Hónap: 2016 augusztus

Mit tegyünk hogy gyermekünkből magabiztos felnőtt váljon?

 

A magabiztosság elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és persze ahhoz is, hogy helytálljunk ebben a rohanó világban. Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy reális képe legyen önmagáról és megállja a helyét a legnehezebb élethelyzetekben is? Néhány egyszerűnek tűnő tippet, szempontot fogok most adni ehhez.

1. Fontos tisztázni, hogy az önbizalomra nevelés már újszülöttkorban elkezdődik azzal, hogy reagálunk a gyermekünk szükségleteire: ha éhes megetetjük, ha sír, megnyugtatjuk. Ezzel azt sugározzuk neki, hogy az érzései jogosak és szükségesek. Az egészséges énkép egyik legfontosabb alapköve, hogy önazonosak lehessünk.

2. Mutassunk példát az érzéseink megfogalmazásával és kimutatásával! Mondjuk el, mit hogyan élünk meg, segítsük ebben a gyermekünket is. Hagyjuk kifejeződni negatív érzéseit, ezeket fogalmazzuk meg, tegyük érthetővé a számára. („Megértem, hogy mérges vagy, amiért Julcsi elvette a játékodat.”) Gyakoroljuk ezt minél többet!

3. Fontos, hogy hagyjuk őt, felfedezni a külvilágot, kísérletezni. Babakortól biztosítsuk a szabad mozgás lehetőségét, óvodás korban hadd ismerkedjen, játsszon más gyerekekkel.  Ha magunk is szorongóak vagyunk, ez nehéz feladat lehet. Ilyen esetben gondolkodjunk el azon, mitől is tartunk valójában.

4. Bízzunk benne! Ha gyermekközösségben konfliktushelyzet adódik, bátorítsuk gyermekünket a megoldás kitalálására. Jó ha a gyerekek képesek egy-egy játékon maguk között osztozkodni vagy más dolgokról megegyezni. Az indulatok fokozódása esetén természetesen lépjünk közbe. Ne nézzük el, hogy verekedés vagy szóbeli bántalmazás hatására oldódjon meg egy konfliktus! Hadd döntsön apróságokban. Például melyik nadrágot veszi fel a kettő közül.

5. Elvárásaink mindig reálisak maradjanak, csak életkorának megfelelően, az ő igényei mentén vonjuk be az otthoni teendőkbe, vagy adjunk neki feladatot. (Hagyjuk hogy képességei érdeklődése mentén, természetes sorrendben bontakozzanak ki. Például ne akarjuk, hogy iskolás korára olvasson.)

6. Fejezzük ki az egymás iránti tiszteletünket. Beszéljük vele úgy, ahogyan mi is elvárjuk tőle. Magyarázzuk el a döntéseink okát és beszéljünk az ezekkel kapcsolatos gondolatainkról, érzéseinkről. Apróságnak tűnik, de köszönjük meg, ha segít.

7. Játsszunk, beszélgessünk sokat, adjunk neki osztatlan figyelmet. Ha gyermekünk bármikor fordulhat hozzánk, mindig meghallatjuk, azt közvetítjük, hogy fontos nekünk. Idővel ez belsővé válik és fontos lesz saját maga számára, értékesnek látja majd saját magát.

8. Mindig az erőfeszítéseit vagy a viselkedését dicsérjük, ne az elért eredményt vagy a személyét! (Az, hogy „Okos kislány vagy!” nem építi az önbecsülését.) Fontos, hogy konkrétan fogalmazzunk. „Nagyon büszke vagyok rád, amiért nem adtad fel, miután elsőre nem sikerült felépítened a tornyot, hanem tovább próbálkoztál.”

Ha jobban belegondolunk a fentiekbe, láthatjuk, hogy nem is olyan egyszerű mindez, mint amilyennek tűnik. Fontos azonban tudni, hogy elég többnyire jól csinálni ahhoz, hogy a gyermekünk személyisége stabil és erős legyen.

ovis önbizal

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

Féltékeny a párjára?

