Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mi a mobbing?

Olyan cselekedetek sorozata (egy egyén vagy egy közösség részéről), ami legalább hetente egyszer, fél éven keresztül zajlik, amelyek az áldozatnál komoly mentális vagy fizikális problémákhoz, betegségekhez vezetnek.
Ez a rosszindulatú viselkedésforma legelőször az óvodáskorú gyermekeknél figyelhető meg, de a legtöbb munkahelyi vagy iskolai közösségben előfordul. Sajnos előfordulása egyre gyakoribb. A látszólag minden ok nélkül kiválasztott gyermeket a többség csúfolni vagy bántalmazni kezdi. Az áldozat teljesen a pszichológiai terror hatása alá kerül és nem képes kezelni a kialakult helyzetet. A cselekedetek elkövetői nem feltétlenül negatív karakterrel jellemezhető személyek. Mivel azonban az apró, bántó dolgok hosszú időn át gyakran ismétlődnek, tartalmuk megváltozik és veszélyes kommunikációs fegyverekké válnak.

Miben nyilvánul meg általában?

– Az áldozat kommunikációs lehetőségeinek csökkentése.
– Társas kapcsolatai fenntartásának lehetetlenné tétele (pl. a kollégák nem állnak szóba a személlyel)
– A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos problémák (pletykálkodás, gúnyolódás)
– Munkával kapcsolatos hatások (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)
– Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás)

Okai

Kiváltó ok lehet a stressz, példéul feszített munkatempó, a munkanélküliségtől való félelem, a pontatlan munkaköri leírások,  a túlzott felelősség. A vezetők gyakran észre sem veszik, vagy szemet hunynak a mobbing felett mondván, hogy nem az ő feladatuk személyes konfliktusokba beleavatkozni. Sőt, a lelki terror kezdeményezője gyakran a menedzsment maga. A kialakult belső morált ráadásul rendkívül nehéz javítani, gyakran a legjobb döntést a munkahelyváltás jelenti.

Mit tehetünk az áldozattá válás ellen?

Bárkiből lehet áldozat, de vannak olyan tényezők, melyek hajlamosítanak erre. Például ha kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai vagyunk (nők, melegek, stb.). Ismerünk továbbá olyan viselkedési vagy személyiségjegyeket melyek hajlamosítanak áldozattá válásra. Ilyenek az alacsony stressztűrés, érzékenység, visszavonulásra, alárendelődésre és pesszimizmusra való hajlam. Nem megfelelő  önbizalom, rossz konfliktus kezelő képesség, a kezdeményezőképesség hiánya, saját érdekeket háttérbe szorító magatartás, kudarckerülés, tekintélytisztelet.

Hogyan kezeljük?

Ha észrevesszük, hogy rendszeres piszkálódás céltáblájává váltunk, érdemes lehet felettesünk (iskolai esetben osztályfőnöki vagy szülői) segítségét kérni a helyzet megoldásához. Ha ez nem hoz megoldást, szükség lehet munkahelyváltásra is. Nagyon fontos mindemellett önbizalmunk újraépítése, egy magabiztos fellépés kialakítása, melyet pszichoterápia segítségével érhetünk el. Fontos a hatékony konfliktuskezelés, a saját igények megfelelő kommunikációja, mások jogtalan elvárásainak visszautasítása.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Share Button

