Online pszichológiai tanácsadás | Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus és személyközpontú terapeuta honlapja

Elégedetlen a párkapcsolatával? Ne a párját okolja!

Egy kedves olvasóm, Tímea javaslatára legfrissebb blogbejegyzésem témája hogy hogyan hat későbbi életünkre, ha gyermekkorunkban nem eléggé elfogadó és támogató légkör vett minket körül.

Hogyan hat a gyermekére ráhangolódni képtelen szülő?

Ennek a jelenségnek megértéséhez fontos részletekbe menően végiggondolnunk, milyen folyamatok zajlanak egy kisgyermekben, ha bántalmazó, vagy elhanyagoló környezetben nő fel. A szülő feladata alapvetően, hogy ráhangolódjon csecsemője szükségelteire és kielégítse azokat. Ahogy a gyermek cseperedik, jó esetben egyre nagyobb hangsúlyt kap a szülő és a gyermek elvárásainak kimondása és összeegyeztetése is. Mi történik azonban akkor, ha a szülő (bármilyen oknál fogva) képtelen megfelelően reagálni a gyermek szükségleteire, feszültségét kiabálással vagy tettlegességgel vezeti le? Nem kell szélsőséges dolgokra gondolni, elég ha büntetésként a szülő a gyermek kezére csap. Ez akkor is káros, ha a gyermeknek nem fáj, hiszen a legjelentéktelenebb agresszió is feszültséget szül a gyermekben, amit le kell vezetnie. Ez sokféle módon megnyilvánulhat. Töri-zúzza a játékait, közösségben verekszik vagy önmagát bántja. Minden gyermek alapvető szükséglete a biztonság, melyet szülei biztosítanak a számára. A gyermeknek tehát nagy szüksége van a szüleire, a törődésükre, ezért képtelen rájuk haragudni. Ha ők bántják, azért is önmagára neheztel. A gyermek olyannak látja magát, amilyennek szerettei gondolják őt. Ezzel azonosul. A tettlegességért és a kiabálásért (ebben az esetben mindegy hogy vele, vagy a két szülő egymással ordít) saját magát okolja, hogy ezáltal szüleit felmentse, továbbra is tiszta szívvel tudja őket szeretni. A családi konfliktusok hatása tehát a gyermek saját magáról kialakított negatív képe, önbizalomhiánya. Szintén igen káros, ha a gyermek sírni látja a szülőt, úgy érzi, az képtelen elbírni az őt érő megterhelések súlyát. Ebben az esetben a fiatal szó nélkül a szülő segítségére siet, hogy ezzel a saját biztonságát is biztosítsa. Hosszú távon azonban nagy árat fizet ezért, hiszen nem tudja megélni a gondtalan gyermek szerepét: megtanulja, hogy fel kell adnia saját vágyait mások érdekében (kialakul egy úgynevezett hamis self), így élete elő lesz huzalozva a boldogtalanságra. Mások kihasználják, hiszen nem tudja képviselni (gyakran felismerni sem) saját érzéseit. Természetessé válnak számára a kínos érzések, megtanulja, hogy nem kontrollálhatja a saját életét. Sőt, a traumatikus eseményekért saját magát okolja (Például azért erőszakolták meg, mert kihívóan öltözött fel. Azért verték meg, mert rossz volt. Egyértelmű, hogy sokkal többet kell dolgoznia a munkahelyén, mint másoknak.) Sodródik és egyre több rossz érzést gyűjt, melyeknek talán nincs is tudatában, hiszen számára ez a hétköznapok természetes velejárója. Így aztán nyugodt szívvel adja tovább saját gyermekének is e szerencsétlen mintát.

Hogyan nyilvánul ez meg?

A gyermek szükségleteire nem kellőképpen ráhangolódni képes szülő tehát olyan sebeket okoz gyermeke lelkében, melyek begyógyításához szakember segítsége szükséges, hiszen az elhanyagolást vagy bántalmazást elszenvedő fél, gyakran nincs is tudatában az általa megélt traumáknak. A túlzottan fájó emlékeket biztonságosabb „elfeledni”. Számára gyakran természetes, hogy megverték, megerőszakolták hiszen kiérdemelte.  Mindennapjai része a bűntudat, a meg nem felelés érzése. Nagy valószínűséggel képtelen lesz intim, bensőséges kapcsolatok kialakítására, hiszen a figyelmet, ami minden gyermeknek járna, nem kapta meg, így továbbadni sem tudja. Képtelen lesz megnyílni, bezárkózik, hogy így óvja magát ösztönösen a további sérülésektől. Persze a másik véglet is gyakori, amikor valaki annyira vágyik a szeretete, hogy válogatás nélkül kötődik. Mindenkit azonnal a bizalmába fogad, sok csalódásnak téve ki magát ezzel. A fenti problematika talaján kialakulhat egy agresszív, másokat megérteni képtelen személyiség is. Ahogyan a címben utaltam már rá, olyan is sokszor adódik, hogy egy jól működő kapcsolatban az egyik fél mindenre túlérzékenyen reagál. Saját, korábbi sérelmeit vetítve a párkapcsolatába. (Például ha a másikat véletlenül nem tudja elérni telefonon, rögtön a legrosszabbra gondol, elindul az „elhagytak forgatókönyv”.) A lelkileg sérült gyermek felnőve olyan kapcsolatot is választhat, melyben továbbra is ő lesz a gyámolító. (Például egy alkoholista vagy pszichés gonddal küzdő társ mellett.)

Mi a megoldás?

Mint láthatjuk a gyermekkori sérülések sokféle módon nyilvánulhatnak meg. Részben emiatt, kezelésük is egyéni. Közös pont ebben, hogy a múltban átélt (gyakran elfojtott, tudatosan nem felidézhető) traumát felszínre kell hozni és minél alaposabban körüljárni. A terápia biztonságos közegében megindul ezek feldolgozása és integrálása a személy élettörténetébe. Ezáltal elérhetővé válik egy jobb közérzet, a kiegyensúlyozottabb személyközi kapcsolatok és a hatékonyabb konfliktuskezelés.

trauma gerenációk

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyköztpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

 

Share

About the Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

A hozzászólás elküldéséhez kérjük, oldja meg a következő feladatot! Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.