Hónap: 2017 szeptember

A pártalálás útvesztőin…

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg a magánpraxisomban szakítás, válás, vagy elmagányosodás miatt. Weboldalam pszichológus válaszol rovatában pedig gyakran visszatérő téma az ismerkedés, ennek nehézségei, ezért gondoltam, hogy érdemes volna megvizsgálni az ezzel kapcsolatos nehézségek mögött rejlő mélyebb okokat, megkeresni köztük a párhuzamokat.

Mire is vágyunk valójában amikor ismerkedünk?

A modern világban nagy hatást gyakorolnak ránk a különféle médiumok, a TV-ben látott kép (nádszál-vékony, kisminkelt, elegáns megjelenésű nők és kisportolt férfiak), és egyre több időt töltünk az interneten is. A közösségi oldalakon például többnyire az előnyösebbik oldalunkat mutatjuk, könnyen kialakulhat bennünk tehát egy vágy, hogy másokra hasonlítsunk, életünk minél szebb és könnyebb legyen, vagy akár kisebbségi érzés is, amiért kevésbe tartjuk magunkat vonzónak másoknál. Fontos tudni, hogy ez egy kiretusált, hamis kép, ami eldeformálja a látásmódunkat. Ebből a szempontból különösen a gyermekek, kamaszok és a sérült önértékeléssel rendelkező felnőttek veszélyeztetettek.

A párkapcsolatokról is egy hamis, tökéletes képet sugallnak a különböző médiumok. Elég csak a hollywoodi filmekre, vagy a mesékre gondolni, ahol ott véget ér a történet, hogy férfi és nő megismerkednek (esetleg összeházasodnak) és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Na de a lényegről, hogy mitől érzik magukat jól egymás mellett, mitől működik a kapcsolatuk, sehol sem szólnak. Persze ahogy másra, erre sincsen általános recept (hiszen ahogy minden ember, minden párkapcsolat is más és más), azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy magától egyetlen kapcsolat sem működik harmonikusan, minden fél számára kielégítő módon. Legalábbis tartósan nem. A kezdeti lángolás után minden párnak meg kell küzdenie a kölcsönös megelégedettségért.

Mit várunk a másiktól? És saját magunktól?

Ismerkedéskor sokan tehát a tökéletes férfit vagy nőt keresik, ami természetesen nem létezik, így tehát borítékolva van a csalódás. Másik legalább ilyen fontos sugallat a médiumok részéről, hogy ami nem működik, azt egyszerűen el kell dobni, másikra cserélni. Míg régen evidensnek számított, hogy elvisszük a rossz cipőnket a suszterhoz, ma mindenki újat vesz helyette. A látszat, hogy minden jónak tűnjön, egyre fontosabbá vált. Régen egy életre választottak társat magunknak az emberek, ami szintén sok frusztráció táptalaja volt, hiszen a házasságot gyakran akkor sem bontották fel, ha abban minden résztvevő szenvedett. Manapság azonban inkább a másik véglet jellemző. Ha probléma adódik, kilépünk a kapcsolatokból.

Egy idő után úgy már látjuk, nem is érdemes önmagunkat adni, egyre inkább úgy érezhetjük, nem érdemes kompromisszumra törekedni, mert az túlzott önfeladással járna. Olyat keresünk, aki tökéletesen passzol az igényeinkhez. Lemondunk a bensőségességről, megelégszünk szexkapcsolattal vagy a szeretői státusszal. Esetleg úgy gondoljuk, egyedül biztonságosabb, akkor ugyanis nem csalódhatunk a párunkban. Elnyomjuk az azzal kapcsolatos vágyainkat, hogy egy valódi társsal oszthassuk meg örömeinket és bánatainkat. A sorozatos csalódások, párkapcsolati kudarcok és a médiából felénk áradó frusztráció hatására egyre jobban befelé fordulhatunk, elmagányosodhatunk. Fokozatosan érzékenyebbé válunk a rossz érzésekre, próbálunk ezek elől elmenekülni, amire a kapcsolatból való kilépés kínálkozik a legjobb lehetőségnek.


Fontos azt tudnunk, hogy (ahogy arról korábban a párválasztásunk rejtett okai című bejegyzésemben is írtam) mindig olyan partnerekre leszünk figyelmesek, azok keltik fel mélyebben érdeklődésünket, akik hasonló életfeladatokkal küzdenek, mint mi, vagy a szeretteink. Így tehát egy komolyabb kapcsolatban eleve borítékolva vannak azok a frusztrációk, megoldásra váró feladatok, melyekkel így vagy úgy a szüleink is küzdöttek. Dönthetünk úgy, hogy emiatt hagyjuk a csudába az egészet (gondolva, hogy nem éri meg, majd mással jobb, könnyebb lesz) vagy felvehetjük a kesztyűt. Azt tapasztalom, hogy ha megpróbálunk elfutni a nehézségek elől, azok más formában fognak visszatérni, érdemes tehát időben elgondolkodnunk. Nem elengedni olyan partnert, akivel dolgunk van, hanem közösen megtanulni a leckét, megküzdeni azért, hogy a kapcsolatunk egyenrangú és kölcsönösen kielégítő legyen.

Hogyan lehetséges ez?

Önismeretünk fejlesztésével kialakul egy stabil énkép, ami kevésbé van kitéve a káros környezeti hatásoknak. Ha értjük és komolyan vesszük saját érzéseinket, ezek utat mutatnak a személyközi konfliktusok kezelésében is. Jó, ha meg tudunk állni egy-egy feszült helyzetben és megvizsgáljuk a körülményeket, ezek ránk gyakorolt hatását. Mi esett nekem rosszul abban, amit a másik mondott vagy tett? Én hogyan hatottam őrá?

Ha csak a partner szerepét látjuk a konfliktushelyzetben, az azt jelenti, hogy nem értjük eléggé a kapcsolataink működését, nem látjuk benne tisztán a saját szerepünket. Jó hír az, hogy ez módosítható, rossz hír, hogy ez egy hosszabb önismereti munka eredménye, ami sok esetben ráadásul nem is kellemes. (Hiszen melyikőnk szeret a saját hibáival szembesülni? Pláne ebben a „tökéletes” világban?!) Az önismereti munka jutalma azonban a kellemes közérzet és a jól működő, kölcsönös kapcsolatok. Párkapcsolati konfliktusok esetén jó megoldás lehet a párterápia, ami az egymásra gyakorolt hatásunkra fókuszál. Azt veszi górcső alá, miként nyomogatjuk észrevétlenül is egymás érzékeny pontjait, ez miként generál köztünk konfliktushelyzetet.


Nem könnyű ma megfelelő párra lelni, de magunk mellett tartani talán egy fokkal még nehezebb. Nincs ugyanis általános recept arra, hogyan viszonyuljunk a másikhoz ahhoz, hogy a kapcsolat működjön. Folyamatosan figyelnünk kell a saját magunk és a másik fél érzéseit, igényeit is, megpróbálni ezeket összeegyeztetni egymással. Folyamatosan nyitottnak és rugalmasnak lenni, a konfliktusokat nem tragédiaként, hanem a kapcsolatunk fejlődésének sarokköveként szemlélni. Ez azonban csak jó önbecsüléssel lehetséges.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda felnőtt klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt