Kategória: Írások

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket. Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermeke

Mit él meg az, aki érzelmileg éretlen szülő mellett nő fel?

Érzelmileg éretlen szülő mellett felnőni magányos megtapasztalás, melyet gyermekként ráadásul még nem is tudunk szavakba önteni. Gyakran az utal vissza erre, hogy a kliensek felnőve is belső ürességre panaszkodnak. Klinikai munkám során tapasztalom, hogy az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező szülők mellett felnőtt személyek tartanak az erős érzelmektől, lelkiállapotukat talán a fájdalmas szó írja le legjobban. Vonakodnak segítséget kérni, másokkal bizalmatlanok. Ez sokszor azért alakul ki, mert a nem kellőképpen kiegyensúlyozott szülő dühössé válik, ha gyermekét felzaklatja valami. Tehetetlensége miatt érzet haragját pedig gyermekébe vetíti. Így a gyermek hamar megtanulja, hogy csakis önmagára számíthat. Érzelmeit szégyelli. Mások igényeit rendszerint a sajátja elé helyezi és semmit sem vár el cserébe. Bűntudata van negatív érzései miatt, vagy eleve megtanulta, hogy bármiféle érzelem kimutatása a gyengeség jele. Párkapcsolataiban és baráti viszonyaiban is olyan partnereket választ, akik kihasználják. Az önismeret hiánya vagy a múltbéli fájó emlékek elfojtása (esetleg megtagadása) miatt pedig a múlt megismétli önmagát.

Az érzelmileg éretlen családokban tehát a gyerek megtanulja, hogy meg kell felelnie a szülők (és a világ) elvárásainak, ezért egy szerep személyiséget alakít ki. Szülőként folyton visszajelzéseket adunk gyermekeinknek, hiszen a gyermekek minden megnyilvánulásunkból leszűrik az érzelmeinket. Viszonyulásainkkal ezért észrevétlenül is formáljuk a viselkedésüket. Nem is kell kimondanunk a gondolatainkat, a gyerek akkor is érezni fogja, ha csalódottak vagyunk, amelyre viselkedésével reagál majd. Ha például kétségbeesünk, amikor gyermekünk szomorú, a fiatal megtanulja hogy negatív érzéseit elrejtse, ezzel biztosítva a szülő kiegyensúlyozott(abb) lelki állapotát. Jól oda kell tehát figyelnünk, ha azt éreztük, nem kaptunk elég feltétel nélküli elfogadást gyerekként, vagy ha a tágabb családunkban valamilyen lelki betegség, függőség vagy esetleg öngyilkosság van. A tudatosság az egyetlen út, ami segít jó szülővé válnunk, megadni a gyermekeinknek az érzelmi biztonságot és támogatást, melyre az egészséges lelki fejlődésükhöz szükségük van.

Mi az az érzelmi érettség?

Az érzelmi érettség alatt azt értem, hogy a szülő megfelelően rá tudjon hangolódni csecsemője szükségleteire, azokat kielégítse. Érzelmileg elég érett-e a gyermekvállalásra?Később megtanulja őt úgy támogatni, empatikusan megérteni hogy közben saját és társa, valamint a tágabb szociális környezet igényelit, valamint a társadalom elvárásait is figyelembe veszi. Érzelmeit nyíltan kifejezi, élvezi a bensőséges kapcsolatokat. Felméri viselkedésének hatását másokra, képes elvont módon, objektíven gondolkodni önmagáról és a világról, közben kapcsolatait ápolni.
Természetesen mindenkivel előfordul, hogy fáradtság, betegség, vagy valamilyen tartós stresszhatás (trauma) hatására kevésbé integrált (érett) módon viselkedik. Ez természetes. Ebben az írásban azonban a tartósan éretlen viselkedés hatásait részletezem.

Milyen jelekből tudhatjuk, hogy szüleink érzelmileg kellőképpen érettek voltak-e?

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket/mérlegeljük az állításokat és válaszoljunk rájuk elfogulatlanul. Gondoljuk végig mind az anyai, mind az apai oldalt.

Mennyire nyitott mások véleményére? El tudja fogadni a különbözőséget, vagy meg akar győzni arról, hogy ugyan azt gondoljuk, amit ő?
Általában kiegyensúlyozott, vagy gyakran válik indulatossá?
Hibáztat-e másokat?
Először cselekszik és utána gondolkodik?
Beszámol-e a saját bizonytalanságáról?
Kielégíti-e a saját igényeit, vagy ezt másoktól várja el?
Függ-e mások megerősítésétől?
Nagy figyelmet igényel?
Igaz-e rá, hogy gyakran gyerekesen viselkedik, de ezt nem veszi észre.
Kerüli a szoros, intim kapcsolatokat?
Igényeit nem fejezi ki nyíltan. Mások befolyásolásával igyekszik elérni, amit akar.
Viselkedése következetlen.
Intenzív, de felszínes érzelmek jellemzik.
Nincsenek ambivalens érzései.
Önmegvalósításra képtelen. (Vagy meg sem próbálta a saját útját járni.)
Gyakran ünneprontó.
Mindent szó szerint vesz. Stressz esetén nehézséget jelent számára az elvont gondolkodás.
Ha zaklatott, felidegesít másokat is.

A fent taglalt kérdések az érzelmi éretlenség jelei, így ha több jellemző illik a felmenőnkre, akkor feltételezhetjük, hogy ebből fakadóan adódhatnak nehézségeink. Szüleink érzelmi érettségének tisztázása azért is fontos, hogy tisztázzuk velük és a kapcsolatunkkal kapcsolatos elvárásainkat. Ha mi magunk is szülők vagyunk, érdemes szem előtt tartanunk még valamit: Először a saját érzelmeinkkel kell szülőként tisztában lennünk, csakis utána lehetünk képesek a gyermekünk igényeire ráhangolódni!

Milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel?

Gondoljuk végig, mennyire igazak ránk az alábbi állítások.

Nehézkes a párbeszéd, a kommunikáció egyoldalúnak tűnik.
A harag nem kifejezhető.
Passzív-agresszív viselkedés jellemző.
Nem tesz erőfeszítést, hogy megértse a másik nézőpontját.
Érzelmi igényeit nem mondja ki.
Nehéz adni neki.
Gondolatolvasást vár el, vagy érzelmileg zsarol, ha valami nem a kedve szerint zajlik.
Azonnal megbocsátást vár el egy bocsánatkérés után.
Összeolvadás, nem pedig valódi közelség jellemzi.
Irányítani akarja mások viselkedését.

Milyen érzelmileg éretlen szülő típusok léteznek?

Általánosságban elmondható, hogy az érzelmileg éretlen szülő kapcsolatát a gyermekével az érzékenység/érzéketlenség, elfogadás/elutasítás, együttműködés/beavatkozás és elérhetőség/figyelmen kívül hagyás szempontjából lehet jól leírni. Ezek mentén a dimenziók mentén 4 szülőtípust különíthetünk el. Ennek végpontjai súlyos pszichés problémákat jeleznek, gyakoribbak azonban az átmenetek.Érzelmileg éretlen szülők

Az érzelmes szülő kiszámíthatatlan, erős szorongás jellemzi, ezért a gyermekének képtelen biztos támaszt nyújtani. Bár a külvilág felé fegyelmezett a viselkedése, intim igényeit a manipuláció segítségével elégíti ki. Gyermekei gyakran áldozat típusok, mert azt tanulják szüleiktől, hogy a saját vágyukat a másikénak kell alárendelni.
A céltudatos szülők mindig elfoglaltak és határozottak, igyekeznek mindent tökéletesebbé tenni maguk körül. Ennek érdekében gyerekeikkel gyakran kemények és elutasítóak, mindenbe beleszólnak. Vizsgáztatják és minősítik őket.
A passzív szülő gyakran a háttérbe húzódik, a többi típussal ellentétben egyáltalán nem agresszív. Akkor sem lép azonban, ha a partnere elhanyagolja, vagy bántalmazza a gyereket. A heves érzelmekre ugyanis visszahúzódással válaszol. A problémákat elbagatellizálja, gyakran a könnyebb utat választja (ha lehetősége adódik, elhagyja a családot). Nem állít megfelelő korlátokat és nem ad elég útmutatást a gyermekének.
Az elutasító szülők nem vágynak intim kapcsolatra, jobban szeretik ha békén hagyják őket. A szülők kívánságai irányítják a család életét, keveset vannak együtt. Fizikai bántalmazásra hajlamos ez a szülőtípus.

Hogyan reagál a gyermek az érzelmileg éretlen szülőre?

A gyermekek megtanulják, milyen szerepet várnak el tőlük a szüleik és igyekeznek a viselkedésükkel a kedvükre tenni, teljesíteni ez elvárásaikat. Mivel a szülőnek kielégítetlen érzelmi igényei vannak, próbálja ezeket a gyermek kielégíteni. Ezért azonban sokszor nem jár köszönet. Saját énjük elnyomása mellett gyógyító fantáziákat találnak ki a gyerekek, ami arról szól, mitől javulhatna a helyzet. Mikor áll vissza a világ rendje és fogja a szülő az ő érzelmi szükségleteiket kielégíteni. Ez megadja az erőt a nehéz helyzet átvészeléséhez, de egyúttal hamis illúziót is jelent. Sokan hiszik hogy kellő kitartással meg tudják változtatni az embereket maguk körül. A gyógyító fantáziák azonban nem működnek. Például sok gyerek azt gondolja, hogy ha érzelmileg elérhetetlen pl. depressziós anyja végre jól lesz, majd élheti a saját életét. Ez azonban sosem következik be, de a gyermek háttérbe szorítja saját vágyait, hogy a szülőn segíteni próbáljon. A gyógyító fantáziák forrása, hogy tudattalanul mindannyian vágyunk arra, hogy végre megkapjuk szüleinktől azt a szeretetet és elfogadást, amire mindig is szükségünk lett volna. Az érzelmileg éretlen szülő gyakran ráerősít a gyermeke szorongására, hogy azt érezhesse, valakinek végre szüksége van rá. Van, hogy a szülő azért szólja le a gyermekét, hogy hozzá képest erősnek érezhesse magát. Igen gyakori, hogy a szülő nem képes valamilyen érzelmet például haragot megélni, ezért azt a gyerekébe vetíti. Ezért pedig egy természetes reakció miatt is önzőnek, vagy tiszteletlennek címkézi őt. Sokszor tapasztalom, hogy a szülő-gyermek kapcsolat annyira kimerítő, hogy a felnőtt férfi vagy nő számára már nem is jut energia a párkapcsolat kialakítására.

A szerep-én ráadásul nem lehet egy bensőséges párkapcsolat alapja, mert hiányzik belőle a hitelesség és a mélység. Ezen túl még az is probléma vele, hogy senki sem képes a végtelenségig elfojtani a saját vágyait, azok előbb-utóbb így, vagy úgy előbukkannak.

Hogyan reagálnak a gyermekek az érzelmileg éretlen szülőre felnőttként? Mit tehetünk felnőve, hogy megszabaduljunk a szüleinkkel való megterhelő kapcsolat rabságából és végre önmagunk lehessünk? Erről szól majd a következő blogbejegyzésem. Szeptember 21-ikén várom vissza vele szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Milyen lelki tényezők játszanak közre a rák kialakulásában?

Korábbi írásunkban kifejtettük, hogy hogyan hat a stressz az immunrendszerünkre. Ebben az írásban arra térünk ki részletesebben, hogy a lelki közérzetünk, tanult viselkedéseink miként befolyásolják a daganatos kórkép kifejlődését és fennmaradását. Hiszen rákos sejtek időnként mindannyiunk szervezetében keletkeznek. Mitől függ, hogy ezek kezelendő tumorrá fejlődnek, vagy szervezetünk egymaga is leküzdi azokat?

Ha a stresszhelyzetek során viselkedésünkkel reagálni tudunk, szervezetünk csak minimálisan károsodik. Amennyiben azonban ez lehetetlen, nem lehet elmenekülni vagy leküzdeni a stresszt okozó ingert, a testet halmozódó negatív hatás éri. Ezt krónikus stressznek nevezzük. Ez gyakran felborítja a hormonális egyensúlyt, ez magas vérnyomást, az vesekárosodást okozhat, fiziológiai szinten egy automatikusan működő ördögi kör alakul ki. A heves stressz pedig bizonyítottan növeli a betegségek iránti fogékonyságot, hiszen az immunrendszer gátlását okozza. A stresszel való megküzdés egy tanult folyamat. Egyénenként és helyzetenként változó ugyanis, hogy hogyan értelmezzük a stresszkeltő ingert ingert és hogy miként viselkedünk ennek hatására.

Milyen jellemzőket találtak azoknál a betegeknél, akiknél már kimutatható volt a daganat?

A depresszió és a lelki kimerültség növeli a rák kialakulásának kockázatát. Kutatások igazolják ugyanis, hogy a veszteség és a csalódás gyakran megelőzi a tumoros sejtek elburjánzását. A lelki tényezők megmagyarázhatják, miért olyan kiszámíthatatlan sokszor a betegség lefolyása, mitől térhet vissza a betegség sok évi tünetmentesség után egyes esetekben. A betegek rendszerint magányt, vagy súlyos veszteséget élnek meg a daganat felfedezését megelőző évben. Jellemző vonásnak találták, hogy a betegek mások igényeit a sajátjuk elé helyzeték. Evans meg van győződve arról, hogy a rák a beteg életében jelenlevő megoldatlan problémák tünete. Azóta több kutató alátámasztotta ezt a megfigyelést.

Rákos betegek lelkiállapotát vizsgálva kutatók a következő konkrét megállapításokra jutottak:

Kapaszkodók a rákból való gyógyuláshoz

A beteg fiatal korában elszigeteltnek, kétségbeesettnek vagy elhagyatottnak érezte magát. A mélyebb emberi kapcsolatok emiatt gátoltak voltak.
Fiatal felnőttként a betegnek volt egy erős kapcsolata, vagy munkájában talált elismerést. Ezért ebbe sok energiát fektetett, ez vált élete középpontjává.
Ez a kapcsolat véget ért (pl. haláleset, válás vagy nyugdíjba vonulás következtében). Erre ismét kétségbeeséssel reagált.
A kétségbeesését a beteg megpróbálta elfojtani, nem beszélt róla. Dühét, ellenséges érzelmeit leplezte. Mások előtt pozitív viselkedést és érzelmeket mutatott. Jótékony, segítőkész viselekdéssel kompenzálta elfojtott indulatait. Valójában már a daganat kifejlődése előtt is elhagyatottnak és kiszolgáltatottnak érezték magukat. Ezen érzések után legalább 6 hónap eltelt a daganat felfedezéséig. A problémáik megoldásában legbelül nem reménykedtek, de egyfajta nyugalmat erőltettek magukra.
Daganatos betegek körében azt találták, hogy az érzelmek kinyilvánításának képessége viszonylag gyengén fejlett. Nehezen fogadják el mások szeretetét, de ezért mindent megtesznek, például igyekeznek jó benyomást kelteni.

Milyen helyzetek támogatják a rák kialakulását?

A rák kialakulását gyakran az alábbi érzelmi folyamat előzi meg:

1, A beteg gyermekként megfogadja, hogy valamit másként csinál, mint a szülei, vagy olyanná válik, mint egy példakép. Ezzel egyfajta viselkedési stílus mellett kötelezi el magát. Ezt a döntést sokszor fájdalmas tapasztalatok előzik meg, melynek feldolgozatlansága a betegség szempontjából lényeges. Például a sokat, vagy túl hevesen veszekedő szülők gyerekei megfogadják, hogy sosem vitáznak, ezért ellenérzéseiket nem fejezik ki. Próbálnak ezért mindig jónak és vidámnak mutatkozni, a negatív érzéseket elfojtani. Ez az elhatározás azonban korlátozza a stresszel való megküzdés eszköztárát.
2. A stresszes élethelyzetek hatására a személy meginog. Sokszor többféle stresszhatás is tapasztalható rövid időn belül.
3. Ezzel nem tud megbirkózni a személy, mivel a korábbi megküzdésmódjai kudarcot vallanak. Az egyén nem lát reményt a változtatásra, tehetetlennek érzi magát. Azt érzik, nem képesek változtatni a kialakult helyzeten. Segítséget mégsem kér.
5. A problémától való eltávolodás, amit nem előz meg a nehézség feloldása. A túllépés a nehézségen szinte mindig csak látszólagos, a betegség, vagy a halál azonban a kiutat jelenti az áldozat szerepből.

