban de amit kell elmondjuk egymásnak, hisz szerintem egy kapcsolat alapja a sok-sok komunikáció.
    egy gond van azért ebben a boldog párkapcsolatban is, mégpedig nem biztos hogy szeretne második gyereket , munkahelyén meg gyakran kérdezik mondják, hogy pasid fiatalabb tuti akar még babát majd tőled, illetve kérdezik nem e lesz második baba, továbbá van e párod stb, átlagos munkahelyi kiváncsi csajos kérdések amivel nincs is semmi baj. de párom mondja ezt hogy gyakran halja, szembesül vele ez így neki kellemetlen, végig gondol azon hogy kérdezik és ő nem akar már babát, akkor összeszorul a szíve hogy nekem nem lesz saját gyerekem, erre elmult 2-3hónapban mondta jobb lenne néznék magamnak egy másik nőt, de elmondtam neki nekem nem kell másik nő! én így fogadom el , most és jövőben is. ez a gondunk , amit nem szeretnék hogy kapcsolatunkba kerüljön!

    Lehetséges egy közös otthon megoldaná ezt a gondot, de sajnos még anyagilag nem állok ott, kellene kicsi idő még.
    Mondom neki mindig hogy a boldogságot nem adják soha sem ingyen, mindig meg kell küzdeni érte, olykor fájdalmas is ez.

    Kérem adjanak tanácsot, segítsenek, nem szeretném elvesziteni se most se később!

    • Habis Melinda

      Kedves László!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy igyekeznek sokindent megbeszélni a párjával. Különösen szerencsés, hogy a párja érzelmeiről is tud és ezeket is kezeli, mellette a saját vágyairól is beszél. Lehet hogy a hölgy számára nehezen elfogadható, hogy Ön nem ragaszkodik a saját gyermekhez. Ha így folytatják a kommunikációt, valószínűnek tartom, hogy a kapcsolatuk később is működni fog. Ha mégis azt érzi, nem, akkor érdemes lehet párterápiában gondolkodni (ugyanis az ember nem mindig tudja szakszerű segítség nélkül megfogalmazni a számára legfájóbb érzéseket).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • ASD

    Tisztelt doktornő!
    Párkapcsolati gondjaim vannak, friss házasként (igen, ez vicces). Egy olyan problémám lenne, ami szerintem nem csak engem érint. A férjem 25 éves, és hozzámentem tavaly, mert azt hittem ettől megkomolyodik. De sajnos még jobban elkényelmesedett, mint eddig. Én mélyszegénységben nőttem fel falun, 18 évesen mikor utcára kerültem ő fogadott be, hogy egyetemre tudjak menni. Nagyon hálás vagyok neki ezért, és imádom őt, tényleg. 22 éves vagyok, ő 25. Ő sem gazdag, de legalább rendes családból származik. 25 éves, és NEM AZ ZAVAR hogy nincs kocsija, jogosítványa, félretett pénze, jó munkája, családvágya stb, hanem hogy nincs ambíciója. Mint említettem, szegény családból jöttem, a mínuszról építkeztem. Magyarországon nem éltünk meg, külföldön vagyunk, 2 év alatt tanultam meg a nyelvet, itt kezdtem a főiskolát teljesen egyedül, van egy gyönyörű lakásunk általam. Először egy szar hotelban kezdtem, aztán egy jobban, aztán megtanultam a nyelvet, kórházban takarítottam, aztán főiskolát kezdtem jó angollal, és nővér vagyok. Ő recepciós, mert ezt találtam neki, 1 éve. Ő programozó, nagyon okos, ért a matekhoz, angolul, németül és lengyelül beszél meg magyarul (ezért van recepción), és mégsem kezd, és nem is akar kezdeni semmit az életével. Türelmes vagyok, támogatom, de én gyerekeket, házat szeretnék, kocsit és egy kiegyensúlyozott életet, mert akárhogy nézzük, egy férfinak családfenntartónak kell lennie. Neki így kényelmes. Az agyvérzésen kívül mit tehetnék, hogy vééégre kezdjen az életével valamit és velem egy ütemben haladjon és ne magam után kelljen ráncigálnom?
    Köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves ASD!

      Azt javaslom, hogy vesse fel a párjának, hogy kezdjen önismereti munkát, gondolja végig ennek segítségével mit vár az élettől, mit tesz ezekért a célokért. Mivel jelenleg Ön talán jobban szenved, mint Ő a párterápia is jó megoldás lehet. A lényeg, hogy otthoni keretek közt nem gondolom ezt a problémát orvosolhatónak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Melinda

    Hello Melinda vagyok 21 éves! Kicsit félve írok nemis tudom hogy írjam le elég régóta vannak ezek a nemis tudom nevezzem e problémának hisz olyan normálisnak tartom már sajnos nemvolt egy álom gyerek korom és családi körülményem de hála istennek most jelenleg egy olyan párom van aki a csillagokat lehozná értem de sajnos érzem hogy tönkreteszem szegényt ugyanis elég sokszor okot keresek arra hogy sírni tudjak és arra fogjam hogy azért sírok az éjszakámi van hogy egy rémálom sokszor már félek az estéktöl mert tudom hogy elég rosszul fogok aludni pl lefexem 10 kor de még 3 kor fenn vagyok vagy elalszom normalisan 10 kor de éjszaka többször felkelek olyan mindha nemis aludnák olyan hirtelen kinyitom a szemem 🙁 folyton olyanon jár az agyam hogy befognak törni és rettegek volt hogy annyira féltem hogy megágyaztam az ágy mellé a földre és addig ott aludtam amíg a párom hazanem jött !sajnos a párom messze dolgozik így gyakran vagyok napokat egyedül viszont ha elmegy elkezdek szó szerint zabálni aztán jön a sírás amit nagyon nehezen tubok abba hagyni 🙁 sajnos elég régóta sulyproblemakkal is küzdök és van hogy kisem akarok menni a hazbol mert úgy érzem mindenki engem néz hogy mennyire túlsulyos vagyok 🙁 van hogy elég sokáig kisem lépek a házból de még sorolhatnam 🙁 valami baj lenne velem tényleg ? Fogalmam nincs miért vagyok ilyen

    • Habis Melinda

      Kedves Melinda!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna véget vetni a szenvedésének, melyhez pszichoterápiás munkára van szükség. Ennek segítségével a félelmei megérthetők és konrtollálhatók, vagy akár teljesen legyőzhetők.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Norusz

    Kedves Dr.Nő!
    Én lennék az aki a megcsalással kapcsolatban írt még március környékén.(Norusz) névvel…
    Tanácsolta,hogy beszélgessünk…
    Próbáltam,többször is!
    De mindig hazugságokat kapok és azt,hülyének néz.
    Azóta sem változott a helyzet…párom ugyan úgy furcsán viselkedi,és mint rájöttem tartják a kapcsolatot azzal a bizonyos nővel és az igazat megvallva igen sok a furcsa,és véletlen dolog…
    Pl. A párom igye ott hagyta az előző munkahelyét ugye ahol együtt dolgoztak rá pár napra a nő is felmondott…azóta párom talált egy másik munkahelyet de érdekes módon a nő is ott volt…mások elmondása szerint is!
    Mikor ezt megemlítettem páromnak leszámolt ott…a nő is leszámolt és megint itthol van ő is… mások elmondasa szerint együtt voltak azon a bizonyos helyen és a munkahelyen is…
    A párom hazudott a munkahelye helyéről mert a leszámoló papírjában ami postán érkezett nem az a település van amit ő mondott hanem ahol a nő is volt…szóval lehet van ebben valami hogy együtt voltak…mindenesetre ő mindent tagad azt mondja semmi nincs közöttük de én valahogy nem tudom ezt elhinni neki mert túl sok a különös véletlen…
    Teljesen el vagyok keseredve…
    Nem tudom ezt feldolgozni hogy a párom megteszi ezt velem…gyerek korom óta vele vagyok van két szép gyermekünk és egyszerűen nem tudom ezt feldolgozni hogy megtette vagy megteszi ezt velem…
    Kérem segítsen nekem mert nem tudom mi tévő legyek!
    Mondtam már neki hogy elhagyom de úgy tesz mint ha nem mondtam volna semmit és nem történt volna semmi..tervez ugyan úgy tovabra is …momdtam meddig akarja ezt még folytatni?!
    Nem bírom lelkileg sem fozikailag!
    Teljesen ki vagyok…
    Segítségét előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Norusz!

      Levele alapján elengedhetetlennek gondolom a párterápiát a kapcsolatuk megmentéséhez. A kilépés is lehet egy út természetesen. Ha ezt álasztja, akkor pedig ebbe az irányba kellene komoly lépéseket tennie (nem elég ezzel fenyegetőznie).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Fanni

    Kedves Melinda!

    Nem tudom kihez fordulhattam volna, nagyon örülök, hogy írhatok ide!
    Utolsó éves szociális munka szakos hallgató vagyok. Nem találom benne önmagam, de már változtatni nem tudok, elvégzem. Sajnos nem sikerült ezidáig megtalálnom azt a területet, ami igazán érdekel. Az utóbbi pár évben teljesen üresnek érzem az életem.. Folyton sírhatnékom van és félelmetes már visszatartanom..nem bírom. Vannak olyan napjaim ( elég gyakori) amikor nem szívesen kelek ki az ágyból és nem érdekelnek a következményei. Sokat dohányzom, talán ez segít. Nem tudom kivel beszéljek. A családomnak, barátaimnak azt mutatom, hogy minden rendben. De már nagyon nehéz. Néha elgondolkozok azon, hogy ha nem lennék, akkor a családom, hogy élné meg. Nem tesz boldoggá semmi, már azok sem, amiket szerettem. Párkapcsolatban élek, de páromnak sem beszéltem még erről. Mindig megkérdezi “mi baj”és azt mondom semmi, fáradt vagyok. Valamilyen megoldást kellene találnom..bármit..

    • Habis Melinda

      Kedves Fanni!

      Levele alapján javasolt volna pzichológussl négyszemközt átbeszélni az Önnek fájó dolgokat. Ha ez ember sok rossz érzést elfojt, gyakran megesik, hogy a jó dolgoknak sem tud már ugyan úgy örülni. Ezen a nehézségekkel való hatékony szmebenézés segítene.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anett

    23 éves vagyok. Sokszor érzem magam boldogtalannak, mintha valami hiányozna az életemből. Párkapcsolatom már hetedik éve tart. Sajnos még most sem tudom mit kezdjek magammal, egyetemre járok. Szociális munka szakon vagyok utolsó éves, de nem találom benne önmagam. Nem is tudom mi érdekelne. Olyan kilátástalannak tűnik minden. Nem tudom mit kezdjek magammal. Félek, hogy nem lesz munkám, pedig addig még van egy évem, félek a jövőtől..

    • Habis Melinda

      Kedves Anett!

      Önmaga és az Ön számára megfelelő célok megtalálásához önismereti munka megkezdése javasolt. Ez erre specializálódott csoportban, vagy négyszemközt pszichológussal lehetséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Helka

    Kedves Doktornő!
    Nagyon összevesztem a szüleimmel. Nagyon mérgesek rám és már nem bíznak bennem. Sok köztem és köztük a vita. Egyszerűen nem tudom hogy béküljek ki velük és hogy nyerjem vissza a bizalmukat.
    Tudna nekem segíteni?

    Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Helka!

      Min haragudtak meg a szülei Önre? A szülei bizalma mitől rendült meg? Szívesen segítek, ha megértem miről van szó.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Andrea

    Kedves Doktornő!

    Nagyon megőrültem, hogy van egy ilyen online segítség lehetőség.
    A problémám a következő. Három éve élek együtt a barátommal. Én 40 éves vagyok ő 35. Ami nem is probléma. Eleinte nagyon jó volt a kapcsolatunk igen azt szokták mondani, hogy minden csoda 3 napig tart. Nekünk 2 évig volt nagyon jó ezért is nem értem, hogy az előző évben mi is változhatott meg benne. Rendszeresen szexeltünk, és nagyon jó volt. Most heti 1x és ezt is csak én szeretném. Soha nem bújik magától nem ölel át. Mondjuk eleinte is én kezdeményeztem mindig, de nem volt baj. Most nagyon sokszor ha közeledek is akkor visszautasít. Azt mondja fáradt. De pedig számítógépezéshez meg nem fáradt. Múltkor elszólta magát a tesójának, hogy nem szabad beleélni egyetlen egy kapcsolatba se magunkat. Nem tudom ehhez lenne köze nem éli bele magát a kapcsolatunkba fél? Nem szeretném elveszíteni de ez már nem megoldás, hogy nem akar már? Nem mutatja ki az érzéseit, és nem lehet vele beszélni sem ilyenekről. Azt mondja hogy szeret és ez neki így jó.
    Mi tévő legyek kérem segítsen.
    Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Örülök, hogy örül a lehetőségnek és igénybe veszi azt!
      Levelére rátérve szerintem nem kellene beletörődni abba, hogy jó így a párjának, hiszen Önnek nem. Ráadásul lehet hogy Ő is szenved, hiszen valami miatt nem meri beleélni magát a kapcsolatukba. Hogy mi lehet ennek az oka, arra önismereti munkával lehetne rájönni. Amennyiben lehetséges, a szexuális életük megváltozása vagy az érzelemkimutatás kapcsán érdemes volna párterápiás lehetőséget keresniük.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csaba

    Tisztelt Doktornő
    Ķülönleges eset vagyok.Fiukén szívesebben viselek női fehérnemüket női ruhákat.Valahogy jobban érzem magam nőiben.Nyáron viseltem már egyrészes fürdőruhát,néha bikinit.Érdeklődnék,hogy normális ez?Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Csaba!

      Szerintem azt kellene jobban átgondolni, milyen érzés női ruhában lennie. Mitől érzi jobban magát ilyenkor? Szerintem mindenki különleges és megismételhetetlen, de ez nem jeleni azt, hogy le kellene mondanunk saját vágyaink és viselkedésünk megértéséről.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cs. zalán

    Hogy kérdezzem meg anyumtol hogy elvenné e a szüzességem
    13 éves vagyok

    • Habis Melinda

      Kedves Zalán!

      Szerintem azt kellene átbeszélniük az édesanyjával legelőször, mi motiválja arra, hogy elveszítse a szűzességét. Átgondolnia, mire vágyik leginkább.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Alexandra J.

    Hello, Nagyon regota kuzdok ezzel a “betegseggel” 5 eve lassan miota kijottem Angliaba elni, mikor magyon izgulok vagy esetleg meetingre kellenne mennem egyszeruen nem tudok beulni egy szobaba a tobbi emberrel, nem erzem jol magam a hasam is elkezd hangosan bugyborekolni es mennem kell a wcre olyan mint ha nem tudnek elmenekulni es ver a viz nagyon nehezen kapok levegot. Nagyon rossz nem tudok emberekkel rendesen kommunikalni vagy elmenni valahova. Voltam vele orvosnal azt mondtak szorongasom van…. kaptam valamifele gyogyszert semmi nem valtozott, probaltam egeszseges eteleket eszek es voltam vervizsgalaton is szekletvizsgalaton is. Gluten erzekeny se vagyok. Egyszeruen mar nagyon kivagyok tole :((((( Volt mar hogy a munkahelyen is tobbszor sirtam aztan haza kellett mennem a wcre de ezt nem lehet csinalni. Gondolkoztam pszhiologuson????

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      A szorongása önismereti munkával megérthető és csillapítható. Ha szeretne velem négyszemközt dolgozni ezen, kérem keressen meg elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Vicca

    Tisztelt Cím!
    Nagyon nehéz élethelyzetben érzem magam 4 évvel ezelőtt a munkahelyen szerelmi kapcsolatba kerültem a kollegámmal.Ő is én házasságba voltunk. Mindkettőnk házasságát boldogtalannak találtuk.de a gyerekek és anyagi dolgok miatt nem léptünk ki.Mostanáig tartott a viszonyunk.aminek egy megcsalás kiderülése vetett véget.Voltak előzmények .hogy kevesebbet találkoztunk .a párom ráfogta .hogy a gyermekével szeretne több időt tölteni.Volt egy ominózus nap amikor a párom elsirta magát .hogy szeret és nem tud elfelejteni.adjak neki időt…Majd egy hét mulva egy találkozáskor nem egyedül jött.hanem a barátnőjével akiről én nem tudtam ..ezt mondta…új életett kezdek a szerelmemmel felejts el….még anő odakiabált nekem.hogy felejtsem el…Rengeteg dologban ott álltam mellette.segitettem sok mindenbe.de ezt nem vártam …egyszerűen lesokkolt az egész.választ semmire nem kaptam.4 évig mindennap napi kapcsolatban voltunk..egyszerűen nem értem…feleség ..szerető és újabb szerető…Hiába irtsm .hogy adjuk vissza egymásnak a dolgainkat .nem válaszol .ennyire kiszeretettt belőlem.Most még félek.hogy terhes is vagyok …Nem tudom.hogy mit csináljak…Szeretném a tanácsát ebben az élethelyzetben?Előre is köszönöm…Vicca.

    • Habis Melinda

      Kedves Vicca!

      Borzasztó nehéz lehet Önnek most. Javaslom, hogy mielőbb keressen hathatós lelki segítséget, a problémái ugyanis meghaladják a levelezés kereteit! Fontos volna megérteni a kapcsolatuk dinamikáját, miért lépett (épp most) egy újabb szerető az exe életébe.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Réka

    Ferjem 1 eve teljesen kifordult onmagabol. Elfordult tolem es 3 pici gyereketol. Semmi nem.erdekli csak.a munkaja es hogy sok penzt keressen.Minta apa es minta ferj volt…talan tul tokeletes is. Most 2 hetente eleg ha talalkozik veluk. Akkor elhalmozza oket ajandekokkal hol ott eddig az volt az elv hogy be kenyeztessunk.Mosolyogni nem.tud, erdeklodese a csaladunk fele 0. Ha szolok hogy vmit meg kell csinalni nagy morcosan negcsinalja miota fel eve elkoltozott. Kommunikalni nem lehet vele higgadtan. Nem emlekszik kijelentesekre es ugyanazon szofordulatokat hasznalja miota 5 honapja masik kozegbe kerult fiatalok koze. Pl..sajnalom..ennyi…lepjel tul.. oszt cső.
    Ha igazam van akkor jon a “hagyd mar abba ne beszelgessunk” szofordulat.
    Valni szeretne minden aron.
    Neha verbe forog a szem remeg a keze. Amig itthon lakott mindig aludt volna ..a gyerekeket surgette estenkent hogy haladjanak aludni … ha hanngosak voltak lathatoan kontrolalni kellett neki magat hogy ne kiabaljon veluk. Ejjelente izzadt..hanyingere , remalmai voltak.
    Merevedesi problemak majd kieleguletlenseg jellemezte a szexualis eletunket. Hallomasbol tudok tole egy jalandjarol ee meg se csokolta a not allitasa szerint.
    Ezzel egyidoben az apam beteg lett ami mintha agyon nyomta volna hogy egyeduli ferfi marad a csaladban.

    Olyan mintha menekulne a fekelosseg elol. A gyerekekkel telefonon ritkan beszel..es csak akkor jon hozzajuk ha szolok.
    Velemenyem szerint depresszios es buntudata van.
    Velemenyt szeretnek kerni.

    • Habis Melinda

      Kedves Réka!

      Elképzelhetőnek tartom, amiket a levelében leír, de szakszerűen akkor lehete ezt megítélni, ha a férje szemszögéből láthatnám a dolgokat, vele beszélném át, mit tart Ő nehézségnek az életében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Cím!
    Felességem összejött a főnökével. Két hónapig ment a írogatás és találkozások. Elvileg szex nem volt. Csak érintés és csók. Kiderült és lebuktak. De nem akarja ott hagyni a munkahelyét. Bár mit teszek neki kell ez a munkahely. De szeretem és ő is. Változtattunk jobb a kapcsolatunk mint valaha. De egy zavaró tényező van ez a másik férfi aki ott legyeskedik körülötte. Azt mondta a párom befejezte vele. Nekem rossz, hogy ott van ugyan úgy a munkahelyén. Szeretném a felmondana. De nem bírom rá venni. Mit tegyek? Normális ez így? Elfogadjam a döntését? Köszönöm válaszát.
    Tisztelettel: Pál

    • Habis Melinda

      Kedves Pál!

      Megértem az ellenézréseit! Mivel indololja a felelsége a munkahelyhez való rakaszkodását? A megcsalás után a bizalmat mennyire sikerült újraépíteniük? Hogyan próbálkoztak ezzel?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Dóra

    Tisztelt Doktornő!

    Nagyon el vagyok keseredve!
    Kisfiam 27 hónapos.Normális családban,normális körülmények között neveljük.Anyósomékkal egy házban,de külön háztartásban élünk. Vannak nehézségek,emiatt többször feszült vagyok. Ennek ellenére próbálok türelmes lenni a Gyerekkel. Nyilván azért èrzi rajtam.Most költözés előtt állunk,még csak most indítottuk a papír ügyeket,ez még gondolom nincs rà kihatással,maximum itt is a feszültség. Én elég vehemens vagyok,de megpróbálok minél kevesebbet kiabálni,inkább csak határozottan rászólok a Gyerekre.Férjem nyugodtabb,türelmesebb Vele.
    Problèmám,hogy pár hete elkezdett verekedni! Vele egyidős gyerekeket bánt,játékokon szoktak összeveszni.Nem minden esetben viselkedik agresszíven,és ha rászólok,hogy kérje el,ne erőszakkal vegye el,stb.,sokszor szót fogad.
    Viszont a nagy gondom,hogy ha valami nem tetszik Neki,pl.beszélgetek és Ő azt szeretné Rá figyeljek,vagy ha pelenkázni,öltöztetni szeretném,szinte mindig “nekem jön”! Üt,rúg,harap.Nem játék Neki,látszik,hogy mérges,indulatos. Nagyon be tudja hergelni magát! Mindig próbálok Neki magyarázni,nyugodt állapotban elmondani Neki,hogy engem nem üthet!Értem,hogy mérges,csapkodjon egy párnát,vagy valami,de még nem igazán érti.Ilyenkor próbálom lefogni,de teljesen kivetkőzik magából! Nem szeretném bántani,de egyszerűen annyira tehetetlen,tanácstalan vagyok!Nem tudom,hogy le kell nyugtatnom,vagy hagyjam,hogy kitombolja magát?Ha otthagyom,utánam jön. Nem értem,miért csak engem bánt,apukájàval nem csinálja.
    Nem tudom,mit kellene csinálnom,vagy mit csinálok rosszul!Azt olvastam,a büntetés nem jó. De rácsapni a kezére sem jó!De nem érti meg.Nem akarom hagyni,hogy így viselkedjen!Értem én,hogy ki kell adnia a dühét!Meg gyakorlatilag bármi járhat a fejecskéjében,amitől frusztrált,dühös.De hogy tanítsam meg Neki,hogy ne engem bántson? Vagy ez nem “normális” ? Vigyem el gyermekpszichológushoz?
    Köszönöm válaszát!
    Tisztelettel:
    Dóra

    • Habis Melinda

      Kedves Dóra!

      Levele alapján igen valószínűnek tartom, hogy a gyermek agressziója összefügg az Önök vehemens természetével. A megoldáshoz pedig a szülők viselekdésén kellene változtatni, stressz levezető stratágiákat tanulniuk, melyekhez az önismereti munka megkezdése javasolt. A gyermekpszichológus felkeresése ebben az esetben legfeljebb tűzoltás lehet, a valódi változást az otthoni feszültségek szelídebb levezetése jelenti.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csilla ( nem szeretném ha az igazi nevem lenne kint, köszönöm)

    Kedves Doktornő!

    Azzal kapcsolatban írok Önnek, hogy a partnerem nem jön ki jól a családommal és úgy érzem ez a dolog csak egyre rosszabb lesz. 3 éve vagyunk együtt( én 24,ő 23). Ez a dolog fokozatosan alakult ki közöttük és annyira rossz a helyzet már, hogy egy légtérbe se nagyon akar velük lenni.

    Úgy gondolja, hogy anyukám és nagymamám lenézi őt és a családját, anyagi hátterük miatt és iskolai végzettsége miatt is. Amit én egyáltalán nem érzek. Továbbá minden egyes alkalommal, mikor beszélek velük skypeon( mi külföldön élünk, a családom pedig otthon), a partnerem nem szeretne benne részt venni, mert szerinte soha nem érdeklődnek felőle. A partnerem továbbá nem szereti ha róla megosztok dolgokat a családommal, mert szerinte azt mindig kifigurázzák.

    Én úgy gondolom ez az egész akkor alakult ki, mikor én elmondtam a partneremnek, hogy anyukámmal pár évvel előtte megromlott a kapcsolatom, amiatt hogy az akkori partnere rám hajtott. És anyukám nem engem választott ebben a helyzetben, hanem a partnerét.
    Amikor ezt elmondtam a partneremnek, ő nagyon dühös lett és azóta is az, ha előjön ez a téma, amivel igazából teljesen egyetértek vele.

    Tavaly egyszer már leültünk ezt mindannyian megbeszélni, hogy miért nem jönnek ki jól egymással és akkor úgy tűnt, hogy minden megoldódott, de pár hónapja megint elkezdődött újra a helyzet.
    A partnerem szerint a családom egyáltalán nem örül neki, hogy mi együtt vagyunk és szerinte ellenzik, hogy mi együtt képzeljük el a jövőnket. Én úgy gondolom, hogy teljesen félreérti a családomat, mert ők szeretik őt.

    Sokszor mondja nekem a partnerem, hogy olyan vagyok már néha mint anyukám. Amivel nagyon megszokott bántani engem. Szerinte mikor a családommal vagyok teljesen máshogy viselkedem és nem törődöm olyankor vele, amit én nem így látok. Én tudom, hogy a családom nem a legegyszerűbb eset, de nagyon fáj hogy nem tudnak jól kijönni egymással.

    Nem tudom, hogy hogyan oldódhatna meg ez a helyzet. A partneremet és a családomat se szeretném elveszíteni emiatt. Tudna esetleg valami megoldást ajánlani? Lehetséges, hogy én értelmezem félre a dolgokat és a páromnak van igaza? Kérem segítsen!
    Köszönöm előre is a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Csilla!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a párkapcsolatában és a tágabb családjában fellelhető feszültségeket párterápia segítégével lehetne értelmezni és megoldani. Mindannyiuk érzései jogosak ugyanis, de a jó hangulat érdekében ennek elenére is meg kellene találniuk a közös hangot. Ez pedig nem megy önismeret nélkül.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. Eszter

    A párommal már egy és fél éve vagyunk ,együtt.
    Viszont ami nagyon zavar engem az az hogy ellenőrizget és mindent tudni akar,és ha valamit venni akarok vagy vásárlok ,akkor megpróbál lebeszélni róla és az utóbbinál meg kiakad!
    Szerintem oktalanul ,mert az az én dolgom hogy mit veszek!
    Aztán ellenőrzi például hogy kit követek a közösségi oldalakon és én meg mondom neki hogy az ne zavarj őt és azt mondja erre hogy még nekem áll feljebb,pedig ő veszekszik velem emiatt a hülyeség miatt!
    Hozzáteszem én húsz éves vagyok ő még csak 17 éves lesz !
    De olykor úgy érzem mintha csak birtokolni akarna,és mindig félek elmondani neki bármit!
    Mert mivel eddig csak rosszul sültek el a dolgok mindent eltitkolok,próbálom nem eltitkolni bármi is az ,de az utóbbi időben mindent elmondok neki,függetlenül a reakciótól.
    Viszont nem értem miért akar folyton tudni mindent,és csomószor azt mondja hogy ne változtassak meg magamon semmit,mert ez így jó,de mivel és mint lány mindig fogok akarni valamit változtatni így nem nagyon szólhat bele!
    De hogy minek mondható ez ,mert nem akarom azt hogy és egy bántalmazó kapcsolatban tudjam magamat.

    Egyébként mindig mondja hogy szeret meg úgy teljesen nem bír nélkülem meglenni ,mondtam ne i egyszer hogy mindenkinek kell egy kis magánszféra és ő azt mondja neki nem mert az idejét rám szenteli és én mindent tudhatok róla !
    Hogy tudnám ezeket elkerülni? Mert nagyon zavaró!

    • Habis Melinda

      Kedves Eszter!

      Szerintem is érdemes kiemelni azt, hogy attól, hogy párkapcsolatban élünk, szükségünk van a privát szféránkra, korábbi hobbijaink, életünk egy szeletének megtartására. Ha ezt az Ön párja nem tudja elviselni, annak oka, van, melyen neki kellene dolgoznia. Az ellenőzirgetés nem kell hogy a párkapcsolat része legyen, sőt ez megingatja a kettejük közt kialakuló bizalmat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Ildikó

    Kedes Melinda!

    A legjobb barátnőm lánya 9 éves. Nálunk volt a család vendégségben. A párom éppen nem csinált semmit ezért a kislány elhívta játszani és, hogy a gyerek se unatkozzon a kertben játszottak, míg mi a teraszon beszélgettünk és főztünk. Nagyon okos kislány és nagyon szeretnivaló. Most, hogy már párszor találkoztunk velük, nem tudjuk, hogy hogyan kezeljük, mert engem akar utánozni és ő is meg akarja puszilni a párom nyakát, folyamatosan fogja a kezét és csüng rajta, egyértelműen ki akarja sajátítani. A párom nem tudja,hogy hogyan kezelje a dolgot, mert nyilván megbántani nem akarja a gyereket. Én nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el ezt a barátnőmnek, de már odáig fajult a dolog, hogy a kilány amikor a lépcsőn ült a párom, akkor a feje fölött, nekem azt mutatta, hogy” Ő az enyém”. Persze ezt csak nekem, amikor a barátnőm és a férje a konyhában tevékenykedtek. Ez után megjegyezte, hogy öreg vagyok a páromhoz. Na erre már tényleg nem tudtam reagálni, mert ez egy 9 éves gyermek. Ha 20 éves lenne tudnám, hogy mi történik, de ez a kislány totál összezavar. Az étkezéseknél a párom mellé akar ülni, én meg üljek ahova gondolom, de az a hely az övé. Beszéltük a párommal, hogy én nem tehetek ez ügyben semmit, neki kell lépni, mert úgy néz rám a kislány mintha azt mondaná a szemével, hogy látod én is megcsinálhatom vele amit te és ezt nagyon nem érezzük rendjénvalónak. Ha tudna ötletet adni, hogy a gyermek se sérüljön, a bimbózó kis szerelmében, de mi se érezzük kellemetlen helyzetbe magunkat, akkor kérem segítsen, mert nemsokára együtt szeretnénk elmenni, 1 hét nyaralásra, de ez a mi számunkra így nem jó, hogy nem tudjuk mire hogyan reagáljunk. Arra is gondoltunk, hogy valahogyan szépen hagyjuk elmúlni ezt a barátságot, bár ezt igazán nem szeretném. Köszönettel

    • Habis Melinda

      Kedves Ildikó!

      Levele alapján azt gondolom, hoyg ennek a gyermeknek szüksége van arra, hogy a felnőttek egyértelműen határt szabjanak neki. Egyikünknek sincsen joga a másik felett rendelkezni és a szeretetünket sem kisajátítással mutatjuk ki jó esetben. Valakinek (optimális esetben a gyermek szüleinek) kellene elmagyaráznia, hogy nem illik bántó dolgokat mondani. Önök pedig akkor tesznek jót, ha kindonják/kimutatják a saját ezzel kapcsolatos érzéseiket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ildiko

    Kedves Andrea!

    A volt parom csaladjaban elofordult ongyilkossag.
    Parom batyja, sogora es az edesapja (bar o vegul is nem ebben halt meg, de megkiserelte).
    Volt ra pelda es tanuim is vannak, hogy a volt munkahelyen megemlitette hogy meg van ra a hajlama es egyszer az akkori otthonunkban is szoba kerult.
    Gyakran kaptam azon is, amikor nem latta hogy figyelem, hogy szopta az ujjat. Ez eleg huzamos ideig, mondhatni evekig tartott nala.
    Ma mar nem tudom csinalja e mert 5 eve kulon elunk.
    Tudni szeretnem, hogy a hajlam es az ujjszopas kozott van e valami osszefugges.
    Tudni szeretnem, mert birosagra keszulok beadni egy beadvanyt gyerektartas mulasztasa miatt.
    Fontos tudnom, hogy a 11 eves lanyunk veszelyben van e ha felugyelet nelkuli kapcsolattartast allapitanak meg.

    Varom mielobbi valaszat.

    Üdvözlettel :
    Ildikó Budapestről

    • Habis Melinda

      Kedves Ildikó!

      Szerintem az újjszopás és az öngyilkosságra való hajlam között valószínűleg nincsen kapcsolat. A gyermek érdekében azonban javasolt, hogy amennyire lehetséges békés úton rendezzék a kapcsolatukat, beszélő viszonyban legyenek. Ő ugyanis mindkettőjükhöz lojális, és ha nem is mutatja, fáj neki az Önök közt feszülő ellentét.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Andi

    Tisztelt doktornő!
    Nekem olyan problémám van, hogy van egy több mint hét éves kapcsolatom. A párom a csillagokat is lehozná nekem mert borzasztóan szeret. Bizok benne hiszen sose adta jelét annak, hogy megcsalna és sose hazudott még nekem.(Ideje se lenne megcsalni, mert ha teheti mindig nálam van, együtt vagyunk) viszont a napokba történt egy olyan incidens, hogy az autójába találtam egy fekete szívószálat, kérdeztem töle ez honnan van? Idegesen azt válaszolta, hogy még a múltkor ittunk vmit és abbol hagytam ott, de én nem emlékszek rá.( Meg amúgy is undorodom a fekete szivoszáltol, meg rossz szokásom hogy megrágom a szívószálat de ezen semmi ilyen nem volt) mondtam neki hogy én nem emkékszek ilyenre, ö csak azt állította hogy már pedig mikor voltunk vhol akkor vettünk shaket és abbol ittam….nem értettem mert én sose ittam még vele shaket! Végül lezártam a dolgot hogy biztos a tesojáék hagyták ott mert ök is el szokták vinni az autot. Az lenne a kérdésem hogy én zavarodtam meg, hogy nem emlékszek ilyen dolgokra? Vagy aki életembe nem hazudott az most megtette? (Ezelőtt is volt egy összekapásunk, én láttam vmit ö állította rosszul láttam. És megesküdött-ö sose esküdik meg semmire-hogy sose csalna meg és hogy sose hazudna nekem. Sose bántana engem mert nagyon szeret) hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat lehet ezt is tulgondolom? (Aznap elment az egyik ismerösünk-“sanyi”- autoval elöttünk, én mondtam hogy “Sanyi” volt, ö állitotta hogy nem az volt. És utána kiderült a rendszám alapján hogy “sanyi” volt) vagy neki lehetnek problémái? Félek. :-\ válaszát elöre is köszönöm!
    Tiszt. Andi

    • Habis Melinda

      Kedves Andi!

      Levele alapján az merült fel bennem, hogy van-e más oka is az aggódásra, gyanakvásra. Hiszen ahogy írta, az autót nem csak a párja használja, hanem más is. Az, hogy máshogyan emlékeznek a dolgokra normális, hiszen mindenki azt ragadja és jegyzi meg, ami neki ismerős/fontos.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • VM

    Tisztelt Melinda!
    Lassan 3 éve élünk együtt a jelenlegi párommal. Baràtsagból lett párkapcsolat. Mindketten a 40es éveinek közepén járunk. Én 2 gyermekkel és 2 házassággal a hátam mögött léptem be ebbe a kapcsolatba.
    Parom édesapja korán meghalt, édesanyja nevelte fel. A férj elvesztése trauma volt anyukának. (alkohol, kényszeres parkeresés, elsietett házasságok)
    Pàromnak előttem soha nem volt komoly kapcsolata. A szüzességét későn, 24 évesen veszítette el. Az első alkalmi kapcsolat egy frissen szült “anyukaval” volt. Itt un. szerető státuszban funkcionált. Majd évekkel utána egy olyan kapcsolat, amit a párom akart, a nő pedig egyszerre több vasat is tartott a tűzben. Szóval kudarc kudarc hátán. Volt még néhány gyenge próbálkozás, de eredménytelenül.. Az élet majdnem minden területén passzolunk, egyetlen helyen nem, a hálószobàban. Az első szexuális élménye egy olyan nő volt, aki se előjátékot, se simogatást nem igényelt. Feküdt mint egy darab bot. A következő kapcsolatban, ahol többen voltak jelen, olyan hatást okozott, melyek merevedési problemàkhoz vezettek. Ez 10 éve kezdődött. Azóta gyakorlatilag a probléma fent àll. Nekünk sikerült úrrá lenni a dolgon. De közben jelentkezet a magas vernyomas betegség. A gyógyszeres kezelés hatására a libidó és a merevedés is nulla, melynek hatására amit addig elértünk, semmivé vált.
    Kellene e pszichológus páromnak? Fejben is van probléma? Lehetséges vmi gyermekkori trauma a háttérben? Lehetséges e ennyi idő után megtanulni azt, hogy hogyan élhető meg a szexuálitas? (nem csak egy fizikai szükséglet) köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves VM!

      Elképzelhető, hogy vannak lelki okok is a háttérben, nem pusztán gyógyszermellékhatásról van szó, de semmiképp sem egyéni, hanem párterápiás kezelést javasolnék. A szexualitás ugyanis sosem egyéni probléma (hiszen volt, hogy működött Önök közt) hanem mindig a kapcsolatok kontextusában kell megvizsgálunk, melyhez Ön is elengedhetetlen. A szexuális kultúra szerintem minden életkorban fejleszthető.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Piroska

    Kedves Melinda!
    A párom miatt kérek tanácsot Öntől. Az utóbbi időben rendkívül megromlott a viszonyunk, mivel gyakran ok nélkül verbálisan bántalmaz, nem tud megfelelően viselkedni társaságban, a munkahelyén a legszükségesebb mondanivalókon kívül meg se szólal, izolálja magát a társaságtól, nem meri elmondani nyilvánosan a véleményét különböző dolgokról.
    Tudni kell azt is, hogy rendkívül nehéz gyermekkora volt. Az apja alkoholista, az anyja 12 éves korában részben otthagyta őt és a 20 éves testvérét az iszákos apa mellett egy új szerelem miatt. Azért írom, hogy részben, mert anyagilag támogatta őket, érzelmileg viszont nem. Amíg a szülők együtt voltak, az apa verte az anyát, olyan is előfordult, hogy várandósan megrúgta. A gyerekek pedig időnként az anyától kaptak pofonokat, főleg akkor, ha tanulás közben nem értettek valamit.
    Ön szerint a párom (férfi) mostani viselkedését okozhatják ezek a gyermekkori traumák? Ilyen esetben pszichológushoz vagy pszichiáterhez érdemesebb fordulni, esetleg mindkét szakember segítségére szükség lesz a szörnyű élmények feldolgozásához?
    Üdvözlettel: Piroska

    • Habis Melinda

      Kedves Piroska!

      Szerintem érdemes volna párkapcsolati segítséget kérniük, mert bármi okozza is a párja agreszív viselkedését, ez így biztosan nem maradhat. Az érzelmi munka egyébként segít majd feltárni és kezelni az okokat, melyekről levelében érdeklódött. Ha a párja különösen motivált, akkor számára egyéni pszichoterápia javasolható. Ezt klinikai szakpszichológus, illetve pszichoterapeuta végzettségű szakember végzi.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Vivien

    A problémám sajnos nem most kezdődött. Édesapám kiskoromban meghalt, így anyukámmal ketten maradtunk. Erején felül próbált, és próbál nekem mindent megadni, mert csak én vagyok neki. Illetve a keresztanyukám, aki anya testvérének a lánya, így nagyon közel áll anyukámhoz. Anyagilag, és lelkileg is nagyon sokat segített, de sajnos nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem.

    Kezdődött az evéssel. Finnyás vagyok, nagyon. Nagyon kevés az az étel, amit én megeszek, ezért nagyon sokáig csont és bőr voltam. Nem szeretek új dolgokat megkóstolni, enni, ez van. Ilyen vagyok. Sajnos a keresztanyám ezt valami krónikus dolognak fogta fel, és kitalálta, hogy akkor is megetet. De ez még csak a kezdet volt. Szép lassan mindenbe beleszólt. Az öltözködésembe, a stílusomba, a viselkedésembe. Elég karakán, odamondogató személyiség vagyok, megvédem az igazam és ellentétben az unokatesómmal (akit egyébként a keresztanyukám imád, mert azt mutatja amit látni akar) én nem tudok jó képet vágni, ha valami nem tetszik.
    A másik vita forrás a tanuláson ment folyton. Én nem vagyok maximalista, és könyvmoly sem. Nem tudok leülni órákat tanulni, nekem elég a hármas is, neki nem, többet vár el tőlem. A saját akaratát próbálta kivetíteni rám. Mindenképp gimnáziumba akart küldeni, de szerencsére elrontottam a felvételit, és a város egyik legjobb szakközép iskolájába kerültem. Kicsit olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy olyanná akart folyton formálni, amilyen nem vagyok. Volt, hogy órákat papolt nekem a jövőmről, hogy el fogom szúrni, hogy anyukám rosszul nevel, mert nem vagyok kitűnő tanuló. Az évek során folyamatosan csak a megvetést, a piszkálódást kaptam tőle, ami mostanra már odáig fajult, hogy életképtelennek, és gonosznak titulált. Az életképtelen jelzőt azért kaptam meg, mert nem különböztettem meg a dobozos ketchupot a tubusostól. A gonosz jelző meg abból fakadt, hogy többször is szóltam anyukámnak, hogyha nekem van igazam álljon ki mellettem. Erre kitalálta, hogy ezt azért mondom, mert azt akarom, hogy ők ketten összevesszenek. Eszembe sem jutott, ilyesmi. De édesanyám tényleg soha nem állt ki mellettem, amit egy részről meg is értek, hiszen mi vagyunk a két legfontosabb ember az életében de a lánya vagyok, és nem állapot amit a keresztanyám tesz velem. Kisebb koromban próbáltam daccal védekezni ellene, hiszen anyukám nem állt ki mellettem akkor sem, nem lépett oda, és nem mondta azt, hogy elég. Aztán ahogy nőttem, megláttam a probléma forrását, de sokszor sírtam miatta, és kerestem magamban a hibát, hogy miért nem tudok neki megfelelni. A mai napig nem tudok. Beleszól a mindennapi életünkbe is. Anyának tesz szemrehányásokat, hogy biztos ő nevelt rosszul, amit azért tűrök nehezen, mert tudom hogy anyának rosszul esik, mégsem védi meg magát. Nekem beleszól abba, hogy kikkel barátkozom, hova megyek, bizonyos dolgokat miért így, vagy úgy csinálok. Folyton kigúnyol, hogyha valamit elszúrok, hogy én még erre sem vagyok képes, és bár hiába vagyok felnőtt ember, a közelében folyamatosan annak a 13 éves kislánynak érzem magam, aki voltam.
    Egyik ismerősünk szerint, ha ezeket a szemére vetjük, megsértődik majd. De így sem maradhat. 19 éves vagyok nem hagyhatom, hogy ez tovább folytatódjon.
    Mit tehetnék azért hogy ne sértődjön meg végleg, de valahogy próbálja meg visszafogni magát, hisz most már nem az a 13 éves kislány vagyok akit terrorban tarthat azzal, hogy hetekig keresztül néz rajta. (Igen, volt ilyen is)

    Tényleg tanácstalan vagyok :/

    18/L

    • Habis Melinda

      Kedves Vivien!

      Megértem, hogy nehéz lehet Önnek ebben a családban. Szerintem lelki szempontból egészséges, ha valaki mer állást foglalni, kimondani amit gondol. (Biztosan nem véletlen, hogy ezt az édesanyja nem tudja megtenni.) Az ezzel kapcsolatos stretégiákon azonban lehet csiszolni, hogy ez minél kedvesebb, kevésbé konflitkust gerjesztő legyen. Fontos volna hogy érzelmileg is elfogadja, hogy a keresztanyjának (és másnak sem) kell megfelelnie. Egy egészséges családban kölcsönös alkalmazkodás zajlik, nem pedig folytonos harc a hatalomért. Ha valaki szeretne valamit azt nyílt és őszinte kommunikációval, nem pedig szemrehényásokkal vagy érzelmi zsarolással éri el.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Zoltán

    Kedves Habis Melinda!

    1,5 éve lett vége 1 párkapcsolatomnak. Nagyon szélsőséges volt a volt barátnőm viselkedése, amikor normális volt, akkor a tenyerén hordozott, de amikor rájött az 5 perc, akkor mindenféle mondvacsinált dolgon cirkuszolt, féltékenykedett. Egyszer szenteste ügyeltem, akkor is bejött hozzám, de akkor is csak balhézott, hogy olyan a kapcsolatunk, mint egy sál, amit elkezdtek visszafelé fejteni, meg hogy addig nem lehet se esküvő, se gyerek, amíg helyre nem jövök lelkileg. Azt tudni kell rólam, hogy bipoláris vagyok, amit nem rég diagnosztizáltak, de nem a klasszikus forma, hanem inkább az irritábilis mánia. Karácsony előtt is összevesztem a szüleimmel, és megvagdostam magam, amit ő észrevett, és ekkor mondta azt, hogy nem lehet se esküvő, se gyerek, pedig már a következő tavaszra az esküvőt terveztük. Ekkor döntöttem úgy, hogy ennek így semmi értelme, így szakítottam bele. Egyszer már akartam vele szakítani, mert akkor is egy mondvacsinált dolgon cirkuszolt, de utána bocsánatot kért, hogy nem volt jó passzban. Azt tudni kell róla, hogy ő is pánikbeteg volt. Gyakorlatilag havonta cirkuszolt valamilyen mondvacsinált ok miatt, de utána mindig visszakozott, hogy éppen lelkileg nem volt a topon, ha más miatt nem, azért mert menstruált. A múltkor láttam őket az új barátjával, és ez nekem olyan volt, mint amikor a parázsra olajat öntenek, és újra fellobban a tűz. Az eszem azt mondja, hogy jól tettem, hogy szakítottam, viszont a szívem azt mondja, hogy nem, mert tényleg, amikor normális volt, a tenyerén hordozott, akkor azt mondtam, hogy ilyen jó kapcsolatom még nem volt soha. Nem tudok dűlőre jutni, hogy jól tettem-e, hogy szakítottam, és ebben se szeretném a segítségét kérni, hogy jó döntés volt-e?

    Üdvözlettel: Zoltán

    • Habis Melinda

      Kedves Zoltán!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna megérteni a párkapcsoatával kapcsoatos érzéseit, gondolatait. Milyen dolgok miatt érezte azt, hogy ez volt élete legjobb párkapcsolata, mit gondol miért nem működött mégsem? Mi ebbnen a hölgy és mi az Ön szerepe részletesebben? Amennyiben a bipoláris zavar miatt pszichoterápiás kezelésben is részesül, javaslom hogy hozza fel ezt a témát a terapeutájának. Ha nem, érdemes volna önismereti munkába kezdenie. A szakítás feldolgozása végett valamint lelki egyenyúlya helyreállításához is szükséges lenne ez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Uránia

    Kedves Melinda!

    Én 18 éves vagyok, 3. évet járom egy gimnáziumban. Eleinte minden rendben volt, borzasztóan jól éreztem magam, sok barátom volt. Azonban már 4 hónapja minden megváltozott. Elkezdtem visszahallani pár embertől más és más pletykákat amiket terjesztenek rólam az osztályban. Például, hogy én mennyire megbízhatatlan vagyok, meg, hogy én mindenkit ott hagyok a sz**ban. Ami egyátalán nem igaz, ezt én őszintén mondom. Ugyanis én egy elég érzékeny ember vagyok és sok mindenen átmentem ami nem volt jó és ezért próbálok mindenkivel jól és gyengéden bánni, hogy velük ez ne történjen meg. Tehát…nem maradt egyetlen egy barátom se a suliban mert mindenki bedölt a pletykáknak. Még nem piszkálnak, de már 4 hónapja teljesen egedül ülök egy padban és nem szól hozzám senki. Próbálkozni próbálkoztam de nem akarnak “befogadni” egy klikkbe sem. Csak arra vagyok jó, hogy elmondjam mi volt a házi feladat, lemásolják, adjak ezt, adjak azt. Viszont én ezt nagyon nem fogom bírni lelkileg mert még 2 évem van a gimnáziumból. Elmenni másik suliba csak a tanáraim miatt nem szeretnék mert velük nagyon jó a kapcsolatom és tudom, hogy minden rendben lenne az érettséginél majd. Ez a tipikus “maradnék is de nem is.” Ön szerint mi a lenne a megoldás?
    Előre is köszönöm szépen a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Uránia!

      Szerintem érdemes volna átgondolni, mi változott meg pár hónapja. Máshogy viselkedik Ön azóta, amióta meghallotta az Önről terjeszettt pletykákat? Hogyan reagált ezekre? A barátainak ismernie kellene Önt annyira, hogy tudják, nem igaz, amit terjesztenek. Ha rá tudna jönni, ki és miért csinálja, az is segíthetne. Véleményem szerint ne hagyja magát, ne törődjön bele a kihasznált szerepbe. Ha szükésgesnek érzi, bátran kérjen segítséget a születiől vagy pszichológustól.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Viktória

    Kedves doktornő! Az elmúlt pár évem borzalmas volt,szeretnék segítséget kérni.
    Családi problémákkal küszködött az egész ott kezdődött hogy a szüleim nagyon sokat veszekedtek nem is éreztem magunkat igazi családnak. Ezek után jött egy baleset és apukámat elítélték, sajnos így is nagyon sokat veszekednek a szüleim el fognak válni. Fogalmam sincs hogy mit tegyek már 1 éve az iskolában sem tudok jól teljesíteni 2 tantárgyból bukásra álok , mikor anyukám nincs itthon akkor egyedül vagyok egész nap. Volt egy hosszú időszakom ezelőtt 2 évvel amikor depressziós voltam hazudoztam hol vagyok és nemrég lett egy barátom már 1 éve együtt vagyunk és az életem úgy mond helyrejött de csak akkor érzem ezt mikor vele vagyok. Az a baj, hogy nem tudok boldog lenni, úgy érzem túl sokat várnak el tőlem amit nem tudok teljesíteni úgy mint régen és ez rendkívűl zavar engem. Apukm állandóan leszid azt mondta “túlkomplikálom az életét” de viszont állandóan azt hajtogatja hogy maradjak vele mert anyának nem vagyok fontos. Félek újra depresszióba estem, nincs étvágyam semmin sem tudok őszintén nevetni zavarnak mások és nem tudok aludni sem tanulni.

    • Habis Melinda

      Kedves Viktória!

      Megértem, hogy az utóbbi évek eseményei különösen megviselték. Fontos volna, hogy legyen a tágabb családban vagy az iskolájában olyan ember, akivel részletesen átbeszélheti a gondjait, aki megérti Önt. A szülei ugyanis úgy tűnik túlzottan el vannak foglalva a saját nehézségeikkel, ezért nemigen lehet tőlűk támogatást várni. Iskolapszichológus felkeresését is javaslom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsolt S.

    Jó napot!
    2 hónapja körülbelül munkahelyemen pánikrohamom volt életemben először,előzményként mondhatom hogy elég stresszes időszakom volt,sok minden nem úgy alakult ahogy szerettem volna,nagyon rossz kedvem volt aznap és tömtem a fejem minden hülyeséggel,konkrétan nem szerettem munkám,nincs elég pénz,30 éves vagyok ésautóm sincs,barátnőmnek nem tudok sok mindent megadni,ilyeneken járt az agyam,máról holnapra kerestem volna a megoldást de nem ment és ez lett a vége,azóta pedig fura érzéseim vannak,néha rám tör rossz kedv,fura gondolataim vannak,nem tudok felhőtlenül örülni semminek,szédülés érzetem van és igy tovább,szervi problémám nincs mivel voltam kivizsgáláson,szeretnék segitséget kérni,tanácsot esetleg hogy mi segithetne,köszönöm válaszát

    • Habis Melinda

      Kedves Zsolt!

      Szerintem ami az eszébe jutott, nem hülyeség, hanem azok az érzések és gondolatok, melyekkel dolga van. Talán nem a legnagyobb stressz idején és nem is egyedül, de a belső világa megértendő és ennek megfelelően a viselkedésébe a vágyai beültetendők. Ha ez megtörténik, minden bizonnyal nem fog többé pánik szerű érzést érezni.
      Önismereti munka megkezdését javaslom, melyben négyszemközti keretek közt magam is szívesen segítek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!
    Kisunokámmal kapcsolatosan szeretnék Önhöz fordulni.
    1 osztályos, 7és féléves.
    Hová , merrefelé vigyük.
    Nos nemtud kiállni, szerepelni egyből sir, remeg.
    Készül, csinalni akarja szegényke. Órán is a verset a folyóson mondta el a tanitoneninek. Egyébként beszédes, vannak barátai. Mit tegyunk?
    E-mail cimem: …@freemail.hu (moderálva)
    Köszönöm válaszát!
    Aggodó nagymama

    • Habis Melinda

      Kedves Aggódó nagymama!

      Levele alapján úgy gondolom, hogy a szerepléstől való félelem olyan szorongásos tünet lehet, melyet gyermek pszichodiagnosztika segítségével lehetne megérteni. Ehhez arra van szükség hogy a szülők elvigyék a kislányt gyermekpszichológushoz és részletesen elmeséljék a tünet kialakulásának körülményeit és megválaszolják az egyéb, a szakemberben felmerülő kérdéseket. Ezután kerülhet sor a gyermek vizsgálatára. Az állami ellátórendszerben nevelési tanácsadóban, gyermek pszichiátriai gondozóban vagy iskolapszichológusnál tudnak segítséget kérni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

    • B. E . Rebeka

      Doktornő ! Azzal kezdeném hogy 4 éves voltam amikor nővéremmel megtaláltuk a felakasztott édesanyánkat ! Ezután apuhoz kerültem aki viszont utálta az anyámat mert korábban el hagyta ,ezért engem is megvetett szinte minden nap szitkokat kaptam tőle és hogy semmire sem vagyok jó ! Azt is hogy olyan hülye vagyok mint anyám és olyan lusta is ebben nőttem fel átlagos közepes tanuló voltam . A rossz jegyekért szinte mindig kikaptam szinte soha nem mutatta ki hogy szeret 30 nappól ,20 napot ivott kiabált és megalázott borzasztó volt minden nap megakartam halni azt kívántam Istentől hogy reggel ne ébredjek fel ! Vagy ő ! Még az is hozzá tartozik a történetemhez ,hogy kötelező szerűen nem tudom pontosan hány éves voltam el kellett menem a keresztanyámhoz nyaralni és már első alkalommal sem akartam de apám erőltette így muszály volt mennem de két nap múlva értem kellett jönnie mert nem akartam maradni mivel molesztált mindig a kötelező “déli alvásnál”! Apám pedig velem kiabált hogy erre a két napra minek kellett el jönnöm azzal nem is törődött hogy ott gubasztottam egy kis széken és megálásnélkül zokogtam és még a fia is molesztált kb. háromszor . Keresztanyámhoz legalább mé egyszer el kellett mennem nyaralni de utánna a sarkamra álltam és azt m ondtam hogy nem megyek ! Nagyon reménytelennek éreztem a sorsomat ,de muszály volt túl élnem és 29 éves koromig azt hittem hogy túl is vagyok ezeken a dolgokon de a fiaim szin,te minden hónapban betegek voltak és nem igen aludtam ! Így a depresszióm alvás hiánnyal kezdődöt akkor csak másfél évig voltam benne és azt hittem ismét, hogy túl vagyok rajta .A következő depresszióm már intezívebb volt több tünet is ki jött rajtam és elkezdtem szedni a gyógyszereket amiket felírtak de fél évnél tovább egyik sem használt. Most le vagyok idegileg százalékolva , nem szeretek emberek közé menni még ismerősökhöz sem a fiaimmal és a férjemmel is alig beszélek Úgy érzem jobb lenne ha nem lennék !! B. E . Rebeka

      • Habis Melinda

        Kedves Rebeka!

        Nagyon súlyos traumákról, elanyagolásról és erőszakról ír a levelében, melyeket képtelenség egyedül feldolgozni. Javaslom, hogy mielőbb kérdej pszichoterápiás segítséget ehhez. Ennek hatására a depressziós tünetei is javulnának, egy sokkal jobb életminőséget élhetne.

        Üdvözlettel: Habis Melinda

  • András

    Üdvözlöm! Hogyan segítsek egy hisztrionikus személyiségzavarban küzdő embert? Hogyan közeledjek felé? A kedvesség hatásos de kevés, tudna szakirodalmat javasolni ahol utána tudok olvasni ennek a problémának. Szeretnék komolyabb kapcsolatot vele de így képtelen rá önhibáján kívül. Mit javasol hogyan próbáljak segíteni neki a terápián kívül?

    • Habis Melinda

      Kedves András!

      Szeretettel ajánlom figyelmébe a Bánki Gy (2016) A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról és Kuritárné Szabó I (2008) Borderline személyiségzavar című könyveket. Ezek, bár címük szerint nem a hisztrionikus zavarról szólanak, sok közös pontot fog találni ezzel a személyiségzavar típussal.
      Ahogy írta is a hisztrionikus személy számára nagyon fontos a megfelelő pszichoterápiás kezelés a stabil érzelmi kötődés kialakításának és a kapcsolat megtartásának fejlesztéséhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Nikol

    Nemis tudom hol kezdjem.. Kb 1 es fel eve haladok rossz iranyba. Mindig is megfelelesi kenyszerem volt az utcan a rokonoknal es mindenhol de ez kisse enyhült egy ideje. Nehezen baratkoztam mert feltem h hulyeseget mondok vagy nem szeretnek ugy ahogy vagyok. Ezert elkezdtem olyanna formalni magam amilyen szeretnek hogy legyek. Baratnommel mult nyaron ittunk eloszor. Mivel mindig elegge szorongtam elveztem h végre leszarhattam mindent es ebbol rendszer lett. Mindig inni akartam mert szerettem azt aki akkor voltam es masok is szerettek akkor. Masok azt mondjak tul sokat iszok es volt mar h kiborultam mert nem hatott vagy nem vehettem. Es ezert is volt aki eltavolodott tolem. Nem tudom mit csinaljak csak próbálok beilleszkedni. Folytonos hangulatingadozasim vannak hamar leszek ideges es nap mint nap sirok. Nem erzem magam eleg jonak barmit csinalok hiaba mondjak h szép vagyok mert ha kimegyek az utcára ugy érzem mindenki azért nez mert lenéz es mert annyira ronda vagyok es folyton azt erzem h rajtam röhögnek. A szüleim nem akarnak elvinni egy pszhiologushoz mert nem veszik komolyan barmit mondok. Vagdosom magam mert ugy erzem amiert ilyen vagyok ezt érdemlem. Utalom magam. A tanulasra se tudom magam ravenni tudom h többre lennek kepes de nem megy. Nem a megtanulasa hanem h ravegyem magam. Ugy erzem h semmit se erek mert ezt ereztetik velem. Szeretnek mas lenni. De nem megy. Folyton inni akarok mert ugy erzem h az a valodi enem csak nem tudom elohozni. Sajnalom ha ugy hangzott mint egy elkenyeztett tini traumaja mert nem kapott iphoneot.. En magam sem tudom mi van velem lenne meg mit irnom de most semmi mas nem jut eszemben. Es 13- 17 ev közötti vagyok

    • Habis Melinda

      Kedves Nikol!

      Levele alapján azt emelném ki, hogy fontos volna, hogy megsimerje és megszeresse önmagát, hogy ne kelljen alkoholt fogyasztania ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. Iskolapszichológushoz a szülei hozzájárulása nélkül is fordulhat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V. Enikő

    Üdvözlöm!Olyan problémám van hogy újból kialakult a pánikbetegségem azt hittem meg tudom oldani de úgy érzem hogy kicsit elakadtam probálok erős maradni de nagyon nehéz mert több olyan dolog jönn elő ami régebben de feladni nem szeretném azt tudom.Sajnos akihez 2éve jártam most nem fogad betegeket.Megint elő jöttek azok a dolok hogy nem szeretnénk elmenni helyekre főleg ha sokat kell várni. Többször van pánikrohamom .Így nem tudok teljes életetet élni folyamatos szorongás es félelmem van bennem.3gyermekem van nem szeretném hogy így kelljen látniuk. Mindig szomorú vagyok.Elég nehéz így ezt megint erről kezdeni de talán elmondhatom hogy nem olyan mélyről.Szeretnek boldog lenni mert olyan szuper volt ez a 2év.Köszönöm hogy elolvasta levelem.

    • Habis Melinda

      Kedves Enikő!

      Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna a pánik tüneteit pszichoterápiás módszerek segítségével megérteni, hogy jobban megtanulja kontrollálni ezeket. A folyamatos szomorúság is jelzi, hogy ideje kezébe vennie a saját sorsának irányítását, melyben ha igényli négyszemközti keretek között én is szívesen segítek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő! A kérdésem az lenne hogy mennyire normális az hogy a saját gyermekeim mostanában nem bírom elviselni, de még a férjem sem. Jelenleg újra terhes vagyok, de sajnos annyit ól kikészülnek az idegeim ha csak az Anya szót meghallom, vagy ha a férjem ér hozzám, például megfogja a kezem. Baj lenne velem? Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Nem gondolom, hogy baj lenne Önnel, azt viszont igen, hogy ezt az érzést jó volna önismereti munkával megérteni ahhoz, hogy változni tudjon. Az anyaság gyakran megterhelő feladat, melyhez erős idegekre, belső stabilitásra van szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • b. rozália

    jónapot.olyan problémám van hogy a párom nem böbeszdüü egyébként viszont szótlanabb.2 hete sem volt házas életünk ellötte megint 1 hét teltel…mintha szomorú lenne..de mikor akár egy idegen társaságba van már vidámabnak látom…kérdeztem mi ennek az oka azt mondja fáradt

    • Habis Melinda

      Kedves Rozália!

      Gyakori, hogy valaki nem tudja mi zalkik benne, ezért nem tudja azt megfogalmazni sem, hiába kérdezünk rá. A párkapcsolat dinamikája is okozhatja a szótlanságot (sokan azt tanulják a szüleiktől, hogy a párjukat ne terheljék gondjaikkal). Hogy miről lehet itt szó konkrétan, azt az Önök ismeretében tudnám megmondani, de ez meghaladja a levelezés kereteit. Javaslom, hogy fejezze ki aggodalmait a párjának és ha nem kap megnyugtató választ, kérjenek párterápiás segítséget a kommunikációs zavar elhárításához.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Katyilina V

    Tisztelt Doktorno!
    20 éves fiatal lany vagyok. A suliba van egy fiu aki megkeresett es kulsore szamomra maga a tokely. Termeszetesen online beszelunk. Sokat chateltunk mire en elmondtam azt,hogy ez felesleges szamomra. A suliba nem jon oda hozzam csak integet,utana meg ir egy olyat hogy “lattalak”. Celoztam ra hogy szeretnek vele talalkozni de o kikeruli az ilyen kerdeseket vagy nem is valaszol ra. Ket ertelmuen szokott irni. Megirja hogy hagyjuk egymast ha nejem ez igy nem jo,aztan odabok meg egy olyat hogy “jajj jo volt beszelgetni,ha lesz idod talalkozhatnank…” A srac 5 evvel idosebb mint en. Ennyire felenk lenne,vagy csak szimplan szorakozik… Ugy dontottem hogy ha egy heten belul nem keres akkor elengedem,ha pedig keres akkor vagy nem valaszolok…vagy semleges leszek. On hogy velekedik errol? Koszonom szepen

    • Habis Melinda

      Kedves Katylina!

