Hónap: 2016 május

Kirepült a gyermekem, mi lesz velem?

Négyrészes cikksorozatom befejező részében arról szeretnék írni, milyen nehézségekkel (fejlődési feladatokkal) találkozik egy család a serdülőkor után, amikor a gyermek(ek) kirepülnek, a szülők idősödnek, esetleg lebetegednek, magatehetetlenné válnak.

Az elengedés nehézségei

Mire gyermekünk átvergődik a serdülőkoron, szembenéz a felnőtt szerepekkel (munka-, párkapcsolat, társadalmi szerepvállalás), átalakulnak kapcsolatai. Ezzel párhuzamosan a családban is változások kell, hogy történjenek. A szülőnek is el kell engednie a gyermekét (a család határainak lazulniuk kell), hogy annak önbizalma megerősödhessen. A túlóvó szülő negatív hatással lehet csemetéje kompetenciaérzésére, ezért mindig érdemes utána gondolnunk, mi az ennek háttérben megbújó érzés, annak gyökerei hová nyúlnak vissza. Sokszor nehezíti az elengedést a szülői bűntudat: ha valamiért kárpótolni igyekszünk felnőtt gyermekünket, vagy ha bármi miatt nekünk van szükségünk a őrá (pl. haláleset, válás).

Fontos megérteni, hogy a leválás a szülő és a gyermek oldaláról is megterhelő folyamat, zökkenőmentessége mindkét részről stabil, pozitív énképet (önbizalmat) feltételez. A szülőnek a családban egyre kevesebb szerep jut, máshonnan kell elismerést szereznie. Az anyagi függés a szülő-gyermek kapcsolatban gyakran a felnőtté válás után is megmarad, ami szintén gátja lehet az érzelmi leválásnak. (Például a szülő azt érezheti, beleszólhat milyen legyen a fia vagy lánya esküvője, ha ő finanszírozza azt.) Előfordul, hogy a szülő bűntudatot kelt a gyermekben, ezzel töri le önállósodási törekvéseit (például beteg, gondozásra szoruló szülők gyermekeinek szabad-e elkötözniük otthonról) A gyermekek kirepülésével a szülőknek újra kell definiálni életüket, ami különösen nehéz, ha ez a  nyugdíjazással esik egybe, vagy más megterhelő életesemények is jelen vannak (pl. nagyszülő halála).

Az önálló élet kezdetén…

A felnőtt gyermeknek szüksége van arra, hogy érezze, a család rossz érzések nélkül engedi őt útjára, hogy olyan életet alakíthasson ki magának, melyet megálmodott magának, megmaradó energiáit a párválasztásba fektesse. Nem nehéz belátni, hogy ha családi konfliktusok terhelik ezt az időszakot, az megterheli a fiatal megküzdőképességét, ami szerencsétlen választásokhoz vezethet. Fontos, hogy a szülő-gyermek kapcsolat erre az időszakra partneri viszonnyá fejlődjön, melyben mindkét fél nyitottan megfogalmazhassa vágyait, ezeket hajlandóak legyenek összehangolni. Optimális esetben a saját család mellett a szülőkre, távolabbi rokoni kapcsolatok ápolására is marad némi energia. A felnőtt gyermek számára tehát nagyon fontos, hogy azt érezze, elfogadják, önállósága miatt nem kell bűntudatot éreznie, hogy a szülő és férj/feleség szerepben is kiteljesedhessen.

Mit él meg az idősödő szülő?