Fontos kiemelni azonban, hogy ezek a lelki tényezők nem okozzák a rákot, hanem csupán megengedik a kifejlődését.

Fogódzók a gyógyulás útján…

A fentebb taglalt lelki folyamatoknak a beteg általában nincs tudatában, ezért ezeken változtatni sem képes egymaga. A testi-lelki gyógyulás felé vezető úton a pszichoterapeuták az alábbi 4 lépcsőfokot írják le.

1. A diagnózis megkapása után a beteg új perspektívából látja az életét: mer nemet mondani olyan dolgokra is, melyekre korábban nem tette volna. A halál közelsége miatt saját magával engedékenyebbé válik, jobban képviseli az érdekeit, nem fojtja el tovább a lelkében őrizgetett haragot.
2. Az egyén úgy dönt, hogy megváltoztatja a viselkedését, ezen érzelmileg is dolgozik. A betegség hatására a korábbi szabályok megkérdőjeleződnek. A beteg elkezdni látni, hogy amit addig megoldhatatlannak gondolt a lelki munka határása már másnak mutatkozik. A harag szabadjára engedése által változik a depresszió. Több szabadságot él meg, lelki erőt talál önmagában. A negatív érzelmeket már nem szükséges többé magába zárnia. A felépülés a rákból
3. A testi folyamatok reagálnak a valódi remény érzésére és fizikális javulás következik be. Természetesen a legtöbb esetben vannak hullámvölgyek is. Ha a korábbi konfliktus a munkával kapcsolatos, a testi javulás ismét munkába állással jár, a konfliktus ismét kiéleződhet.
4. Végül a gyógyult beteg lelkileg jobban érzi magát, mint a betegség kezdete előtt. A lelki változások kedvezően hatnak a beteg saját magáról kialakított képére, önbizalmára. Végleg kilép az áldozat szerepből, hiszen mostmár az életének aktív irányítójának érzi magát.

A rák visszafejlődésében legfontosabb szerepe az immunrendszer támogatásának (hogy ebben a lelki tényezők szerepe mennyire fontos, arról itt írtam) és a tumoros sejtek számának csökkentésének van. Utóbbiban a sugár, kemoterápia és a daganat műtéti eltávolítása lehet segítségünkre. (Általában onkológusokból és sebészekből álló team tesz javaslatot arra, hogy az adott tumor esetén mi javasolható.) Bár a pszichológiai folyamatok mindkettőre hatnak, a pszichoterápia mellett javasolt a hagyományos, szomatikus orvosi kezelésben való részvétel is.

Hangsúlyozzuk hogy az érzelmek szerepe bár fontos, de nem kizárólagos a rák kialakulásában! Emellett sok más biológiai (például hajlam), környezeti (például sugárzás) és életmódbeli (például egészségtelen táplálkozás, túlzásba vitt napozás) tényező is szükséges a betegség kifejlődéséhez! Ha tudomásul vesszük saját szerepünket a betegség kialakulásában, akkor egyúttal eszközöket kaphatunk a változtatáshoz is. A test és a lélek összefüggése ugyanis pozitív irányban is fennáll. Sosem késő tehát javítanunk az életminőségünkön! Ha igényli, hogy ebben négyszemközti keretek között segítsek Önnek, vagy szerettének, itt tudja a kapcsolatot felnenni velem.

Felhasznált irodalom:

Simonton, O.C., Matthews-Simonton, S., Creighton, J.L. (1990) A gyógyító képzelet. A rák legyőzése lépésről lépésre. Egészségforrás Kiadó

Hogyan viselkedem szülőként?

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. A túlzott közelség is kerülendő a gyermekkelAz egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

Hogyan értsünk szót serdülő gyermekünkkel?

Hogyan értsünk szót serdülő gyermekünkkel?

Ha végigsétálunk az utcán azt látjuk hogy, a legtöbb fiatal még egymás társaságában is a mobilján lóg. Mivel a fiatalok gyakran használnak okos eszközöket, ezek megváltoztatják az általuk használt kifejezéseket, szóhasználatot. A kortársak közt bevett dolog, hogy szlenges kifejezésekkel értetik meg magukat. Emellett a gyakori írásos kommunikáció miatt (pl messenger használata) megjelennek a lerövidített kifejezések, melyek az idősebb generáció számára legtöbbször megfejthetetlenek, vagy csak igen nehezen dekódolhatóak. Milyen félreértések és konfliktusok adódhatnak ebből? Mi segíthet megérteni és megoldani ezeket?

Mit él meg a szülő, amikor serdül a gyermeke?

Egy szülő számára korántsem könnyű kérdés, hogyan értsen szót a kamasz gyermekével, hiszen ez az életkor egészséges esetben a folyamatos lázadásról és a határok feszegetéséről szól. (Tételezzük fel, hogy az ennél fiatalabb gyermeknek a szülők csak nagyon kevés kütyünyomkodást engedélyeznek, mert tudják, hogy az a gyermekben függőséget okoz.) Ez már önmagában is megterhelheti a szülők idegrendszerét és akkor ott vannak még azok a fura kifejezések is… Érezhetjük, úgy mintha külön bolygón élnénk a gyermekünkkel. Érdemes ilyenkor visszagondolni saját kamaszkorunkra, hogy előcsalogathassuk magunkból a megértő és támogató szülőt. (Ha nekünk nem engedték meg a határok feszegetését a saját szüleink, erre bűntudatkeltéssel vagy büntetéssel reagáltak, akkor kifejezetten nehéz lehet nekünk saját gyermekünk kamaszodása.) Teljesen normális, hogy a fiatal nyíltan és élesen fogalmazza meg a véleményét a szülei életmódjával és párkapcsolatával szemben. Ilyenkor fontos, hogy szülőként higgadtak maradjunk és elgondolkodjunk a csemeténk visszajelzésén. A gyermek viselkedése legtöbbször az egész család működését tükrözi, ezért sokat tanulhatunk belőle.

Ha nem értjük, mit akar a gyermekünk közölni, egészen nyugodtan kérdezzünk vissza. Nem csak a közölt információ maga fontos, hanem a mögöttes motivációk, érzések is. Kérdezzünk rá ezekre is bátran! Ha mi magunk is nyíltan beszélünk az érzéseinkről gyermekünk nem fogja ezt rossz néven venni. A kamaszkor emellett a határok újra teremtéséről is szól, ezért legyünk rugalmasak. A nagyszülők számára még nehezebb lehet empátiát gyakorolni a fiatallal. Érdemes ilyenkor elbeszélgetni a serdülő vágyairól, hogy jobban megérthessük őt. Tévhit, hogy a kamaszok nem vágynak a figyelemre. Inkább arról van szó, hogy megváltozik a viselkedésük, nekünk szülőknek és nagyszülőknek még toleránsabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk velük.

A nyelvi változás az iskolán belül is nehézségeket okozhat…

Vannak olyan intézmények, melyekben a generációs különbségek és a konzervatív hozzáállás miatt szintén kiütköznek a kommunikáció sajátosságaiból adódó konfliktusok. Nagyon fontos ilyenkor a tanár hozzáállása. Mennyire van rugalmasság ebben a közegben, vagy várnak el feltétel nélküli alkalmazkodást a gyermekektől? Van-e lehetőség négyszemközti beszélgetésre a nevelőkkel? Hogyan kezelik a tanár diák és diák-diák konfliktusokat?

Mi a helyzet a káromkodással?

Sok szülőtől hallom, hogy rossz néven veszik a gyermekük káromkodását, megharagszanak, ha a csemetéjük olyan viselkedést mutat, ami számukra nem elfogadható. Ilyen esetben érdemes azt szem előtt tartanunk, hogy a káromkodásssal rengeteg feszültségtől lehet megszabadulni és ha az ember megfelelően alkalmazza akkor egy ártatlan megoldás lehet a minket ért frusztráció levezetésére (nem egymás nyílt sértegetéséről beszélek!) Ezen túl pedig minden embernek szüksége van arra, hogy hibázhasson, megtapasztalja képességei és vágyai korlátait, a következményekből pedig következtetéseket szűrjön le a saját maga számára. Bár szülőként nem könnyű látnunk, hogy csemeténk „a vesztébe rohan”, bízzunk benne és önmagunkban. Ha a kapcsolatunk eddig bizalmas és jó volt, elég ha támogatóan állunk mellette továbbra is, segítünk neki az esetleges kudarc feldolgozásában. A korábban meg nem oldott családi konfliktusokat, ki nem mondott problémákat azonban a kamaszkor általában felszínre hozza, ezért legyünk figyelmesek!

Hogyan viselkedjünk a kamaszunkkal?

Ahogy fentebb is írtuk, a serdülőkor a konfliktusok időszaka. Hogyan viselkedjünk a serdülővel?Szülőként nem mindig könnyű elviselni, ahogy gyermekünk feszegeti a határokat, de ez szükséges ahhoz, hogy érzelmileg stabil, érett felnőtt váljék belőle. Engedjük eltávolodni, de ne hagyjuk magára! Tévhit, hogy a serdülők magányra vágynak. Persze, ez is elképzelhető, de ilyenkor is tartsuk nyitva a szemünket. Dacból vonul-e el, megbántottuk-e vagy egyszerűen egyedül szeretné éppen rendezni a gondolatait? Legyünk továbbra is nyitottak, hogy ha nehézsége adódik, megkereshessen (amennyiben kapcsolatuk korábban kellőképpen bizalmas volt, meg fogja tenni) Beszélgessünk vele, érdeklődjünk róla. Támogassuk a szárnypróbálgatásait, de az ésszerű határok továbbra is kellenek. Legyen világos, hogy milyen szabályai vannak az együttélésünknek (pl. ha éjszaka jön meg, nem zajong). Ne engedjük a lógást az iskolából, a kötelességeinek tegyen eleget, hiszen ez az ő felelőssége. Ha otthon hagyja a felszerelését, ne vigyük utána, amennyiben önállóságra szeretnénk nevelni őt. Vegyük be őt is a kevésbé életbe vágó szabályok kialakításába, értsük meg a vágyait, szempontjait! Ne csak mi várjuk el az alkalmazkodást, hanem legyünk mi is rugalmasak. Kezeljük őt partnerként a saját élete irányításában, engedjünk neki a képességeinek megfelelően egyre nagyobb kontrollt.

Mire figyeljünk oda szülőként?

Kamaszkorban különösen fontos, hogy milyen példát mutatunk. Legkésőbb serdülőkorban kiéleződik, mi magunk hogyan szeretnénk élni és hogyan élünk valójában, mások szerint. Egy lelkileg egészséges serdülő felhívja a figyelmünket a hiteltelenségünkre, gyengeségeinkre. Próbájuk ezt megértően, türelmesen és a saját fejlődési lehetőségünk szem előtt tartásával szemlélni. Minden nehézség egyben lehetőség is a változtatásra. Ne hagyjuk hogy az egónk megakadályozza ezt, eltávolítson a csemeténktől és fogadjuk higgadtan a kritikát. Hogyan kezeljük a konfliktusokat? Ha mi szülőként könnyen elvesztjük a türelmünket, a gyermekünktől sem várhatjuk el a higgadtságot! Ilyen esetben ne lepődjünk meg, ha a gyermekünk ajtó csapkodását kell elszenvednünk. Nekünk, szülőknek és nagyszülőknek kell minden esetben példát mutatnunk. Fontos, hogy a kamasz gyerekünk mindig tudja és érezze, hogy fontos nekünk. Ha el is zárkózik vagy elutasít minket, nem veszti el a támogatásunkat. Ha össze is veszünk, nem haragszunk örökké. Éljük meg és mutassuk ki a pozitív és a negatív érzéseinket is. Ebben az életszakaszban még nem olyan egyértelmű, hogy a harag és a szeretet megférnek egymás mellett. Éreztessük, hogy mindig készen állunk, ha szüksége van ránk. Fogadjuk el az új határokat (ne menjünk be a szobájába kopogás nélkül, ha hallgassuk ki a telefonbeszélgetését), tiszteljük az intim szféráját!
Ahogy gyermekünk változik, nekünk is változnunk kell. A gyermek növekedésével a korábbi családi hagyományok is átalakulnak. Viseljük higgadtan ha nem akar már velünk nyaralni, vagy máshogy szeretné tölteni a szabadidejét. Ne szóljuk le a hobbiját, legyünk nyitottak akkor is, ha minket az kevéssé vonz. Olyasmiről beszélgessünk vele, ami őt érdekli. Vonuljunk vissza, engedjünk teret, hogy kibontakozhasson. Inkább kérdezzük meg az ő véleményét a dolgokról, minthogy ráerőltessük a saját álláspontunkat. Ha valamiben elakad, nagyobb segítség neki, ha jó tanácsok helyett inkább megosztjuk vele azt, hogy ennyi idősen milyen hasonló gondokkal küzdöttünk, és miként lendültünk túl rajta. A kamasz gyermek általában nem a mindentudó, bölcs prédikátorra vágyik, hanem az emberi szülőjére, aki partnerként kezeli őt.

Mit él meg a serdülő?

Teljesen normális, hogy a serdülő több időt tölt a barátaival, osztálytársaival. Ha nem szimpatikusak nekünk a haverjai, akkor is ismerjük meg őket, tudjuk meg mit szeret bennük. Ha tiltani próbáljuk, azzal csak felesleges ellenállást szülnénk. Ha bízunk benne, előbb utóbb úgyis rájön, kikkel érzi jól magát. Ha a családunk kellőképpen támogató, de lehetőséget adj az egyéniség megőrzésére is, akkor azok nem a drogos, vagy alkoholfüggő kortársai lesznek. Ne akarjuk ellenőrizni őt, mert ezzel csak erősítjük a szorongását. A serdülőkor egyébként is nehéz sok testi-lelki változást hoz magával. Teljesen normális, hogy sokszor elbizonytalanodik, kétségbeesik a serdülő, legyünk ilyenkor mellette, érdeklődjünk arról, mi történik vele, benne. Ha kamasz gyermekünk szerelme/választottja nem tetszik nekünk, próbáljuk azt is nyitottan kezelni. Gondolkodjunk el mi taszít benne minket. Kérdezzük meg gyermekünket, ő milyennek látja. Érdekes megtapasztalás lehet összevetni a kettőt. Figyeljünk oda hogyan dicsérünk. A kamaszok megérzik a hamisságot!

A kamaszkor során normálisak lehetnek a drasztikus viselkedések, de ha egy problémás, vagy szélsőséges viselkedés elhúzódik, keressünk fel pszichológust és kérjük ki a véleményét.

Mit segíthet a szülőnek?

Serdülőkor támában javaslom korábbi blogbejegyzéseim átolvasását is.

Segítség, serdül a gyermekem!

Kirepült a gyermekem, mi lesz velem?

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Mitől szenved, aki alkoholista családban nő fel?

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó. Aki alkoholisták közt nő fel, nem tanulja meg a problémák megbeszélsését

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik.Az alkoholista családban a gyermek is szenved A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

Hogyan támogassuk gyermekünket a sportban?

Segítség, tehetségesen sportol a gyerekem!

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is lehet az nehéz, ha jól sportol (vagy a tanulásban, zenében, vagy az élet más területén) tehetséges a gyermeke. Érdemes azonban belegondolnunk, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogyan támogathatjuk a gyermekünket leginkább abban, hogy a jó adottságait minél jobban kibontakoztathassa. Hogyan tudunk olyan körülményeket teremteni, amik egyaránt szolgálják a gyermek egészséges testi-lelki fejlődését és a sikeres sportkarriert egyaránt. Természetesen erre is igaz, hogy minden gyermek és minden szülő-gyermek kapcsolat más és más, ezért az igények eltérők, érdemes azonban az alább felsorolt szempontokat megfontolnunk.