      Szerintem jó volna megtudni, miért ódzkodik a fiú a személyes találkozástól. Tart esetleg valamitől? Az virtuális beszélgetések sajnos sok félreértésre adnak okot, ezért érdemesebb a viszonyt (túlnyomórészt) élőben ápolni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Heni

    Kedves Melinda!

    Elég hosszúra nyúlik a problémáim sora, sokszor felmerült már bennem hogy szakemberhez fordulok de vakahogy mindig le beszéltem magam róla mondván nincs akkora baj. Anyukám sajnos mindig is önző ember volt, mindig inkább lelki szemetes ládának tekintett mint gyermekének, eddig kétszer elvált ami közben volt pánikbeteg, kétszer követett el öngyilkossági kísérletet a szemem láttára és alkohol problémákkal is küzdött, mindenben próbáltam neki segíteni de kevés sikerrel. 26 éves vagyok és mostanra kezdek rájönni hogy mennyi területen nyomta rá ez a gyerekkor a bélyegét az életminőségemre. Kényszeres vagyok, folyamatosan szorongó, depresszív, céltalan és iszonyatosan stresszes. Nemrég költöztünk édesanyámmal valamint ezzel kb egyidőben váltottam munkahelyet. Nagyon sokat romlott ennek köszönhetően az állapotom, alig tudok aludni, folyton fáradt vagyok, teljesen bezarkoztam és ezen az sem segített hogy otthoni munkavégzést választottam. A gond az hogy már nincs meg a rossz periódusok között a csekély gondtalan időszak se, és úgy érzem már semmi sem érdekel vagy hoz lázba, egyszerűen elfáradtam. Mit javasol hogy tudok ezen az állapoton változtatni?
    Előre is köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Heni!

      Szerintem nagyon jól tenné, ha önismereti munkába fogna, mert egy ilyen traumatizáló gyermekkor nyomot hagy az ember lelkén. Ezt és jelenlegi nehézségeit az alvárproblémája és a folytonos fáradtsága, mint tünetek is jelzik. Bár az édesanyja jóllétét nem tudja hatékonyan befolyásolni (még ha időnként úgy tűnik is), de a sajátját igen! Javaslom, hogy vegye a kezébe a saját élete irányítását és kérjen pszichoterápiás segítséget.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Zoé

    Tisztelt Doktornő!

    Szeretnék tisztán látni és értelmet adni a volt barátom felém tanúsított viselkedésének, ebben szeretném kérni az segítségét!
    Tavaly decemberben szakított velem, mert megcsalt egy elég rosszhírű kolléganőjével (amíg velem volt a barátom és ez a lány már a közös munkahelyükön dolgozott, jót nem hallottam róla, csak sajnálkozva említette, gyomorfekélyes a lány krákog, undorítónak találta ezt, szegényebbnek számított a fiúk körében, mert nem volt márkás ruhája, telefonja…elítélte kinézete (csúnyácska) és múltja miatt, mert ez az ostoba lányka minden fiúnak ( a kollektíva 80%-a fiú/férfi) elmesélte, hogy előző munkahelyén összeszűrte a levet a felettesével, aki korát tekintve az apja is lehetett volna, így tönkretéve a család 20 éves házasságát (a lány 25 éves). A kollektíva több tagjánál is próbálkozott, de az előzményeket és a kinézetét, meg feltételezem a viselkedését tekintve csak elutasítást kapott, de az én volt páromnál mégis célba ért, aminek az okát a mai napig nem tudom! Tudomásom szerint a kapcsolatunk harmonikus volt, ritkán előforduló kisebb vitákon kívül nem voltak veszekedéseink, folyamatosan próbáltam a kedvében járni, segítettük egymást minden téren, sokszor mondogatták ismerősök, hogy olyanok vagyunk egy kívülálló szemében, mint a borsó meg a héja, mellettem kiegyensúlyozott volt, vidám, mosolygós, sokat beszélt a munkatársainak rólam, büszke volt rám, kérdezték is a kollégái, hogy mikor vesz már feleségül, ha esetleg nem akar elvenni, akkor majd közülük valaki elveszi ezt a gyöngyszemet vagy mondja meg, hol van ebből a lányból még egy 🙂 ez ment 10 évig.(a kollégák közül 1-2 embert és 1-2 képet leszámítva szerintem nem preferálják ezt a kapcsolatot, bár nem tudom, hogy bent hogy viselkednek, de, ha olyan cuki pár lennének, akkor nem hiszem, hogy nem likeolgatnák a közös képeiket…?)Aztán november-december környékén ingerültté vált, aminek nem tudtam az okát, hiába kérdeztem a fáradtságon kívül semmire nem hivatkozott, és egy parázsvita utáni napon telefonon közölte nagyon halk hangon, hogy beszélnünk kell, mert baj van, kinyögte, hogy van egy másik lány a képben…bennem egy világ omlott össze, ezt a fiút igazán szerettem, terveztem vele, terveztünk együtt, sok mindent együtt éltünk meg, az ominózus eset előtt egy héttel még közös otthont nézegettünk, terveztük az új évre a közös lakást, életet, otthonteremtést….! Eljött személyesen szakítani, egymás szemébe nézve mindketten elkezdtünk sírni, tudtuk, hogy itt a vég, erősen, a lehető legerősebben öleltük egymást és csak sírtunk, kérdezgettem, hogy mégis kicsoda a lány és MIÉRT történt ez??? Előállt egy mesével egy lányról, akit csak most ismert meg, bevallott egy csókot, gondoltam egy csók miatt nem dobunk ki 10 évet az ablakon, ekkor láttam meg a felhúzott nyakú pulóver alatt a foltot a nyakán…ez volt az a pont, ami már nem megbocsátható, hiszen első alkalommal nem szívják ki az emberek egymás nyakát (visszaemlékezve a párom sem tette ezt megismerkedésünk legelején!), szóval itt nem egy csók volt…Azt hajtogatta, hogy túl jó vagyok neki, nem akar többet bántani és nem tud nekem tovább hazudni, és túl korán ismerkedtünk meg és mentünk bele ebbe a kapcsolatba (ő 16 én, 19 voltam)…..
    DE ezek és a lány kiléte csak szakítás után 2 héttel, a szülinapom előtt derült ki, ez a rosszhírű, eléggé ledér, a többi munkatársnak sem kellő, alacsonyan kvalifikált, ostoba lány, ez most komoly!?!?Ez volt a második hideg zuhany a megcsalás ténye után. Ez a fiú, akit én szerettem teljesen kifordult magából, karácsonykor kerestem, hogy beszéljünk, hiszen lett volna mit megmagyaráznia, a 10 évre való tekintettel elvártam volna az őszinteséget tőle és azt, hogy megtisztel egy őszinte vallomással és azzal, hogy úgymond normálisan lezárhatjuk a kapcsolatot, a történtek ellenére nem haragudtam rá, örök idealista lévén nem szeretem az elvarratlan szálakat és jó lett volna legalább köszönőviszonyban maradnunk…., válaszra sem méltatott, sőt minden lehetséges kapcsolatot megszakított velem, az összes lehetőségen letiltott!!! 🙁 A szüleinek is hazudhatott valamit, mert nem köszönnek nekem és a családomnak, sőt úgy viselkednek, mintha megöltük volna a fiúkat, pedig előzőleg jó kapcsolat volt a 2 család között….!)
    A lányka butaságát és büszkeségét (hogy tönkretette a kapcsolatunkat és győzelmet aratott felettem) nem leplezve heti rendszerességgel osztja meg közösségi oldalán a trófeájáról (volt párom) készült képeket, melyeknek nagy része szerintem és ismerőseim szerint is úgy van beállítva, hogy nálam célt érjen, fájdalmat okozzon…, nem tagadom az első hónapban szíven ütöttek képek, kiírások, dolgok, de ezen már túl vagyok, már tudok erről az egészről sírás nélkül beszélni, már meggyőződésem, hogy kezdi belátni, hogy nem biztos, hogy a legjobb cserét csinálta, ezt az arckifejezéséből állapítottam meg, mellettem kiegyensúlyozott, boldog, vidám, mosolygós volt…a feltöltött képeken gondterhelt, kissé megöregedett az arca, ízléstelenül deformálódott a teste, már semmilyen tekintetben nem az, aki valaha volt…a kutyákat nem tűrte bent a szobában, mert allergiás volt rá, de a lánynál, akinél ott lakik vagy csak sokat alszik ott, kutyával alszanak egy szobában, mellettem ritkán volt kedve kimozdulni, mindig azt mondta, hogy “mindegy, hogy mit csinálunk, csak veled lehessek jó sokat!”, most nincs olyan hétvége, hogy kutyástul ne mennének valahova, a kocsijába a saját kutyáját nem volt képes betenni, mert összepiszkítja a kocsit, a lány összes kutyája a kocsiban dekkol 🙂 van erre a kifordult viselkedésre valamiféle elfogadható magyarázat vagy csak ennyire félreismertem ezt a fiút, aki valójában egy nagyon jó színész és átváltozómester??? Az eltelt hónapok során összeraktam széthullott darabjaimat, megerősödtem és kezdek túl lenni rajta és a szakításon, bár nehezíti a helyzetemet, hogy szakítás óta nem beszéltünk, nem találkoztunk, láttuk egymást…mondjuk erre már nem is vágyom, már nem akarom, hogy megmagyarázzon dolgokat, már nem várom vissza, a szép emlékekkel küzdök a nehezebb napokon, de ezt leszámítva azt hiszem kiszerettem belőle (erre bőven adott okot!)! Nem értem miért csinálta ezt, miért volt ennyire kegyetlen, embertelenül kemény, hiszen a boldog életből egy pillanat alatt a pokolba repített, kihúzva a lábam alól a talajt…!
    Kérem segítsen nekem ebben tisztán látni! 🙂

    Segítségét előre is köszönöm,
    üdvözlettel: Zoé

    • Habis Melinda

      Kedves Zoé!

      Megértem, hogy nagyon megviselte Önt a párkapcsolatának lezárulása és ennek módja is! A történtek megértéséhez és érzelmi feldolgozásához azonban önismereti munka szükséges, melyben szívesen leszek partnere négyszemközti keretek között. Ha érdekli a lehetőség, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.
      Minden párkapcsolat meglazulásának vannak jelei, melyeket ha időben észreveszünk a viszony alakulása módosítható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. János

    Tisztelt Doktornő!

    A kérdésem az alábbi lenne.
    Feleségemmel 10 éve elek együtt ebből már 4 éve házastársaként. Szeretnék gyermeket, de Ő nem szeretne többször is ezt a választ adta. Mit tegyek? Én 38 ő pedig 31 éves. Szerintem itt lenne az ideje.

    Köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves János!

      Szerintem érdemes lenne megtudnia, hogyan gondolkodik a feleésge a gyermekvállalásról. Megtudni, neki milyen gyermekkora volt, miféle példákat lát maga előtt, vannak-e esetleg félelmei az anyasággal kapcsolatban? Javaslom, hogy beszélgessenek ezekről a témákról őszintén. Ennek során pórbáljon vele kedvesen és megértőn viselkedni akkor is, ha esetleg fájó dolgok kerülnek szóba.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L. Zóra

    Tisztelt Melinda!

    21 éves lány vagyok, az elmúlt hónapokban pszichológushoz járok, úgy érzem vele megbeszélhetem mindazt amit szükséges. Kifejezetten jól esik, hogy egy felnőtt férfival beszélhetem meg ezeket, mivel édesapám gyermekkoromban elhunyt, anyukámmal pedig sosem volt mély, nyitott kapcsolatom, ezért sosem érezhettem egy felnőtt támogatását. Most úgy érzem ez a pszichológus nagyon fontos személy lett számomra, tartok tőle, hogy amikor befejeződik a terápia “elvesztem” őt. :(( nagyon sokat jár a gondolataimban a terápia, nagyon várom a legközelebbi alkalmat mindig, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe legalább ötször. (Ezek a gondolatok nem szerelemről szólnak, nem álmodozok róla)
    Ennek így van rendje? Csak egy túlzott reakció, amiért úgy érzem találtam egy “apa személyt” sok év után, és ez örömmel tölt el, valamint félek hogy újra át kell élnem az elvesztést?
    Kíváncsian várom az ön véleményét.
    Köszönettel:

    L. Zóra

    • Habis Melinda

      Kedves Zóra!

      Teljesen természetes amit érez, azonban ez a terápia előrehaladtával változhat. Javaslom, hogy addig is fogalmazza meg az érzéseit a terapeutája felé is, mert ez segíteni fogja Őt a közös munkában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • k. krisztina

    üdvözlöm !
    a teljes nevem K. krisztina vagyok amit irtam kedves dr nő azért irok ,mert sajnos ezek az emberek velem kiabáltak és szeretnék felvenni kölcsönt de kevés a jövedelmem és a felsö fogam rossz és ezért haragszanak rám az anyagi helyzetünk rossz és én depresszios vagyok levagyok százalékolva és 80 százalékra vagyok le százalékolva és nincs aki segitsen pedig erre van szükségem igen ezért szoktam sirni és a kölcsön összege százezer ft kellene de a közgyogyomon nem engedélyezik csak teljesen ugy tudom megcsináltatni 2006-tol vagyok le százalékolva és még soha nem dolgoztam nem meg igazábol javasolják vidéken jobban hogy dolgozzak de csak 4-vagy 8 órában és szinte engemet sokan bántotak kiabáltak meg néha az anyukám is néha csak de jobban az emberek nem tudok kihez forduljak segitségért hogy azt a pénzt össze szedjem százezer ft és nem adnak kölcsönt sem mert kevés a jövedelmem anyukámnak is az és kicsi koromban vérzet az inyem mert ezt az anyukám tudja ö igen nem szivesen akarnak meghalgatni meg nekem segitségre van szükségem kedves dr nő csak igy tudom megcsináltatni a felsö fogamat anyukám is ezt szeretné ez a helyzet kérném a véleményét dr nö

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Utólagos engedelmével kivettem a vezetéknevét a hozzászólásából, mert így szokás ezen a weboldalon.
      Megélhetési problémák esetén lehetőség van szociális támogatást, vagy más önkormányzati segély igényelni. Az ehhez szükséges nyomtatványok kitöltésében a helyi családsegítő szolgálat munkatársai tudnak segíteni Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kovácsné

    T.Doktornő!

    Tavalyig kb. 10 évig álltam depresszióval kezelés alatt.Számos orvost és gyógyszert “kipróbáltam”, hol jobban, hol még rosszabbul voltam…de az állapotom tartósan nem javult… A gyógyszerek hatására a májfunkciós adataim az egekben voltak, marokszámra ettem a kiírt gyógyszereket, az orvosok mindig emeltek az adagon!
    Tavaly márciusban egyedül, orvosi segítség nélkül, a poklok poklát megjárva, az elvonási tünetektől szenvedve abbahagytam mindenféle antidepresszáns és nyugtató szedését, mert már nem bíztam senkiben és semmiben. Az elvonási tünetek 3-4 hónapig kínoztak – borzasztó volt, nem kívánom senkinek -, de aztán szép lassan megszűntek.( Előtte 3 évvel a napi 1 doboz cigiről is egyik napról a másikra szoktam le. )
    De ez csak kikívánkozott belőlem, a kérdésem a következő: megint érzem, hogy kezd berántani a depressziós spirál, egyre mélyebbre csúszok lelkileg, próbálok a munkába, és az újonnan felfedezett nyelvtanulásba menekülni, de nem segít.Ha hazaérek a lakásba, csak fekszem, bámulom a tévét, semmihez nincs kedvem, erőm. Gyűlölöm a hétvégéket és ünnepeket, félek ezektől a napoktól. Egyedül élek, de beszélni sincs kedvem senkivel, utálom, ha felhívnak telefonon pl. a barátaim,de még nem tartok ott, hogy ne vegyem fel… bár szívem szerint ezt tenném.
    Kérem a tanácsát, mit tehetnék, hogy ne kelljen megint a gyógyszerekhez menekülni, hogy tudnám saját magamat kirángatni ebből a mélységes gödörből?
    ( Lelkileg nem történtek új törések az életemben, bár a régieket hordozom, nem tudom, nem tudtam ugyanis lezárni ezeket…)
    Kérem szíves segítségét, tanácsát!

    • Habis Melinda

      Kedves Kovácsné!

      Nagyon tisztelem az erejét hogy egyedül hagyta abba a dohányzást és megértem, hogy megingott a bizalma az orvosokban. Emellett ki kell mondanom, hogy akár veszélyes is lehetett volna önhatalmúlag, egyik napról a másikra elhagyni a gyógyszereket. Szerencsére nem így történt! A depressziós spirált pszichoterápiás munka segítségével tanulhatja meg megállítani. A korábban szerzett lelki sebek a terápia segítségével begyógyíthatók.
      Tb alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban, vagy magán úton talál ilyen jellegű ellátást.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • D Péter

    Kedves Melinda,

    31 éves vagyok, egész életemben krónikus szorongással küzdöttem. Eleinte (félre)kezeltek depresszióra, később rájöttek, hogy a tüneteim inkább szorongásra utalnak. Nyugtatók, pszichoterápia több, mint egy éven át, semmi sem használt. Végül úgy döntöttem, egyedül nézek szembe a betegségemmel.

    Az életem sikeres, boldog párkapcsolatban élek, dolgozom, de a folyamatos, megfoghatatlan eredetű belső feszültség nagyon megnehezíti az életemet. Nagyon ritkán vagyok nyugodt, ritkán tudok felhőtlenül örülni bárminek. Próbálkoztam táplálékkiegészítőkkel, testmozgással, meditációval. Néha sikerült minimális javulást elérni, de semmi tartósat vagy jelentőset.

    Ha nincs megoldás, tudok így élni, de ha van még bármi, amivel érdemes lenne megpróbálkoznom, szeretném kipróbálni. Ezért kérem, ha tud bármi ötletet, tanácsot adni, amivel a mindennapok során elviselhetőbbé lehet tenni ezt az érzést, tudassa velem. Előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Péter!

      Leveléből úgy tűnik nekem, hogy Ön nagyon odafigyel magára, ami szipmatikus nekem. Úgy gondolom, hogy amit az ember a saját jóllétéért, testi-lelki egészségért tesz, legyen az mozgás, vagy meditáció, meg szokott térülni. A pszichoterápiát milyennek élte meg? Milyen gyakorisággal, mennyi ideig járt? Milyen módszert használtak? A sikertelenségnek sok oka lehet, amit ennyi információ alapján nem tudnék megtippelni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csilla

    Kedves Melinda,

    Kulfoldon elek a 8 honapos kisfiammal es apukajaval akivel 10 eve vagyunk egyutt.
    Szeretnek kerdesemre vegre – mivel mar tobb hasonlo helyen probalkoztam – par kivitelezheto tanacsot kapni, mivel sajnos jelenleg nem dolgozom babaval vagyok itthon igy egy esetleges terapiat nem engedhetek meg magamnak anyagilag.
    Problemam leneyegeben az hogy parom nem birja a nyomast es az utobbi idoben miota kisfiunk megszuletett ha valami problemaja adodik, munkahelyi, stb agressziv lesz kiabal velem a gyerek elott es serteget is.Aztan persze osszeveszunk kulon szobaba koltozunk napokra de annyit nem tenne meg napok mulva sem hogy azt mondja ne haragudj ezt nem kellett volna rossz pelda a gyereknek is. Megallapodtunk hogy nem leszunk tiszteletlenek egymassal mivel mostmar peldat kell mutatnunk a kisbabank elott is de ugy tunik hiaba a megbeszeles nem akar ezen a tiszteletlen stiluson valtoztatni. Ugy erzem en is hibas vagyok azert mert nincs eszkozom jelenleg amivel mutathatnam hogy ezt nem turom el es ha ezen nem valtoztat ilyen kozegben nem nevelem a kisbabamat. Mivel jelenleg itthon vagyok tul sok penzem nincs, elkoltozni, haza koltozni szinten azert lenne nehez mert a baba meg csak 8 honapos es fentartani magunkat eleg koltseges lenne egyedul. De igy persze hogy azt latja megteheti, nem jon oda sajnalatat kifejezni es napok mulva egyszeruen elmismasolja a dolgot minden szegyenerzet sajnalat nelkul es megy tovabb minden a maga utjan. Ezt persze koveti a kovetkezo vita hasonlo stilusban .
    Ugy erzem azokkal az eszkozokkel amikkel elni tudok kisbabaval megiscsak tennem kene valamit amivel kimutatom es nem csak mondom hogy nem turom ezt el es ha igy folytatja elvesziti a csaladjat.
    Tanacsot szeretnek kerni, hogy mikent tudnam ezt megmutatni neki jelenlegi helyzetemben, mert felek ha igy folyatatodik a kisfiam elvesziti az apukajat.Ugy meg mindig jobban jar mint hogy O is igy kezelje a feszultseget vagy egy instabil kisgyerek valjon belole.

    Valaszat elore is koszonom,
    Csilla

    • Habis Melinda

      Kedves Csilla!

      Megértem, hogy nagyon nehéz lehet Önnek. Kisbabával otthon lenni önmagában is sokszor nehéz, a párkapcsolati feszültséfgek mellet pedig különösen. A párja indulatkitöréseit azonban neki kellene megértenie és dolgoznia rajtuk. Hiszen minden családtag számára egészségtelen, hogy hazaviszi a feszültésget, Önön vezeti le a frusztrációját. Ebben a helyzetben mindenki szenved (talán még a párja is). Javaslom, hogy kérjenek családterápiás segítséget a problémák megoldásához. Teljesen egyetértek Önnel abban, hogy a gyermek érdeke hogy nyugodt, barátságos (érzelmileg biztonságos) környezetben nőjön fel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Teafű

    Kedves doktornő!

    20 éves egyetemista lány vagyok. Viszonylag izgalmas életet élek, olyan értelemben, hogy azt tanulom, amit mindig is szerettem volna, sosem unom meg, amit csinálok, rengeteg kihívást, kudarcot, de sikerélményt is jelent nekem. Az utóbbi időben ezeknek köszönhetően több helyre is eljutottam, új élményekkel gazdagodtam. Tulajdonképpen folyamatosan elfoglalom magam olyan dolgokkal, amiket általában véve szeretek, a környezetemben lévő emberek is jó hatással vannak rám. Sok nehézségem a családi problémákból eredeztethető, de az édesanyámmal és a testvéremmel nagyon erős és szeretetteljes viszonyom van, ami rengeteget jelent és azt érzem, ha ők vannak nekem, nem is panaszkodom másért.
    A jelenlegi problémám az, hogy évek óta erős szorongással küzdök, ami pánikba is átcsap olykor, hol erősebb, hol gyengébb, de jelen van általában. Ezt viszonylag mindig jól tudtam kezelni. Mióta egyetemen vagyok, ez egy hosszabb időszakra meg is szűnt, aztán idén megint előjött, de már olyan formában, ami megijeszt és rettegek tőle.
    Kicsi korom óta nagyon élénk a fantáziám (aminek most, a tanulmányaimban, hasznát is tudom venni), mindig az aktuális álmaim, vágyaim alapján kitaláltam egy saját kis álomvilágot, amiken gondolkoztam elalvás előtt, ettől tudtam elaludni. De olyan részletesen kigondoltam mindent, hogy sokszor napközben is lefeküdtem, csak azért, hogy ezeken képzelődjek, pedig mindig el tudtam foglalni magam ezzel-azzal, jó barátokkal, nem voltam magányos, vagy legalábbis nagy általánosságban nem. Egyszerűen az elképzelt világom mindig izgalmasabbnak tűnt, akármennyire is volt mindig elfoglaltságom. Mire nagyobb lettem, nagyjából leszoktam erről és épp eléggé lefoglalt a valóság, vagy ha álmodoztam is, elérhető dolgokról. Viszont most, kb. 2 hónapja valamiért újra előjött. Megláttam egy ismertebb férfit egy műsorban, amit azelőtt is ismertem, de most valamiért nagyon megakadt a szemem rajta, és elgondolkoztam, hogy hú, milyen vonzó, de csak annyira, amennyire a barátnőimmel is kibeszélünk egy-két hírességet, hogy ilyen meg olyan jól néz ki, de semmi komoly rajongásról nem szól. Akkor este, elalvás előtt elképzeltem, hogy milyen lenne, ha találkoznánk, vajon én tetszenék-e neki és megint elkezdtem építeni egy kis világot, de belealudtam. Félig-meddig ezzel is álmodtam és reggel, mikor felébredtem, azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Egyszerűen elszakadtam a valóságtól. Mintha az agyam hátuljából néztem volna, amiket teszek, mondok, szinte egyáltalán nem tudtam befogadni a külvilágot. Tizenkét-tizenhárom éves koromtól már voltak ilyenek, de nagyon ritkán (mikor belegondoltam, az univerzumba, meg végignéztem a testemen, hogy ki is vagyok én, stb.) de csak pár másodpercig tartottak, és akkor is majdnem elájultam, mikor rám tört. Most viszont két hétig folyamatosan tartott, borzasztó nehezen tudtam megküzdeni vele és nyilván rögtön azt hittem, ez egy súlyos mentális zavar, előjöttek a pánikolások, a szorongásom az ötszázszorosára nőtt. Aztán elutaztam tanulmányi okokból és az ottani dolgok szép lassan enyhítették, sokat fejlődtem szakmailag, sok emberrel találkoztam és tudtam (tudok) érezni szerelmet, tudtam vágyakozni hús-vér, valóságos férfiak után is (nem csak egy álomkép után). De amíg tartott ez az ,,elszakadás”, semmit nem tudtam érezni, érzékelni sem a külvilágban, sem magamban, belül, az agyam alig működött, minden gondolattól féltem és idegennek éreztem. Egy közeli rokonom is pontosan ezzel küzdött, az ő pszichológusa azt mondta, ez a deperszonalizáció, amennyire utána tudtam járni még ezen kívül, azt hiszem, nekem is ez volt, bár nem akarok öndiagnózist felállítani. De mikor tudatosítottam magamban, hogy lehet, hogy ez az én problémám is, sikerült leállítsam a kezdődő pánikrohamokat, tudtam, hogy nincs fizikai bajom, így a halálfélelmem is elmúlt ilyenkor, ma már nem is jön elő. De pl. színházi előadásokat nem tudtam végigülni az utóbbi hónapokban, mert 10 perc után az ájulás és a pánik kerülgetett. Most elég stabil a helyzet, de jön a vizsgaidőszak, a nyári munkák, stb. és rettegek, hogy megint előjön, akkor is, ha elfoglalom magam és már nagyon nehezen tudok vele szembenézni, akármennyire tudom, mi ez. Simán álmodozni már nem is merek, semmiről, pedig ez az álomvilág alig jut eszembe (de azért akaratlanul is elő szokott jönni, csak nem tudom, mekkora problémának gondoljam) Tudom, hogy kézenfekvő lenne pszichológushoz menni (már csak az évek óta tartó szorongás miatt is), de sajnos anyagi okokból nem tudok jelenleg. Arra lennék kíváncsi, hogy így tudok-e magamért tenni valamit? És, hogy van-e összefüggés a két hónappal ezelőtti álmodozásom és a rögtön utána következő, valóságtól való elszakadásom között? (azóta azt a műsort alig merem nézni, mert mindig arra emlékeztet, hogy utána milyen elviselhetetlen volt az a két hét, akaratomon kívül is összekapcsolom a kettőt) Legalább egy időleges megoldást szeretnék találni, amíg úgy alakul a helyzet, hogy el tudjak menni személyesen szakemberhez. A válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Teafű!

      Levele alapján azt gondolom, hogy mindenképp érdemes volna személyesen szakeberhez fordulnia, mert a valóságtól való eltávolodást komolyan kell venni. Tb alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban talál pszichológust. Időleges megoldást sajnos nem ismerek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Ákos

    Kedves Melinda!

    Érdeklődni szeretnék, mielőtt komolyabb lépésre szánom el magam. A keresztapám idén 55 éves, nagyjából 15 éve munkanélküli, legalábbis nagyon kevés megbízása van egyéni vállalkozóként. Gyerekkora óta nagyszüleimmel él, bár külön házban lakik, egy összenyitott kertben a nap nagy részét együtt töltik, gondolok itt a közös étkezésektől kezdve, az együtt televíziózásig. Élettársa és gyerekei nincsenek, hobbija a festészet és az olvasás, eléggé magának való típus. Az utóbbi években, bár korábban is voltak számomra furcsának tűnő dolgai egyre zárkózottabbá vált, otthonról csak ritkán megy el, főként a rendszeres pénteki bevásárlás alkalmával. Ezekre a kimozdulásokra napokig “készül” ha valami esetleg közbe jön, vagy csak fél óra késéssel tud elindulni, feszültté, idegessé válik. Mivel mellette lakunk, így nap mint nap látom miket művel, saját kertjében bujkál, annak tudatában, hogy nem vesszük észre, kényszercselekvései vannak (minden este elemlámpával végigjárja a házat és és többször vissza fordulva a sarkokat, ablakokat és ajtókat figyeli be -e vannak zárva). Állandóan a lakás vagy épp a kapu kulcsot keresi és ha a házból kimegy akár 10-15 alkalommal is megrángatja a kilincset, hogy be van -e zárva, szintúgy a személygépjármű ajtajait is többszöri alkalommal, a csomagtartót is beleértve. Ha valaki jön az utcán megfigyeli de amint észreveszik menekülőre fogja, hogy ne vegyék észre. Mikor kérdőre vonjuk pedig csak mosolyog. Emberek közé, társaságba nagyon nehezen megy, többszöri állásajánlatot is kifogásokkal (ablakcsere, betonozás) utasított el. Az utóbbi fél évben eddig 3 alkalommal figyeltünk fel arra, hogy mikor egyedül van otthon, valakivel beszélget, vitatkozik (egy bő hónapja egy Edina nevű hölgynek mondta azt fennhangon, hogy ő nem fizeti ki az adósságát, jelzem nincs ilyen nevű ismerőse, tegnap pedig a házból csukott ablakok mellett hallottam, hogy többször születésnapi köszöntőt mondott, miközben rajta kívül senki nem tartózkodott benn). Néha az alkoholos befolyásoltság jeleit mutatja, ilyenkor bazsalyog, 10 percenként kezet mos és fejrázás közben látszik rajta, hogy magában beszél. Nem vagyok biztos benne de azt hiszem a demencia, és a szociális fóbia egyes tüneteit mutatja, melyekhez kényszeres tevékenységek járulnak és nagyon sajnálom mert egyébként egy kifejezetten intelligens, jószívű embernek ismerem. Nem tudom mi tévő legyek, nagyszüleim már idős emberek és ha ők meghalnak attól félek keresztapám teljesen össze fog zuhanni. Ez úton kérem szakértői véleményét és útmutatását. Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: Ákos

    • Habis Melinda

      Kedves Ákos!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a keresztapja viselkedése miatt érdemes volna pszichiáter szakember segítségét kérni. Valószínűleg ő maga is szenved, csak nem tudja, hogy hogyan lehetne ezen változtatni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tru

    Tisztelt Dr!
    Fél éve ikerbabáim 4 napos korukban meghaltak. Azóta össze vagyunk törve a férjemmel. Hiába próbálunk vissza illeszkedni a hétköznapokban nem megy. Elég korán vissza mentem dolgozni, de a kollégáim viselkedése.kritikán aluli (a nem baj lesz másik, mikor jön a baba, örülj neki hogy ilyen korán meghaltak, ja te még mindig ezen hisztizel) félek a munkahely váltástól új hely , beletanulni mindenbe, megint én legyek a legbénább …(a munkám nagyon szeretem de sajnos muszáj lesz ott hagynom a kollégák miatt bár félek hogy az uj munkám sikertelensége csak mégjobban lehúzna) mindenképpen szeretnék gyereket de én nem tudok és nem is akarok még1 terhességbe neki kezdeni…a férjem hallani sem akar az örökbefogadásról (mert nem az ő vére) Hogyan tovább? Hogyan lehet ezt feldolgozni? Már újra szeretnék a régi lenni de semmi energiám …a sűrgős műtét miatt is sokszor van halálfélelmem…pánikrohamom…túl sokat cigizek jelenleg most csak az segít, de újra le szeretném tenni, de sajnos nem megy.

    • Habis Melinda

      Kedves Tru!

      Borzasztó nehéz lehet Önöknek az ikerbabák halála után! Ráadásul a munkatársai is ilyen empátiamentesen kezelik ezt a helyzetet! Valószínűleg ez nem segít, de ezzel a kegyetlen viselkedéssel az emberek sokszor a fájdalmas veszteséget próbálják meg távol tartani maguktól, hogy ne kelljen belegondolniuk, milyen pokoli fájdalmon nehet át Ön a gyermekei halála után. A műtét és a többi trauma feldolgozsáshoz mindeképpen pszichoterápiás munka megkezdését javaslom. Az újbóli terhesség előtt mindenképp fontos volna a terápia. Tb alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban vagy családsegítő köztpontban talál ilyen jellegű ellátást.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csné S. Krisztina

    A probláma fő témája, hogy hogyan viszonyulnak hozzám a szüleim. 5évvel ezelőtt kezdtünk építkezni és többször nehézségekbe ütköztünk, aminek kilábalásában ők tudtak nekünk segíteni anyagilag. Viszont azóta már számtalanszor megkaptam (az utóbbi napokban egy nagyobb veszekedés következtében olyanokat vágott a fejemhez, ami rettenetesen fáj) hogy ők építették fel a házunkat és hálával tartozom. Legutóbb azt mondta, neki azért nincs családi háza, meg azért nem tud nyaralni menni, mert minden pénzünket ideadták nekünk. Mindenbe beleszólnak, állandóan piszkálnak minket, utálják a férjemet, minden rossz amit csinálunk, nem vehetünk semmit magunknak, nem mehetünk sehova, mert ők pénzt adtak nekünk. Azt akarják, hogy mindent úgy csináljunk, ahogy ők mondják. Lelkileg összetörtem, nem tudom kezelni a helyzetet már, nagyon fáj az egész. Meg akarnék szabadulni az egész dologtól, mert összetör teljesen. Sajnos nem tudom neki visszafizetni, nincs rá lehetőségem. 2 gyereket nevelünk tisztességesen, azóta rendeződtek az anyagi problémánink, felépült a házunk, szépen élünk. De teljesen tönkretettek már. Állandóan a lelkiismeretfurdalást kelti benne, sugallja, hogy mindenért én vagyok a felelős. Mindez abból indult, hogy nyaralni megyünk külföldre a nyáron. Hogy lehetne ezt kezelni? Elmondtam neki a véleményemet mindenről. Mindent kiadtam magamból, de meddő a vita. Nem szeretnék találkozni sem velük, de az unokák miatt nem akarom ezt, mert imádják őket.

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet Önnek, hiszen a lakásukra fordított pénzt ajándéjkba kapták, amiért nem szép dolog utólag feltételeket szabni. Optimális esetben az alkalmazkodás kölcsönös szokott lenni a családtagok között. Szerintem érdemes volna önismereti munkával megérteni, mi a pénz szerepe, milyen konfliktusmegoldási stratégiák váltak be korábban a csalájdában. Önnek joga van nyugalomban neveli a gyerekeit és bűntudatmentesen élni az életét!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sára b.

    Jó napot azért fordulók önhöz mert nem rég ért véget egy 3eves kapcsolatom mind ketten tudtuk hogy nem működik csak olyan nehéz ezt el fogadni nagyon fáj felek a magánytól az egyedül lét az szinte fel emészt nem tudom mitevő legyek hogyan tovább kérem segítsen válaszát köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Sára!

      Ez párkapcsolat lezárását érzelmileg fel kell dolgozni, ami fájdalmas folyamat. Ennek részeként meg kell érteni, milyen dolgok fűztek össze és mik választottak szét bennünket. Milyen folyamatok zajlottak a kapcsolatban, ezekben mi volt a saját szerepünk. Ha igényli, hogy kísérője legyek ebben az érzelmi folymataban, kérem keressen meg elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kitti

    Kedves Doktornő! Rengeteg barátom van, nagyon sokan ismernek, de a hozzám legközelebb állókkal sem tudok olyan felszabadultan beszélgetni, mint ahogy azt kellene. Gyötrődöm, ha beszélgetnem kell, mert attól félek, hogy ha nem tudok újat mutatni rámunnak az emberek. Egyszerűen annyira zárkózott vagyok, hogy szinte mindenben gátol. Ha este, lefekvés előtt átgondolom a napomat görcsbe rándul a gyomrom, hogy nem azt kellett volna mondanom, amit mondtam és hogy másképp kellett volna cselekednem. Jelenleg párkapcsolatban élek, van egy barátom, akivel 3 hónapja vagyunk együtt. Már több mint 2 éve ismerem. Ennek ellenére vele sem tudok kommunikálni gátlások nélkül. Félek ránézni, nehogy észrevegye a rajtam lapuló hibákat. Ha mond valamit, amire tudnék frappánsan válaszolni írásban, de szóban nem, akkor inkább meg sem szólalok. Nem tudom, ha szemtől szembe vagyok emberekkel, leblokkol az agyam és nem tudok úgy beszélni, mint ahogy írásban. Rettenetesen zavar, hogy szinte 2 személyiségem van. Az egyik az írásbeli, a másik pedig a szóbeli. A másik oldala a gátlásaimnak pedig a testi kontakt. Hosszan kell magamat győzködnöm, hogy hozzáérjek egy adott illetőhöz. Nem azért, mert nem akarom megérteni, hanem azért, mert félek a másik fél reakciójától. Ez így van szexualitás terén is. Vágyom a nemi életre, ugyanakkor félek is tőle. Nem tudok úgy felszabadulni, ahogy én azt gondolnám. Teljes mértékben megbízom a partneremben, amit engednek a gátlásaim és önmagam, azt elmondok neki, vagy épp leírom.. Tehát fogalmam sincs mi a baj. A neveltetésem nagyon konzervatív. Mivel még a szüleimmel élek, mert még nem vagyok nagykorú ezért nagyban befolyásol az ő jellemük. Édesanyám előtt teljes másképp viselkedem, kell viselkednem a barátommal, mivel még egy csókot sem adhatok a páromnak, ha anya velünk van. Pedig nagyon jóban vannak, de anya egyszerűen utálja, ha valaki előtte “szerelmeskedik”. Akkor vagyok igazán stresszes állapotban, ha anyával és a barátommal vagyok. Nem tudom önmagamat adni. Próbálkozom teljes erőmmel, de egyszerűen nem megy. Van, amikor annyira úgy érzem, hogy másképp kellett volna cselekednem, hogy megfogadom a következő alkalommal nem lesz ismétlés. Minden gátlásom levetkőzöm és végre megmutatom, hogy milyen is az igazi énem. Eddig egyszer-kétszer sikerült. És nemcsak a barátom előtt vagyok ennyire zárkózott, hanem mindenki előtt, aki csak a környezetemben van. Folyton azon rágódom, hogy mások sokkal viccesebbek, felszabadultabbak, és hogy ez nekem miért nem megy. A külsőmmel sosem voltam megelégedve, pedig sok pozitív kritikát kapok. Megdicsérnek az emberek, de ezt inkább csak holmi udvariasságnak tekintem. Nem tudom elhinni, hogy mondjuk szép a bőröm, mert én nem tartom annak. Hiába, ha csak egy apróbb hibát ejtek akármiben, amit lehet a másik észre sem vesz, de én igen, akkor már az van bennem, hogy hibáztam, ezért/és kevés vagyok.

    • Habis Melinda

      Kedves Kitti!

      Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna dolgoznia az önismeretén, hogy végre elfogadja önmagát. Ez segítene a kommunikációval kapcsolatos gátlások feloldásában és a “két személyisége” integrálásában is. Fontos volna dolgozni azon is, hogy a szülei elvárásai miatt ne legyen gátlása a szeretetének kimutatásában. Ön is lehet felszabadult, csak meg kell küzdenie érte! Ha igényli, hogy négyszemközti keretek között segítségére legyek ebben, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Henrietta L.

    Tisztelt Habis Melinda!

    Férfiak közt nevelkedtem, világ életemben több férfi barátom és férfi körökben mozogtam. Nagyon hamar leszűrtem mindig, hogy kinek tetszem és kinek nem. Nos elég válogatós vagyok, ritka ha valaki felkelti az érdeklődésem. Na most sikerült valakinek. 23 éves vagyok majdnem 5 éve kapcsolatban élek. Mindig voltak udvarlóim, de nem ingatott meg egyik se annyira mint ő most. A munkahelyen ismertem meg. Sokáig nem is foglalkoztam vele. Aztán egy kis idő után feltűnt, hogy túl kedves, túl sokat néz, előre rohant, hogy kinyissa az ajtót, örömteli a mosoly rajta ha meglát és köszön, az elején volt, hogy néha beszéltem valakivel és ő mindig odajött vagy kitalált valamit, hogy közelbe férkőzhessen. Szabályszerűen azt éreztem, hogy üldöz és egyértelmű volt, hogy akar valamit. Volt, hogy megérintett vagy hátba veregetett. Aztán, elkezdett megtetszeni nekem is, tudatosan kezeltem flörtjeit. Kezdtem én is egyre többet mosolyogni stb. Valamiért azt vettem észre, hogy most abbamaradt. Már nem követ, nem lóg folyton körülöttem nem annyira nyílvánvaló már a dolog, ezenkívül ahogy tudom, van valakije, azelőtt is volt, hogy engem megismert. Viszont azt érzem, hogy morzsákat szór még most is, van hogy tényleg egyértelmű jelek, hosszas szemezések mosolygások.Volt, még nagyon az elején hogy sokszor láttam, zavarba jött pirult, elejtett valamit a kezében vagy nem tudott egy papirt rendesen kitölteni mert ott álltam mellette. Nem szoktam bemesélni magamnak semmit, a megérzéseim soha nem csaltak. Csak fura, hogy ilyen a szituáció most, hogy nem tudom eldönteni mit akar. Soha nem utaztam vele egy buszon a munkaidőm 1 órával előbb lejár mint az övé, egyszer véletlenül sikerült együtt jönni mert előbb végzett. Mondtam, hogy én mindig ezzel jövök. Azóta minden pénteken ő is ezzel utazik. Volt, hogy nem jött oda a buszon csak mosolygott. De második alkalomkor kirobbannó mosollyal jött oda beszélgetni. Olyan mintha ingatag lenne. Kezdem, úgy érezni, hogy ha épp mosolyszünet van a kapcsolatában akkor jobban hajt rám, ha minden rendben van akkor meg nem udvarol nekem. Érdekes.

    • Habis Melinda

      Kedves Henrietta!

      Szerintem is érdekes ez a viselkedés a férfi részéről. Talán arra utalhat, hogy Ön tetszik neki, de nem mer kedzeményezni. Elképzelhető az is, amit Ön ír, hogy amikor a barátnőjével nincs jóban, akkor jobban kimutatja Ön felé a szimpátiáját.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J. Gina

    Szép napot! Nekem a problémám a következő. Legkisebb gyermekünk október óta küzd a leukémiával. 3 gyermekünk van 17, 13 és 4 évesek. 17 éve élünk együtt. Beteg gyermekünk aktív kezelése lejár hamarosan, kb egy hónap múlva… de apa sajnos eddig bírta, nem tudja tovább csinálni velünk. Elköltözött! Természetesen az ok én vagyok. Szerinte nem foglalkoztam vele annyit amennyit igényelt volna… ez valóban így van sajnos… de egyszerűen olyan szinten ki van merülve ő is és én is h teljesen a betegségre, a vele járó kellemetlenségekre és a gyermekre fordítottam minden fókuszomat… nagyon szeretem, álmomban nem gondoltam volna h ez bekövetkezik valaha is. Egyszerűen nem tudom feldolgozni! Segítsenek Nekem!!! Mit tegyek? Köszönöm szépen! Üdv: egy nagyon csalódótt anyuka

    • Habis Melinda

      Kedves Gina!

      Megértem, hogy nagyon megviselte Önt a gyermeke leukémiája és most még a párja döntése is! Javaslom, hogy mielőbb kérjen pszichoterápiás segítséget a történtek feldolgozásához.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsuzsa K

    Kedves Melinda,a tanácsát szeretném kérni,hogyan segítsek magamon,menjek e psychologushoz vagy mit tegyek.Gondom van a párommal,annyira fel tud bosszantani,60 övesek vagyunk mind a ketten ozvegyek,ös t8vkapcsoloatban vagyunk,o a 90 öves anyukáját gondozza,én még dolgozom kb 4 évem van a nyugdíjazásomig így nem tudunk csak hétvégén valamikor egyutt lenni és ez nagyon bizonytalan hogy hogy lessz tovább.Ěn elég féltékeny vagyok és ha nem jelentkezik fél napig,vagy látom hogy egész nap az interneten ul akkor az nagyon tud bosszantani,persze egy ideig nem szolok semmit,kontrolálom magam,de aztán elég egy kis aproság és már ugy beszélek vele,hogy ez meg ot bosszantja fel.Nem értem miért bosszant annyira,mert nem tudom mit csinál ott kulon,szeretem ha kontrolálhatom a dolgokat,hogy tudnám magamat megváltoztatni,nem is tudom igazán megfogalmazni,állandoan csak rajta gondolkodom,nem igazán tud semmi lekotni,egyedul lakom és néha a saját agyamra megyek,bocsi a kifejezésért,elore is koszonom a válaszát,Zsuzsa

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsa!

      Igen, javaslom önismereti munka megkezdését, hogy megértse, miért zavarja annyira a külön tötltött idő, ne legyen szüksége ilyen mértékben a mások feletti kontroll érzésére.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • beáta

    Tisztelt doktor nő!
    10 èves lányom elmondta h
    Sokat gondol a sexre bár nem tudja mi az ès h.gyakran nèzi èrdekli a lányok nènik cicije feneke punij! Termèszezes ez vagx ez a leszbikusság jele?

    • Habis Melinda

      Kedves Beáta!

      A gyermekeket minden életkorban (igaz, mindig másképpen) érdekli a saját testük, ebben semmi furcsát nem találok.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Petra

    Kedves pszichológus! 🙂
    Az én történetem a következő: 6 évig voltunk együtt a párommal, melynek pár hete sajnos vége lett, az ő döntése volt. Korábban is volt amikor külön mentünk de mindig visszataláltunk egymáshoz. Korábban is előfordultak kisebb fajta nézeteltérések melyek nem nagy horderejűek voltak. Ez utóbbi szakítást is egy nézeteltérés váltotta ki, igaz akkor nem lett kimondva a szakítás hanem két napra rá felvettem vele a kapcsolatot, de nagyon elutasító volt velem, majd harmadnapra rá azt mondta szeretne időt kérni vasárnapig, addig átgondolja viszont kérte hogy addig ne keressem őt. Nem is kerestem viszont ő sem, meg vasárnap sem és hétfőn én kérdeztem tőle milyen döntésre jutott. Akkor az egyik közösségi oldalon írta le hogy ő nem szeretne együtt lenni velem, mert nem tudom őt boldoggá tenni, illetve hogy egyébként is mással ismerkedik már, és azt mondta meg is fogom látni ugyanis majd feltesz egy képet magukról. Teljesen ledöbbentett ez a hír,ugyanis semmilyen jelét sem láttam annak hogy más lány lenne a képben, hozzánk is átjött a szakítás előtt családi találkozóra valamint szinte mindegyik napot együtt töltöttük, ő is mondta hogy szeret, illetve szeretett volna velem összeköltözni is. Majd ez után három hétre feloldotta a tiltást is (ugyanis korábban mindenhonnan letiltott, telefon, Viber,messenger) de írni nem írt,ekkor én vettem a bátorságot és írtam neki hogy a nála maradt dolgaimat elhozhatom-e de elolvasás után nem kaptam választ, majd írtam még egy üzenetet, hogy megértem a döntését és ha nem szeretne velem kontaktot de a nála maradt dolgaim szeretném elhozni, mire fel ő válasz nélkül újra letiltott.
    Mire utalhat ez a viselkedés nála?
    Időközben tudomásom szerint nincs barátnője és nem is volt azóta, bár még egy hónapja vagyunk külön.

    • Habis Melinda

      Kedves Petra!

      Levele alapján azt emelném ki, hogy igen gyakori, hogy a párkapcsolatban a felek más-más horderejűnek ítélik meg a veszekedéseket és a különféle problémákat. Talán arról lehet szó az Önök esetében, hogy ezzel a viselekdéssel pórbálja az exe távol tartani Önt saját magától. Valószínűleg lehetnek még érzelmei, viszont az elmúlt években megtapasztalta, hogy a kapcsolatuk nem működik (vagy legalábbis Ő így élheti meg).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Sz. Petra

        Kedves Melinda!
        És a nála hagyott személyes dolgaim illetve a nálam maradt személyes dolgait hogy hogy nem szeretné hogy átadásra kerüljön egymásnál? Én próbáltam ezt kérni tőle, de sajnos nem is adott rá semmilyen választ sem. Lehet ennek az az oka, hogy még nem zárta le teljesen magában és van lehetőség a folytatásra? Érdemes tőle még egyszer visszakérni?

        • Habis Melinda

          Kedves Petra!

          Lehetséges, de a holmijához ennek ellenére joga van. Az hogy nem zárta le a kapcsolatot egyértelműen az exe, még nem jelenti azt, hogy a folytatást is akarná.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Laci K.

    Kedves Doktornő
    Nemtudom mitévő legyek, a párom szakított velem kb. egy hónapja azóta 3 hétig nembeszélt velem, flegma volt velem szemben és most egy hete mar normalisan beszél velem és kedves hozzám, aszt mondta hogy barátok maradhatunk de én tudom hogy többet érez irántam mint barátsag csak sajnos ezt nem mutassa ki. Együt éltünk másfél évig (öszeköltöztünk) működöt minden köztünk, a problema azz volt hogy kevés volt a közös programunk a munkám miatt és a szexuális életünk se volt az igazi szintén a munkám miat.Nagyon szeretem mai napig és nagyon hianyzik és nemtudom hogy mitévő legyek, legyek türelemel és probaljuk meg így mint barátok és hátha kialakul megint a szerelem az ő részéről? Szeretném a segítségét kérni, előre is köszönöm szépen.

    • Habis Melinda

      Kedves Laci!

      Levele alapján azt gondolom, hogy önmagában várni nem feltétlenül érdemes, mert a kapcsolat ettől nem biztos hogy elmélyülne. Inkább azt javasolnám, hogy beszéljék át, mire lett volna szüksége a másiknak (és pesrze mindenki külön-külön is gondolja ezt végig) a párkapcsolatban. Mit kellene változtatni ahhoz, hogy egy esetleges újrakezdés esetén más legyen a viszonyuk. Valóban elegendő lenne a munka mennyiségét lecsökkenteni és a szexuális együttlétekét növelni, vagy voltak más prolémák, nehézségek is?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Zoé

    Tisztelt Doktornő!

    Szeretnék világosan látni. Tavaly decemberben szakított velem a párom, mert megcsalt egy kolléganőjével (erről a lányról semmi jót nem mondott, amíg hozzám járt, a lány előzőleg tönkretett egy házasságot is, egy édesapja korabeli férfit szeretett/vett el a családtól. A volt párom munkatársai közül többeknél próbálkozott, mindenki visszautasította ismerve a piszkos múltját ( a lány bölcsen elmesélt mindent magáról) csak az én párom szánta meg és dobott ki az ablakon sok-sok évet velem együtt!Szakításkor össze-vissza hazudozott (ami utólag derült ki) nagyon sírt és csak azt hajtogatta, hogy nem akar többet bántani (lelkileg) és hogy túl jó vagyok neki és túl korán jöttünk össze (ő 16 én 19 voltam). Az ismerősei előtt büszkén felvállalt, büszke volt rám, a munkatársai meg is jegyezték neki, hogy csak megszületnie volt nehéz, és hol van belőlem még egy? 🙂
    Szakítás után derültek ki az előzőleg leírtak, kezdek tisztábban látni, kezdek túl lenni ezen az egészen, már nem hiányzik, nem várom vissza, nem várom, hogy utoljára beszéljünk és tisztázza magát (szakítás után pár nappal kértem, hogy utoljára beszéljünk, mert egy évtizedes kapcsolatot ne 2 órában zárjuk le, ahol a sirástól alig tudtunk beszélni, de nem adta ezt meg nekem, sőt mindenhonnan letiltott, minden kapcsolatot megszakított pillanatok alatt, én meg dolgozzam fel, ahogy akarom!)
    Azóta éli világát (ezt a lány közösségi oldalán teszik közszemlére), es a kislány veszi a bátorságot és engem illetve a volt kapcsolatunkat minősíti ugyanitt, nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy nem túl magasan kvalifikált és borzasztóan ostoba, a feltöltött képek nagy része úgy van beállítva, hogy az lehetőleg (gondolom) nekem és a lány összes exének betaláljon, hangoztatják a (szerintem vélt) boldogságot (ezt a fiút 11 éve ismerem/ismertem és nem úgy néz ki, ha boldog, mint a feltöltött képeken kinéz). A faluban, ahol élünk én vagyok bűnbaknak feltűntetve, mintha a fent leírtak az én nevemhez fűződnének…a fiú édesanyja is úgy viselkedik velem és a családommal ( akik csak segítettünk nekik), mintha legalább megöltük volna a fiát…?!?! szeretnék valami épkézláb magyarázatot kapni, hogy ennek a viselkedésnek, amit jelenleg ő folytat mi a pszichológiai magyarázata ? Miért jó az neki, hogy, akit szeretett/imádott, velem akart élni, közös életet terveztünk, most elmond mindennek és lenéz ? És egy “ilyen” utóddal is beéri, akit előzőleg számba se vett, nemhogy nőként emlegetett volna…csak sajnálkozva említette, hogy szegény lehet, mert ez se, az se volt a lánynak ….
    Valószínűsítem, hogy a szüleinek is hazudott minderről, mert egyébként a szüleivel viszonylag normál kapcsolatom volt, az anyjával szakításkor beszéltem is, és elmesélve mindent átérezze azt amin akkor átmentem…., de ez mostanra utálat a csapott át a részéről!

    Kérem adjon nekem erre a történetre valamiféle elfogadható magyarázatot!
    Válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel: Zoé

    • Habis Melinda

      Kedves Zoé!

      A fent említett kérdésekre a történtek mélyebb átgondolása után lehetne válaszolni, ami nem lehetséges írásos formában. Ha igényli, szívesen átbeszélem Önnel a kapcsolatukkal és a szakításukkal kapcsolatsos érzéseit, gondolatait négyszemközti keretek között, melynek során kitérhetnénk az exe anyjával való kapcsolatára is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Csabi

    Kedves Dr nő valaki kiskoromban tönkre tette az életem csak azt nem tudom miért.pedig nem ártottam soha senkinek.Már mindent elkövettem,hogy szeressenek és higgyenek nekem de sajnos már senkim nincs mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Csabi!

      Sajnálom, hogy sok rossz dolog történt Önnel a gyermekkorában! Az azonban, hogy Ön megengeni-e annak, aki régen sokat ártott Önnek, hogy tönkre tegye az életét, csakis az Ön döntése. Pszichoterápia segítségével ugyanis még a legsúlyosabb bántalmazás is feldolgozható és ezután megváltozik az aktuális kapcsolataink minősége is. Javaslom, hogy a történtek ellenére vegye kézbe a saját sorsának irányítását és forduljon pszichológushoz! Ha szeretne velem együtt dolgozni ezen, vegye fel a kapcsolatot velem elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • alexandra

    üdvözlöm azzal a problémával fordulok önhöz hogy a barátnöm eléggé érdekesen viselkedik mostanába sokszor rájön a dühroham munkájába is romlik a teljesitménye nem érdekli semmi nem is akar igy élni nem tudom hogy mit tegyek hogyan tudnék segiteni

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      A levelében leírt tünetek arra utalnak, hogy a barátnőjének mielőbb szakszerű segítségre (pszichológus/pszichiáter) van szüksége.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Márta

    Tisztelt Doktor Nő!
    Tanácsot kérnék,hogy jelen gondomat hogy tudjam feldolgozni.
    Elváltam,majd meg ismertem egy kedves embert,akivel lassan 2 éve együtt élek.
    Párom most lépett nyugdíjba,korkedvezménnyel.Munkahelyén tisztelték,szerették,segítőkész.
    Egyik kolléganője nagy beteg,többet otthon van ő is,de sikerült rájöjjek ,hogy telefonon beszélgetnek ,illetve napi szinten írnak egymásnak,ha röviden is.Párom szerint pusztán sajnálatból teszi,mert együtt érez vele.De ez van lassan 1 hónapja.Kedves megszólítás,megjegyzések,ez sem olyan amitől én féltsem,mondja ő,és bízzam benne csak én vagyok neki,ettől függetlenül engem nagyon bánt.
    És ugyan beszélgettem vele ez meddig,és ha én tettem volna ezt gondoljon bele,ő nem így fogadta volna el.Mondhatni majdhogynem mérges,ha szólni merek,mert mért féltem egy nagybeteg nőtől.
    Szép dolog kedvesnek lenni,érdeklődni,de ezt napi szinten ,nehezen tudom elfogadni,vagyis nagyon bánt,mitől kedvtelen,szomorú leszek.Ezt én reagálom rosszul,vagy valóban nem igazán helyes párom részéről,ez lenne a kérdésem?

    • Habis Melinda

      Kedves Márta!

      Szerintem nem az a kérdés, hogy helyes-e napi szinten beszélniük, hanem hogy miért tesz ezt a párja, amikor tudja, hogy Önnek ez fáj. A kapcsolatuk egyéb dolgokban hogyan működik? Egymással mindent meg tudnak beszélni, vagy vannak esetleg tabutémák Önök között? Amennyiben mindketten elégeettek a viszonyukkal, nem hinném, hogy van félnivalója attól, hogy egy harmadik fél férkőzik bele a kapcsolatukba.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Zsuzsanna

    Kedves Melinda!
    A következő dologban kérném a véleményét.
    Kislányom (6 éves) a munkahelyemen egyedül használta a liftet. Mivel ez nem úgy működik, mint az otthoni, hanem egy picit késleltetve nyílik ki az ajtaja megijedt, hogy beszorult. Próbáltam nyugtatni, de most pár héttel később megint eszébe jutott, és retteg. Az óvodában sír, és azt mondja azért mert fél, hogy nem lát többet.
    Beszélni nem akar erről, mert akkor teljesen kiborul.
    Nem tudom mivel tennék jót neki. Majd megoldja az idő és a sok pozitív élmény, vagy szükség lehet pszichológus segítségét kérni?
    Köszönöm válaszát.
    Szép napot!
    B. Zsuzsanna

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Szükséges lehet, igen. Az ilyen korú gyerekeknél sajnos általában nem segít a beszéd, inkább játékos tevékenységek segítségével lehet támogatni őket a trauma feldolgozásában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Attila

    Üzenet: Üdvozlom ketto dolog is lenne. Egyik hogy párommal egyutt vagyunk 4hónapja s neki ezelott volt eves kapcsolata es engem neha volt párj Néven szólít meg mit tudok tenni hogy ez ne igy legyen s mikor. Mondja akkor megbánja utana latom rajta meg a masik hogy 25eves fiu vagyok s szoknyát hordok lányos ruhákat mit tudok tenni annak érdekében hogy nehordjam eleinte csak itthol vettem fel de mostmart utcam is hordom megnéznék s ez zavar leakarok rola szokni de kényelmes s nem megy.

    • Habis Melinda

      Kedves Attila!

      A másik néven szólítás valószínűleg ösztönös dolog lehet, talán a kapcsolatuk elrehaladtával változni fog.
      Levele második fele alapján pedig azt gondolom, hogy önismereti munka megkezdése jaavsolt. Ez segítene rájönni, mi okoz örömöt Önnek a lányos ruhák és szoknyák viselésében és ha továbbra is kellemetlennek érzi ezt, akár megszabadulni ettől a szokásától.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Réka

    20 éves vagyok. Nincs önbizalmam és ez szétszedi az életem. Félek megszólalni társaságban mert mi van ha hülyeséget mondok, félek megölelni embereket, félek a barátaimnak nevezni embereket előttük mert mi van ha ők nem úgy gondolják.. Nagyon nehezen találok olyan személyiségű embereket akik kompatibilisek velem, de azokhoz nagyon ragaszkodok. Pont ez a baj, ezzel a túlzott féltéssel és félelemmel taszítom el őket. Én rohanok mindig ha segíteni kell nekik, vagy szükségük van rám. De ez nem érték. Túl sok vagyok. Poén hogy az életben akkor szeretnek ha nem szeretek túlzottan. Akkor kíváncsiak rám ha magamba fojtom a gondolataim. El kell engednem, hogy megtarthassam őket… Ez gondolom mindenkinél így van de hát ez borzalmas és állandóan ezen agyalok.
    Negatív vagyok mindenben, mert egyszerűbb. És nem igaz hogy bevonzzuk a dolgokat, mert mindig negatív voltam és mégis van ami sikerült. Pont ezért gondolkozok úgy hogy nem fog sikerülni, és akkor vagy annyi hogy igazam volt, vagy pedig örülök mert sikerült. Ha pozitív vagyok akkor meg vagy csalódok magamban ha nem sikerül, vagy igazam volt. Nyilván a kevesebb sérüléssel járó opciót választom…
    Egész életemben menekültem továbbtanulásokkal más-más városokba, Budapesten kötöttem ki, és innen nem érzem hogy van tovább. Nem tudok tovább menekülni. Egy pesszimista örök reménykedő vagyok, ami egy nagyon csúnya dolog..

    • Habis Melinda

      Kedves Réka!

      Levele alapján azt hangsúlyoznám ki, hogy az adás-kapás egyensúlyát ösztönös, belénk ivódott minták határozzák meg, melyek önismereti munkával megérthetők és megváltoztathatók. A kudarcok és sérülések elől sajnos nem lehet elmenekülni, de saját magunk fejlesztésével kihozhatjuk adottságainkból a legtöbbet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Vivien H.

    Tisztelt Melinda!
    Csináltam külföldön egy éttermet,ahol megismerkedtem egy 23 éves fiuval,aki nekem dolgozott.én 36 éves vagyok és van egy kisfiam,aki 3 éves.
    Bezártuk az éttermet és a srác folyamatosan udvarolgatott és irogatott.egy buli alkalmával összejöttünk,de féltem komolyabb kapcsolatba belemenni a korkülönbség miatt. Egyre többet találkoztunk és beleszerettem de nagyon.összeköltöztünk,de mivel nem tudtam megoldani hogy elmenjek dolgozni a pici mellett,igy egy baráti párral költöztünk össze akik segitettek a pici vigyázásában.egyre többet vitatkoztunk,mert nyilván szeretett volna külön életet velünk de nem tehettük meg anyagilag és a kisfiam szempontjábol is kényelmesebb volt hogy otthon vigyáztak rá.Nekem se tetszett hogy tulságosan is beleláttunk egymás életébe és vitáiba,ezért ugy döntöttünk hogy akárhogy is kiveszünk 2 külön lakást.a viták nem szüntek meg ott se,sokat kiabált a párom a pici elött amire én a kisfiammal átmentem a szomszedba a barátainkhoz. Néha ott is aludtunk. Az utolso vitánk olyan mértékben elfajult hogy véletlen megdobta a kisfiamat valamivel amit tölem kapott. Nagyon összevesztünk és elköltözött. Azota beszélgettünk párszor és belátom hogy miken veszekedett mindig és bocsánatot kértem,könyörögtem neki,de ő már nem tud megbizni bennem mert állandoan a barátainkhoz menekültem..és szeret de lezárta azt mondja.1 honapja hogy elköltözött de én belehalok a fájdalomba.a kisfiamat teljesen elhanyagolom és csak sirok egyfolytában.
    A lakásban minden Ő,minden éjjel vele álmodom,mindenröl ő jut eszembe.
    37 évesen már tuléltem pár szakitást de ezen nem tudom magam tultenni annyira szeretem.

    • Habis Melinda

      Kedves Vivien!

      Megértem, hogy nehéz most Önnek, megviseli a kapcsolat befejeződése. Levele alapján mégis azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás munkával dolgoznia azon, hogy túl tudja élni érzelmileg ezt a szakítást. Az érzelmi munka segít majd Önnek visszakapni a korábbi, teljes életét és ismét helyt állni az anyaszerepben is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Annie

    Jó napot!
    33 éves vagyok és van egy 27 éves barátom elég nehéz gyermekkorral a háta mögött (alkoholista anya, verés az anya részéről, elvált szülők, fojtogatás párnával, állandó terror, hogy mindent rosszul csinál…), akivel 1 éve és 4 hónapja vagyunk együtt. Megértjük egymást, sok közös van bennünk, de ő azt mondja csak kedvel, holott nem tudja, mi az a szerelem, vagy szeretet, mivel állítása szerint ő sosem érezte, hogy valaki szeretné. És komoly barátnője sem volt soha. Mindig azt mondja soha senkihez sem került túl közel, kivéve engem. Csakhogy eléggé befolyásolható a barátoktól, akik nem éppen a legjobb társaság (sokat isznak és marihuánáznak) és 3 évvel ezelőtt ő is ilyen életet folytatott. Újévtől azonban ismét elkezdte folytatni ezt az életstílust és most, hogy már csak pár hét van, hogy hozzám költözzön (mivel Amerikai állampolgár), minden hétvégén így él. Hétközben nem, de hétvégén sosem hagyja ki. Én pedig nagyon aggódom, hogy ha végül idejön, akkor hiányolni fogja ezt az életet. Ő azt állítja nem, mert én fontosabb vagyok neki és ez csak egy kicsi része az ő személyiségének és letud róla mondani. Ezt csak most csinálja mivel tudja, hogy már többé nem fogja. Hiszem, hogy őszintén mondja, csakhogy, lehet maga sem tudja. Bízhatok abban, hogy tényleg letud mondani erről az életről?
    A másik dolog, ami aggaszt, hogy míg én nem aggódom olyasmi miatt, hogy hogyan fogok érezni iránta fél év, vagy egy év múlva, ő aggódik, hogy ugyanígy fog-e érezni irántam, boldog-e lesz. Viszont ugyanakkor vett eljegyzési gyűrűt és nekem akarja adni, mert biztos benne, hogy velem akar lenni és örökre. Mi több, összeakar házasodni Las Vegasban (mivel most megyünk oda kirándulni). Bár mondtam neki, hogy ez talán elhamarkodott, főleg, ha ilyen félelmei vannak, de ő állítja, hogy a házasságot is nagyon akarja és ha rágondol, nincsenek rossz érzései, csak egy kicsit fél és ideges. Normálisak az olyan félelmek, mint az övé? Normális, hogy házasodni akar, de nem tudja szeret-e? Ez nem csak amolyan menekülés, vagy félelem, hogy kudarcot vall? Mivel eddigi élete során úgy érezte, mindenben kudarcot vallot és ebben nem akar. Amikor erre rákérdeztem, azt mondta részben ez igaz, hogy fél, hogy kudarcot vall, de feleségül venni engem azért akar, mert annyira nagyon kedvel és örökre velem akar maradni. Szép gondolat a részéről, de nem vagyok benne biztos, hogy a házassággal kapcsolatban az érzései valódiak-e. Mert egyre jobban aggódik miatta bár mondtam neki többször, hogy amúgy is korai volna, nem kell csinálnunk. Azt mondta, tudja, de ő akkor is akarja. Én is szeretném, mert nagyon szeretem őt, viszont nem így akarom, hogy ő bizonytalan, vagy legalábbis azt hiszem, hogy az. Ugyanakkor azt állítja, ő nem az.
    Megalapozottak a félelmeim, hogy talán csak azt hiszi, hogy tényleg akarja ezt? Vagy a félelmei és bizonytalansága teljesen normális?
    Köszönöm a választ
    Annamária

    • Habis Melinda

      Kedves Annamária!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a párja bizonytalansága valószínűleg az Őt ért sok múltbéli sérelemre vezethető vissza. Hogyan is lehetne biztos az érzéseiben, amikor Őt eddig mindig bántotta az, aki szerette és akit Ő szeretett? Tudat alatt ezt várja és keresi az Ön viselekdésében is. A kudarcok elől nem szabadna menekülni, mert így nem tud megszabadulni ezektől, csak újabb frusztráló helyezekbe sodorhatja magát. A terápia ebben az esetben elengedhetetlen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kiskancsó

    Kedves Melinda!
    Nem bízom a páromban. Úgy hiszem van valakije mellettem, sejtem is hogy ki. Rákérdeztem konkrétan a lányt megmutatva, mert az a legtisztább, de letagadta. Azt mondta egy helyen dolgoznak már csak ezért sem lehet köztük semmi, de amúgy is kimerül a kommunikáció köztük a köszönésben. Ahhoz képest a párom felvette magához fb-re is meg instára is, ami fura mert ha nincs közöm valakihez annak a magánéleti dolgai sem érdekelnek. Hogy miért tette nem akarta elmondani. És a lány oldalaiból (fotók, kiírások, ismerősök) meg az látszik hogy teljesen más munkaterületen van, mint a párom, sőt közös ismerősök sincsenek. Ami miatt meg nem vagyok büszke magamra, hogy mivel a lány telefonszáma nyilvános, így felvettem magamhoz a viberre. Egy hete nézegetem őket, egyszerre vannak fent mindig (max 10 perces különbséggel) és ha egyikük nincs fent órákig akkor a másik sem. Viszont egyszerre is térnek vissza. Ilyen véletlen nem lehet. Nem élek együtt a párommal, így bármikor bármit megtehet. Nem tudom, szerintem kavarnak. Túl sok dolog mutat erre. Mit tehetnék? Hogy tisztázzam a párommal vagy hogy higgyek neki? A viberen kívül mindent elmondtam neki, ezt is tegyem meg?

    • Habis Melinda

      Kedves Kiskancsó!

      Megértem, hogy felzaklatja az az egybeesés, hogy egyszerre vannak fenn Viberen a lány és a párja. Az Önök kapcsolata mennyire bizalmas? Mennyire ismerik egymás barátait? Tudnak beszélgetni kellemetlen dolgokról is? Mióta hiányzik a bizalom a kapcsolatukból? Összeköthető ez valamivel?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Zsolt

    Kedves Melinda!
    Anyámmal kapcsolatban lenne kérdésem és a tanácsát a véleményét szeretném kérni.
    A családunk nem volt túl gazdag érzelmekben ill. annak kimutatásában se névnap se születésnap se érzelmi elkényesztetés csak a fizikai minimum. De ez ma már 50 évesen nem probléma.
    21-évesen megnősültem, elköltöztem akkor még nem láttam semmi jelét annak ami most van.
    Nagyanyám ápolásra szorult ezt Anyám végezte kb 5-6 éven át, a testvérei nem tudtak segíteni ebben de hangoztatták,hogy nem kell ezt csinálnia de ő csinálta. Nagyanyám halála után a testvérek az anyai örökség rájuk eső részét természetesen anyámnak adták de ez nem volt elég ahhoz hogy a gyűlölet ne alakuljon ki. Szerinte mindenki cserben hagyta és egyedűl kellett végig csinálnia ( ami igaz). Talán ezzel kezdődött el valami. Aztán kezdödött a gyűjtögetés ruhák, edények, vajas dobozok élelmiszerek és sorolhatnám a rengeteg felhalmozott dolgokat amiktől már nem fér el a lakásban, miközben halmozta a képzeletbeli ellenségeket is: szomszédok,családtagok akik nem értettek vele egyet, és itt történt a baj én ezt megpróbáltam megállítani ami rengeteg veszekedéssel járt. Már bennem se bízott meg teljesen
    Tavaly kezdődött,hogy a lakást teljesen besötétítette mert az utcáról belátnak. Közben történt hogy sajnos a csípőjével probléma lett így leszűkült a mozgás tere ez fokozta a bajt. Közben a nagynéném meghalt Februárban, az ő temetésére sem tudott kijönni. Egy évet vártunk a csípőműtétre ami alig egy hónapja volt. A műtét után zavarodott lett, a nővér szerint “zavarkált” szerintem töbről volt szó és szerettem volna ha szakorvos akkor látja de erre nem volt lehetőség. Most rehabilitáción van a Csepeli kórházban már 3-ik hete és nem akar hazamenni mondván mennyire beteg (nem beteg egészségileg teljesen rendben van minden lelete jó) most és neki nincs segitsége én hiába próbálok beszélni vele már a telefont sem veszi fel a hívom.
    Bocsánat ha össze kaptam a levelet ez így nagyon leszűkítve az igazság.
    Nem tudom mit tegyek kivel kellene beszélnem.
    Várom a véleményét.
    Tisztelettel Zsolt

    • Habis Melinda

      Kedves Zsolt!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az édesanyjának valószínűleg pszichiátriai szakvizsgálatra volna szüksége. Amennyiben éppen kórházban tartózkodik és az Őt kezelő szeméylzet is észrevették a zavart viselkedést, a kezelőorvosa akár szakkonzíliumot is kérhet emiatt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G. Szinti

    Tisztelt Doktornő !
    4 hónapja született egy gyermekem , fitt voltam eddig és energikus, kb. 1 hónapja viszont elszállt az energiám,és ha egyedül maradok a lakásban a kis fiammal, félek, mintha még lenne valaki itt velünk. Szülés utáni depresszió lenne ? Válaszát köszönöm előre is !

    • Habis Melinda

      Kedves Szinti!

      Elképzelhetőnek tartom, hogy a szüléssel kapcsolatban valamilyen lelki tünete/betegsége alakult ki, ezért javaslom, hogy keresse fel házoirvosát, aki elküldi majd a szükséges kivizsgálásokra.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cass28

    Kedves Doktornő! Párommal 6 éve együtt vagyunk és van egy 4 éves kisfiúnk.Megszületése után megromlott a kapcsolatunk,mert eltérő nevelési nézeteink vannak,de próbáltuk élesztgetni.2 honapja elhagytam,mert már gyakorta megvert a fiam szeme láttára is,de aztán mégis újrakezdtük,elvileg tiszta lappal,még eljegyzési gyűrűt is vett..Viszont a párom féltékenysége miatt-nem nèzi el,ha férfi baráttal találkoznék- már tarthatatlan a helyzet.Tegnap éjjel végig veszekedtünk,olyanokat mondott,amiken nem tudom,hogy kéne túllépni…Pokollá teszem az életed,mert azt érdemled..meg hogy majd hozhatom a fiam hozzá a temetőbe és majd elmagyarázhatom neki,miért van ott az apja,mert megöli magát,mert nekem nem elég egy férfi…Hogy még a fiamat sem érdemlem meg..Ilyenek miatt akartam elhagyni,de aztán mintha megváltozott volna,most megint ez..A fiam nagyon apás…El is hagynám,meg nem is,de olyan idegesség az összes napom megint,hogy gondolkodni sem tudok…Ezt el lehet nézni vagy mit lehet tenni?Azt akarom,hogy a fiamnak is jó legyen…Köszönöm a segítsegét.

    • Habis Melinda

      Kedves Cass28!

      Levele apaján azt gondolm, hogy ez egy érzlemileg-fizikailag bántalmazó kapcsolat, ami csak nagyon komoly, szakszerű terápiás beavatkozás mellett menthető meg. A fiának elsősroban egy kiegyensúlyozott anyukára van szüksége, olyanra akit senki nem bánthat (aki önmagát és őt is meg tudja védeni, ha úgy hozza a szükség).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Tamás

    Tisztelt Habis Melinda!

    Volt egy menyasszonyom, együtt éltünk 1’5 évig. A végén sokat veszekedtünk. Ezért elöbb én szakitottam vele, visszjött, utána ö szakitott velem. De nem telt el nap a szakitás után, hogy ne beszéljünk. Ez az idöintervallum 3 honap. Azt mondja én voltam az élete értelme, szerelme. Mint ember mindig hiányzok neki. És nem szeretné megszakitani a kapcsolatot velem. Próbálkoztam szerelmes levelekkel, sok találkozással hogy ujra visszakaphassam. Azt mondja mindig, hogy nem tudja mit akar, most magában egyedül jol érzi magát. Nem kell neki senki. Tegnap elött megbeszéltük, hogy nem keressük egymást és akkor hátha hiányzok majd neki. Elfogadtam. Másnap irt, hogy foglalt egy szobát egy panzioban és szeretné ha megprobálnánk higy visszatér e az az érzése amit vár ujra felém. Nagyon jol éreztük egymást ketten. Ö is. A végén azt mondta, szeret. Utána pedig kérdeztem hogy akkor kibékülünk? És azt mondta nem érzi még… nem tudja. Azt mondta várjunk egy hetet hogy ne beszéljünk. Akkor válaszol. Nem értem mi járhat a fejében, nem értem mire gondol. Miért csinálja ezt? Miért nem tud választ adni? Kérem a segitségét!

    • Habis Melinda

      Kedves Tamás!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna párterápia segítségével alaposabban átgondolni ezt a se vele, se nélküle párkapcsolatot. Az érzések önmagában (ha vissza is térnek esetleg) nem elegendőek ahhoz, hogy hosszú távon kitartson egy kapcsolat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gy. Petronella

    Tisztelt doktorno .
    Párommal most költözünk Győrbe , jo.o mondjuk itt is nőtt fel es 24evesen koltozott le hozzam Zalába . De most 1 ev ott lakás után úgy döntöttünl hogy feljövünk 🙂 a lényeg hogy egyik pillanatban ilyen másikba olyan 😀 És szeret de sokszor veszekedés közben.mondja az olyanokat hogy ezmar csak.megszokás elveszett valami elege van stb de pl tegnap este is halalra puszilgat olelget szeretget , miert van ez ?! És este azt mondja hogy Nagy a kísértés , mert győrbe vagyunk 1000 lany van .., de neki.nemkell más engem szeret ittvan ennyi idos megakar állapodni . Viszont az ilyen mondataival bennem.okoz egy torest hogy akkor olyannal.vagyok egyutt aki barmikor megcsalna mert van ezer lany stb ?! Nem értem . Kérem segítsen hogyan dolgozzam fel pozitiv vagy negativ vagy mire véljem ezt a mondatot :/:D

    • Habis Melinda

      Kedves Petronella!

      Szerintem érdemes volna ezekre az érzékeny témákra az indulatok kisülése (veszekedés utáni lecsendesedés) után visszatérniük, alaposan átbeszélni őket. Mit érez a párja? Milyen neki ez a kapcsolat? Mit szeret Önben? Hiányol valamit a kapcsolatukból? Mi veszett el szerinte?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gabriella

    Kedves Doktornő!

    Nem nagyon tudom, mit kéne tennem. Úgy érzem már 9, lassan 10 éve egyedül harcolok. Ennyi évvel ezelőtt kezdett rosszra fordulni az életem. Vagyis általános iskolás koromban. 6-7-8. osztályban nagyon durván kiközösítettek. Ezeken a sérelmeken máig nem tudtam túllépni. Kövekkel dobáltak, mindig menekültem előlem, mintha fertőzött lennék vagy körbeálltak és úgy röhögtek rajtam. Az utcán sem hagytak nyugtot nekem, pl.: beleüvöltöttek az arcomba, miközben a dolgomra igyekeztem.
    Általános iskolás koromban a családom is tönkre ment. A szüleim mindennap veszekedtek. Többször is kijött a rendőrség, mert egyedül nem tudták elrendezni a vitát. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az öcsém ott állt közöttük bömbölve, de ők akkor sem hagyták abba. És még nagyon sok rossz emlékem van ezekből az időkből.
    Középiskolás lettem, 9-dikben ott is kiközösítettek, viszont később beilleszkedtem valamennyire. De nem tudtam rendes kapcsolatokat kialakítani az osztályon kívül. (Sőt az osztályban sem.) Ha új emberekkel ismerkedtem meg, igyekeztem minél jobban elkerülni őket. Tehernek tekintettem az új emberi kapcsolatokat. Az osztályban a közösség, ahova beilleszkedtem lassan szétomlott és megint egyedül maradtam. A szünetekben csak a szemközi táblát bámultam. Bánom, hogy ennyire elzárkóztam. Nem engedtem, hogy mások jobban megismerjenek,így nem csoda, hogy egyedül maradtam. Ennek köszönhetően nem is nagyon találkoztam senkivel iskola után, mindig otthon ültem. Úgy érzem, fontos lehetőségeket hagytam ki. Utólag úgy gondolom, bárcsak többet kimozdultam volna otthonról. De többé már nem leszek középiskolás.
    Míg gimnáziumi tanuló voltam, a szüleim elváltak és a bátyám hazaköltözött. Nagyon sokat ivott és ezt rossz volt látni. Minden lepisilt meg összehányt. Amúgy meg nagyon rendes ember, mindig segít, amikor szükségem van rá. Egyszerűen csak ő sem tudja megtalálni a helyét a mai társadalomban. És mára már kevesebbet iszik, új elfoglaltságot talált, ami leköti.
    Közben újabb tragédia történt. A nevelőapám nagyon súlyos beteg lett. Sikerült megmenteni, de sajnos fejben nem lett minden rendben. Most öregek otthonában van. Bűntudatom van és szerintem nem csak nekem: nagyon sokat köszönhettük neki. Sosem kellett nélkülöznünk semmit. De anyám miatt az egész család ellene fordult. Csak azután, hogy ez a betegség bekövetkezett jöttem/jöttünk rá, hogy mennyi mindent köszönhettünk neki. De köszönet helyett folyton összevesztünk vele. És most már bocsánatot se tudunk kérni tőle. Nem tudja felfogni. Össze-vissza beszél, gyakran nem is érhetően. Mégis megismer minket és mosolyogva, kedvesen üdvözöl. Örül a látogatóknak. Ez a kedvessége pedig hol jól esik, hol rosszul. Jól, mert olyan, mintha megbocsájtott volna. Rosszul, hogy a történtek ellenére ilyen kedves. Halálomig kísérteni fog a bűntudat.
    Gimnáziumi éveim végén anyum sok férfival próbálkozott. Gyűlöltem mindegyiket. Örültem, mikor valamennyi véglegesen eltűnt innen. Aztán egy végleg itt maradt. Sosem fogom megkedvelni, titkon alig várom, mikor fog az is eltűnni innen. Közben elmentünk egy családi nyaralásra. Mondanom sem kell, szörnyű volt. Elképesztő családom van. Hihetetlen veszekedések voltak, a nagy fejetlenségben nekem kellett bocsánatot kérni a szomszédoktól. Először a bátyám hajtott el ittasan egy veszekedés után, aztán meg anyám és az új krapekja közé kellett állnom, mert összekaptak. Repültek az ételek is…
    Elballagtam, de nem vettek fel egy egyetemre sem. Nem bánkódtam, kimentem külföldre dolgozni. Nagyon nehéz munka volt. Üvegházban dolgoztam, mindennap izzadt és büdös voltam. Ott bent szép ruhákat sem volt érdemes felvenni, mert koszos lett és szétszakadt a drótoktól. Mint egy munkanélküli, úgy néztem ki. Ráadásul állandóan hajolgatni kellett így a hátam 2 hónapig eszméletlenül fájt, míg meg nem szoktam a munkát. Nagyon szigorúak voltak a betanításommal is. És amikor mentem pont nagyon sok volt a munka, nyomhattam 7-től 17-ig, és szombaton is be kellett menni. Rajtam kívül 4-en voltunk újoncok. És csak én maradtam meg. Úgy éreztem nem több ilyen lehetőségem. Hogy máshogyan nem fogom tudni egyetemre megkeresni a pénzt. Ezért bármennyire is fájt, maradtam. Közben folyamatosan készültem egy nyelvérettségire. Szinte a 0-ról indultam, mégis 90 % lett. De csak lecsúsztam az egyetemről…
    Így visszamentem külföldre és készülgettem az emelt nyelvérettségire. Most készülök harmadjára érettségizni és most felvételizek harmadjára az egyetem ugyanazon szakjára. De olyan nehéz… Egész életemben mindig mindent magamba kellett fojtanom. Nem volt hallgatóságom. Egyszer mutattam ki, hogy nem érzem jól magam, mire az anyukám rám szólt, hogy szedjem össze magam. Rendes anya, mindig mi voltunk a szeme előtt. De a múltra és a hibáira nem akar emlékezni, ezért volt olyan ellenséges. Megijedt. De így nem is tudok vele beszélgetni erről.
    Csak magamra vagyok utalva. Egyedül kellett szembenéznem mindennel, és közben senki sem tudja, mit érzek valójában. Barátaim sincsenek. Ha baj van, sosem tudom kimondani az érzéseimet, sosem engedhetem el magamat, mert nekem kell erősnek lenni. Viszont egyre nehezebben megy a küzdelem. Nagyon fáj. Minden. Utóbbi időben megint egyre fáradékonyabb vagyok és gyakrabban gondolok az öngyilkosságra. (Noha igazából nem akarom megtenni. Szeretnék még ebben a szép világban élni.) Nagyobbak a hangulati ingadozásaim is. És a családomnak fogalma sincs róla, mint megyek keresztül. Pedig nagyon szenvedek. Tudom, hogy depressziós vagyok. És mivel tudom, ennek köszönhetően tudtam ilyen sokáig kitartani. Pszichológusra viszont nincs pénzem. A külföldön megkeresett pénzt mind az egyetemre gyűjtöttem. A keretből egy ilyen drága dolog nem jönne ki. Nem tudom mit tehetnék…olyan fáradt vagyok…

    Üdvözlettel: Gabriella

    • Habis Melinda

      Kedves Gabriella!

      Megértem, hogy nehéz Önnek, hiszen a sok szörnyűség, amin átment, valószínűleg nyomot hagyott a lelkén. Bár korábban szükség volt erre az Ön túlléléséhez, de most mégis megnehezíti a dolgát, hogy a kellemetlen érzéseket elfojtja (ez minden bizonnyal összefügg a depresszív hangulattal, öngyilkossági gondolatokkal is). Javaslom, hogy keressen pszichoterápiás segítséget és nézzen szembe hatékonyan a jelenben levő és a múltjából fakadó nehézségekkel. Sokkal jobb életminőséget érdemelne, mint azt amit most képes élni. Ha jelenleg itthon tartózkodik, TB alapon a helyleg illetékes pszichiátriai gondozóban, vagy különféle alapítványoknál talál ingyenesen pszichológust.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktorno!segitsegere van szuksegem mert parom elviselhetetlen terhes vagyok lassan szulok es bant lelkileg fizikailag van egy lassan ket eves fiam mikor terhes voltam vele gyarban dolgoztam es mindenkivel osszekotott most is azt teszi mindegy ki az testvere szomszedja …miutan megszultem hazajottunk volt olyan megvert azota is bant nem mindig de pl volt olyan eset kisfiam elott es tobb napig fejemen volt pup es fel fejem minden szinben volt megsem hagytam el kicsink nagyon apas es anyas lassan ket eves lesz fiunk nem beszel boldog baba de sokszor nyugos hisztis es vejet veri az apja mindenert ideges es azt mondja nem allok ki mellette mindenert konyorogni kell de egyszeruen hogyan szeressen ezek utan?kiabal velem gyerek elott es van olyan bant meg igy terhesen is

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem borzasztó az, hogy ennyi erőszakot kellett eddig elviselnie. Én úgy gondolom, hogy a gyermeke nyilván ragaszkodik az apjához, de neki is ugyan annyira fáj, hogy látja, hogy a párja megveri Önt, mint Önnek. Ezért tehát javaslom, hogy gondolkodjon el rajta, hogyan lehetne véget vetni ennek a folyamatos bántlmazásnak, kérjen segítséget a NANE Egyesületől.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Berta

    Kedves Doktornö a segítségét szeretném kérni.
    A hàzassàgommal kapcsolatban, mert egyre elviselhetetlenebb a kapcsolatom a férjemmel! A gyerekkorom egy katasztrofa volt az apám folyamatosan ivott és vert minket, anyukàmmal együtt! Hatan vagyunk testérek , mindkét szülöm màsodik harmadik házassàgàbòl! Teljesen meggyötörtek gyereknek, anyukàmat a mai napig hibàztatom miatta apàmmal nem beszélek tíz éve! Azért írom le hogy tudjàk 15 éves koromban ismerkedtem meg jelenlegi férjemmel és gyermekeim apjàval, ennek most lesz 14 éve hogy együtt vagyunk! Nem az elsö fiu az életemben de az elsö kapcsolatom! Neki is hasonlo gyerekkora volt, de mikor össze jöttünk ö 25 éves volt,10 èvvel idösebb! Menekültem a karjaiba , mert otthon kibírhatatlan lett anyukàm miutàn apàm elhagyta. Oda költöztem a férjemhez aki az annyàval élt, mit ne mondjak gyülölt az annya és a mai napig sem szeret (ott is elvàlltak a szülök). Apósom is utált, vele màra talán jobb ! Azt hogy utàltak onnan tudom mert mondtàk nekem hogy sosem fognak elviselni, és nekem biztos a fiuk pénze kell. Mint írtam én tanultam még ö dolgozott! Aztàn 5 éve voltunk együtt eléggé boldogan a csalàdunk marakodàsain kívül mikor nagyon nagyon nehezen megszületett az elsö kislànyunk. Addigra egy sajàt hàzban laktunk hol nemsokàra be is dölt a hitelünk, de ,, boldogan“. A fèrjem Németorszàgban kezdett dolgozni én pedig a kislànyunkal otthon voltam! Na és itt jön az elsö törésem, mikor egy vita alkalmàval kiderült, hogy fiatalon szexelt többször is a férjem a hugàval még mikor tizen évesek voltak! Nekem ez annyira fàjt a közös koslànyunkkal a kicsi babàmmal, hogy szabàjosan össze tört a szívem! Nagyon nagy vitàk, veszekedések jöttek! Mindenkit szàmonkértem hogyan történhetett ez ( màrmint a csalàdja), de mindenki legyintett és nevetett rajta! Nem volt màs választàsom a férjemmel maradtam és Németorszàgba költöztünk, de mielött kihöttünk megcsaltam egy közös ismerösünkkel amit eltitkoltam! 2 évig nagyon jol müködött a kapcsolatunk az ùj élet mindenkit elfoglalt! Aztàn bele kerültem egy Magyar tàrsasàgba ahol egy éven keresztül minden hétvégén buliztam drogoztam! A férjem nem szòlt semmit, ö valahogy mindíg rideg èrzelemmentes volt, sosem állt ki melettem soha, soha nem féltett vagy félt hogy elveszít! Tehát ment a buli hétröl hétre, mikor nagyon kiborultam és elmentem a kislànyunkkal egy anyaotthonba ahol 2 honapot voltunk majd pàr hétre hogy ismét felvettem a férjemmel a kapcsolatot ùjra haza költöztünk! Ùgy tünt meg persze a büntudatom elhitette velem hogy müködni fog minden rendben lesz. Neki álltam dolgozni màr az anyaotthonban az összes addigi Magyar baràtommal megszüntettem a kapcsolatot, és elkeztem azon dolgozni hogy müködjön a házassàgunk! Egy évre rà terhes lettem aminek nagyon örültem, de akkor jött a màsodik törés! Volt idöm, megnéztem a facebookjàt a férjemnek és kiderült mindenféle tàrskeresöre beregisztrállt, ùjra felvette a hugàval a kapcsolatot stb…. elindult az ujabb balhè mikor màr ö akart vállni! Ùjra egy elhagyatott 2 gyerekes anya lettem a lelkemben mert elhagyni azt sosem mer csak mondja! Ezek után pàrszàz kilométerrel arrébb költöztünk! Folyamatosan megalàz, pl ha mondok valamit odafingik, elmegyünk akàr hovà mindenkivel flörtöl nyiltan , hogy làssam…. és itt jön a kérdésem! Ùjra terhes vagyok , de nem azért tartottam meg hogy közösen neveljük fel …. màr nem …. 3 éve teljesen önnàllóan élek a kislànyainkkal, fizetem az albérletet van kocsim …. mostanra jutottam el arra az eröre hogy kilépjek!!! Elegem van a lelki terrorbòl amit velünk tesz, megfélemlít minket hogy milyen rossz a vilàg meg hogy ùgyis elpusztul az emberiség, azzal hogy megalàz minden tettével minket, mostanra nem is segít anyagilag sem,! A gyerekekkel ugyan ùgy bànik mint velem ès ez jobban fàj mitha csak engem bàntan! Volt mikor megvert màr de az ütést bírom! Ùgy érzem csapdàban vagyok mert azzal fenyeget megöli magàt, meg hogy ùgysem fogok töle megszabadulni….. de Most véget kell vetnem ennek! Valahogy ki kell szabadulnunk a rabságàbòl!

    • Habis Melinda

      Kedves Berta!

      Szörnyű dolgokat ír a levelében! Abban teljesen egyetértek Önnel, hogy ki kell törtnie valahogy ebből a helyzetből. Hogy hogyan, az egy nehéz kérdés, mert bár Ön nem lenne felelős azért, ha esetleg beváltaná a fenyegetését és öngyilkos lenne a férje, mégis fontos hogy biztonságban legyenek Ön és a gyermekei is. Javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a Nane egyesülettel, ahol tudtommal többféle jellegű segítséget is kaphat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Amalia

    Kedves Doktorno,
    Ferjemmel sokat veszekszunk, minden kis aprosagon. Van egy 2es fel eves kislanyunk. Mindketten dolgozunk, o munka utan mindig faradt, igy a haztartast es a gyerekfelugyeletet ram hagyja. Nekem ez igy nagyon nehez, faraszto a munka, az otthoni teendok. Ha valamire megkerem az a valasz “nem kertel meg eleg szepen”, ” nem kertel meg”. Nehezere esik barmit elvegezni itthon. Mikor kisebb volt a kislanyunk szinte minden ram maradt, ejjel nem aludtam, nappal meg kinn setaltattam, azt hittem osszeesek a faradtsagtol. Most meg sokkal nehezebb, mert fel eve dolgozom. Akarmit mondok mindenert veszekszik, mar oda jutottunk, hogy alig beszelek itthon. Mi a megoldas? Mar tobbszor majdnem elvaltunk, aztan a szuleim azt tanacsoltak ne valjunk el a gyerek miatt, meg nem ok a valasra ha nem segit a takaritasban. Jon valaki aki hetente egyszer takarit, de emellett meg sok a munka. Teljesen elhidegultem tole, mert eleg sokszor bantott (szavakkal es fizikailag is regebben). Viszont ugy gondolom a gyerek erdekeben talan jo lenne menteni a hazassagot. Plusz egyedul sokkal nehezebb lenne. Koszonom a valaszat!

    • Habis Melinda

      Kedves Amalia!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nincsen könnyű helyzetben. A házassági problémáik átbeszélséhez és megoldásához mindenképp párterápiát javasolnék (tapasztalatom szerint szinte mindig vannak mélyebb konfliktusok a takarítással vagy más héétküöznapi feladattal kapcsolatos civakodások mögött). A kislányának kiegyensúlyozott anyára van első sorban szüksge, nem pedig arra, hogy a szülei papíron házasok maradjanak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Azle.

    Jó estét!
    Egy 2 éves kapcsolatom van egy 24 éves fiúval!
    Sajnos sokszor hazudott,de én reménykedve,hogy utolsó így elnéztem neki..
    Most nem olyan régen ismét hazudott.
    Rengeteg más lánnyal beszélget,de ezekre mind nem tud érthető magyarázatot adni sőt o sem tudja miért beszél mással..megbánja és rosszul alszik ez miatt de erre megint csak megteszi..
    A lányokkal nem megfelelő párbeszédet végez ahoz képest,hogy van barátnője!
    Találkozni nem találkozik velük csak -beszélget velük persze ezt mind akkor teszi mikor mi külön vagyunk..
    A kérdésem az lenne,hogy ezt miért teszi?
    Esetleg megunt? Nem szerethet már úgy? Vagy miért hazudik ennyit? Mindig azt mondja,hogy neki Csak én kellek ő nem akar mással lenni csak velem nem akar elveszíteni.. akkor mégis miért teszi újra és újra meg?
    Miért nem őszinte ha esetleg más már az érzése?

    • Habis Melinda

      Kedves Azle!

      A levelében nekem feltett kérdéseket a párjának is megfogalmazta már? Ha igen, milyen reakciót kapott? Mi állhat a füllentések mögött a párja szerint? Milyen álmok/dolgok gyötrik éjjenete? Milyen elképzelései vannak Önnek és neki a hűségről egy párkapcsolatban? Lehet erről beszélgetni?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Azle.

        Többszöri hazugság is volt nála mindegyiknél maradtam vele viszont az utolsónál nem maradtam vele..
        Nem akart sem elveszíteni és sem nélkülem élni!
        Azt mondta hogy most jött rá igazan mit is érez irántam és mennyire fontos vagyok neki!
        Viszont mikor megkérdeztem tőle,hogy miért teszi csak előre merengett és ,hogy ő nem tudja nem gondolkozik akkor nem tudja miért teszi,de aztán mindig megbánja és nem alszik jól ez miatt de viszont nem is tudja hogy mondja ezt el Nekem ez volt a válasza.
        Nagyon terveztük/tervezzük a jövőnket hogy mi lesz!
        De sajnos régebben is és most is hiába kérdezem mert tetteire nem kapok válaszát.
        Nem tudom mennyire hihetnék ennek az egésznek,hogy nem teszi már meg többet..
        Nem akar elveszíteni és velem akar lenni senki más nem kell neki de mégis mindig ezt csinálja.
        Nem tudom miért teszi mikor nagyon jól elvagyunk.
        Akikkel -beszélget mond érdekes dolgot ami mondjuk nem is igaz nem azt dolgozza vagy nem ott lakik stb..
        De egyikkel sem találkozik úgy gondolom ez nagyon fontos.

        Előre is köszönöm válaszát ! Remélem valamiben tud segitnei.

        • Habis Melinda

          Kedves Azle!

          Sajnos sok esetben az elhatározás a változtatással szemben kevés, mert a levelében leírt viselkedések jelentős része ösztönösen működik. Ezeket önismereti munkával lehetne tudatosabbá tenni és esélyt adni a valódi viselkedés módosulásnak.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gábor

    Üdvözlöm olyan problémával fordulok önhöz hogy olykor szívesen segitek másokon olykor pedig félek felajánlani segitségem például hogy szatyort cipelni vagy éppen megkérdezni hogy jól érzi magát vagy jól érzi magát vagy nem köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Gábor!

      Levele alapjájn két gondolat fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy kell-e mindig segíteni, ha a másik azt nem kéri. A másik pedig, hogy mi a különbség a között a helyzet között, amiben félelmet érez és aközött amiben nem?
      Remélem kérdéseimet hasznosnak találja önismerete fejlesztéséhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztian

    Kedves Alexandra,
    Kérdésem: Hogyan tudok tiszteletet kivívni-megteremteni a párom kislányánál?
    Van még mellette egy kisfia, akivel szerintem már sikerült megtalálni a közös hangot. A kislány egy nagyon akaratos és domináns egyéniség. Részben genetika anyai ágon valamint talán nevelési probléma a válásból eredően –mindent ráhagyok vagy rámondom, hogy szegényke nem találja a helyét. Igyekszem nagyon elfogadó lenni, de nehéz megragadni az utolsó szó jogát.
    Itt jön be a kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen akaratos és néha tomboló kislánnyal szót érteni.?
    Köszönöm a segítségét.

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztian!

      Szerintem nagyon fontos kérdés, amit feltett, de rögtön csatlakozik a következő hozzá: a párja mit gondol a saját gyermeke viselekdéséről? Elvárja hogy Ön nevelje? Vérszerint az ő csemetéje, ezért neki kellene nagyobb részt kivennie a vele kapcsolatos teendőkből a felesleges érzelmi konfliktusok elkerülése végett. Egy kislánynak igenis szüksége van egy pozitív anya mintára (egy kisfiúnak is egyébként, csak neki más okokból). Szóval kérdésére válaszolva azt javaslom, hogy a kedvesével négyszemközt egyeztessék azokat az elveket, melyek mentén a gyermeket nevelik és azokat a viselkedésmintákat, melyeket mindketten elvárnak tőle.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz D

    Tisztelt Melinda!

    17 éves vagyok és jelenleg egy táncművészettel foglalkozó iskolában tanulok. Sokszor, mostanában egyre többször érzem azt, hogy a feladatok, a szakma, az iskola és az élet egyes területeit miatt kedvtelen és erőtlen vagyok. Ami érdekel és akikkel szívesen vagyok egyszerűen feleslegessé válnak. Egyik nap teljesen magam alatt vagyok, mire a következő napon magabiztosan és boldogan folytatom az életem. A nyári szünet alatt teljesen kiegyensúlyozott ember vagyok, de az iskola közeledtével az ekcémám is kialakul és megváltozik szüleimmel, testvéreimmel a kapcsolatom, annak ellenére, hogy mind ezt nem szeretném, de egyszerűen nem sikerül változtatnom ezen.
    Segítségét előre is köszönöm 🙂

    • Habis Melinda

      Kedves Sz D!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichológus segítségével végiggondolni, hogy mik bántják Önt valójában, az életének mik azok a területei, melyekkel nem elégedett. A baráti és családi kapcsolatai megértésében és jobb kezelsében is nagyon hasznos lehet az önismereti munka.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Regina K.

    Kedves Doktornő! Hol is kezdjem, van egy férfi az életben több mint 8 éve ismerjük egymast, 32 éves én viszont 22.. persze ez a röpke 10 év a mai világban mit számít.. a bökkenő az ebben a helyzetben hogy találkoztunk ami nem is baj.. viszon felajánlotta azt hogy legyünk szexpartenerek.. O az a férfi aki helyes is meg rosszfiu kinézete is van.. én nem vagyok a simán csak lány.. mondtam neki hogy kapcsolat nélkül nem menne.. de viszont hajt a kíváncsiság..:/

    • Habis Melinda

      Kedves Regina!

      Szerintem érdemes tisztáznia önmagában, hogy mire vágyik valójában. Ha egy tartós párkapcsolatra, akkor érdemes nem a szexuális kapcsolattal kezdnei, hanem időt hagyni egymás megismerésére és az érzelmek elmélyülésre. A sorrend ugynais a legtöbb esetben nem megváltoztatható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Annamária

    Kedves szakértők. Van egy távoli ismerősöm akinek nem tudom mi lehet a baja. Ő borderline személyiségzavarra gyanakszik ,de a facebookos borderlin csoportból kirúgták mondván nem oda való. Egyesek szerint túl agressziv, túl sok és talán sokkal súlyosabb, mivel egyes tagok szerint a border csak befelé fordul esetleg maga ellen,de kifelé csupa kedvesség szeretet. Mások szerint pedig semmi baja csak játszik. Papirja nincs róla. Pszicho dokiktól fél. Vagdosni sosem vagdosta magát, vagyis falcolás nincs.
    Még egy dolog ami kimaradt a történetből. Az illető máig alvóronggyal alszik és 15 éves koráig cumija is volt. Avval aludt.az utóbbit elhagyta, de a rongy maradt.
    Ha esetleg érdekel valakit a története összefoglalva, örülnék ha véleményt mondanának. Ezt a border csoportba irta bemutatkozásként. Mi lehet a baja? Persze ha van egyáltalán.
    Előre is köszönöm a választ!

    „-Ami a történetem és a bemutatkozást illeti. Engem nem diagnosztizáltak borderline szindrómával. Hogy pontosan hol is kezdődött illetve kezdődtek a problémáim azt is nehéz meghatározni.
    Kezdjük talán avval hogy azt hiszem óvodában, talán vagy előtte. Anyán 22 évesen szült de nem szeretett volna még gyereket, pláne nem lányt. Ám evvel szemben apám már 31 évesen nősült azért hogy családja legyen, ne maradjon a kutyára a neve, így anyámat három oldalról szorongatták. Az ő szülei, apám szülei és apám, így nem volt mit tennie próbálkozott eleget tenni a nem kívánt kötelességnek. 9 hónap telt el eredménytelenül az egyre vicinálisabb friss házasságukban míg egyáltalán megfogantam valamikor 86 május eleje környékén. 1987 február 4.-én megszülettem, bánatára lánynak és mindössze kettő és fél kg-mal Rh ellentét miatt erős sárgasággal. Szerencsére más komolyabb baj nem volt de anyám nem ezt várta, nem olyannak képzelt el egy kisbabát. ő a három hónapot is meghaladó babák látványához szokott babalátogatásokkor.
    Tudom hülyén és hihetetlenül hangzik de nem szeretett, pedig én akartam bármit megtettem volna érte.
    A korai dackorszak nálam nagyon enyhe volt, alig valami más gyerekekhez viszonyítva így utólag, Én mindig is meg akartam felelni a szüleimnek és igyekeztem jó lenni. Azután 3 éves korom körül beírattak az óvodába ahol már picit komolyabb vagyis inkább más gondok is voltak. Annak ellenére hogy három évet húztam le és szinte minden nap megvertek a fiúk egyetlen rendes barátot sem tudtam szerezni. pedig akartam. Volt ugyan egy kislány akit az anyukája a változókorban szült és akit úgy nevelt az anyja mint egy nagymama. az első két hétben egyet tüsszentett és abban a fél évben garantáltan nem láttam többet. a szüleim nem tettek semmit hogy legyenek barátaim. Igazság szerint örült hogy nem vagyok otthon addig sem. Gyűlöltem az óvodát még ma is csak rossz emlékeim vannak róla, amiről a csoporttársak mellett az óvónő is jócskán benne van. ezután általános iskola következett már kicsit jobb esélyekkel, bár ugyanolyan magányosan. Szerencsémre egy olyan tanítónőt kaptam az első négy évre aki tolerálta a hisztijeimet és a különcségeimet. Volt mit. 8 éves koromtól kényszeres dolgaim voltak..Ez olyan hogy ugráltam a járdán, nem léptem a vonalakra, pecsételtem az ellenőrzőket avval a gondolattal hogy ha mindent jól csinálok szerencsém lesz az ilyen kényszeres dolgok sűrűségük a szorongás erősségétől függött. Ezen kívül ideggyenge voltam, rendszeres kiborulással sírógörcsökkel.. szóval így utólag visszanézve az alsós tanító néniből az egyik legjobbat és legtoleránsabbat kaptam. talán az égiek küldték.
    Felsőben már nem volt ilyen szerencsém. A koromhoz képest hamar értem biológiailag. Úgy értem hamarabb lettem kamasz. és az 5.-es osztályfőnököm már nem volt ilyen kegyes. Arról nem is beszélve hogy az igazi kálvária vele kezdődött akkor amikor bele szerettem. Nem tolerálta. sem engem sem a dolgaimat, nem is akart megérteni. a csavar az egészben és a sors fintora hogy néhány hónappal körülbelül fél évvel előtte vált el a férjétől 18 év házasság után. Na miért? ezt úgysem hiszi el senki, pedig én tudom hogy igaz csak kívülálló számára hihetetlen. Mert bolond volt. Mifelénk az akkori diagnosztikai rendszer szerint borderline skizofréniával csukatta be a kovini elmegyógyintézetbe ahol kb. két évvel később az meghalt. Állítólag minden mozzanatomban a rajongásomban hasonlítottam rá. mintha a sors küldött volna neki egy másik ugyanolyan problémával küzdőt. Engem. Innentől kezdve elkezdődött velem is a pokoljárás. falu lévén rendes iskolapszichológus helyett egy kis különbözetivel rendelkező pszichológust. akit persze hogy semmilyen titoktartási kötelezettség nem fogott. Pedig amikor “kezelésbe vett” két száj széllel mondta hogy onnan amit neki elmondok semmit nem hozhat az engedélyem nélkül mások tudtára. Hazudott mindenben. persze 11 évesen nem foghattam fel, nem volt internetünk nem voltam jártas az ilyen dolgokban és akkor még nem tudhattam hogy titoktartás kizárólag az orvos pszichiátert köti és azt is csak idegenekkel szemben. családtagokkal szemben azt sem. pszichológust semmi ilyesmi nem köt pláne hogy akit a suliban nekem rendeltek még csak pszichológus sem volt. Bár nekem azt hazudta hogy az. Honnan tudhattam volna?! Már másnap apám munkahelyén volt. ahol kiderült hogy elhallgattam azt hogy apám egy törés miatt még akkor pár napig betegszabadságon volt amikor a pedagóguska látogatást akart tenni. Igen elhallgattam a dolgot.. nem kérdezett a szüleim egészségéről, nekem pedig átfutott már akkor gyerekként is az agyamon hogy esetleg tévútra viheti a diagnózist, mert hogy ennek az én viselkedésemhez semmi köze nem volt. ráadásul apám előtte való este dicsekedett hogy a egy hét múlva visszamegy dolgozni, lejár a betegszabadsága, így úgy voltam vele hogy nem szükséges említenem. pláne hogy a pedagógust a különbözetivel ugyan nem kerestem fel, de szándékosan kiprovokáltam hogy iskolapszichológust küldjenek. tudom ez is hihetetlen egy akkori 11 éves lánytól de éreztem hogy nincs minden rendben velem. Nem volt egyetlen barátom sem és szerelmes voltam az osztályfőnökömben + még egy hihetetlen csavar a biológia tanárom is tetszett aki férfi volt.
    Tudtam hogy baj van velem. Am ez az álpszichológus pár nappal később mivel apámat nem találta még a nagymamámat is felkereste háznál(apám anyját). Azután hogy kipletykálta magát a nagyimmal, tovább küldött a szintén egyik akkor még diploma nélküli barátjához(aki azóta már pszichológus lett) aki elvégeztetett velem egy IQ tesztet amibe még ők sem tudtak belekötni, csakhogy a rorschach teszten elbuktam, vagyis viccesen hangzik elcsúsztam pár tintapacán. Állítólag katasztrófális eredmény lett. kovinban lennék ma. vagyis nem itt irkálnék ha az bekerült volna az iskolába. Sőt valószínűleg már az angyalokkal énekelnék, deee másképp alakult. Ez után az eredményeket látva a szüleim elvittek szabadkára egy valós pszichiáterhez, aki ugyan nem kezelhetett rendesen mivel a szüleim anyám és a problémám egyik fő forrása végig bent ült. Ám kiadott egy jóval elfogadhatóbb diagnózist, felirt valami bogyót és tovább küldött újvidékre kivizsgálásra. Ezek után visszamentem az iskolába, persze itthon nem győztem utána tanulni pótolni a kiesett le nem hallgatott órákat és leckéket ami itthonról nem olyan könnyű mint bent ülni a tanteremben.. nyilván aki sosem volt így az nem értheti.
    De nem nagyon tűrtek meg utána az iskolában, a pszichiáterhez járást és az utána is folytatódó cirkuszaimat, nem nézték jó szemmel a tanáraim, akkor sem ha az orvosi papíron az állt hogy járhatok, tanulhatok. Hamarosan egy kisebb cirkusz miatt arra kérték a szüleimet hogy ne engedjenek tovább suliba. Otthon kellett maradnom. Ám ennek ellenére az itteni sokak számára szerencsétlen politikai eseményeknek köszönhetően, ami nekem hihetetlen szerencsét is jelentett. Az ötödik osztály meglett. Méghozzá azért mert pár nappal az után hogy otthon marasztaltak az iskolát is bezárták. Kezdődött az akkori szerbiai háború. 12 éves voltam ekkor és minden addigi osztályzatot lezártak úgy ahogy volt és evvel együtt a tanévet is.
    + még azokat is átengedték következő évre akik egyébként bukásra álltak, mivel hogy javitásra és pótvizsgákra nem volt lehetőségük. Nem tartoztam azok közé.. ne kárörüljön annyira aki olvassa. erős 3-as gyenge 4-es tanuló voltam akkoriban. Lehettem volna annál jobb is de sokat hülyéskedtem.
    Eltelt így a tavasz vége és nyár is, elkezdtem a hatodik osztályt. Körülbelül egy bő hónapja jártam iskolába amikor elérkezett az idő, mármint az újvidékre való befekvést el kellett intézni a vizsgálatokat, mert követelte az iskola és az én akkor imádott ráadásul anyámnál is idősebb szerelmem az osztályfőnököm.. Mennem kellett. kivizsgáltak újabb jó eredményű IQ teszt ám mivel szóltam a tintapacákról a rorschach teszt elmaradt szerencsémre. Gondolnánk hogy innen sínen ment. Hát nem. kaptam egy olyan valós pszichiáternőt akit nem érdekeltem. ráadásul egy kicsit mai szemmel nézve az akkori viselkedését enyhén pszichopatának tűnik. Lett két EEG vizsgálat és felírtak egy csomó gyógyszert. Kezdetnek két metotennel és egy az előző szabadkai pszichológus által felirt trixifen. Másnapra virradóra emelték az adagot már 3 metoten és egy trixifent próbáltak belém erőltetni, csakhogy kérdőre mertem vonni hogy miért szükséges. Mi a gyógyszer neve hatása valami tájékoztatást(később persze megtudtam a nevüket azért tudom ma) de nem kaptam. Akkor nem mondtak semmit semmilyen tájékoztatást. Viszont fizikai erővel az ápoló megpróbálta a számba nyomni. Az elsőt kiköptem, a másodikat a nyelvem alja helyett, amit alapból tudom és akkor is tudtam, hogy ilyen helyen elsőnek ellenőriznek, inkább a felső fogsorom mögé az ínyemnél próbáltam elrejteni avval, hogy később megszabadulok tőle. Ám észrevették és az ápoló elkezdett ütögetni meg lenyomkodni az eldugott tablettát. mivel sikertelen volt elkezdte befogni az orrom.. már nem emlékszem tovább a viaskodásra mindenesetre a tablettát valahogy lenyelették velem. Engedtem egy idő után az erőszaknak, majd közölték velem hogy még egy ilyen és ha nem veszem be vagy nem vagyok hajlandó bevenni a tablettákat antipszichotikumokat, akkor oltva leszek. Ekkor megijedtem, de abban a pillanatban számomra a napnál is világosabbá vált hogy ez már régen nem rólam és nem az én egészségemről jólétemről szól, hanem arról hogy ők és a társadalom kényelméről. Arról hogy, hogyan tegyenek félre, hogy kényelmesebb nekik ha én le vagyok szedálva. Úgy leszedálva nem jelent veszély a társadalommal és az átlag emberekkel sokszor ellenkező véleményem. hiszen egy bolond nem szavahihető.
    Egy hónapig voltam bent, a gyógyszerektől pedig egyre rosszabbul lettem. éreztem és azt is hogy tennem kell valamit mert úgy sose jutok ki, ha látványosan ellenállok oltva leszek és az oltást sokkal nehezebb hacsak nem lehetetlen kicselezni mint a tablettákat és az ápolókat. Cseleztem bár mindet nem bírtam megúszni,csak amikor lankadt a figyelmük és érdekes mai nap is hogy nem tűnt fel senkinek hogy a kezdetben erősen ellenálló lázadó paciens minden ok nélkül hirtelen túl engedelmes lett. Amikor megkaptam az idő közben marékra duzzadt adagomat elmentem hogy vizet töltsek. Nincs bűvész ügyességű kezem de megpróbálkoztam a lehetetlennel. amikor az egyik kezemmel a vizet töltöttem a másikkal a zsebembe csúsztattam a bogyókat. Utána pedig büszkén villogtattam a nyelvem alját az ápolóknak. 😀 és az állapotom a viszonyokhoz képest javult, bár híztam és tejtermelés is megindult amit nagyon szégyelltem azért magam számára félig meddig jobban éreztem magam.
    az ottani diagnózisról még annyit hogy rendszeresen kérdezgették hogy szoktam-e hangokat hallani. a válaszom nem. sem akkor sem azóta sem előtte. Hallucinációim nincsenek. Kérdezték hogy meg szokott-e változni a kézírásom. Hát, ami azt illeti, akkor és most is csúnya, szinte olvashatatlan, de mindig ugyan az a kézírás. Majd bevetették a nehéztüzérséget is, mármint volt ott egy lány aki valamilyen trauma után kivizsgálásra jött pár napra és külön a fülem hallatára elmondatták vele, hogy hangokat hall és csak úgy dőlt belőle, hogy melyik halott ismerősével, hogy szokott beszélgetni, Szorongás és félelem nélkül dőlt belőle amire nyilván megkérték. Csak akkor jöttem rá hogy ez valami csapda akart lenni, hogy hátha ha ő ilyeneket mond akkor majd felbuzdulva én is mesélek valami hasonlót az elvárásaiknak megfelelően, hogy meglegyen a diagnózis, amikor az a lány egész napra egy fél 5 mg-os diazepamolt kapott annak ellenére hogy mások az én fülem hallatára is mondta hogy a halott nénikéjét hallja. Szemben az én marék antipszichotikumommal reggel délben este. Rajzolásra akartak még rávenni, de annak is ellenálltam, méghozzá sikeresen, Pedig amikor megtagadtam arra hivatkozva, hogy rossz a kézügyességem, A következő alkalommal a pszichiáternő egy rakat rajzot mutogatott és erősködött, hogy akarok-e rajzolni. Hát akkor is NEM volt a válasz. Ugyanez a pszichiáternő kérdezgette rendszeresen hogy”naaa rájöttél-e hogy miért nincsenek barátaid” de amikor mondtam hogy nem jöttem rá és kérdeztem hogy mi lehet az oka arra nem válaszolt soha, rá sem vezetett. Amikor a tabletták mellékhatásairól szóltam szintén nem érdekelte, el sem hitte, sőt azt állította hogy hallucinálom a mellékhatásokat, mármint a látásvesztést,az izom ideggörcsöket mindent. Egy pszichopata féreg volt aki gyógyszerrel tömött. Egy hónapig voltam bent. Miután kiszabadultam „skizofrénia gyanújával” még visszamentem az iskolába. De az ötödik osztályt a szerbiai háború kezdete mentette meg. Nem néztek a tanárok jó szemmel a pszichiátriai múltam és a cirkuszaim miatt újból eltanácsoltak és hatodik osztály kezdetén már nem volt olyan szerencsém mint az ötödik végén.
    A hatodikat 2x kezdtem el, sikertelenül. Az egyetlen ég küldte ember az iskolaszolga, a gondnok volt. Talán meg sem tudom számolni hányszor rakott össze darabjaimból, valahányszor az iskola mögött sírtam. mert vagy kiküldtek pontosabban a szerelmem kiküldött óráról vagy pedig egy-egy tanárokkal való veszekedés után én magam mentem ki zokogni.. ehhez még az én akkori természetem is hozzátartozik. ami nem könnyítette meg a beszélgetéseket. Úgy kezdődött mindegyik kb. hogy:
    – Mi a baj?
    – Semmi
    – Akkor hogy jöttél ki?
    – Hát csak úgy!
    – Kiküldtek?
    – Nem!
    – Hát akkor?
    – Én jöttem ki.
    stb. Persze ilyenkor egy két órás de legalább fél órás beszélgetések következtek.
    Bután hangzik de sokat köszönhetek neki. Se nem kötelessége és törvény szerint joga sincs, nem volt. mégis ellátta azt a feladatot ami az iskolapszichológus dolga lett volna. És ezt mai napig az iskola a vezetés és a tanárok szégyenének látom.
    Ezerszer szívesebben beszéltem volna egy tanárral vagy valakivel akinek ilyesmire hivatalos képesítése van és valamilyen szinten kötelessége lett volna egy szétesett kiskorú 11-12 éves diákot összerakni és nem tették, meg sem próbálták, ők nem. A gondnok akinek az volt a dolga hogy fel legyen seperve nyitva zárva az iskola és a takarítók jól dolgozzanak, ragasztgatta az eltört székek mellett a diákok lelkét is. Neki volt rám mindig minimum fél órája. Csodálom hogy nem mentem az idegeire, én aki az iskola réme voltam. szeretett, mint embert mint diákot, de hogy miért nem tudom. nem kell rosszra gondolni, biztos hogy nem nőt látott bennem. kamaszodtam de az akkori külsőm hogy is mondjam.. olyan volt hogy nem sok bizalmat gerjesztett az emberekben. kövér lompos és ma megijednék magamtól ha olyat látnék a tükörben. Ráadásul szándékosan voltam olyan. Lázadtam.
    A drágalátós osztályfőnököm , hogy, hogy nem tudomást szerzett a gondnokkal való jó talán baráti, vagy inkább amolyan nevelői viszonyomról beszélgetésekről és egy alkalommal elment anyám munkahelyére és kiadta az iskolai dolgaimat. Majd arra kérte hogy ne engedjenek suliba, Majd pedig arra is kérte anyámat, hogy ne árulja el nekem hogy ő pofátlankodott hanem helyette mondja azt, hogy az iskolaszolga járt lent és hogy az adta ki a dolgaimat a bent történteket és hogy az nem akarja hogy a suliba menjek. Mondanom sem kell, nagyon fájt hogy azt hittem az egyetlen ember akivel jó viszonyom volt elárult. De elfogadtam addigra hozzá szoktam. Később derült csak fény a dologra amikor anyám elszólta magát hogy a tanárnő volt és irigy volt hogy a gondnok végzi el azt a feladatot amire ő lusta ráadásul ami szerintem az ő és az iskolapszichológus dolga lett volna.
    Azon kívül ugyanis egy tanár volt aki úgymond egy-két alkalommal beszélgetett velem és próbált segíteni. a mostani igazgató felesége.. de az se nem tanított és valóban azt hiszem egy olyan alkalom volt hogy próbálkozott. többször alkalma sem volt és nyilván szándéka sem hiszen nem volt kötelessége. Amúgy véleményem szerint talpraesett kis nő, asszony. azt valóban mintha tanítónak teremtették volna.
    Végül végleg kirúgtak. Van egy öcsém aki miatt a szüleim sem a helyzetemet nem akarták mindenáron a végsőkig elmenve megoldani,nehogy róla rosszat gondoljanak hogy az én öcsém. Hiszen anyám szeme fénye, olyan amilyet várt, fiú és öt évvel fiatalabb, 5 évvel később utánam pedig már anyám is akart gyereket. igy az ö érdekében nem folytatták. itthon kellett maradnom..A legközelebbi iskola hegyesen lett volna de ahhoz vagy nagymamámnak el kellett volna vállalnia hogy onnan járjak vagy buszt kellett volna fizetniük hogy mehessek. de mamám nem szeretett, akkorra neki is az öcsém lett a kedvenc unokája, meg a másik a szép magas sovány arisztokratikus külsejű igazi vörös hajú unokahúgom. én nem kellettem tovább, annak ellenére sem hogy eleinte éjt nappallá téve nyüstölték anyámat hogy mikor szül unokát. Buszt pedig sokallták.. olcsóbb volt addig is.. nem csodálkozom rajta, ugyanis egyetlen szülinapi bulit baráti összejövetelt sem rendeztek nekem. nem úgy mint a tesómnak. Jó példa rá hogy katolikusok vagyunk annak ellenére hogy a falu ahol élünk református, de míg az öcsém mehetett a reformátusokhoz hittanórára addig nekem a kis picsányi katolikus paphoz kellett mennem, ahhoz a vén kecskéhez akitől ma is felfordul a gyomrom ha rágondolok a szagára. Ráadásul kettesben avval az alakkal. persze hogy ki is közösítettek többek közt emiatt is. Bár amúgy is különc voltam é vagyok.
    Később az általános iskolát estin tettem le szabadkán így megvan a nyolc osztályom. Bár a szüleim állandóan szekíroznak vele hogy csak ennyire vittem. Egy alkalommal egy ilyen veszekedést követően összegyűrtem a bizonyítványt ami egy nagy papírlap volt és ma is az, el is akartam dobni, de meggondoltam magam kisimítottam már amennyire lehetett és bent áll gyűrötten a szekrényben. úgyis csak nyolc osztály. semmi több ennyim van. meg ha az ég is rám mosolyog akkor mehetek szezonmunkára kapálni az idén is.
    Hogy szeretem-e a munkámat ami jutott. hát hogy is fogalmazzak. gyerekkoromban arról álmodoztam hogy operaénekes vagy musical színésznő leszek. persze a szüleim nem járattak szolfézsra, úgy pedig valószínűleg csak álom maradt volna különben is, anélkül nincs szerintem zenei suliba felvétel. Amúgy imádtam énekelni és átlag emberekhez képest elég jól tudok is.
    de ha az érem másik oldalát nézzük, nekem benti gyári munka nem való. Persze jelentkeztem, de nem vettek fel talán szerencsémre. hogy is írjam hogy érthető legyek. Nekem kell mellém valaki aki ha gond van rám jön az öt perc akkor tud és akar is lépni, segíteni. Muszáj . Nem tudom jobban elmagyarázni. ideggyenge vagyok és zárt helyen ülő fizikai munka hatására amikor a kezem foglalt, de ülök be vagyok zárva, viszont mentálisan egyáltalán nem vagyok lefoglalva, nem beszélgethetek, nincs ami elterelje a gondolataimat, + kapok egy olyan főnököt aki cseszeget, akkor kiborulok. Elkezd kerülgetni egy olyan sírógörcs szerű szorító érzés és olyankor kiakadok, vagy visszaszólok, elkezdek kiabálni vagy kirohanok mert úgy érzem megfulladok. De nem pánik roham ez mert nincs halálfélelem(ami a pánikroham feltétele), ilyen esetben nem félek haláltól illetve nem félnék ha elvinne, de tisztában vagyok vele hogy nem is fog. Olyan olcsón nem adják. De olyankor kellene mellém egy olyan ember aki le tud és le is akar nyugtatni és szeret annyira hogy ezt megtegye. Ha nincs olyan akkor gáz van. Persze nem kellene egész nap pesztrálni. csak néha és kell hogy valaki akire tudom hogy probléma esetén számíthatok ott legyen. Ha nincs ott nincs meg a biztonság érzetem és pusztán emiatt is sokkal nagyobb valószínűséggel rám tör az öt perc. ha viszont ott van megvan a biztonság érzet, tudom hogy ha baj lenne akkor lenne aki segítene akkor nagy valószínűséggel nem is lesz egész nap vagy egész héten semmi baj. Csak kell hogy ott legyen és tudjam.. nyilván most hülyének néznek és nem érti senki de..én ilyen vagyok.
    Volt egyszer hogy egy fedett helyen krumplit válogattunk és a nap közepén szekírozás ok nélkül rám tört valami dili.

    Úgy éreztem ha bent maradok megfulladok. kimentem avval a gondolattal hogy elmegyek pisálni és németesen kákálok visszamenni. de kint sétáltam kb. 20 percet amikor kezdtem lenyugodni és unni magam. gondoltam egyet visszamentem dolgozni. amikor beértem (jó fej volt a főnököm) Megkérdezte vagyis kérdőre vont de úgy olyan stílusban mint aki sejt valamit és próbálja érzékeltetni hogy”- Mónika hol voltál, ugye pisilni mentél?” 😀 erre a fülig elvörösödtem és azt mondtam igen hogyne hol másutt lettem volna. 😀 hiszen úgy voltam vele hogy nem megyek vissza és nyilván neki is feltűnt hogy majdnem fél órára kámforrá váltam.
    Azután gond nélkül végigdolgoztam a napot.
    De talán emiatt is meg az itteni gyári munkamorálok miatt is ahol, nem ilyenek a főnökök mint a szezonmunkán hanem direkt mennek szekírozzák a munkásokat és azt hiszem nem bírnám így, hogy néha ok nélkül is kiborulok.
    Jobb nekem kint, csak mozoghatok amit szégyen mondani de nekem kell, hiperaktív vagyok. muszáj hogy a stresszt lemozogjam, és jobb ha kint levegőn napon vagyok és pláne ha van esélyen beszélgetni társalogni. furán hangzik de én begolyózok társaság nélkül. na jó nem választott magányban semmi bajom. most is egyedül gépelek. de a társas magányt nagyon nehezen viselem. Mármint ha sokan vannak valahol de nem foglalkoznak velem meg ha én sem foglalkozhatok mással. ilyenkor pörögnek a gondolataim és ha egy monoton dologra kellene figyelnem gondolatok nélkül miközben fel sem állhatok azt nem bírnám.
    Emígy szezon munkán jó főnököm volt 10 évig, mert azért nem csak ennyi baj volt van velem amit itt ma hirtelen a hirtelen beengedés örömére megírtam hanem sokkal több. csak ha elkezdeném részletezni egy hét múlva sem érnék a végére.
    Mindegy azt hiszem befejezem. megpróbálom. Vagyis se rendes munkám se kapcsolatom, azóta sincs. Pedig voltak próbálkozások, barátokra is párkapcsolatra is, neten is életben is..Mind, mind, mind csúnyán végződtek még mielőtt rendesen elkezdődtek volna. Nincs legjobb barátom, barátnőm sem. biszexuális vagyok, azt hiszem. de szerelem nélkül nem kívánok senkit, se férfit se nőt. ha szeretem mindegy milyen nemű. régen anyakomplexusom volt, ma már inkább olyasmi idős emberek vonzanak mint én vagy pár évvel idősebbek, de nem generációkkal. Csakhogy ha én szeretek valakit akkor bután hangzik de betegesen féltékeny vagyok. nem viccből akkor sem ha úgy hangzik.. én nem bírom elviselni ha más szereti a kedvesem és meg is teszek mindent az ilyen harmadik személyek ellen. tudom hogy nem helyes és hogy evvel űzöm űztem több ismerősömet el, de nem tudom kontrollálni. Eszementen hangzik de nem tudom magam fékezni olyankor. el gurul a gyógyszer én pedig olyat teszek amit máskor hideg fejjel álmomban sem. Tudom most jönnek az ilyenkor számolj 10-ig, menj el sétálni, vegyél be bogyókat. De nekem olyankor nem megy. nyugtatót próbáltam egy időben diazepamolt szedni, de csak az lett az eredménye hogy elnyomott. alapjában nem kell szednem olyankor meg túl gyorsan kellene hogy hasson és olyan bogyó ma még nincs. tudom hogy most jön a de szedjek hangulat stabilizálókat és jó lesz de nem lesz jobb.
    Újvidéken a pszichiátrián tele nyomtak velük és csak rosszabb lett. azóta hogy onnan kikerültem nem szedek ilyesmit, egy két alkalommal próbálkoztam utána nyugtatóval míg vény nélkül lehetett venni de az sem használt, azóta nem szedek semmit. 15 éves koromban volt az utolsó pszichiátriai kontrollom, azóta orvost egy alkalommal láttam és az sem pszichiáter volt, hanem csak a helyi általános orvos egy kisebb tüdőgyulladás miatt. kerülöm az orvosokat félek tőlük. Így lett befejezetlen a diagnózis is.
    Visszatérve a kapcsolataimra a másik hogy én ha valakit szeretek akkor ránehezedek, úgymond megfojtom a szeretetemmel és a ragaszkodásommal. az igazi baj akkor van ha az illető is azt érzi hogy sok vagyok és elkezd távolodni, olyankor megijedek és még ragacsabbá válok. persze tiszta fejjel tudom hogy az a legrosszabb ha olyankor elkezdek nyomulni de olyankor amikor benne vagyok ez nem megy. olyankor nem látom tisztán míg benne vagyok. és nálam ez barátokkal és párkapcsolat esélyén is ugyanez a helyzet.
    Csoportokból fészen is mindenhonnan rövid idő alatt repültem már ha egyáltalán bejutottam. Ha megszólalok mennem kell. Ha ütközik a véleményem a többiekével vagy a rendszerrel vagy az adott közösségben elfogadott normáktól eltérően gondolkozom és vélekedek, vagyis ha kinyilvánítom mennem kell. Sehova sem illettem be. Talán biszexuális vagyok, de a leszbikus csoportból kitettek egyrészt a gondolkodásom miatt másrészt mert azt mondták heteró vagyok. a spirituális csoportból úgyszintén. Onnan azért mert egyrészt mert nem értettem egyet a telejósdás álboszik, álindigók tevékenységeivel, avval hogy amit ők művelnek helyes lenne. másrészt azért repültem mert oda túl bolond voltam Pedig úgy hirdették a csoportot hogy akik nehezen tudnak beilleszkedni azoknak mentsvár és megértésre barátra találhatnak olyanok akiket kivetett a társadalom. hát nem onnan is rövid úton szárnyaltam mint egy igazi boszorkány, fenéken billentve seprűnyélen csalódottan.
    Már nagyon nehezen és egyre nehezebben kezdek kapcsolatokat és egyre nehezebben bizom bármiben és bárkiben is.. Nem mintha valaha is túlságosan bíztam volna az
    emberekben és a szeretetükben elfogadásukban.

    A szüleimmel élek. Annak ellenére hogy nem túl rózsás a kapcsolatom velük. Nincs más. Nincs barátom társam, egyedül pedig rettegek megindulni az ismeretlenbe.

    Félek tartok az emberektől is. A rámenős nyomulós netalán agresszív alakoktól még inkább. annak ellenére is hogy amikor már elkezdődik egy kapcsolat én szoktam túl ragadós lenni, megfojtani a másikat. Bár igaz én fokozatosan szeretek bele valakibe, idővel..csak sokkalta sokkal mélyebben mint a normális emberek. De ameddig bennem nem alakul ki semmi, nem érzek semmit engem is riaszt ha valaki azonnal ismeretlenül vagy pár órás ismeretséggel ragad. Kapcsolatban szerelem esetén még nem értem meg, nem éltem át hogy a társam ragaszkodjon betegesen. Bár valószínűleg én is nehezen viselném az állandó féltékenykedést, akkor is ha szeretem az illetőt.
    Nem tudom nem tartok még ott.

    Nem tudom mennyire számitok borderline személyiségnek. Én nem vagdosom magam, ami ugye sok pszichiáter szerint elvárt dolog lenne. sose vagdostam magam pengékkel. és nem igazán szeretem a fekete ruhákat. persze tudom mindenhez áll és van hogy felveszek mert karcsúsít de és piros rózsaszín, bordó, napsárga színeket szeretem, ami lehet hogy kizárja hogy ide való legyek.. Nem tudom.
    Az öncsonkításról annyit már ha annak lehet nevezni hogy kaparom magam ha ideges vagyok. Nem tudom ki nézte a fekete hattyút de ahhoz hasonlóan. ha feszült vagyok akkor észre sem veszem és pattanásokat vagy a vállamon a bőröm ahol nem látszik sokszor véresre..Ám nem éreztem még soha egyetlen alkalommal sem késztetést hogy kitegyem a fészre úgy mint a 14 éves borderlányok akiknek emellett jó kapcsolataik barátaik vannak és épp az olyan pengével vagdosott húzásaik miatt vagányak. Én szégyellem, mivel nálam ez nem direkt történik, hanem olyankor nem nagyon tudok rá figyelni ha felidegesítenek és igyekszem eltakarni ha bírom. Jó itt leírtam, de nem szoktam mutogatni és a legtöbben nem is tudnak róla. A másik hogy szintén a fekete hattyúhoz hasonlóan a körömágyat szoktam felkaparni gyerekkorom óta, csakhogy az gyorsan múlik és nem annyira látványos, illetve a számat szoktam néha kiharapni de az sminkel el szoktam takarni…úgyhogy ez nálam ennyi. öngyilkossági kísérletem nem volt. soha. Szerettem volna meghalni illetve volt hogy fenyegetőztem vele. de nem mertem. újabb nevetséges dolog de attól féltem olyankor hogy túlélem és azt az agymosást veszekedést ami utána jönne hónapokon keresztül én nem akarom, nem tudnám elviselni, a másik hogy nem is nagyon merem,nem volt bátorságom hozzá harmadrészt attól is félek hogy túlélném de nem ép emberként, mármint nyomorékon és bár normális embereknek ez hülyén hangzik de attól hogy nyomorékon kellene utána élnem én sokkal jobban félek mint bármi féle haláltól. Attól hogy magatehetetlenül végzem. és a szenvedés a másik amitől megint csak félek. hogy sokáig tart vagy hogy szörnyű lesz. pedig nagyon sokszor elegem van az életből itt hagynék mindent, de félek és féltem megtenni. Tudom röhejesen hangzik de ilyen vagyok.

    Hogy miért gondolom most mégis hogy borderline lennék vagy hogy ide beillenék? Nem tudom. Pedig rengeteget olvastam a témában az utóbbi két évben.
    Talán onnan hogy volt a fészen néhány éve egy nárcisztikus nővel kapcsolatom. És a nárcisztikusnak sokszor borderline a párja. És mert a legtöbb tünet illik rám. Talán azért is mert szinte minden ismerősöm orvoshoz küldött volna ha mentem volna amikor rosszabb állapotomban látott. Persze sokáig csak úgy néztem rájuk hogy azért küldenek mert utálnak de egy idő után és a sokadik egymástól teljesen független emberek(vagyis nem egy rokoni vagy baráti társaság tagjai) azonos véleménye után már elgondolkodtam…hogy velem is komoly bajok vannak. persze azt mindig is tudtam hogy más vagyok mint a többi csak…nem gondoltam hogy személyiség zavar is lehet. Ezen kívül elolvasta erről egy két könyvet. Lévay Anikó borderline személyiségzavarról szóló könyvét és egy másik valakiét,akiről rengetegen mondták hogy borderline személyiségzavart írta le, de nem nevezném meg a szerzőt. mert az ő véleménye diagnózisa szerint nem is az.
    Mindenesetre egyikük sem vagdosta magát, ahogy én sem.
    és tudtommal Kneszl Beáta Carmen sem(bár az ő könyvét nem olvastam mert nem tudtam megszerezni).
    Hát nem tudom. Annak idején erről a zavarról úgy tudtam hogy azok a tini lányok azok akik heccből hogy meg merik csinálni, vagdossák magukat, majd feltöltik a vagdosásról készült képeket a fészre, feketében járnak és látványosan direkt szenvednek, miközben vannak barátaik, vagányak, fiúznak szeretik őket és a sulikban is jól haladnak.
    Egyes szakvélemény az hogy aki nem vagdossa magát az nem borderline, mert annak az a feltétele, mások szerint az is az akik a könyveket írták.
    Illetve még az eddigieknél is hülyébben hangzik de a szobatárs című filmben a lány személyisége problémái szinte kis túlzással tükre az enyémnek és az én viselkedésemnek.
    Illetve Anna Karenina féltékenységi jelenetei s az operaház fantomja utolsó jelente olyanok mintha az én személyiségemet tükröznék…Tudom ijesztő de az utóbbi az annyira hasonlít az én első szerelmemmel átélt cirkuszra, hogy valahányszor végighallgattam mindig zokogtam a végén és nem Cristin szemszögéből átélve, hanem a fantoméból. Pont annyira féltékeny, heves és ravasz voltam és vagyok illetve lennék ha szerelmes lennék.

    • Habis Melinda

      Kedves Annamária!

      A pszichiátriai diagnózis felállításához szakvizsgálat szükséges, melyet pszichiáter szakorvos, vagy klinikai szakpszichológus végezhet el, de csakis személyes találkozás alkalmával. Ha igényli, akkor keressen fel a magánrendelésemen és első interjú valamint pszichológisi tesztvizsgálat(ok) után szívesen megválaszolom az Ön által feltett kérdést. Az önsértés hiánya nem jelenti azt, hogy nem lehet borderline zavara, ez (is) egy igen sokszínű kórkép.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csabi L.

    Üdvözlöm kedves pszichológusnő!

    Igen sok a problémám. Erre elküldött a pszichiáterem a pszichológushoz. De minek menjek én pszichológushoz? Nem fogok neki semmit mondani, mert úgy sem tud segíteni a problémáimon. Én tudok magamon segíteni, ezt jól tudom, de egyenlőre nincs megoldás. Hányingerem van, ha el kell mondanom a nehézségeimet. Eldöntöttem, nem mondok neki semmi, ez tuti!
    Talán nem jól teszem majd?

    • Habis Melinda

      Kedves Csabi!

      Az, hogy elmegy-e pszichológushoz és hogy mond-e neki bármit, az Ön döntése. Én csak annyit fűznék ehhez hozzá, hogy ha nem akar őszintén megnyilvánulni, akkor a szakember sem tud segíteni Önnek. Ahhoz pedig, hogy az ember segítsen önmagán jól jöhetnek a külső, független szempontok.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Zsuzsanna

    Kedves Doktornő!Azzal fordulok magáhiz tanácsért,hogy már 15 éves korom óta küzdök a depresszió,a szorongás és önértékelési gondokkal.Mit tudnék tenni,hogy túl tudjak lendülni a gondjaimon?Van 2 gyönyörű kislányom és így nem tudok teljesen velük lenni állandóan ingerlékeny vagyok főleg a nagyobbikkal.

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Javaslom, hogy kezdjen pszichoterápiás munkába, hogy megszabadulhasson a szorongásos és depresszív tünetektől, megfelelő életminőséget biztosíthasson a saját maga és a gyermekei számára is. A problémák megoldásának első lépése az elfogadás (szembenézés) ami általában érzelmileg megterhelő.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V. Cs.

    Jelenleg Romániában élek és 15 éves vagyok. Nagyon nagy problémáim vannak a beszéddel. Majdnem minden mondatomban megszakadok és képtelen vagyok folytatni. Egyszerűen nem jön ki hang belőlem. Főként mikor a szüleimmel beszélek. Kezdek megőrülni. Nem tudok elmondani egy épkézláb mondatot érthetően. Nem tudom mi okozhatja, mi áll a háttérben, de érzem nem birom sokáig. Minden nap egyre rosszabb lesz. Lassan odajutok hogy egy szavat sem fogok tudni kimondani.

    • Habis Melinda

      Kedves V.Cs.!

      Szerintem érdemes volna önismereti munkával megnézni, mi az, ami ennyire megterhelően hat Önre. Azt írta, a szüleivel való kommunikáció közben érzi legfőképp, hogy nehéz beszélnie. Ha igényli, beszéljünk négyszemközti keretek között és gondoljuk végig, milyen az Önök kapcsolata, ennek melyik momentuma hat Önre stresszforrásként. Ha van iskolapszichológus a közelében, bátran kérjen tőle is segítséget.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • zsu

    Kedves Habis Melinda,
    öreg (ehhez a kérdéshez mindenképpen), vidéki nő vagyok. Nem volt még párkapcsolatom, ennek sok oka van, és valószínűleg ez így is marad, legalábbis kilátás nincs rá, és a tapasztalataim azt mondják, nem is lennék alkalmas rá. Testileg-lelkileg nagyobb a privát szférám, mint amit egy párkapcsolat feltételez. Egyedül élek, munkatársakon kívül mással nem érintkezem. De nem is ezzel van gondom. Hanem a korom miatt egyre inkább nyomaszt, hogy nem lesz gyerekem. Képes vagyok órákig sírni egy baba képe felett. Ezt az időszakot hogyan lehet ép ésszel túlélni? Azt feltételezem, hogy ha kiöregszem a fogamzóképes korból, ez átalakul másféle szomorúsággá amiatt, hogy kimaradt az életemből. Valóban végig fogja ez kísérni az életemet? Ha valóban nincs esély gyerekre, nem csak egy aktuális lelkiállapot az ok, akkor hogyan enyhíthető ez a … fájdalom? Pótcselekvéssel, gyógyszeres tompítással, meditálással, bármi érdekel, mert lassan túlnő rajtam ez az egész.
    Köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Zsu!

      Megoldásként én az önismereti munka jelentőségét emelném ki. Ha megérti miért érzi képtelennek magát a párkapcsolatra, akkor lehet esélye rá, hogy kialakítson egy olyan viszonyt, amiben tiszteletben tartják az intim szféráját, mégis kellőképpen bensőséges ahhoz, hogy megtörténhessen a gyermekáldás. Ráadásul, ha kifejezetten vágyik egy kisgyermekre, felmerülhet más opció (péládul örökbefogadás) is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N.Eva

    Tisztelt Doktornő! Az én problémám nem túl régen kezdödött időnként ha kimegyek a lakásból szédülés, bizonytalanságérzés, ájulásközeli érzést érzek. Nagy levegővételekkel és saját magam nyugtatásával kicsit jobb de nehéz uralni! Általában ha tehetem lefekszek lassan javul. Mit javasol? Kérem adjon tanácsot! Köszönettel: Éva

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      Javaslom, hogy forduljon a háziorvosához, ahol megfelelő kivizsgálást kaphat a tünetei kapcsán. Javaslom, hogy vegye komolyan a teste jelzéseit, mert akár pánikbetegségre is utalhatnak.

      Mielőbbi gyógyulást kívánok!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V. László

    46 éves férfi vagyok és 8 éve házas. A párommal 15 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, ő 37 éves.Sajnos a párom egy jó ideje nem kívánja a szexet.Mindig fáradságra, fejfájásra vagy éppen mikor mire hivatkozik.Talán én ezt el is fogadnám, mert ő is dolgozik mint bárki más, amitől el fáradhat és otthon is várja utána a házi munka.Sosem voltam gyanakvó, féltékeny típus.Mostanság még is hatalmába kerített a gyanakvás. Mivel már jó pár szakításom volt régen hűtlenség miatt,úgy érzem nagy tapasztalatom van abban h mik a hűtlenség jelei.Ő nála úgy érzem az a gyanús, h olyan szokásokat vett fel ami addig nem volt rá jellemző. Pl amióta együtt vagyunk sosem festette ki a szemét, mostanság igen.Fogfehérítést és fog kőeltávolítást csináltatott, új ruhákat vesz stb. Amikor azt mondja h fáradt pont az ellenkezőjét látni rajta, a szeme csillog az arca friss.Néha kimaradozik. Próbáltam beszélni vele de csak legyint egyet, majd néz rám a boci szemeivel, majd megsimogat,azt mondja hogy beképzelem magamnak és rögtön témát vált,vagy éppen támadásba lendül és hangoztatja a hibáimat. De az a simogatás ridegnek és nem érzelemből jövő simogatásnak tűnik.Egyszóval színészi alakításból Jászai Mari díjas. És én ezeket el is hinném neki csak ott vannak azok a bizonyos említett jelek.Ha már nem szeret és van valaki más neki, akkor miért nem tudja ezt velem ember módjára megbeszélni?Mi a célja ? Miért nem tiszteli bennem a férjét? Miért aláz meg?Vagy esetleg arról lehet szó h valaki testileg jobban ki tudja elégíteni mint én?Meddig normális dolog így elmenni?

    • Habis Melinda

      Kedves László!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az érzései (hogy több figyelmet és szexet szeretne) jogosak és a feleségének kezdenie kellene velük valamit. Ne hagyja, hogy lerázza Önt, kérjenek párterápiás segítséget az eltérő(?) igények összeegyeztetéséhez, kimondatlan problémák átbeszéléséhez. Ha jól működik a kommunikáció a partnerek egymás testi igényeit is könnyebben ki tudják elégíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Anett

    Üdvözlöm!
    Pánikbetegségben szeretnék segítséget kérni,illetve egy ideje olyan problémám is van hogy mikor ébren vagyok,akkor is olyan mintha álmodnék.Nagyon nehéz ezzel együtt élnem,ráadásul itthon vagyok a 10 hónapos kisfiammal,így még rosszabb,félek hogy egyszer baj történik.
    Köszönettel: Anett

    • Habis Melinda

      Kedves Anett!

      Azt javaslom, hogy mielőbb keresse fel a kezelőorvosát és számoljon be neki az legfrissebb tüneteiről (az anyaság más lelki problémákat is kihozhat). A lelki egyesúlya visszanyeréséhez pedig vegyen igénybe pszichoterápiás kezelést is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kitti

    Üdvözlöm! Azt szeretném tudni, min kellene változtatnom ahhoz, hogy a többéves házasságom gyerekek mellett hasonló legyen a régihez. 10 éve vagyok együtt a férjemmel, akire felnézek, nagyon jó embernek tartom, noha meg vannak a maga apró hibái (amiket elfogadtam), jó férjnek és apának tartom. Szeret engem és a gyerekeinket, meg is becsül minket, odafigyel ránk. Kis zökkenők voltak, de úgy gondolom ez egy jó párkapcsolat. A problémát határozottan nem ő okozza. Szerelmes már nem vagyok, tudom, hogy a párkapcsolat az idő előrehaladtával átalakul. Szeretem őt, ez a szeretet igen erős, de nem olyan, mint kellene. Fontos ember számomra, akit becsülök, de a testközelsége iránti vágyam nagyon lecsökkent. Ez engem nagyon zavar és persze ő is észrevette. Nem hirtelen történt ez, fokozatosan. Nem csak a szexben nyilvánul ez meg, ölelésre sem vágyom. Pedig ketten nagyon jól összepaszoltunk/passzolunk, ha meg van a vágy. Hozzátenném, hogy a határozottságom és önállóságom miatt simogatásra, ölelgetésre sosem volt olyan nagy igényem, de régen tőle minden érintés jól esett, nagyon szerettem. Most valahogy nem érzek semmit és rossz, hogy nem tudom, mit kellene ez ellen tennem. Mert egy szeretnivaló emberről beszélünk, aki megérdemelné és bűntudatom van emiatt. Ezzel párhuzamosan a gyerekeinknek viszont rengeteg szeretetet adok testileg-lelkileg, ami szívből jön. Ezt hiányolom az ő irányába. A kapcsolatunk nem romlott meg, mindent megbeszélünk, jut idő egymásra, kettesben lenni olykor, mindketten aktívan sportolunk is, egészségesen táplálkozunk és odafigyelünk magunkra. Külsőleg pontosan ugyanannyira tetszik, mint régen, nem is nagyon tudnék nála vonzóbb férfit a környezetemben. Harmadik szóba se jöhetne, sosem kacsingatnánk félre. Valami belőlem tűnt el és szeretném visszahozni. Emiatt kérném a tanácsát köszönettel.

    • Habis Melinda

      Kedves Kitti!

      Levele alapján azt gondolom, hogy önismereti munka segítségével lehetne megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy mi történt a kapcsolatukban, mitől csökkent le a férje felé az intimitással kapcsolatos igénye. Egy kívülálló nem tudhatja ezt, Ön viszont rájöhet egy pici segítséggel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. kíra

    Kedves Doktornő!
    12 éves vagyok és apukám meghalt tavaly augusztusban,és nem tudom elengedni. Sajnos annyira kihat rám ez a tragédia hogy minden nap stresszelek,és mindenkivel nagyon gonosz vagyok és nem úgy válaszolok ahogy kellene. Mindig magamat hibáztatom amiért meghalt apukám mert nem foglalkoztam vele. Nem úgy bántam vele mint ahogy egy apulával kell. Sokszor bele gondolok hogy mi lett volna ha úgy viselkedek vele ahogy kell és nem költöztünk volna el tőle akkor még mindig élne-e. Minden nap bocsánatot kérek, szinte minden nap kimegyünk a temetőbe. Minden nap csak sírok órákon át. Sajnos már abba is bele gondoltam hogy utána megyek. És azért írtam őnnek hogy segítsen ebben. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kíra!

      Megértem, hogy nagyon megviselte az édesapja halála. Azt javasolom, mindenképpen szóljon az édesanyának az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól, kérjenek pszichoterápiás támogatást a ragédia feldolgozásához. Sürgős esetben pedig hívja a 116-123-as lelki eslősegély telefonvonalat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G. Johanna

    Minek van az hogy túl hamar bizok meg az emberekben és elkezdek kotodni hozzájuk ,függetlenül attól hogy lány vagy fiu..a végén meg mindig En vagyok aki pofára esik merrt többet várt a másiktól ..

    • Habis Melinda

      Kedves Johanna!

      Erre a kérdésre önismereti munkával lehetne megadni a hiteles választ. Azért néhány gyakori lehetsőget felsorolok. Példul ha az ember nagyon vágyik a szeretetre, könnyen belesordódhat szerencsétlen kapcsolatokba. Ha nem elég jó az emberismeretünk (ennek is az önismeret az alapja) akkor észervétlenül félreértünk dolgokat. Hehetséges ok továbbá, nagyon szívesen adunk és azt tanultuk otthon, hogy ne várjunk el cserébe semmit.
      A változtatáshoz az okok tudatosítsa legtöbbször nem elegendő, érzelmi munkát azonban csak négyszemközt lehet végezni. Ezért azt javaslom hogy keressen fel pszichológust, vagy dolgozzon velem az önismeretén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • D. Bertalan

    Azt szeretném kérdezni, hogy miért érzek hirtelen pillanatnyi kétségbeesést, és depresszió szerű nyomottságot attól hogy egy nagyon jó lány barátom (én fiú vagyok) összejött valakivel?
    Nem volt köztünk semmi, csak barátok voltunk, néha lógtunk együtt de most mégis ha meglátom azzal akivel összejött, tisztára görcsberándul a gyomrom, és letörtséget érzek. Mit tehetek ez ellen, mi az amit nem jól látok, miért történik ez velem?

    • Habis Melinda

      Kedves Bertalan!

      Hogy miért érzi ezt, arra önismereti munkával lehetne rájönni. Ön vágyik párkapcsolatra? Várhatóan milyen hatással lesz a barátságukra, hogy a lány összejött valakivel? Önben milyen érzelmek kavarognak a lánnyel kapcsolatban?

      Ha szeretne ezenek négyszemközt elgondolkodni, kérem vegye fel velem a kapcsoaltot elérhetőségeim valamelyikén.
      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csicsóka

    Kedves Doktornő!

    Párommal lassan 2 éve élünk együtt, velünk él a kamasz gyermeke. Alapvetően hamronikus a mozaik családunk, jól kijövünk mind. Az anyai szerepkörtől igyekszem távol tartani magam, és megtartani egy baráti plusz személyt a gyermek életében akire ugyanúgy számíthat, mint az édesapjára. Persze vannak hullámvölgyek mint mindenhol, de komoly probléma nincs szerencsére. A kassza teljes mértékben közös, mind a bevételek, mind a kiadások. Ebből adódóan rengeteg lemondással és energia ráfordítással járnak mindennapjaim, mert sajnos irreális igényei vannak a gyermeknek, de igyekszünk mindent megadni egészséges kereteken belül. Mostanában egyre többször előfordul, hogy ha van saját kiadásom, morog miatta, ami számomra azért bántó, mert egy idegen ember vagyok saját keresettel és igenis vehetek néha magamnak ezt-azt és nem vagyok köteles miatta mindenről lemondani, ennek ellenére jószivvel magamtól megteszem. Ugy gondolom, hogy szerencsés a természetem a gondoskodo mivoltja okán, csak lassan kezdem ugy érezni, hogy nem plusz amit nyújtok, hanem egy minimum elvárás. Ugyértem természetes az hogy a napi 8-10-14 óra munka után étrend szerint napi 5 étkezést megoldjak nap mint nap, amit fel is szolgáljak mostmár mert így kényelmes, tiszta ruhák-tiszta otthon, fáradt nem lehetek mert mégis miben, a fizetésem meg le lehet adni az extra igényekre és cserébe örüljek, hogy együtt élhetünk. Igényem ne legyen semmire, mert annyival kevesebb jut, ha meg valami nem tetszik akkor azt tartsam meg magamnak, mert ha szóvá teszem jön a sértettség meg hogy “sok” vagyok. Értem én a kamaszkort, voltam venne én is. Azt is értem, hogy a mozaik család kialakulásával már nemcsak róla szól minden és még ott a féltékenység. Igyekeztem mindig normálisan viszonyulni, a párommal beszéltük meg inkább négyszemközt ezeket a dolgokat. Csak a lelkem nehéz és egyre inkább forrnak bennem az indulatok, de szeretném helyesen kezelni a problémát. Tanácsolják sokan a különkasszát. Én azt egy rideg megoldásnak találom, amivel nem tudok azonosulni. Mit javasol, hogyan tegyem rendbe magamban az érzéseket?
    Előre is köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Csicsóka!

      Megértem, hogy forrnak Önben az indualtok. Javslom, hogy a párjával beszéléjenek a nehézségekről minél többet a megoldásra fókuszálva. Mozaikcsaládban élni mindegyik fél számára megterhelő, fokozott rugalmasságot és folyamatos kommunikációt igényel. ha úgy érzi, a négyszemközti beszélgetés nem elegendő, párterápia igénybevétele javasolt. A kamasz gyermek nevelése ugyanis mindenképpen erős párkapcsolatot igényel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Robert

    Kedves Doktorno!

    Olyan Problemaval kuszkodom, vagyis szorongassal ami a parommal kapcsolatos, folyamatos szorongas van bennem amikor mas ferfiakkal talalkozik ( uzleti targyalasok, barati-talalkozok…), nagyon kelemetlen erzes, regebben is tapasztaltam ezt mas kapcsolatomban de ilyen intenziven es hosszan meg nem.
    Kernem a segitseget amennyiben lehetseges.
    Elore is koszonom
    Tisztelettel

    • Habis Melinda

      Kedves Robert!

      Szerintem érdemes volna önismereti munkával átgondolni, milyen emlékek, gondolatok állhatnak összefüggésben a szorongásaival a találkozók kapcsán. Ha igényli, négyszemközti keretek közt szívesen leszek partnere az átgondolásban.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő,

    29éves férfi vagyok,7 éve vagyok a párommal,4éve vagyunk házasok és van egy 3 éves kislányunk.A problémám az,hogy kb2-3 éve egyre jobban távolodik tőlem.mostanra oda jutott a dolog,hogy 2 havonta van szex (az is olyan hogy én kell csináljak mindent…van ,hogy hozzám sem ér),mert unja hallgatni,hogy állandóan felhozom,jelét nem mutatja,hogy szeret..nem érzem,hogy fontos vagyok neki.3 hónapja kiköltöztünk Németországba,nyelvet tudja és nagyon jó munkálya van.Én keveset beszélek emiatt még nem sikerűlt munkát találnom.Ha megkérdezem mi baja velem nem mond semmit de a barátnőjének elmondja,hogy nem vagyok képes megtanulni németűl,(magamtól,mert külön órákra nincs pénz)hogy dolgozni menjek.a barátnőinek csak a hibáimrol beszél,a sajátjait ugy adja elő,hogy a 90%-a hiányzik annak amit csinált..például 1 éve megcsalt egy 19 éves sráccal (párom 25) de a barátnői csak annyit tudnak,hogy a fiu udvarolt neki és semmi nem történt, holott konkrétan tudok mindent.A gyerek miatt ugy éreztem mindenkinek jár még egy esély.A telefonját eldugja,lekódolja..ő bármikor belenézhet az enyémbe.Úgy élek vele,mint egy lakótárssal,és nem birom így tovább bármennyire is szeretem őket.Úgy érzem tul fiatal vagyok még,hogy ilyen életet éljek,de nem tudok vele mit kezdeni.Ha megszeretnèm vele beszélnj,hogy mégis mi az oka a folytonos “most hagyjál” választ kapom.Évekig türelmes voltam,nem iszok vagy járok el,itthon minden házimunkát elvégzek,vacsorával várom,mégis én vagyok a rossz és minden szempontból elvagyok hanyagolva.Olyan az egész,mintha csak szüksége lenne rám,hogy a gyerekkel legyek,hogy tudjon dolgozni járni.Nekem feleség kell,nem lakótárs.Ha elmondom neki,hogy nem birom így tovább és szeretnék elválni (nem szeretnék,de jó lett volna ha ettől észbe kap) nem veszi komolyan.Nem tudom már mit kezdjek ezzel az egésszel.Nem hagynám el őket,de ezt nem birom már tovább.
    Várom mielőbbi válaszát.
    Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem érthető, hogy besokallt és nem is biztatnám arra, hogy tűrjön tovább. A párkapcsolati problémáik mindenképpen megoldás után kiáltanak. Javaslom, hogy hozza fel, menjenek el párterápiára, hiszen úgy néz ki otthon a párja elzárkózik a megbeszéléstől. Ráadásul az sem előre felé mutat, hogy a nehézségekben csakis az Ön szerepét látja. Egy párkapcsolatban mindig két fél van, amit nem szabad elfelejteni és hibáztatás helyett érdemes a megoldásokat keresni a problémákra. A kedvese elhidegülésének is kell, hogy legyen valamilyen oka, melyet elképzelhető, hogy Ő maga sem tudna megfogalmazni. Professzionális segítséggel azonban sikerülhet helyre tenniük a szexuális és az egyéb problémákat is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Kinga

    Jó napot kívánok. Én egy 24 éves édesanya vagyok. Kisfiam 10 hónapos. A férjem 32 éves. A férjemet 4 éve ismerem meg. Első látásra bele szerettem a gyermekünk születéséig úgy érzem kitűnően tudtunk együtt működni. Sokat -beszélgetünk és szeretetben vártuk a picit. A gyerek születése után minden meg változott úgy érzem. Az egykori őszinte partnerem akibe beleszerettem mind ha rosszul ismertem volna meg. Nagyon sok nézeteltérés van köztünk. Úgy érzem el tünk a kapcsolatunkból a szeretet és ami a legfontosabb a tisztelet. Nagyon érzem minden pillanatban hogy nem tisztel engem. Nem halgat meg és nem ért meg. Nem is akar. A külsőségekre hajt a látszat és a barátok a fontos számára. Én nem ilyen életre vágytam. Mindig engem hibáztat mindenért. Kint élünk németországban. Igazából nekem minden rokonom othon van és nagyon sokat vagyok egyedül. Nagyon magányosnak érzem magam ebben a kapcsolatban. Úgy érzem hamarosan változtatni fogok és kilépek belőle, csak nagyon félek hogy meg bánnom, és hogy a kisfiam látja majd a kárát. Mit gondol változhat az élet helyezetünk? Egyszer voltam együtt a férjemmel a gyerek születése után, nem igényli.. Nagyon tanácstalan vagyok köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Kinga!

      Levele alapján azt gondolom, hogy mielőbb bármilyen döntésre szánná el magát, érdemes alaposan átgondolnia azt, mi miért történt a kapcsolatukban. Amennyiben megoldható, párterápia igénybe vételét javaslom, mert ahogy írta is, a mostani helyzet senki számára sem kedvező. A párterápiát többnyire rendszer-szemléletben tartják, amelynek lényege hogy nincsenek hibások, vagy felelősök, hanem kölcsönhatások vannak a párkapcsolatunkban, melyek megérthetők és megváltoztathatók.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Rituska

    Van egy testverem aki azt hiszi hogy egy rendorrel beszelget mailben meg valaki bedrogozza meg elektronikus polarral iranyitjak. Ma beengedett a mailjebe es ugy nez ki maganak irkal.Erdeklodni szeretnek esetleg mi lehet a baja. Milyen pszichikai betegsege lehet es kezelheto e.Orvoshoz nem akar sajnos menni mert o maga szerint nem beteg

    • Habis Melinda

      Kedves Rituska!

      Sajnos nem ritka, hogy hiányzik valakiből a betegségbelátás. Ebben az esetben azonban azt gondolom hogy szükséges tájékoztatni a háziorvost és szakszerű segítséget kérni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. László ifj.

    Kedves Doktornő!
    A menyasszonyom szakított velem 8 év után. Nem volt megcsalás, bántás. Voltak viták, mint mindenhol, de azok sem durvák. És ebből sem volt sok. Bennem is megvan a hiba, ezt el is ismertem. Azzal indokolta, hogy elmúlt, meg hogy sok voltam már neki. Most ott tartunk, hogy nem is köszön, elfordul ha meglát. Nem tudom, hogy tényleg utál vagy inkább női büszkeség. (Itt elnézést kérek a hölgyektől). Három hónapja szakított. De még mindig szeretem, és nem tudom, és nem is szeretném megközelíteni, mert nem szeretném zaklatni. Továbbá a legjobb barátnője zsigerből utál engem (és megtudtam, hogy egy ideje folyamatosan ellenem hangolta). Emiatt kiestem a baráti körből is. Az ex barátnőm maradt benne, úgy, hogy általam került be ebbe a társaságba.
    3 üzenetet írtam, hogy tudnánk-e beszélni. Nem válaszolt egyszer sem. Egyszerűen tehetetlen vagyok, pedig nagyon szeretem. Még ezek ellenére is. (Lett volna lehetőségem egy randira, de lemondtam, mert annyira bizalmatlan lettem, hogy nem szeretnék megint csalódni.)
    Köszönöm a segítséget.

    • Habis Melinda

      Kedves László!

      Levele alapján két dolgot emelnék ki. Az egyik, hogy érthető módon nagyon fáj Önnek a szakítás, aminek feldolgozásához érdemes volna önismereti munkát kezdenie. Ennek segítségével megértheti, milyen folyamatok vezettek az elválásukhoz és felkészülhet érzelmileg egy következő párkapcsolatra (hogy abban ne kövessenek el hasonló hibákat). Bár mindannyian csalódunk, a szakítás egy kapcsolatban korántsem törvényszerű.
      A másik, hogy a baráti kapcsolatoknak nem kellene az elválásuk miatt megszakadnia. Talán érdemes volna beszélnie a barátaival, hogy tisztázódjon, miért haragszanak most Önre.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • ...

    Közös gyermekünk megszületése óta, (de már a terhesség alatt is,) azt érzem, hogy kevés köztünk az intimitás, a szex, jóformán semmi. Ennek hiányát én (a lány) érzem nagyon és vágynék arra, hogy kapjak egy kicsit több odafigyelést, gyengédséget, bókot, cirógatást, női mivoltomban való megerősítést, a szerelmes/szerető pár érzésést és nem csak az anya, a háziasszony szerepét. Ezt többször is szóvá tettem, ilyenkor még távolabb kerül a párom. Korábban, de most is, más dolgokat mindent meg tudunk beszélni, ezt miért csak én érzem gáznak?
    A hobbija egyre fontosabb, a munka is, itthon a gyerek az első meg az alvás/pihenés. Nem hiszem, hogy megcsal, de ettől függetlenül nagyon rosszul esik a helyzet. Én is fáradt vagyok, de azt gondolom, erre kell időt szakítani, ahogy a gyerek előtt is tudtunk hajnali kettőkor is…
    Jelenleg második gyermekünkkel vagyok terhes és megint nullára redukálódott az intimitásunk. Rettentően hiányzik, hogy ebben a hormonálisan is komplikált helyzetben, az anyaságban, még jobban támogasson, kiemelje a nőiességem, a létezésem fontosságát, a szeretetét.
    Teljesen tanácstalan vagyok. Úgy érzem, hogy ha tovább “erőltetem”, akkor még távolabb kerül, ha meg sem említem, akkor meg én kattanok be és nem bírom sokáig. Említettem egyszer pszichológusi segítség kérését, de teljes mértékben elutasította.
    komolyan, nem állandóan szexelni szeretnék, csak gondoskodó törődést, szeretet és vágy kimutatását, hogy még mindig az vagyok, akibe beleszeretet és nem csak egy gyerekgyáros nő a sok közül.
    Ez itt már el van már rontva vagy van még kiút? segítség

    • Habis Melinda

      Kedves …!

      Levele alapján azt gondolom, hogy párterápiás segítséget kellene kérniük, hogy közösen átgondolható legyen, mi változott a kapcsolatukban. Hogyan lehetne a szexuális vágyat ismét felélénkíteni? Ha ez esetleg átmenetileg nem megy, akkor milyen módon lehet az intimitást visszacsempézni a kapcsolatukba?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    magdi.Mi lehet az oka hogy a 65 éves barátom tart a 40 éves lányától.Lehet e kezelni a függöségét.Járjon e terepautához.Üdvözlettel

    • Habis Melinda

      Kedves Magdi!

      Ha felmerült az igény a pszichoterápiára, akkor szerintem érdemes belevágni. A családi kapcsolatok átlátásában és rendezésében segíthet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Julia T.

    Tisztelt Doktornő! Szeretnék valamilyen útmutatást, tanácsot kérni Öntől, véleményt, hogy mi a baj velem.
    Megrekedt az életem (őszintén szólva sosem kezdődött el igazán), fogalmam sincs, merre menjek, mit kezdjek magammal. 32 éves vagyok (munkanélküli egy JNSZ megyei kisvárosban, szülőkkel élek, introvertált, szorongó), már nem számítok nagy dolgokra. Gyerekkorom óta a rajzolás érdekelt, és ezen a pályán indultam el, szakmát szereztem, de Magyarországon nem lehet belőle megélni, ráadásul én sem voltam kiemelkedő tehetség, és ez egyre jobban elvette a kedvem. Volt 1-2 ilyen jellegű munkám, de a legutolsó után feladtam. Szerintem borzasztóak lettek az elkészített illusztrációim. Már nem rajzolok. Nincs sem kedvem, sem ötletem, és úgy érzem már felesleges megpróbálni tovább fejleszteni a tudásom.
    A rajzolás mellett viszont rengeteg más dolog is érdekelt, de mindig csak egy ideig. Biológia, informatika, csillagászat, zene, stb., bármelyik témába képes voltam belemerülni és hónapokig csak azzal foglalkozni, de aztán mindig meguntam őket, és tovább léptem egy új témára, s közben arról álmodoztam, hogy sikeres leszek bennük, nyomot hagyok, és az emberek ismerni fogják a nevem. Mindig is sikeres akartam lenni valamiben, de sosem tudtam igazán, hogy miben, igazi életcélom nem volt, csak a siker. Viszont tudtam, hogy így sosem leszek jó igazán semmiben, és emiatt utáltam is magam. Tudtam, ez az állandó csapongás nem vezet sehová. És így is lett.
    Ma már ott tartok, hogy ha érdekel is valami, csak 1-2 napig tart, maximum 1 hétig és utána megunom, ezért hát nem is fogok bele semmibe. Nem álmodozom többé, nem bízom a jobb jövőben. Ráadásul buta is vagyok, mindig is az voltam, szóval hiába kezd el érdekelni mondjuk a programozás, feladom, mert tudom, hogy kevés vagyok hozzá.
    Tudom, hogy részben az én hibám. Nem vagyok kitartó, de ilyen csapongó érdeklődés és alacsony intelligencia mellett hogy lehetnék? A butaságomon pedig szinte folyamatosan próbálok változtatni, mindenféle fejtörő játékot végzek naponta, rendszeresen olvasok, stb., de minden hiába. Ráadásul 30 éves koromban derült ki, hogy Hashimoto-s vagyok, és érzem is, az agyam még rosszabb, mint amilyen volt, és ez szinte megőrjít. A butaságom szinte jobban zavar, mint az, hogy nincs célom.
    Gyakran gondolok az öngyilkosságra, már el is terveztem, hogy hol és hogyan akarom bevégezni. Mindig is gondoltam erre, talán az anyai ágon öröklődő ideggyengeség az oka, vagy a neveltetésem (a gyermekkorom nem mondható boldognak és kiegyensúlyozottnak).
    Szeretném megkérdezni, hogy ezekben a problémákban tud-e pszichológus segíteni, vagy esetleg nekem kellene tennem valamit, hogy rájöjjek a megoldásra, és végre elmúljon a zavarodottság? Terápiára szorulok? Arra is gondoltam, hogy túl sokat akarok, és a rengeteg álmodozás tévútra vitt, és csak össze kellene szednem magam, abba hagyni a nyavalygást, elfogadnom, hogy nekem nem jutnak nagy tettek, nincsenek meg a képességeim és nem marad más választás, csak a rabszolga munka egy gyártósoron (a felsőoktatásban sosem gondolkodtam az eszem-vagyis annak hiánya-miatt).
    Igazából nem is tudom, milyen választ várok erre az üzenetre. De muszáj voltam megosztani ezt egy szakemberrel is, nem csak a barátaimmal. Ön talán tud segíteni abban, hogy merre induljak. Pszichológus sajnos nincs a városomban, a szomszéd városban van egy kórház pszichiátriával, de úgy hiszem, arra még nincs szükségem.
    Előre is köszönöm a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Júlia!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás segítséget kérnie a szorongásai miatt. Az útkeresés is sokkal könnyebb lenne, ha professzionális segítő “kísérete” mellett csinálná. Emellett kiemelten fontos volna a saját magáról alkotott képét helyre tenni (önbizalom), mert ez alapvetően meghatározza nem csak a közérzetét, hanem azt is hogy kilátástalannak látja a helyzetet, megmarad az álmodozás, vagy a néhány hét alatt elhaló próbálkozások szintjén. TB alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban talál pszichológust. Nem kell megijednie a kórházi keretektől, a legtöbb pszichológus nagyon emberséges, nem a diagnosztikai kategóriákat nézi, hanem hogy hogyan tudná a hozzá érkező klienst legjobban megtámogatni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Erika

    Tisztelt Doktornő!

    Érdekes dolgokat veszek észre egy ismerősömnél. Bármit vásárol, mindenen túl ad, semmi nem felel meg idővel számára. Legyen az kisebb tárgy, vagy egy autó…mindenben hibát talál előbb – utóbb..
    Egyedül él, tehát a párjain is talál hibát, senki és semmi nem jó neki idővel, se tárgy se ember se munkahely.
    Mintha szabadulni akarna mindentől mindenkitől, de utána hamarosan keresgél ujra és ujra..
    Szerintem ez tuti valamilyen betegség..
    Ezt lehetne e orvosolni valamivel?

    Köszönettel: Erika

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Az, hogy valakinek nem sikerülnek a párkapcsolatai, vagy gyakran vált munkahelyet az sok tényező miatt lehet, nem gondolom hogy kizárólag az újdonságkereséssel függne össze. Az általunk tudattalanul követett kapcsolati és viszonyulási minták igen összetettek, de kitartó önismereti munkával felismerhetők. A változtatásnak is ez az első lépése.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • anonim

    Jó napot. segítségre lenne szükségem. 2 éve belépett egy férfi az életemben (munkatársam).eleinte nem volt semmi de mára nagyon beleszerettem és nem tudom hogy mit tegyek. ő rajta is látok valamit pl: folyamatosan néz szemezünk percekig csak nézzük egymást…. keres a tekintetével aranyos kedves velem. mostanában kerül nem jön oda beszélgetni zavarban van a jelenlétemben de ugyanugy figyel les nézzük egymást de ha véletlen oda jön mintha nem is ismernénk egymást.távolságtartó ha mással van rám se mer nézni de ha magában teljesen más… miért??,, emlitenem kell sajnos hogy mind 2 kapcsolatban vagyunk ő nős is de nem boldog házasságban él csak a gyerekek miatt….2 éve huzódik ez köztünk…. már lassan minden munkatársam észre vette és jelezte hogy látja rajtunk a vonzódást hogy van valami köztünk… de nem lép? vagy lépjek én -? mit akar tőle? egyszer mondta h fél hogy elcsábitom ezért nem mer lépni ? kérem segitsen… köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy vágyna rá, hogy ez a kapcsolat a munkatársával komolyabb legyen. Érdemes azonban tudnia, hogy egy munkahelyi flörtből ritkán lesz tartós párkapcsolat, főleg ha mindkét félnek van már valakije. A vonzalom tehát önmagában nem elég. Önismereti munka megezdését javasolnám, hogy ennek segítségével alaposabban végiggondolhassa, mi tetszett meg ebben a férfiban Önnek, a párkapcsolatában mire vágyna? Mi az, ami nem működik megfelőképpen, ebben Önnek mi a szerepe?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Marika

    Kedves doktornő !

    20 éves vagyok. 3 eve párkapcsolatban élek, de ebből a három évből talán egy olyan év volt amikor tényleg azt éreztem hogy a barátom szeret és foglalkozik velem. Van autoja , nem messze dolgozik hozzam csupán 15km-re és mégis keveset talalkozunk , van olyan hogy egy héten 1x. Három héten keresztül hétvégén ki sem jött hozzam. Ő ezt arra fogja hogy fáradt, meg hogy otthon is szeretne lenne. Vannak olyan esetek is hogyha pl lenyírja a füvet délután 5re már nem jön ki hozzam hiába meg van beszélve , mert ő fáradt pedig szerintem itt is tudna pihenni velem és legalább együtt lennenk. De inkább átrakja egy másik napra a találkozást. Másik nagy probléma ezzel a kapcsolattal, hogy egyszerűen nem akarja megismerni a barátaimat… pedig születésnapokra, bogracsolasokra is megvolt már hívva de mindig talál valami kifogást miért nem ér rá. Sőt ha én el szeretnek menni valahova szórakozni nem jön velem , mert csak az ő barátaival erzi jól magát ( ezt a szemembe is megmondta már burkoltan) De mindezek ellenere szeretem őt és tudom ő is szeret, csak nem eléggé.
    Mint említettem nem jár velem bulizni, így multheten sem tartott velem ahol összefutottam egy régi ismerősömmel, akivel régen volt köztünk érzelem. Nagyon sokat beszélgettünk, éreztem a törődést és bevallotta meg mindig gondol rám . Azóta teljesen fel forgatta az elétem … nagyon sokat gondolok erre a fiúra. Minden nap ír , érdeklődik utánam és minden nap találkozni akar velem. Elkezdtem érezni iránta… talán azért mert többet foglalkozik velem. Mindennek a tetejeben nem ez az első alkalom mikor felbukkan az életemben és megkérdőjelezi a kapcsolatom. Hiszen ha beszélünk azt erzem hogy teljesen úgy gondolkodik mint én, jövőről is hasonló az elképzelése mint nekem ellentétben a barátommal.
    Nem tudom mi tevő legyek most. Doktornőtől segítséget szeretnék kérni , hogy tanácsával segítsen rajtam, hogy ebből a helyzetből miképp másszak ki!!

    • Habis Melinda

      Kedves Marika!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdems volna elgondolkodnia azon, miért vonzza Önt ennyire, ha a másik ugyan azt gondolja, amit Ön. Mi fogja meg Önt ebben a férfiban, hogy képes újra meg újra felkelteni az Ön érzelmeit. A párkapcsolatában milyen dolgoktól változtak meg az Ön érzései? Az elején miből érezte, hogy szereti a partnere és mi változott? Ha igényli, hogy négyszemközt beszélgessünk ezekről a témákról, szeretné mélyteni az önismeretét, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Adrienn N.

    Kedves Doktornő!

    Véleményt szeretnék kérni, tanácstalan vagyok. Röviden: távkapcsolatban éltem a párommal, mert nem vállalta hogy kijön velem külföldre, itthoni kötöttségei és a kockázatvállalástól való félelme miatt. Amikor elvállaltam a külföldi munkám még nem voltunk együtt, így ezt a döntésemet még előtte hoztam meg, visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam. 3,5 évig sikeresen fenntartottuk a távkapcsolatot, látogattuk egymást, napi kapcsolatban álltunk. Boldog szenvedélyes kapcsolat volt, külső szemmel nézve is. Minden szempontból tökéletesek voltunk egymásnak, nagyon kötődtünk egymáshoz, de mindig ott lebegett a találkozások során a közeli elválás gondolata. Aztán jöttek a problémák, én elvárásokat kezdtem támasztani felé, elégedetlen voltam a helyzettel és nem tudtam elfogadni, hogy nem tudjuk megoldani. Őt és magam is hibáztattam, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Nekem nehéz volt a magánnyal megküzdenem, elszigetelten éreztem magam, nem voltak értékelhető emberi kapcsolataim, és a munkában is nagy volt a nyomás rajtam. Megkeseredetté váltam, dühös voltam az egész világra. Őt pedig eltaszítottam magamtól az örökös elégedetlenségemmel, egyre inkább eltávolodott tőlem. Pedig már megvolt a terv, hogy amint a szerződésem lejár hazaköltözöm, már lakást és munkát kerestem. Ám mindez őt megijesztette és még inkább eltávolodott tőlem érzelmileg. Bizonytalanná vált, nem tudta hogy akar-e tőlem valamit, de elszakadni sem tudott tőlem. Kettőssé vált a viselkedése, egyszer pozitív jeleket küldött, hogy ha hazamegyek újra együtt lehetünk, máskor pedig teljesen hideg volt. Aztán kiderült, hogy viszonyba kezdett valakivel, ám ezt eltitkolta előlem hónapokon át, továbbra is kétértelmű jeleket küldve felém. Ekkor már csak pár hónap volt hátra, hogy együtt lehessünk. Elmondása szerint nem akart bántani, de közben tudta, hogy újra akartam vele kezdeni, és hogy szeretem. Teljesen összetörtem, átverve érzem magam, úgy érzem elvette az utolsó esélyünket is. A véleményére lennék kíváncsi, hogy adjunk-e a kapcsolatnak egy új esélyt amint valóban lehetőségünk lesz együtt lenni, vagy engedjem őt el? Hiszen az én hibám is volt hogy ide jutottunk, és ő valóban kitartott mellettem ennyi időn át, de úgy érzem elvesztettem benne a bizalmam. Nehezen éltem meg hogy érzelmileg egyoldalúvá vált a kapcsolatunk, de a remény még mindig bennünk volt. Nagyon sokat küzdöttünk egymásért, nem tudom elfogadni hogy mindez a semmiért volt. Ön szerint egy kötelékfóbiás emberrel van dolgom, aki nem fog megváltozni, vagy a bizalom újraépíthető, ha mindketten vállaljuk a saját felelősségünket? Köszönöm a válaszát! Adrienn

    • Habis Melinda

      Kedves Adrienn!

      Szerintem az Ön érzései kell, hogy választ adjanak a levelében feltett kérdésre. Ha vágyik még erre a kapcsoaltra, akkor érdemes mindent megtenni érte, hogy esélyük legyen erre. Akárhogy is dönt, javaslom, hogy önismereti munkával gondolja át, milyen kölcsönhatások játszottak szerepet az érzelmi eltávolodásukban. A hibánikat a legtöbb esetben ki lehet szerencsérte javítani és ha mégsem, akkor ezekből tanulni tudunk…

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Laura

    Üdvözlöm!

    A barátommal már fél éve együtt lakunk,viszont nem rég bevallotta hogy már nem szerelmes belém de szeret még. (ilyen tényleg van?)Viszont mellesleg nálam nem múlt el ez az érzés.
    Most külön töltöttünk egy hetet
    es fantasztikus volt mint ha előszöször találkoztunk volna.
    A kérdésem az lenne hogy mi tévő lehetnék hogyan érjem el hogy ujra felszikrázzon az a láng és vágy?
    Előre is köszönöm a válaszát.
    Szép napot!

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Egy párkapcsolatot sokminden tud működtetni, nem csak a láng tarthatja össze. A párját nyomasztja, hogy megváltoztak az érzései? Ő ragaszkodna annyira a visszatérésükhöz, vagy Önnek fontos ez? Történt valami, amivel össze tudja kapcsolni ezt a változást?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Renáta

    Kedves Melinda! Kislányom 2-os iskolás és az egyik osztálytársa kinézte magának és folyton piszkálja. Másokat is erre buzdít. Bár nem “elveszett gyerek” a lányom és lehet, hogy tud undok lenni ezzel a kislánnyal, de egyre többször panaszkodik a piszkálás miatt és egyre többször sír is miatta. Mit tudok tenni? Hogyan tudok neki segíteni? Előre is nagyon köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Renáta!

      Azt javaslom, hogy alaposan kérdezze ki a lányát, hogy hogyan zajlanak ezek a piszkálódások (hioszen a konfliktusok és a negatív érzések természetesek, nem kell szégyellnünk őket) és tisztázza a gyermekével ebben a saját szerepét. Ha azt látja, hogy az osztálytársa szándékosan piszkálja a gyermekát, akkor első körben érdemes volna a gyermek anyjával beszélnie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Pszichológus!
    Azt hiszem parkapcsolatfüggő vagyok. Több mint 7 éve ugrálok egyik kapcsolatból a másikba. Az elmúlt évben már egyre rövidebbek ezek a kapcsolatok. Úgy érzem nem kapok elég figyelmet a páromtól, elhanyagolnak, miközben én mindent megadnék a másikért. Amikor ezt szóvá teszem vagy megkapom, hogy túl sokat akarok vagy hogy jobbat érdemlek. Nem tudok nemet mondani és ha végül eldöntöm, hogy ott hagyom az illetőt, az felér az elvonási tünetekkel. Amúgy szeretek egyedül lenni, elfoglalom magam, de párkapcsolat nélkül nagyon nehéz. Van erre valami megoldás?
    Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Igen, önismereti munkával kellene megérteni, hogyan gyökerezik az Ön személyes múltjában az, hogy ennyire ragaszkodik az aktuális párjához. Honnan ered, hogy maximális figyelemre és törődésre vágyik tőle? Elképzelhető, hogy valamilyen korábbi trauma miatt érzi ezt és ennek feldolgozása elégséges lesz ahhoz, hogy párkapcsoaltát kielégítőnek érezze illetve hogy olyan párt találjon, aki meg tudja adni azt, amit Ön elvár.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S Noémi

    Kedves Melinda!

    Három problémával szeretnék önökhöz fordulni.De lehet inkább csak útmutatás kellene, olyan helyzetekre amikkel még nem látom mihez kezdjek.

    Az első:
    A szüleim elváltak, amikor nagyon kicsi voltam, édesapám újra házasodott, és született egy kishúgom.
    Sajnos a felesége nem tudja elfogadni édesapám családját, leginkább engem nem. Így titokban tudunk találkozni, de nagyon ritkán látom őket.
    Nem szeretnék addig várni amíg a húgom felnő, szeretnék az élete része lenni, a testvére.A húgom 4 éves, én 28. És valahol úgy gondolom ez nem is az én feladatom lenne, hiszen nyitott vagyok, ezt édesapámnak kellene megoldania a párjával. De mégsem történik semmi, az évek elszaladnak. és én tanácstalan maradtam.Nem húzódik konfliktus köztem és édesapám párja között, így alakult, arra sem adott esélyt magának, hogy megismerjen, és elzárkózik mindenfajta kommunikáció és kapcsolat elől.
    A családom nagyobb részével boldog, kisebb nagyobb zökkenőkkel harmonikus a kapcsolatunk.Számíthatunk egymásra.Csodás barátaim vannak, akik szinte olyanok mintha a testvéreim lennének. És mégsem érzem teljesnek a húgom nélkül.
    Emiatt elég sok álmatlan éjszakám van. Amiatt is , hogy édesapámat egyáltalán nem látom boldognak.Bár úgy érzem a helyzet ellenére engem és a húgomat is nagyon szeret.

    A második:
    Részben a barátaim részben a párom szerint önbizalom hányom van. A barátaim szerint sokkal több van bennem mint gondolom, a barátom szerint pedig gátolom a fejlődésemet (munkában/tanulásban/néhány döntésben/ talán a boldogságomat) a bizonytalanságommal, félelmeimmel. Vannak olyan döntések amelyeket nehezebben hozok meg, némelyeket könnyen. Ahoz, hogy keressek új munkát például kellett egy év, és a barátom részéről sok “piszkálással” és támogatással járt, és valóban nehéz álltam neki.Nem volt jó a mostani munkám, stresszes, sok túlórával, lehetetlen elvárásokkal, viszont nagyon jó ugródeszka volt. Vagy hogy a vízzel való félelmemet nem sikerült leküzdenem.Vagy hgy félek angolul meg szólalni, viszont tanulok angolul, és úgy érzem ha már több tudás lesz mögöttem menni fog.Ez csak 1-2 példa volt, de lényeges kérdés az lenne, hogy hogyan tudja az ember elérni hogy több önbizalma legyen?
    Nem gondolom azt, hogy csöppet sincs, de belátom lehetne több is.

    A harmadik:
    1,5 éve vagyunk együtt körülbelül és nagyjából december óta kezdődtek a problémáink.
    A barátom szerint nem adtam neki elég személyes teret, ezzel kezdődtek az ő problémái és gaza volt, csak nagyon sokára láttam be.
    Egy új munka miatt ő rettentően leterhelt lett, és egyikünk sem volt éppen stressz mentes.És nagyon zárkózott (bár én sem vagyok sokkal jobb), azt hittem ha több időt töltünk együtt, része lehetek a gondolatainak , és jobban megismerhetjük egymást.

    Az enyémek azt hiszem azzal , hogy mintha megváltoztak volna az elvárásai felém, és sokszor azt érzem nyűg neki ez az egész, a párkapcsolat, az együtt lakás, és minden, és nem tudom ezt mire vélni..

    Sok hibát követtünk el mindketten, és próbáljuk megbeszélni, megoldani, de mégis mintha egyre távolabb sodródnánk egymástól.
    Egyre kevesebb az intimitás, az hogy együtt nevessünk, az hogy fesztelenül együtt legyünk egymás társaságában.

    Szerinte a párkapcsolatomtól teszem függővé a boldogságom, de úgy érzem nagyon tévesen látja.Nem csak ő teszel boldoggá, a családom , az h vannak csodás barátaim, az amit dolgozhatok és még sok minden, de a boldogságom vele szeretném ha teljes lenne,szeretném ha az életem része maradna, ha ő is akar.

    Nem tudja, hogy szeret e még, hogy tényleg akarja ezt az egészet, hogy boldog e.Nemrég azt mondta, hogy azért volt velem olyan boldog, mert minden elvárásának megfeleltem, de már nem tudja azok az elvárások voltak e jók.És én ezt nem értem.Mi lehet az oka, elfogadom, hogy ezt érzi, csak nem értem, az én szeretetem nem függ elvárásoktól.
    Én nem az elvárásaim miatt szeretem őt. Csak szeretem, úgy ahogy van, a hibáival együtt.Tudnia kellene azt hiszem több e a jó mint a rossz számára ebben a kapcsolatban. Szeretem még őt, de mégis egyre közelebb járunk ahhoz hogy végleg elveszítsük egymást.Vagy hogy ő elveszítsen engem.
    Más hosszabb kapcsolataim legalább 4-5 évig tartottak, volt amelyik kihűlt, volt olyan ami végül a távkapcsolat megpróbáltatásait nem bírta ki.Persze voltak rövidebbek is, de valahogy ilyen helyzetben sosem voltam még..
    Nem tudom, hogyan léphetnénk előre.

    • Habis Melinda

      Kedves Noémi!

      Engedje meg, hogy én is sorban válaszoljak az egyszerűség kedvéért.
      1. Szerintem is az édesapja dolga lenne, hogy tisztázza az új párjával, miért zárkózik el attól, hogy Önt megismerje és hogy Ön tarthassa a kapcsolatot a kistestvérével. Ezzel a saját gyermekét is megfosztja a nő egy potenciálisan értékes kapcsolat lehetőségétől.
      2. Önismereti munka hatására reálisabb képe lehetne önmagáról, önbizalma is sokat javulhatna és ráadásul a családi dinamikákat is jobban átláthatná.
      3. A zárkózottság részben személyiségvonás, részben pedig a korai traumák miatt alakulhat ki. Ezen változtatni tehát nem csak elhatározás kérdése, hanem önismereti munkát is igényel (amit senki nem tud önmaga elvégezni). Az elvárások minden kapcsolatban megvannak, de kell, hogy legyen egyfajta rugalmasság is Önökben, ismejék és tiszteletben tartsák a saját maguk és a másik határait is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz.A.

    Üdvözlöm.
    Anyósom depresszióval küzd évek óta, amely egyre jobban eluralkodik rajta. Pszichiáterhez jár, gyógyszert szed, látszólag ennyi történik. látszólag semmi javulás. A depressziója mellé olyan személyiség párosul, amely számomra – minden jó szándékom ellenére – szinte lehetetlenné teszi, hogy egyáltalán közelében legyek. Mérhetetlen az önsajnálata és ebből fakadóan gátlás nélkül használ ki másokat. Ez a tulajdonsága rendkívül megkeseríti az életünket. A sorok írásakor én magam is nehéz időszakon megyek keresztül. Anyámat gyászolom, aki mellett ott voltam az utolsó heteiben, ami nagyon megrázó volt. Levelem szomorú apropóját éppen ez az élethelyzet hozta. Anyósom ebben az időszakban is a saját maga apró-cseprő gondjaival zaklatott pl. fuvarozzam őt egy 5 perces útra, ami neki 2 buszmegálló lenne mert éppen nem érzi jól magát .. illetlen számtalan hasonló fajsúlyú ügyekkel. Még a részvétnyilvánítás során is megkért, hogy rendeljem meg én helyette a koszorút(?!) Ha nem ő lenne a feleségem anyja és a gyerekeim nagymamája gondolkodás nélkül kiiktatnám az életemből. Nyilván felmerül a kérdés, hogy a feleségem mindeközben hogyan segíti a helyzet megoldását. Nos, az igazság az, hogy ő maga is depresszióval küzd. Sajnálatosan egy kis híján tragikus véget ért szülés áll mögöttünk, amit aztán depresszió követett (az ő esetében az önváddal és önutálattal kell küzdenünk). Elértem nála, hogy pszichiáterhez forduljon ahol egy ideje már elkezdődött a kezelése, amelyet majd pszichológiai kezelés is párosul majd. Ezek miatt valamelyes betekintésem van, mi a menete egy ilyen kezelésnek, illetve elég sokat igyekeztem olvasni a depresszióról, hogy lássam, mivel nézünk szemben. Érthető tehát, hogy mérsékelten terhelem az anyósommal való konfliktussal, amit egyébként igyekszik kezelni, de semmilyen irányban nem tudunk változást elérni, és mostanra teljesen tanácstalanok vagyunk. Mit tehetnénk, hogy valamilyen irányba végre elinduljon a gyógyulás felé? Semmit nem hajlandó önmagáért tenni, már a kérdés felvetésére is önsajnálatba burkolózik és beszélni sem hajlandó az esetleges megoldási lehetőségekről, ha pedig kész javaslatot teszünk le elé, csak kifogásokat és kibúvókat hallunk és persze nem történik semmi. Teljes patt helyzetben érezzük magunkat. Mit tehetnénk ebben a helyzetben? Válaszát előre is köszönöm! Sz.A.

    • Habis Melinda

      Kedves Sz.A.!

      Roppant nehéz lehet Önnek ebben a helyzetben, mert rengeteg terhet cipel a hátán. A felelsége pszichoterápiás kezelése igen sürgős volna (ez a depresszió miatt is szükségszerű), mert nem elvárható és nem is kivitelezhető, hogy Ön egymaga küzdjön az anyósa problémáival (is). Az Ön szenevdésének csökkentésére (és konfliktuskezelési stratégiáinak megtámogatásához) is szóba jön a pszichoterápiás munka. Az anyósa és a felesége depressziójának ráadásul több közös gyökere is lehet, melyet érdemes volna mielőbb feltárni (ebben is segíthet az Ön önismereti munkája is).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Betti

    Kedves Doktornő!

    Párkapcsolatom van. 16 évvel idösebb tölem a párom. Sajnos nem tudja elvilselni azt hogy mondjuk heti 1-2 x szakitok a barátnömre 1-2 órát esetleg vásárolunk beszélgetünk. Vagy esetleg elmegyünk biciglizni.
    Ez normális ? Tehát nem lehet ugymond saját” szabadságom”?
    25 éves leszek ő pedig 41 lesz..ugy érzem gátol abban hogy átéljem a dolgokat és önmagam legyek a kapcsolatban. Nem érzem hogy bizna bennem. Mindent együtt akar csinálni mindenhova együtt és egyszerüen nekem ez igy sok. Nincs magamr aidöm. És ugy érzem kezdem unni ezt az egészet.

    • Habis Melinda

      Kedves Betti!

      Szerintem nagyon hasznos lenne beszélnie a párjának az érzéseiről (ahogy nekem is leírta őket, nyugodtan mondja el neki). Meg kellene tudni, miért zavarja Őt, hogy Önnek van igénye mások társaságára is. Mitől tart a párja pontosan, ha éppen nincsenek együtt? (Milyen gondolatok, emlékek jutnak ilyenkor az eszébe?)

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen.

    Kedves Doktornő!
    Elég hosszú ideje már, hogy hangulatingadozásaim vannak, amik az elején még nem zavartak, nem voltak olyan túl szélsőségesek, viszont ahogy telt az idő, egyre szélsőségesebbé váltak. Sokszor az is előfordult, hogy bántottam magam, mikor éppen rossz hangulatom volt.
    A rossz hangulatomra az jellemző, hogy semmi mást nem akarok, csak meghalni, semmihez nincs erőm, sokszor felkelni sem, van, mikor pánikrohamok is társulnak ehhez (amik egyébként iskolában is előfordulnak mostmár).
    A jó hangulatomra az jellemző, hogy egyszerűen nem tudok nyugton maradni, folyton mozgok, rengeteget beszélek, hadarva ráadásul, és ezzel igazából a környezetem is zavarom. Ilyenkor tényleg mondhatni boldognak érzem magam.
    Aztán van olyan is, mikor csak vagyok és semmit, de tényleg semmit nem érzek, egyáltalán. Akarom mondani de, a párom iránti szerelmet (igen, ez egy kicsit túlzónak tűnhet?! 16 éves vagyok és lány, és őszintén szólva barátnőm van (ezt nagyon félve mondom el, abban reménykedve, hogy nem fognak felettem ítélkezni). A kapcsolatról annyit kell tudni, hogy távkapcsolatban élünk és vannak problémáink, de ez szerintem teljesen természetes, egy kapcsolat sem tökéletes. És még annyi, hogy a barátnőmnek van néhány lelki betegsége, de már kezelést kap, viszont általában amiatt szoktak veszekedések lenni, mert rossz kedve van. Régebben nagyon sok problémánk volt, viszont mára úgy érzem, hogy a nagy részük eltűnt. Még annyi, hogy Ő már jár pszichológushoz, megfelelő kezelést kap).
    Az étkezési szokásaimban is felmerül néhány probléma, ugyanis sűrűn van, hogy naponta csupán 2 alkalommal eszek és akkor is alig, és van az is, hogy egész nap eszek, hányingerig.
    A hangulatomról még annyit szeretnék mondani, hogy az utóbbi idők során tényleg kellemetlenné vált, hiszen van, hogy naponta többször is megváltozik a hangulatom, eléggé szélsőségesen. Persze van, mikor beáll egy hangulatom és napokig, vagy akár hetekig olyan a kedvem, viszont ez sem valami jó akkor, ha a rossz hangulatom állandósul. Őszintén szólva már rettegek attól, hogy mikor változik meg újra a hangulatom, főleg, mikor a jól érzem magam, és tudom, hogy ez után csak rossz jöhet. Sokszor ingerlékennyé is válok, mármint, alapból is elég ingerlékeny vagyok, viszont ilyenkor még hamarabb felhúzom magam mindenen és általában pánikrohamot is kapok ebben az esetben.
    Az is probléma, hogy rettenetesen félek attól, hogy akár egy grammot is felszedek. Most érzem magam eddig a legjobban a bőrömben (bár így sem tökéletesen), és tényleg rettegek attól, hogy hízni fogok.
    Azt is fontosnak tartom leírni, hogy rengetegszer érzem magam rossz embernek akkor, ha akár egy kicsit is megbántok valakit. Rengeteg ideig vagyok felemlegetni kisebb vagy nagyobb hibáimat is a múltból és egyszerűen csak nem tudom megbocsátani magamnak őket, próbálom őket jóvá tenni, de nem érzem, hogy sikerülne, nem érzem, hogy bárkinek is jó lennék, hogy jót tennék bárkinek.
    Remélem, hogy nincs komolyabb bajom és esetleg csak a tinédzser kor miatt érzem magam sokszor úgy, ahogy.
    Nos, azt hiszem, ennyi lenne, előre is nagyon köszönöm, hogy végig olvasta és segítséget nyújtott! További szép estét!:)

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichológust felkeresnie az evéssel kapcsolatos problémák és a szélsőséges hangulatingadozások miatt. Az önismereti munka mindenkinek javasolható, ezek a tünetek pedig kifejezetten szükségessé teszik hogy szakember segítségével megértse az érzéseit, megtanulja befolyásolni a saját hangulatát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Réka

    Tisztelt Doktornő!

    2év és 2 hónapos kapcsolatban élek a párommal, december végén költöztem hozzá Szilágyra, feladtam értünk mindent (az otthonom(szülőkkel éltem), a munkahelyem. Azóta sajnos nem sikerült munkahelyet találnom és az igazat megvallva a helyem sem nagyon találtam Szilágyon. Édesanyám és a nagymamám március környékén rosszul lettek, én pedig azóta sűrűn hazajárok. A párom nem szólt érte eleinte, de észrevette rajtam, hogy nem szívesen megyek vissza Szilágyra. Eleinte minden jól ment, de mostanában előjöttek a problémák, hogy nem szeretek ott lenni. Ő eljár dolgozni regeltől estig, egyedül érzem magam, ott nincsenek barátaim, csak a párom nagyszülei, akikekkel nagyon jól kijövök. Mit tudna tanácsolni annak érdekében, hogy megtudjam szeretni Szilágyot? Van erre még lehetőségem. A ház, amiben élünk az eszközkezelőé, mert ők nem tudták kifzeteni a házat régen, de a párom 1,5 millióért vissza tudná venni, tehát lenne saját otthonunk. A házzal nincs problémám, ott jól érzem magam, csak Szilágyon nem. Próbáltam kompromisszumot kötni a párommal, de hajthatatlan, azt mondta ott a ház, nem fog eljönni onnan. Úgy érzem a munkáját(buszsofőr) és a házat többre becsüli mint engem. Ebből pedig néha veszekedés szokott lenni. És olyan 3 hete alig foglalkozik velem. Ott van, de még sincs, nem bújunk össze, állandóan a telefonját piszkálja, nem olyan a kapcsolatunk, mint mikor összeköltöztünk. Egy lány is felbukkant a képben, de csak barátok, viszont egy kicsit mindkettő vonzódik a másikhoz. És rettegek, hogy elveszíthetem, így most arra jutottunk, hogy egy kis időt egymás nélkül töltünk el. A párom szerint túl sok minden jött össze, a ház miatti veszekedés és a lány miatt is összevesztünk már, mert neki jó, hogy beszél a lánnyal, de nekem nem. Nem azt nézi, hogy nekünk legyen jó, hanem, hogy neki. Habár elvileg a lánnyal csak beszélget mert ő megérti, mert van úgy hogy hazajön és veszekszünk és ő inkább ahhoz a lányhoz menekül, inkább vele beszélget. Azt mondta kell neki egy kis idő, de mikor elakart hozni haza, akkor meg nem akart elengedni, mert szeret és csak én kellek neki, sosem csalt meg, és tudja, hogy nálam jobbat nem fog találni sohasem. Nagyon tanácstalan vagyok. A szüleim szerint ne is menjek vissza a péromhoz jobb nekem nélküle, én viszont a szívem mélylén visszamennék hozzá, és megpróbálnám újra. De a szüleim szerint csak akkor menjek, ha kompromisszumot köt velem a párom. Annyira nem tudom, hogy mi tévő legyek. Az a baj, hogy mindenki próbál nekem segíteni és ettől zsong a fejem és már egyáltalán nem tudom mit kellene tennem. Abban viszont biztosak vagyunk a párommal, hogy szeretjük egymást és nem tudunk a másik nélkül élni. Mit tudna tanácsolni nekem? Mit lehetne tenni ebben az ügyben?
    (Én 23, ő pedig 27 éves)
    Válaszát előre is köszönöm

    Tisztelettel: Réka

    • Habis Melinda

      Kedves Réka!

      Szerintem nagyon neghéz lehet Önnek, hiszen azt érzi, az hogy nem szeret Szilágyon élni, ráadásul ez nem fontos a párjának sem. Mintha nem értené, mekkora áldozat Öntől a költözés, és hogy távol van a családjától. Ráadásul ez a lány állítólag “jobban megérti Őt”. Fontos volna, hogy Önök ketten ismét tudjanak beszélgetni egymással. Az időt, amit együtt tölthetnek, ki tudják használni, szerezzenek közösen élményeket. Aztán persze kell az is, hogy társalogjanak az Önöket nyomasztó dolgkról. De talán az első lépés, hogy rendet tegyen önmagában és megértse, mi miért történik a családjában. A szülei miért nem akarják, hogy visszatérjen Szilágyra? Nincs szüksége mások tanácsára, hiszen sokkal előrevezetőbb stratégia, ha ismeri és érti önmagát és a környezetét és mindemellett tud hallgatni az érzéseire is. Ha szeretne önismereti munkát kezdeni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Réka

        Kedves Melinda!

        A szüleim azért nem szeretnék, ha visszamennék Szilágyra, mert tudják, hogy nem sikerült megszeretnem a falut. Édesanyám is azt szeretné, ha közelében laknék, mert tudja, hogy rám bármikor bármilyen helyzetben számíthat. Sajnos nehéz busszal megközelíteni Szilágyot és a csatlakozás is ritkán jár. Viszont látják, hogy kissé boldogtalan vagok mostanság és a tudtomra adták, hogy már kevésbé kedvelik a párom. Habár leginkább csak azt nézik rossz szemmel, hogy a párom nem hajlandó a kompromisszumra. Édesanyám szerint jobbat érdemlek, mert túl jó vagyok a páromhoz, mást képzelt mellém. Úgy érzem két tűz közé ragadtam. Habár megértem őt is, de közben meg a párom is. Előttem volt már párkapcsolata és volt ami hosszú ideig kitartott, ami csalódással ért véget, elmondása szerint mindig ő csalódott, ezért elhiszem, hogy nem akarja elengedni a biztos talajt, de közben nem értem, hogy miért nem hajlandó kilépni a komfortzónájából. Nem is akar arról hallani, hogy esetleg máshol, más helyen megpróbálni a közös életet. Mindig a házzal és a munkával takarózik, akármit is javaslok neki. Viszont úgy nézz ki, hogy a közeljövőben megöröklöm a nagymamámék házát, de erről sem akar hallani. Azt mondta, hogy nem akarja ott hagynia munkáját, de ugyanezt az állást betudná tölteni Mohácson is, de nem akarja feladni a biztos pontot az életében. Régeben a nagyszüleivel is takarózott, de oda közben visszaköltözött a nagynénja, a nagyszüleinek a lánya. Azt mondta, hogy nem hagyhatja magukra. Továbbra is fennáll a házzal és a faluval kapcsolatos probléma, és hiába próbálunk beszélni róla a párom hajthatatlan és nem tudom mi tévő legyek. Boldog vagyok, amikor mellette vagyok és ő is mert látom rajta, de viszont ha úgy alakulnak ő inkább hagyná, hogy kisétáljam az életéből, minthogy feladja a házat vagy a munkát. Lehet, hogy ez a korábbi kapcsolatok miatt alakult ki nála?Hogy fél, hogy újra megsérül, ha ad valamit?Nem értem egyszerűen, hogy miért ennyire makacs. Azt mondta, hogy szeret, mindennél jobban és hogy nem akar elveszíteni, de közben azt látom, hogy nem tesz azért, hogy ne veszítsen el. Hogyan tudnánk ezt megoldani?Tudna segíteni abban, hogy sikerüljön valahogy más belátásra bírni a párom?Esetleg abban, hogy a szüleim újra megkedveljék a párom?

        További szép estét!
        Üdvözlettel: Réka

        • Habis Melinda

          Kedves Réka!

          Levele alapján azt gondolom, hogy bár az édesanyja bizonyára jót akar Önnek, az állásfoglalásával csak plusz feszültségeket tesz az Önök párkapcsolatába. Sorai alapján egyértelmű, hogy a párja és Ön is nagyon szoros kapcsolatot ápolnak a saját családjukkal, ami megnehezíti az egymás mellett való elköteleződésüket. A problémák mélyebb átgondolásához párterápia volna szükséges.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!
    Úgy érzem 17 évesen, elmegy mellettem az élet. Nem tudok koncentrálni semmire, nem tudok boldogan, gondtalanul élni mint ilyenkor mások. Túl gyakran sírok, szorongok és mindig úgy érzem kimaradok valamiből. A családommal rengeteg gyermekkori problémám volt, (és még mindig vannak) ezért mindig a szeretethiányra fogtam a problémáim. Alapvetően nagyon vidám természetesen vagyok, ha olyan emberek vesznek körül akik nem bántanak. De nagyon gyakran kiderül a barátaimról hogy cserbenhagynak, hogy nem is szeretnek úgy mint én őket és nincs senkim akire támaszkodhatnék. Mindig én vagyok az, akinek nemet mondanak, akit visszautasítanak, otthagynak. Pedig kívülről határozott vagyok és empatikus. Nem értem miért van ez így, miért nem tudok boldog, szeretetteljes, egyenlő kapcsolatokat teremteni? Mit tegyek hogy megszűnjön az agyam azon kattogni, most vajon elég jó voltam, kellek nekik, el fognak hagyni?
    Köszönettel, Anna

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a családi kapcsolatainak problémái és a baráti kapcsolataiban megélt kihasznátlság összefüggéseit érdemes volna önismereti munka segítségével feltárni. Ez segíthet megváltoztatni ennek dinamikáját is. Mit ér a magabiztosság látszata, ha önmagával nem kellőképpen empatikus?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Erzsébet

    Kedves Doktornő!
    A párom miatt szeretném a tanácsát kérni! Utánaolvastam, és úgy tűnik, hogy szociális fóbiára utaló dolgokat fedeztem fel nála, ami miatt komoly nehézségei támadtak az életvitelében, így viszont jelentősen megnehezíti vele az én életemet is!
    A viselkedése a következő dolgokban nyilvánul meg:
    – Nem szeret/tud emberek közelébe menni – főleg ahol többen vannak (pl bolt, hivatal, stb.)
    – Nehezen áll szóba idegenekkel, ilyenkor beszédje zavarossá válik, izzad, dadog, elfordítja közben a fejét, és még telefonon se hajlandó szinte senkivel se kommunikálni
    – Mindenfajta orvosi ellátást kerül, és semmilyen hivatalos dolgot nem képes önállóan elintézni
    – Munka után alkoholba és depresszióba folytja érzéseit, majd agresszívvá válik velem szemben….és még sorolhatnám!
    Az a baj, hogy a személyi igazolványa idén januárban lejárt, de mivel nem hajlandó elmenni a hivatalba elintézni a cserét a “fóbiája” miatt, ezért neki orvosi igazolásra lenne szüksége betegségéről, hogy én meghatalmazással ezt el tudjam intézni helyette. De mivel igazolásért orvoshoz el kéne mennie, amire szintén nem hajlandó, így ez egy ördögi kör, sajnos mindent nem tudok elintézni helyette, de segíteni szeretnék neki valahogy ezért lenne szükségem egy szakorvos tanácsára, hogy ilyen esetben mit tudok tenni!
    Kérem, adjon valami hasznos tanácsot! Várom mielőbbi válaszát!
    Köszönettel: H. E.

    • Habis Melinda

      Kedves Erzsébet!

      Igen nehéz lehet Önnek ebben a helyzetben. Soraiból érzékelem, hogy szeretne segíteni a párjának, ez a helyzet azonban pszichiáter és pszichológus bevonását is igényli. Az alkoholproblémák miatt önmagában is elengedhetetlen lenne a szakmai segítség. Azt javaslom beszéljen a férfi háziorvosától és kérjen tőle segítséget, tanácsot. Semmit ne titkoljon el előle sem!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Armin

    Kedves Melinda,

    A véleményét kérném,vajon mi lehet az oka hogy ilyen vagyok.Kezdeném ott hogy teljesen átlagos,középosztálybeli szerető családban nőttem fel,szüleim kedves,normális emberek,sokan ismerik,szeretik őket.Viszont én teljesen más vagyok.Engem a világon nem érdekel semmi,most 37 vagyok 19 évesen költöztem el otthonról,albérletben élek,megtehetném bármikor hogy vásároljak egy lakást-házat,de nem érzem szükségét.Annak ellenére hogy elismernek a munkahelyemen,állandó dícséreteket kapok,egy fikarcnyit sem érdekel a dolog,utálok dolgozni.Kiemelkedő a fizetésem az átlaghoz képest,de a pénz sem érdekel,sok millió megtakarításom van,de igazából nem költök semmire.Próbáltam több dolgot hogy legalább legyen valami hobbim,de sajnos egy dolog sem érdekelt sőt inkább terhet rótt rám.Amint írtam egyedül élek,nincs barátnőm,nem is szeretnék,régebben volt egy,de el kellet váljanak útjaink mert rájöttem hogy senkit nem tűrök magam mellet.Ebből értetődően nem szeretnék családot sem,nincsenek barátaim,nincs szükségem társaságra,se a munkahelyen sem egyébként nemigazán beszélek senkivel,csak ha elkerülhetetlen.Gyűlölöm az embereket,nap mint nap látom az ájtatosságukat,színeskedést,uralkodni vágyást,kétszínűséget.Visszataszít.
    Összefoglalva nincs semmi ami érdekelne ezen a világon,nem vágyok családra,lakásra,nagy autóra,nyaralásra stb,mint egy átlagember.Az én szemszögemből nem sok értelme van az életnek,megszülettem,tanultam,dolgozok és valamikor majd meghalok,soha nem gondoltam öngyilkosságra ha esetleg azt tükrözné az előbbi néhány szó.Tehát kíváncsi lennék hogy Ön szerint ezt okozza valami vagy szimplán csak ilyennek születtem..?
    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdv,Armin

    • Habis Melinda

      Kedves Armin!

      Az okok felderíte egy komplex pszichológusi (pszicho-diangosztikai) feladat, mely nem végezhető el levélváltáson keresztül. Szakszerű első interjúra és különféle pszichológiai tesztek felvételére is szükség lehet ahhoz, hogy szakszerűen válaszolhassak az Ön által megfogalmazott kérdésekre. Ha igényli, hogy együtt göngyölítsük fel, mi tette Önt ilyenné, kérem keressen meg elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Alexandra K.

    Szép napot! Van egy nagyon zavaros de számomra mégis jelentősen nagy kérdésem!! ? 27 éves vagyok a férjemmel 15 éve ismerjük egymást ebből júliusba lesz 9 éve házasok vagyunk. Viharos volt mindig a mi kapcsolatunk! Röviden jellemezném magam: barátságos vagyok társasági lény szeretem a sürgést forgást , romantikus alkat lelkis, empatikus !! Nah ő pont ezeknek az ellentétje!! Probál belőlem olyan feleséget csinalni ami az ő elvárásainak megfelelő! De ő mégsem tesz kedvemre sosem!! De én pont nem az a nő vagyok hanem minél jobban azt erzem hogy megakar valtoztattni én ettől görcsösen fusztrált leszek és ez vitát szül!! Elakar tiltani a csaladomtol rokonoktol baratoktol “nem kell minden nap anyukádékhoz menni” nem kell barátkozni” neked legyen anyósod és a sógornőd a barátnőd!! Tipikus anyosom ő !! ami csunyan mondva belett magolva neki ahogy tanitotta az anyukája azt akarja rám erőltettni! Ezek miatt a dolgok miatt állando stresszben élek ! Tudni kell hogy pontosan szomszédunk az anyosomek! Nekik is megfelelni nem könnyű! Depressziós vagyok !! Bocsi hogy hosszu lett de nem tudom
    Hog mi ez a ferjemnel ez a viselkedesi mod miert viselkedik velem igy vagy betegseg ez?? Van erre valami megnevezés?? Előre is köszönöm válaszát!! Üdvözlettel Egy roma nő (lehet a kulturánkbol adódo de én azt tanultam a szüleimtől hogy mindegy hogy
    Milyen nemzetiségü valaki a szeretett egyforma!!

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      Levele alapján azt emelném ki, hogy minden párkapcsolatban megismétlődnek azok a mintázatok, amelyek gyermekként belénk ivódnak. Ez nem betegség, hanem a szocializációnk terméke (minden kultúrában így van ez egyébként). Ezek a tudattalan viszonyulási módok és viselekdésminták csak önismereti munka segítségével változtathatók meg. A párkapcsolati viharok megértéséhez és kezeléséhez ezért a leghatékonyabb eszköz a párterápia.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lilla Sz.

    Tisztelt Doktorno!
    Abban szeretnem a segitseget kerni, hogy ha a kornyezetemben valaki duhongeni, hisztizni kezd vagy nagyon apatikussa valik, indokolatlanul hevesen duhos vagy apatikus leszek magam is. Erzem, hogy az en reakciom nem a masik konkret reakciojanak szol, hanem valamilyen ennel melyebb magammal kapcsolatos dolognak, de nem jovok ra, hogy minek.
    Ugy erzem, ha rajonnek arra,hogy miert erintenek ennyire erosen az ilyen helyzetek, akkor jobban tudnam kezelni oket.
    Mit javasol, milyen kerdesek menten juthatok el oda, hogy megertsem a bennem rejlo okokat?
    Koszonom

    • Habis Melinda

      Kedves Lilla!

      Eleképzelhető, hogy önmagában a tudatosítás is segít, ha nem akkor önismereti munka megkezdése javasolt. Ön milyen helyzetekben tapasztalta meg korábban a dühöt és az apátiát?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Ferenc

    Tisztelt Doktornő!

    Olyan problémákkal küszködöm, hogy félek a munkahelyi kihívásoktól, az ott kapott kritikától(bár ez az élet többi részén is igaz), megszólítani az ottani embereket, esetleg kéréseiket teljesíteni (sokszor volt olyan, hogy inkább menekültem a teendők elől valami kifogással). A vezetés is nehezemre esik, főleg idegen útvonalon, sokszor lever a víz ilyenkor, vagy ha boltba bemegyek és esetleg nem találom azt, amit keresek, akkor is érzek némi pánikszerű dolgot magamban. Vannak barátaim, velük elszoktam járni néha szórakozni, de nagyobb társaságban, és idegenek között alkohol nélkül nem tudok feloldódni, emiatt nagyon régóta nem tudtam új kapcsolatokat kialakítani. Régebben még olyan problémáim is voltak, amik manapság már ritkán jönnek elő, ha például csengetett a postás nem mertem kimenni hozzá, vagy éppen ha csörgött a telefonom, és láttam hogy idegen szám hív, nem mertem felvenni. Eddig mindig olyan munkahelyen sikerült csak pár hetet, max pár hónapot lehúznom, ahová nem egyedül mentem , hanem ismerőssel. Ha bármi elintézni valóm van, gyakran halogatom azokat, hogy majd holnap megcsinálom. Szeretnék beiratkozni egy olyan tanfolyamra, ami már régóta érdekel, de félek a véleményektől, attól hogy hogyan fogok az oktatásra eljutni, milyen dolgokat kell majd ott csinálnom stb. Itthon a házimunkában beszoktam segíteni, amiben csak tudok, barátaimnak is segítek ha hívnak. A családból sokan mondják azt, hogy én csak ürügyet keresek arra, hogy ne kelljen dolgoznom. Mit gondol a problémiáimról Doktornő? Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Ferenc!

      Szerintem amiket leír a levelében, azok nem pusztán kifogások, hanem az új helyzetektől és mások vélemnyétől való félelmek, illetve egyéb szorongások lehetnek. (Ez személyes vélemény, nem diagnózis, természetesen). Ezek leküzdéséhez pszichoterápiás munka szükséges. Ennek segítségével megérthetők rettegésének okai (ezek akár feloldhatók, átdolgozhatók) és ezáltal jobban kezelheti őket. Amennyivel szívesen dolgozna velem négyszemközt az önismeretén, félelmei megértésén, kérem hogy vegye fel velem a hapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Nóra Erika

    Üdvözlettel segítséget kértem! A párommal 3 hét után úgy döntöttünk hogy, külföldon próbáljuk újra kezdeni a jövőnket felépíteni. Tervei voltak velem ez kölcsönös volt. Lássan 3 hónapja kint elunk Hollandiába. Minden jó volt köztünk 2 hónapig. Aztán túl reagáltam elég sok mindent szerinte , féltékenyseg sokat hisztiztem ez befolyásolta a faradsgak is amit ő nem értett meg. Azt éreztem elhidegült tollem. Rá kérdeztem és azt mondta hogy már nem úgy al hozzám ahogy régen a feltekenyseg és a hisztiim miatt. Már nincsenek velem kapcsolatba tervei. Azt mondta már a szeretetet társra a kapcsolatunkat és ad nekem egy utolsó esélyt hogy változtassák magamon. De íme itt a kérdés amire nem kapok választ. Oké változtatok de látom hogy ő nem áll hozzám csak tolakodó vélem. Nem tudom mit tegyek és elég szomorú vagyok hogy így tönkre ment a kapcsolatunk. Van esélyem küzdok de érzem hogy ő ezt nem akarja nem veszi észre hogy én valóban akkarom hogy jó legyen a kapcsolatunk . Kérnék a segítséget mit tanácsolta hogy változtassak hogy vetessem észre vele hogy szeretem és hogy nem akkarom el vesziteni. Előre köszönöm a választ

    • Habis Melinda

      Kedves B. Nóra Erika!

      Szerintem a féltékenység általában párkapcsolati esemény a hiszti szót pedig nem tudom egy felnőtt vonatkozásában érzelmezni (még gyerekeknél is mindig van oka az indulatkitörésnek, ami megértehtő és ez segít a helyzet kezelsében is). Minden párkapcsolatban kölcsönhatásokról beszélünk, melyek hatására kialakulnak a konlfiktusok. Ezek kezeléséhez optimális esetben mindkét félre szükség van. Párterápia szükséges a rejtett dinamikák megfejtéséhez és megváltoztatásához.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tamás

    Üdvözletem!

    Nekem olyan problémám van hogy egy éve a munkahelyemre került egy nagyon kedves hölgy és főnök beosztott viszonyba (ő a főnök én a beosztott). A hölgy idősebb is nálam. Kezdetben mivel nem volt teljesen tisztában a dolgokkal felajánlottam a segítségemet neki amit el is fogadott. Később már mindig kérte a segítségem és mindig együtt dolgoztunk. Külföldön dolgozott egy évig és miután visszatért a megszokott beosztásából helyezték át hozzánk és sokszor úgy érezte hogy nem fogadják el az emberek az új helyén és örül hogy láthat egy barátságos arcot célozva rám. Ez nagyon jól esett hogy bízik bennem. Közel kerültünk egymáshoz és jó barátság alakult ki köztünk, megosztottuk egymással a dolgainkat illetve hülyéskedtünk is egymással ami sokszor szexuális irányultságú volt. Egy idő után megjegyezte hogy ne lépjük át a határt. Ő vált éppen nekem pedig volt egy kezdődő kapcsolatom így nem is gondoltam semmi komolyra vele szemben. Egy buli után amikor elment az utolsó vonatom is ő felajánlotta, hogy alhatok nála amint kiléptünk a szórakozóhelyről szinte rögtön mondta hogy ne bonyolítsuk az életünket azzal hogy csináljuk. Én egy kedves gesztusnak éltem meg hogy befogadott éjszakára amivel nem is akartam visszaélni. Normális volt a kapcsolatunk továbbra is. Október november környékén amikor pajzánul viccelődtünk egymással megjegyeztem hogy miért is nem akarjuk komolyra fordítani a dolgot. Erre azt felelte hogy az anyám lehetne és nem lenne helyes. Viszont azt is mondta hogy a barátnője már kérdezte tőle hogy miért nem jön össze velem. Minden ment a maga medrében amikor is decemberben szakítottam az akkori barátnőmmel a hölgynek pedig nem volt senkije.
    Munkám miatt sokszor pár hetekre el kell mennem más helyekre dolgozni. Egyik ilyen távol lét után amikor bementem dolgozni a hölgy meglepően távolságtartó volt velem. Van ilyen nála hogy egy kicsit eltávolodik másoktól és nem lehet hozzászólni és ő se szól senkihez de pár nap alatt el is múlt ez nála. Viszont most rám neheztelt mert mindenkivel beszélgetett ugyanúgy csak velem nem. Érdeklődtem hogy mi a baj és csak annyit hogy hagyjam békén pár napig. Így is tettem de nem nagyon nyílt meg továbbra sem. Aztán karácsony előtt volt egy munkahelyi buli ahol elkezdtünk inni és ezzel együtt oldódott a hangulat is. A hölgy egyre közvetlenebb lett velem és végül ismét rákérdeztem hogy miért nem beszél velem. Elmondta hogy a férjére emlékeztettem mert ő is mindig mindent tudni akart róla mindig ott akart lenni mellette és ezt kicsit fullasztónak érzi. Majd kitért rá hogy azért nem akar velem összejönni mert tart attól hogy szó nélkül elhagynám egy fiatalabb lányért mindezt könnyes szemmel. Örültem hogy megtudtuk beszélni a dolgokat és jól telt az este. A mosolyszünet idején amikor tudtuk már hogy lesz ez a buli megmondta hogy most nem akarja hogy ott aludjak nála. Végül mivel egy másik kollégámnak is elment az utolsó vonata így befogadott mindkettőnket. Másnap megírtam neki hogy ha ő is úgy gondolja én kész vagyok vele egy kapcsolatra. Ő az válaszolta hogy ez nem helyes. De én elkezdtem hajtani rá. A válasza mindig a korkülönbség volt amit gondolom azért hozott fel mindig amit a bulin mondott nekem de engem nem érdekelt a kora. Közben érdeklődött aziránt hogy hogyan is képzelem el vele a kapcsolatot. Megjegyzem hogy továbbra jó viszonyban voltunk bár a szexuális jellegű poénkodásokból kicsit vissza vettünk. Így ment ez márciusig amikor egyik nap a munkahelyen megkérdezte hogy húsvétkor melyik nap akarok dolgozni (nálunk minden nap munka van hétvége és ünnepnap is) Vasárnap vagy hétfő. Mondtam ha lehet akkor hétfő de bejövök szívesen vasárnap is. Azt mondta hogy nem csak az egyik nap jöhetek. Én úgy gondolom normálisan megkérdeztem tőle hogy miért nem jöhetek be mindkét nap. Erre azt válaszolta hogy mert nem. Megjegyeztem hogy más is van aki két napot dolgozik de mondtam rendben. Erre behívatott az irodájába és közölte velem hogy hogy beszélhetek így vele és innentől kezdve nem hajlandó velem munkán kívül bármiről is beszélni. Azóta próbálom felidézni magamban a történteket hogy valóban kiabáltam vele de teljesen homályos az ami akkor történt, de igazat adok neki. Próbáltam beszélni vele de tényleg nem akar beszélni velem. Az egyik nap közölte hogy ne csodálkozzak hogy nem akar beszélni velem hiszen kiabáltam vele illetve leromboltam azt amit ő egy év alatt elért. Most megint távol leszek két hétig és mielőtt elmentem volna közöltem vele hogy sajnálom és tudattam vele hogy nagyon bánt a dolog és hogy utálom magam azért amit tettem. Ő kedvesen végig hallgatta majd annyit mondott hogy azért vigyázzak magamra. Ez már két hete történt de szörnyen érzem magam miatta és folyamatosan az ominózus napra tudok csak gondolni és arra hogy soha nem fog megbocsájtani és én se tudok magamnak. Most mit csináljak?

    • Habis Melinda

      Kedves Tamás!

      Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna dolgozni azon, hogy legalább önmagának megbocsáthasson. Mindannyian követünk el hibákat és normális esetben van esély ezek helyrehozatalára. Ráadásul nem is emlékszik, kiabált-e a munkatársával. Ha igen, akkor is sokat elmond a hölgyről, hogy az Ön próbálkozásainak ellenére sem hajlandó túllépni ezen. Valószínűleg még nem dolgozta fel a válását és a korábbi párkapcsolatában elszenvedett csalódásokat, ezért nem meri Önt közel engedni magához.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klaudia

    Üdvözlöm!
    Köszönöm válaszát!
    Végül nem tálaltam ki, és nem is tervezem.

    Azt mondja a gyerek miatt őrlődik.
    Hogy nem lesz ott a mindenapokban a válás után.
    Érzelmileg nagyon rajta van ezen a dolgon..

    Mit tudnék tenni?
    Semmi más ok nem áll a válása útjában ..azért agyal hogy váljon e vagy sem mert a gyereknek mennyire tesz jót/rosszat a válás, és az az utáni dolgok.

    Belátom van benne realitás.. szeretne apa maradni a gyermeke mellett..

    De ez még engem mérgez meg..az örökös titkolózás, és az hogy sosincs normális időnk..mert “jajj a felesége meg ne tudja” és ez miatt mennie kell,stb..

    Szeretem ezt a férfit és ő is szeret.
    Külső szemmel persze azt lehetne mondani hogy csak azt mondja hogy szeret..
    De nem!
    Ő tényleg szeret!
    Az együtt töltött idők alatt minden pillanatából (még a veszekedések közben is) süt hogy tényleg szeret.

    Az érzelmekkel nincs gond..
    Csak fél lépni.

    Mit tehetnénk?
    Belefáradtam a könyörgésbe.. a szendergésbe méginkább..

    A beszélgetéssel nem sokra megyek.. ugyanaz a válasz: gondolkodnia kell és majd dönt.

    Köszönöm a segítséget!

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      Szerintem bármennyire is fájdalmas, meg kell látnia, hogy a szerelem nem elég egy párkapcsolathoz. Legfeljebb kiindulópont lehet, aminek mentén meg lehet harcolni egymásért. Persze szerintem is érthető, hogy a párja minél többet szeretne a gyermekével lenni, de ezt nem az teszi lehetővé, hogy házassági papír köti-e össze az anyjával, vagy sem. Klinikai munkám során sok édasapa beszámolt nekem arról, hogy a válás után még bensőségesebb és szorosabb lett a kapcsolata a fiával vagy a lányával, mint annakelőtte. Gondoljon csak bele, hogy legnagyobbrészt az igyekezeten múlik a kapcsolattartás. Ha nagyon akarjuk, még a világ másik végéről is felvehetjük egymással a kapcsolatot. Erős a gyanúm tehát, hogy halogatással állunk szemben. Kimondani egy döntést ugyanis mindig fádjalmas, hiszen lemondásokkal jár.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Krisztofer

    Üdv!
    Nagy Krisztofer vagyok és a szerelmi életemmel kapcsolatos kérdéssel fordulok Önhöz.
    19 éves vagyok,és párkapcsolatban vagyok 5 hónapja. Előtte volt már kapcsolatom mely rövidebb ideig tartott,és ott nem is éreztem ezt amit most. A mostani párommal nagyon jó a kapcsolatom,mondhatni tökéletes. Összeköltözést tervezzük,egyetem miatt is. Hosszú távra tervezünk,igen sejtem hogy jön le,hogy ilyen fiatalon csupán 5 hónap után ilyet kijelenteni,de így érezzük. Le tudnék élni vele egy életet és szívesen tenném. De van egy probléma. A féltékenység. Mindkettőnk részéről van,a barátnőm részéről természetesebb,de az én részemről szerintem elég komoly. Gondolok ilyenre,hogy a múltjában amik történtek dolgok,akár kapcsolataiban,akár csak egy flört erejéig,mint zavarnak. Rossz érzéssel töltenek el,akár ha annyit mesél vagy említ meg,hogy “xy” is írogatott neki,beszéltünk vagy valami. Ilyen jelentéktelen,apró dolgok is rosszul tudnak esni. Pedig bízom benne,nem nézném ki belőle hogy megcsalna bárhogy is. Neki több párkapcsolata volt,mint nekem. Pár napos,pár hónapos a legtöbb. Nem találta az igazit. És ittvagyunk most,nagy harmóniában és mégis én képtelen vagyok eltekinteni dolgoktól,és félek. Félek hogy ezzel tönkre teszem a kapcsolatunkat. Olvastam már a birtoklásról,hogy én biztos azt teszem vele. De szeretem. És a jót akarom neki.
    Lehet nagyon egyszerű a megoldás erre,lehet nem. Lehet valami miatt ez berögzült nálam,valami történés miatt. Bár régebbi kapcsolataimnál nem éreztem ilyen szintű féltékenységet.
    Megköszönöm előre is a segítségét!

    Tisztelettel: Krisztofer

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztofer!

      Levele alapján azt emelném ki, hogy minél jobban szeretünk valakit, annál jobban félünk az elvesztésétől. Nem ritka azonban, hogy ez a jelenség irracionális méreteket ölt, vagy akkor is jelentkezik, ha valójában nincs rá reális ok, ezért kezdeni kell vele valamit. A féltékenység témájában való tájékozódáshoz javaslom korábbi blogbejegyzésemet elolvasásra. Ezt ide kattintva teheti meg.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Virág V.

    Kedves Melinda!

    Egy olyan helyzetben vagyok,amely látszólag nagyon szép. Gyermeket várok a páromtól,akit szeretek. Ő is szeret engem.
    Van egyetlen dolog,ami időről időre felötlik,sőt,nem hagy nyugodni. Nem tudom,hogy nyugodhatnék meg veglegesen e téren. A párom ex-barátnőjéről van szó. A lány hagyta ott egyik napról a másikra párom,aki beletörődött. Három hónappal szakításuk után jöttünk össze. Fél évvel megismerkedésünk után én babát várok tőle. A dolog pikantériája,hogy az előző barátnője főleg azért hagyta ott,mert nem akart gyermeket a párom. Mikor kiderült,hogy várandós vagyok, egy vita során elárulta,hogy még találkozni akar az ex-bnőjével párom. Ezen elgondolkodtam. Egyfajta bűntudata van, úgymond hogy “húzta”a lány idejét. Nemrégiben találkoztak végre,szakításuk után első ízben. Visszaadott párom egy-két dolgot. Kiderítette,hogy az ex-barátnő jelenlegi párja sem akar gyereket-sajnálja a lányt. Én nem értem,mi ez a sajnálat. Nem akarom,hogy utálja őt,de kicsit félek. Már arra is gondoltam,írok annak a lánynak,vagy találkoznék. Vajon érezhet még valamit a párom?

    • Habis Melinda

      Kedves Virág!

      Level alapján azt gondolom, hogy érdemes volna a párjával részletesen is átbeszélniük, miért sajnálja ennyire azt a lányt, hogyan zárta le magában a köztük levő korábbi párkapcsolatot. Mit érzett, amikor megtudta, hogy gyermekük születik? Milyen emlékei, gondolatai vannak a gyermekvállalással kapcsolatban.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Andrea

    Kérem segítsen!
    A páromnk van egy titka, amire én véletlen folytán rájöttem. Olyan pornófilmeket néz, amelyben nőket fojtogatnak, akár halálosan is, felakasztanak.
    Nagyon szeretem, de most megdöbbentem. Szembesítés után a reakciója: szégyelli, ezért nem beszélt erről még senkinek. Jobban örült volna, ha sosem tudom meg, mert ő maga is szenved emiatt az aberráltság miatt. Ritkán, de néz ilyet. Élőben nem akarja kipróbálni.
    Mitévő lehetek? Hogy lehet ezt megbeszélni? Azt hittem ő lesz a férjem, de most csak csalódottságot, átverést, borzalmat érzek.
    A plafont nézem és sírok.

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Megértem, hogy csalódott, hiszen nem feltételezte a partneréről, hogy vonzza az agresszív szexuális viselekdés. Javaslom, hogy beszélgessenek el arról, mi az ami megfogja Őt ebben, történt-e vele bármikor bármiféle erőszak, vagy trauma. Ha ez nem segít a bizalmat újraépíteni Önök közt, párterápia javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen.

    Kedves Doktornő!
    Tanácsot szeretnék öntől kérni, hogy mégis mitévő legyek. Sajnos az utóbbi időben elég kicsapongó életmódot folytatok, előszeretettel szedálom magam különféle szerekkel, legfőképp alkohollal. Az én problémám attól tartok, hogy viszonylag összetett. Az alapfelállás az az, hogy gyerekkoromban ért egy pár trauma, amit édesapám váltott ki belőlem, révén ő alkoholista volt. Tettlegesen nem bántalmazott, csak verbálisan, engem és édesanyámat főképp. Egyelőre még körülbelül 2 évig kénytelen vagyok a szüleimmel élni, természetesen itthon folyamatosak a veszekedések, szóval önmagában a helyzet elég toxikus.
    Alapvetően elég szorongós típus vagyok, főleg tömegben, ismeretlenek közt szokott ez előjönni, illetve stresszhelyzetekben. Nem vagyok képes megítélni magamról azt, hogy depressziós vagyok -e, mindenesetre komoly hangulatzavaraim vannak. Egyik pillanatban tökéletesen közömbös vagyok, a másikban pedig az öngyilkosságról elmélkedek. Arra is felfigyeltem, hogy az utóbbi években mintha eltompultam volna érzelmileg. Régen képes volt rendkívül intenzíven megélni a szomorúságot, a boldogságot, szerelmet … mára már csak töredékét érzem ennek. Mintha minden érzelmemnek csak az 1/3 -át élném meg. A jövőben magamat egy elkeseredett függőként tudom elképzelni, az egyetlen motivációm pedig a pénz. Ezenkívül felismertem azt is, hogy kerülöm a saját gondolataimat. Leülök sorozatokat nézni, vagy zenét hallgatok, videójátékokkal játszom, lényegében bármit teszek, azt azzal a céllal teszem hogy elkerüljem a gondolatokat.
    Fordultam iskolapszichológushoz, de őszintén szólva véleményem szerint teljesen használhatatlan tanácsokkal látott el. Másik pszichológushoz nem igazán tudok fordulni. Egy pszichiáteren gondolkodom már egy ideje, de azt is időbe telik találni.
    A kérdéseim a következők : Ön szerint a fent említett problémákat mennyire kell komolyan venni? Konkrétan milyen mentális betegségekre utalhatnak a leírtak? Mit tehetnék annak érdekében, hogy megelőzzem a jelenlegi állapotom romlását?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz helyzetben lehet! Javaslom, hogy vegye komolyan ezt és keressen rá hatékony megoldást! A sok otthoni feszültségek kezelésére sajnos nem a legjobb startégia az alkohol, ezt Ön a saját bőrén érezte meg a legjobban. Szorongásai leküzdésére mellékhatásmentes és függőséget nem okozó megoldás a pszichoterápia, ami a hangulatzavarainak kezeléséhez is szükséges. Ez egy érzelmileg megterhelő folyamat, mert eszköze a kínzó gondolatokkal való szembenézés és ezek leküdzése különféle megküzdési mechanizmusok fejlesztése által. Pszichiáter szakorvos elsősorban gyógyszerek segítségével tud segíteni, ami legfeljebb átmenetileg javasolható. Az iskolapszichológusok nincsenek kiképezve a pszichoterápiás munkára, leginkább a krízisintervenció a profiljuk. Az Ön esetében azonban elhúzódó stresszhelyzetről beszélhetünk, aminek a kezelése átfogóbb személetet igényelne. Pszichiátriai godozóban, vagy különféle alapítványoknál találhat ingyenesen pszichoterápiát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!
    A következő lenne a problémám.
    Párommal együtt voltunk ( már 2 éve együtt vagyunk ) és mikor orálisan kényeztetett iszonyatos módon elkezdtem szédülni. Ez még sohasem fordult elő velem. Elmentem orvoshoz és azt mondta ( neki nem mondtam el, hogy mi közben kezdődött ), hogy a fülembe izgalmi állapotban történt valami, ettől szédülök, de ez magától elmúlik.
    Ez így van?
    Ez most már mindíg így lesz? Vagy mi történt velem?
    Várom válaszát.
    Tisztelettel
    Heni

    • Habis Melinda

      Kedves Heni!

      Egy néhány soros levél alapján lehetetlen megmondani, miért szédül, ezért azt javaslom, hogy ha a tünetei továbbra is fennállnak, akkor kérjen szomatikus kivizsgálást a házoirvosától és ha ez nem hoz a tünetet megfelelően magyarázó ereményt, induljon el a lelki vonalon is. A pszicho-diagnosztikai vizsgálatot ingyenesen pszichiátriai gondozóban lehet igényelni. (Amennyiben magán keretek közt keres megoldást, szívesen segítek jómagam is.)

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Márta

    Tisztelt Doktornő! Félek tőle hogy a párom az ex barátnőjét tartja az igazi nőnek! Az az szebbnek és jobbnak.Nemrég a párom írt egy közösségi oldalon az ex barátnőjének nagy boldogsággal hogy boldog születésnapot kíván neki.Ami nem is lenne baj,csak hogy nekem még két éve mikor összejöttünk azt mesélte hogy megbántotta őt a lány mert elhagyta a páromat egy másik férfiért.Ez miatt megkérdeztem őt a minap hogy hogy is volt ez a szakítás anno.És teljesen máshogy mesélte el az egészet!Fél órát mesélt nekem az ex barátnőjéről csillogó szemekkel!Hogy ö milyen jofej stbRákérdeztem hogy melyikünk a szebb és elárulta hogy anatomiailag ő szebbHa hazudik én amúgy látom rajta..Mondta hogy nyugodtan elolvashatom a beszélgetéseit azon a közösségi oldalon.És én meg is tettem.Ahol kiderült hogy én voltam neki a logikus döntés.Mikor velem összejött még akkor is azt a lányt szerette csak látta hogy én mennyire odavagyok érte.És írta több jo barátjának is hogy az a lány az igazi nő az életében.(mikor már engem ismert)Nagyon rossz érzés a “logikus döntésnek lenni”Pótléknak..A másik lány vacilált azzal kapcsolatban hogy újra össze jönne e a párommal.Ezért választott engem.Mert én teljesen odavagyok érte.A lánynak van egy kislánya is többek között ezért is választhatott engem mert nekem még akkor nem volt gyermekem.Most viszont a közös gyermekünket várjuk és megijedtem hogy mi van ha belegondolot mi lett volna ha vele lesz.Akibe olyan sokáig szerelmes volt.Az igazi nőben.És probáltam már vele ezeket megbeszélni, volt hogy szó szerint idéztem a beszélgetéseiből, de mindent letagad.( Ez persze logikus hisz elvileg a szerelme vagyok és ha nem tagadná le a dolgokat megbántana)A lány tipikusan úgy néz ki ahogy én mindig is szerettem volna.De a genetika nem mellettem állt.Nincs önbizalmam és folyton ez a nő jár a fejemben hogy ő mennyivel jobb.Én meg csak a pótlék vagyok.Doktornő maga szerint mit kéne tennem?Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Márta!

      Szerintem sok emberből lehet az igazi, ez valójában döntés kérdése: ki mellett köteleződünk el. A párja Önt válaszotta és ezt az elhatározását a születendő gyermekük is megpecsételi. Mindazonáltal az Önben kavargó rossz érzéseket sem volna jó figyelmen kívül hagyni. Ezek feloldásához azonban párterápiára volna szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Z ferenc

    Kedves Habis Melinda!

    Párkapcsolatom romokban van, mert eltűnt belőlem a vágy mit tehetek sos!!!

    • Habis Melinda

      Kedves Ferenc!

      A vágy megszűnésének okait párterápia segítségével lehet felderíteni és kezelni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Eliza

    Üdvözlöm!
    Egy olyan problémával fordulok Önhöz, amire már régóta keresem a megoldást azonban sikertelenül! Tavaly nyáron kapcsolatban voltam, egy félig német, félig magyar fiúval (ő 20 én pedig 22), aki Németországban él. A kapcsolatunk nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt, még úgyis, hogy csak havonta tudtunk egy hosszabb időt együtt tölteni. Mindig kihangsúlyozta, hogy jól esik neki a kedvességem, a figyelmem, a szeretetem. Aztán decemberben valahogy megelégelte ezt az állapotot és időt kért, hogy eldöntse, mit szeretne. Korábban – még a kapcsolatunk előtt rendszeresen járt pszichológushoz, depresszió miatt, és azzal magyarázta ezt az időszakot, hogy fél, hogy a hiányom miatt visszaesik, illetve nem szeretne az életben semmiről sem lemaradni, és úgy érzi, hogy én egy életre tervezek. Ezt azonban én sosem említettem vagy éreztettem (legalábbis nem tudatosan). Illetve, hogy úgy érzi, én jobban szeretem és ez miatt lelkiismeretfurdalast okozok neki.
    Aztán december végén én tettem meg a lépést és szakitottam meg a kapcsolatot vele, mert elviselhetetlenné vált a reménykedés. Egészen egy hét múlva irt, újra beszélni kezdtünk, elmondja azóta is gyakran, hogy fontos vagyok neki, bókol, visszaemlékszik általában a szexuális kapcsolatunkra, arra hogy milyen jó volt és most is milyen jó lenne. Számomra is nagyon meghatározó volt, ugyanis vele tudtam magamat először igazán elengedni. És ő is velem érezte a legjobban magát szex közben.
    Azonban arra a kérdésre, hogy szeretne-e látni, találkozunk-e, általában nemleges a válasz. Illetve, hogy ő abból indul ki, hogy nyáron mindenképpen látjuk egymást (egy baráti társaság, elkerülhetetlen a találkozás). És ha akkor érzünk valamit egymás iránt, akkor megbeszéljük, ha nem, akkor nem. Arra a kérdésre, hogy mi vagyok én most neki, nem tud válaszolni, csak azt, hogy neki jót tesz a kedvességem és jó neki ez az állapot így. Az érzéseire irányuló kérdéseket általában figyelmen kívül hagyja.
    Sajnos nekem is vannak lelki eredetű problémáim és félek megszakítani vele minden kapcsolatot, mert úgy érzem egyszer, amikor találkozunk talán új esélyt kaphatunk, azonban tudom, hogy ha eddig nem volt elég, amit tőlem kapott, akkor ez után sem lesz. Nem tudom, hogy tartsam vele továbbra is a kontaktot vagy szakítsak meg mindent vele. Érdemes-e várni vagy sem. Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Eliza!

      Levele alapján azt gondolom, hogy mivel azt írja, Önnek is vannak lelki eredetű problémái, ráadásul ez a kapcsolat is igen megterhelő, az volna a legbölcsebb döntés, ha pszichológussal való négyszemközti beszélgetés(ek) segítségével gondolná át a történeteket. Hogy Ön mire vágyna és mit tehet, hogy ez a helyzet a legjobban alakuljon az Ön számára.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Klaudia

    Jónapot Sz. Klaudia vagyok!

    17évesen volt egy abortuszom azóta nem estem teherbe 31 vagyok. 2014ben volt laparatomián ciszták illetve összenövések voltak. Most március 29.én pedig kivették mindkét kürtömet. Meddő lettem. Én a műtétre nem úgy feküdtem be, hogy én ezt tudtam. Azt hitték az orvosok, hogy az uterusom mögött van egy almányi ciszta. Úgy volt azt veszik ki. Mivel az ultrahang alapján ennek látszot a bajom. Viszont arra keltem, hogy nem ez volt hanem mindakét kürtöm bevolt gyulladva nagyon így kioperálták. Na a problémám itt kezdődik. Nem tudok ebbe beletörödni sem felfogni… tudom mi van körülöttem.. nagyon fáj.. szerettem volna gyermeket. De így már nőnek sem érzem magam.. igaz az abortuszom óta egyszer sem sikerült teherbe esnem eddig tisztázatlan okok miatt de így már nem is fogok. Lombik lehetséges. De annyira elvagyok kenődve meg már szenvedtem annyit, hogy nem hiszem valaha is belemernék kezdeni. És mellesleg anyagilag sem tehetem meg. Kilátástalan így a helyzet. Mit tegyek? Hogy ne okoljam magam? Mi ilyenkor a helyes? Válaszár előre is szívből köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      Megértem, hogy különösen megviselte Önt ez a műtét, hiszen nem ez volt a várható kimenetel, amire felkészülhetett. Az ezzel kapcsolatos veszteségek feldolgozásához, a női szerep újbóli megtalálásához pszichoterápiás munkára volna szükség. Ilyen lehetőséget TB alapon a területileg illetékes pszichiátriai gonzoóban talál.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsófi T

    Tisztelt Pszichológus,

    Azért írok önnek,mert nem tudom,hogyan tudhatnám ezt megoldani.
    Szüleim munka miatt gyakran hagytak magamra,de édesapámmal jó volt a viszonyom. Viszont lelki és fizikai terrorban éltem amikor otthon voltak,főleg anyám miatt. Nem voltam tökéletes gyerek,de próbáltam megfelelni,de az sem volt elég. Mindig máshoz hasonlítottak,de amikor megcsináltam amit a ,,mások” az már nem volt jó, ha versenyre mentem ne menj,ha nyertem-mit érsz vele? Sohasem támogattak,bíztatott semmiben,de ha általa rossz voltam,akkor büntetett,vert,és én lelkileg kikészültem.
    Aztán 18 évesen elszöktem,mert már nem bírtam tovább. Azt hittem,hogy ez a pont le az,ahol észreveszi anyám,hogy baj van,és végre normális anya-lánya kapcsolatunk lesz. Eleinte mert nem beszéltem vele csak 3 hetente müködött,de aztán újra vissza a régi mederbe. Hazugságokat terjesztett rólam,meg utóbbi időkben, elég sokszor megkaptam,hogy miért nem megyek haza? Amikor jártam akkor is mellőzve voltam,fontosabb volt a film,a boltba járás,és minden egyéb. Tavaly kiharcolta,hogy menjek egy vizsgám előtt oda a munkahelyükre,ahova öcsém is ment. Amikor öcsém ott volt én nem léteztem,mert szegény hazajött és nem látták 2 hónapja,engem 1 éve nem láttak,de az nem számított. Szóval fogtam magam és hazajöttem. Folyton a drámáinak él,meg ha észreveszi,hogy kicsit is jobb nekem mint neki ennyi idősen próbál lehúzni lelkileg. Én számtalanszor megbocsájtottam neki,de ő folyton az mondogatta,hogy tönkretettem az életét,és azt hiszi más miatt jöttem el,nem miatta anno.
    Pedig miatta jöttem el,mert féltem az újabb büntetéstől.
    Beláttam,hogy nem fog változni,ő már ilyen marad,bármit megcsináltam,aztán x idő és megint valamivel megbánt annyira,hogy hetekig a padlón vagyok miatta. Szerintem ő nem tud változni,neki ez a természetes. Elhiszem,hogy nem volt jó gyerekkora,de miért kell ezt a lányával megcsinálni? Öcsém magas ívben nem foglalkozik vele,én meg olyankor is pátyolgattam,de sosem vette észre,hogy én végig ott voltam neki. De most már nem akarom. Néhány napja megírtam egy újjabb drámája után neki,hogy köszönöm de ennyi volt,én már nem bírom ezt tovább,mert belepusztulok.

    Abban szeretném a segítségét,tanácsát kérni,hogy tudnék ezen túl lenni,mert iszonyatosan szorongok,nem tudok enni,aludni,de tudom ha mégis adnék neki egy újabb esély egy idő után ismét földbe döngöl.
    Én csak szeretnék jól lenni,és normális életet élni a szüleim nélkül.
    Köszönöm előre is a segítségét!

    Tisztelettel,

    Zsófi

    • Habis Melinda

      Kedves Zsófi!

      Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna megérteni a szüleivel való kapcsolatának dinamikáját, melyhez önismereti munkára van szükség. A lelki terror egyetlen kapcsolatban sem jó hatású, de érdemes tudni róla, hogy általában gerenrációkon át “öröklődnek” ezek a viselekdésformák. Ha lelki munka segítségével feldolgozza az Önt ért taumákat és feltárja az összefüggéseket, esélyt kaphat a kapcsolatrendszer megváltoztatására is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdező

    Kedves Doktornő !
    Rettenetesen el vagyok keseredve és szükségem lenne egy szakértő tanácsára. Hosszú idő után végre találtam magamnak valakit, aki végre boldoggá tett engem és én pedig azt érezhetem, hogy végre boldog vagyok. Ami pedig a rosszat illeti, elküldték őt fél évre egy misszióra, mivel katona. Annyira de annyira hiányzik hogy nem bírom elviselni az iszonyú fájdalmat. Sokan azt mondják, hogy ne várjam meg, mert sosem lesz mellette boldog életem. Viszont sosem éreztem magam ennyire boldognak, amikor megismertem. Megérné rá várni ? Hogyan viseljem el a félévnyi távolságot, ha nem is tudunk kommunikálni ?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele aalpján azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy ennyire boldog ebben a kapcsolatban, mégis javaslom annak átgondolását, hogy mire volna szükség ahhoz, hogy a stabilitást és biztonságot egymaga is megtalálja. Önismereti munkára van szükség ahhoz, hogy a kapcsolatában ne alárendelt, hanem partneri legyen a szerepe. Jól viselje a kedvesétől való szeparációrt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Virág

    Kedves Váladzadó!

    Már vagy 10 éve élek együtt a párom családjával egy ideig az édesanyjával és annak párjával, meg a párom nagyapjával. Idő közben az anyukája és a párja elköltöztek az anyukája meg is halt mi meg itt maradtunk a papával. 33 éves vagyok épp babát várok amióta mi maradtunk nagyon nehezen viselem a papát igénytelen és koszos az ember 86 éves szóval nem nagyon fog váltózni már. A terhességem kezdete óta ha lehet még jobban utálom az öreget mivel több időt töltök itthon jobban észreveszem azokat a dolgait amik zavarnak. A wc be önti a zsíros olajos kaját nem tisztítja ki maga után a konyhába mindent leejt összetörte már rengeteg helyen a járólapot. Nem mosakszik büdös, nem mos kezet de evéshez a kezét használja ami ettől zsíros majd minden az lesz amikez nyúl. Lényegében amivel kiakaszt az az hogy rettentően koszos és nem figyel a környezet tisztán tartására, sőt igénye sincs rá. Nagyon csúnyán össze szoktam vele kapni és folyton a halálát kívánom ettől még jobban utálom hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem . Senkit nem utáltam még ennyire életembe legszívesebben addig ütn amíg mozog. Elköltözni nem tudok. Mit csináljak hogyan váltóztassam meg az érzéseimet? Nem tudom mindíg elkerülni ahhoz kicsi a lakás , de nincs amit szeretni tudnék benne. Nem segít semmiben amit lehet azt folyamatosan amortizálja. Beszéltem vele szépen csúnyán nem használt semmi . Mostanában rászokott arra hogy kiröhög és azt mondja:mondjam csak ő ráér. Ez csak olaja a dühömre. Kérem mondjon valami bíztatót mkt lehet kezdenk egy ilyen helyzettel?

    • Habis Melinda

      Kedves Virág!

      Szerintem érthetőek az érzései. A párjával mennyire tudnak arról beszélni, hogy az együttélés a családjával bizonyos keretek között kellene, hogy zajlódjon? Hogyan tiszteljük egymás érzéseit, vágyait? Neki mi erről a véleménye? A párkapcsolatában mennyire talál vigaszt, támogatást?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P.T.K

    Kedves doktornő! Egy gyakori problémával fordulok Önhöz,ami inkább fizikailag okoz gondot,de érzelmi alapja van ugy gondolom(lány vagyok) Körülbelül kèt éve(mikor még 16 èves voltam) jelentkezett egy furcsa “idegesség” ami az elmúlt hónapokban erősödött olyan szinten hogy nem tudom sajnos kontrolalni.Szorongást èrzek a gyomromban,gyakorlatilag erzem ahogy reszket az egesz gyomrom majd atmegy a labaimba is ès a kezeimbe is,nem tudok olyankor rendesen beszélni(ugy ertem hogy vagy eldadogom magam vagy levegő utan kapkodok vagy hallszik a reszketés a hangomon).Abszolut kiesett a kontrol a kezeim alól es ugy gondolom legjobban csakis én tudok segíteni magamon,de mindenképpen szüksègem van egy pszichológus vèlemènyère.Több áll a háttèrben mint amennyit elmondtam,de nem szeretnèm itt felfedni.Viszont szeretnèm vèlemènyèt,tanácsat kèrni,nagyon nagyon sokat segìtene,bármi!Egyèbkènt szedek stressz elleni gyógyszert es iszok citrom fű teát de nem segít semmit.A szorongás hírtelen jelentkezik,teljesen átlagos helyzetekben(pl. ha leszallok a buszomrol nyugodt vagyok es ha beszállok a taxiba maris előjön a szorongas;furcsa esetek : vizsgákon teljesen nyugodt vagyok ,otthon fekszem es hirtelen èrzem ;vagy egyik orán nyugodt laza vagyok masik ora előtt reszketek es szorongok).Ez igy van,egyik percrol a masikra előjön,es nem tudom sehogy sem leallitani.Hol,mi lehet a baj? Kèrem,egyetlen vélemény is számít!Mit tanácsol? Mit tegyek?Nagyon fèlek hogy mi lesz kèsőbb mikor nagyobb leszek.Válaszát köszönöm !!

    • Habis Melinda

      Kedves PTK!

      Szerintem nagyon jó, hogy összekapcsolata a tüneteket az Önben kavargó feszültséggel. A szorongást valóban Ön fogja tudni leküzdeni, de ehhez pszichoterápiás munkára van szükség. Ezt ingyenesen a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban érheti el, gyors segítséget pedig akár az iskolapszichológusától is kaphat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Nóra

    Kedves Melinda!
    Én egy olyan problémával szeretnék fordulni önhöz,ami már hetek óta nem hagy nyugodni. Volt egy férfi,akivel mindig többek voltunk barátoknál,de kevesebb egy kapcsolatnál/szerelemnél. Eleinte nem éreztem iránta semmit,de az idő elteltével beleszerettem. Amikor elmondtam neki az érzéseimet ő csak megölelt és mosolygott és biztosított arról,hogy sose hagy el mert ő se lenne képes rá. Megígérte,hogy jelentkezni fog. Pár nap elteltével(majdnem egy hét) írtam neki egy üzenetet,hogy mi lenne ha megbeszélnénk a történteket. A találkozó idejére nem tudott eljönni mert elutazott. Utólag kiderült,hogy ez csak kifogás volt. Azóta se beszélünk,sőt kiderült,hogy ő csak barát szeretett volna maradni,de nem merte nekem elmondani. A kérdésem az lenne,hogy ha ez így van miért nem merte nekem elmondani? És miért hitette el velem az érzéseinek ellenkezőjét? Amit még érdemes lenne tudnia,hogy ez a férfi sose volt egy komoly ember,inkább a pillanatnak él viszont az ismerőseim szerint őt is nagyon megviselte a dolog és látják rajta,hogy tenne valamit ez ellen de nem mer.
    Előre is köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Nóra!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nehéz lehet Önnek ez a helyzet, mert össze van zavarodva a férfi viselekdése miatt. Talán vágyik vele komolyabb kapcsolatra, de nem mer reménykedni. Úgy vélem, hogy Ön mindent megtett azért hogy ebből a kapcsolatból szerelem legyen, de Ő valami miatt mégsem viszonozza az Ön közeledését. Valószínűleg imponál neki az Ön kedvessége, ezért nem mondja meg őszintén, hogy nem akar komolyabb kapcsolatot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Lili

    16 éves lány vagyok. Nem bírom ha megérintenek/hozzám érnek,undorodom tőle.Ha valaki hozzám ér “letörlöm” a nyomát. Nem eszek és iszok mások után (még a szüleim után se) ha az asztalon hagyom a poharam (akár otthon) megszagolom és megnézem biztos nem ivott belőle senki. Ha pl a suliba valaki beleiszik a flakonomba akár egész nap nem iszok semmit de abból az üvegből én már nem iszok. Ezenkívül nem ölelkezek és nem hagyom, hogy hozzáérjenek a dolgaimhoz,felvegyék a pulóverem.De ritkàn mégis előfordul,persze nem az én engedeléllyemmel.Tudom,hogy nem leprásak mocskosak az osztálytársaim/szüleim/vagy a tárgyak körülöttem de mégis ha hozzám érnek megfogják valamimet vagy én fogok meg valamit muszáj “letörölnöm” azt a helyet ahol valami/valaki más hozzám ért.Nem arról van szó, hogy utálom a koszt mert ha földes a kezem az más,azt se szeretem de az másmilyen érzés,nem olyan erős. Kiskoromban nem vertek és nem szenvedtem hiányt semmiben(szeretet,figyelem)Viszont sok veszekedés volt(rend és egyebek)apukám részéről,a legcsúnyább dolog egy tálca törés(hozzam lett vágva de előttem tőrt szét kicsig megvágta a kezem de nem lett bajom)és hajtépesek voltak. De nem hiszem hogy ez lenne az oka annak, higy ilyen vagyok. Nem volt barátom hiába is szeretnék majd kapcsolatot nem lehet. Nem tudom megfogni a kezét (undor nélkül) hozzabujni megölelni inni utána tehát valószínűleg meg csókolni se. Anyuék tudják, hogy nem szeretem ha hozzám érnek úgy ahogy tiszteletben is tartják , szerintük ez nem normális dolog:”ide már nem pszichológus kéne,pszichiátriai eset vagy! El kéne vinni egy átvilágításra/kivizsgálásra” időnként biztos nehéz lehet nekik végülis nem érhetnek a saját lányukhoz.
    Rendet tartok magam körül és a legtöbbször csak én nyúlok hozza a saját dolgaimhoz így “tiszták” maradnak. Ennek ellenére nagyon gyakran takarítok fertőtlenítek a szobámban és ha egyedül vagyok itthon a lakás többi részen is (azokat a helyeket amiket en is használok vagy valakivel együtt használom pl:kilincsek székek asztal
    Mi lehet velem a baj? Mert tudom, hogy van baj, más vagyok. Negatív értelemben.

    • Habis Melinda

      Kedves Lili!

      Levele alapján azt gondolom, hogy önismereti munlával lehetne megérteni, miért zavarja Önt az érintés, érez undort ettől. Nem túl kedves a szüleitől, hogy pszichiátriai esetnek nevezik Önt. Én úgy gondolom, hogy szerencsésebb a pozitív hozzáállás, hiszen szinte minden probléma kezelhető. Az Öné egész biztosan.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • RenÁta

    Üdvözlöm!
    Problémám a következő lenne.Kisfiam 2éves múlt.Mostanában nagyon megváltozott.Sokszor látom,hogy fél az új dolgoktól.Ha eltűnök a aszeme elől akkor gyorsan félbehagyja amit csinál és fut utánam,vagy kiabál hogy ,,anya,, és ha nem tudok azonnal válaszolni akkor keserves sírásba kezd!Nem tudom mi lehet nálaez a hirtelen törés a személyiségébe.Van egy 10hónapos kishúga is akivel imádják egymást,de ha ő elkezd sírni akkor is megijed és gyorsan keres valamit amivel megvigasztalhatja és ha nem sikerül megvigasztalni a hugit akkor ő is keserves sírásba kezd!Nem tudom,hogy ez mennyire normális ennyi idős korban.Mi lehet a baj?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Reni

    • Habis Melinda

      Kedves Reni!

      Ha korábban már nem szorongott a kisfia az egyedülléttől és most ismét ragaszkodik az Ön jelenlétéhez, akkor elképzelhető hogy történ valami, ami ráijesztett. Érdemes megtudni, mitől fél (egy ekkora gyermek még nem tudja ezt megfogalmazni, de gyermekpszichológus tud segíteni megfejteni ezt). Javaslom, hogy amennyire lehet, figyeljen oda most még jobban rá, töltsenek minél több időt együtt. Vele kettesben is szervezzen valamilyen élvezetes programot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.S.

    Tisztelt doktornő! Egy párkapcsolatom nem rég ért véget mert a párom fizikailag bántott. Nem szimpla pofon stb. Hanem összekötözte a lábbal övvel, harapdált, folytogatott, ruhástól rakott a fürdőkádba, szorongatott, megalázott mások előtt, rángatott, erdőbe vitt és erőszakos volt velem. Majd mindig sírással próbált meggyőzni hogy neki milyen rossz, apja meghalt, neki csak én vagyok, nem akar elveszíteni stb. Sokszor volt közömbös és játszott velem. Féltékeny volt mindenre, mindenkire. Töröltem miatta fa.bookom is, kérte ne beszélgessek a férfi kollégáimmal. Ellenőrizte folyamatosan a telefonom, kileste a jelszavam és használta a fac..koom. Az anyja engem okolt hogy a fia ilyen lett. Pedig az előző barátnőjét is verte, folytogatta stb. Mindig mondta hogy elmegy kezeltetni magát de sose ment csak ígérte. Ez valami pszichés betegség volt? Megváltozik valaha? Vagy a következővel is ilyen lesz? Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves K.S.!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az erőszak semmilyen formája sem támogatandó egy párkapcsolatban. Nagyon súlyos, érzelmileg borzasztóan megterhelő dolgokról ír, melyek nyilvánvalóan mély sebeket ütöttek az Ön lelkén. Kérdéseére válaszolva az agresszió mögött gyakran áll valamilyen pszichés betegség, ami kezelés nélkül általában súlyosbodni szokott (bár lehetnek benne tünetmentes időszakok). Sorai alapján azt gondolom, hogy a sok-sok bántás feldolgozásához érdemes volna pszichológusi segítséget kérnie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • mit gondolsz

    Kedves Melinad!

    Kb 11 évet voltunk együtt a párommal, tavaly azonban kb 10 év után én mondtam azt hogy elég legyen vége. 3 hónapig külön voltunk, majd 3 hónap után rájöttem, hogy szeretem és Vele akarok lenni. Ő akkor 1 hónap gondolkodási időt kért. Majd további 3 hónap után visszaköltöztem hozzá. Kb 1 évet voltunk így együtt, de most 2,5 hónappal ezelőtt véget vetett a kapcsolatnak. Azt mondta, nem önmaga, depressziós (ez sajnos tényleg igaz) nem tud engem úgy szeretni, ahogy szeretnl vagy ahogy én szeretném. 5 évet éltünk együtt. Nagyon normális férfi. Most 4, 5 hete voltam legutóbb fent a holmimért. De gyakorltailag még mindenem ott van, a képek a falon, ruhák, szőnyeg, bútor stb. Jó viszonyban váltunk el, amikor fent voltam párszor a holmimért ami kell hétköznapra jól elvoltunk.

    Az a kérdésem, hogy ha ő vetett véget a kapcsolatnak, miért nem keres, hogy vigyem el a cuccom? Minden pillanatban szenvesül a jelenlétemmel, ruhák a fogason, papucs kint stb. Most nem tudja hogy mi legyen? Hogy hogyan is tovább? Egyértelmű volt korábban, hogy nem szeretné, mindent fel is osztottunk de ott maradtak a holmik. Ezeket természetesen megkapom, ezért nem aggódom. Csak nem tudom hovatenni, hogy ha véget akar vetni ennek az egésznek, akkor miért nem szorgalmazza hogy ténylegesen is lezárjuk???
    Amikor én eljöttem akkor amikor szükségem volt valami felmentem érte, úgy hogy ne találkozzunk. Most azt mondta, amikor eljöttem, hogy nem szeretne ilyen akciókat, beszéljük meg, hogy mikor megyek. Ne menjek csak úgy magatól.
    Tehát ez alapján is neki kéne mondtani hogy akkor vigyem a cuccom vagy valami.

    A legutóbbi találkozásunk óta nőnapra küldött sms-t, amit én megköszöntem, én neki névnapjára amitt meg Ő köszönt meg. Egy hete kb felhívtam, ami nagyon vártlanul érte. Beteg volt. Nem is dolgozott a héten. Nem hoztam szóba a kapcsolatot, vagy hogy mikor menjek de Ő sem.

    Egy multinál vagyunk, ahol munkakapcsolat sincs köztünk amióta külön vagyunk soha nem jött ki ebédelni a kollegáival. Korábba kijárt.

    Most gondolom jár az agya és az a legjobb ha nem sürgetem. De mégis mit tehetnénk amivel mindent a pozitív irányba tudok befolyásolni?

    Köszönöm előre is

    Én 30 Ő 31 éves

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Úgy emlékszem levelét korábban már megválaszoltam. Ismét azt tudom mondani rá, hogy az, hogy az exe nem kéri, hogy vigye el a holmiját nem jeletni azt, hogy újra akarná kezdeni Önnel. Ha nehéz ebbe beletörődnie, javaslom hogy keressen fel négyszközti konzultációra, szívesen segítek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viki N.

    Kedves Doktornő!
    Szeretném segítségét kérni, mert már minden opciót végig futtattunk agyban, de egyik sem használható.
    Édesanyámmal nem lehet együtt élni. Mindent neki kell csinálnia, mert ha mi segítünk az biztos hogy rossz. Ez abban is kimerül hiába sikáljuk a koszos tányért, neki az mindig koszos lesz ha mi mossuk el. Itthon maradtunk testvéremmel hogy segítsünk nekik (mivel nincs társunk és ők meg már öregek). Viszont minden kis apróságon felhúzza magát. Olyanokból csinál drámai kérdés hogy éppenséggel másik testvéremtől kölcsön kértük az autót és hogy ő nem akar fizetni érte egy centet sem, de nincs mivel dolgozni járnunk. Mindenhol keresztbe tesz, mindenkinek az idegei már ki vannak. Mellesleg iszik is és idegbeteg. Önszántából nem hajlandó semmin sem változtatni. Anyjával és a családjával nem volt jó a kapcsolata. Oda fajult hogy nem is beszéltek már egymással, mert mindig ő volt a fekete bárány. Szeretet éhes, de képtelen szeretettet adni és elfogadni. Nem hajlandó semmilyen változásra, mert ő meg van győződve róla hogy mi vagyunk a szemetek vele. Mit lehet tenni ?
    Előre is köszönöm a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Viki!

      Levele alapján azt gondolom, hogy igen nehéz lehet önnek az együttélés, ezért pszichoterápiás támogatás kérését javaslom. Ha megérti, miért viselkedik így Önnel az édesanyja, az segíthet lelki sebek nélkül elviselni ezt a bánásmódot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Viki N.

        Kedves Melinda!
        Valahol értem miért ilyen, de nem tudok nonstop megértő lenni vele … vannak személyes gondjaim is, nem tudom folyamatosan az ő agyszüleményeit hallgatni. Belefáradtam hogy a pszichológusa legyek, főleg mert lehet már nekem se ártana. Nem tudom a saját életemet élni már, sőt 15 éves korom óta alig tudok a saját életemre koncentrálni. Amit elvárnak tőlem a munka, a tanulás halad csak éppen kapcsolatot nem tudok senkivel létesíteni.
        Köszönöm a segítséget!

        • Habis Melinda

          Kedves Viki!

          Szerintem nem is várható el öntől, hogy a saját rovására érezzen együtt vele, akkor is végighallgassa, ha ez már terhes Önnek. Ráadásul senki sem lehet a szerettei pszichológusa (még egy pszichológus sem).

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Réka Ny.

    Kedves Melina! Közel 1 éve szakítottunk a baràtommal aki fiatalabb volt nálam 3 evvel most 19 ! Elég befolyásolható volt (haverok) ezért lett vége! Amikor talalkozunk véletlenül egy helyen akkor a barataimmal mindig elbeszelget de megjelenek egyből sietni akar vagy azt mondja várja a baránője pedig nincs neki! Vagy ha megkérdezem hogyvan alíg néz rám vagy csak óvatosan! Nyáron picit ha buliztunk viselkedtünk bután egymással , de azóta ilyenre nem volt példa! Köszönöm válaszàt!

    • Habis Melinda

      Kedves Réka!

      Szerintem az exe viselkedése azt mutatja, hogy zavarban van, talán még nem dolgozta fel teljesen ezt a szakítást.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Polli

    Tisztelt Doktornő!
    19 éves lány vagyok, egy 3 éves kapcsolatomnak lett (véglegesen) vége körülbelül 2 hónapja. Sosem volt könnyű kapcsolat, sajnos többször is szakítottunk kevesebb időkre, a szinte már néha beteges féltékenykedéseim miatt. Attól tartok, pszichés problémáim lehetnek, mert én is felismerem hogy tényleg valami nagy gond lehet a fejembe. Mióta szakítottunk, csakis ő jár a fejembe, de nem az emlékeink vagy az általa okozott fájdalom, hanem folyamatosan képzelgek, elhitetem magammal, hogy éppen mással van, mással beszél, mással találkozik, nevet, ismerkedik stb. Ebbe lassan beleőrülök és felemészt ez a dolog. Azthittem, ez a féltékenység a kapcsolat végeztével csillapodik, eltűnik, de csak sokkal rosszabb lett, mert semmit sem tudok róla és nem is érdeklem őt. Pszichológusnál sosem jártam még, Ön szerint célszerű lenne felkeresnem egy szakembert ezügyben? Kétségbeesett és tanácstalan vagyok. Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Polli!

      Megértem, hogy kétségbe van esve. Levele alapján azt gondolom, hogy a szakítás feldolgozásához és a korábbi féltékenységének megértéséhez pszichoterápiás munkát kellene kezdenie, ezért javaslom pszichológus felkeresését.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Helga

    Üdvözlöm doktornő!

    Volt egy 3 éves kapcsolatom, ami az elején zökkenőmentesen működött, de aztán egyre jobban kezdtem ellaposodottnak érezni az egészet. Mondtam neki nem egyszer hogy hagynunk kéne az egészet, de ő csak ragaszkodott az egészhez. A vége felé, bevallom volt hogy félre-félre léptem, ami ki is derült. Ám ő még ezek után is azt érezte én vagyok számára az igazi, és lassan fél éve képtelen továbblépni. Minden egyes nap ír, és számonkér amikor nem válaszolok, és hogy miket tettem. Különböző társkereső oldalakon zaklat, ha letiltom akkor ugyanúgy talál rá módot hogy a fejemhez vágja hogy tönkretettem az életét. Tudom hogy nem vagyok szent, és bár igaza van, de mégsem tudom mit kellene csinálnom hogy tovább tudjon lépni, mert ez amit művel egyikünknek sem jó.

    • Habis Melinda

      Kedves Helga!

      Megértem, hogy megnehezíti a továbblépést az exe viselkedése. Szerintem próbálja meg egyértelművé tenni, hogy nem fogja vele újrakezdeni és javasolja, hogy fogadja ezt el. Ha nem sikerül más eszközt találnia, akkor rendőrségi úton vethet véget ennek a zaklatásnak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Bianka

    Kedves szakértő!
    Az lenne a problémám, hogy az életem sajnos elég rosszul alakult, hiába vagyok nagyon fiatal.
    A volt barátom egy évig vert, néha élet és halál között voltam mikor folytogatott, vele éltem és nem engedett el, hiába szakítottam vele. A legjobb barátnőmhöz költöztem utána aki prostituált volt és utólag derült ki. Lenyúlta 50 ezer forintom.
    A szüleimmel se volt túl jó a kapcsolatom.
    Nemtudom mi lett velem, úgy érzem nem találom a helyem sehol. Mindíg vidám voltam, az embereknek ezt az oldalam is mutatom de úgy érzem egy senki vagyok, és nem vagyok jó semmire. Mindenki alábecsül és kezdem elhinni. Mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Bianka!

      Borzasztó, hogy ilyen dolgok történtek Önnel! Nem csoda, hogy nem találja a helyét, hiszen érzelmileg nyilván igencsak megterhelték ezek az események. Pszichoterápiás munka megkezdését javaslom ezek feldolgozásához és önbizalma megerősítéséhez. Ne hagyja, hogy mások lenézzék vagy elbizonytalanítsák!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dóra H.

    16 éves lány vagyok. Nem volt még barátom de nagyon szeretnék. Van egy fiú akivel sokat írok és találkozni akar de nem merek mert félek a kapcsolattól, főleg hogy mit fognak a szüleim mondani. Mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Dóra!

      Mit szólnának a szülei, ha megtudnák hogy találkozni szeretne egy fiúval? Mitől féltik pontosan?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Norbert

    Kedves doktornő hogyan tudnám önnel felvenni a kapcsolatot,hogy négyszemközt beszéljünk?

  • Enci

    Kedves doktornő!
    21 éves lány vagyok és még nem volt barátom. Mindig olyanokba szeretek bele,akik nem viszonozzák az érzéseimet. Most is van valaki akit nagyon kedvelek,de egyenlőre nem úgy néz ki,hogy összejönnénk. Viszont én már vágyom egyrészt a testi kapcsolatra is,másrészt arra is,hogy végre valaki szeressen,hogy átöleljen,hogy odabújjak hozzá. Ráadàsul mostanàban itthon is vannak problémáim amiket jó lenne valakivel megosztani. Nagyon magányos vagyok. Sokszor van rossz kedvem,esténként sírok is.
    Mit tehetnék,hogy jobb kedvem legyen? Fog egyáltalán valaki valaha szeretni engem?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Enci!

      Megértem, hogy magányosnak és szomorúnak érzi magát. Ráadásul otthon is feszült a helyzet. Önismereti munka megkezdését javaslom, hogy megértse, a családi nehézségek miként függnek össze a viszonzatlan szerelmekkel és ki tudjon törtni ezek ördögi köréből valamint a szeretethiányból.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Sára

    Tisztelt Doktornő!

    Már rég óta érzem magamon hogy elkezdtem szorongás,idegesség,alvászavarom lenni már éjjel aligha tudok aludni. Amikor olyan dolgok jönnek szóba akkor elkezdtek remegni szorongani. A munkahelyemen egyenlőre próbaidőn vagyok de amikor bemegyek dolgozni érzem hogy elkezdek szorongani, ver a víz és ez ellen nem tudok mit tenni. Ön mit javasol mit tegyek hogy jobb legyen?

    Válaszát előre is köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Sára!

      A szorongása megértéséhez és jobb kontrollálásához pszichoterápiás munka megkezdését javaslom. Ha igényli, ebben is szívesen segítek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Norusz

    Üdvözlöm!
    14 ève párkapcsolatba èlek van kèt gyermekünk.Olyan èrzèsem van,hogy párom megcsalt.
    Kisebbig gyermekünk 6hónapos ès terhessègem alatt kezdődtek a problèmák.Párom új munkahelyen kezdett el dolgozni,pár hónapra rá èszre vettem,hogy furcsán viselkedik.Telefonját dugdosta,fürdèshez is magával vitte,üzeneteit hívásait törölte illetve feltünően sokat beszèlt a kolega nőjèvèl ami volt,hogy több percig is tartott mint egy sima beszèlgetès.
    Beszèltem a nővel(ő nem tudta,hogy èn vagyok) ès ő is úgy beszèlt mint ha együtt lett volna a párommal.Rá kèrdeztem páromtól ő persze mai napig tagadja ès azt mondja,hogy semmi nem törtènt kettejük között ès semmi nem igaz csak èn kèpzelem be magamnak.Azóta párom ott hagyta ezt a munkahelyet.de szerintem lehet mai napig tartja a kapcsolatot azzal a bizonyos nővel mert mai napig dugja telefonját ès próbál hülyènek nèzni.Teljesen tanácstalan vagyok ès nagyon el vagyok keseredve mert nem tudom,hogy már mit gondoljak vagy tegyek .
    Kèrnèm Önt,hogy ha tud segítsen valamilyen tanáccsal!
    Előre is köszönöm!
    Norusz

    • Habis Melinda

      Kedves Norusz!

      Azt tudom tanácsolni, hogy ne éljen bizonytalanságban és őszintétlenségben. Kérdezzen rá bátran, milyen kapcsolat volt a párja és a korábbi munkatársnője között. Ha tudnak beszélni a fájdalmas témákról, az akár közelebb is hozhatja Önöket egymáshoz.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Aida F.

    Tisztelt Doktornő! Problémám a férjemmel van,akivel 12 éve élünk együtt,van 2 csodalatos kislányunk,magával a kapcsolattal semmi gond. A baj ott kezdödik,hogy férjem egyrészt lábfetisiszta,másrészt ennek a függöje,tehát minden formában szüksége van vizualitásra,számitogép,képek,bármi. Napi szinten nézi és beteges módon,állandóan “játszadozik” magával,teljesen mindegy van e sex,v nem. Ha nem nézheti szinte agressziv lesz. (persze nem bánt addig nem fajultak el a dolgok) De engem borzalmasan zavar. Mindez nem elég,a szagoktól van oda,képes papucsokat,bármi olyan dolgot kilopni akár kukákból,ami vagy lábbal,vagy intimitással kapcsolatos és azt dugdossa,majd azt szaglássza sajnos ez évek óta igy van. Szinte nem járok vele sehova,mert neki az az első,mit lehet “elloponi”. Egyre nehezebb,pszichológushoz nem fog elmenni,hiába mondom neki,próbálom vele megértetni,h nem normális,nem érdekli. És egyébként nincs baj a kapcsolattal meg a sex-el sem,de ezek a dolgok egyre jobban kiábránditanak . Szeretem és Ö is engem,de én azt hiszem a gyerekkorából eredő dolgok miatt vannak ezek a dolgai,szörnyü gyerekkora volt…nem tudom,mit csináljak én nem szeretném elhagyni,de most jutottam el arra a pontra,hogy nem tudom,meddig birom még segitség nélkül! Jó apja a gyermekeimnek és mindent megtesz értem is,hüséges is,de ugy érzem az agyának az egyik felével hatalmas probléma van! 🙁 Mindig arra gondolok,amit megfogadtam, “egészségben,betegségben”,mert ez valamiféle beteges hajlam úgy gondolom de mégis hogy ne szenvedjek ettöl!? NEM tudok nem foglalkozni vele és nem észrevenni,már én is betegesen figyelem minden lépését és az ellen sem birok tenni,jobb lenne semmiröl nem tudnék,de állandóan kutatok utána…

    • Habis Melinda

      Kedves Aida!

      Levele alapján az gondolom, hogy érthető a szenvedése, érdemes volna mégis átgondolni azt, hogy 12 év alatt miként jutott ide a kapcsoaltuk. A lábfetisizmus mikor kezdődött, ez hogyan hatott a viszonyukra? Önnek milyen elvárásai volnának, mi tenné Önt boldoggá. Önismereti munka megkezdését javaslom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Éva

    Kedves Doktornő!

    Párkapcsolati problémával kapcsolatosan szeretnék Önhöz fordulni.
    8 hónapja vagyunk együtt a párommal. Lelkem mélyén tudom, hogy nem csalna meg. De mégis zavar, hogy más nőket is megnéz. Ezáltal azt érzem, hogy nem vagyok elég jó Neki. Ő azt mondja, hogy nem azért nézi,mert hogy új kapcsolatot keres. Hanem csak úgy. Ez megnyugtató. Nem akarom elveszíteni de lelkem mélyén féltékeny vagyok. Egyszer egy beszélgettünk a nőkről. Mesélte, hogy többször látott a HÉV megállóban egy nőt. Aki nagyon szép. Szokott vele találkozni. Állítása szerint nem beszélgettek. Csak megnézi. Tényleg rosszul esi. Tudom, hogy nem csalna meg de akkor is… Hogyan lehet leküzdeni a féltékenységet? Mit csináljak!
    Előre is köszönöm válaszát!

    Éva

  • Ibolya

    Udvozlom, 52 eves no vagyok, akinek csaladja gyerekei vannak .Az en nagy problemam , az, hogy , az anyammal maximum 1 napot tudok egyutt lenni anelkul, hogy ne ereznem roszul magam .Ha tobb napos latogatasra jon, akkor nagyon idegesit , egyszeruen irrital a jelenlete .Es emiatt termeszetesen, hogy lelkiismeret furdalasom van .Gyerekkoromba nem ereztem hasonlot , maximalista volt velem szemben , sokszor ereztem, hogy csak azert szeret , mert jo tanulo vagyok.Nem tudom….ez reg volt , de ma miert is van ez?

    • Habis Melinda

      Kedves Ibolya!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna alaposabban átgondolni, mi az ami miatt idegesíti Önt az anyja. Hogy tellnek a látogatásai? Hogyan hatnak a közös emlékeik a jelelegi kapcsolatukra?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anna

    Üdv!32éves házassagban élő nő vagyok!Van egy 3hónapos kisfiam és rettenetessen féltem mindentől és mindenkitől!Már olyan szinten hogy a férjemnek se adom oda és hát a rokonokat meg ez miatt nem látom szívessen!A kérdésem az lenne hogy mit tegyek hogy ennyire ne rettegjek és tudjak lazább lenni?!A válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Azt gondolom, hogy pszichoterápiás segítséggel (önismereti munkával) kellene megérteni a félelmét, ez segítene ezeket jobban kontrollálni is. Amennyiben igényli, jómagam is szívesen állok ebben a rendelkezésére.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Melinda!
    Majdnem 18 éves szűz lány vagyok. 4 hónapig beszélgettem és találkoztam egy fiúval, majd mikor ott aludtam nála elvette a szüzességem. Az aktust nem bántam meg, igazából az zavar hogy most nem tudom mi is van köztünk igazán. Mikor lefeküdtünk nem voltunk együtt, amiután megtörtént a dolog megkérdeztem tőle, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt- e. Ő azt felelte hogy nem tudja, mert ő nem szeretne barátnőt, de nyilván nem fog szarban hagyni mert nem szemét. Az anyukájának bemutatott, éjszaka végig ölelt, búcsúzásnál a legjobb barátja előtt is csókkal köszönt el. Ön szerint lehet ebből egy igazán komoly kapcsolat szerelemmel?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem Önöktől függ, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból. Azért, hogy valódi, tartalmas viszony legyen a vonzalomból rendszerint meg kell küzdeni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Nikolett

    Kedves Doktornő,

    az én kérdésem egyszerű, mégis bonyolult. Én egy félénk, gyámoltalan embernek látom magam, néha pedig nagyon magabiztosnak, míg a környezetem egyáltalán nem ilyennek gondol. Egyetlen ember szúrta csak ki, hogy érzékeny vagyok. Sok mindenen keresztül mentem a múltban, de nem gondolom, hogy ennek hatással kellene lenni a jövőmre. Tulajdonképpen elég optimista vagyok és szívesen próbálok ki új helyzeteket, szívesen váltok. Viszont párkapcsolatban kezdeményezni félek. Hol rátarti módon viselkedek a magánéletemben és nem félek semmitől, hol pedig a lefagyás között billegek. Nem nagyon értem, mert így senki nem mondaná meg, hogy néha-néha izgulok nagyon. Kíván ez a helyzet lelki tanácsadást, vagy fogadjam el ilyennek a természetem ? Hogyan tudnék bátrabban kezdeményezni ismerkedést ?

    Köszönettel: Nikolett

    • Habis Melinda

      Kedves Nikolett!

      Levele alapján úgy vélem, hogy hasznára válna az önismereti munka. A szélsőséges viselkedéseknek rendszerint van olyan lelki dinamikája, ami megérthető, s ezzel a nehézségek feloldhatók.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Marina

    Kedves Melinda!
    Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy betegesen féltékennyé váltam az évek során. Vőlegényemmel már többször szakításról is beszéltünk emiatt, mert úgy érzem, jobban kéne éreztetnie velem, hogy számára kivételes és különleges vagyok. (Ő a kiközösitett gyermekkoromra vezet vissza minden féltékenységet és “rosszindulatot”, pedig előző kapcsolatomban – melyben egy elég csapongó figurával voltam együtt, aki valószínűleg meg is csalt – sosem féltékenykedtem, nem kellett bizonygatnia, sosem követelőztem, kértem számon. Az akkori legnagyobb “komfliktus” pont az volt, hogy túl jó vagyok.) Jelenlegi párommal 3éve együtt vagyunk, a féltékenységet ő “kezdte”, én e téren olyanná váltam ketdzdetben, mint ő. Elmondása szerint még elviselhetetlenebb vagyok. Néha olyannyira ideges lesz, hogy olyasmiket mond, melyeknek később az ellenkezőjét állítja, ma azonban “józanul” is ugyanazt fújja. Valójában nem más nőktől félek, hanem az ő hozzáállása másokhoz vált számomra kérdésessé. Nem érzem biztonságban magam. Kétségbe vagyok esve, mert egyedül vagyok, csak ő van nekem, nincs kivel beszélgetnem ilyesmiről, szégyellem is magam magam miatt. Tudom, min kéne változtatnom, de egyedül nem megy és ő nem segít, nem kommunikál rendesen, csak akaratosan és ageresszívan mondja a magáét,miközben évekig elhitette velem, hogy másvalaki (?). Tudom, jót tenne rendesen párkapcsolati tréningre járni, de nem engedhetjük meg magunknak, így csak a leírtak alapján kérném a segítségét. Hogyan tudnám határaimat kitolni, mit tegyek, hogy magától megbecsüljön, hogyan nyomjam el a harcias-férfias énemet konfliktushelyzetben, melyet tényleg gyermekként voltam kénytelen magamra erőszakolni?
    Köszönettel:Marina

    • Habis Melinda

      Kedves Marina!

      Levele alapján párterápia igénybevételét javaslom. Nem az a kérdés, ki kezdte, vagy ki miben hibás, hanem hogy hogyan lehet megoldást találni az Önök közt levő feszültségekre. Ingyenesen a helyileg illetékes családsegítő szolgálatnál van ilyen lehetőség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Zsuzsanna

    Kedves Doktornő!
    Kérem adjon tanácsot!
    A párommal fiaton találkoztunk, első kapcsolat volt mindkettőnknek, 19 éve vagyunk már együtt. 5 év próbálkozás után sikerült teherbe esni, nagy öröm volt mindkettőnknek a közös gyerek, aki most múlt 6 éves.
    A kapcsolatunk mindig is viharos, élénk, vibráló se vele se nélküle kapcsolat volt.
    Sajnos ez a fiúnkkal is így van.
    A párom és a gyerek bár szeretik egymást, állandóan veszekednek. A párom viselkedése felháborít, idegesíti, piszkálják, nyugtalanítja a gyereket.
    Persze szóvá tettem, beszéltünk róla, hárítok amit tudok, de a párom nem látja a problémát.
    Ő ezt nevelésnek hívja. Pedig annak a szeretet az alapja, nem a sírásíg, vergődésig ingerelés, piszkálás, ütögetés….
    Ön szerint hová lehetne fordulni ezzel a problémával? Mindenképpen megoldást kell találnom, sajnos a költözés/válás nem opció 🙁
    Előre is köszönöm a választ!
    Üdvözlettel: Zsuzsanna

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Levele alapján családterápia igénybevételét javaslom. Ezt a helyi családsegítő szolgálatnál ingyenesen tudja kérni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Klaudia

    Üdvözlöm! Hosszú ideje úgy érzem nem találom magam a világban, vannak terveim, de fogalmam sincs merre induljak el ahhoz, hogy eltudjam érni a céljaimat. Sok rossz dolog történt velem a bizalommal is nagyon sok problémám van, a barátaimat folyton megbántom azzal, hogy kételkedem bennük, nem tudom hogy küzdhetném le az állandó félelmeimet. Mit tudna tanácsolni?

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      A félelmeit először meg kell ismernie jó alaposan, megérteni miből, hogyan fakadnak. Ehhez pszichoterápiás munkára van szükség. Ezután tudja csak kontrollálni őket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Béla

    Tisztelt Melinda!
    Egy furcsa problémával fordulnék önhöz amit próbálok röviden leírni.
    A történet 20-évvel ezelőtt kezdődött, mikor a feleségem teherbe esett és már a negyedik hónapban volt mikor már a téli szezonra nem jött ki külföldre velem, ami teljesen normális. Egy jóképű nőgyógyászhoz járt a két barátnőjével együtt amit már régebben megbeszéltek a társaságomban, hogy hozzá fognak járni.Ekkor evvel semmi problémám nem volt mivel az első feleségem is járt orvoshoz, és nem éreztem ezt a fájdalmat. Aztán 98-ban úgy-mond bekattantam de olyan szinten, hogy a feleségemnek kellett hazahoznia mert úgy éreztem, hogy bekattanok a féltékenység miatt. Mindig előttem volt a vizsgálat menete, úgy éreztem, hogy el vették a feleségem.Ő már többé nem az enyém hanem a nőgyógyász birtokolja. Egyszer rá vett, hogy elkísérjem az egyik vizsgálatra de az orvos még kezet sem fogott és nem is próbált kommunikálni velem, bár a feleségem mindig azt mesélte, hogy nagyon beszédes és jó pofa orvos. Aztán a tágulási vizsgálatkor kiküldött.Ekkor éreztem úgy , hogy addig tudnám verni az orvos fejét, még az szét nem loccsan és nem lett volna bűnbánatom.Ezt érzem még a mai napig is ha előjönnek a múlt sérelmei.Ilyenkor utálom a világot és haragszom a nőkre hogy így kitárulkoznak idegen férfiaknak. Most én ismét külföldön dolgozom de minden hét csütörtökén utazom haza. Amiért most ismét előjött ez a borzasztó érzés, az azért történt mer már a harmadik hónap telt el ciklus nélkül és jár az agyam mivel akkor megy orvoshoz amikor csak akar..Egyébként még mindig együtt vagyok a feleségemmel és még két egészséges fiunk született.Kértem, hogy a másik kettőt női orvosnál szülje meg. Ezt meg is tette és ezért nagyon tisztelem.Most itt Egerben találtunk egy női orvost mert az előző héten teljesen kikészültem.Nagyon nehéz gyermek korom volt és én arra gondolok, hogy ebből adódóan alakult ki bennem valami. Tudnék még sok mindenről írni ( gondozások stb) ahhoz többet kéne írnom. Nagyon várom válaszát mert nagyon szeretném ezt a lelki gyötrelmet végre már megszüntetni. Üdvözlettel!

    • Habis Melinda

      Kedves Béla!

      Elképzelhetőnek tartom hogy a nehéz gyermekkora és a folyamatos féltékenysége között van kapcsolat. Ez úgy oldható fel, ha önismereti munkába kezd. Ha igényli, négyszemközti keretek közt szívesen segítek ebben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Srácz Fáj

    Tsztelt Cím!
    Feleségem megcsalt. Külföldön élnünk, egymásra vagyunk utalva, két gyermekünk (10,12) van, feleségem és én nagyon ragaszkodunk egymáshoz. Rengeteg nehézségen és gyönyörű időkön vagyunk túl. Harmadik éve vagyunk Külföldön, családod, barátokat és szociális hálót hátrahagyva életünk legnegebb, legmeglróbáltaóbb időszaját éljük. Nyáron Édesanyám váratlanul, tragikus hirtekenséggel elhunyt. Nagyon egyedül vagyunk, én rengeteget dolgozom, sokat utazom. Fekeségemet is megviseli a küzdelmes de indedszegény élethelyzetünk. Pánikbetegséggel, agotacóbiával küzd, és a gyerekek iskola, edzés, bevásárlás, háztartás dimenziojára csökkent az élettere egy olyan helyen ahol nagyon nem szeretünk kenni. Alvászavara miatt már régóta külön alsznk. Looott gyors menetekben merült ki a szexulis kapcsolatunk, nem nagy vyarorisággal.

    Egy impulzusból, spontán, előjáttékként és szeretjezés közben kezdtem el mondogatni beki, hogy nyugodtan keressen magának örömet, élvezte az életet. Ebben az élethelyzetben bár izgató és izgalmas játék volt, sok félelmetes érzéssel társult. Ő is többször mondta, hogy atűztel játszunk. Én csak mosolyogtam, nyugodtan, szabad vagy.. Aztán egyszer csak közölte, beszélnünk kell. Mondanon sem kell, nem egészen így képzeltem, nem is tudom hogy képzeltem, talán csak játékbak szántam, de mindenképpen arra számítottam, hogy ha ilyesmi valóban lenne, mint jàtèkopció, akkor azt megbeszélnénk, játtszanánk a gondolattal, maga ez lenne a spice, és ha valami tébyleg kiakakulna valami, akkor megbeszéknénk a részketeket. Hidegzuhanyként ért. Rettenetesen össze vilt omolva, zokogott és sajnálta Rettegett, úgy érezte mindent elrontott. Annyira kéfségbe volt esve, hogy ösztönből nyugtattam, öleltem, védtem és próbáltam biztosítani h semmi baj nem lesz mi de t megoldunk együtt. Egy fél éjszakán át vígasztaltam, annyira féltettem lelki traumája és általános állapota miatt. Nagyjából én kértem elnézést, hogy ilyen helyzetbe sodortam..

    Ahogy telnek a napok, fékelmetes érzelmi vigarokon megyek át. Azt mondta soha töbvet és najd belepusztult, nem bírta utána, majdnem hábyt stb. Azt mondta nem tesz ilyet többé. Mk dram neki, hogy egyszer, egy sfabilabb, jiegyensúlyozott helyzetben lehet, hogy még egyszer majd játszunk ilyet de ez most nagyon nehéz.

    A legrosszabb, hogy a helyi magyar közösségből valaki az illető. Ez több dolog miatt is nehebbé teszi, hogy intelligensen higgadtan tudjam kezelni a dolgot. Nem szeretnék ott többet mutatkozni, nem kívánok fekszarvazott férfiként jókedvüen szocializálbi, mosokyogva poénkodni miközben azon jár az agyam, hogy esetleg ő volt az, ki volt az, ki tudja? Biztos mindenki tudja, és rajtam röhög. Késztetést éreznék, higy esetleg archaikus módon demonstráljam a hím közösség tagjai között a dominanciámat, kijelöljem a területemet. Gyönyörű. Szóval ennek lőttek.

    Ő viszont szeret oda járni, továbbra is keresi a társaságot amikor teheti. Én itthon ülök, ő meg késő este jön haza mert ilyen program-olyan program. Tudom, hogy nehéz, nert ezen kívül nincs hol szoializálód ia, de szétőrlöm magam, hogy mit keres ott. Nem tudom kitalálni mit tegyek, nem akarok seggfej kenni, hogy szabotálom, bojkottálom a magyar házat, összejöveteleket. Igaz, én nem élvezem igazán a társaságot, előtte sem.. Ő most is ment 6-ra. 9-kor hívott, hog páran beülnek valahova. Mindhárt éjfél. Én itthon a gyerekekkel. Kavarog a gyomrom. Szó szerint. Köszönöm, hogy ideírhattam, köszi ha elolvassátok.

    • Habis Melinda

      Kedves Srácz Fáj!

      Levele alapján érthető, hogy nehezen éli meg hogy a párja a magyar közösségben van a történek után. Valóban igen szerencsétlen, hogy a magyar közöségből csalta meg Önt valakivel. Leveléből több fontos kérdést is ki tudnék emelni, amin érdemes volna közösen dolgozniuk, a legfontosabbnak ezek közül mégis a megcsalást érzem. Egy ilyen eset után vissza kell állítani a megtört bizalmat, pártertápiával megérteni, mi miért történt, hogy ne fordulhasson elő többet ilyen Önök között.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • mit gondolsz

    Kb 11 évet voltunk együtt a párommal, tavaly azonban kb 10 év után én mondtm azt hogy elég legyen vége. 3 hónapig külön voltunk, majd 3 hónap után rájöttem, hogy szeretem és Vele akarok lenni. Ő akkor 1 hónap gondolkodási időt kért. Majd további 3 hónap után visszaköltöztem hozzá. Kb 1 évet voltunk így együtt, de most 2 hónappal ezelőtt véget vetett a kapcsolatnak. Azt mondta, nem önmaga, depressziós (ez sajnos tényleg igaz) nem tud engem úgy szeretni, ahogy szeretnl vagy ahogy én szeretném. 5 évet éltünk együtt. Nagyon normális férfi. Most 3, 5 hete voltam legutóbb fent a holmimért. De gyakorltailag még mindenem ott van, a képek a falon, ruhák, szőnyeg, bútor stb. Jó viszonyban váltunk el, amikor fent voltam párszor a holmimért ami kell hétköznapra jól elvoltunk.

    Az a kérdésem, hogy ha ő vetett véget a kapcsolatnak, miért nem keres, hogy vigyem el a cuccom? Minden pillanatban szenvesül a jelenlétemmel, ruhák a fogason, papucs kint stb. Most nem tudja hogy mi legyen? Hogy hogyan is tovább? Egyértelmű volt korábban, hogy nem szeretné, mindent fel is osztottunk de ott maradtak a holmik. Ezeket természetesen megkapom, ezért nem aggódom. Csak nem tudom hovatenni, hogy ha véget akar vetni ennek az egésznek, akkor miért nem szorgalmazza hogy ténylegesen is lezárjuk???

    Köszönöm előre is

    Én 30 Ő 31 éves

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Elképzelhetőnek tartom, amit a levelében leírt, hogy a volt párja nem ragaszkodik a kapcsolat teljes lezárásához, ezért nem kéri Önt, hogy vigye el a holmijait. Mielőtt azonban nagyon beleélné magát, javaslom hogy kérdezzen rá arra, mit szeretne. Hiszen ez a viselkedés sajnos nem jelenti azt sem, hogy szeretné újrakezdeni. Egy kapcsolatért dolgozni, küzdeni kell, hogy hosszú távon is működjön.

      Kívánom Önnek a legjobbakat!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Jozsef S.

    Tisztelt Melinda!
    Legyen szíves elmagyarázni mit jelent az a pszichológiai állapot, hogy “enyhe fokú mentálisan retardált.”Milyen teszt az amely egyértelmű bizonyítékot jelent erre nézve? A Nemzeti Közlekedési Hatóság két pszichológusa elsőfokon és másodfokon erre hivatkozva vette el a jogosítványomat.A ludas valójában két szakorvos, akik nem tettek eleget annak a törvényi kötelezettségüknek, hogy szakorvosi véleményt adjanak ki háziorvos részére, jogosítvány egészségügyi alkalmasságának meghosszabbítására.3 év után a neurológusom többszöri felszólítása ellenére sem történt semmi előrelépés, majd azt írta egyik orvosi leletemre, hogy jogosítvány tekintetében forduljak a NKH PÁV vizsgálatra, magyarul szépen tőrbecsalt.Elcsalt erre a vizsgálatra, a kötelességét letagadta.A pszichológusok pedig abból indultak ki hogy orvos küldött be erre a vizsgálatra, tehát eleve nem független vizsgálat történt.Másodfokon a pszichológus hölgy kijelentette hogy nem a tesztek számítanak nyugodjak bele hogy elveszik a jogosítványomat…Sajnos nem volt nálam bekapcsolt kamerás telefon.Ez elég egyértelmű bizonyíték lenne..most.A ügyben bűncselekmény elkövetése miatt(hatósági jogkörben elkövetett hamis tanúvallomás,bizonyítékhamisítás) miatt feljelentést szeretnék tenni, de ugye szükség lenne egy vagy több ellenbizonyítékra.Mivel közlekedéspszichológiában az elsőfokú vizsgálatot végző hölgy a közlekedés pszichológia magyarországi “feje” vezetője volt, így nemzetközi szakértő bevonását is fontolgatom Bécsből és Svájcból, de ezt bírója válogatja figyelembe veszi e vagy nem.Annak ellenére állapították meg mentális retardáltságomat, hogy a pszichiáterem soha ilyet nem állapított meg.Az orvosi leleteket vinni kellett a vizsgálatra, melyet a másodfokú vizsgálat előtt írásban jeleztem hogy orvosi titkokat sértenek.Naivan úgy gondoltam, hogy orvosgárda(igazságügyi orvos pszichiáter és neurológus) fog vizsgálni a közlekedési hatóságnál, de nem ez történt.Véleményem szerint a leleteken található telefonszámok miatt kell vinni az orvosi leleteket a Közlekedési Hatósághoz.Egyébiránt egy szakorvosi lelet értelmezésére egy pszichológus nincs kiképezve..A háziorvosom sem tudja értelmezni sokszor mi áll ott!Ami a gyógyszereket illeti, a behivólapon azt írták, minden gyógyszeremet vegyem be, majd az elutasító határozatban leírták, hogy mivel pszichotróp szereket szedek, a vizsgálatot nem tudták elvégezni!, de az addigi bizonyítékok alapján a közlekedésre nézve veszélyt jelentek.Azt tudni kell hogy pszichostimulánst:Ritalin és egy enyhe antidepresszáns:Prozac miatt van ez az egész hiszti hadjárat.Az egész világon milliók szedik egyszerre ezt a két szert sikeresen.Önmagában az hogy valaki pszichotróp szert szed nem lehet elutasító ok, márpedig itt ez is megtörtént.Milyen ellenbizonyítékok elkészítését tudná javasolni?Ezek gondolom ismételten tesztek lennének és mely teszt az ami mint fennt irtam, bizonyítja állitólagos mentális retardáltságomat.Diplomával, nyelvvizsgával, munkahellyel rendelkezem.Elképesztően felháborítónak tartom ezt a hozzáállást.Jogomban áll szedni kedvenc gyógyszereimet és a jogosítványomhoz is jogaim vannak.Két korrupt orvos és két korrupt pszichológusnak nincs semmilyen joga az akaratukat rámerőltetni.

    • Habis Melinda

      Kedves Jozsef!

      A pszichológusok intelligenciatesztek segítségével állapítják meg a mentális retardáció fennállását, illetve a vezetés képességének megítéléséhez egyéb teljesítményteszteket (pl figyelem tesztek) vehetnek fel. Ezek eredményei alapján legjobb tudásom szerint pszichiáter szakorvos szokta eldönteni az jogosítvány megtartására irányuló alkalmasságot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ildikó M.

    Kedves Habis Melinda

    Szeretném megkérdezni,hogy mit tanácsol ha a barátom folyton féltékeny és kutakodik utánam,kételkedik és vehemensen gyanusítgat? Már annyira stresszelek és félek ezektől az előre látható vitáktól,hogy van amit nem merek neki elmondani (többnyire teljesen átlagos dolgokról van itt szó,minthogy valaki megkérdezi mikor látogatok haza)mert tudom hogy megint hatalmas veszekdés lenne belőle,ezért is töröltem ki egy üzenetet amiben egyik jó barátom hívott el horgászni,de kiderült hogy már azelőtt pár nappal hogy kitöröltem átkutatta a telefonom és képernyőfotókat készített az üzenetváltásaimról,majd követelte később hogy mutassak meg minden beszélgetést és meglátta ,hogy kitöröltem,beismerem és ismertem hogy rossz döntés volt,de nem tudom vele megértetni,hogy félelemből tettem ,mert nagyon nehéz kezelni nèha a felindulásait. Az elejétől fogva ez ment és nem érzem azt hogy erről csak én tehetnék,tettekkel és szavakkal is igyekszem azt megmutatni hogy szeretem és nem tudnám megcsalni. A többi dolgok meg már mellékesek,de szintén fárasztóak..nem tetszik neki újjonnan ha kirakok egy képet vagy ha írnak a barátaim és kimegyek velük,folyton keres mialatt kint vagyok és úgy érzem birtokolni akar,amit ő nem vall be. Most engem hibáztat és azt mondja hogy már nem bízik bennem,pedig eddig sem bízott annak ellenère hogy ezt leszámítva őszinte voltam.
    Válaszát előre is köszönöm! 🙂

    • Habis Melinda

      Kedves Ildikó!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna elolvasnia korábbi cikkemet a féltékenység témájában, mely segíthet más szempontból nézni erre a helyzetre. A megoldáshoz pedig párterápiás munka szükséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Alexandra

    Tisztelt Doktornő!

    Párommal 6 hónapja vagyunk együtt. Ő 35, én 31. Interneten ismerkedtünk, a szimpátia rögtön megvolt, nagyon kedves és udvarias volt velem a kezdetektől fogva. Azt gondoltam, Ő egy komoly, viszonylag konzervatív, jó értékrenddel bíró ember, pl. mert az első testi kontaktust nem szerette volna elsietni. Egy több éves komoly, de nagyon problémás, csalódásokkal teli kapcsolata ért véget tavaly év elején. Elmondása szerint, azóta csak ismerkedett, próbálkozott, sok nővel randizott, de nem jött a megfelelő nő az életében. Sajnos 2 hónappal ezelőtt, a bizalmatlanságom okán belenéztem a telefonjába. Attól tartottam, hogy nem zárt le mindent a múltjában. Egyrészt azért írom, hogy sajnos, mert szégyellem, hogy ezt tettem, másrészt, mert olyasmiket olvastam, amiket nem szerettem volna. A konzervatívnak gondolt párom, a kapcsolatunk előtt visszataszító módon csapta a szelet a nőknek, akikkel ismerkedett. Szexuális jellegű üzenetváltások, fehérneműs képeket kért tőlük, beszólogatott nekik…stb. Nehezen tudok ezzel megbékélni, mert nem ilyennek ismertem meg. Az az érzésem, hogy félreismertem. Nem tudom, hogy tervezhetek-e vele így, hiszen ez talán sokmindent elárul a jelleméről. Sok kellemetlenséget és gyötrődést okoznak ezek a gondolatok. Gyakran eszembejutnak azok a számomra taszító mondatok, amiket ezeknek a nőknek írt. Hogyan tudnék ezen túllendülni?
    Köszönettel!

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      Levele alapján azt javaslom, hogy beszéljen a párjával. Mondja el, hogy belenézett a levelezésébe, amit megbánt (ahogy írta is, hogy szégyelli) és miket talált. Ahhoz, hogy ismét bízhasson benne kell, hogy őszintén tudjanak ezekről tárgyalni egymással ezekről a fájdalmas dolgokról.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Gabriella

    Tisztelt Doktornö!

    En jelenleg 31, a ” parom” 33eves. Törtenetem 4 evvel ezelött kezdödött.Amikor megismertem, tudtam rola szinte mindent. Es Ö is rolam, Valojaban sosem Volt mit titkolni. Függetlenül, hogy vmilyen szinten negativ gondolatom Volt, mivel egyszerüen mindig minden passzolt ugy gondoltam hatha. A lenyeg, hogy En voltam neki az elsö minden szempontbol. Es pont ez Volt a gond. Ami miatt, Ö bizonytalanna valt, es amit en teljes mertekben megis ertek. Nekem is Volt ( 18-evesen elsö)Együtt eltünk, majd elköltözött külföldre es tavkapcsolat lett…majd Ismet össze, majd szet… decemberben Ismet egymasra talaltunk, de vhogy en mar azt nem ereztem mint anno, tehat ki is leptem. Aztan egy honapja hivott telefonon, de megmondtam neki, hogy nem akarok semmit, de szivesen beszelek vele, nem haragszom ra. Aztan a heten is felhivott… es 5oran keresztül telefonon beszeltünk, mindenröl mint anno. Erdeklödött Ismet, es megmondtam neki, hogy nem.Mirre azt mondta nem baj, de akkor legalabb szexkapcsolat legyen köztünk. Egy fokon jol esett, hogy azert gondol ram, de en inkabb azt latom, hogy ” ha nincs lo, jo a szamar is”- es ezt mondtam is neki, hogy nem hinnem az jo ötlet lenne, hogy azert mert Te nem talalsz magadnak senkit, akkor velem kellenne a testi vagyaidat potolni.. Erre csak annyit mondott, hogy miert nekem sincs senkim. Mondom, oke, de en egy parkapcsolatra vagyom, ahol jol erezzük magunkat, es tovabb lehet vinni a kapcsolatot. Hm…igazabol mar en Sem tudom eldönteni, hogy miert nem talalok magamhoz valakit, azert mert Ö szamomra a hibaival megis tökeletes Volt, vagy mert tul nagyok az elvarasaim, es komolyan nehez talani valakit. De szerelmes mar nem vok bele,, vagyis sztem nem, mar nincs az az Erzes mint anno. Bar nem tudom ha összefutnek vele, akkor mit reagalnak… hm..igazabol nem tudom milyen megoldas lenne itt a helyes. De azert 20 evig csak nem varhatok mig Ö tapasztalatokat szerezz? Hatarozottan tovabb kell haladnom…
    Ön mit gondol a helyzetemröl?
    Tisztelettel: Gabriella

  • H. Tiborné

    Kedves Melinda
    Olyan problémával fordulok önhöz,hogy 2 éve házas vagyok 3 gyermekem van sajnos csak a problémámra tudok gondolni és arra hogy anyámnak mi lessz a véleménye akár mit is csinállok sajnos már a párommal sem tudom elengedni magamat se a gyerekeimmel csak egész nap robotolok ha kell hanem csinállok valamit vagy mereven ülök nézem a tv-t de az agyam nem is ott jár bár mit csinállok csak a streszt érzem h megfelelést mindenkinek nagyon aggaszt már nagyon régen nevettem és engedtem el magamat bár hol mindíg az van az eszembe h hülyeséget mondok vagy h nem érdekel senkit és sajnos egyre roszabb ez a minden napokban kérem legalább egy tippet adjon anyámmal próbálom megszakítani a kapcsolatom de sajnos valamijen úton módon mindíg leolt valamiért vagy én miattam vagy a párom miatt kérem segítsen

    Üdv H.Tiborné

    • Habis Melinda

      Kedves H. Tiborné!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az önismereti munka volna a megoldás. Hiába szakítja meg ugyanis az édesanyjával a kapcsolatot, ha az általa az Ön fejébe, szívébe ültetett érzések és gondoaltok tovább élnek és munkálnak Önben. Javaslom, hogy ingyenes pszichológiai segítségért keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai gondozót.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Margit

    Tisztelt doktornő, a férjemmel külföldön élünk és második alkalommal ismét kihoztuk anyukámat is h velünk éljen. Az első alkalom rosszul sikerült anya ha amennyiben a férjem miatt. Most ismét kijott mert terhes vagyok és segíteni akar nekem de a férjem mindig piszkálja mindennel. Anyukám nagyon csendes nő és látom rajta h ez kikesziti öt idegileg. Nem tudok beszélni a férjemmel mert még sem hallgat. Félek h elveszitem ismét anyukám és azt is h eltavolodunk a ferjemtol ha anyukám mellé állok. Mi tevő legyek. Egy elkeseredett kismama.

    • Habis Melinda

      Kedves Margit!

      Megértem, hogy nehéz most Önnek és jól jönne az édesanyja segítsége. Párterápia megkezdését javaslom, hogy szót értsenek egymással a férjével, figyelembe vegye az Ön, valamint az édesanyja vágyait, érzéseit is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M.T

    Üdvözlet!

    19 éves fiú vagyok és két éve élek párkapcsolatban. Az első évben teljesen tökéletesen működött a kapcsolat, de aztán visszaköszöntött a játékfüggőségem és ez egyre csak fokozódott. A barátnőm végtelenül szeretett de napokon keresztül sírt amiatt, hogy nem törődöm vele. S mindezt én észre sem vettem egészen addig a pillanatig ameddig nem történt meg a szakítás. A mai napon történt az eset és egyre jobban kezdek ráébredni, hogy soha sem szeretném őt elveszíteni. Rengeteg hibát követtem el, bőven elég lenne belőlük egy egész életre, de mégis, egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt. Azt mondta, hogy még nem hunytak ki az irántam érzett érzelmei, “de ráeszmélt, hogy egy olyan kapcsolatot ami az elején volt, tőlem már nem valószínű, hogy megkaphat.” Nem tartom helyesnek az “ígérgetéseket” ezért nem is tettem de bármit megtennék, hogy képes legyek “visszahúzni” azt a személyt akit a legjobban szeretek és mégis ellöktem magamtól. Meg szeretném mutatni számára, hogy képes vagyok tiszta szívemből szeretni őt.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdv. Csaba

    • Habis Melinda

      Kedves Csaba!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna átbeszélnie a barátnőjével azt, hogy mire vágyna/vágyott volna a kapcsolatukban, amit az utóbbi időben nem kapott meg. Ha Ön erre jobban odafigyelne, talán meggondolná magát a lány a folytatással kapcsolatban, hiszen ahogy írta, vannak még érzései…

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L. Nikolett

    Tisztelt doktornö!
    Én egy 15 éves lány vagyok, most vagyok 8.-os, és idén felvételiztem is.
    Nekem van egy pszichológusom, de nem voltam múlthéten márc. 15.-e miatt, sem ezzen a héten sem tudok hozzá menni, és a jövöhétben is elég bizonytalan vagyok,!! És ez nekem már túl sok!
    Segítséget szeretnék kérni.
    Tehát arról lenne szó, hogy nagyon rosszul érzem magam, így belül de nem rudom konkrétan elmondani, a pszichiáterem valami ,,lebegő” szorongásról beszélt múltkor, de akkor sem tudom, hogy ez mit jelent és hogy hogyan hozzam magam helyre! Illetve most SENKIVEL sem tudok beszélgetni, senkisem hajlandó meghallgatni!! Az iskolába nincsen barátom, sem barátnőm se senkim, ha próbálok beszélgetni az osztálytársaimmal egyből lekiabálják a fejem vagy hozzám vágnak mindent! A kedvenc tanárom ma azt mondta, hogy fog velem beszélgetni, de mégsem, az a baj, hogy az anyukája is beteg és kórházba került és ezzel foglalkozik most.. Csak én már nagyon biztam benne, és valakivel muszáj lett volna beszélnem! Nagyon rossz legbelül, annyi sok dolog is ért már engem én ezt már nem győzöm idegileg!! Otthon sem tudok beszélgetni senkivel, nem is kapok lelkisegítséget, és amúgy is állandóan balhé van, kiabálás, a bátyjám autista, a húgom meg a “kiskedvenc”, az hogy velem mi van nem érdekli senki!!! De velűk amúgy sem tudok segítséget kérni, sem átlagban beszélgetni, mert valamiért én is utálom őket, undorodom tőlük, de ezt mondani nagyon kelemetlen érzés. De az apukám is állandóan azzal jön, hogy erről én telehetek és csak én tudnék rajta változtatni, meg állandóan mindenbe beleköt, a másik pedig az anyukám, ő állandóan izé, hogy ő gyerek korába sosem csinált ilyet meg minden!! És már ez nagyon idegesít!!! Én nem vagyok ő… De mondom a suliban sem érzem jól magam, és állandóan szivatnak, meg beszólnak meg velem minfenkinek csak a baja van, illetve diákos sem szeretnék lenni, mert van egy volt legjobb barátnőm akivel nagyon komoly veszekedésünk volt, és mindenki beleszólt és mindenki őt védte.. Az osztályfőnökömmel is ekkor romlot meg a kapcsolatom, mert Viki (úgy hivják a lányt), ő mindenki kedvence főleg az osztályfőnökömé… De ezt nem beképzelem, mert mindenki ezt mondja az osztályból és mindenkinek a szülei így látják!! Mindenfélét vesz Vikinek, és ha valami nem úgy van ahogy Viki szeretné egyből felkapja a vízet, és mindent megtesz Vikiért…(stb.) —És Viki is diákos, és rám van akazkodva… De otthon sem bírom!!!
    Viszont az élet céljaim nagyon komolyak és határozottak!! Nem szeretnék tőlük megválni!!
    Ês ma haza kellet jönnöm a suliból az orvosiból felhívták anyukámat, mert kiborultam teljesen miuttán nem akart velem beszélni a kidvenc tanárom, és én nekem pánikrohaim is szoktak lenni, miótta a volt legjobb barátnőmmel összevesztünk , és az egész suli ellenem volt, és mindig a kedvenc tanárommal osztottam meg próblémáimat, csak Viki mindenkinek mondot valamit rólam nem tudom mit, pedig én semmi rosszat nem csináltam, és hogy azt a dolgot fogja mondani a kedvenc tanáromnak is, ên ettől nagyon féltem, és sosem hgytam, hogy négyszemközt legyenek, nem számithattam senkire sem… Csak a kedvenc tanàrnőmre.. Az után kerültem pszichológushoz.. És nem nagyon bírok suliba menni, nincsen lelkierőm, de muszáj lenne, meg amúgyis itthon sem vagyok jól, csak állandóan a suliban keresek egy embert akire támaszkodhatok, csak ez így annyira rossz.. nagyon rosszul érzem magam!! Két hely között ingázok és semelyik sem menekülőhely, a pszichológusomnál érzem jobban magamat, és ott érzem biztonságban is..
    Még télen, decemberbe, voltak szuicid gondolataim, a pszichológusom akkor küldött be egy kórházba amit én már “börtön”-nek nevezek, úgy éreztem ott magam mint a Abigél című filmben. Életem legrosszabb hete volt!!
    Csak nem is hiányozhatok a suliból, mert nem kéne hogy összegyüljön a 250 óra hiányzás, a félévben ígyis 129 óra hiányozásnál voltam, nem szeretnék vizsgázni. Ígyis 3.-ától megyek be egy kórházba valószínűleg ahol terápia van, és nem olyan mint a “börtön”.
    Nagyon érzékeny vagyok, már túl érzékeny és engem nagyon könnyű megbántani.
    Illetve vannak még a rémálmok, sorozatban rémálmaim vannak, és most múltkor azt álmodtam, hogy:
    Elmentem egy lakásba, voltak ott rajtam valakik akikkel az álmomba jóba voltam viszont a való életben nem is tufok kik ők. És ott aludtam a lakásban, de viszont éjszaka valaki egy fenyegető levél féleséget hagyott ott, annyira emlékszem arról, hogy törisen volt fogalmazva , vagyis az írás a felé hajolt. (Amúgy a törit nem szeretem). Másnap nagyon kivoltam miatta borulva és még voltak is emberek akik kiabáltak is velem a lakásban, csak a főnök aki volt a lakásban, kirakta Őket a lakásból. Délután ilyen este felé átjött a lakásba mama meg nagypapa, és aznap is jött valaki éjszaka csak ezuttal mamának hagyott üzenetet. És az állt benne, hogy hogyha továbbra velem marad akkor megöli, és ismét nagyon kivoltam borulva és teljesen kivoltam már, és már mindenki kiabált velem, még mamámék is, azután elmentek mamámék, és utána jött egy emberke akit valamiért nagyon utáltam az álmomba (de a valóságban őt sem tudom, hogy kicsoda), meg nagyon bunkó volt velem. Aztán fogtam minden cuccomat, kiviharzottam a lakásból, és felhívtam Alizt (a mostani legjobb barátnőm , csak ő nem abba a suliban van már, nem bírta idegileg ő sem). És kijött elém kocsival (egy idősebb barátnője vezethette), aztán beültem hozzájuk és elmentunk a suli elé, út közbe meséltem nekik az a lány is tök megértő volt,de mikor oda értünk azt mondta nekem, hogy “Neked nincsen agyad?” És erre Aliz megvédett engem , és vissza szólt aztán bementünk a suliba, és utána mondta nekem Aliz, hogy most neki elkell mennie. Elment. (De valamiért minden tanár az iskolába aludt, és szerettem volna a kedvenc tanárnőmmel beszélgetni, de Viki nem hagyta és idegesített ráadássul a tanár sem szeretet volna velem beszélni. És feljött bennem az a rossz érzés ami szokott. Aztan este nem mertem elaludni (mármint az álmomba), mert hogy jönnek megint a fenyegetők.. És ekkor riadtam fel.
    De még régebben azt monda nekem a pszichológusom, hogy az álmok szimbolunok, ezért ennek is kell legyen jelentősége.. És nekem tudnom kéne, hogy mi. Meg egyszer azt álmodtam, hogy megöltek az osztálytársaim.. És sok hasonló álmom volt már. És a legtöbbjük, szinte mind a suliban játszódik! Csak nem tudom miért.
    Na nekem most ezek a legnagyobb bajaim, több /pill. nem jut eszembe. Ez is épp elég volt. Nagyon hálás vagyok előre is a segítségéért, nagyon szépen köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Niki

    • Habis Melinda

      Kedves Niki!