Az idősödés folyamatosan arra késztet bennünket, hogy számot vessünk életünkkel, mik a számunkra fontos értékek, céljaink felé haladtunk-e az évek során. Ennek kapcsán gyakran megjelenik az ún. kapuzárási pánik, mikor a vágyaink és a jelenlegi élethelyzetünk közt áthidalhatatlanul nagynak tűnik  a távolság, amitől megijedünk, kapkodni kezdünk, hogy mindent belezsúfoljunk életünkbe, ami addig kimaradt belőle. Amennyiben a múltunkban feldolgozatlan, fájdalmas pontok vannak, nehéz feladat az idő múlásával szembenéznünk. Lelkileg is fenyegetőnek élhetjük meg annak érzését, hogy fáradékonyabbak lettünk, képességeink csökkennek, esetlegesen nap mint nap fájdalmakkal kell együtt élnünk. A nyugdíjazás az izoláció veszélyével és ez aktivitás csökkenésével jár, melyről korábbi írásomban már szóltam.
Amikor gyermekünk családot alapít, új érzések és életfeladatok tárházát nyitja meg előttünk, amiből adódóan ismét nőhet önértékelésünk (hiszen ismét „szükség van ránk”, a nagyszülő szerepben tudunk kiteljesedni). Jó kommunikációs és konfliktuskezelési készségek esetén egy aktív nagyszülő óriási segítséget jelenthet a felnőtt gyermekének és intellektuális, érzelmi többletet az unoka számára.

Az élet végén…

Az évek előrehaladtával a szülői gondoskodás megfordulhat, a felnőtt gyermeknek kell ápolnia a magatehetetlen felmenőjét. Ebben az esetben gyakran külső segítségre (például házi ápolóra vagy idős otthoni elhelyezésre) van szükség, hogy az egyéb felnőtt szerepek ne sérüljenek. Könnyen belátható, hogy egy 8 órás állás és saját gyermekek, házastársi kapcsolat mellett egy magatehetetlen emberről való gondoskodás nem megoldható. A kérdés akkor is különösen nehéz (sőt, talán még nehezebb), ha a felnőtt gyermeknek nincs még saját családja. Fontos, hogy lehetőségeinket és korlátainkat felmérve bűntudat nélküli, jó kapcsolatot ápolhassunk távozni készülő felmenőinkkel. Sokkal szerencsésebb választás lehet tehát, ha egy ápolási intézményben él az idős, gondoskodásra szoruló szülőnk, de gyakran meglátogatjuk Őt, mintha együtt élnénk vele, de tele volnánk frusztrációval amiatt, mennyi mindenről kell lemondanunk emiatt. Az élet végét és a végső elengedést nagyban megkönnyíti, ha olyan döntés születik ezze kapcsolatban, ami mindkét fél számára hosszú távon is elfogadható. Ehhez persze szükséges, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseinkről őszintén tudjunk beszélni egymással.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

idős 2

Segítség, serdül a gyermekem!

Sok szülő rettegve gondol arra, mi lesz ha a fia/lánya a serdülő korba lép… félhetünk, hogy vége a családi békének: megromlik vele a kapcsolatunk, rossz társaságba keveredik, esetleg az alkohol vagy a drog rabjává válik….

Mire gyermekünk serdülőkorú lesz, sok mindent kap már tőlünk, szülőktől: fontos viselkedésmintákat sajátít el, mind saját érzelmeinek kezelése, mind a társakhoz való alkalmazkodása tekintetében. Kialakul egy képe saját magáról és családjáról, arról, hogyan működnek a (baráti, családi, iskolai stb.) kapcsolatai. Iskoláskorra szükséges, hogy saját szükségleteit késleltetni tudja a gyermek, képes legyen tartósan figyelni, a későbbi jutalom elérése érdekében kitartóan dolgozni. Ha ezeken a fejlődési feladatokon végigmentünk és a szülő-gyermek kapcsolat viszonylag stabil és bensőséges (a gyermek szempontjából támogató) tudott maradni, viszonylagos nyugalommal szemlélhetjük az előttünk zajló változást.

Mi zajlik a gyermekemben?