Ha gyermekünk versenyszerűen sportol akkor érezhetjük, hogy napjainkban egyre nagyobb a teljesítménykényszer, az emiatt érzett nyomás a fiatalokon egyre erőteljesebb és ez életkortól függetlenül igaz. A gyerekek szoros napirend szerint élnek, kevés idő jut a pihenésre. A szülőnek fontos szerep jut abban, hogy segítsen a kevéske szabadidőt beosztani, folyamatosan fontossági sorrendet felállítani az iskola, az edzések és az egyéb teendők között. A szülők számára is nagy megterhelés az élsport, rengeteg időt, energiát és pénzt öl abba egy szülő, hogy gyermekének a legmegfelelőbb lehetőségeket biztosítsa. Ráadásul egy meccs vagy verseny mindenkiből érzelmeket vált ki. Érdemes tehát odafigyelnünk szülőként, hogy mit kommunikálunk észrevétlenül a gyermekünk számára. Mindannyian csalódottak vagyunk egy vereség után és sok múlik azon, hogy hogyan kezeljük ezt. A gyermeknek ugyanis éreznie kell, hogy a szeretetünk nem függ a sportban nyújtott teljesítményétől, feltétel nélkül ugyan úgy elismerjük akkor is, ha nem jönnek az elvárt eredmények. Ehhez fontos a szülő önismerete, hogy észrevegye saját rejtett motivációit, vágyait és viselkedése gyermekére gyakorolt hatását. Ha szülőként mi szerettünk volna sportolni, vagy jól ment valamilyen sportág, de egy sérülés vagy más ok miatt abba kellett hagynunk, akkor észrevétlenül is nyomást gyakorolhatunk emiatt a csemeténkre.

Milyen árulkodó jelei lehetnek annak, hogy a szülő túlzottan motivált, emiatt negatívan hat a gyermeke teljesítményére?

A legtöbb szülő jó szándékból, a saját elképzelései szerint támogatóan viselkedik gyermekével, észrevétlen azonban sok elvárást tehetünk a vállukra. Segítő megnyilvánulásainkat a gyermek félreértheti, észrevétlenül is fájdalmat okozhatunk vele. Különösen akkor igaz ez, ha gyermekként mi nem kaptunk elég támogatást a szüleinktől, vagy nem volt lehetőségünk megvalósítani az álmainkat. Sok szülő tagadja, hogy ezek a múltbeli élmények hatással vannak rá. Érdemes azonban tudnunk, hogy a gyermekünk fejlődésével újra és újra ösztönösen aktiválódnak bennünk azok az élmények, melyeket mi éltünk meg amikor annyi idősek voltunk, amennyi a gyermekünk éppen. A gyereket összezavarja, ha szavainkkal biztatjuk, de a viselkedésünk elvárást tükröz. Hiába mondjuk hogy nem baj a vereség, ha legbelül szomorúak vagyunk miatta. Ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor olyan hatást tudunk gyakorolni a gyerekünkre, amilyet szeretnénk. Nyugodtan kérdezzük meg más szülőktől, vagy a gyerekünktől hogy milyennek érzi a viselkedésünket. Magunkat csak mások tükrében látjuk ugyanis reálisan! Meséljük el az emlékeinket a mi gyermekkorunkból. Nekünk milyen élmény volt a sport. Ha azt vesszük észre, hogy túlzott átéléssel beszélünk, akkor a gyermek ezt érezni fogja és ez félelmet kelthet benne. Rá nehezedő elvárásként élheti meg.

Mik a konkrét jelek?
A szülő részéről…

Gyakran előfordul hogy a szülő tudatosan vagy észrevétlenül arra vágyik, hogy élsportoló váljék a gyerekéből. Kié az érdem siker esetén?Érdemes azonban tudatosítanunk, hogy a tehetséges gyerekek kis része lesz csak híres focista (ez természetesen más sportágakra is igaz) és valójában a mozgás élvezete, a csapathoz való tartozás vágya kellene hogy alapvetően meghatározza a gyermek közérzetét az elért eredmény helyett.
Nagy a kihívás, hogy gyermekünket másokéhoz hasonlítsuk, ez azonban lelkileg nem jó hatású. Bár legtöbbször motiválni szeretnénk vele, a hatása éppen ellentétes. Jobb ha önmagához viszonyítjuk a gyermeket, az elért eredmény helyett a teljesítménybe fektetett energiát, erőfeszítést értékeljük. Ezzel biztatjuk őt fejlődésre, hogy minden edzésen a saját képességei korlátatit győzze le, ne csak az ellenfelet (abból ugyanis mindig jöhet erősebb, arra nem tud hatni és ez nem is szükséges a sikerhez). Gyanús, hogy a szülőnek fontosabb a gyerek sikere, mind magának a gyereknek, hogyha a rossz teljesítményt sokáig emlegeti. A gyerek sikerét a sajátjának éli meg, önmagára vonatkoztatja (többes számban beszél a győzelemről „győztünk”). Biztatja gyermekét hogy edzzen még többet, otthon is folyton a sportról szeretne beszélni. Megengedi, hogy sérülten is játsszon a gyerek, gyakran tanácsokat ad a játékához. Jobban élvezi a meccset, mint a csemetéje. A vereség után ideges, kevésbé mutatja ki szeretetét. Kritikus az edzővel. Bekiabál a versenyen. Eltiltja a gyereket más tevékenységektől. A kudarc miatt másokat okol.

A gyerek részéről…

Sportpszichológus bevonására lehet szükség, ha a gyermek szorong az eredmény miatt. Nem szívesen jár edzésre, meccsre. Sokat szabálytalankodik, káromkodik. Másra hárítja a kudarcért érzett felelősséget. Lehet hogy egy gyerek nagyon tehetséges például a vívásban, de más sportágban nagyobb örömet találna. Ilyenkor lehet, hogy jobb átgondolni, érdemes-e végigszenvedni az edzéseket, versenyeket. A tehetség ugyanis a sikerhez kevés.

Hogyan tudunk biztatóan hatni a gyerekre szülőként?

Érdemes tudni, hogy a legtöbb gyereknek minimális biztatás is elég. Érdeklődjünk finoman milyennek élte meg a mérkőzést. Persze nem közvetlenül a verseny után, akkor ugyanis kell egy kis idő, mire az érzelmek lecsillapodnak. Később higgadt fejjel kielemezhetjük a mérkőzést, ha a gyermek igényli. Az erőfeszítéséért mindig dicsérjük meg, ne az eredménytől függjön a véleményünk. Éreztessük, hogy akkor is büszkék vagyunk rá, ha éppen nem ért el sikert. Vannak gyerekek akik jobban tudnak teljesíteni ha a szülő nem figyeli őket a pálya mellett. Ilyenkor csak távolról kövessük az eseményeket. Beszélgessünk más szülőkkel. Jó hatású ha példát mutatunk gyermekünk számára a sportszerű viselkedésből: gratuláljunk az ellenfél szüleinek gyermekük jó teljesítményéhez. Köszönjük meg az edző(k) munkáját! Ha bajunk van az edzővel, azt lehetőleg vele négyszemközt beszéljük meg. (Ha kritizáljuk a gyermek előtt az edzőjét, azzal akaratlanul az Ő önbizalmát, saját teljesítményébe vetett hitét ássuk alá.) Beszélgessünk a tv-ben látott sporteseményekről. Pozitív és negatív véleményünket is fejtsük ki, indokoljuk meg. Mondjuk el a gyermekünknek, milyen volt, amikor mi is hasonló helyzetben voltunk, vereséget szenvedtünk el. Nem baj, ha nem kezeltük ezt jól, az együttérzésünk kimutatása fontosabb. Ráadásul ha kevésbé pozitív reakciónkról számolunk be, azzal azt is megtanítjuk neki, hogy, nem szégyen ezeket felvállalni, sőt a hibáinkból okulni is lehet

Szülőként akkor támogatjuk legjobban gyermekünket, ha az első számú szurkolói leszünk.

 

Felhasznált irodalom:

Gyömbér N., Kovács K., Ruzits É. (2016) Gyermeklélek sportcipőben. Noran libro: Budapest

A fejfájás lelki okai

A fejfájás pszichológiája

Nem nagyon van olyan felnőtt ember, aki életében ne érzett volna még fejfájást. Legtöbbször mégsem vesszük ezt komolyan, életünk természetes velejárójaként tekintünk rá. Ha már nagyon elviselhetetlennek érezzük, bekapunk egy fájdalomcsillapító tablettát. Nézzük meg milyen tényezők állhatnak eme hétköznapi, mégis igen kínzó tünet mögött.

A fejfájás gyakran más betegségek kísérőtünete, de előfordul önállóan is. Fejfájást okozó testi betegségek például a különféle szembetegségek, gyulladásos betegségek, a magas vérnyomás, bármilyen lázzal járó állapot, vagy a fejet ért ütés. Ezeket most nem tárgyaljuk részletesebben. Leggyakrabban azonban a stressz, a fizikai vagy lelki kimerültség, az alváshiány vagy a kevés folyadék fogyasztása okozza. Manapság igen elterjedtek az önálló fejfájásbetegségek: a tenziós fejfájás, a migrén és a cluster fejfájás.

Mik azok az önálló fejfájásbetegségek?

Ahogy az előbb említettem legtöbbször (az esetek kb. 80-90%-ában) a fejfájás nem valamilyen betegség, hanem a helytelen életmód következtében alakul ki. Alább a leggyakoribb fejfájásbetegségek legtipikusabb tüneteit, majd azok kezelését részletezem. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy ahogy a fájdalom tünetek általában, ezek is igen egyéniek és változatosak mind megjelenésükben, mind pedig lefolyásukban.
A cluster-fejfájás a fejfájás betegségek közül a legritkább, ezért gyakran nem ismerik fel. Általában a szem körül lokalizálódik és nagyon erős fájdalmat okoz. Könnyezés, orrdugulás, orrfolyás, a homlok vagy arc verejtékezése, szemhéj duzzanata, vagy akár pupillaszűkület is kísérheti. A tenziós fejfájás általában kétoldali, abroncs-szerű nyomó érzéssel jár.

Mi az a migrén?

A migrénes fejfájás tipikus esetben bizonyos időközönként jelentkező, rohamszerűen kezdődő fejfájás. Ez jellemzően féloldali, lüktető érzés. Kísérheti hányinger, hányás fény- és hangérzékenység. A migrénes fejfájás előtt előfordulhatnak bevezető tünetek (úgynevezett aura). Ez érzékcsalódással, leggyakrabban optikai csalódással járó érzés. Akár hangulatváltozás, fáradtság, ásítási kényszer, hangérzékenység, étvágynövekedés, vagy akár székrekedés is lehet egy migrénes roham előjele. Migrénes fejfájása a lakosság közel 10%-ának van. Jellemzően 25-45 éves korban fordul elő. A tüneteket az erőkifejtés súlyosbíthatja. A migrén nőknél háromszor gyakoribb, mint férfiaknál (ezt hormonális okokkal magyarázzák).

Figyelem! Azonnali orvosi segítségre/mentő hívására van szükség, ha a fejfájás hirtelen, ütésszerűen kezdődött. Amennyiben beszédzavar, tudatzavar, izomgyengeség, bénulás kíséri, vagy ha nagy erőkifejtést, illetve fejsérülést követően jelentkezik. A rendszeresen visszatérő fejfájást is érdemes kivizsgáltatni és orvosi segítséggel kezelni! Igen gyakori hogy ennek lelki okai vannak, melyekről alább bővebben is szólok.

Kihez forduljunk a fejfájással?

Legelőször hasznos a háziorvosunkhoz fordulnunk, aki a vizsgálatot követően segít a megfelelő szakember kiválasztásában. Fontos, hogy megfigyeljük és az orvosnak is elmondjuk, milyen a fájdalom jellege, gyakorisága, időtartama. Általában melyik napszakban jelenik meg, vannak-e kiváltó tényezők, vagy egyéb kísérő tünetek. Régebb óta tartó fejfájás esetén hasznos, ha fejfájásnaplót vezetünk. Ebbe írjuk fel, hogy mikor volt a fejfájás, milyen erős volt, milyen jellegű, milyen időtartamú, mi válthatta ki, mi enyhítette. A panaszok részletes átbeszélése után ki lehet választani azokat a képalkotó eljárásokat, vagy szakorvosi vizsgálatokat (pl. szemészorvos felkeresése) melyek a fejfájás okát nagy valószínűséggel feltárják. Ha nincs semmilyen kimutatható agyi elváltozás, fájdalmunkat nagy valószínűséggel pszichológiai vagy életmódbeli tényezők okozzák. Ha találnak valamilyen testi betegséget, akkor  annak kezelése elengedhetetlen akkor is, ha a lelki nyomás szerepe jelentős a tünet megjelensébében.

Mik a fejfájás leggyakoribb okai?

A fejfájásnak, mint a legtöbb betegségnek biológiai, lelki és környezeti (életmódbeli) okai is vannak. A migrénes betegek megfigyelései szerint hormonális változások (pl. menstruáció, terhesség), stressz, fáradtság, erős érzelmi megterhelés, bizonyos élelmiszerek fogyasztása (pl. alkohol, csokoládé, kávé, sajtok) és környezeti hatások (pl. frontok, légnyomás-változás) provokálhatják a rohamokat.A fejfájás ellen fogyasszunk sok folyadékot! Kutatások igazolják, hogy a migrén esetében jelentős a családi halmozódás, ami az örökletes tényezők szerepét húzza alá. Ezek igen magas száma és egyéni jellege miatt nem lehet konkrétan meghatározni, hogy pontosan milyen környezeti tényezők váltják ki a fejfájásokat. A rendszertelen étkezés, az elégtelen folyadékfogyasztás és az alváshiány talán ezek közül a legalapvetőbb. (Az alvásszakértők legalább napi 8-9 óra egybefüggő pihenést javasolnak.) Ha sokat nézzük a monitort, vagy az okostelefonunkat, az a nyaki izmok bekeményedését, gerincünk deformációját okozhatja, ami önmagában is elég indok rá, hogy fájjon a fejünk. Klasszikus kiváltó tényezők a fokozott stressz és a rendszeres mozgás hiánya is.

Milyen lelki tényezők állnak összefüggésben a fejfájással?

Sokféle lelki probléma mentén kialakulhat a fejfájás. A szorongás vezető tünete lehet a rendszeresen jelentkező fájdalom. Akár a depresszió menyilvánulása is lehet. Kialakulhat akár különféle munkahelyi vagy családi konfliktusok mentén is. (Például egy vitába „belefájdul a fejünk”.) A pszichodinamikus elmélet a migrént az elfojtott (ki nem mutatott és le nem vezetett) agresszióval hozza összefüggésbe. Ezt úgy kell érteni, hogy a fejfájásra hajlamos személy igyekszik racionálisan gondolkodni, az érzelmeket gyakran nem megfelelően kezeli (például nem veszi őket kellőképpen komolyan). A le nem vezetett feszültség ezért testi tünetben tör utat magának (ezt a jelenséget nevezzük szomtaizációnak). Gyakori, hogy a fejfájástól rendszeresen szenvedő személyt a görcsös megfelelni akarás, elismerés utáni vágy és a kudarctól való félelem jellemzi. Önmagával túlzottan kritikus. Különösen a migrénben szenvedők közt mindennapos, hogy alárendelik igényeinket a másik félnek, nem mondják ki a bennünk kavargó érzéseket. Próbálnak nem szembenézni a problémákkal, kerülik a konfrontációt.

Hogyan kezelhető hatékonyan fejfájás?

A tüneti kezelés része lehet különféle fájdalomcsillapító gyógyszerek szedése. A fejfájásban szenvedő betegeknek jelentős részének segít a megfelelő mennyiségű alvás, a friss levegő, a bőséges napi folyadékfogyasztás, és a relaxáció. Javasolt a rendszeres (legalább heti 3x végzett kiadós) testmozgás, ami segít kordában tartani a stresszt.

A migrén sajátossága, hogy megfelelő kezelés híján a rohamok egyre sűrűbben jöhetnek elő és tovább tarthatnak. Ebben az esetben valamilyen migrénspecifikus gyógyszert és mellé nem szteroid gyulladáscsökkentőt javasolhatnak a neurológusok.

A másodlagos fejfájások (amikor valamilyen szervi probléma, pl. magas vérnyomás, vagy látásproblémák tünete a fájdalom) kezelése minden esetben az azt kiváltó betegségek gyógyítását, kezelését jelenti. Amennyiben stresszel, vagy egyéb lelki tényezőkkel (például szorongással) függ össze a fejfájás, a kezelés elsősorban választandó módja a pszichoterápia.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Segítség, hazudik a gyerekem!

Segítség, hazudik a gyerekem!

Bármely szülővel előfordulhat (és rendszerint elő is fordul) hogy hazugságon kapja a gyermekét. Érdemes tehát előre átgondolnunk mi állhat a gyermeki füllentések hátterében és mit tehetünk azért, hogy őszinteségre neveljük a csemeténket.

Mi van a gyermeki fünnetések mögtt?

Képzeljük el, hogy a gyermekünk óvodai zsákjában vagy az otthoni játékos dobozban észreveszünk egy idegen játékot. Mit érdemes tenni ilyenkor? Mindenképp érdemes megkérdezni, honnan van, ha nekünk nem ismerős. Elképzelhető, hogy ajándékba kapta, de jó esetben egy gyermek ezt elújságolja a szülőnek a többi, nap közben vele történő, számára izgalmas (vagy éppen nyomasztó) dologgal együtt. Ha feszültté válunk, amikor kiderül, hogy gyermekünk ellopta a tárgyat, akkor megakadályozzuk, hogy az utódunk őszinte legyen velünk, megtaníthassuk Őt a becsületességre. Ezért érdemes megpróbálni megőrizni a hidegvérünket és szem előtt tartanunk, hogy a gyermeknevelés egy olyan feladat, ami napról napra új kihívás elé állít bennünket szülőket. A gyermekek, ahogy cseperednek egyre több mindent ismernek meg a világból és egyre több mindenre vágynak, de az eszköztáruk még nem elég fejlett ezek megvalósításához, a kívánt tárgy megszerzéséhez. Érdemes tehát finoman megtudnunk a gyermek motivációját. Körültekintően megfogalmaznunk a kérdéseinket. Mi lehet a füllentés mögött? Például „Nagyon aranyos ez a kis plüssmackó, igaz? Nekem is tetszik. Elkérted a játékot, mielőtt betetted a zsákba?” Ez a stratégia iskolás korban és később is jól működik. Ahelyett, hogy serdülő gyermekünket fenyegetnénk, hogy megbukik, ha nem tanul az érettségire, indulatmentesen (!) megkérdezhetjük tőle, hogyan tervezi a felkészülést, mikor szeretne nekilátni a munkának. Ez igaz más ígéretek betartására vagy feladatok elvégzésére is. A szemrehányásnál sokkal célravezetőbb, ha a gyermekünk belátására próbálunk hatni. Motiváljuk Őt arra, hogy ha akar valamit, akkor tennie kell érte, hogy elérje azt. Mindeközben vegye figyelembe mások érzéseit és képviselje a sajátjait. „Tudod, ha Bandi keresi a mackóját és nem találja, nagyon szomorú lesz.”

Sok gyerek azért nem mondja meg az igazat, mert fél a büntetéstől, megszégyenüléstől, vagy a tette más következményétől.

Ebben az esetben érdemes átgondolnunk, hogy szülőként milyen nevelési elveket követünk, milyen eszközeink vannak a szabályok betartatására. A büntetés általában rontja a gyermek önbizalmát, ráadásul nem kínál helyes alternatívát sem a gyermek számára. Ha tehát beállítjuk őt a sarokba, vagy eltiltjuk a számítógépezéstől, azzal csak magunkra haragítjuk. Ha nem segítünk neki azzal, hogy elmondjuk, milyen viselkedést tartunk kívánatosnak egy ilyen helyzetben, nem várhatjuk el, hogy magától megoldja azt. Ráadásul a szülő-gyermek kapcsolatot, a belénk vetett bizalmát is észrevétlenül romboljuk a büntetéssel. Nem várhatjuk el, hogy a csemeténk őszinte legyen velünk, ha cserébe pusztán megtorlást alkalmazunk! Persze ez nem jelenti azt, hogy ne legyenek a tettének következményei. Az elcsent mackót vissza kell adni és elkérni. Ha minket túl szigorúan vagy bűntudatkeltés segítségével neveltek, előfordulhat hogy szégyelljük a hazugságot. Nem szabad, hogy a gyermekünk viselkedése miatt túlzottan kellemetlenül érezzük magunkat. Példát kell mutatnunk a gyermek számára a negatív érzések elviselésével. Fejezzük ki, hogy értékeljük az őszinteségét és segíteni fogunk neki kijavítani a hibát, amit elkövetett!

Mit tehetünk szülőként, hogy őszinteségre neveljük a gyermekünket?

Ne akarjunk mindent egyszerre megtanítani neki (főleg ha még kicsi). Elég lehet, ha értékeljük az őszinteségét. (Például “Nehéz néha elmondani az igazságot, ugye?”) Aztán érdemes lehet fokozni az empátiáját (ha például bántott valakit, de tagadja, vagy nem akar bocsánatot kérni, akkor segítsünk neki a másik helyébe képzelni magát). Mit érezne akkor, ha vele tennének hasonlót? Közösen gondoljuk át, mit lehet tenni, ha már elkövettünk egy hibát. Ha elég türelmesek vagyunk (és a gyermekünk már iskoláskorú, vagy annál idősebb) önmagától is rájöhet, mi a teendő, csak vele kell lennünk amíg végiggondolja ezt. Empátiánk és jelenlétünk a legtöbbször önmagában is elég egy egészséges gyermek számára ahhoz, hogy meg tudja oldani ezt a konfliktushelyzetet. Őrizzük meg a hidegvérünket!

Előfordul, hogy a gyermek nem akar valójában füllenteni, de meggondolatlan volt, vagy a kortársai rávették. Próbáljunk meg a gyermekünk helyébe képzelni magunkat. Még ha nem is értünk egyet a viselkedésével, hallgassuk végig az egész történetet! Lehet, hogy már meg is bánta amit tett és maga is jóvátenné valahogy, ha tudná, csak szégyelli, vagy más ok miatt képtelen erre.

Normális az, hogy a gyermek néha fantáziál, összemossa a valóságot a vágyaival! Óvodáscsoportokban igen gyakori, hogy ártalmatlan füllentések hangzanak el a gyermekek közt. („Nekem van egy igazi pónim.”) Minél elégedetlenebb valaki a saját életével, gyakran annál nagyobb a szerepe a képzeletbeli, vagy virtuális világnak. Ilyen esetben is érdemes megérteni a kívánságokat, elbeszélgetni a csemeténkkel a vágyairól, félelmeiről. Talán azért szeretne Ő is pónit, hogy könnyebben teremthessen kapcsolatot egy másik kislánnyal. Ha tudjuk mi van a füllentés mögött, könnyebb segítenünk elérni a vágyott dolgot. Ha pónit nem is tudunk venni, de meghívhatjuk például a barátját, vagy szervezhetünk valamilyen vele közös programot, ezzel segítve a barátkozásukat.

Mi mennyire vagyunk őszinték?

Ha tapintatból rendszeresen nem mondjuk meg az igazságot a szomszéd néninek a frizurájáról, vagy a szeretteinknek, akkor nem várhatjuk el, hogy kisgyermekünk őszinte legyen velünk. Már a legfiatalabb gyermek is mrgérzi az őszintétlenséget, hiteltelenséget! Ha tévedünk, ismerjük el, kérjünk bocsánatot és javítsuk ki a hibánkat. Ne kerüljük el a konfrontációt. Merjünk a vágyainkról és a rossz érzéseinkről is beszélni a gyermek előtt, hogy ő se féljen ezektől. Ha látja, hogy mi megbeszéljük a párunkkal a problémákat, megkérdezzük csemeténktől hogy milyen élményei voltak aznap, el fogja mondani azt is, ami nehéz a számára. A kapcsolatunk bizalmas és bensőséges lesz. A meggondolatlanságból fakadó hibák pedig kijavíthatóak. Mutassunk példát viselkedésünkkel!

 

Karácsonykor is dolgozik?

Mi lehet az oka annak, hogy nem várom az ünnepet, nem tudok kikapcsolni hétvégén?

Modern világunkban a legtöbb munkaadó szemében alapvető, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, sőt, ha kell munkaidőn túl is bent maradunk, hogy határidőre befejezzük a feladatainkat. Nem ritka az sem, hogy egy multinál akár napi 10-16 órás munkavégzést is elvárnak, ami hosszú távon egészségromláshoz, kiégéshez vezethet. Mi van olyankor, amikor a munka lesz a legfőbb elfoglaltságunk és háttérbe szorul a magánéletünk? Könnyen előfordulhat hogy a mindennapos pörgésben elvesznek a hobbijaink, egyéb örömforrásaink, a házasságunk, vagy a barátaink szerepe is lecsökken. Könnyen izolálódhatunk ördögi kört alakítva ki, melyben a munka lesz a legbiztosabb örömforrásunk, ebből származik a legtöbb sikerélményünk.

Mi az a munka-alkoholizmus?

A munkaalkoholizmus sok mindenben hasonlít a többi függőséghez, (alkohol, drog, gyógyszer vagy számítógép-függőség) még testi tünetei is lehetnek. Ezek például az alvászavar, a folyamatos kimerültség, gyakori fejfájás, vagy a különböző stressz-betegségek. Bár társadalmunk elismeri a dolgos embereket, a jelenség nem új keletű: a „vasárnapi neurózist” már egy évszázada leírták. A legszembeötlőbb tünet, hogy a munkafüggő személy nem tart napközben szünetet, hétvégén hiányzik neki a munka, nem élvezi a néhány napnál hosszabb pihenőt. Ha nem a munkára gondol, szorong. Ezért aztán betegen is dolgozik, inkább marokszám szedi a fájdalomcsillapítókat, minthogy beiktatna egy kis pihenőt. A szabadság ráadásul azért is jelent plusz stresszforrást a munkamániás személynek, mert lelassulást hoz magával, melynek során egyedül maradna önmagával. Együtt kellene lennie a családjával, barátokkal, melytől a nagy rohanásban elszokhatott, vagy esetleg eleve nem érezte elég fontosnak magát a társaságukban.

Mik a tünetei?

A legszembetűnőbb tünete a munkaalkoholizmusnak, hogy az ebben szenvedő személy képtelen a munkán kívül másra gondolni. Folyton a munkahelyi feladatok járnak a fejében még akkor is, amikor nincs a munkahelyén. A telefonja mindig be van kapcsolva, gyakran ellenőrzi az e-mailjeit. A családjával is főként a feladatairól szeret beszélgetni. Munkájában nélkülözhetetlennek érzi magát (azt éli meg, más nem dolgozik olyan jól, mint ő), ezért nem szívesen ad át feladatot másnak. Nem ritka hogy a családtagokat is bevonja az üzletbe, például adminisztratív feladatokat ad nekik. A közös vacsoránál vagy a gyerek bemutatójánál fontosabbak a munkahelyi kötelességek, a családi programokról távol marad ezek miatt.

A fejfájás lehet akár a munkafüggőség tünete is
A fejfájás lehet akár a munkafüggőség tünete is

Nem ritka, hogy amennyiben a munka a legfőbb örömforrásunk, akár önként bevállalhatjuk a pluszfeladatokat. Nem is érezzük ezt problémának.
A leginkább veszélyeztetettek a munka-alkoholizmusra a családi problémákkal küzdő, alacsony önbecsülésű emberek. Különös helyzet alakulhat ki, ha a munkahelyen ráadásul értékelik a munkavállaló erőfeszítéseit. Ilyenkor még nehezebb belátni hogy túlzott a munkakedvünk, hiszen el is ismerik a teljesítményünket, végre fontos embernek érezhetjük magunkat. A pihenés hiánya hosszú távon azonban rosszabb teljesítményhez (kevésbé hatékony munkavégzéshez) vezet. A folyamat vége pedig az érzelmi elsivárosodás, depresszió, alkohol vagy drogfüggés, vagy akár testi betegség is lehet.

Mi van a munkaalkoholizmus mögött?

Gyakran megfigyelhető, hogy a munkafüggők eredeti családjaiban is van valamilyen (legtöbbször alkohol) függőség. Ennek mentén alacsony önértékelés alakul ki a gyermekben, aki felnőve szintén a függőség útjára lép. A munkamánia sokszor a kontrollról szól, ennek segítségével próbálja meg a beteg irányítás alá vonni életének minden területét. (Ez nyilvánvalóan képtelenség, kivéve ha beszűkítjük az életterünket, csak a feladatainkra fókuszálunk.)
Sokszor megfigyelhetjük, hogy a „szükség van rám” érzés bújik meg a munkafüggőség mögött. A személynek a többi (házastársi, szülő stb.) szerepéhez képest kiemelten fontossá válik a dolgozó szerep. Ebben talál leginkább önigazolást. Az önbizalom gyakran igen alacsony, ezért szükség van a folyamatos sikerélményre a viszonylagos jó közérzethez. A fokozott terhelés vállalásával pedig ez akár meg is valósulhat, munkaadónk valóban elismerhet és kiemelhet a kollégák közül.
A folyamatos munka ezenkívül kimenekülést jelenthet a házastársi feszültségek elől. Ha az érezzük, a párunk jobban tud vitázni, vagy ügyesebb a gyermeknevelésben, könnyen ráhagyhatjuk a döntéseket. Az érezhetjük, hogy valójában nincs is szükség ránk otthon.
A munkamánia elfedheti, hogy nem vagyunk elégedettek társas készségeinkkel. Nem kell szembenéznünk azzal, hogy nem keresnek minket a barátaink, a találkozások szép lassan elmaradoznak, a folyamatos munka kiváló mentség lehet erre. Hiszen ha hívnának se mennénk…

Mit tehetünk, ha már megérintett minket a munkafüggőség?

 

A munkamánia legnagyobb nehézsége, hogy a többi függőséghez hasonlóan itt is hiányzik a betegségbelátás.

Érdemes elgondolkodnunk saját motivációinkon.
Érdemes elgondolkodnunk saját motivációinkon.

Általában a hozzátartozó szenvedése erősebb, például a munkamániás férfi felesége érzi magát magányosnak. (Ilyenkor jó megoldás lehet családterápiás segítséget kérni. A lelki munka hatására a folyton dolgozó férj ugyanis rádöbbenhet a saját tudattalan motivációira, a közös munka hatására megszűnhet a munkába menekülés oka.) Ráadásul könnyen megindokolható a túlzott munkakedv, hiszen egy férfinak hagyományosan el kell tartania a családját. Gyakran halljuk, hogy egyszerűen szereti a munkáját, s így felmenti magát a következmények alól. Amikor egy családtag szembesíteni próbálja a függőt a helyzetével, az indulatossá válhat, agresszíven nyilvánulhat meg.

A probléma megoldásához javasolt önismereti munka megkezdése, akár csoportos, akár egyéni formában. Ez segít, hogy rájöjjünk, mit jelent nekünk a munka, milyen szerepe(ke)t tölt be az életünkben. Mért fontos ez a számunkra? Milyen az életünk egyébként? Hogyan érezzük magunkat a szeretteink körében? Mi elől menekülünk a munkahelyi sikerekbe? Meg kell tanulnunk reagálni testünk jelzéseire, nem túlhajtani magunkat. Felvállalni minden körülmények között a véleményünket, beleállni a konfliktushelyzetekbe. Ez azonban a legtöbb esetben nem megy egyedül.

Ha felismerte a problémát önmagán, vagy valamelyik családtagján, itt kérhet személyre szabott segítséget tőlem.

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

 

Az utóbbi hetekben sok szexuális zaklatásra derült fény, színészek vallottak a velük évekkel, évtizedekkel ezelőtt történtekről. Edzőkről, tanárokról, gyermekotthoni dolgozókról derült ki, hogy visszaéltek a hatalmukkal és gyermekeket molesztáltak. Hogyan lesz a munkahelyi ismerkedésből, viccelődésből zaklatás? Mitől erőszak ez? Akár gyermekekről, akár felnőttekről beszélünk, felmerül a kiszolgáltatottság, az eseménysor leállíthatóságának kérdése. Mit tehet egy dolgozó, ha a főnöke a ruhájára vagy az alkatára tett megjegyzéseit nem tudja leállítani? Esetleg nem is mer szólni, hiszen anyagilag függ a munkaadójától. Amennyiben hírességekről beszélünk, könnyen szólhat ez az ismertséggel való visszaélésről, hiszen ha a színész elutasítja a közeledést annak a karrierjére nézve negatív következményei lehetnek. Gyermekek esetén mindenképpen szó van a gyermeki szeretettel, bizalommal való visszaélésről. Hiszen ha egy családtag molesztál egy kiskorút, akkor ha a gyermek észre is veszi, hogy ez helytelen, esetleg ki is meri fejezni, hogy nincs ínyére a dolog, vajon mit szól majd a másik szülő. Felbomlik-e a család, ha fény derül egy ilyen titokra. És ami gyakran nagy kérdés, hisznek-e majd az áldozatnak.

Miért csak évek, sőt évtizedek múltán derül ki a szexuális erőszak?

A titok is súlyos teher

Az elkövetők gyakran úgy alakítják, hogy a szexuális zaklatás miatt az áldozat érezzen bűntudatot (az elkövető helyett). Szégyellje, hogy ilyen helyzetbe került és féljen a titok felfedésének következményeitől. Elhitetik vele, hogy akarta, sőt élvezte a történteket (ez akár igaz is lehet, ami nem ok a bűntudatra, hiszen a történtek miatti felelősség mindig a felnőtté!) Ahogy fentebb írtam, az áldozat gyakran érzelmileg is kötődik az elkövetőhöz. Ez nem csak csak családon belül lehet igaz. Az ún. Stocholm szindróma azt jelenti, hogy a túsz kötődik az őt rabul ejtőhöz, mert a sok-sok bántás mellett figyelmet is kap tőle, ezért az áldozat megkedveli, felmenti őt. A szexuális erőszak áldozatai sokszor csakis saját magát hibáztatják a történtekért! A konkrét történések terhe mellett azt érezhetik, a titok súlyát is kénytelenek cipelni. Képtelenné válnak kilépni a bántalmazás ördögi köréből.

Mi van az elkövető fejében?

Az elkövetők általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz mutogatós bácsik, hanem az esetek legnagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. Az elkövetőknek nincs pontosan meghatározható személyiségprofiljuk, nem feltétlenül van azonosítható pszichés betegségük, nem jellemző, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki. Nem választják el őket a többségtől sem a körülményeik, sem az iskoláik. Maga az elkövetés pedig messze nemcsak vagy nem is elsősorban a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. Az esetek felderítése során szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövető nem hagyományos értelemben érez „nemi vágyat” a gyermeki test iránt (persze ilyen is van, ez a pedofília), hanem a legtöbb esetben a felnőtt-gyerek szerepben megjelenő hatalombéli különbséget éli meg „részegítően”. Ennek alapja, hogy az elkövetők gyakran maguk is szexuális erőszak áldozatai voltak, családjukban nem vették figyelembe érzéseiket, jogaikat. Gyermekként elnyomottnak, a felnőtteknél, kortársaknál kevesebbet érőnek érezték magukat és felnőttként ennek a szerepjátéknak a másik oldalról való megismétlésével próbálják feloldani a saját, korábbi traumájukat. Ne feledjük azonban, hogy ez bűncselekmény!

Honnan vehetjük észre, hogy egy szerettünk, vagy ismerősünk zaklatás áldozata?

Minden eset más és más, az azonban közös vonás, hogy a szexuális zaklatáson áteső gyermek viselkedése megváltozik, rémálmok gyötrik, visszahúzódóbbá, szorongóbbá, szomorúbbá válik, vagy viselkedése túlszexualizált (szexuálisan túlfűtött), impulzív lesz. Ha ezt vesszük észre szerettünkön, barátunkon, vagy tanítványunkon, először mindig vele próbáljunk meg beszélni. Legyünk felkészülve rá, hogy nem, vagy csak nagyon sokára, nehezen fogja elmondani ami vele történt. Nevelési tanácsadótól vagy család- és gyermekvédelmi központtól is tudunk segítséget kérni. Ha tudomásunkra jut valamilyen aggodalomra okot adó körülmény, kötelességünk azt jelenteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer felé.

Mit tehetünk, ha mi magunk éltük át a zaklatást? Fel lehet dolgozni ezt?

Igen, de nagyon fontos, hogy pszichoterápiás kezelésben részesüljön az áldozat. Ha ez nem történik meg akkor az ezt elszenvedő személy társas kapcsolatait és a lelki egészségét is veszélyezteti, súlyosan rombolja ez a trauma. Később párkapcsolati problémák, szexuális zavarok, szorongás vagy akár komolyabb személyiségzavarok is várhatóak.

Mindannyian tehetünk a szexuális erőszak ellen!

Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?
Mit tehet Ön a szexuális erőszak ellen?

Ma a társadalom és sajnos a jog is az elkövető pártján áll (hiszen az ártatlanság vélelme alapvető és a szexuális zaklatást sajnos a legtöbb esetben igen nehéz bizonyítani), gyakran olvasni áldozathibáztató véleményeket, melyben az áldozat felelősségét pedzegetik. Például ha egy nő alkoholt fogyaszt, akkor emiatt felmentik az őt szexuálisan bántalmazó férfit. Mindannyiunk felelőssége óriási, hiszen rajtunk múlik, hogy ha bármilyen erőszakról hallunk legyintünk, hiszen ez mindenkivel megtörténik vagy kiállunk amellett, hogy ez nem helyes. Nincs joga a főnökünknek visszaélnie a pozíciójával és olyat tenni, ami nincs a kedvünkre akkor sem, ha a felettesünk. El kell-e viselni a pajzán megjegyzéseket az utcán? Meg kell-e bocsátani egy óvónőnek, ha lekever egy pofont a gyereknek? Csendben kell-e tűrnünk ha ránk kiabálnak? Mindannyiunk felelőssége óriási, hogy elfordítjuk-e a fejünket, vagy beleállunk a konfliktushelyzetbe és kimondjuk: ELÉG. Ezt nem lehet megtenni velünk és szeretteinkkel. Amíg ezt nem tesszük meg minden esetben, az erőszak különböző formái rejtve maradnak és ha nem velünk, akkor majd gyermekünkkel, vagy unokánkkal, barátunkkal történik hasonló…

A cikk a Hit rádióban 2017.10.15-ikén és 2017.11.07-ikén készített élő rádióinterjú kérdéseinek felhasználásával íródott.

Ha érdekli, hogyan vértezheti fel gyermekét a szexuális ragadozók támadásával szemben, ajánlom figyelmébe korábbi írásomat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Siker, mint stresszforrás

Miért nehéz elviselni a sikert?

Az ember azt gondolhatná, hogy ha jól megy az üzlet, egyre több az elégedett ügyfél, szépen emelkedik a bevétel az örömmel tölt el bennünket. Hogyan lehet az, hogy hosszú távon mégis negatívan hat ránk ez a változás? Sok esetben azt látni, hogy az üzleti siker magánéleti problémákat okoz, vagy más tényezők miatt a cég növekedése lelassul, esetleg teljesen megáll. A cégvezető értetlenül áll a kimutatások felett, hiszen üzleti szempontból semmi sem indokolja a visszaesést. Mi lehet emögött? Miért nehéz elviselni a sikerrel járó stresszt? Mit tehetünk azért, hogy személyiségünk is lépést tartson a cégünk növekedésével? Erről olvashat most bővebben.

A szakmai siker, mint stresszforrás

Kevesen tudják, de a mindenféle változás érzelmi megterhelést jelent, hiszen alkalmazkodnunk kell hozzá akkor is, ha ez kedvező, örömteli a számunkra. Ide kattintva kitöltheti Életesemény kérdőívünket, amely arra ad választ, hogy az elmúlt egy évben mennyire sok változás érte, ez nagy valószínűséggel megterhelő lehetett-e az Ön számára. A stressz lényegében tehát kétféle lehet. Az ún. eustressz egy pozitív, felfokozott érzelmi állapotot jelent, melynek során a motivációnk nő, kellemes izgatottság lesz rajtunk úrrá, teljesítményünk javul. Ilyent okozhat például valamilyen ünnep, izgalmas program, vagy érdekes munkahelyi feladat. A stressz másik fajtája az ún. distressz, ami egy kóros mértékben felfokozott izgalmi állapotot jelent. Ilyen lehet például egy komolyabb munkahelyi vagy magánéleti konfliktus, súlyos anyagi nehézségek, egy hozzátartozónk halála, vagy valamilyen súlyosabb betegség. Hogyan kezeljük a stresszt?
Az, hogy mennyire érzünk megterhelőnek egy ingert vagy szituációt, mindig több tényezőtől függ. Mégpedig attól, hogy

  1. Milyen inger idézi elő a változást? Ahogy a bevezetőben már említettük, egy számunkra kellemes esemény is idézhet elő bennünk fokozott stressz-választ. Ilyen lehet akár egy kihívásokkal teli munkahelyi feladat is. Az inger tudatosulása agykérgi aktivitást okoz, majd a következő lépésben limbikus rendszerünk is reagál erre. Testi reakcióink az anyagcsere fokozódása: szaporább szívverés a légzés-szám növekedése, gyakorlatilag szervezetünk egy készenléti állapotba kapcsol, hogy megkönnyítse számunkra a reagálást. Lényegében tehát bármilyen inger okozhat stresszt a számunkra, ez csakis a személyes értékelésünktől függ.
  2. Mit gondolunk a változásról? Előnyös vagy előnytelen a számunkra? Befolyásolja a reakciónkat, hogy hirtelen vagy várt esemény történik-e, illetve, hogy mennyire intenzív változást hoz számunkra. Ennek mértéke összhangban van-e a képességeinkkel.
  3. Ez mindig kivált belőlünk valamilyen reakciót: kontroll alá vonjuk a külső változást. Minél váratlanabbul ér bennünket a stresszor, annál hevesebb érzelmet (és fiziológiai reakciót) vált ki belőlünk. A stresszre adott leggyakoribb érzelmi válasz a düh és a félelem. Ideális esetben nem csak kínzó érzelmeinket próbáljuk meg csökkenteni, hanem viselkedésünkkel is reagálunk a kihívásokra.
  4. A folyamat eredményét integráljuk a személyiségünkbe, azaz az ingerrel kapcsolatos tapasztalatainkat megjegyezzük. A tanulás hatására egy későbbi, hasonló helyzetben könnyebben küzdhetjük le a hasonló nehézségeket, ezek kevésbé heves feszültséget váltanak ki belőlünk. Ez az összefüggés negatív irányban is igaz, azokat a szituációkat, melyekből korábban rosszul jöttünk ki, elkerüljük.

Mitől függ az, hogy hogyan kezeljük a minket érő stresszt?

A mozgás jól levezetheti a stressztMegküzdésnek nevezzük azt a reakciómódot, mellyel a nehéz, bennünk feszültséget keltő életeseménnyel, külső vagy belső hatással megbirkózni próbálunk. Ez tehát nem más, mint egy tudatos alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez. Ide tartozik az is, hogy hogyan tudjuk leküzdeni a céljaink elérése során felbukkanó nehézségeket. Ha kíváncsi rá, hogyan küzd meg a stresszel, töltse ki kérdőívünket ide kattintva! Ahogy a fenti leírásból is következik, személyes látásmódunk megváltoztatása a legjobb fegyver a stressz ellen. A fokozott feszültség levezetésére jó hatásúak lehetnek a különféle relaxációs gyakorlatok, a sport és az, ha vannak támogató kapcsolataink, családunk és/vagy barátaink, akikkel megoszthatjuk a nehézségeinket. A személyiségünk fejlesztésében, stressztűrő képességeink fokozásában pedig pszichológus tud személyre szabott iránymutatást adni.

 

Mi történik akkor, ha képtelenek vagyunk alkalmazkodni a viselkedésünkkel a stressz helyzethez?

Amennyiben a cégünk fejlődésében visszaesés következik be, a helyzet megoldódik, hiszen nem kell alkalmazkodnunk a változáshoz, a korábbi lelki egyensúlyunk minden további nélkül visszaállhat. (Bár az, hogy a kudarcot hogyan kezeljük újabb kérdést vet fel.) Ha a bizniszünk tovább növekszik, de mi nem tudunk vele lépést tartani, az akut stresszválasz fennmarad és a szervezetünk egy idő után kimerülhet. Lelki kimerültség (úgynevezett kiégés) és egy idő után különféle (pszichoszomatikus) testi betegségek alakulhatnak ki. Ezekről a „stressz-betegségekről” az alábbi blogbejegyzésünkben olvashat bővebben.

 

Hogyan tarthatunk lépést az üzleti fejlődéssel?

Az üzleti sikerhez való alkalmazkodás fontos része a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése. Ha a szakmai fejlődés érdekében a saját igényeinket háttérbe szorítjuk (például nem pihenünk eleget, vagy elhanyagoljuk a szeretteinket), az előbb-utóbb visszaüt. Érdemes tehát az üzleti ambícióinkkal párhuzamosan a személyiségünket is fejleszteni, hogy a szakmai sikert jól kezeljük, ez pozitívan hasson ránk és a társas kapcsolatainkra is, hiszen ez vissza hat majd a munkánkra is.

Jó hatású, ha belegondolnunk abba, hogy hogyan hat ránk a szakmai siker, milyen korábbi, belső konfliktusokat aktivizál bennünk, milyen más tényezőket, kapcsolatokat szorít hátra az életünkben. Hogyan hat a személyiségünkre? Előhoz-e belőlünk olyan személyiségvonásokat, amelyek a számunkra fontos emberekben ellenérzéseket keltenek? Ha igen, érdemes ezeket szakképzett pszichológus segítségével végiggondolni, konfliktusainkat a saját személyes múltunkkal összefüggésbe hozni. Ez az önismereti munka lehetővé teszi, hogy a számunkra legmegfelelőbb megoldást találjuk meg ezekre a nehézségekre. Ennek eredménye többek között az, hogy a kapcsolatainkat is tudatosabban alakíthatjuk annak megfelelően hogy az a mi és a szeretteink számára is kielégítő legyen.

Az önismeretünk növekedésével stressztűrő képességünk javul
Az önismeretünk növekedésével stressztűrő képességünk is javul

A cikk megjelent itt is:

http://bixindex.hu/miert-nehez-elviselni-a-sikert

Egy férfi egy csokor rózsát ajándékoz a párjának

A pártalálás útvesztőin…

 

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg a magánpraxisomban szakítás, válás, vagy elmagányosodás miatt. Weboldalam pszichológus válaszol rovatában pedig gyakran visszatérő téma az ismerkedés, ennek nehézségei, ezért gondoltam, hogy érdemes volna megvizsgálni az ezzel kapcsolatos nehézségek mögött rejlő mélyebb okokat, megkeresni köztük a párhuzamokat.

Mire is vágyunk valójában amikor ismerkedünk?

A modern világban nagy hatást gyakorolnak ránk a különféle médiumok, a TV-ben látott kép (nádszál-vékony, kisminkelt, elegáns megjelenésű nők és kisportolt férfiak), és egyre több időt töltünk az interneten is. A közösségi oldalakon például többnyire az előnyösebbik oldalunkat mutatjuk, könnyen kialakulhat bennünk tehát egy vágy, hogy másokra hasonlítsunk, életünk minél szebb és könnyebb legyen, vagy akár kisebbségi érzés is, amiért kevésbe tartjuk magunkat vonzónak másoknál. Fontos tudni, hogy ez egy kiretusált, hamis kép, ami eldeformálja a látásmódunkat. Ebből a szempontból különösen a gyermekek, kamaszok és a sérült önértékeléssel rendelkező felnőttek veszélyeztetettek.

Ha romantikus elvárásaink vannak a párkapcsolatunkkal szemben, előbb-utóbb csalódunk

A párkapcsolatokról is egy hamis, tökéletes képet sugallnak a különböző médiumok. Elég csak a hollywoodi filmekre, vagy a mesékre gondolni, ahol ott véget ér a történet, hogy férfi és nő megismerkednek (esetleg összeházasodnak) és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Na de a lényegről, hogy mitől érzik magukat jól egymás mellett, mitől működik a kapcsolatuk, sehol sem szólnak. Persze ahogy másra, erre sincsen általános recept (hiszen ahogy minden ember, minden párkapcsolat is más és más), azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy magától egyetlen kapcsolat sem működik harmonikusan, minden fél számára kielégítő módon. Legalábbis tartósan nem. A kezdeti lángolás után minden párnak meg kell küzdenie a kölcsönös megelégedettségért.

Mit várunk a másiktól? És saját magunktól?