Nyár van, a kánikulában a túlélés fontosabb szempontnak tűnik az öltözködésnél. Az utcán mindenhol kivillanó női combokat és melleket látni. Mi a helyzet akkor, ha a párunk szemei zavaróan hosszasan elidőznek egy vonzó női testen? Meddig egészséges az, ha a társunk megnézi a szép nőket és mikor van okunk a gyanakvásra, hogy a puszta kíváncsiságnál több is van a háttérben?

Mi a féltékenység?

A féltékenység egy igen intenzív félelem attól, hogy elveszíthetjük szerettünket, tehát bizonyos fokig természetes érzés. Annak megnyilvánulása, hogy partnerünket vonzónak, mások számára is kívánatosnak látjuk, ragaszkodunk hozzá. Csak akkor okoz problémát, ha túlzottan felerősödik, kontrollálhatatlanná válik, vagy objektív ok nélkül jelenik meg. A betegesen féltékeny ember  rendszerint faggatja, ellenőrzi partnerét, „rajtaütő” látogatásokat tesz stb. Ez a viselkedés a rövid ideig megnyugvást hozhat (hiszen gyanúnk alaptalannak bizonyul), ezért egyre gyakrabban alkalmazzuk. A másik fél pedig megerősíti párja viselkedését azáltal, hogy felel a kérdésekre, beszámol, hol járt, mit csinált, kivel találkozott. Ez azonban nem hozza vissza a megingott bizalmat, sőt, minkét félben egyre nő a feszültség. A konfliktushelyzetek kiéleződhetnek, ami a kapcsolat eldurvulását, széthullását eredményezheti.

Miben más a nők féltékenysége, mint a férfiaké?

Érdemes tudni, hogy a féltékenységnek a nők részéről evolúciós haszna van, mert az apa közelsége, részvétele az utódgondozásban hozzájárul az gyermekek felneveléséhez, növeli annak túlélési valószínűségét. Férfi szempontból azonban teljesen más az evolúciós érdek: az ő génjeinek továbbadását az segíti leginkább, ha minél több utódot nemz. Ebből logikusan adódik, hogy a nők leginkább azt sérelmezik, ha a párjuk érzelmileg kezd kötődni valakihez, a férfiak viszont inkább a szexuális aktus megtörténtét veszik magukra. Érdekes, hogy a kutatások azt mutatják, a kevésbé vonzó, evolúciós szempontból kevésbé rátermett férfiak hűségesebbek a családjukhoz, odaadóbbak utódaikkal szemben, az értékesebb genetikai állománnyal bírók azonban inkább hajlamosak a hűtlenségre.

Mi zajlik bennünk?

Kutatások igazolták, hogy azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, hajlamosabbak féltékenykedni a partnerükre. Ha csúnyának vagy nem kellőképpen szerethetőnek érezzük magunkat, jobban tartunk tőle, hogy párunk elhagy bennünket egy másik nőért/férfiért.
A nők egy-egy félrelépésre inkább szomorúsággal, a másik szerelmének elvesztése miatt érzett gyásszal reagálnak. A férfiak azonban inkább dühöt éreznek, ha megcsalja őket a párjuk. Közös bennünk, hogy mindkét érzés elfojtása esetén várható különféle testi tünetek, betegségek megjelenése. (Például különféle nőgyógyászati problémák kezdődhetnek ilyenkor.)

Mi a megoldás?

Ahogy már a bevezetőben is írtam, nem mindegy valóban van-e alapja a gyanakvásunknak, vagy inkább a szorongásaink játszanak velünk. Ennek eldöntésében sokat segít az önismeret. Ha összefüggő, teljes képünk van magunkról, nincsenek kisebbrendűségi érzéseink, reálisabban átlátjuk az emberi kapcsolatainkat is. Nem ijedünk meg, ha párunk észrevesz más nőket/férfiakat is, de észleljük, ha viselkedése megváltozik, eltávolodik tőlünk és időben, higgadtan kezeljük a helyzetet. Akit korábban megcsaltak már, érthető módon hajlamosabb a féltékenységre, de tudni kell, hogy a gyermekkori elhanyagolás, korai traumák önmagukban is fokozzák sérülékenységünket a párkapcsolatainkban. Ezek kezelése pszichoterápiás feladat, melynek hatására a kóros féltékenység megszűnése is várható.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

Féltékenység

Karikatúra az igazi férfiról