A serdülőkorban jelentkező testi változás, több feszültséggel (gyakran látható fizikai fáradtsággal) jár, mint az eddigi fejlődés, hiszen a testi átalakulást fontos lelki dinamikák kísérik: megkezdődik a felnőtté válás folyamata (emellett a test változása önmagában is az énkép módosításának szükségességét hozza magával). Serdülőkorban megváltozik a gyermekünk hozzánk, szülőkhöz és kortársakhoz való viszonya is. A titkok megjelenése kapcsolatunkban természetes dolog, jellemző, hogy a serdülőnek igénye van a magányos tevékenységekre, ezáltal formálódnak a fiatal saját határai, identitása. Elkezdi az addig automatikusan lemásolt viselkedésmintákat kritikusan szemlélni, a természetesnek, alapvetőnek gondolt dolgok ellen is lázadni fog. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat, legenyhébb esetben a szülő csak azt veszi észreveszi, hogy gyermeke élesen megfogalmazza a véleményét, leleplezi a kimondatlan családi elvárásokat, játszmákat, szembe megy az elvárásokkal, de a lázadás legerősebb formái is normálisnak tekinthetőek. (Ez paradox módon sokkal megnyugtatóbb jel, mintha nem történne semmiféle viselkedésváltozás). Ebben az időszakban a serdülő számot vet kapcsolataival, a világgal és saját magával is. Ez egy igen megterhelő érzelmi munka, a saját út megtalálását sok feszültség és frusztráció kíséri, ami heves hangulati hullámzásokban és indulatosságban nyilvánul meg. A  motivációhiány, lehangoltság és üresség érzései is normálisnak tekinthetőek ebben az életkorban, amennyiben belátható időn belül elmúlnak. A személyiség fellazulása és a szülők (és a társadalom) által képviselt normák elleni lázadás azonban szükséges a felnőtté váláshoz, a saját értékrend, életút megtalálásához.

Hogy viselkedjen a család?

Fontos, hogy a szülők kellő magabiztossággal kezeljék ezt a helyzetet, a serdülő fordulhasson hozzájuk, ha gondja akad, de legyen egyfajta szabadsága. Ne aggódjuk túl ezt az életszakaszt, hagyjuk a gyermeket saját identitásával kísérletezni! Vele való kapcsolatuk így új alapokra helyeződhet, szimmetrikusabbá válhat, fejlődhet a konfliktuskezelés tekintetében. A kortársak szerepe serdülőkorra nagyon felértékelődik, amit szükséges, hogy a család megfelelő rugalmassággal és toleranciával kezeljen. Különösen nehéz ez, ha ebben az életszakaszban valamilyen trauma történik (például közeli családtag elvesztése), vagy ha a szülő önmaga sem tudta a serdülőkori szükségleteit megfelelő módon megélni (például lázadását drasztikus módszerekkel torolták meg). Szintén problémákba ütközhet gyermekünk elengedése, ha párkapcsolatunk nem elég kiegyensúlyozott. Szerencsés esetben tehát a gyermek(ek) felcseperedésével párhuzamosan több energiát fektetünk kapcsolatunkba illetve egyéb (pl. baráti, szakmai) szerepeinkbe.

Mikor kell aggódnunk, segítséget kérnünk?

A korábbi életszakaszokban meg nem oldott fejlődési feladatok serdülőkorra egyre súlyosabb tüneteket okozhatnak. Ennek jelei lehetnek Laufer szerint a gyermekkori viselkedésmódokhoz való visszatérés. Túlkontrollált, merev viselkedés, a spontaneitás kerülése. Csak fiatalabbakkal vagy jóval idősekkel való kapcsolatteremtés, vagy a teljes bezárkózás. Közömbösség olyan helyzetekben, melyek másokat intenzíven megérintenek. Probléma, ha a fiatalt nem érdekli a saját jövője, vagy azt túlzottan félelemkeltőnek gondolja. Szintén aggasztó a viselkedési kontroll fellazulása, az önkárosító magatartásformák (pl önsebzés, öngyilkossági gondolatok) megjelenése. Ilyen esetekben érdemes elbeszélgetnünk gyermekünkkel, ha Ő ez elől elzárkózik, pszichológus segítségét kérnünk. A serdülők gyakran egy idegennek sokkal könnyebben megnyílnak, fontos, hogy ez a személy egy megbízható, fiatalkori problémákban járatos szakember legyen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Serdülő