Ismerkedéskor sokan tehát a tökéletes férfit vagy nőt keresik, ami természetesen nem létezik, így tehát borítékolva van a csalódás. Másik legalább ilyen fontos sugallat a médiumok részéről, hogy ami nem működik, azt egyszerűen el kell dobni, másikra cserélni. Míg régen evidensnek számított, hogy elvisszük a rossz cipőnket a suszterhoz, ma mindenki újat vesz helyette. A látszat, hogy minden jónak tűnjön, egyre fontosabbá vált. Régen egy életre választottak társat magunknak az emberek, ami szintén sok frusztráció táptalaja volt, hiszen a házasságot gyakran akkor sem bontották fel, ha abban minden résztvevő szenvedett. Manapság azonban inkább a másik véglet jellemző. Ha probléma adódik, kilépünk a kapcsolatokból.

Meg kell küzdenünk vágyainkért és magáért a kapcsolatért is!

Egy idő után úgy már látjuk, nem is érdemes önmagunkat adni, egyre inkább úgy érezhetjük, nem érdemes kompromisszumra törekedni, mert az túlzott önfeladással járna. Olyat keresünk, aki tökéletesen passzol az igényeinkhez. Lemondunk a bensőségességről, megelégszünk szexkapcsolattal vagy a szeretői státusszal. Esetleg úgy gondoljuk, egyedül biztonságosabb, akkor ugyanis nem csalódhatunk a párunkban. Elnyomjuk az azzal kapcsolatos vágyainkat, hogy egy valódi társsal oszthassuk meg örömeinket és bánatainkat. A sorozatos csalódások, párkapcsolati kudarcok és a médiából felénk áradó frusztráció hatására egyre jobban befelé fordulhatunk, elmagányosodhatunk. Fokozatosan érzékenyebbé válunk a rossz érzésekre, próbálunk ezek elől elmenekülni, amire a kapcsolatból való kilépés kínálkozik a legjobb lehetőségnek.



Fontos azt tudnunk, hogy (ahogy arról korábban a párválasztásunk rejtett okai című bejegyzésemben is írtam) mindig olyan partnerekre leszünk figyelmesek, azok keltik fel mélyebben érdeklődésünket, akik hasonló életfeladatokkal küzdenek, mint mi, vagy a szeretteink. Így tehát egy komolyabb kapcsolatban eleve borítékolva vannak azok a frusztrációk, megoldásra váró feladatok, melyekkel így vagy úgy a szüleink is küzdöttek. Dönthetünk úgy, hogy emiatt hagyjuk a csudába az egészet (gondolva, hogy nem éri meg, majd mással jobb, könnyebb lesz) vagy felvehetjük a kesztyűt. Azt tapasztalom, hogy ha megpróbálunk elfutni a nehézségek elől, azok más formában fognak visszatérni, érdemes tehát időben elgondolkodnunk. Nem elengedni olyan partnert, akivel dolgunk van, hanem közösen megtanulni a leckét, megküzdeni azért, hogy a kapcsolatunk egyenrangú és kölcsönösen kielégítő legyen.

Hogyan lehetséges ez?

Önismeretünk fejlesztésével kialakul egy stabil énkép, ami kevésbé van kitéve a káros környezeti hatásoknak. Ha értjük és komolyan vesszük saját érzéseinket, ezek utat mutatnak a személyközi konfliktusok kezelésében is. Jó, ha meg tudunk állni egy-egy feszült helyzetben és megvizsgáljuk a körülményeket, ezek ránk gyakorolt hatását. Mi esett nekem rosszul abban, amit a másik mondott vagy tett? Én hogyan hatottam őrá?

Figyeljünk oda egymásra és próbáljunk rugalmasak lenni! Hosszú távon megtérül a bele fektetett energia.

Ha csak a partner szerepét látjuk a konfliktushelyzetben, az azt jelenti, hogy nem értjük eléggé a kapcsolataink működését, nem látjuk benne tisztán a saját szerepünket. Jó hír az, hogy ez módosítható, rossz hír, hogy ez egy hosszabb önismereti munka eredménye, ami sok esetben ráadásul nem is kellemes. (Hiszen melyikőnk szeret a saját hibáival szembesülni? Pláne ebben a „tökéletes” világban?!) Az önismereti munka jutalma azonban a kellemes közérzet és a jól működő, kölcsönös kapcsolatok. Párkapcsolati konfliktusok esetén jó megoldás lehet a párterápia, ami az egymásra gyakorolt hatásunkra fókuszál. Azt veszi górcső alá, miként nyomogatjuk észrevétlenül is egymás érzékeny pontjait, ez miként generál köztünk konfliktushelyzetet.


Nem könnyű ma megfelelő párra lelni, de magunk mellett tartani talán egy fokkal még nehezebb. Nincs ugyanis általános recept arra, hogyan viszonyuljunk a másikhoz ahhoz, hogy a kapcsolat működjön. Folyamatosan figyelnünk kell a saját magunk és a másik fél érzéseit, igényeit is, megpróbálni ezeket összeegyeztetni egymással. Folyamatosan nyitottnak és rugalmasnak lenni, a konfliktusokat nem tragédiaként, hanem a kapcsolatunk fejlődésének sarokköveként szemlélni. Ez azonban csak jó önbecsüléssel lehetséges.

Habis Melinda felnőtt klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

 

Egy férfi fáradtan fogja a fejét

Vége a vakációnak, vissza a munkába!

 

Manapság egyre többen számolnak be arról, hogy a nyári szabadságuk végeztével fáradtabbak, mint amilyenek előtte voltak, nehezükre esik a dolgos hétköznapokba való visszarázódás. Ezt járom most körbe részletesen természetesen néhány segítő ötletet is megosztva a probléma megoldásához.

 

Mitől lehetünk fáradtabbak a szabadságunk után?

 

Sokan vannak vele úgy, hogy már alig várják a nyári pihenőt, ezért aztán kissé túl is vállalják magukat erre az időszakra. Az egész éves rohanás után nem megállnak és lazítanak, hanem csak más elmaradásokat próbálnak meg behozni (amire eddig nem volt idő). Nagyon gyakori, hogy a tőlünk távol élő rokonságot járjuk végig ez alatt a néhány hét alatt, ami nem csak utazással, hanem folyamatos szervezéssel és alkalmazkodással is együtt jár. Nem ritka ráadásul, hogy ezek az összejövetelek stresszesebbre is sikerültnek a kelleténél.

Ha nem kívánjuk a pörgős programot, ne féljünk azt kimondani!

  Gyakran túl nagy elvárásokkal érkezünk a szabadságunkra, emiatt sokat várunk egymástól, igyekszünk minél több kellemes programot zsúfolni az együtt tölthető időbe. Ha párkapcsolatban, vagy tágabb családban élünk, nehézséget okozhat számunkra az igényeink egyeztetése is. Főleg ha egyikőnk a nyugodtabb, lassabb, másikunk a mozgalmasabb programot kedveli. Ilyen esetben jó megoldás lehet, ha külön-külön és együtt is van lehetőségünk a pihenésre. Míg partnerünk fesztiválozik, miért is ne vonulhatnánk vissza mi magunk egy könyvet elolvasni, ha arra van igényünk? Fontos, hogy minden családtagnak jó legyen!

Ahogy az előző blogbejegyzésemben is megemlítettem, a nyár a családi, párkapcsolati konfliktusok időszaka is, a több együtt töltött idő miatt. Nyár végén ezért a válások száma is megnő. Nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy a problémáink súlyosabbak a korábban feltételezettnél. Nem segít rajtuk a közösen megélt jó élmény. A hathatósabb segítség keresése helyett pedig sokan inkább a menekülést választják.

 

Mit tehetünk, hogy túléljük a munkakezdést?

 

Töltődjünk fel rendszeresen a hétköznapokban is!

Ahogy az eddigiekből kitűnik sokféle oka lehet annak, hogy nem pihenjük ki magunkat a nyáron, a megoldás azonban egyszerű. A hétköznapokba is rendszeresen bele kell iktatnunk olyan tevékenységeket, amelyeket szívesen végzünk és amelyek feltöltenek bennünket! Jó megoldás lehet erre valamilyen mozgásforma és/vagy kreatív hobbi személyiségünktől függően. Ne hagyjuk hogy a dolgos hétköznapok felőröljenek bennünket! Szakítsunk időt a számunkra kedves elfoglaltságokra. Emellett persze ápoljuk a kapcsolatainkat is. Nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, igaz?

 

Mit tartogat a gyerekeknek az iskolakezdés?

 

A gyermekek zöme élvezte a szünidőt, ezért nem tölti el őket különösebb örömmel az évkezdés. Iskolaidőben több szabályhoz kell alkalmazkodniuk, cserébe találkozhatnak az osztálytársaikkal, azokkal a barátaikkal, akikkel a szünidő alatt ritkábban volt lehetőségük összefutni. A megfelelési vágy és a kudarctól való félelem is megkeserítheti az évkezdést, hiszen sokszor nagy a nyomás. Nyáron sok a kötelező olvasmány, a gyerekek tarthatnak attól, hogy sokat felejtettek, amit be kell majd pótolniuk. Hogyan reagálunk erre szülőként? Meg tudjuk-e erősíteni a gyermek magába vetett bizalmát, hogy leküzdi a nehézségeket? Nekünk milyen a viszonyunk a teljesítményünkhöz? Ha mi magunk is túlzottan lelkiismeretesek vagyunk, hiába biztatjuk, nyugtatgatjuk gyermekünket. Ő ugyanis érzi a mi bizonytalanságunkat, megfelelési vágyunkat, amit könnyen lemásolhat.

A tanárokkal való kapcsolat milyensége is nagyban meghatározza azt, hogyan érzi magát gyermekünk az iskolapadban.

Hogyan készüljünk a gyermekünkkel az iskolakezdésre?

Így augusztus végén jó hatású, ha beszélgetünk a gyermekünkkel az évkezdésről, esetleg felelevenítjük a korábbi rutint (kivel, hogyan jut majd el az iskolába, mivel fognak telni a dolgos hétköznapok, milyen foglalkozások kezdődnek majd a számára) A koránkelésre is ismét figyelmet kell fordítanunk. Ha nyáron eltértünk a korábbi ritmustól, érdemes azt fokozatosan visszahozni. A lefekvés idejét szépen lassan korábbra tenni, míg gyermekünk magától is viszonylag korán ébred majd fel reggel. Szintén előnyös, ha kisebb gyermekünket bevonjuk a készülődésbe, közösen választjuk ki az évkezdéshez szükséges tanszereket, családi program ezek becsomagolása, előkészítése.

 

Mit érdemes végiggondolni, ha most kerül a gyermekünk először közösségbe, vagy idén kezdi az iskolát?

 

A legelső kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mi szülőként mit gondolunk, milyen érzéseink, elvárásaink vannak ezzel a változással kapcsolatban. Az új közösségbe való kerüléstől való félelem megnehezítheti a szülő és a gyermek dolgát is. Az óvoda és bölcsődekezdés nagy lépés a szülőről való leválás útján, melyet a szülőnek is el kell gyászolnia, hogy nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül tudja útnak indítani gyermekét (ez sokszor jóval nehezebb, mint gondolnánk).

A gyermekeknek ki kell pihenniük magukat ahhoz, hogy jól teljesítsenek az iskolában

Az iskolakezdés már nem csak a társaság, hanem a teljesítmény miatt is fontos. Vajon tud-e majd nyugton ülni, figyelni gyermekünk, érdekli-e őt, amiről tanulni fog?

Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat. Hogyan készülhetünk fel mi magunk ezekre a változásokra és hogyan segíthetünk gyermekünknek az alkalmazkodásban? Elolvashatja ide kattintva, közösségbe szoktatásról és iskolakezdésről szóló írásomban.

 

Összességében elmondható, hogy egyre többen vannak, akik év közben túlhajszolják magukat, ezért a nyaralás után is kedvtelenül, vagy fáradtan kezdik az évet. Oda kell ilyenkor figyelnünk magunkra, elgondolkodni, mit üzennek számunkra ezek a kellemetlen állapotok. Min érdemes változtatnunk ahhoz, hogy a hétköznapjaink ne csak a túlélésről szóljanak. A gyermekek számára is nagy változást hoz az ősz, amire érdemes szülőként előre gondolunk, hogy az évkezdés minél zökkenőmentesebb, vidámabb legyen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

 

Strandpapucsok a homokban

Hurrá, nyaralunk!

 

Július közepe van, javában tombol a nyár. Ez a család minden tagját máshogyan érintheti annak ellenére, hogy együtt élnünk és egymással folyamatosan kapcsolatban állunk. Hogyan hat a szünidő a gyermekekre? Hogyan a szülőkre? Mitől függ, jól sül-e el a közös nyaralás?

Hogyan hat a gyerekekre a szünidő?

A gyerekek zöme már nagyon várta a nyári szünetet, hiszen az iskolában tavasz végére már nagyon elfáradtak.

A sok egy helyben ülés (kisebbeknél) és a magas követelmények megterhelték az nebulók alkalmazkodását. A tanároknak sem könnyű: a sok diák egyéni igényei mellett, az osztályozásra, megbeszélésekre és az adminisztrációra is kellett energiát fordítaniuk, ami rengeteg frusztrációt szült. Az iskola vége tehát egyrészt örömmel és megkönnyebbüléssel, másrészt magány érzésével töltötte el a gyereket, hiszen az év közbeni barátokkal a nyáron gyakran nem találkozhatnak, a kapcsolatot jobbára interneten tarthatják. (Bár egyre többen vannak, akik számára ez nem változás, nekik egyedül az internetes barátságok jelentik a szociális kapcsolatot.) A szabadság, lazább időbeosztás azonban kárpótolhatja őket ezért a nehézségért és jó estben megoldható a személyes találkozás, közös játék is.

A gyerekek már nagyon várták a szünidőt…


Közösségi élményt nyújthat nyáron a gyerekeknek a táborozás. A megfelelő tábor kiválasztása azonban körültekintést igényel. Sok szülőnek okoz gondot a megfelelő téma kiválasztása. Például akkor is sport vagy nyelvi táborba íratja gyermekét, ha az tőle teljesen távol áll, gondolva hogy jót tesz majd a gyerek fejlődésének, tudásának az az intenzív egy hét. Ez azért lehet zsákutca, mert a gyermek azt tanulja meg legkönnyebben, amire éppen nyitott. Érdemes tehát olyan programokra vinnünk, amik őt érdeklik. Ha ezektől feláll a szőr a hátunkon, megkérdezni magunktól, mi ennek az oka? Mi bajunk az informatika táborral valójában? Mi mennyire hódolhatunk (vagy tehettük meg ezt gyermekkorunkban) a saját kedvteléseinknek? A legtöbb esetben rájövünk, hogy a legjobbat akkor tesszük neki, ha meghallgatjuk a gyermek kívánságait, megpróbálunk közösen a vágyai és a realitás között kompromisszumot találni. Fontos tehát minden esetben megbeszélni gyermekünkkel azt, milyen táborba szeretnénk elvinni. Nem vagyunk egyformák abban sem, melyik gyermek mikor érik meg rá, hogy a szüleitől külön aludjon. Van, aki jobban igényli a szülő közelségét, azt hogy legalább este együtt lehessen szeretteivel. Érdemes ezeket az igényeket méltányolni, ha azt érezzük, gyermekünk mégsem érzi jól magát a kiválasztott programon, módosítani a terven. Ha gyermekünk félénk, jó módszer lehet őt folyamatosan hozzászoktatni az effajta programokhoz, ezt a tábor szervezőivel előre leegyeztetni. (Mi történik, ha a gyermek egykedvűvé válik?)

Hogyan hat a szülőkre a szünidő?

Sok szülő számára a szünidő kezdete a folyamatos szervezés, számolgatás ideje is, hol mennyi időt töltsön a gyerek, hogyan oldható meg a folyamatos felügyelete.

Nehéz előre megtervezni a szünidőt, megoldani a gyerekfelügyeletet…

Nagyon keveseknek adatik meg az, hogy annyi szabadságuk legyen, hogy az elég legyen a teljes szünidőre. A nyarat együtt tölthesse a szülő és gyermeke. Ha nincs elérhető közelségben nagyszülő, sokszor egyedül maradnak otthon a gyerekek, legfeljebb a nagyobb vigyáz a kisebbekre.  Jó ha van olyan közösség, ahol több gyermek is van, vagy a szomszédok segítséget tudnak nyújtani szükség esetén. Ha gyermekünk egyedül van a szünidőben, érdemes felkészíteni a lehetséges veszélyekre, megbeszélni vele, mi a teendő, ha baja esik, kitől kaphat segítséget a különféle szituációkban.

Mire van szüksége a gyermeknek nyáron?