2 Hozzászólás

  • Asszertív fellépés

    Fontos az asszertív magatartás elsajátítása, vagyis, hogy tudjuk érdekérvényesítő képességünket alkalmazni, legyen önbizalmunk, merjük jelezni a felettesünknek, ha mobbing-hatást tapasztalunk irányunkban. Nem szabad megengednünk senkivel szemben sem ezt. Én pontosan így cselekszem, mert én is tapasztalom ezt. Nem túl régen vagyok a hivatalban, de észrevettem, hogy teljesen indokolatlanul favorizál az egyik kolléganő velem szemben egy másikat. Mivel hárman együtt dolgozunk, világossá vált, hogy mobbing-hatásnak próbáltak kitenni. Ez a következőkben nyilvánul meg:
    – együtt mennek kávézni, ebédelni (engem néha, csak a látszat kedvéért hívnak),
    – sugdolóznak ők ketten a jelenlétemben, ahelyett, hogy ha magánjellegű dolgokat beszélnek meg,
    elvonulnának valahová erre a célra, már csak azért is, hogy ne legyen feltűnő. Különben sem illő
    szokás szerintem más jelenlétében sugdolózni.
    – ők ketten megosztják a feladatokat egymás között, nekem alig jut valami érdemleges. Jóformán
    csak az, amit ők nem szeretnek végezni, na, azt delegálják nekem. Megcsinálom, csak azért, hogy
    a vezetőség esetleg ne gondoljon együttműködésre képtelennek, ha a fülébe jutna olyasmi, hogy
    válogatok a munkákban… A komolyabb feladatok nekik kettőjüknek jutnak, nekem odaadnak
    néhány beírogatós, sorbarendezős részmunkát. Holott iskolai végzettségben, képességben és
    motivációban egyáltalán nem vagyok elmaradva tőlük. De teljesen úgy látszik az egész, mintha
    csak erre tartanának alkalmasnak, mert még nem dolgozom ott régóta. Érthető, hogy önérzetem
    sérti az efajta megkülönböztetés, hiszen ezeknél a munkafeladatoknál jóval többet tudok, nem
    értem el még a képességeim végső határát, sőt, meg sem közelítem így köztük. Egy darabig ki-
    vártam, majd szóltam a felettesünknek, hogy adjon számomra olyan feladatot, ami kitart a mun-
    kaidő végéig. Mert sokszor csak tétlenül ülök, mert nekem nem jut munka, ők ketten fölözik le.
    Mivel ismerkedtem más munkafolyamatokkal is, most kaptam lehetőséget egy másik osztály
    segítőjeként, hogy dolgozhassak velük. Így már tudok dolgozni komolyabb feladatokkal is.
    Igen, bosszantó volt ezt megtapasztalni, mert én dolgozni szeretnék, és el akart ez a két kolléganő lehetetleníteni, hogy ne tudjak. Lehet, azt akarták, hogy a vezetők is azt lássák, hogy ők ketten dolgoznak, én pedig csak ülök az íróasztal mellett. S tényleg, a látszat akkor valóban azt mutatná, hogy ők a szorgalmasak, én pedig a lusta, aki nem találja fel magát. Pedig a valóságban épp fordítva van, mert reggel eltelik bizonyos idő, míg dolgozni kezdenek, egy kis kávé, egy kis cigaretta, egy kis diskurzus, közben okostelefonon pötyögnek a változatosság kedvéért, aztán kimennek reggeliért a közeli boltba, mire nagy kegyesen munkához látnak. S ez a periódus a nap folyamán többször ismétlődik. Amikor szóvá tettem célzással az észrevételemet, ahogy várható volt, elbagatellizálták, ezért szóltam a vezetőnek, hogy tegyen a helyzet érdekében. Szerencsére ő együttműködő volt, és a segítségemre sietett.
    Hogy miért pécéztek ki ezek a kolléganők? Nem tudom, talán azért, mert az egyikhez képest a jövedelmem megközelítő, a másiknál azonban jóval több. Vagy azt akarják, önként mondjak fel, hogy majd megunom a helyzetet, ha folyamatosan érzékeltetik velem a megalázó magatartást. Az is lehet, hogy élő felkiáltójelként funkcionálok abban, hogy nyilvánvalóvá legyen a különbség a lelkiismeretes és a laza munkavégzés között. Ám mivel jó ön- és emberismerettel rendelkezem, kiismertem a helyzetet és tudtam lépéseket tenni ezügyben. Így van rendes, megfelelő szintű munkám is, emellett megbírkózom könnyedén azzal a néhány unalmassal is, ami akad mellette. Szóval nem szabad mimózaként hagyni, hogy áldozattá tegyenek, hanem igenis lépéseket kell tenni, a saját magunk ügyvédjének kell lennünk, mert csak mi tudunk tenni, kiállni magunkért. Cirkuszt csinálni nem ajánlatos, mert úgyis ellenünk fordítják, hogy ők kerüljenek ki győztesen a harcból. Nem szabad felvenni a kesztyűt. Majd megunják. Ha nem, akkor meg figyelmen kívül kell hagyni, és csendben végezni a feladatainkat, hadd pattanjon le rólunk az a bizonyos labda.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Köszönöm, hogy megírta a sikertörténetét!

      Szerintem jó, hogy komolyan vette ezt a helyzetet, hallgatott a kellemetlen érzésekre és tett lépéseket a probléma megoldásának érdekében. Minden munkahelyen vannak kölcsönhatások a dolgozók között, de ezeket a csoportfinamikákat lehet befolyásolni. Jó, hogy a főnöke kiállt Ön mellett, de ez elsősorban valószínűleg az Ön asszertivitásának volt köszönhető.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.