      Szerintem jó, hogy kiíra magából, ami bántja. Javaslom, hogy amint módjában áll, mindja el ezeket a pszichológuának is, mert vele lehetősége van részletesebben átbeszélni mindent. Akár az álmot is, amiről írt. Ketten megfejtik majd, minek a kivetülése, szimbóluma mindez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Anikó

    Anikó33

    Kedves Doktornő!

    Nem is tudom hol kezdjem a történetemet!A párom és én 11 éve vagyunk együtt, van egy 4,5 éves tündéri kisfiúnk. A páromról kiderült hogy alkoholista.Régen is sokat ivott, de ezt se ő sem én nem tartottuk akkora problémának akkoriban. De sajnos 2 éve rosszabbra fordult a helyzet. Hülyeségek, kórházi kezelések ( az alkohol miatt a pszichiátriára került elég sokszor), dühkitörések, agresszió és még sorolhatnám. Kiderült sok olyan dolog a múltból amiket nem mondott el nekem, sőt sajnos nekem is elmondása szerint folyamatosan hazudott. Ez kicsit megingatta az eddigi kapcsolatunkat. Sajnos nem tudok már benne megbízni. Az alkoholproblémái javultak, jelenleg AA gyűlésekre jár, neki ez jót tesz én viszont nem értem ezt az egészet. Olyan mintha kicserélték volna az én drága páromat. Hirtelen csak a gyűlések és az ő józanodása lett a fontos.Folyamatosan veszekszünk.Úgy érzem elhanyagol minket, nem foglalkozik semmivel csak magával. Szerinte én nem vagyok megértő vele, mert ez egy halálos betegség. Próbáltuk már sokszor helyrehozni a kapcsolatunkat, de úgy érzem már sohasem lesz olyan mint régen!Hogyan bocsássam meg azt a sok múltbéli sérelmet amit nekünk okozott a viselkedésével. Előtte életvidám fiatal lánynak tartottam magam (32 éves vagyok) de most már nem tudom ki vagyok. Sokszor eszembe jutnak más férfiak is. Folyton csak veszekszünk. Én nem érzem magam boldognak ebben a kapcsolatban, bár szeretem, de ez nem tudom elég-e. A kisfiúnk is részese mindennek a drámának. Nem akarom hogy neki rossz legyen, mert ő nem tehet semmiről. Akartunk még egy babát is, de ilyen családi állapotokra nem hiszem hogy lenne értelme.
    Mit tehetnénk?Helyre lehet még hozni a dolgokat vagy végleg el kell szakadnunk egymástól? Ebben szeretném a tanácsát kérni.

    • Habis Melinda

      Kedves Anikó!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a bizalom helyreállításához és a sok korábbi probléma átbeszléséhez párterápiára volna szükség. A párja változásához a kapcsolatuknak is aklamazkodnia kell, de persze nem olyan áron, hogy az Önnek rossz legyen. A részletek kidolgozásához mindkettejük jelenlétére, szándékára és professzionális segítségre van szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tamara T.

    Kedves Melinda!
    Idős édesanyámmal kapcsolatban szeretném kérni segítségét. 74 éves,( édesapám 73, jelenleg is házasságban élnek) én távol lakom tőlük (testvérem nincs), de igyekszem legalább évente 3-4 alkalommal látogatni őket, akkor mindig hosszabb időre. Édesanyám is gyakran jött hozzám látogatóba, évente 2-3 alkalommal, tavalyi évig. 2017 Karácsonyán még tervezte, hogy tavasszal jön hozzám, de ez azóta megváltozott. Egy megfázás, és hörgőgyulladás után, úgy érzem kifogásokat keres, minden kérdésre a válasza, én már beteg, öreg, gyenge vagyok, minden évben lejjebb-lejjebb, ( Testi változás, fogyás, elesettség, nem látszik). ( Fiatalabb korában is hajlamos volt kissé túldramatizálni az életet, és a meghalást is). Most készülök hozzájuk, viszont nem tudom hogyan viselkedjek. Értsek vele egyet és mondjam hogy igaza van mindig rosszabb lesz, vagy vitázzak vele, mert mindenre azt mondja leszel még te is öreg és beteg. Próbálom telefonon keresztül is mindenfelé terelni a beszélgetést, de a vége a betegségek és az öregség témája lesznek. Előre is köszönöm segítségét. Tisztelettel: T. Tamara.

    • Habis Melinda

      Kedves Tamara!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az volna a leghatékonyabb megoldás, ha megértenénk, az anyukája miéárt panaszkodik folyton. Tényleg szünet nélkül a halál jár a fejében, vagy el akar érni ezzel valamit. Ha előbbiről van szó, akkor mindenképpen pszichiátriai segítségre van szüksége, hiszen előfordulhat hogy időskori depresszióval küzd.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Zsuzsanna

    60 éves nő vagyok. Nagyon gyakran benne ragadok egy álomban. Olyan, mint amikor megáll a film. Az álom érdektelen, nem is emlékszem rá sokszor. Csak tudom, hogy álmodom, s fel kell ébrednem, mert megint elromlott valami, s nem tudok továbblépni. S tényleg felébredek erre. Esetleg ha szednék altatót? Még soha nem szedtem ilyen gyógyszert, néha néha egy szem eleniumot esetleg, ha nagyon feszült vagyok. Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Mire szedi az Eleniumot? Ha járt már korábban pszichiáternél, vagy pszichológusnál, akkor azt javaslom, hogy az álmodással kapcsolatos tünetről is neki számoljon be. Ő a részletek ismeretében jobban fog tudni segíteni Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viki

    Tisztelt Doktornő! Lehetséges e hogy meg érzem mikor ébred fel a párom? Vagy mikor van rossz kedve. Többször is fel ébredek abban az idöpontban mikor ő ébred. Vagy csak véletlen egybeesés?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Viki!

      Elképzelhetőnek tartom, hogy ezek a megérzések, “véletlenek” az Önök közti szoros érzelmi kötelék, empátia maitt vannak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Dávid

    Tisztelt doktor úr/nő, 19éves vagyok és végső elkeseredésemben fordulok önhöz.
    A probléma amivel nap mint nap küzdök az az, hogy egyszerűen nem tudom betölteni a bennem levő ürességet,űrt, a semmit.
    Folyamatosan dühös vagyok minden ok nélkül,de nem érzem magam depressziósnak,nem lázadok a világ ellen. Egyszerűen csak üresség az amit érzek,és ez nagyon frusztráló.
    Nem vagyok egyedül,minden rendben van a családban.
    Kérem,hogy segítsen betölteni ezt az ürességet.

    • Habis Melinda

      Kedves Dávid!

      Az Önben levő ürességet önismereti munkával lehet megérteni és megváltoztatni. Javaslom, hogy keressen fel egy fiatal felnőtteknek szóló tematikus önismerti csoportot, vagy keressen fel egyéniben pszichológust, aki segít rendszeresen átgondolni az Önnel történteket és az ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ideh

    Szia van egy dolog amit probaltam megoldani de ugy erzem sehogyse megy picit mar kezdem elvesziteni a remenyt. Szoval az a helyzet hogy en kedves aranyos turelmes voltam sose mondtam semmi rosszat nem bantottam meg senkit aztan nem tudom mi lett hirtelen szinte egyik naprol a masikra fokozatosan kezdtem megvaltozni egyre kibirhatalanabb lettem mar a szerettem sem birtak elviselni csunyan beszletem veluk minden sertot es rosszat mondtam nekik pl dogolj meg meg hasonlok egyszeruen nm birtam elviselni ha valami nem ugy tortent ahogy en akartam. Azota picit mar jobb lett a helyzet de sajnos meg mindig messze nem olyan mint regen tudod en annyira igyekszem mindent megtenni hogy ujra kedves lenni hogy ugy erezzek azok a szemelyek akik fontosak nekem hogy szeretem oket de sajnos ez nem igazan megy. Annyira rossz erzes hogy kitartottak mellettem es annyit szenvedtek miattam es most is mellettem vannak remenykednek abban hogy vegre olyan vagyok mint regen es folyamatosan csalodniuk kell es bantom oket. Nem tudom elmagyarazni hogy mi tortenik bennem ezekben a pillanatokban de valahogy hirtelen megvaltozom mintha nem is en lennek mintha valaki iranyitana es en nem tudok semmit tenni ossze vissza mondok minden serto es banto dolgot es veszekszek mindenkivel pedig nem erdemlik meg. Es amikor lenyugszom akkor dobbenek ra hogy miket is tettem hogy megint igy viselkedtem veluk de tudod legtobbszor nem is emlekszek arra hogy miket mondtam pontosan hanem csak belul erzem hogy megbantottam oket ujra olyan mintha 2 enem lenne es mikor ramjon akkor nem tudom magam kontrolalni. Az a helyzet hogy mikor eltervezem hogy soha tobbet nem viselkedek ugy akkor altalaban par napig megy a dolog kedves vagyok eleg turelmes minden aztan amikor ugy erzem hogy mar egesz jol megy hogy talan most sikerul akkor ujra mindig olyan csunyan viselkedek es nem tudom mitol. Felek hogy elveszitem oket es magamra maradok mert tudom hogy nem fognak orokke csak megbocsajtani es kedves lenni velem mikozben en periodikusan bantom oket. Tudnal kerlek segiteni nekem vagy lehet ezen egyealtalan segiteni vagy mar orokre ilyen leszek es sosem fogok tudni megvaltozni ? Hogy gondolod ezt meg lehet oldani magamba ? vagy beteg vagyok es kell kulso segitseg ? elegge kilatastalannak erzem a helyzetem felek hogy mar sose leszek a regi es sose leszek boldog segitseged elore is koszonom

    • Habis Melinda

      Kedves Ideh!

      Levele alapján pszichiáter felkeresését javaslom. Ő a szakvizsgálat után eldönti majd, hogy elégséges-e a pszichoterápiás munka a jó és rossz érzések jobb megértéséhez, integrálásához. Továbbküldi pszichológushoz. Az, hogy vannak bennünk indulatok, természetes, de meg kell tanulnunk ezeket megfelelően kezelni, hogy azok ne károsítsák az emberi kapcsolatainkat. Ebben segít majd Önnek a terápia.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Norbert

    Szép napot. 18 éves vagyok és azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni hogy miért van az hogy egy idő óta szinte minden nap a fejemben végig elemzem az életemet? Tehát hogy mik történtek velem stb.

    • Habis Melinda

      Kedves Norbert!

      Mivel nem tudok Önről semmit, nem tudom megmondani, miért gondolkodik nap mint nap az életén, de ha már így van, akkor azt javaslom, hogy tegye ezt hatékonyan, önismereti munka segítségével. Mások tükrében átjuk ugyanis csak önmagunkat reálisan. Ha igényli, hogy négyszemközt gondolkodjunk el ezekről, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N#G

    Kedves Melinda!
    Abban kérném a véleményét/ segítségét, hogy hogyan kell kezelni valakit, ha nem szereti, ha “sajnálják” ? Férfiról van szó. Én magamból kiindulva, ha nekem rossz, szeretem, ha picit sajnáltathatom magam, megölelnek, vigasztalnak, stb. Így szinte nem fér a fejembe, hogy ha valaki ezt nem szereti, akkor hogy kell kezelni?
    Válaszát előre is tisztelettel köszönöm!
    N#G

    • Habis Melinda

      Kedves N#G!

      Szerintem érthető az, hogy mások vagyunk, ezért eltérőek az igényeink. Ha az említett férfi egyszerűen nem szereti, ha elhangzik a sajnálom szó, akkor érdemes ezt kerülni. Általában jó hatású, ha megtudjuk mi van emögött, mivel kapcsolatos a rossz érzés.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. László

    Kedves Hölgyem/Uram!
    László vagyok, 29 éves. Sajnos fiatal koromtól kezdve észrevettem magamon, hogy nehezen tudom fenntartani a figyelmemet. Gyakran elkalandozok, és a gondolataimba mélyedek. Próbáltam arra koncentrálni, hogy a külvilágot figyeljem, de nagyon nehéz ezt fenntartani. Van jogosítványom, de nem merek vezetni emiatt ( nem volt még balesetem, de a jogosítvány megszerzése óta nem nagyon ültem autóba). Szeretek novellákat írni, művész hajlamú ember vagyok. Lehet, hogy ez a figyelmetlenség a művészi hajlamommal van összefüggésben? Esetleg ez egy betegség?
    Segítségét köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves László!

      Látatlanban nehéz volna megmondani a figyelmetlenségének mérékét (ez neuropszichológiai tesztek segítségével mérhető fel) és okát is. Javaslom, hogy keresse fel háziorvoasát, aki elküldi majd a megfelelő kivizsgálásokra.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • ÉVA

    B.É
    Üdvözlöm! Azért fordulok magához hogy adjon valami tanácsot mert megfulladok a lelkiismeret furdalástól! Van egy 17 hónapos kisfiam! Nagyon nagyon keveset tudtam vele foglalkozni,ez nagyon bánt,nagyon szépen eljátszott maga ment neki a mondóka vagy a mese a táblagépen,feltettem neki a polcra ès nèzte közbe játszott,èn meg csináltam a munkámat,rá rá néztem és mindig mondtam magamba hogy jaja de jó kis gyerek elvan szépen játszik!! Csak akkor jött a probléma mikor elmentem az 1 éves státusz vizsgálatra és tett fel nekem a védőnő kèdréseket,hogy megy már,felmászik bútorokra,eszik e egyedül meg ilyenek…!? Mondom neki nem!! Akkor már jött a gyomorgörcs! Nem csinál semmit,nem akar járni csak úgy áll fel ha van a közelébe bútór ès abba kapaszkodik,magától nem áll fel a bútórra se mászik fel és 17 hónapos!! Èn rontottam el merg egyedül hagytam…azt hittem h ez jó így elvan egyedül! Mászni szépen mászik de a kúszás kimaradt neki! Járunk 14 hónapos korától gyógytornára de nem nagyon látok rajta fejlődést!minden nap sírva alszok el minden nap gyomorgörcsöm van h én rontottam el az egészet,nem úgy fejődött a kis esze igaz? Mit tanácsol segítsen!!!!

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      Megértem, hogy aggódik, de higgye el, hogy nincs veszve semmi!

      Szerintem jó, hogy elviszi a gyermekét gyógytornára és ha ezentúl többet játszik, mondókázik majd vele, akkor rengeteget tehet a gyermeke megfelelő lelki-szellemi fejlődéséért. Ebben az életkorban a szabadban eltöltött idő, sok mozgás is igen lényeges. Érdemes törekedni erre, mert segíti az értelmi fejlődést.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. Rita

    Üdvözlöm!

    Mára szinte 100%-os bizonyossággal merem kijelenteni, hogy a fiam apja , akitől 2 éve külön élek antiszocialis viselkedeszavarban szenved. Rengeteget olvastam utána és 100%-ban jellemző rá minden, ami tünet és jellemző lehet. Egyszerűen már úgy érzem nem bírom tovább, sosem szabadulok és ezt nem könnyíti meg a közös gyermek léte. Folyamatos érzelmi és fizikai terror alatt vagyok, de persze megfoghatatlan, nagyon körültekintő. Még amikor bolondnak, őrültnek tűnik is, a legjobban idozit. Mindent tudatosan felepit, de szerintem ezt csak én és egy személy látjuk át. Szeretnék róla beszélni, de napokig tartana, tudom kell nekem egy pszichológus, de a kicsi baba ebben még “korlátoz”. Magamtól is megijedek néha, olyan gondolataim vannak, hogy lehet ennek vége.. csak egy iránymutatás ha lenne, merre induljak, ki tud nekem segíteni.. ? nem bírom!

    • Habis Melinda

      Kedves Rita!

      Szerintem jó ötlet, hogy pszichológus segítségével gondolja át a megérzéseit, szűrjék le együtt a megfelelő következtetéseket. Ha a kisbabája miatt nem tud egykönnyen kimozdulni, akár Skypeon keresztül is kérhet ma már segítséget. Akár tőlem is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • E-

    Üdv. 19 éves lány vagyok. Az lenne a problémám, hogy félek az új dolgoktól a változástól, pedig szeretném de félek tőle és inkább meghátrálok, szeretek új emberekkel beszélgetni ismerkedni, de amikor már “közelebb” szeretne jönni hozzám mármint jobban megismerni engem, vagy velem csinálni valamit inkább meghátrálok.. Még barátom sem volt emiatt..

    • Habis Melinda

      Kedves E!

      Mindannyian tarunk az új dolgoktól, ez természetes. Amennyiben a félelme akadályozza Önt az ismerkedésben, érdemes önismereti munkát kezdenie, hogy megértse ennek okait, könnyebben kordában tarthassa ezt az érzést.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • valaki 95 3333333333 22222222999991111

    Én eléggé egy izgulós ember vagyok, és mostanában bántok meg embereket a környezetemben.
    Sajnos és van mikor félreértések kerekednek leginkább fiúknál. Mondta egy ismerősöm így sok ismerőst, barátomat elfogom egy idővel veszteni. Fogalmazni nem mindig tudok miket szeretnék és azzal az illetővel hétfőn fogok találkozni az iskolában és tanácsokat szeretnék kérni, hogy tudnék valahogy gyorsan változtatni a rossz dolgokon. Köszönöm előre is.
    valaki……)

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem érdemes megpróbálni megbeszélni a konfliktust azzal, akit megbántott. Mindannyian követünk el hibákat, ám ezek a legtöbb esetben orvosolhatóak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Benjámin Kriszián

    Üdvözlöm!
    Hogy bírjam ki 1,5 hónapig, azt hogy nem látom az öcsémet?
    Köszönettel: Benjámin Krisztián

    • Habis Melinda

      Kedves Benjámin Krisztián!

      Miért nem láthatja a testvérét? Telefonálni vagy levelezni sem tud vele? Vannak más fontos személyek még rajta kívül az életében?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J. Norbert

    Szép napot kívánok. 18 éves fiú vagyok,és azzal a kérdéssel szeretnék onhoz fordulni,hogy miért van az hogy minden nap egy idő óta a fejemben végig elemzem az életemet? Tehát azt hogy mik történtek velem az életbe.

    • Habis Melinda

      Kedves Norbert!

      Levele alapján felelőtlenség volna állást foglalnom ennek okáról, de az javaslom, hogy ha már folyton elemzi a korábbi életét, tegye ezt szakszerűen: keressen fel egy önismereti csoportot, vagy járjon egyéni terápiába pszichológushoz. Ennek segítségével átgondolhatja a nyomasztó pontokat és újraírhatja a saját történetét.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Erika

    Üdvözlöm!
    23 éves lányommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Mindég problémás gyerek volt, hordtam gyerekpszichológushoz, aki szerint semmi baja túlaggódom a dolgokat.
    Mostmár felnőtt és súlyos problémák vannak vele. Nincs életcélja, sokszor hetekig csak fekszik, nem kommunikál senkivel. Nem csinál semmit, ha kérem legalább diákmunkát vállaljon, azt mondja, hogy nem pazarolja erre az idejét. Iszonyú igénytelen. Legutobb kb. fél éve rám támadt hasba rugdosott lehordott mindennek, mert nem engedtem ,hogy a kistestvéreivel takarítassa a szobáját. A férjem akkor kirakta a házból, átköltözött anyámhoz. Itt kénytelen dolgozni, de semmi másra nem hajlandó. Viszont továbbra sem kommunikál, de mindég ír ,ha akar valamit. Hol fuvar kell, hol pénz, hol ez, hol az. Én meg adok, csinálom, mert mást már nem tehetek érte.
    Férjem szerint ez hiba.
    Hatan vannak testvérek, jó anyagi körülmények közt élünk, a többi gyermekünk jó tanuló , szorgalmas, semmi baj velük.
    Nem tudom hol és mit rontottunk el . A kérdés hogy ebben a helyzetben mi a legjobb amit tehetek a lányomért?
    Üdvözlettel. Erika

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Levele alapján az gondolom, hogy a lányával együtt kellene pszichológushoz fordulniuk, családterápia megkezdését javaslom. Ennek segítségével érdemes volna átgondolni, hogyan javítható a kapcsolatuk. Hogyan fajulhatott mindez a rugdosásog, majd a kitagadásig.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Anita

    Jó estét! Egy éve vagyok eggyütt a párommal és Ő szeret, de én nem látom meg benne a szépet. Jó ember, de nagyon igénytelen. Beszéltem már vele de nem érdekli. Nem vagyok boldog. Jelenleg babát várok, neki örülök de nem tudom, hogyan fog alakulni az életem mellette. Eddig ha volt párom olyan szerelmes voltam, mostmeg nem vagyok. Lehet túl korán költöztünk össze. Már 2 hét után. Nem tudom mi tévő legyek. Végső elkeserésemben írok.

    • Habis Melinda

      Kedves Anita!

      Levele alapján önismereti munka megkezdését javasolom, hogy váalszt találjon a köetkező kérdésekre. Mi fogta meg Önt a párjában, mi változott, amitől elmúlt a vonzalom. Korábban nem volt igénytelen a férfi? Hogyan alakult a kapcsolatuk az egy év alatt? Mitől szeretett ki belőle? Mi motiválta Önöket, hogy 2 hét után összeköltözzenek?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anna

    Azt szeretnem kerdezni hogy normalis ha zavar az ha 49 evesen a 60 eves ferjem engem nem de minden fiatal lanyt megnez mindenhol?

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Ha Ön így érzi, akkor ez jogos. Hogy mi az oka, az más kérdés, talán azzal is érdemes volna foglalkozni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Anett

    Jó napot! Olyan problémám lenne hogy van egy 8 éves kislányom 7 évig együtt éltem az apukájával de borzasztó lett a kapcsolatunk agresszív volt sokat ivott a gyerek minden nap nézte ahogy az apja részegen járt haza! Olyan eset is történt hogy végig nézte amint az apja csúnyán megvert én mivel probáltam védeni a gyereket leszúrtam az apját! Komoly baja nem lett de így is megviselte a történtek a kislányom! El váltunk új apukát kapott a kislány új iskola új lakás jobb élet várta! Viszont az apához jár a gyerek ami nagyon összezavarja mert a nagymama majomszeretettel szereti őt! Kettészakad sajnos és nem tudok megoldást találni engedjem vagy maradjon inkább csak velem a saját környezetében! Sokszor visszahúzódó nem barátkozik sírva fakad ok nélkül! Nem kommunikatív! Tanácsát szeretném kérni mit tegyek!?

    • Habis Melinda

      Kedves Anett!

      Levele alapján azt javaslom, hogy a kislánya számára kérjen gyermekpszichológusi segítséget. Akármiylen jó is az új környezet, maga a változás és természetesen a korábban átélt szörnyűségek is megterhelhették a gyermeket lelkileg, melynek hatására bezárkózott.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Rella

    Tisztelt doktorno!
    Nekem az a problemam, hogy volt egy fiu akinek az volt a celja h fontos legyen nekem meg h elkezdjek erezni iranta vmit mert elso 2 hetben nagyon durvan tolta h o mennyire szeret meg h hianyzok neki meg mindig itt lesz nekem meg at is jott hozzam meg stb aztan mikor ez kiderult akkor o rajott h nem akar rosszban lenni az exevel , (aki nem mellesleg az egyik legjobb baratnom volt)meg a tobbiekkel es utana mar ugy viselkedett velem csak mint vmi haverjaval sot ha kihivott talalkozni akkor is volt h hozzam se szolt en meg vegig a haverjaival beszeltem szinte.. vagy ha irt akkor is mindig csak a szexrol tudott beszelni az utobbi idoben …de mar 1 hete nem beszeltunk. A barataim pedig megutaltak emiatt es mar nem is beszelnek velem. Mit tehetnek hogy ujra beszelhessek veluk?

    • Habis Melinda

      Kedves Rella!

      Megértem, hogy nehéz most Önnek. Miért haragdutak meg pontosan a barátai? Nehezményezik esetleg hogy Ön zzel a fiúval kezdjen párkapcsolatot? A legjobb barátnője mennyire zárta le magában a korábbi viszonyt? Szerintem az az optimális, ha a szerelem melett a barátság is be tud férni az életünkbe, nem kell választanunk a kettő közül.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Melinda!
    Kényszerbetegség,pánikzavar,enyhe depresszió legyőzhető csak pszichoterápiával? A helyzet az,hogy gyógyszert nem szívesen szednék,eddig csak rossz tapasztalatom van vele. Kész lennék akár naponta is terápiára menni,ha az járható út.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem látatlanban nem érdemes szerintem válaszolni erre a kérdésre, mert igen sokféle kényszer, pánik és depresszió van. Ha érdekli a véleményem, szívesen elmondom Önnek egy személyesen (vagy Skypeon) tartott első interjú után a kezelés további menetével kapcsolatban. Szerettel várom megkeresését, ha érdekli ez a lehetőség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Üdvözlöm!
    Külföldön élek már egy ideje,de érzem,hogy szükségem lenne pszichoterápiára. Sajnos,magyar pszichológus nincs az országban. Érdekelne,hogy az online terápia is lehet-e ugyanolyan eredményes vagy mindenképpen meg kellene jelenni személyesen? Az online terápia is hatásos lehet?
    Válaszát elöre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Az online terápia a legjöbb esetben hasonlóan hatékony mint a személyes, de ezt szakember tudja eldönteni a probléma súlyossága, valamint az Ön erőforrásainak ismeretében. Amennyiben szeretne velem négyszemközt dolgozni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztina

    Tisztelt doktornő! Szeretném a tanácsát kérni, hogy mit tehetek abban az esetben, ha a férjem nem akar semmilyen problémát megbeszélni, pláne megpróbálni közös nevezőre jutni. Az az elve, hogy ő inkább nem mond semmit, mert abból csak a baj, és ő nem akar vitát. Ha egyértelműen ordít róla, hogy valami baja van, letagadja, sőt van, hogy azt mondja nekem, hogy nem veszem észre, hohgy én csinálom a problémát. Soha nem volt lelkizős típus, de nem tartottam lényegesnek, hiszen férfi, de nála nem csak a mély érzelmek vannak elrejtve. Hétköznapi problémákat sem tudunk megbeszélni, sokszor még aprókat sem. Igazából amíg egyetértek vele addig nincs gond. Ha valamiben nem értek egyet vele, akkor azt úgy veszi, hogy személy ellen vagyok, mert én állandóan ellenkezek vele. Szinte csak az övével azonos véleményt fogadja el. Nagyon sok dolgot kellene megbeszélnünk, de ahhoz neki is őszintén beszélni kellene arról amiket érez. Ha nézeteltérésünk támad mindig otthagy ahogyan vitázni kezdünk a kérdésről. Fogja magát kimegy az udvarra, vagy elmegy zuhanyozni stb. Aztán igy idő után odajön hozzám ad a számra egy puszit de egy szót se szól. Ő ezzel a témát lezártnak tekinti, szeret és minden OK. De nekem hiányérzetem van ilyenkor, és sok olyan dolog van amik valós megoldást igényelnének. Azonkívül, ha valami baja van kérdésre sem árulja el, csak abból veszem észre, hogy közönyös, rideg, távolságtartó, szűkszavú stb. velem. Ha rákérdezek azt mondja nincs semmi baja, meg hogy én csinálom a problémát. Én mindig nyitott voltam felé őszíntén megosztottam vele az érzésemet. De úgy érzerm ez egyirányú utca. Már párterápiára is gondoltam, de szerintem nem jönne el. A rengeteg ” szőnyeg alá sepert ” dolog miatt, és még más okok miatt is már nagyon eltávolodtunk egymástól, ami oda vezetett, hogy elkezdtem én is bezárkózni. A más egyéb ok, hogy van a férjemnek olyan oldala is amikor szinte az ellenkezője annak, hogy “nem mondok semmit”. Sokszor von kérdőre, néha úgy érzem magam mint egy rossz gyerek. Túlságosan irányító, gyakran lekezelő stílusban beszél velem. Persze ezeket csak én gondolom így, ő nem ilyen és kész. Sajnos, túlságosan lehangolttá váltam az elmúlt fél évben. A legapróbb dolgokon is elsírom magam. Most a testi kapcsolat helyett nekem őszínte beszélgetésre lenne szüksegem. Nem is jön elő belőlem a spontán ölelgetés, puszilgatás, és emiatt neheztel is rám. Mert azt azért meg szokta kérdezni, hogy: “Csak megkérdezem: Mikor adtál te magadtól nekem puszit, vagy mikor jöttél oda magadtól hogy megölelj? Mindig én megyek oda hozzád.” És ebben végülis igaza van, de ha nem jön belülről nem megy bárhogy szeretném. Nem tudom megjatszani magam, sajnos minden érzés látható rajtam. Nem tudom mit tehetnék. Az is lehet ha sikerülne beszélnünk, olyan mély konfliktusok kerülnének felszínre, ami szakításhoz vezethet, de engem ez az egyhelyben toporgás felőröl. A gyerekeinknek sem jó ez a bizalmatlan feszült helyzet kettönk között. De ezt is hiába mondtam neki.

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Levele alapján párterápia megkezdését javaslom. Ha megfelelően működik a kapcsolatuk, akkor nem lesz baj az, hogy nincsenek egy véleményen a párjával, de ehhez a párjának is nyíltabbnak kellene lennie Ön felé. Megpróbálni kimutatni, megfogalmazni az érzéseit. Ez “házi módszerekkel” sajnos nem megváltoztatható. Szerintem érthető, hogy Ön kevésébé kezdeményez ölelkezést, hiszen lelkileg magányosnak érzi magát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tunde

    Tisztelt Doktornő .
    Nem tudom mit tegyek 6 éve vagyunk együtt nyáron lenne az eskuvo . De nem is beszél róla . Nem tudunk beszélgetni már én mindent megteszek de ő csak szamotogepezik folyamatosan ha nem dolgozik . Eddig rengeteg mindent elnéztem neki . De most így érzem megfulladok . Peddig szerettem nagyon .
    Ha szolok neki én vgyok a híbas és elege van hogy Mindenért szolok . Mit tegyek ? Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Tünde!

      Levele alapján azt javaslom, hogy keressenek párterápiás lehetőséget. Ha nem lehet egymással beszélgetni, akkor a kapcsolat nem működhet megfelelően, ezen nem változtat az hogy Önök házasok, vagy sem.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. Sandor1

    Üdvözlöm. Egy olyan problémával fordulok önhöz, hogy az ex feleségem akivel 2 éve nem élünk együtt nem hagy békét. Van egy csodaszép 8 éves kisfiunk akivel kapcsolatban állandóan zaklat.
    Állítása szerint amikor velem van utána nem lehet vele bírni és tönkre teszem lelkileg a gyereket. Ezt nem tudja mivel indokolni csak úgy irogatja.Hétköznap nem kapom el a Fiam mert iskola van meg stb……. Utána megkapom, hogy nem keresem hétköznap. Mert pár órára elvihetem. Nem érti meg hogy anyagilag nekem sok, hogy napi 100-150 km utazzak
    másfél oràért. Szeretném, de nem megy. Mondtam neki ha hétköznap is nálam aludhatna akkor úgy jobb lenne, de ezt felejtsem el, és hogy én csak magamra gondolok. A válás után még mindig nem kaptam meg a rám eső részt ennek ellenére mára már elmondhatom, hogy minden meg van ahhoz, hogy ne keljen féltenie a Fiam. Megkaptam, hogy én biztos meloptam őt és abból vettem másik házat. Az fél sem merül benne, hogy hitel……
    Szinte már elviselhetetlen amit csinál. Heti szinten ócsàrol.
    Nem szólok semmit mert ha megteszem akkor nem láthatom a fiam vagy csak fél napokra.
    És ez sajnos csak a jéghegy csúcsa. Már nem tudom mi legyen.
    Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Sándor!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az exe és Ön közt feszülő konfliktusok Önnek és a gyermeknek is igen kínzóak lehetnek. Ezárt ha lehetséges, javasolom hogy pórbálják meg rendezni ezt mediáció segítségével. Tisztázzák, az asszony mit vár Öntől, Ön mit tud ani, úgy hogy az mindenkinek a lehető legjobb legyen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Solya

    Kedves doktornő!
    A segítségét szeretném kérni , egyszerűen nem tudom már mit tegyek. A férjemmel 9 éve vagyunk együtt . Én 16 éves voltam mikor meg ismerkedtünk ő 22 , fél év után hozzá is költöztem ,négy év múlva pedig lett egy gyönyörű gyermekünk. A kapcsolatunk körülbelül két év után kezdett el megromlani , el kezdtünk teljesen másként gondolkodni dolgokról ,nem igazán van közös érdeklődésünk. Ő úgy gondolja hogy nekem itthon a helyem ,ne menjek sehova ,ne legyenek barátaim, egyszerűen megpróbál be zárni és elüldöz mindenkit mellőlem ,ezekből a dolgokból indultak a problémák . Folyamatos a veszekedés, és elég agresszív is tud lenni ezért is már többször el jöttem a kislányunkkal otthonról ,de csak pár hétre rokonokhoz. Sajnos olyankor meg el kezd hivogatni ,írogatni és könyörög hogy menjünk vissza én pedig nem bírom és újra és újra vissza megyek pedig tudom hogy ez nem fog már együtt menni és nem szeretem. A hetekben megint el döntöttem el jövünk albérletet keresek és legyen vége , de ő csak fenyeget hogy kárt tesz magában ,vagy eltűnik és soha többet nem fogjuk látni . Félek hogy megteszi így hogy nézek a gyermekem szemébe . Nem szeretem már visszont sokszor meg sajnálom és elbizonytalanít a döntésemben. Nem tudom mi tévő legyek .
    Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát !

    • Habis Melinda

      Kedves Solya!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna mélyebben átgondolni a házasságuk rejtett dinamikáit. Hogy mi változott a megismerkedésük óta, milyen események távolították el egymástól Önöket. Akár a válás, akár az újrakedzés melett dönt, ez hasznos lehet, hiszen ha érti mi történt Önök közt, nagyobb eséllyel kerüli ezt el egy következő kapcsolatában. Ha a férje eltűnik, vagy kárt tesz magában, azért Ön nem tehető felelőssé, hiszen egy felnőtt emberről beszélünk. Súlyos pszichés problémák vagy öngyilokossági gondolatok esetén pedig pszichiátriai osztályos kezelésre van szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Gy. Zita

    Tisztelt Doktornő!
    1 hónapja meghalt a legjobb barátom, teljesen váratlanul, szívinfarktusban. Előtte egy nappal még beszéltünk, semmi gond nem volt. Napi 8-10 órákat beszélgettünk, nem volt olyan nap hogy legalább 10 percre, vagy órákra (ahogy adódott) fel ne hívtuk volna egymást.
    Azóta egyszerűen rettegek tőle, hogy valakivel aki fontos megint történik valami. Felriadok éjjelente, a rengeteg program ellenére napközben is többször rám tör a félelem. Ha valaki nem veszi fel a telefont, és nem is nyomja ki amikor hívom, újra elfog a rettegés, hogy őt is elvesztettem… Mit lehetne ez ellen tenni? “Normális” gondolatok ezek? Esetleg szakember vagy csoportterápiára lenne szükségem ezen félelm miatt?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Zita!

      Levele alapján azt gondolom, hogya félelmei valószínűleg összefüggnek a barátja elvesztésével. Javaslom a gyászcsoportban (veszteségen keresztül ment személyek számára indított tematikus önismereti csoport) vagy egyéni terápiában való részvételt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mónika T.

    Kedves Melinda!

    Hogy tudom feldolgozni, hogy nem kíván a párom?
    Ápolt, csinos 32 éves nő vagyok, 5 éve ismerjük egymást a párommal szinte azonnal össze is költöztünk, van egy 2 éves kislányunk, a kapcsolatunk kiegyensúlyozott, szeretjük egymást és a jövőnket is együtt képzeljük el. Elmondása szerint nem velem van a baj, mert nem csak engem, más nőket sem kíván. Sok mindennel próbáltam már felcsigázni, nem igazán hat rá semmi a fizikai érintkezésen kívül, de néha az sem. Az első pár hónapban igazi férfiként viselkedett udvarolt, hódított, ahogy kell. 3 hónap együttélés elég volt hozzá, hogy ellaposodjon a kapcsolatunk. Mindig csak akkor szexeltünk, amikor én kezdeményeztem (havi 2-3 alkalom volt), most már belefáradtam, elfogadtam hogy nincs szex, max. évente 1-2 alkalom, szintén az én kezdeményezésemre. Több orvosnál is járt (urológus, pajzsmirigy-és hormonvizsgálat, kardiológus), szervileg mindene rendben van, így arra tudok gondolni talán lelki okai vannak, amiket még magának sem tud feltárni.
    Nagyon jókat beszélgetünk, igazi társa találtam benne és tényleg úgy érzem jól kiegészítjük egymást és nem lennék mással boldogabb. Mégis, amikor látom más férfiak hogy méregetnek (ők engem nem érdekelnek), azt kívánom, bárcsak a párom is így tudna rám nézni. Ha úgy ölelem/cirógatom meg, mintha akarnék tőle valamit, rendszerint elvicceli a helyzetet, ahelyett hogy élne a lehetőséggel bármilyen módon. Erről is beszéltünk már, azt mondja nem tudatosan csinálja. A visszautasítások miatt már egyre kevésbé vágyom a szexre, ez néha rossz érzés. Hogyan tudom elfogadni, hogy nem vagyok kívánatos a párom szemében?
    Köszönettel,
    Mónika

    • Habis Melinda

      Kedves Mónika!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a szexuális probléma miatt párterápia igénybevétele javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kristóf

    Üdv!

    A testvérem ről van szó, 16 éves és van egy olyan problémája, hogy alergiás…vagy nem is tudom,hogy mondjam, rendesen kiborul ha valakit csámcsogni hall, általában szüleinkel nem eszik együtt mert, apukámnak baj van az emésztésével, nehezen tud enni, nyelni és az ilyen hangokra kiborul, üti a fejét vagy valami tárgyat, ordít, káromkodik, engem nem zavar és a lánytestvérem sem annyira, megse hallom sokszor…csak néha engem kicsit zavar ha már alapból valamiért ideges vagyok.
    várom válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Kristóf!

      Levele alapján azt gondolom, hogy kissé drasztikus a testvére reakcója az édesapjuk csámcsogására. Érdemes volna önismereti munkával feltárni ennek gyökerét. (Pl miylen a kapcsolat az apukájukkal, hogyan változott meg az életük az apjuk problémája kapcsán)

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klara K.

    Jó napot!

    Mostanában nagyon depressziósnak érzem magam ( munkahelyi stressz, iskola) és ez kihat a párkapcsolatomra. Én úgy érzem mindent megteszek, hogy páromnak (én lány vagyok) mindig a kedvében járok, meghallgatom stb..de ha van egy kis vitánk, egyből azt mondja, hogy én őt semmibe nézem, nem szeretem, pedig ez nincs így, és nagyon fáj, hogy nem látja, nem érzi, nem tudja…11 éve vagyunk együtt…Lehet néha figyelmetlen vagyok, vagy a munkával, sulival vagyok lekötve, emiatt érezheti így….de én igyekszem úgy csinálni mindent, hogy ő is annyit kapjon amennyit eddig…csak néha sok…minden….

    Igazából egy kérdésem lenne..mit tehetnék, hogy jobban érezze, tudja, hogy szeretem, hogy igenis nézem őt!??

    Köszönöm! ( egy válasz is már nagy segítség lenne…)

    • Habis Melinda

      Kedves Klara!

      Levele alapján azt emelném ki, hogy 11 év alatt minden párkapcsolatban beindulnak azok a dinamikák, melynek hatására a viszony erősen elkezd hasonlítani a férfi és a nő szüleinek viszonyára. Ezek megértéséhez és megváltoztatásához azonban általában párterápia szükséges. Egyáltalán nem biztos tehát hogy az Ön rossz hangulata nyomja rá a bélyegét a kapcsolatukra, sőt az összefüggést fordított irányban is elképzelhetőnek tartom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klaudia

    Üdvözlöm!
    Tanácsot szeretnék kérni..
    20 éves nő vagyok. 1,5 éve benne vagyok egy szeretői kapcsolatban.
    Az illető 41éves, nős, van egy 7éves fia.
    Minden jól alakult. Terveztük a közös jövőt, meglátásaim szerint komolyan gondoltuk.. (ezek után az ő hozzáállásában kételkedek)

    Pár napja közölte hogy ő nem válik el, merthogy a gyereknek szüksége van az apjára és hogy ő se bírná ki ha csak ritkán látná..
    Ezért szeretné megmenteni a házasságát.

    Természetesen megértem, de tudom, hogy a gyerekkel csak takarózik és nem az a valódi oka.
    Egy férfi fél feladni a stabilat a bizonytalanért.. még akkor is ha jobban járna..
    Mindegy.
    Mindezt csak a történet kerekségéért írtam le.
    Nem kérek elítélést, szimplán tanácsot kérnél a dilemmámra:

    (Azóta mióta ezt közölte megjátszom magam és ugyanúgy viselkedtek mint előtte..)

    Erősen gondolkodok hogy elmondom a feleségének a dolgot.
    Nem azért, mert ezzel hiszem hogy engem választ a férfi..
    Szimplán 2 oka van..
    1. Megnyugvást jelentene sebzett lelkemnek hogy bosszút álltam… átgondoltam alaposan.. és még mindig jó ötletnek tűnik.

    2. Joga van tudni a feleségének az igazat.
    Fordított helyzetben én is szeretném tudni hogy a férjem félre jár..

    Remélem megkapom a választ 🙂
    Kérdés: kitálaljak vagy ne?
    A fiával tényleg csak takarózik.. inkább csak kifogás mintsem valódi ok..

    Köszönöm előre is a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      Levele alapján azt gondolom, hogy bár nem tudhatjuk, mi jár a férfi fejében (javaslom, beszéljen vele a válással és a gyerekével kapcsolatos elképzeléseiről) a bosszúval önmagának is ártana, nem csak ennek a férfinak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Egy önbizalmas hiányos lány

    Egy történetet szeretnék elmesélni, egy lányról.
    Volt egyszer egy kislány aki nagyon boldog volt a családja körében. Volt neki egy másfél évvel idősebb bátyja, és anyukája és apukája. Nagyon szerették egymást, a gyerekek soha nem voltak féltékenyek egymásra, sőt az életüknél is jobban szerették egymást. Nagyon sokat játszottak együtt, a kislány mindig utánozta a bátyját, mindig felnézett rá. A szülők soha nem veszekedtek, nem kiabáltak, élték a csodálatos életüket. De egyszer sajnos vége szaladt ennek a csodálatos életnek, mert történt egy tragédia ebben a családban. Elveszítették a szülők az egyik gyereküket, egy szép októberi napon történt, elütötte a kisfiút a zebrán egy autó amikor jött haza az iskolából, a kislány a másik iskolából jött haza és a nagy jajveszélykedésre ért haza, és meglátta az addig boldog szüleit összetörve és nem tudta, hogy mi történt. Később elmondták a kislánynak, hogy a szeretett bátyját elütötte egy autó, és életveszélyes állapotban szállították kórházba, a kislány egyből be szeretett volna menni, de sajnos nem lehetett, mert ő még csak 6 éves volt. Két nap múlva jött a telefon, hogy a 7 éves bátyj nem élte túl, belehalt a sérüléseibe. Akkor végképp összetört a család. Kettétört az addig boldog életük, egyik cealádtag sem tudta ezt feldolgozni. Ekkor a szülők a rettenetes bánatukban nem vették észre, hogy a kislány teljesen magába fordult. A kislánynak a nap 24 órájában hiányzott a meghalt bátyja, egyszerűen nem tudta feldolgozni a szeretett testvér hiányát. A kislány akkor rájött egyedül maradt, csak magára számíthat,( kihez fordult volna a szülőkhöz, akik szintén nem tudták feldolgozni a tragédiát). A tanulásban és játszásban nem tűnt fel senkinek, mert a kislány megbeszélte magával, hogy soha senki nem tudhatja meg, hogy ő mit szenvedett mindennap, mert annyira hiányzott a bátyja. Így szép lassan felnőtt, de a lány szeméből könnycsepp gördül akár hányszor eszébe jut a szeretett testvér, még mindig nem felejtette el és nem tudta feldolgozni a hiányát. Míg más gyerek élte gondtalan életét, addig ez a lány végig szenvedte a gyerekorát, ő nem kapott több testvért az élettől nem kapott több esélyt, ő szinte láthatatlan ember lett belőle, senkit nem érdekelt, hogy élte túl ezt a tragédiát. Aztán alig múlt el a lány 20 éves mikor újabb tragédia érte, elveszítette a szeretett édesapját, ugyabb feldolgozni vágyó eset történt, de hogyan mikor a steretett testvért sem tudta, akkor az édesapa halálát hogy sikerült volna. Akkor és év múkva úgy érezte megfogta az isten lábát, jött egy fiú aki elhitette a szeretettre vágyó lánnyal, hogy szereti és feleségül vette. De ez persze egy nagy hazugság volt, csak becsapta, kihasználta a lány jóindulatát, összetörte a szívét. Ebből a házasságból 2 gyermek született, de sajnos nem volt édesapjuk a gyermekeknek csak papíron. Tehát boldogtalan lett a házasságuk, és a lány megint egyedül maradt, ezt megint hogy dolgizza fel. Mindig úgy érezte a jó isten azért vette el tőle a testvérét, az édesapját mert annyira nagyon szerette őket, és azért nem tud boldog lenni ebben a házasságban mert annyira vágyott rá, hogy újra bokdog lehessen. Ez a lány képtelen boldogtalanul élni, minden este szinte sírva alszik el, mert képtelen feldolgozni, hogy ő miért nem kell senkinek. Miért nem akarja őt senki sem szeretni, ez a lány szívében annyi, de annyi szeretett van, de mégse kér belőle senki. Sajnos ő igazán senkit sem tud gyülölni, és ez a baj, akkor nem szenvedne annyit igazságtalanul.
    Most nem rég megismerkedett neten egy férfival, aki azt mondta neki, hogy sajnálja, hogy rossz a házassága, és hogy csak a lány tud ezen változtatni, de azt is írta, hogy sajnálná elveszíteni, mert nagyon tetszik neki és beleegyezett egy személyes találkozóba. De a lány fél attól, hogy ez a férfi is lemond róla, pedig a lány is nagyon kedveli, és érzi ő az utolsó esélye a boldogságra. Mit tehet most ez a lány? Szeretne elválni a férjétől, de a lakás közös tulajdon, ígaz a férj nemrég örökölt egy pár milliót, de ő nem akar elmennu, mert akkor nem tudna kit cseszetetni, nem tudna kít megalazni, nem tudna kivel üvöltőzni. Abban szeretném kérni a segítségét, hogy hogyan tarthassa meg a lany az életébe belépő új barátot!!! Hogy lehetne felbontani ezt a házasságit. Mert a lány azt szeretné, ha a pasi várna rá egy kicsit, hogy érezze nincs egyedül, mert akkor az a lány mindennel és mindenkivel szemben harcba száll.
    Kérem adjon vakami tanácsot?

    • Habis Melinda

      Kedves Önbizalomhiányos Lány!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon szomorú ez a történet. Azt javasolnám ennek a lánynak, hogy keressen fel személyesen egy pszichológust, aki segít neki a szörnyűségek feldolgozásában, hogy végre ismét teljes élete élhessen. Végre ne láthatatlan emberként tengesse a napjait. Ez nem szabad hogy egy másik emberen múljon. A terápia segítségével megtalálhatja magában az ahhoz szükséges képességeket, hogy a körülményektől függetlenül kiegyensúlyozott maradhasson.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kinga A.

    Kedves Doktornő!

    Párommal kisfiunk megszületése előtt az ő szüleinél laktunk, majd a gyermekünk megszületését követően még másfél évig ott éltünk, majd elköltöztünk a nagyszülőktől. Gyermekünk az idő alatt, amíg ott éltünk, gyakorlatilag újszülött korától kezdve úgymond kézről-kézre járt, rendszeresen volt ringatva-becézgetve a nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik által. Én etettem, altattam a kisfiunkat, kivéve, ha halaszthatatlan dolgom akadt, olyankor párom anyukája vette át a babát, nagyon szépen el is boldogult vele.

    Most két és fél éves a kisfiunk, és rendszeresen ellátogat a nagymamáékhoz, többnyire apukájával, én ilyenkor próbálom “magam utolérni” háztartásban, munkában..stb. Kisfiunk ilyenkor nagyon jól elvan apukája illetve a nagymamája társaságában, olyannyira, hogy egyáltalán nem is hiányzom neki, szívesen ott is alszik – akár napokon keresztül is – a nagymamáéknál, anélkül, hogy engem emlegetne.

    Viszont amikor újra találkozunk, lelkesen mondja, hogy anya, jön a karjaimba, hív játszani, illetve eljátszik szépen a társaságomban, beszél hozzám, szívesen elfogad tőlem ételt – italt, szóval látszólag nem bizalmatlan, nem elutasító, nem sértődött vagy passzív velem szemben.

    Kérdésem, hogy ez gond-e, jelenhet-e ez valamiféle kötődési zavart köztem és a kisfiunk között? Vagy csak szimplán örül a többi rokonnak gyermekünk? Esetleg emlékezne arra, milyen volt a nagymamáéknál élni, és vágyna oda vissza, akár újra ott lakni is? Mennyire “normális” az, hogy ennyire jól elvan az édesanyja nélkül is? Én örülök neki, hogy nem “nagyon anyás”, mert úgy hiszem, ez majd a közösségbe való beilleszkedésben pozitív kicsengésű lesz…de közben félek is kicsit, hogy ez nem valamiféle kötődési zavarból táplálkozik-e?

    • Habis Melinda

      Kedves Kinga!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nincsen oka az aggodalomra. A leírt viselekdés teljesen normális a véleményem szereint, sőt, előnyös, hogy nem csak Ön van folyton a kicsivel, ez akár erősítheti az Önbe vesztett bizalmát, hiszen megtanulja a gyermek hogy ha Ön el is megy, mindig visszatér.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viktória S.

    Tisztelt Doktornő!
    Egy 16 éves lány vagyok,akinél korábban depressziót állapítottak meg. 12-13 éves koromban elkezdtem vagdosni magam iskolai zaklatások és otthoni veszekedések miatt,és ezt nagyon szégyenlem. Teljesen rászoktam,pedig mindent próbáltam megtenni a leszokás érdekében. Tavaly a szüleim elvittek pszichiáterhez emiatt. Szinte egész nyáron pszichiáterhez(gyógyszert is szedek) és pszichoterapeutához jártam,és mindkettő sokat javított az állapotomon. Pár hete azonban megint jelentkeztek teljesen spontán az öngyilkossági gondolatok,és sajnos tegnap már nem bírtam ki,hogy ne vágjam meg magam. Mit tehetnék,ha megint rám jön egy ilyen vagdosási kényszer? Próbáltam már elterelni a figyelmem zenével,filmnézéssel,rajzolással;de sajnos nem szűnt meg.

    • Habis Melinda

      Kedves Viktória!

      Szerintem fontos, hogy elmondja azt, amit ide leírt a pszichiáterének és a terapeutájának is. Együtt kellene ugyanis átgondolniuk, milyen tényezők járulnak hozzá az öngyilkossáággal kapcsolatos gondolatok megjelenséséhez és a vagdosághoz, hogyan lehet ezt a leghatékonyabbn kezelni.
      Mielőbbi jobbulást kívánok!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Judit

    Jo napot! Szeptember ota nagyon meggyengult az ideg rendszerem. G5akran vissza tero siro gorcseim vannak. Edesapam agynak esett es azota penenkazom. Az etyik gyerekem kulfoldon el, ott szuletett egy unoka . Nagyon hianyoznak es ez a teher ami ram zudult meg a sok magany ugy erzem megviselte az idegeimet. Nem tudom mit tegyek hogy ez a sok siro roham ne meg jelentkezzen

    • Habis Melinda

      Kedves Judit!

      Levele alapján úgy érzem, hogy sok nehézség van most az életében, melyeket érdemes volna pszichoterápiás segítséggel átgondolodnia. A lelki munka segít átvészelni a nehéz időszakot és megtalálni a legjobb megoldásokat például a távolság áthidalására.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • tudor 01

    Tisztelt doktornö/ur olyan problèmàm van hogy eddig csak lànyokal voltam csalodtam amit csinàlt velem akiket szeretem nem kicsit es amikor egyutt voltam veluk nem jott ossze a dolog ès nem tudom miert amikor 19 èves vagyok ès szàmomra elèg rossz volt ès peddig szeretnèk lànyokal egyutt lenni de nem jönn ôssze nem tudom az okàt!

    • Habis Melinda

      Kedves Tudor01!

      Szerintem érdemes volna tisztázni, mira vágyik pontosan, mi nem jön őssze. A szexre céloz a levelében? Ha igen, hogyan alakulnak az együttlétek?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szilvia

    Tisztelt Doktornő!
    Párommal fél éve vagyunk együtt, 2 hónapja összeköltöztünk. 45 évesek vagyunk. Azért is döntöttünk a költözés mellett mert messze laktunk egymástól , szeretjük egymást , vágytunk mindketten a közös életre. Amig csak találkozgattunk, úgymond csak jártunk ,meg főleg irogattunk egymással a párom említette nekem mert szóba jött valamiért, ő nem az a összebújós , romantikus tipus , csókolózni sem igen szeret. (Én pont az ellentétte vagyok ebben.) Ennek ellenére a randiaink alkalmával én mást tapasztaltam mivel, hogy egy pár alkalommal vörös rózsát hozott nekem, verseket írt és gyengédséget is kaptam tőle. A tényleges összeköltözés előtt volt olyan , hogy 3- 4 napra elutaztam hozzá. Ekkor észrevettem , tapasztaltam , hogy szégyenlős , visszahúzódó tipus aki nem tudja kimutatni a szeretetét. Csak mikor irogatunk (főleg mikor elmegy dolgozni és a munkahelyén van ideje ), sms- ben írja hogy szeret , de élőszóban soha nem mondja . A problémáink akkor kezdődtek mikor már együtt éltünk ,elkezdtem nagyon féltékenykedni ( bár nem egy nőcsábász tipus. )Én magamnak ezt azzal magyarázom, hogy nagyon rosszul esett , hogy kevés gyengédséget kaptam tőle és tudtam van valaki a munkahelyén akivel baráti a viszonya de ő régen szerelmes volt belé. A végén igazából már minden nőre féltékeny lettem “akire csak ránézett”. Nagyon sok féltékenységi jelenetet rendeztem és egy alkalommal lögdösődtem is. Nagyon megbántam a viselkedésemet és ma már máskép gondolom és nagyon bánt, hogy igy viselkedtem. Nem szakítottunk , azt mondja nem haragszik de még mindig bosszantja, hogy igy viselkedtem vele. És ezt ki is mutatja mikor a munkahelyén van és akkor beszélgetünk sms- ben. Érdekes mód ezek ellenére ő jónak ítéli meg a kapcsolatunkat. Az lenne a kérésem , hogy mit tegyek , hogyan viselkedjek , hogy valóban ne haragudjon rám és a jövőben jó legyen a párkapcsolatunk? Válaszát előre is köszönöm:
    Szilvia

    • Habis Melinda

      Kedves Szilvia!

      Levele alapján azt fondolom, hogy fontos volna beszélniük egymással a nyomasztó dolgokról. Elképzelhető, hogy a párjának jó a kapcsolat úgy, ahogy van, de az Ön igényei, vágyai is ugyan olyan lényegesek, mint az Övéi. A harag időről időre minden emberi kapcsolatunknak része, a kérdés csak az, hogyan tudjuk ezt kezelni, megszelidítjük-e annyira hogy elviselhető legyen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cs. Zsuzsa

    Kedves Melinda!

    Nagyon örülök,hogy rátaláltam az ön oldalára és remélem segítségemre tud lenni.
    A barátom elég zárkózott ember aki kifele”minden rendbe vanarcát mutatja.
    Januárban elveszítette anyukáját aki az egyetlen rokona volt.Depresszíó,lelkiismeretfurdalása van.
    Sajnos azóta előfordul,hogy napokig jelet sem ad magáról,alig kommunikál.
    Nehéz helyzet mivel nem tudom mit tehetek mert 50 km. távolságra lakunk,nem találkozzunk mindennap.
    Amikor eljön próbálom meghallgatni,támogatom,kedveskedem.
    De lassan kifogyok az ötletekből.

    Mit tehetek?
    Köszönöm válaszát!

    Tisztelettel Zsuzsa

  • K. Annabella

    Tisztelt Doktornő!
    Van egy barátom akit szeretek,viszont zűrös a kapcsolat már nagyon. Megismertem egy masik férfit,aki olyan ember,mint akit elképzeltem magam mellé mindig is. Eszméletlenül oda vagyok érte és az elején éreztette ő is velem szintén ugyanezt. Azonban ahogy teltek a napok,hetek egyre távolságtartóbb lett. Gondolom,hogy zavarja ha találkozom a baratommal de nekem ő azt mondta,hogy így ahogy eddig,titokban találkozhathatunk (azt szavakba sem tudom önteni mennyire jól érzem magam vele,mikor megölel vagy puszit ad).
    Ahogy teltek a napok,írtam neki,hogy most találkozom a párommal mindig furi volt. És odáig jutottunk,hogy ha találkozhatnánk akkor sem találkozunk mert “pihen” vagy éppen valami dolga van. A becézgetések,cuki romantikus szövegei is eltűntek,néha flegma,lekezelő vagy bunkó. Nekem pedig rossz. Lehet a párom is ott hagynám érte de nem értem ezt a fiút. Sokszor írja hogy hány lány oda van érte,hányan sírtak miatta és hány vetélytársam akad. Nem tudom mit tegyek. Várom válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Annabella!

      Szerintem a párja megunta, hogy másik férfi is van az életében. Kérdés, hogyan alakulna a kapcsolatuk, ha Ön szakítana a barátjával. Az is lehet, hogy nem azt a reakciót kapná, amit elvár, ezért önismereti munka megkezdését javaslom. Ha Ön érti, mit miért érez vagy gondol, nagyobb esélylel hoz olyan döntést, amivel hosszú távon is elégedett lehet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.Kitty

    Kedves Melinda!

    A férjemmel egy éve élünk házasságban. Nemrégiben nekiálltunk a közös otthonunk építésének, amelynek ügyintézése során többször az volt az érzésem , hogy a férjem alsóbbrendűnek tekint. Nem ad a véleményemre, az igazamat csak utólag vagy akkor ismeri el, ha mások is mellém állnak. Más területeken is észrevettem ezt a viselkedésmódot pl. szeretné megmondani hogy egyes eseményekre amikre közösen megyünk hogyan öltözzem fel, az esetleges egyéni programom miatt ideges lesz…stb. Ha szóvá teszem ezeket, vagy bármely sérelmem csak a saját igazát bizonygatja, olykor elég hangosan. Nem tudok ezzel mit kezdeni.
    A férjem egyedüli gyermekként nőtt fel. Nemrégiben az anyukájával is sajnos hangos szóváltásba keveredtünk, amióta nemis beszéltünk egymással. Tudom, hogy fiatalabb lévén tisztelettel kell lennem, de ha úgy érzem többszörösen bántottak azt nem tudom tolerálni. Ez a helyzet nem jó senkinek, de azt hogy kiadtam magamból a sérelmeimet nem tudom bánni.
    Bár a férjem sem áll A vagy B oldalra (amit meg is tudok érteni az ő szemszögéből) sajnos érezhetően rátette a mindennapjainkra a hangulatot ez a helyzet, és esetleges konfliktusokban előjön, hogy ki mit mikor és hogyan hibázott el. Kezdek betelni vele, és nem tudom hogyan lehetne ezt megoldani. Feszültek vagyunk mindannyian.
    A segítségét előre is köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Kitty!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a párkapcsolati konfliktusok jobb kezeléséhez párterápiás segítségre volna szükségük. Meg kell ugyanis érteni a férfi viselkedésének, motivációinak gyökerét ahhoz, hogy ez változzon, egyenlő félnek érezhesse magát ebben a kapcsolatban. És persze az Ön megtámogatása is hasznos volna a feszültség jobb levezetéséhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • János

    Tisztelt Doktornő!
    Igazából nem vagyok egy ilyen segítséget kérő típus ,de úgy érzem le kell írnom.
    A helyzetem barátnőm akivel 5 éve vagyok együtt most elhagy azzal az okkal ,hogy szertné magát kiprobálni az életben és élni. Tényleg butaság mert csak 23 vagyok ezen kivül azt is mondta ,hogy már nem érzi azt a nagy szerelmet irántam. De annyira szeretem őt ,hogy képes vagyok elengedni csak ő legyen boldog. Nagyon sok mindent át éltünk együtt körülbelül másfél éve mikor együtt voltunk egyre többször voltam az édesapjánál akinél lakott ,végül ott éltem ezután egy évre elkezdtünk egyetemre járni pestre albérletbe költöztünk. Ahogy a második félév kezdődött az iskolába ,jött egy szörnyű hír az apukája öngyilkos lett. Tudni kell ,hogy ekkor már apámként szerettem ,mert megadta azt az elmiserést amit az én apám nem szóval ez is iszonyú nehéz volt de együtt túléltük. És a legrosszabb ,hogy semmi jele nem volt életenergikus ember volt rengetegen szerették de a cége tönkre ment és felszámolás alá kerult amiről szintén nem tudtunk és előtte este még kártyáztunk egy nagyott mert két tesója is van most az egyik 10 éves a másik 20. És ezután a felszámolás ránk maradt egy félévet halasztottunk is. Sőt nég mai napig nincs vége ami nyomja barátnőm vállát.
    Igazából ő is össze van törve mert tudja ,hogy ebbe belepusztulok majd. Persze tudom az idő mindent megold de most félek iszonyatosan mindentől habár ez sokszor nem látzsik rajtam meg én magam se érzem. Ez most történik 3 napja tudom és most a héten segítek neki költözni. Tényleg mindent megcsináltam figyeltem rá utazgattunk beszélgettünk nem csaltam meg még csak nem is beszélgettem más lánnyal. És a legnagyobb baj magamba keresem a hibát azon gondolkodom lehet túl elpuhultam túl aranyoskodtam már nem látta bennem a férfit vagy nem tudom. Igazából attól félek belebolondulok de próbálok erős lenni félek hogy a sulit nem bírom befejezni ,hogy mi lesz velem. Ő is sír mert rossz embernek érzi magát de azt mondja ,hogy összevannak kavarodva az érzései de mondtam neki nem az ha ezt érzi inkább menjen nem tartom vissza.
    Elnézést kérek ,hogy ilyen hosszan írtam ,de talán már ez segít egy kicsit.

    • Habis Melinda

      Kedves János!

      Sajnos egy párkapcsolatra óriási nyomást tesz az, ha az egyik félnek meg kell küzdenie a gyásszal, ha nem működik kellőképpen hatékonyan a viszony, ez akár végzetes csapást is mérhet erre. A barátnője ha nem tudja feldolgozni az apja öngyilkosságát, az önmagában is igen káros a kapcsolatukra nézve. Ezért javaslom, hogy a hölgy forduljon pszichológushoz. Ön pedig ha végiggondolja a párkapcsolatuk dinamikáját, talán könnyebben elfogadja, hogy ha az egyik fél nem tud vagy nem akar harcolni ezért, akkor a másiknak bármilyen fájó, csak a beletörődés marad.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. Kinga

    Jo napot kivanok!!!
    Nem tudom mitevo legyek! Van egy 3eves kapcsolatom de mar eleg monoton. Van egy fiu akivel ket eve beszelgetunk es nagyon jo baratok vagyunk. Azt vettem eszre hogy tetszek neki de nem vagyok biztos benne. Egy par napja megcsokolt es azota nagyon eltaszito velem es hideg. En nem tudom hogy a jelenlegi baratom meg szeretem vagy nem hogyan jojek rea? Hogyan tudjam meg hogy a masik fiu mit erez me nem beszel erol a naprol s keruli a temat? Hogyan csinaljam hogy valahogy rea vegyem hogy mondjam el mit erez me ramenos senem szeretnek lenni?

    • Habis Melinda

      Kedves Kinga!

      Ha jól értelmezem a levelét, akkor azért várja, hogy színt valljon a fiú, hogy megkönnyítse a döntést az Ön számára, hogy elhaghja-e a párját vagy sem. Szerintem érdemes végiggondolnia, mi az amire vágyna, de nem kapja meg, mi az Ön része abban, hogy monotonná vált ez a kapcsolat. Utána hosszú távon is jobb döntést tud majd hozni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L.Cintia

    Kedves Melinda!
    Sajnos nagyon befolyásolható személy vagyok. Hajlamos vagyok arra hogy amire a többség azt mondja hogy jó akkor én is jónak tartom amire azt mondják hogy rossz én is annak tartom. Bármit csinálok folyton azt nézem hogy mások hogyan csinálják és megpróbálom én is úgy csinálni. Folyton másokhoz hasonlítom magam sok mindenről lemondtam azért mert azt gondoltam hogy nem vagyok olyan jó mint mások . Egyszerűen semmit sem tudok anélkül tenni hogy ne azt nézném hogy ” mások “. Kérem segítsen miért van ez? Mit tehetnék hogy megszűnjön? Köszönettel : Cintia.

    • Habis Melinda

      Kedves Cintia!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munkába kezdenie. Ha megismeri önmagát akkor nem lesz ugyanis túlzottan befolyásolható senki által.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Hajnalka

    Kedves Doktornő
    34 eves vagyok parom 50 eves
    Lassan 3 èvet egyutt vagyunk jol vagyunk . Mèg nem költöztünk össze . Még kérdeztem páromtól mi kor fogunk össze költözni . Ő azt mondta egyszer össze költözunk .
    Parom mondta nem akkar gyerek mert idos hozza . Multkor ő mondta nekem nézt mi van a TV-ben kis baby volt , azt mondtam nagyon aranyos gyerek.
    Nem tudtom mire gondolok most Ő akar baby vagy jatszik velem erzesimet.
    Köszönöm szèpen valaszolsz .

    • Habis Melinda

      Kedves Hajnalka!

      Levele alapján azt meróülét fel bennem, hogy nem teljesen egyértelmű a kommunikációjuk. Az hogy valakinek tetszenek a kisbabák nem jelenti azt, hogy valóban akar is egyet. A jövőbeli terveiket is érdemes volna szerintem egyeztetniük. Ön mire vágyna, Ő mire, lehet-e közös nevezőt találni ebben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Laura

    Jó napot !Az lenne a kérdésem ,hogy van egy fiú akibe igazán szerelmes vagyok de nem bízom benne mert már többször is átvert most újra udvarol nekem és többször is bizonygatta hogy szeret de én nem tudok benne bízni .A problémám az ,hogy szorongok azért mert kényszer helyzetben érzem magam .Egyszerűen nem tudom kimondani a szeretlek szót a bizalom hiánya miatt.Ebben kérném a tanácsát. Válaszát köszönöm !

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Szerintem nem véletlen az, hogy nem tudja kimondani ezt a szót, hiszen ha fátylat borítana a múltra, azzal csak borítékolá, hogy minden ugyan így zajlódjon tovább, ismét átverje a fiú. Javaslom, hogy beszéljenek a korábbi konfliktusokról, hogy valóban ne ismétlődhessenek meg.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dorisz

    Tisztelt Doktornő! 5 éve vagyun együtt a párommal. Neki ez a 3. házassága nekem a 2. Gyerek mindkét részről. De nem ez az igazi probléma. Kommunkációs problémák vanna köztünk. Azt mondja szeret, de semmit nem mutat ebből. Nincs gyengédség sem megértés. Pl. Szülinapomkor felhívott hogy vegyel magamnak tortát.Én úgy tanultam, hogy egy kapcsolatban mindent megbeszélünk, közösen hozunk döntéseket. Ő nem. Ha szóvá teszem hogy egyedül dönt, hisztisnek titulál. Ha valamit másként gondolok vagy szeretnék mint ő akkor én elmebeteg vagyok meg sárkány, ő jobban tudja,én csak okoskodok, és neki aztán senki nem mondja meg mit hogyan kell. Már ott tartunk hogy neki az vicces, hogy én bolond vagyok, mert ő csak viccből mondja állítólag. Bocsánatot sosem kér,mert ő “férfi és egy férfi sosem kér bocsánatot”.Kikészültem, az önértékelésemet teljesen szétzúzta. És a legszebb,hogy érzelmileg zsarol. Legütősebb kártyája, amit minden ilyen esetben kijátszik hogy elköltözik mert velem nem lehet együtt élni csak azért mert szeretnék közös döntéseket, szeretnék gyengédséget, szeretnék néha olyan programot amit én szeretek. Mert hogy mindig csak az van amit ő akar. Amit én szeretnék azt csináljam egyedül, mert ő biztosan nem fog még az én kedvemért sem. Vagy szeretném ha megkérem valamire azt meg is tenné(pl. Egy fiók megjavítása).
    Tényleg sokat kérek? Én lennék a hisztis elmebeteg sárkány?

    • Habis Melinda

      Kedves Dorisz!

      Levele alapján azt gondolom, hogy amiben él, az egy bántalmazó kapcsolat. Javaslom, hogy mielőbb keressen lelki támogatást.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Oliver sz

    Udvozlom! Azt szeretnem kerdezni, hogyan kezeljem a konfliktust, ha valaki megbant egy adott dologban? Ha fakepnel hagyom, mennyire hat ki a kettonk kapcsolatara? Egy ido utan nem tesz hasonlo banto dolgokat? Elore is koszonom a valaszt!

    • Habis Melinda

      Kedves Oliver!

      Az, ha faképnél hagyunk valakit, általában rosszul esik a másik félnek, de elképzelhető olyan helyzet is, amiben ez a legszelídebb megoldás. Érdemes volna dolgoznia az önismeretén, újabb konfliktuskezelési startégiákat kidolgozni, amiben négyszemközti keretek közt szívesen segítek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anonim 21

    Kedves Melinda!
    Kérem segítsen nekem,mert nem tudok túllépni valakin,pedig tovább kéne lépnem.
    Van a munkahelyemen egy férfi,akivel már több mint két éve csak kerülgetjük egymást,flörtölünk,mosolygunk,szemezünk,köszöngetünk de igazából semmi komoly.Több akadályozó tényező is van ami miatt nem igazán közeledek felé.Első,hogy van párom,de ezt ő is tudja már rég óta.(párommal nem élünk jól)hozzáteszem.A másik,hogy a férfi 42 éves,én 31,bár szerintem ez nem gond úgy látom neki sem.Mindig keres figyel,néz,látszik,hogy epekedik utánam de lpni nem mer felém,pedig jó lenne beszélgetni.Tavaly nyáron elég közel engedtem magamhoz,azt hittem végre megtörik a csend és történik valami,de erre inkább elkezdett kerülni,később kiderült összejött egy nővel a munkahelyen,de mindig engem nézett figyelt még így is,hogy ott volt vele a nő.Látszott,hogy inkább velem lenne,őrlődi,mégis máshoz ment.Le is mondtam róla,majd a nővel külön mentek rá két hónapra és pár hónap múlva megint közeledett felém,végül bejelölt facebookon is,egyszer irt nekem,de nem sok mindent beszéltünk egyszer pedig személyesen is beszéltünk,de ez után megint került,alig köszönt,csak nézett.Így úgy döntöttem párommal helyrehozom a dolgokat hátha javítható.A párommal továbbra is sok a vita, a férfi pedig úgy tsz mintha nem érdekelném,de mikor azt hiszi nem látom,akkor néz,és figyel,néha összenézünk,látszik hogy örlődünk.Nem tudom ,hogy mi legyen.Igazából az érdekelne ,hogy az ön szemszögéből mi a véleménye a leírtak alapján erről a férfiról?Végig játszott velem,vagy tényleg érzett irántam valamit?Sajnos én nem tudok kiigazodni rajta eddig sem tudtam.Hol közeledett,hol menekült,hol léteztem neki,hol nem.ha sokan voltak akkor rám se hedeített,ha egyedül,akkor meg mélyen nézett a szemembe.Nem tudom hova tenni,de túllépni se sikerül rajta sajnos.Várom válaszát és köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A levele alapján nem mernék állást foglalni a férfi érzéseivel, motivációival kapcsolatban. Ha a tényeket nézzük, a férfi egyelőre nem kezdeményez egyértelműen Önnél, melynek okát szépen lassan lehetne kideríteni, kipuhatolni. Amennyiben igényli, hogy erről közösen gondolkodjuk el, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Anonim 21

        Köszönöm válaszát!Sajnálom,hogy csak most jelentkezem!
        A férfi akiről szó van jelenleg is hol közeledni látszik,hol elfut,hol pedig észre sem vesz.Próbált velem viccelődni nemrég,meg néz is ,közel ül hozzám abuszon is direkkt oda ül ahol tudja ,hogy leszek.A bonyolultság az,hogy nekem van párom,aki megtudta,hogy tetszik ez a férfi,elmondtam neki,hogy miért és mi történt, végülis semmi.A lényeg hogy döntenem kellett és a páromnál döntöttem,ezt a férfi is tudja,került is egy ideig,de most megint hol ilyen hol olyan,mintha nem tudná ő se hogy mi legyen velünk.Igazából az érdekelne hogy ő mit érez irántam,ha érez egyáltalán bármit is még .Gondoltam megirom neki az én részemet de félek,hogy hülyét csinálnék magamból és mivel egy helyen dolgozunk így is elég kínos a dolog,meg kitudja hogy ő mit gondol,érez,vagy bármi nekem sose volt egyértelmű,hogy mit akar.Ha annyira kellek mért nem lép felém jobban?Kérem irja meg,véleményét,hogy ön mit javasol irna neki és megpróbálná megbeszélni vele,hogy tovább tudjanak lépni,vagy hagyná így ahogy van minden és tovább lépne anélkül,hogy tisztázná vele?Várom válaszát és köszönöm!

        • Habis Melinda

          Kedves Anonim21!

          Én legszívesebben megfordítanám a kérdést: Ön mit érez ez iránt a férfi iránt (hiszen hogy benne mi van, azt legfeljebb Ő tudná elmondani, ha akarná). Mi fogja Önt meg benne? Mik azok a dolgok, melyekre a jelenlegi párjától vágyna, de nem kapja meg. Az önismeret mások megértésének az alapja. Ahhoz, hogy Ön továbblépjen, nem szükséges az Ő közreműködése, elég ha Ön helyreteszi magában az Önök közt történt dolgokat. Ha igényli, négyszemközti keretek közt szívesen segítek ebben.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

          • Anonim 21

            Köszönöm válaszát!Irtam neki ,elmondtam,hogy mi miért történt a részemről,és,hogy kedvelem őt.és sajnálom,ha megbántottam.
            Azóta választ nem kaptam tőle se írásban se szóban,nézni néz de próbálok nem rá nézni,mert ideges vagyok,hogy írtam neki.De nem bánom mert tisztázni szerettem volna vele,hogy nem szándékosan bántottam meg,és főleg ez az ami miatt nehéz tovább lépnem,hogy azon agyalok,hogy haragszik rám,utál esetleg, és ez rossz érzés.Hogy érti azt ,hogy az ő közreműködése nem szükséges,abban hogy tovább tudjak lépni?Zárjam le magamban,még ha sajnálom,hogy így alakult a dolog.Zárjam le magamban és ne foglalkozzak azzal,hogy ő mit érezhet,(mert folyton ezen gondolkodom),inkább tisztázzam magamban,a dolgokat és lépjek tovább úgy ,hogy nem ismerem az ő oldalát,de szerintem nem is fogom,mert válaszra se méltat,de ezek szerint ennyire voltam fontos neki….sajnos.
            Köszönöm segítségét,és kérem még erre az üzenetre válaszoljon nekem ,aztán igyekszem azt tenni amit javasol nekem!Előre is köszönöm,nagy segítség,hogy válaszol.Köszönöm!

            • Habis Melinda

              Kedves Anonim21!

              Mivel nem vagyok az Ön helyzetében, ezért nem tudhatom, hogy mit kellene tennie. Így tanácsot sem szívesen adnék. Azt tudom csak javasolni, hogy önismereti munkával értse meg, mi miért zajlik így Önök közt és ezután hallgasson a szívére.

              Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mk

    Tisztelt Doktornő! Elváltam három éve. Tiz évig laktam exemmel. Ebből a kapcsolatból lett három gyermekem. Egy fiu és két lány. Folyamatosan szenvedtem ebbe a kapcsolatban. Fiam születése után lett is értelme a szenvedésemnek. Probáltam el vállni többször de mivel fiamat sose engedte hogy magammal vigyem és nem is állt ki mellettem senki igy az anyai ösztönöm a fiamért maradásra birt. Exem folyamatosan vert vagy arogánsan viselkedet. Nagyobb lányommal sose foglalkozott. Tiz év után szerencsére ugy hozzta az élet hogy ő lemondot a gyerekekről. Gyors kértem is a biroságon a gyerekek felügyeletét amit meg is kaptam. Hozzá teszem apuka rendszeresen discozot drogozott vagy ivott. Folyamatosan csak a saját maga jó módját nézte. Fiam 12 éves. Dolgozok mindent probálok megadni nekik. Egy éve voltak utoljára láthatáson mivel apuka előzetes letartoztatásba került. Onnan kiszabadulva pedig nem érdekelték a gyerekek. Hisz jött újra a drogozás. Még most februárba korházba nem került vele. Most márciusba ujra jött a gyerekekért. Fiam az folyamatosan az apjával akkar élni. Hisz az apját nem érdekli hogy tanul e vagy hogy mit eszik mit csinál. Az se érdekli ha kenyér nincs otthon. Nálam ilyen nincs. Hisz dolgozok és még ha nehezen is de ugy csinálom hogy a gyerekeknek jó legyen. Fiamat látom hogy lelkileg bele betegszik hogy nem élhet az apjával. De viszont én tudom hogy ott élete nem volna és senki se tanitaná a jóra. Nagylányom folyamatosan csak azért megy láthatásra hogy nekem ne csinálja a veszekedést. Hiszen az apja bármikor cirkoszul elóttük. Nincs rá tekintettel. Kérdésem volna. Mint anya. Nézzem a fiam lelki világát és mondjak le róla. Igy a két lányomat megvédve a szenvedéstől. Vagy igen is harcoljak a fiammal szembe hisz én vagyok a felnőtt és ő nem tudja milyen világba akar bele kerülni? Én a gyerekeimért élek és azt nézem mi jó nekik.

    • Habis Melinda

      Kedves MK!

      Szerintem nem érdemes végletekben gondolkodni, de a fia érzéseit is figyelmbe kell vennie. Ha Ő minél többet szeretne az apjával lenni, akkor megpróbálni ezt valahogy megoldnai mindamellett, hogy továbbra is Ön gondoskodik róla. Megteremtse az egsészgérs testi-lelki fejlődéséhez szükséges feltételeket, amire az apuka jelenleg nem képes. Ha a volt férje cirkuszol is, de Önnek jó a gyerekekkkel való kapcsolata akkor tudja enyhíteni az édesapa által okozott lelki károkat. A lányoknak is elmagyarázhatja, mi zajlik pontosan az apjuk jelenlétében. Támogatni őket abban, hogy minél jobban kimaradhassanak a felnőttek konfliktusából. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy Ön jól érezze magát a bőrében, ne csak a gyermekeinek éljen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Nóra

    Érthetetlen vozalmat érzek egy ujjonan megismert ember iránt. Nem kifejezetten szexuális vonzalom, inkább úgy tudnám megfogalmazni,hogy valamiert különlegesnek találom őt és sokat gondolok rá. Egyébként boldog párkapcsolatban élek szeretem a párom és viszont. Nem tudom mi lehet ez az érzelem. Erre szeretnék választ kapni.

    • Habis Melinda

      Kedves Nóra!

      Levele alapján felmerül hogy talán olyan tulajdonsággal rendezkezik ez az ujjonnan megismert ember, amivel a párja nem, vagy általa olyan érzéseket, élményeket élhet át, melyekre vágyik. Ha megérti miről szól ez, a párkapcsolatában is könnyebben elérheti azt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N.I.

    Kedves Melinda!
    Érdeklődni szeretnek, hogy férfiként a harisnya iránti vágy betegsegnek/függőségnek számít? Ha ezek közül esetleg valamelyik, lát a “meggyógyulására” esélyt?
    Válaszat előre is köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves N.I.!

      Nem igazán tudom értelmezni, mit takar pontosan a harisnya iránti vágy. Pusztán viselni szeretné vagy a szexuális izgalom eléréséhez van rá szüksége? Bármely lelki jelenség megérthető kellő lelki munkával és megfelelő (szakszerű) eszközökkel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Mónika

    Üdvözlöm!
    Van egy problémàm amivel nem tudok mit kezdeni.
    A családom olyan szinten szokott megsérteni,hogy az emberi èsszel felfoghatatlan de mègis mindig azt mondjàk èn vagyok a hibás.
    Pl:
    A sajàt!!!szüleim feljelentettek a gyàmhivatalnàl mert azt gondoltàk ezzel megleckèztetnek.
    De ezt senki nem rója fel nekik,sőt a testvéreim nem szólnak hozzàm mert èn!!!úgy viselkedem!
    A viselkedèsem annyi volt,hogy megkérdeztem miért tettèk ki a gyermekemet is és engem is ennek.
    Ma a bàtyám ezért (37 èves és én 34) nekem jött a nyilt utcàn.
    Miutàn ezt a férjem vègig nèzte azt mondta èn mentem neki.
    A kérdèsem;
    Hülye vagyok?
    Mindent másképp làtok mint mások ?
    Nem értem
    Köszönöm vàlaszàt

    • Habis Melinda

      Kedves Mónika!

      A legtöbb családban működnek diszfunkcionűális minták, de vannak olyanok, amik lehetetlenné teszik a normális egymás mellett élést. Talán ez lehet a helyzet Önöknél is. Ilyen esetben mindenképpen külső segítség (pszichiáter, pszichológus) felkeresése javasolt. Hibást keresni egyébként sosem előrevezető, hiszen az emberek valahogyan hatnak egymásra. Tehát egy passzív, szemlélődő szerep megváltoztatása is elég lehet a változtatáshoz. Máskor drasztikus lépésekre van szükség az agresszió megszüntetéséhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Melinda!
    Szandra vagyok 30 èves,kèt kislány èdesanyja,lassan 2ève fordultam pszihologushoz pánikbetegsèg gyanuja miadt ami teljesen be is igazolodott ami miadt 2szer fèl medozepám tevát kell szednem meg este egy fèl szertralin szandozt is amitől nagyon jol vagyok de amikor menstruálok akkor olyan mintha nem is használna egyáltalán tőbbszőr jön rám roham meg fèlelem ami egèsz honapban nem jelentkezik .A kèt èv alatt ugy szedtem a gyogyszert hogy egy jó hosszú ideig magamtol abbahagytam mert teljesen jól voltam már.a pszigologusom azt mondta nem lett volna szabad.Nagyon sokszor ugy èrzem nagyon nagy rajtam a teher dolgozom a pàrommal ellentètben gyárban,mellette az ithoni gondok,sajnos barátaink nem nagyon vannak mivel általában csak kihasználni jönnek minket.Sokszor ugy èrzem nincs semminek èrtelme nem látom a jót meg a szèpet ugy èrzem kudarcot vallottam velem egyidős fiatalok boldogok meg találták a helyüket az èletben de èn mèg mindig megingok ilyenkor amikor ez a problèmám van.Ebben kèrnèm a segitsègèt .

    • Habis Melinda

      Kedves Rita!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna a pszichológusának is elmondani amit ide leírt, hogy mennyire boldogtalannak érzi magát. Jó alaposan átbeszélni mitől nem működnek a kapcsolatai, hogy történhet meg az, hogy folyton kihasználják Önt. Ha a saját szerepét is meglátja ebben, változtatni is könnyebb lesz.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktorno!

    Parom es en 4 eve vagyunk egyutt. Az utobbi idoben rengeteg vitank volt. Mind a ketten eleg stresszesek vagyunk, es ez kapcsolatunk rovasara megy. Az intimitasok szama elegge lecsokkent, es vitaink soran, magamra se ismerek. Allatta valok, ordibalok es nagyon szivesen megutnem a parom. Rengeteget gondolkoztam, hogy mi lehet ennek az oka mert alapvetoen en egy higgadt ember vagyok. Ugy erzem se veled se nelkuled kapcsolatban elek, de barmennyire is szeretnem, nem sikerul valtoztatnunk. Elengedni viszont nem tudom. Miert valt belolem ki ilyen erzeseket? Miert leszek ennyire ingerlekeny? Min tudnek valtoztatni? Vagy esetleg ez a kapcsolatom veget jelenti? Tanacstalan vagyok.
    Elore is koszonom valaszat!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munkába kezdenie, hogy megtanulja jobban kezelni a stresszt és higgadtan megoldani a konfliktushelyzeteket. A viták akár előrefelé is vihetnek egy párkapcsolatot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bogi

    Üdvözlöm!
    7 hónapja szorongással, depresszióval küzdök, nincs étvágyam, sokat fáj a gyomrom, gyakran van hányingerem. Rengeteg orvosnál jártam a szervi bajok ki lettek zárva, most frontint írtak fel…0,5mg napi 3x. Egész jól használ de így sem érzem jól magam, nem szeretnék rászokni. Most vettem magamnak egy kutyust és mellette biztonságban érzem magam, jól vagyok, nem kell a gyógyszer se. Az lenne a kérdésem, hogy létezik olyan pszichológusi vagy pszichiáteri igazolás/papír vagy szakvélemény amivel mindenhová magammal vihetném a kutyusom? Nem terápiás kutya, nincs róla papirja, szeretném de nem tudom kifizetni. Viszont a számomra igazán jó terápia.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    Üdvözlettel: Bogi

    • Habis Melinda

      Kedves Bogi!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a kutya társasága biztonságot ad Önnek, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy meggyógyult volna, vagy hogy mindenhová a kutyával kellene mennie. Ez csak megakadályozná azt, hogy leszámoljon a félelmeivel. Pszichoterápiás munka megkezdését javaslom, hogy ne szükségből vagy félelemből legyen az állattal, hanem önszántából.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V. Anna

    Kedves Doktor nő!
    Az apukám nagyon szigorú velem kapcsolatban.Nem engedélyezi a 19 éves barátomat,akivel lassan fél éve együtt vagyunk.Jelenetek rendez,ha megtudja,hogy suli után vele voltam.Magán kívűl van,mikor bejelentem,hogy el szeretnék menni hozzá.Sokszor próbál nekem esni is e-miatt.Nagyon ilyesztő tud lenni ilyenkor van ,hogy félek is tőle.Ronda szavakkal illet,mint például: gusztustalan,beteg,idióta és bolond vagyok.Ezeknél jóval csúnyább szavakat is kapom,de nem szeretném ide leírni.
    Én jelenleg 17 éves vagyok négy hónap múlva töltöm a 18-at.Úgy gondolom ennyi idősen nekem is van beleszólásom az életembe.A barátom két évvel ezelőtt kábittószerezet,de ezt az a fajta életet befejezte.Tabu téma lett.Az apám ezt nem tudja elfogadni.Minden áron véget akar vetni a kapcsolatunknak.Azt mondta,hogy soha nem fogja meg engedni,hogy vele maradjak.Felőle lehetek 20,25 vagy akár 30 éves is.
    Én ennek valahogy véget szeretnék vetni.Ez így szörnyű élet.Mit tehetnék?Beszélni nem lehet vele,mert nekem esik,ha azt mondom,hogy szeretem és jól érzem magam vele.

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Megértem, hogy nehéz lehet elviselni ezt a sok válogatott bántást. Szerintem teljesen jogos, hogy szeretné megválasztani kivel jár. Mi az anyja ellenvetése a párjával kapcsolatban? Ő milyennek ismeri? Vagy csak a múltja miatt zárkózik el tőle?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Fanni

    Kedves Doktornő!

    5 éve vagyunk együtt a párommal, ő fiatalabb, és rengeteg munkát fektettem bele, hogy most együtt élünk. Jelenleg úgy érzem, túl sokat fizettem a semmiért. A problémánkhoz, úgy érzem már kevés vagyok, ezért kérem a segítségét.
    A szexuális életünk gyakorlatilag halott, mert a párom teljesítménye szörnyű ( öltözéssel, vetkőzéssel 5 perc) és ez lenne a kisebb baj.. a nagyobb baj az, hogy a kommunikáció is halott, amit eddig betudtam annak, hogy elég elnyomott volt a családjában, megpróbáltam neki segíteni kibontakozni, de most lassan és biztosan arra jutottam, hogy itt nagyobb a baj. A párom buta. Semmihez nincs hozzászólása, ha van is az használhatatlan. A szexuális, vagy bárminemű problémamegoldás lehetetlen így ebben a formában! 27 éves férfi, de a világ dolgai, politika, tapasztalat, egy beszélgetés során a dedukció, tőle idegenek! Úgy érzem parlagon hever az agyam, és a testem is, ettől pedig feszült és ingerült lettem ami nagyon zavar! Dühös és frusztrált lettem, mert úgy érzem átvertek 🙁 Mit tegyek? Javítható? Vagy felesleges több energiát fektetnem bele?
    Válaszát nagyon köszönöm!
    Fanni

    • Habis Melinda

      Kedves Fanni!

      Levele alapján azt gondolom, hogy többnyire javítható az, amit meg akarnak javítani. A motivációjával kapcsolatban azonban akadnak kétségeim. Azt érzem ki a soraiból, hogy Ön már belefáradt a küzdelembe. Várná, hogy működjön, de ettől nem halad előre semmi. Párterápia segítségével találhatnák meg a közös hangot, de azt tudnia kell, hogy az sem lesz egyszerű.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Hanna

    Kedves Melinda!
    Nem is tudom hogy fogalmazzak helyesen.
    Nagyon sok fiú ismerősöm van a mérnöki suliban és mégsincs már 1 éve pasim. Senki nem próbálkozik. Hiányzik az hogy párkapcsolat legyek. Hogy örüljenek nekem, és kíváncsinak legyenek rám.
    Legutóbbi barátommal 9 hónapig jártunk, miután kijelentette hogy nem szeret, nem is szeretett, csak úgy gondolta majd egyszer kialakul a szerelem. Az első barátnője voltam. Azóta nem is beszélgettünk.
    Mi lehetett a probléma? Lesz még pasim? Lehet velem a gond? Túlságosan elszigetelem magam?

    • Habis Melinda

      Kedves Hanna!

      Levele alapján nem gondolom, hogy probléma volna Önnel. A csalódás nyilván nagyon megviselte és ez talán az önbecsülésére is kihat. Ez pedig negatívan hathat arra, hogy kedzeményeznek-e Önnél a férfiak. Ha szeretné jobban megismerni és elfogani önmagát, javaslom hogy kezdjen önismereti munkát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • rob

    Jó napot ,az a probléma fáraszt hogy meglátok egy lányt és a masik nap meg szebbet ,és nemtudok válosztanni ,ez lehet valami pszichés dolog ,mit gondol mire utalhat ez ?

    • Habis Melinda

      Kedves Rob!

      Szerintem az, hogy sok lány tetszik Önnek, önmagában még nem baj. Ha ez akadályozza Önt a párválasztásban vagy a kapcsolat meleltt való elkötleleződésben, akkor érdemes önismereti munkát kezdenie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M Előd

    Először is. Bocsánatot kérek a provokatív nick névért. Alapvetően nem ide készült, de már évekkel előbb e-mail címet is kreáltam hozzá. Ezért ha nem bántja most is megtartanám ama nick keresztnevét.
    Szóval, röviden.
    35 éve élek házasságban, külső megaláztatások és belső feszültségek mellett folyamatos válságkezelésben.
    Feleségem rovott múltja kísért közös ex-kollégáink által. Korábban többször megalázottnak éreztem magam, mert információ híján vértezetlen voltam a feleségem szexuális kilengéseinek kollegiális körben fel-fel törő élcelődései ellen. Egyszerűen azért mert folyamatos tagadásban van. A családját fontosnak tartja velem együtt, de nem tisztel.
    Szeretnék e helyzetből kilábalni végre öregségünkre. Ezt a korábbiak alapján csak úgy tudom elképzelni, hogy részletesen elmond mindent. …de számtalan kérésem ellenére sem volt erre kapható. Gondolom a saját árulásaiért érzett szégyene, és a zömben házas partnerei miatt sem állt kötélnek.
    Hogyan tudnám eme ügyet dűlőre vinni, lezárni? Eddig esélyem sem volt megbocsátani neki, mert a kész tények ellenére is mindent tagad. Ilyen se veled, sem nélküled állapotban vagyunk. Válni nem akarunk, de ezzel a szálkával együtt élni (bizalom- és tisztelethiány) Jelenleg albérletet keresek, mert azt remélem, hogy belátóbb lesz, és segít a kéretlen informátorokat lefegyverezni, a tőle kapott információkkal.
    Ön hogyan látja?
    Érdemes elmondatnom vele a tetteit, vagy hagyjam a fenébe és öregségem ellenére kezdjek új életet?
    Korábban már leírtam, megismételem. Anyja második házasságból nevelőapja ellenérzései mellett cseperedett felnőtté. Együtt a DRD4 génnel az elvesztegetett boldogságot igényli sokakban, ami csak időlegesen elégíti ki.
    Szóval… Beszéljen, vagy hagyjuk a fenébe? …persze ez kínos gyerekeink, unokáink miatt mindkettőnk számára. …de jelenleg a különélésre készülök. …hogy ez most zsarolás lenne? Nem annak szánom, de tagadni sem tagadhatom az irányában. Szóval az utolsó pillanatokban vagyunk az elszánásom kivitelezését illetően. Ezért türelmetlenül várom az Ön kívülálló és szakmai szemmel megközelítő válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Előd!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet Önek ez a helyzet. Javaslom, párterápia segítségével próbálják meg rendezni a feleségével fennálló konfliktust (hiszen ha be is ismeri a megcsalásokat, a bizalom ettől még nem tér vissza Önök közé automatikusan). Vagy persze az új életet is válaszhatja, de mindenképp fontosnak tartom a kapcsoaltuk dinamikájának megértését. Mi, miért történt úgy ahogy történt Önök között?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S.Viktória

    Kedves Doktornő! Nem akarok barátkozni. S ha valaki próbál közeledni hozzám mindent megteszek azért hogy megbántsam és ne tartsa velem a kapcsolatot tovább. S ezeket úgy csinálom hogy észre se veszem. S nem érzem magam jól, ha teljesül egyedül vagyok.

    • Habis Melinda

      Kedves Viktória!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás munkába kezdenie, hogy megértse, miért és miként taszítja el észrevétlenül is az embereket, megváltozzon ez a mintázat. A terapeutával való bizalmas kapcsolata mintaként szolgál majd a többi emberrel kapcsolatban is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Ágnes

    Kedves Melinda!
    1.5 évvel ezelőtt volt egy szépészeti műtétem és közvetlenül utána egy Clostridium difficile nevű rohadt kórt ( bcsánat) elkaptam. Ebből sikerült meggyógyulnom,de a sok tortúra nagyon megviselt és kialakult egy mély depresszióm és pánik betegség. Ez kezelve van gyógyszerrel és pszichiáterhez is járok. A mostani problémám az,hogy 4 hónapja együtt vagyok egy erősen nárcisztikus férfival,aki már a szavaival,tetteivel sokat bántott így generáltam magamnak újabb rosszul léteket és egy vakbél műtétet. A fura,hogy nem tudom lezárni,elhagyni. Mit tehetnék,hogy jobban legyek? Sokat sajnálom magam és itthon fekszem és jönnek a testi tünetek.:-(

    • Habis Melinda

      Kedves Ágnes!

      A depresszió és a pánikbetegség sem kezelhető hatékonyan pszichoterápia nélkül. A gyógyszerek csak a tünetek kordában tartásában segítenek, oki terápiát nem nyújtanak, ezért javaslom pszichoterápia megkezését. Ennek során a párkapcsolatával összefüggő nehézségeket is át lehet beszélni és megoldásokat keresni rájuk.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Edit

    Tisztelt Doktornő!
    Pánikbeteg vagyok 2009 óta,Cipralexet és Frontint szedtem,majd a Frontint magamtól elhagytam.10-15 mg Cipralexet szedtem évekig,az utóbbi időben 10 mg Escitilt ami hatóanyagilag ugyanaz,csak olcsóbb ezt ajánlotta a pszichológusom.
    Párommal 3,5 éve vagyunk együtt babát terveztünk,ezért elkezdtem a Neuro nevű vitamint szedni,hogy csökkenteni tudjam az antidepit.Azonban a baba hamar 1,5 hó után bejelentkezett,tavaly októberben pozitív lett a tesztem.Idén február elejére jutottam el odáig,hogy lecsökkentettem az antidepit 10 mg ról 5 mgra.A Neurot abba kellett hagynom azt nem lehet terhesen szedni.Az orvosaim ellentmondásosak sajnos és ez nagyon zavar.A volt nőgyógyászom aki nem vállal szülést sajnos azt mondta szedhetem terhesen és szoptathatok is vele,ő is szedte,és 1,5 éves koráig szoptatta a kisfiát ugyanezen hatóanyagú gyógyszer mellett.A pszichológusom azt mondja szedhetem terhesen tovább,de szoptatni nem szoptathatok.A mostani nőgyógyászom meg konkrétan rám bízza,azt mondta a felezésre is ha ennyi ennyi marad,ha nem lehet szoptatni hát nem kehet ,konkrétan mintha nem is érdekelné és nem is foglalkozik vele.Sajnos úgy érzem nem tudom tovább csökkenteni a gyógyszerem,mert mostmár sokszor szorongok és stresszes vagyok,agresszív és a környezetem és engem is megvisel a hangulatingadozásom.Most vagyok 25 hetes kismama,a konkrét kérdésem az lenne,hogy lehet e emellett szoptatni,és hogy ki tudna nekem ezekre a kérdésekre értelmes egyértelmű válaszokat adni?
    Köszönöm válaszát
    Üdv Edit

    • Habis Melinda

      Kedves Edit!

      Sajnos gyógyszerszedéssel kapcsolatos kérdésekben nem tudok válaszolni, mert nem a szakterületem. Pszichiáter szakorvos tudna segíteni Önnek. Amennyiben pszichoterápiás munkát végez várhatóan a szorongásai oldódni fognak, de érdemes minden tünetről vagy nehézségről beszámolnia a terapeutájának.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Diána

    Kedves Melinda!
    Én akkor vagyok féltékeny a páromra, ha látom hogy nélkülem is boldog. Ha a barátaival van és nevetni látom, kitör belőlem a düh. Ez teljesen beteges dolog, de mit tehetnék ellene?
    Semmi rosszat nem tesz és nem árt nekem.

    • Habis Melinda

      Kedves Diána!

      A félékenység nem elhatározás kérdése, ezért az előző hozzászólóhoz hasonlóan Önnek is önismereti munka megkezdését javaslom. Hogy megértse, mi dühíti fel Önt abban, hogy a párja Ön nélkül is képes jól érezni magát. Mitől tart valójában? Ez hogyan gyökerezik az Ön személyes múljában vagy a jelenlegi kacsolatrendszerében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lili

    Tisztelt Melinda!
    Túl vagyok egy rossz házasságon, nem részletezem, csak mint tényt szerettem volna közölni. Alapvetően féltékeny típus vagyok úgy érzem, és bizalmatlan a férfiak iránt (visszamaradt érzés előző házasságból). Jelenleg egy éve élek együtt a párommal. Többször észrevettem, hogy a nőket igencsak nézegeti, amikor együtt vagyunk, akkor sem igazán fogja vissza ezt a szokását, ami engem rettenetes zavar. A kérdésem az, hogy mi az okosabb döntés, ha nem szólok erről neki (inkább elviselem ezt), vagy elmondom neki, hogy zavar? Már volt egyszer egy féltékenységi viszonyulásom,amikor is, úgy hozta ki a dolgot, hogy én túlzom el, emiatt igazából bizonytalan vagyok megéri előhozakodni a témával vagy nézzem el.
    Lili

    • Habis Melinda

      Kedves Lili!

      Levele alapján azt gondolom, hogy önismereti munka segítségével kellene dolgoznia a féltékenységén (megnzni mennyire fakat az érzés a jelen párkapcsolatból, vagy a korábbi csalódásaiból), hogy a jelenlegi párkapcsolatából a legjobbat hozhassa ki. Számtalan lelki mechaniszmus működik ugyanis, ami biztosítja, hogy ha nem dolgozunk önmagunkon, újra és újra ugyan abban a helyzetben találjuk magunkat (nagyon hasonló érzéseket éljünk meg).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Kati

    Jó napot!
    Véletlenül megtudtam hogy a sógornőm lánya kb 17 évesen lefeküdt annak élettársával,ennek kb 4 éve. A lány azóta pasirol,pasira repedés,párkapcsolati nem működnek. Megpróbált különélni az anyjáéktól,de az anyja hazavitte mert úgy gondolta depresszióba esik a magányt ól.
    Lehet hogy a bűnős románc hatással van az életére?
    Hogy lehetne segíteni a titok feltárása nélkül?
    Válaszát előre köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Kati!

      Lehetséges, hogy a sógornője lánya korábban traumatizálódott, vagy esetleg valamilyen okból a családja nem működik megfelelelően és ezt tükrözik a szerencsétlen párválasztások és az otthoni feszültségek. Ha négyszemközt elbeszélget vele, vagy közös programokat szerveznek, akkor támaszt nyúthat neki, de a párkapcsolati problémák megértéséhez önismereti munka szükséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gy. Gellert

    Kedves doktorno.Lassam 3eve elek hazasaagban a felesegemmel.Az utobbi idoben azt vettem eszre h sokszor a felesegem kerdeseire gondolatban valaszolok, de en ugy elem meg mintha rendesen valaszoltam volna a kerdeseire.Vagy volt olyan h azt gondoltam hogy megkerdeztem tole valamit, es vartam a valasz, de kozben csak azt gondoltam h megkerdeztem.Mi tevo legyek? Mi lehet ennek a hattereben? Köszönöm valaszat.Szep estet

    • Habis Melinda

      Kedves Gellért!

      A levelében leírt jelenségnek többféle oka is lehet. Ezek közül néhányra rákérdezek. Milyennek éli meg a kapcsolatot a feleségével? Mennyire tudnak egymással beszélgetni? Hogyan kezelik a konfliktushelyzeteket? Ön mennyire túlterhelt az utóbbi időben?
      Ahhoz hogy tudjuk mit lenne érdemes tenni, meg kell értenünk a problémát, melyhez négyszemközi konzultáció szükséges. Ha érdekli a lehetőség, itt érhet el.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mérleg Előd

    Nem jól adtam meg az e-mail címem.
    Helyesbítettem.

    • Mérleg Előd

      Eltűnt a nyitó hozzászólásom. Megvan az valahol, vagy írjam újra?

    • Habis Melinda

      Kedves Előd!

      Levelét nem találtam terjengősnek, de a hatékony segítség a problémájára nem egy-két mondatos. Sőt! Párterápia segítségével kellene megérteni, miért került sor a megcsalásokra és újraépíteni az Önök közt levő bizalmat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Melinda

    Kedves Melinda!
    17 éves lányommal kapcsolatban lenne problémám. Korábban szorgalmas és jó tanuló gyermek volt, kicsit visszahúzódó, kedves, barátságos egyéniség. Most viszont nagyon megváltozott a viselkedése, velem kapcsolatban nagyon ingadozó érzései vannak egyszer nagyon szeret és tisztel, máskor elég elutasító velem. Főleg amikor szóváteszem, hogy tanulnia kellene. Feltűnően unatkozik ilyenkor, mert most nincs telefonja amivel múlatná az időt. Próbáltam vele beszélni erről, ilyenkor mindig megígér mindent, de ez csak pár napig tart és marad minden a régiben. Apukájával bár együtt élünk, de nagyon különböző a nevelési elvünk, ő mindent elnéz és megad neki, én próbálom arra nevelni, hogy vannak kötelességei amit meg kell csinálnia. Tanulmányi eredménye drasztikusan leromlott az utóbbi időben és már nincs ötletem, hogy mit tehetnék. Kérem, adjon tanácsot hogyan segíthetnék neki, hogy újra a régi legyen. Üdv. N. Melinda

    • Habis Melinda

      Kedves Melinda!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az egész család bevonása szükséges volna a lányuk viselkedésváltozásának megértéséhez. Javaslom, hogy kezdjenek csalásdterápiát, hiszen az édesapa szempontját is fontos megértenünk (miért hagy rá sokmindent a lányára) ahhoz, hogy ketten jól együtt tudjanak működni a nevelés kérdéseiben. Együtt képviseljék felé, hogy az embernek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mérleg Előd

    Köszöntök minden kedves tanácsadót!
    Mondhatom korszakos problémát élek már meg. 35 éve vagyunk házasok.
    Tudomásom van arról, hogy feleségem többször, megcsalt és félrelépett ha úgy adódott. Lehetséges pszichológiai gyökerei a gyerekkorában is találhatóak, mint a többnyire passzív és alkalmanként elutasító apa megélése. …és az a bizonyos genetikai… (DRD4 gén, ami 10 emberből csak egynél nincs meg..)
    Megismerkedésünk után nehezen zárta le régi kapcsolatait. 3 függő kapcsolatából legalább kétszer már akkor is megcsalt. Munkatársaink közösek voltak. Ott is állandóan kalandokat keresett. Azokból, 2 megcsalásról konkrét tudomásom van. Jelenleg kiegyensúlyozottnak tűnik a helyzet, de …! Olyan bolond vagyok, hogy csak azt vagyok képes megbocsátani, amiről konkrétan tudok. Előzmények, bevezetés bonyodalom feldolgozás megbocsátás. Ezekből csak tagadás, titkolózás, mellébeszélés volt osztályrészem.
    Legfeljebb egy-két elszólása volt, aminél okozott is némi meglepetést, mert azt sejtette, hogy az esetet én részleteiben ismerem. Kinek milyen az alkata, sajátosságai hozzám hasonlítva. stb.
    Szóval máig ott tartok, hogy a probléma részemről feldolgozatlan az ő részéről pedig már így is túl sokat tudok.
    Szóval van-e elfogadható alapja elvárásomnak, miszerint akkor végre tegyen részletes beismerést? Már csak azért is, mert munkahelyünkön úgy tűnt, hogy csak én nem tudok a dolgairól, ezért nevetségessé tevő helyzetek fordultak elő több ízben is.
    Már ott tartok, hogy 35 év után nem tudom tovább elviselni a jelenlegi helyzetet, és a rám mosolygók (nevetők) hátsószándékot sejtető titkolt motivációit.
    Nem is tudom, hogy egyáltalán hogyan tudom kvázi vallomásra bírni nejem, akihez én bolond folyamatosan lojális, és a megkülönböztetett jelentését kiegészítendő, hű voltam.
    Kérem a helyzetet viszonylagos személyi ismeretemnek megfelelően személyre szabottan kezelni, mentesítve a szociál- és pszichológiai sablonoktól. Remélem segítségükkel előrébb jutok.
    Annak teljesülését feltételezvén előre is köszönöm fáradozásukat.
    (Remélem nem voltam túl terjengős!)

  • Beata T.

    Kedves Doktornő
    Egy szexuàlis kérdèsem volna.
    A pàrommal nem hosszú ideje vagyunk eggyütt de sok mi dent megbeszèltünk többekközzött ezt a problèmàt is de azt gondolom hogy itt több rejlik mind amit elmert mo danni..
    Szóval a problèma következö a merevedès megtartàs az egyik gind a màsik meg hogy hüveji behatolàs uttàn teljesen lelohad a pénisze ès a magömlèst is csak akkor èri el ha sajàt magànak vègzi el..És enge. Ez csak azèrt zavar mert azt gondolom èn nem tudom megadni neki amire vàgyik..A törtènethez az is hozzà tartozik hogy ez nàla 2 ève tart az ö âlítasa szerint szertnèm megkèrdezni vola e valmi tanàcs a kezelèsre vagy megoldàs.
    Hálàs Köszönet

    • Habis Melinda

      Kedves Beata!

      Levele alapján azt gondolom, hogy urológiai és pszichológiai vizsgálat is indokolt emiatt a szexuális probléma miatt. Nem tudom mi óta vannak együtt. Ha az Önök párkapcsolata alatt jelentkezett először ez, mindenképpen párterápia igénybevételét javasolom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Ma nem ismertem meg a másik irodában dolgozó kolléganőmet, mikor bejött az irodába. Félelemmel töltött el, hogy minden nap látom és most nem ismertem fel. Ő azt mondta ne hülyéskedjek, hogy nem ismerem meg, de én megijedtem. Azonnal forduljak orvoshoz?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Amennyiben ez nem fordul elő rendszeresen, szerintem érdemes megpórbálnia megnyugodni. Ha pedig több alkalommal is előfordul ez, akkor sincs oka az ijedtségre. Ebben az esetben, ha felkeresi orovosát, minden bizonnyal rájönnek majd a tünet okára és meg tudják szüntetni azt!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Andor

    Van egy olyan problémám hogy kint dolgozom Németországban és néha el szoktunk menni itt discóba és nem értem miért van ez így de nem szivesen ismerkednek velem a német csajok lehet a nyelvtudás hiányában kicsit tudok csak németül és néha úgy érzem elküldenek a francba ha pl csak táncolni akarok velük! Miért van ez így? Én nem tartom magam rossz pasinak és mégis csak kudarcok sorozata és olyankor amikor elküldenek a francba de csak táncolni akarok velük olyankor gyűlölöm a nőket a sorozatos elutasítások miatt! Miért van ez így? Olyankor elmegy mindentől a kedvem!

    • Habis Melinda

      Kedves Andor!

      Megértem, hogy rosszul esik Önnek a visszautasítás! Amennyiben feltételezi, hogy ez a nyelvtudás miatt lehet, érdemes ezen dolgoznia. Itthon is érezte azt, hogy elküldik a lányok?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anna F.

    Kedves Melinda!

    Egy lezárt baráti (férfi/nő) kapcsolat után 8 hónappal egy véletlen találkozás során – ahol állandó jelleggel önvédelmi mechanizmusokat (tagadás, elfojtás,projektálás,hazudás) használt a férfi – a férfi békitő önnyugtató metakommunikációt alkalmaz,( buszon ülve a kezével a combján a térdig simító mozdulat, elrévedő és komoly megváltozott tekintet) szinte kizökken a korábbi semleges utazó nyugalmi állapotából,ha a volt kapcsolatából meglátja az utcán a nőt, akivel 2 évig napi kapcsolatban volt.Ez az érzés lezártnak tekinthető, vagy a feszültség a férfiben a még mindig meglévő érzelmek miatt alakul ki? Mi lehet ennek az oka?

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      A férfi viselkedésének okait Ő tudná megmondani, vagy önismereti munkával feltárni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Veronika B.

    Kedves Melinda!

    26 eves, egy 2 eves fiu edesanyja vagyok es parommal Angliaban elunk.
    Minden 17 eves koromban kezdodott. Szakitottam elso komoly baratommal, majd egy bizonyos honlapon elkezdtem ismerkedni ferfiakkal. Talalkoztam is 29 eves ferfival, akivel szexkapcsolat alakult ki, de nem talalkoztunk surun csak par havonta, mivel a munkaja es a tavolsag nem engedte. Kb 5 evig tartottuk igy a kapcsolatot.
    Kozben megismerkedtem egy masik 28 eves sraccal, akivel 4 evig volt se veled se nelkuled kapcsolatom.
    Mar betoltottem a 18-at mikor megismerkedtem egy 26 evessel is, vele is egyutt voltam es o futtatni akart engem, amit ki is probaltunk, volt 2 kuncsaftom egy este alatt, az elsot oralisan kellett kielegitenem. A masodikkal nem tortent semmi mert mire oda eljutottunk volna o rosszul lett, hivtam a “baratomat”, hogy hivja a mentoket, mert en nem tudom, hogy pontosan mi a cime a lakasnak. Sajnos mar nem tudtak segiteni rajta. Itt en befejeztem.
    Majd elkezdtem dolgozni a polgarmesteri hivatalban, ahol a polgarmesterrel jartunk ossze par alkalommal, kozben anyagilag tamogatott. Kb 5 honapig tartott, mert a szerzodesem lejart, utana meg egy ket alkalommal talalkoztunk, de aztan befejeztuk.
    Elkezdtem dolgozni egy kocsmaban, ahol megismerkedtem egy 60 ev koruli ferfival, akivel szinten ilyen kapcsolatom alakult ki. Vele tobb mint egy evig tartott. Szegenyt atvertem, annyi rengeteg penzt kertem tole.
    De mindekozben megismerkedtem a kocsmaban egy 30-as ferfival, aki drogozott. Az elso alkalommal elutasitottam mikor kinalta, de utana mar elfogadtam. O belevitt abba, hogy egyik haverjaval 3asban csinaljuk.. Amibol vegul bem lett az, mert csak en voltam es az o haverja, o pedig nezte. Voltak kozos ismeroseink. A legjobb baratnom volt ferje, meg annak a haverja. Egyik este ravett, hogy elsobb az egyiknel voltunk aztan a masiknal, egy ejszaka alatt 3 ferfival voltam.
    (kozben meg rengeteg hasonlo dolgok tortentek, de hosszu lenne leirni mindent.)
    Tobb mint 4 eve mar megismerkedtem a jelenlegi parommal(azota csak o van nekem) aki kint elt, es o kihozott magaval, kiszakitott abbol a kornyezetbol es van egy gyonyoru, boldog fiunk.
    Tud nehany dolgot a multamrol, mert meseltem neki, azota nem is tul jo a kapcsolatunk, de rajta vagyunk, hogy megoldjuk.
    Azzal a baratnommel megszakadt a kapcsolat es mindenki massal is. Toroltem magam kozossegi oldalakrol. Egyszoval elmenekultem.
    De minden nap eszembe jut a multam, vannak napok mikor annyira rossz hangulatban vagyok, hogy nem vagyok kepes ellatni a teendoimet, egyszeruen nincs kedvem hozza.
    Gyotor egyreszt a lelkiismeretfurdalas, mert hazudtam mindenkinek, csaltam, loptam akkoriban. Buntudatom van amiket tettem. Undorodom magamtol.
    On szerint, hogy tudnam magam tultenni mindezen?

    • Habis Melinda

      Kedves Veronika!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munkába kezdenie, hogy leküzdhesse a múltban történtekkel kapcsolatos bűntudatát. Nyilván volt valamilyen oka annak, hogy ezekbe a kapcsolatokba belesordódott, ezt megérteni fontos volna, hogy integrálni tudja ezeket az élettörténetébe.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anna

    Kedves Doktornő! Tanácstalan vagyok, 5 éve költöztem párommal a család közelébe , első 1-2 év rendben ment párommal rengeteget dolgoztunk hogy elérjük a közös céljainkat. Minden rendben volt boldogan éldegéltünk általunk teremtett rendezett környezetben. Egyik pillanatrol a másikra egyszer csak azt vettem észre hogy csengetnek a szomszédok és mindenféle ember és nem telt el napunk amikor ne kellett volna valaki problémáját nekünk megoldani. Ezt szerencsésen silerült beszüntetni nagy nehezen,de családom is vérszemet kapott és lelki zsarolással akarnak folyton sakkban tartani. Minden este dührohamot kapok miattuk. Anyám átjön és folyton panaszkodik milyen borzalmas a munkája meg az élete meg apám. Apám kényszeres gyűjtögető és lassan ellepi őket a szemét. 6x annyit keresnek mint mi folyton nyaralnak mindenuk megvan csak épp egymast nem bírjak. A párommal két vállalkozást viszünk. Van egy nyugdíjas keresztanyám aki állandóan hívogat és banális feladatokkal akar elszakítani a munkából sajnos otthoni irodábol dolgozunk. Minden alkalommal elmagyaráztam neki hogy nem érek rá deha nem veszem fel a telefont 5x hív . Nála lakik a munkanélküli 40 éves lánya és két unokája is olyannal hív hogy menjek boltba meg ilyenek. Nagyanyámhoz átmegy ha unatkozik és vele hívogatnak. Amyám kitalálta nagyapám halála után hogy nagyanyám egész napos felügyeletre szorul csupán azért mertha nem adjuk a szájába a gyógyszert vagy az ételt akkor nem eszik és rosszul lesz. Anyám négy hétig bírta es mamát hozzászoktatta. Most én egy hete 8ig dolgozom este és utána el kell mennem mamának beadni a gyógyszert és megetetni. Amikor mondom neki hogy ez nélkülem is megy elsírja mahát és azt mondja jólvan menj csak. Anyám meg leordítja a fejem ha azt mindom neki, hogy ez nmfog így működni és akkor eljezdi betegre mártírkodni magát hogy szemétnek érezzem magam
    .Közben hívogatja mamát a szociopata unokatestvérem aki semmit nem segít nem dolgozik hogy pénz kell neki és elkezd mindennek elhordani mamát ha nemkap eleget. Most engem kezdett el zaklatni facebookon sérteget és durva smseset küld mert nem vettem fel neki a telefont. Mert tudtam csak akar valamit. A párommal kezd megomolni a kapcsolatom a sok idegeskedés miatt. Bezárom a kaput nem veszem fel a telefont de akkor bemásznak vagy lelkileg őrítenek meg
    Főleg lelki terrorral. Mit tehetek?

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munka segítségével megérteni, mi zajlik a családjában, párkapcsolatában, ennek segítségével feltárni és megváltoztatni a saját szerepét ebben. Szerintem nem lehet dolga, hogy ennyi emberről gondoskodjon, az viszont igen, hogy a saját elképzelései mellett kiálljon és ne engedje, hogy hasson Önre a bűntudatkeltés.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • D. Attila

    Tisztelt Melinda van egy családtagunk akinek sürgös segítség kéne mert szerintünk depressziós lett. Volt vagy van nem tudjuk neki egy kapcsolata és már éveken át szenved mindenki tudja hogy a párjának nem kell neki komolyan. Ezért a családját okolja mindenkivel össze veszik és nagyon csúnyán. Bezárkozik a szobába nem beszél senkivel heteken vagy honapokon keresztül azt hiszi hogy mindenki ellenség folyton azt mondogatja hogy megalázuk és hogy utál minket. már oda jutottunk hogy nem lehet semmit mondani neki mert mindjárt támad. Van neki egy gyereke és avval se bánik valami jól. Röviden ennyi lenne. Még lenne mit írnom. Sajnos nem látja be hogy valami baj van vele azt mondja hogy bolondnak nézzük. Szeretnénk orvosi segítséget kérni de nem tudjuk hogy hogyan kezdjünk hozzá. Remélem tanácsol valamit. Üdv Attila

    • Habis Melinda

      Kedves Attila!

      Vannak olyan pszichés állapotok, amikor a betegnek teljesen hiányzik a betegségbelátása, pedig a viselekdése már-már Ön és-/vagy közveszélyes. Ilyen esetekben haladéktalanul mentőt kell hívni, akik az érintettet pszichiátriai osztályra szállítják. Amennyiben bizonytalan, kérdezze meg házoirvosát, mit javasol.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J. Pèter

    Üdvözlet!

    Sajnos elég régóta kényszer és pánikbetegségben szenvedek.Mostanában olyannyira pánikolok,hogy még az ágyból sem tudok felkelni és emberek közé menni.A családom is csak hátráltat,nem igazán értik min megyek keresztül,azt hiszik csak kitalálom az egészet.Mivel nincs munkám,ezért Tb-m se,hova tudok fordulni segítségért?
    Előre is köszönöm válaszukat.

    • Habis Melinda

      Kedves Péter!

      Alapítványoknál lehet ingyenesen pszichoterápiás kezelést kérni, de ha az ágyból is képtelen már felkelni akkor tartok tőle, hogy ez önmagában már kevés lesz. Azt javaslom, mindenképp kérdezze meg a háziorvosát, hogy pszichiáterhez hogyan juthat el mielőbb.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Edina

    Tisztelt doktornő!Sajnos nem régen bebizonyosodott amitöl fèltem de ugyanakkor tudtam.11ève èlek együtt a pàrommal.Nem volt mindig felhötlen ami sajnos köszönhető volt az internetnek hiszen sajnos a pàrom függő lett és az volt a legnagyobb öröme hogy nőkkel ismerkedett.Ezt màr kezdtem elfogadni és ràhagyni.Aztàn jött a pofon.Tavaly màjusban èszrevettem hogy meg vàltozott szinte taszitott el magàtol.Ezt én szóvá is tettem hogy megvàltozott hogy biztos hogy van valakije ès kértem ha igy van menjen el de ne készitsen ki.Persze tagadàs èn voltam a hülye.Sikerült kideritenem ki a hölgy majd neki is ìrtam ès fel tettem neki a kèrdést.Persze ott is tagadàs hogy csak baràtként kezelte a pàrom stb.A hölgy azt àllitja hogy a pàrom zaklatta meg hogy nem akart semmit a pàromtol.A pàrom pedig azt àllitja hogy soha nem zaklatta söt mindig a hölgy ìrta mikor menjen hozzá mikor nincs otthon a pasija mert hogy van neki.Azzal hitegette a pàrom hogy elhagyja mert vele szetetne élni és hogy nagyon szereti.Hozzá teszem a pàrom azt mondta a hölgynek hogy egyedül él tehàt letagadott.Na szoval a lényeg megcsalt mert kiderült hogy szex is volt.Tervbe volt hogy elhagy.De most hogy kiderült a hölgy nagyon tagad mindent probàl ugy alakitani hogy ő jöjjön jol ki belöle mert gondolom ha a pàrja megtudja ott csunya vilàg lesz.A pàrom azt mondja tiszta szivböl megbànta ès sajnàlja hogy ennyire elvakult volt és kéri hogy béküljünk ki jóvà teszi mer szeret.De nekem ez nagyon nehéz nem tudom mit tegyek.Ő azt mondja menjünk el pàrteràpiàra.Hozzà teszem ő 49èves van aki azt mondja kapuzàràsia van és be vallom én is gondoltam rà de ez nem lehet mentsèg erre.Kedves doktornő mit tanàcsol hogy mit tegyek hogy dolgozzam fel.Meg lehet e bocsàjtani egy ilyen dolgot.Kèrem adjon tanàcsot köszönettel.Edina

    • Habis Melinda

      Kedves Edina!

      Levele alapján azt gondolom, hogy ha vágyik rá, hogy újrakezdjék a párjával, akkor érdemes párterápiára menniük és mivel a párja függő, neki egyéni kezelésre is szüksége van. Csak a hosszas érzelmi munka szokott megfelelő eredményt hozni egy ilyen régóta fennálló, bonyolult kapcsolati probléma esetén. Amíg felelőst, vagy mentségeket próbálnak keresni, addig sajnos nem várható valódi változás.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • kissné

    11 éves lányunokám, szülei elváltak. Édesanyja neveli, aki fontos beosztást tölt be. Mindig maximalista volt saját magával szemben és ezt várná el szerintem imádott lányától is. A kislány igen jóeszű imád társaságban lenni. Külön sportedzésekre járni, még úgy is, hogy ott is előfordul, hogy beszélgetésével”kihuzza”a gyufát.. A nagyobb gond az iskola. Nem tanul rendese, összecsapja a házit, szétszort, folyamatosanbeirásokat kap , beszélgetésével zavarja társait stb. Mind emelett nem mondható el róla, hogy un. rossz gyerek lenne, Ha kedvesen szólnak hozzá, a csillagos eget is lehozná. Minden tanárát szereti, csak neki soha nem sikerül semmi.Ha figyelmeztetik, lepereg róla.Itt nálam viszont mindent megbeszélünk, segítőkész, még a házit is elkészíti. Mit tegyünk? Tanácstalanok vagyunk! Kérem segítsen, hogyan kellene az iskolai problémákat kezelni?

    • Habis Melinda

      Kedves Kissné!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a kislány iskolai viselkedésproblémái miatt érdemes volna gyermekpszichológust felkeresniük.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.