Szerintem érdemes azt is tisztázni, hogy nem kell a gyermeket egyfolytában különleges programokkal szórakoztatnunk, akkor teszünk jót, ha meghagyjuk neki a szabadságot. Jó ha fel tudja találni magát egyedül is. Az egész éves rohanásból ki tud szakadni, képes lelassulni. Egymaga is elűzi az unalmat, megtalálja a saját maga számára kedves elfoglaltságokat (persze adhatunk neki tippeket, a lényeg, hogy a döntés az ő kezében legyen). Ha képes lelassulni, olyan dolgokat is észrevesz, amiket máskor nem. Van lehetősége csak úgy lábat lógatni a szabadban, felfedezni a természet szépségeit, vagy egész nap odabent heverésszen. (Ha mi magunk folyton az okos eszközöket nyomkodjuk, akkor várhatóan a gyerekeinket is a telefon és az internetezés fogja lekötni. Tartsunk ilyenkor önvizsgálatot. Jó nekünk az, ahogyan élünk? Ezt a mintát szeretnénk közvetíteni a gyermekeinknek?) A folyamatos ingerekhez (TV, számítógépes mesék, internetes játékok) szokott idegrendszer számára komoly átállást jelenthet a természetes, lassabb ritmust felvenni.

Hogyan hat a párkapcsolatra a közös nyaralás?

A legtöbb párnak alig van ideje egymásra a hétköznapokon, a fontosabb dolgok megbeszélését rendszerint hétvégére halasztják. Az egész éves pörgés után pedig már nagyon várják, hogy többet lehessenenk együtt  a szeretteinkkel. Gyakori probléma, hogy a várva várt szabadság aztán mégsem úgy sül el, ahogy vártuk.

Sok együttlét = sok vita?

Összeveszünk partnerünkkel vagy a gyerek viselkedését nem bírjuk cérnával. Érdemes tisztázni hogy a közös nyaralás is egy változás, ami felborítja hétköznapi ritmusunkat, ezért ez is megterhelheti alkalmazkodó képességünket. (Különösen, ha valamilyen testi, vagy lelki probléma miatt egyébként sem érezzük jól magunkat.) A megszokottnál több együtt töltött idő tehát komoly konfliktusforrás. Folyamatos egyeztetést, higgadtságot igényel a felmerülő súrlódások kezelése. Ezt megnehezítheti, ha túlzott elvárásokkal nézünk a pihenés elébe, az egész éves fáradtságunkat kívánjuk magunk mögött hagyni ilyenkor. Ha év közben keveset vagyunk együtt, ritkán vagy nem kellőképpen mély témákról beszélgetünk az elfedhet értékrendbeli, gondolkodásbeli különbségeket a pár tagjai között. Ezeket a nyaralás könnyen belobbantja, aminek óriási veszekedés lehet az eredménye. Mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük? Szánjunk egymásra időt rendszeresen, beszélgessünk a számunkra fontos dolgokról. Az együtt töltött idő alatt mindannyian változunk, de ha időről időre megosztjuk egymással gondolatainkat, nem fogjuk azt érezni, hogy egy idegen mellett ébredünk fel.

Mire figyeljünk akkor?

Ahogy fentebb részletesen is kitértem rá, érdemes a nyarunkat tudatosan megszervezni. A családi nyaralásra rápihenni, ha túlzottan kimerültek vagyunk és nem túlzott elvárásokat támasztani az együttléttel kapcsolatban. A kevesebb program ilyenkor több, hiszen jobban el tudjuk engedni magunkat, ki tudjuk élvezni az együtt töltött időt. Az elvárásokkal való leszámolásban sokat segít, ha a hétköznapjainkba (vagy legalábbis minden hetünkbe) is be tudjuk csempészni a szeretteinkkel közösen megélt élményeket.

Pihentető szünidőt kívánok!

 

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár-és családterapeuta jelölt

Egy nő a saját lányával és egy férfi a fiával, mindannyian mosolyognak.

A mozaikcsaládok nehézségei… és ami mögöttük van

Előző blogbejegyzéseimben mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek tipikus buktatóiról volt szó.  Ebben az írásomban arra szeretnék kitérni hogy milyen nehézségek, probléma helyzetek várhatóak egy új mozaik családban: milyen elvárások, hiedelmek akadályozzák azt, hogy a családtagok egymással szót értsenek. Bár minden család egyedi (ezért más problémamegoldási stratégiákat igényel), ez a tudás iránymutatást adhat arra vonatkozóan, hogy ezek a gondok hogyan kezelhetők. A családtagok igényei miként illeszthetőek össze.


 

1, A mozaik családokban gyakran előfordul hogy a különélő szülőt kizárják és a pótszülőt definiálják apaként, vagy  anyaként. Ezzel a társadalmi megítélés szerint a problémák megoldódnak. Nem ritka, hogy ezzel a vér szerinti szülőfél is úgy érzi,  megszabadulhat korábbi családjának felbomlása által okozott bűntudattól,  hiszen gyermekei ismét teljes családban élhetnek. Nagyon sokszor előfordul hogy a felnőttek nem dolgozzák fel korábbi párkapcsolatuk kudarcát,  szégyellik korábbi csalódásukat, ezért nem akarnak emlékezni a múltra.

Az emlékeinket nem temethetjük magunkba következmények nélkül…

Ez azonban zsákutca, hiszen sem a felnőtt sem pedig a gyerekek érzelmi szükségleteit nem elégíti ki.  A nehézségek megélése,  a veszteségek elgyászolása  elengedhetetlen feltétele annak,  hogy egy másik férfi hoz vagy nőhöz mélyen kötődjünk. Ilyenkor a gyermekek ha nem is mondják ki nyíltan, viselkedésükkel gyakran ellenállnak az új családtag befogadásával szemben. Tabuvá  válhat a múlt,  ami nem segíti a kapcsolatok és a szerepek újra definiálását  az új apa- vagy anya figura lehetőségeinek és igényeinek megfelelően.  Nehézséget okozhat,  ha az egyszülős családba belépő félnek  nincsen saját gyermeke hiszen így nem tudhatja,  hogyan kell bánni egy fiatalkorúval. Ráadásul az érzelmi kötelék megszilárdításához is időre, kellemes közös élményekre van szükség.
2, Gyakran előfordul hogy az új szülő túlvállalja magát: szeretne jobb apa vagy jobb anya lenni a korábbinál. Különösen jellemző ez a motiváció azoknál, akiknek nincsen saját gyermekük, számukra azonban – tapasztalatlanságukból fakadóan – még valószínűbb hogy kudarcot vallanak.  Az új szülő jó szándékból felejtetni próbálja a gyermekkel a korábbi rossz tapasztalatokat, ami egyrészt lehetetlen, másrészt pedig azért is hibás ez a stratégia mert nem hagy időt a kölcsönös alkalmazkodásra és valójában csak ritkán felel meg a szülő valódi érzéseinek. A gyermekek ráadásul gyakran agressziónak érik meg a nevelőszülőnek ezt a viselkedését: nekik is időre van szükségük, hogy elfogadják és megkedvelték az új felnőttet.  Így aztán a pótszülő fáradozását nem  értékelik eléggé, ami újabb frusztrációt szül.

A fegyelmezés jó, ha a vérszerinti szülő feladata marad…

Ráadásul a szülői szerepben való túlvállalás a párkapcsolatban is konfliktust okozhat annak ellenére is, hogy ha ezt a párja kérte. Emiatt előfordulhat hogy a vér szerinti szülő gyermek pártját fogja konfliktus helyzetekben.  Így aztán a családba újonnan belépő férfi vagy nő magára marad: nem csak szülői szerepében hanem társként is.  Erre a problémára a párok gyakran választják azt a megoldást hogy közös gyermeket vállalnak. A  pótszülő gyakran azt reméli ettől hogy így leküzdheti a kívülállóság érzését, a vér szerinti szülő pedig az első házasságából származó frusztrációt akarja vele tudattalanul jóvátenni.  gyakori hiedelem az is, hogy egy közös gyermek megmentheti a párkapcsolatot. Tapasztalatból tudjuk hogy ez nincs így, sőt még több konfliktust szülhet. Ráadásul jó nagy terhet rak a születendő gyermek vállára is, hiszen észrevétlenül is önfeláldozást tanul.

A közös gyermek vállalása jó megoldásnak tűnik…

3, A pótapa vagy pótanya rosszul érezheti magát amiatt is, hogy rá hárul a hétköznapi nehézségek nagy része, a vér szerinti szülő pedig learatja a babérokat: kitüntetett figyelmet kap a vele töltött rövidebb időben. Tarthat tőle, hogy az elvált partner ismét vonzóbb lesz a párja számára, vagy a gyermek szívében foglal el nála előkelőbb helyet. Hasznos stratégia tudatosítani azt, hogy a vér szerinti szülő nem helyettesíthető, nem is érdemes megpróbálni versenyezni vele. Más kereteket és szabályokat kell a pótszülőnek lefektetnie.
4, A gyermekben lojalitáskonfliktust okozhat, hogy jól érzi magát mindkét vér szerinti szülőjénél, ha a szülők közti kapcsolat nem rendeződött, azok esetleg informátorként használják őt.
5, Igen sokszor előfordul hogy az egyedül maradt szülő kimondva (vagy kimondatlanul) pótapát, vagy pótanyát keres a gyermekének, ami a kialakuló párkapcsolatot eleve kudarcra ítéli. Ennek oka, hogy ezekben az esetekben nincsen jól átgondolva, hogy a pár tagjai mennyire illenek össze érdeklődésük, értékrendjük intimitás-igényük és a szexualitásuk tekintetében.
Ráadásul ha a pár mindkét tagjának vannak már gyermekei, akkor nem elég, ha a fent leírt kritériumok teljesülnek. Nem csak a párnak, hanem a gyermekeknek is „össze kell illeniük”. Az új családdá váláshoz kölcsönös szimpátiára, nyitottságra van szükség.
6, Gyakori, problémákhoz vezető stratégia hogy a családból kirekesztenek egy családtagot. Ez rendszerint a különélő szülő, de lehet természetesen más is.


Lojalitáskonfilktus a gyerekben

Nem ritkán a gyermekek kívánja a kapcsolat megszakítását a válás során szerzett sérelmei és a kamaszkori fejlődésből adódó szükségletei miatt. Ez egyszerűen pusztán amiatt is bekövetkezhet, mert a gyermek megérzi, hogy a vér szerinti szülője számára fájdalmas a másik szülővel való kapcsolattartás. Azzal hogy megtagadja a találkozást, kiszolgálja az őt gondozó felnőtt érzelmi szükségleteit. Hosszú távon azonban ez a stratégia is káros, hiszen konfliktuskerülésen alapszik. Természetesen vannak olyan okok, amik indokolják különvált szülővel való kapcsolattartás megszüntetését, ilyen például ha az a gyermeket fizikailag vagy ézrelmileg  veszélyezteti, vagy bántalmazza. Ezeket az eseteket leszámítva a gyermek számára előnyös a kapcsolattartás, hiszen alkalmazkodást és rugalmasságot tanulhat általa. A találkozás  tiltása esetén gyakran megfigyelhetjük hogy a gyermekben a vele kapcsolatot nem tartó szülőéhez hasonló személyiségvonások, tulajdonságok jelennek meg. Ezáltal a gyermek tudattalanul is behozza  az elvált szülőfelet a mozaikcsaládba  (mindenki számára káros módon). A pótszülő kizárása gyakran azért történik meg mert veszélyezteti gyermek vér szerinti szülőjével való igen szoros kapcsolatát. E rejtett motívumok felismerése és az ezekkel kapcsolatos érzések és konfliktushelyzetek kibeszélése azonban sokat segíthet!


Ha a nevelő szülő ellenérzéseket táplál a gyerekkel szemben, annak sokféle oka lehet…

Gyakori stratégia hogy a család egy problémás gyermeket zár ki magából (például kollégiumba adják). Ennek oka gyakran az hogy a gyermek külsőleg vagy belsőleg nagyon hasonlít a különélő szülőben és ez az együtt élő szülőben negatív érzéseket generál. Más ok lehet, hogy ha az új szülő ellenérzéseket táplál a nehezen kezelhető gyermekkel szemben. Emögött gyakran az áll, hogy fenyegetve érzi általa párkapcsolatát. Előfordul, hogy éppen a gyermek választja a kilépést a családból a korai költözéssel, mert ebben látja a konfliktusok megoldását. A problémás gyermek viselkedése azonban általában információval szolgál a családban megbújó rejtett konfliktusokra nézve, egy szakember számára jól értelmezhető módon  mutat kiutat a kellemetlen helyzetből.


Ezek a viselkedésmódok ösztönösek, gyakran kombinálódnak, egymással összefügghetnek. Jó stratégia, ha felismerjük ezeket, megpróbálunk a nehézségekkel kapcsolatos érzéseinkről beszélni, szempontjainkat közelíteni egymáshoz. Ennek sikeréhez nyíltságra és megfelelő mélységű önismeretre van szükség. A mozaikcsaládokban különösképp igaz, hogy minden családtag jó közérzete egyformán lényeges, ami folyamatos alkalmazkodási helyzetet teremt. Ha ez a folyamat megakad, sokat segíthet egy családterapeuta bevonása.

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt



Felhasznált irodalom:


Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

 

Egy nagy és boldog család, különböző korú gyermekekkel.

Válás után… útban egy új család felé 2.

 

A mozaik család kialakulása (is) szakaszokban zajlik, melynek természetes részei a krízisek. A nehézségek mindig alkalmazkodást kívánnak a család minden tagjától, fejlődési lehetőségeket hordoznak a családtagok számára. Az egyik szakaszból a másikba történő átmenet elbizonytalanodással, kellemetlen érzésekkel jár.



Három főbb szakaszt különböztetünk meg: az első, búcsú a korábbi családtól, ezután egy különálló (rész) család jön létre, majd végül az új párkapcsolat létrejöttével kialakul a mozaikcsalád. Nézzük most az első szakaszt részletesen. A válással vagy külön költözéssel az egyik szülő elhagyja a közös lakást. A környezet tudomást szerez erről a hírről, ami felgyorsíthatja az eseményeket és amelynek hatására a hangulat a családban tovább romolhat. Szerencsés hogyha a gyerekeknek minél kevesebb változással kell szembenézniük ebben az érzelmileg megterhelő élethelyzetben. Érdemes megjegyezni, hogy a válással a család korábbi szabályai megkérdőjeleződnek, a környezet hatása erősebbé válik. A rokonok és barátok gyakran állást foglalnak az egyik fél mellett, ami érzelmileg kellemetlen lehet. A távolabbi családtagoknak is új feladatok jutnak a válás következtében. Érdekesség hogy a legtöbb válást a nő kezdeményezi.

A gyermek megszenvedi a szülők közt levő tartós, feloldhatatlan konfliktusokat akkor is, ha ezeket nem látja vagy hallja.

Jó, ha a felek indulatmentesen tudnak kommunikálni az igényeikről, figyelembe tudják venni a másik szempontjait is. Az sem baj, ha elsőre csak ideiglenes megoldás születik a költözéssel kapcsolatban.  Fontos tudni hogy a gyerekeket szorongással tölti el minden változás, ezért nagyon fontos őket időben és korrekt módon informálni a kialakult helyzetről. Azt is mindenképpen tisztázni kell, hogy a válás nem miattuk történik, hanem azért mert a szüleik már nem szeretnének együtt élni. Ezentúl is rendszeresen kapcsolatot tarthatnak mindkét szülővel, akik továbbra is szeretik őket. Ha nehézséget okoz a szülőknek megegyezni a különköltözés és a láthatás feltételeiben, a mediáció jó megoldást jelenthet. Fontos kimondani hogy az idő nagy részében ki lesz a gyerekekkel, ki fogja az elsődleges gondozási és nevelési feladatokat ellátni. Tisztázni kell hogy mindkét szülő továbbra is a gyermek érdekében kell, hogy cselekedjen! A gyerekek fejlődése járhat azzal a következménnyel hogy egy  idő után a megállapodáson módosítani kell.


Gyakran előfordul hogy a szülők a válás tényével kapcsolatos sértődöttségükben benne ragadnak, egymást hibáztatják a történtekért. Ezeket a feszültségeket jó hanem egymással, hanem inkább barátokkal vagy akár egy terapeutával osztják meg. Így sokkal könnyebb a válást kulturált mederben tartani. Érdemes tisztázni hogy minden fél számára időre van szükség ahhoz hogy feldolgozza a változást, megfelelően tudjon alkalmazkodni az új körülményekhez.

A szülő halála okozta traumát szükséges feldolgozni, mert ennélkül a gyermek képtelen lesz továbblépni, egy új szülőfigurát elfogadni

A gyerekek az egyik szülő halálát és gyakran a szüleik válását is átmeneti állapotnak gondolják. Főleg hirtelen haláleset után és fiatalabb gyermekeknél jellemző, hogy azt remélik, hogy még viszont láthatják az elveszett szülőt. Könnyen hibásnak érezhetik magukat a válás miatt sőt akár a halál eset miatt is, ezért nagyon fontos a gyermekkel nyíltan beszélni a halál és a válás okairól. Fontos hogy még a kisebb gyerekeknek is megengedjük, hogy lássák szenvedésünket, ezáltal segítünk nekik is a feldolgozásban és abban, hogy a halált az élet részeként fogják fel. A veszteség tényének elfogadását megkönnyíti a kölcsönös őszinteség. Figyelni kell a gyermek félelmeire és gyászára, meg kell élnünk a fájdalmas érzéseit, dühét.


A második szakasz a különélő család megszerveződése. Ez egy nagyon fontos időszak, melyben a családnak újra kell alakulnia. Ezt a szakaszt nevezik egyszülős családnak is. A sok változás miatt a felnőttek és a gyerekek is eltávolodtak a korábbi barátaiktól és gyakran a külön élő szülő rokonaitól. Amennyiben az új életszakasz költözéssel jár együtt, még több alkalmazkodásra van szükség: hiszen ilyenkor rendszerint iskola-, vagy óvodaváltás is bekövetkezik. Ez még több megoldandó helyzetet, feladatot teremt. Az új életközösségben fel kell osztani a szerepeket, feladatokat. A hétköznapi teendők oroszlánrésze az egyik szülőre hárul. Az egyedül maradt szülőnek ezért új készségeket kell kifejlesztenie, de fontos, hogy felismerje saját korlátait is. Elfogadja és ha kell, megszervezze magának a segítséget. Gyakran bizonyos feladatokat a háztartásban vagy a ház körül gyerekek vesznek át. Ezáltal nagyobb felelősséget és önállóságot tanulhatnak. Fontos feladat együttműködni a különélő szülővel. Nem szabad a különélés miatt leértékelni a másik szülőfelet, bizonyos kérdéseket a gyermeket nevelő szülőnek továbbra is meg kell tárgyalnia a különélő szülővel. Lehetővé tenni, sőt támogatni a gyermek és közte történő intenzív (a gyermek igényeinek megfelelő mértékű), telefonos és személyes kapcsolattartást. Ez különösen megterhelő lehet, hogy ha az egyik vagy mindkét fél még nem tette túl magát érzelmileg a válás tényén. A nagyszülők vagy más rokonok segítsége pótolhatatlan. Fontos hogy a különélő szülőt ők se értékeljék negatívan, nehogy az a gyerekben lojalitás konfliktus okozzon. Fontos megszervezni és gyakorolni a különélő szülővel való kapcsolattartást. Ebben a rendszeresség nagyon fontos a gyerekek számára, így megmarad a vér szerinti szülő jelentősége akkor is, hogyha csak ritkábban találkozhat vele.

A különélő szülő mentesül a hétköznapi nehézségek nagy része alól, de a gyermekkel a válás ellenére megmaradhat az érzelmileg szoros kapcsolat a rendszeres találkozás és a közösen megélt élmények által

A különélő szülőnek pedig újra meg kell tanulnia egyedül élni, újra szervezni a hétköznapjait, úgy célokat kell kitűznie saját maga elé. Meg kell szoknia a hogy a gyermekével való kapcsolattartás most már nem lehet spontán, korántsem annyira mindennapos, mint korábban. Ez egy veszteség, de előnyt lehet kovácsolni belőle, hiszen így valóban minőségi lehet a közös időtöltés, együtt továbbra is maradandó élményeket szerezhetnek. Fontos, hogy a gyermeknek a különélő szülőnél is legyen egy saját kuckója ahová elvonulhat, mert ez biztonságérzetet ad a számára. A válással tehát új lehetőségek nyílnak a család előtt: önállóságot és új képességeket fejlesztenek ki a tagok. Ahhoz,  hogy ezekkel a lehetőségekkel élni lehessen, le kell zárni a múltat feldolgozni a fájdalmas érzéseket, az esetleges bűntudatot. Felismerni a házasság kudarcában mindkét félnek a saját részét is. A gyermekek érdekében továbbra is együttműködni, amiben nagy része van a közösen meghozott szabályoknak, szükség szerinti gyakorisággal újragondolt megállapodásoknak.


 A harmadik szakasz az új párkapcsolat kialakulása, aminek hatására létrejön a mozaikcsalád. A válás utáni egyszülős családnak meg kell nyitnia a határait, hogy beléphessen egy másik szülő figura. A korábbi szabályok emiatt ismét megváltoznak, vagy legalábbis megkérdőjeleződnek. A kapcsolatok újra bizonytalanná válnak, ami feszültséget szül a gyerekekben. Az, hogy valaki egy összeszokott csapattal áll szemben, sem feltétlenül teremt könnyű helyzetet. Az  új család kialakulása tehát egy komoly teljesítmény, ami minden résztvevőktől alkalmazkodási szándékot és nyitottságot igényel. A párkapcsolat megszilárdulásához fontos, hogy az új pár tagjai a kapcsolatukra is időt szakítsanak. Az új család kialakulásához elengedhetetlen, hogy a párban az érzelmi kötelék megerősödhetessen. Ráadásul a pótapa illetve pótanya szerep sokkal bonyolultabb, mint a vér szerinti szülőé. Ezt ugyanis meg kell teremteni! 

Jó hatású, ha az elvált szülő és a pótszülő közti kapcsolat (is) egymás tiszteletén és elfogadásán alapul.

A kölcsönös szeretet folyamatos kölcsönhatások során alakul ki, ami egy hosszas folyamat és minden érintettől türelmet és toleranciát kíván. A  saját igények őszinte kommunikációja és összeegyezetése sok időt vesz igénybe. Tehát minden mozaikcsaládnak magának kell kitalálnia, milyen legyen a pótszülő szerepe. Hosszú távon azonban lényeges, hogy ezek a szabályok le legyenek tisztázva. A pótszülő megjelenésével a gyerek kapcsolata a különélő szülővel bizonytalanabbá válhat, ami félelmet kelthet a gyermekben. Ezért jó, ha a különélő szülő és a pótszülő kölcsönösen elfogadják és tisztelik egymást, hiszen szükséges együttműködniük a gyermek érdekében.



Ha a mozaikcsalád felismeri a sajátos jellegét és ki tudja használni a lehetőségeit,  kialakíthat egy új élet stílust, melyben minden tagjának szükségletei kielégülhetnek. Következő bejegyzésemben arra fókuszálok, milyen jellegzetes problémák fordulnak elő egy mozaikcsaládban, ezekre milyen stratégiákkal lehet megoldást találni. Várom vissza szeretettel június 21-ikén!

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt


Felhasznált irodalom


Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

 

Egy családi fotó, ahol a férfi le van szakítva a képről.

Mi van a válás után? Az új családdá válás nehézségei 1

 

A mesékben a mostohaanyják az erdőbe viszik a mostohagyerekeiket hogy éhen haljanak (lásd Jancsi és Juliska), vagy dolgoztatják őket (Hamupipőke), de mindenképpen méltatlanul bánnak velük. A filmek és más médiumok olyan mértékű előítéleteket táplálnak a mostohaszülőkkel szemben, melyekkel nagyon nehéz leszámolni. Ráadásul a pótszülői státusz nincs törvényesen sem letisztázva. A nevelőapák és nevelőanyák szerepei, feladatai jogilag is homályosak.  A mostohagyerek szerep pedig elhanyagoltságot, rossz bánásmódot feltételez. A társadalom is azt gondolja, hogy az elvált, vagy újra házasodott szülők gyerekei hányatottabb sorsúak, mint az eredeti családjukban élők, holott ez a kép mesterséges leegyszerűsítése. Sok esetben minden családtag számára a legjobb döntés a válás. A mozaikcsaládok jelentőségét az is mutatja hogy világszerte egyre több házasság végződik válással. Ezután pedig egy új életközösség jön létre, hiszen a válás után a gyermek az idejének csak egy részét tölti az egyik vér szerinti szülőjével.

Nem szerencsés, ha az eldurvuló viták a gyermek előtt zajlanak. Ha sok az indulat, érdemes azt barátokkal, vagy pszichológus segítségével kezelni…

A válás, különélés, majd az újraházasodás tehát mind a szülőre mind pedig a gyermek(ek)re nagy terhet rak érzelmileg és praktikus szempontból is, sok változást hoz magával. Nézzük meg alaposabban, melyek ezek, hogy megértsük azt is, milyen szempontok, viselkedési stratégiák könnyíthetik meg az új élethelyzethez való alkalmazkodást.
Ha valaki volt már házas, több elképzelése lehet az együttélés buktatóiról, a kapcsolati dinamikákról, melyek kenyértörésre vezethetnek. Talán ebben saját szerepét is jobban érti. Az új kapcsolat kialakulásához elengedhetetlen a korábbi partnertől való érzelmi eltávolodás, megbocsátás. Neki és önmagunknak is. Ha a pár valamelyik vagy mindkét tagja sérelmeket hoz a korábbi házasságából, vagy sérült a szüleihez való gyermekkori kötődése, különösen nehéz lehet számára az új párkapcsolat intimitásának kialakítása. Félhet a bevonódástól, az újabb sérüléstől, nem mer megbízni a másikban. Ez a partnernek fáj. Tovább bonyolítja a képet, ha az extől való anyagi függés  áll fenn (pl. közös vállalkozás). Sok párnál az okozza a válást, hogy a házastársi szerepek nincsenek kellőképpen letisztázva. Számukra nehéz a gyermek láthatását is rendszerbe foglalni, sőt új partnerüktől gyakran még nagyobb rugalmasságot várhatnak el. Ebben az esetben is szükséges azonban lefektetni a kereteket, végigbeszélni egymás és a gyermek szükségleteit, igényeit is.

Fontos lefektetni a szabályokat, megállapodni a láthatás kereteiben.

A válás okozta krízis tehát tanulási lehetőséget is biztosít. Míg az első házasságban láthatatlanok az elvárások, veszteségek, a másodikban ezek sokkal nyilvánvalóbbak. Gyakrabban különbözőek a második párkapcsolat tagjai, korban, családi formációban (óvodás, vagy felnőtt gyerek szülei), anyagi helyzetben (van-e vagyon), mint az első házasság esetében. Ha vannak anyagi javak, akkor a két vagy 3 kasszás (enyém, tied, közös) működhet a legjobban. A válástól a biológiai apa háttérbe is szorulhat, de akár nagyobb részt is vállalhat a gyermek életéből. Kapcsolatuk megerősödhet. Ha a biológiai apa nem él, a pótapa feladata több, felelőssége nagyobb. Ez nagyobb terhet ró a párkapcsolatra is, több feszültséget szülhet. Gyakran előfordul, hogy a feszültség a gyereken csapódik le. Az egyik gyermek tanulmányi eredménye romolhat, viselkedészavarral küzdhet (agresszív lesz) vagy egyszerűen csak utálja az egyik szülőt. Ez mindegy segélykiáltásként fogható fel. Családterápia segítségével a problémás tényezők feltárhatók, megoldhatók. Ha mindkét félnek van gyereke, akkor a gyermekek közti viszony is sok kérdést felvet. Mennyire illeszthető össze a két különböző gyermeknevelési elképzelés, szabályrendszer?
Ugyan terjedőben van, de még mindig nem túl gyakori a megosztott felügyelet. Ha mindkét szülő új családot alapít, kell, hogy a gyerekek mindkét új családhoz tartozónak érezzék magukat. Az alkalmazkodás azonban nem könnyű, minden féltől rugalmasságot kíván, folyamatos összecsiszolódást feltételez. Ilyenkor a gyermeknek két élete van, fontos hogy mindkettőben kellemesen érezze magát: legyen helye saját holmijainak, vagy akár elvonulni, visszahúzódni akár édesanyjánál, akár  édesapjánál tartózkodik éppen.



Annak a vér szerinti szülőnek aki már nem él együtt a gyermekkel újra kell definiálnia apai vagy anyai szerepét egy újfajta (ismét szingli) életmódot is ki kell alakítania. A gyermekekkel vagy gyermekkel való kapcsolata mindenféleképpen megváltozik a válás után. A szülőknek pedig szükséges megegyezni a kapcsolattartás menetéről. Jó, ha folyamatosan kulturált hangnemben képesek egyeztetni a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekről (ennek feltétele a válás érzelmi feldolgozása). Érdekesség, hogy a gyerekek általában könnyebben elfogadnak egy újabb apafigurát mint egy új anyát és a válás után a pótapa több elismerést is kap azért, hogy felvállal egy elvált nőt gyerekekkel. A nőktől sokkal inkább elvárják hogy azonnal szeressék, sajátjukként bánjanak a befogadott gyermeket. Lehetetlen küldetés ez, hiszen a szeretet és a többi pozitív érzés kialakulásához időre és közös élményekre, tapasztalatokra van szükség. A pótapáktól sokszor azt várják el, hogy fegyelmezzük a nevelt gyermekeiket amiért nem kapnak elég elismerést.

Az új családforma kialakulása hozzú. Kölcsönös alkalmazkodás, egyezkedés eredménye.

Ha mindkét szülőnek van már vér szerinti gyereke az össze szokás még bonyolultabb lehet, hiszen két korábban teljesen működőképes család találkozik össze. Eltérő stílusokkal, normákkal és szabályokkal. Sok-sok tolerancia kreativitás és konfliktusmegoldó képesség kell hozzá hogy az önálló rendszerekből egy új család alakuljon ki. Egy közös gyerek születése kapcsán pedig újabb családi feladatok keletkeznek. Ez egy önálló egység lesz a mozaik családon belül. Az új jövevény miatt az idősebb testvérek veszélyeztetve érezhetik magukat.
Gyakran előfordul hogy a gyermekeknek ellentétes elvárásokkal és szabályokkal kell megküzdeniük anyai és az apai családban. A szülők és gyermekek közötti konfliktus ráadásul az újonnan alakult a kapcsolatot is veszélyeztetheti. Minél nagyobb a gyermek annál egyszerűbb a helyzet abból a szempontból, hogy nagyobb szabadsága lehet abban hogy meghatározza a külön élő szülővel való kapcsolattartás kereteit. Vannak olyan mozaikcsaládok megyek úgy jönnek létre hogy az egyik szülő meghal. Érthető módon a gyermek számára a szülő halála óriási veszteség. Ennek feldolgozásra elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek elfogadja a család szerkezet megváltozását egy új pótszülőt engedjen a családba.



A mozaikcsaládok gyakran úgy élik meg hogy csakis a pótszülő feladata az új családba való beilleszkedés, holott ez nem így van! Egy kölcsönös alkalmazkodási folyamatról van szó, melyben minden rész kölcsönhatásban van a többivel. A pótszülő csak akkor tud beilleszkedni hogy ha a család többi tagja nyitottan viselkedik vele, nem ellenségnek hanem partnernek tekinti és elfogadja.  Ha a gyermek (és ennek feltétele, hogy egyik szülő sem) bízik már a család újraegyesítésében. Az új párkapcsolat kialakításában problémát okoz, hogy ha az egyik vagy mindkét félnek vannak gyerekei akkor nem lesznek olyan időszakok melyeket gondtalanul, kettesben tölthetnek el.  Miközben egymást próbálják megismerni, megtanulni hogy hogyan kell a közöttük levő konfliktusokat kezelni, folyamatosan meg kell küzdeniük gyermekeket érintő nehézségekkel is. Így sokkal nagyobb teher hárul a bimbózó párkapcsolatra.
Következő bejegyzésemben a mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek nehézségeiről, utolsó részében pedig a tipikus, mozaikcsaládokban előforduló problémákról, ezek okairól és megoldási lehetőségeiről lesz szó. Várom vissza szeretettel!

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Felhasznált irodalom:

Krahenbühl, V., Jellouschek, H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. Animula

Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula